Minden hetedik gyerek mentális zavarral küzd - így ismerheted fel, ha érintett valaki

A mesterséges megtermékenyítéssel fogant babáknak 36%-kal nagyobb esélyük van arra, hogy komoly szívhibával szülessenek, mint azoknak, akik természetes úton jöttek a világra – derült ki egy friss kutatásból.

Persze, még így is ritkák a szívproblémák, de az adatok azért beszédesek: a természetes úton fogant babáknál ez az arány 1,15%, míg az IVF-es babáknál 1,84%.

Ez az egyik legnagyobb kutatás ebben a témában, több mint 7,7 millió születést vizsgáltak meg Dániában, Finnországban, Norvégiában és Svédországban.

– mondta a kutatás vezetője, Ulla-Britt Wennerholm, a svéd Göteborgi Egyetem professzora. „Most arra voltunk kíváncsiak, hogy a szívfejlődési rendellenességek kockázata is magasabb-e.”

Wennerholm csapata összevetette a természetes úton fogant babákat azokkal, akik IVF-fel, ICSI-vel (amikor egyetlen spermiumot közvetlenül a petesejtbe fecskendeznek), vagy fagyasztott embrióval fogantak. Ezután megvizsgálták, hogy hány babánál diagnosztizáltak súlyos szívhibát a méhen belül vagy az első életév során.

A kutatók az anyai életkortól kezdve a terhesség alatti dohányzáson át a cukorbetegségig és szívproblémákig mindent figyelembe vettek. A céljuk, hogy eredményeik segíthessenek a szívhibák korai felismerésében, így időben megkaphassák a babák a szükséges kezelést. A kutatók remélik, hogy a múlt héten a European Heart Journal című szakfolyóiratban közzétett eredményeik a szívhibák időben történő diagnosztizálásához és életmentő beavatkozáshoz vezetnek.

– tette hozzá Wennerholm. Az Amerikai Reproduktív Orvostudományi Társaság szerint az Egyesült Államokban minden 40. születés mesterséges megtermékenyítés eredménye.

Wennerholm szerint ahogy egyre többen választják a mesterséges megtermékenyítést, várhatóan a szívhibás esetek száma is növekedni fog.

– mondta.

Az IVF-et eredetileg az 1970-es években fejlesztették ki olyan nők számára, akiknek elzáródott a petevezetékük, de azóta már más helyzetekben is használják, például férfi meddőségnél, ismétlődő vetéléseknél vagy béranyaság esetén. Az eljárás során a petesejteket laboratóriumban termékenyítik meg spermiumokkal, és az így létrejött embriókat beültetik a méhbe.

A genetikai tesztek után a sikerarány 60-65%, de ha az anya idősebb, vagy a méhe nem ideális állapotban van, ezek az esélyek csökkennek.

Idén a Kaliforniai Egyetem kutatói egy új, nem invazív módszert mutattak be, amely segít előre jelezni az embriók minőségét az IVF során.

A 37 éves Tom Phillips 2021 szeptemberében szökött meg Új-Zélandon két lányával és fiával együtt, a 11 éves Jaydaval, a 9 éves Maverick-kel és a 8 éves Emberrel, miután állítólag kirabolt egy bankot.

A négytagú csapatot, akik egy magánterületen kóboroltak terepmintás felszerelésben, egy csapat sertéstenyésztő vette észre, akik képeket is készítettek róluk – írta meg a The Sun.

Az egyik farmer a Stuff.co.nz-nek elmondta, milyen beszélgetés folytatott az egyik lánnyal:

A gyerekek édesanyja, Cat teljesen összetört a történtek kapcsán. Szerinte lánya üzenni akart az elmondottakkal.

– mondta a kétségbeesett anya.

Az összetört nő azt mondta, úgy érzi, a rendőrség nem tett eleget azért, hogy hazahozza a gyermekeit. Ő bármit megtenne, hogy ártatlan gyermekei újra hazatérjenek. Ennyi idő után már azt sem tudja, hogy néznek ki a gyermekei, de legalább a tény, hogy még életben vannak reményt ad neki.

