Egy kis német falucskában, nem messze a bodeni tótól, az egyszeri magyar nyaralónak feltűnik egy vissza-visszatérő olasz hangzású név: Pestalozzi.

Először csak az utcanevek között, aztán egyre több helyen: az iskolánál, a pékségnél, a zöldségtermelő fóliasátrak kerítésén.

Utána pedig csak pislog, mi minden fért bele egy egyszeri svájci pasi életébe a XIX. század forradalmi időszakában, milyen hatása lehet egy emberre az, ha a gyerekkorából hiányzik a férfi minta, és mire képes egy nő, ha szerelmes.

Szív, fej, kéz

A svájci Johann Heinrich Pestalozzi nevét Magyarországon többnyire csak a  pedagógusok ismerik, pedig élete és munkássága nem csak neveléstörténeti szempontból volt érdekes és mértékadó.

Az 1746-ban született, gyerekkorában csak Bolondfalvi Csudás Henriknek csúfolt szelíd, humanista érzelmektől fűtött Pestalozzi egész életét arra tette fel, hogy a szegények oktatása ne csak száraz magolás (vagy egyáltalán, csak ábránd), hanem szó szerint emberré nevelés legyen.

Korának forradalmaiban írásaival és kísérleti intézményeivel vett részt, Rousseau eszméivel rokon meglátása szerint az egyszerű nép gyermekeinek erkölcsi (szív)  és szellemi  (fej) felemelését a munka (kéz) segítségével lehet elérni.

Céljait sok szeretettel és lelkesedéssel, de gazdasági ismeretek nélkül alapított iskolákkal próbálta elérni - tartós siker nélkül.

A bukások elemzése és a folyamatos írásos önvizsgálat azonban olyan szellemi hagyatékká vált, melyre a mai napig követendő példaként hivatkozik a szakma.

Teológiai tanulmányait hátrahagyva a Zürichtől nem messze fekvő Birr községben telepedett le, hogy mezőgazdasággal foglalkozzon, amihez nem értett. Így feleségével úgy döntöttek, magukhoz vesznek pár környékbeli szegény gyereket, és munkájukat (fonás, szövés) a koszt-kvártély mellett oktatással és neveléssel hálálják meg.

pedagógiai tanulságokból azonban egy életre elég gyülemlett fel. Ezekre a tapasztalatokra támaszkodva igyekezett később a család, mint a legtökéletesebb nevelési közeg elveit az iskola intézményébe átültetni.

Felépítette, összedőlt, megírta… aztán újra kezdte

Pestalozzi minden tervének a jószándék volt a legnagyobb hátráltatója. A mindent elhomályosító eszme mellett ugyanis vajmi kevés figyelem jutott az intézmények működtetésének anyagi oldalára.

A neuhofi iskola utolsó napjaiban született például első jelentős pedagógiai munkája, az  "Egy remete esti órája".  A művelt közönségnek szánt aforizmagyűjtemény után egy szélesebb társadalmi körnek szóló regénysorozatot írt Lénárd és Gertrúd címmel, mely a történetmesélés eszközével mutatja be egy jóakaratú asszony küzdelmein keresztül, hogyan érdemes a gyerekeket (és a neveletlen felnőtteket) helyes erkölcsi és életmódbeli útra terelni.

A munkáért a francia forradalom törvényhozó gyűlésé 1792-ben a Francia Köztársaság Polgára címmel jutalmazta az írót.

1798-ban aztán a sors újra gyakorlati munkát adott Pestalozzi kezébe: a háborúban megárvult számtalan, fizikailag és lelkileg is megnyomorodott gyerek felkarolására kapott feladatot Stans városában. A rövid életű Helvét Köztársaság vezetősége fontosnak tartotta  a népnevelés eme formáját, ezért pénzzel és épülettel is támogatta Pestalozzi munkáját, aki így közel 80 gyereknek tudott otthont és segítséget nyújtani.

Azonban ez az iskola sem maradt fenn sokáig: 5 hónapos emberfeletti munka után az épületet át kellett adniuk, hogy hadikórházzá alakítsák. Az elcsigázott Pestalozzinak is vissza kellett vonulnia egy időre egy alpesi üdülőbe, melynek tulajdonosa a pedagógus munkásságának nagy tisztelője volt.