Egészen elképesztő eset borzolja a kedélyeket, egy 13 éves brit kislány esetét tárgyalják, aki még 2022-ben halt meg, pedig élete megmenthető lett volna, ha a kórház dolgozói megfelelően járnak el. Ehelyett inkább becsmérlő szavakkal illették, és egyszerűen nem hitték el, hogy rosszul van - írja a Daily Mail. Amikor megkapta a diagnózist, már késő volt.

A 13 éves Chloe Longster egészséges tinédzser volt, aki egy angliai gyermekgyógyászati ​​sürgősségi osztályra került be súlyos bordafájdalmakkal és megfázáshoz hasonló tünetekkel.

amit végül jóval később kapott meg a kelleténél, pedig épp lett volna ideje a dolgozóknak. Csak épp nem hitték el, hogy a kislány tényleg beteg.

Pár órával ez után vesztette életét gyors állapotromlást követően, a halál okának vérmérgezést állapítottak meg. A szükséges kezelést már nem élhette meg a lány.

Mindezt immár hatósági vizsgálati eredmény is alátámasztja.

Az édesanya, Louise a vizsgálat során elmondta, hogy többször is kérte az orvosok segítségét, de azok úgy kezelték, mint egy inkompetens, állandóan a Google-n keresgélő anyát, a lányát pedig dívának és hisztisnek bélyegezték egészségügyi dolgozóként.

Az anya azt állította, hogy nem értesítették szepszisszűrésről, és a lánya fájdalomcsillapítása késett, mivel még az utolsó óráiban is megvetéssel kezelték őt ahelyett, hogy időben megadták volna neki, amire szepszis esetén szükség van.

Az egyhetes nyomozás első napján az anya azt mondta, hogy Chloe halála megsemmisítőleg hatott rá, és családjával együtt úgy gondolja, megelőzhető lett volna a tragédia.

A nyomozás során ismertették az eset egyéb előzményeit is, miszerint a lány november 28-án lett rosszul, ezért otthon maradt a 17 éves bátyjával. Még a délelőtt folyamán hívta az édesanyját, hogy rosszabbodott az állapota, és fájnak a bordái.

A szülők hazaérkezve ellenőrizték a lányuk állapotát, az anya szerint Chloe pánikba esett attól, amilyen rosszul lett hirtelen. Mentőt hívtak hozzá, de a mentésirányító szerint csak 2 órával később ért volna ki a kocsi, ezért az anyja maga vitte be a lányt a Kettering Általános Kórházba.

Kivizsgálták, és egy félreeső helyiségbe helyezték, mielőtt Oramorphot adtak volna a fájdalmára.

A tinédzsernek kanült helyeztek be, de az kiesett, a röntgenre pedig a szülők tolták el a lányt. Az anya látta a röntgenfelvételt, és szerinte Chloe tüdejének alján egy massza volt. Amikor visszatért az osztályra, az anyának azt mondták, hogy Chloénak mellkasi fertőzése van.

Egy orvos antibiotikumot írt fel, az első adagot helyben megkapta, majd egy másik osztályra szállították. Az anyuka, látva a lánya szenvedéseit, többször kért fájdalomcsillapítót,

Egy ügyeletes orvos aztán közölte az anyával, hogy Chloénak tüdőgyulladása van, és intravénásan kell antibiotikumokat és folyadékot bevinni a szervezetébe.

Egy nővér végig ellenőrizte ugyan az állapotát, de semmit nem csináltak a lánnyal. Az egyik alkalommal, amikor megfigyelte Chloét, a gépek azt jelezték, hogy a lány oxigénszintje leesett, de először azt gondolták, a gép csak elromlott.

Ezután egy külön helyiségbe vitték Chloét, mert az influenza-A tesztje pozitív lett.

Dr. Marwan Gamaleldin a vizsgálat során elmondta, egy nővér 14 óra 20 perc körül megkereste őt Chloe szepszis szűrésével kapcsolatban. A kislány pontszáma nem volt elég magas ahhoz, hogy további vizsgálatot indítson el. Állítólag a vérnyomását a nagykönyv szerint mérte meg, de a jegyzeteiben ezeknek nem volt nyoma.

Megkérdezték tőle, hányszor látta Chloét az alatt a két óra alatt, amikor ott volt. Azt mondta, három vagy négy alkalommal, a feljegyzéseit pedig utólag készítette el.

Azt mondta, hogy a fájdalom szintje és a magas pulzusszám miatt kezdett el gondolkodni a differenciál diagnózison, a szepszisen.

Azt mondta, hogy ő is látott egy árnyékot a tüdejének bal oldalán a röntgenfelvételen. Ebben az összefüggésben a fertőzést valószínűsítette. Mivel nem volt láza, és a fájdalom nem volt arányos azzal, mint amit ilyen fertőzéseknél tapasztalnak, ezért gondoltak először másra.

A nyomozás péntekig tart a northamptoni The Guildhallban.

és ilyenkor az antibiotikumot és a fogyadékot intravénásan adják a betegnek. Emellett különösen kell figyelni a vérnyomás fenntartására, sokszor katétert is kap a beteg, esetleg dialízist. Számos más intézkedést szükséges végrehajtani ilyenkor a páciensen, amit Chloe sajnos nem kapott meg időben.

- Hogy átérezte-e mások érzéseit a fiam, amikor két éves volt?

Talán őt kéne erről megkérdezni.

- Öt évesen többször bukfencezett-e előre anélkül, hogy oldalra eldőlt volna?

A kérdést sem értem.

- Tudott-e játékban, versenyben veszíteni, amikor hét éves volt?

Százalékot mondjak vagy ez egy eldöntendő kérdés?

A fentiekhez hasonló kérdésekre adott válaszok egyébként a hazai védőnőket szokták éredekelni, az éves szűrővizsgálatnál ugyanis ezekre és még számos hasonló mérföldkőre kíváncsiak a szakemberek.

Viszont amint túlesnek a megnyugtató válaszokon, a legtöbb szülő el is felejti őket.

A közfelfogás szerint ezek helyett legtöbbjüknek sokkal inkább az olyan mérföldkövek maradnak meg erős emlékként, mint az első mosoly, az első viccesen mondott szavak, vagy például az óvodai/iskolai lét első napja.

Azonban sok olyan fordulópont létezik a szülő-gyerek kapcsolat fejlődésének során, amit csak azok ismernek, akik már átélték ezeket a kívülről lényegtelennek vagy egyenesen bizarrnak tűnő pillanatokat.

Már nem kell szőlőt félbevágni, beiratkozást intézni

A tudomány, főleg a  pszichológia szakemberei már sokféleképpen igyekeztek különböző szakaszokra bontani a gyerekkort.

A különböző iskolák eltérően közelítik meg a gyermeki fejlődést, de egy dologban mindegyik egyetért: a gyerekkor tele van olyan kulcsfontosságú életszakaszokkal, amelyek meghatározzák a felnőtté válás folyamatát. Ezek a szakaszok nemcsak a gyerekek testi, hanem lelki és szociális fejlődésére is hatással vannak. Erik Erikson a pszichoszociális fejlődés szakaszait a különböző krízisek szempontjából állította fel. A csecsemőkori bizalom – bizalmatlanság vagy az 1 és 3 éves kor között autonómia – szégyen, kétely  tengelyen való elhelyezkedés problematikája minden szülő számára ismerős, ha nem is ilyen komoly tudományos magasságokban,

Jean Piaget tanuláselmélete (melynek a mai komplex matematika tanítást is köszönhetjük) szerint a 2 és 7 éves kor közötti időszak (Műveletek előtti szakasz) során a gyerekek még nem rendelkeznek a megfordítás képességével, gondolkodásukat a vizuális ingerek uralják, nem értik, hogy pl. a víz mennyisége egy magas, keskeny pohárból egy alacsony, szélesebb pohárba átöntve megmarad.

A szülők számára ennek egyik látványos példája, amikor a gyerek már nem borul ki, ha ugyanazt a mennyiségű édességet egy kisebb vagy egy nagyobb tálban kapja meg.

A tudomány mindig talál valami új és fontos (vagy annak látszó) nézőpontot a gyerekek fejlődésének vizsgálatában, felállít hozzá különféle mérhető rendszereket és megugorható léceket. A legtöbb szülő azonban ennek az élethosszig tartó folyamatnak túlnyomó részt a számszerűsítehetetlen oldalával találkozik.

(Hogy ne csak mindig a pozitív eseményekről emlékezzünk meg.)

Hogyan lehetne mérhető adattá változtatni azokat az élményeket, amikor valami először történik meg a gyerekkel és/vagy a szülővel? Hogyan tudná bárki tudományos vizsgálatnak alávetni az olyan ráeszméléseket, mint amikor már hetek óta nem kéri a 7 éves, hogy vágjuk le neki a lekváros kenyér héját, felezzük meg a szőlőt vagy hámozzuk meg az uborkát?

Megkérdeztünk néhány szülőt, nekik milyen hasonló, személyes rácsodálkozásuk volt a gyerekükkel kapcsolatban, ami egyszerre volt felszabadító és egyben szívszorító is.

A másik ilyen, ami annyira természetesen és fokozatosan történt, hogy észre sem vettem, de már nem jön át hajnalban, hogy szundítson még egy kicsit hozzámbújva.”

„Amikor a rongyosra nézett, kívül belül megtanult és tudományos pontossággal ismert Thomas a gőzmozdonyból idézek egy tipikusat és először látom az arcán, hogy nem emlékszik.”

„Utoljára mostam ki a második gyerek után az ovis ágyneműt és utána odaadtam az óvónőnek, hogy legyen az ovinak pót. Mindketten megkönnyeztük.”

És kifejezetten léleksimogató volt, amikor már felnőtt gyerekek szülei válaszoltak arra a kérdésre, milyen furcsa, keserédes pillanatokat tudnak okozni a már többdiplomás, kétméteres csetemék is:

„Gyerekszobába teregetni.

Egyszer csak a kiürült szekrénybe saját cuccot pakolni.

Gyerekét dajkálni.”

Szülői mérföldkövek

És itt eljutunk egy fontos kérdéshez: nem kellene a kicsik méricskélése mellett a szülőség mérföldköveivel is foglalkozni?

Nem kellene őket ugyanígy mérni, vizsgálni, tanulmányozni, sőt, ünnepelni?

Vagy amikor egy apa először marad otthon egyedül az esti fektetésre?

A személyiségfejlődésben a legnagyobb ugrás állítólag a huszas és a negyvenes éveink között történik. Dr. Sasha Heinz fejlődéspszichológus, a felnőttkori fejlődés kutatója szerint nem csak azért fontos ezekkel a korszakváltó pillanatokkal tisztában lennünk, hogy bölcsebbek és érettebbek legyünk. Az élethosszig tartó szülői önismereti utazás hozzásegíthet minket ahhoz, hogy egyre könnyebben tudjuk kezelni a gyerekneveléssel járó nehéz helyzeteket.

A szakértő azt ajánlja, érdemes a belső munkát azzal kezdenünk, hogy számba vesszük az összes, általunk követett szülői szabályt. Ha ez kész, nézzünk egy-egy adott szabály mélyére: honnan származik? Saját gyerekkorunkból hozzuk, vagy pont annak ellentéteként került fel a listánkra?

Fontos megjegyezni, hogy szabály alatt nem csak a korlátozásokat értjük. Ugyanannyi időt és energiát igényelnek a szülőségünk képéhez kapcsolódó pozitív elvárások is. Például lehet ez az a kép, hogy „A boldog/elégedett/követendő családok minden évben elmennek nyaralni” vagy hogy az olyan klasszikus kisbabás időszakra vonatkozó szabályok, mint az együttalvás- nem együtt alvás témaköre vagy a hozzátáplálás tankönyvi megvalósítása. Ezeket a „szabályokat” is át lehet világítani.

És itt jön be még egy nagyon fontos kérdés: mi magunk hogyan definiáljuk a sikeres szülőséget? Mit jelent számunkra jó szülőnek lenni? Heinz azt tanácsolja, legyen reális képünk magunkról és családunkról, és megugorható elvárásokat támasszunk mind saját magunk, mind szülőtársunk, és természetesen a gyerek irányába is.

Ehhez nagy segítség lehet egy már komolyabb múlttal rendelkező, általunk jól ismert másik szülő példája: neki mik (voltak) a saját szabályai, hogyan oldja vagy oldotta meg a szabály áthágások problémáját vagy a szabályok priorizálást, stb. Ez a személy lehet a saját felmenőink közül valaki, de az is előfordulhat, hogy a másik szülő rokonságából, baráti körből találunk valakit, akinek inspirló a szülősége.

A „felnőttkori fejlődés” gyakorlatára érdemes úgy gondolni, mint az öngondoskodás eszköztárának egy fontos elemére.