Megerősödve Burgdorf elemi iskolájában folytatta tevékenységét, ahol hosszú távra be tudott rendezkedni, és végre sikereket érhetett el.

Ugyan az épületet itt is elkobozták végül, új helyén,

A világhír azonban nagy stresszel és teljesítménykényszerrel járt, ami felerősítette a munkatársak közti viszálykodást, így 1824-ben végül az anyagi alapok is megrendültek és be kellett zárni az iskolát.

Pestalozzi csalódottan, elszegényedve vonult vissza Neuhofba, a birtokra, ahol 1827 telén érte a halál.

Minden nagy férfi mögött ott áll egy (csapat) erős nő

A történészek és a lélektani szakemberek szerint is alapvetően határozta meg Pestalozzi életét az, hogy édesapja korán meghat és édesanyja, Susanna, valamint a Babelinek becézett dajkája nevelte őt férfi segítség nélkül.

Susanna, Pestalozzi számára az önfeláldozó anyai szeretet és gondoskodás megtestesítője volt, ami később pedagógiai elveiben is tükröződött. Pestalozzi hitte, hogy az oktatásnak és nevelésnek is tükröznie kell azt a szeretetet, törődést és erkölcsi útmutatást, amit ő ezektől a nőktől kapott.

Felesége, Anna Schulthess mindezen jellemvonások mellett még az anyagiak terén is támaszává tudott lenni a nem túl gyakorlatias pedagógusnak.

A gazdag zürichi kereskedőcsaládból származó nő saját anyjától, Anna Holzhalb-tól tanulta a vagyon kezelésének fortélyait, mivel apja céhes feladatainak eleget téve nem tudta egyedül vinni a családi üzletet. Holzhalb a boltvezetésen kívül maga intézte a vásárokon és kiállításokon való megjelenést is, olyannyira eredményesen, hogy konfliktusba is keveredett a férjével, ezért két évig külön éltek. Jegyezzük meg ehhez a tényhez, hogy az 1700-as évek második felét írjuk…

Holzhalb egyébként Pestalozzi anyjának teljes ellentéte volt: rendkívül szigorú volt a gyerekeivel, lányát állítólag annak 30 éves korában is megverte, ha úgy látta jónak.

Megismerkedésüket egyébként egy közös barát hirtelen halálának köszönhették, a közös gyász kapcsán levelezésbe kezdtek (több, mint 460 levelet váltottak egy év alatt!), amit a lány szülei nem nézték jó szemmel, ezért az egyik fivér segítette őket a titkos kapcsolattartásban.

Házasságuk során Anna minden vagyonát Pestalozzi víziójába fektette, többek között az yverdoni iskola is az ő örökségének köszönhetően maradt fenn még 12 évig az intézmény anyagi megrendülése után.

Egyetlen vér szerinti gyerekük Hans Jakob Pestalozzi volt, akinek nevelésében a rousseau-i elvek követésére törekedtek. (Ezt a szellemi kapcsolatot a gyermek neve is tükrözi: a francia Jean-Jacques német változata.) Az ő fia, Gottlieb mentette meg végül a neuhofi birtokot a pusztulástól. Pestalozzi szellemi hagyatékának gondozása azonban sokkal több örököst hívott életre.

Pestalozzi örökségét a dalai láma is ápolja

A cikk elején tárgyalt falu csak egy a számtalan intézmény és szervezet közül, mely Pestalozzi nevét viselve továbbadja a pedagógus által teremtett értékeket. A dalai láma például nagyköveti posztot tölt be az angliai székhelyű Pestalozzi International Foundation nevű szervezetnél, mely ösztöndíjprogramokkal segíti a hátrányos helyzetű gyerekeket Indiában, Nepálban és Zambiában.

Az eredeti Birr-i intézmény továbbviszi Pestalozzi a szakma tanítással egybekötött lakhatási és oktatási rendszerét.

A szerző által látott Pestalozzi-faluban pedig 1947 óta kapnak otthont és teljeskörű, szeretetteljes nevelést a rászoruló gyerekek. A Pestalozzi Gyermek- és Ifjúsági Falu mintegy húsz családi házból, egy fesztiválteremmel ellátott faluközpontból, egy iskolából, kilenc képzési létesítményből, valamint gyakornokok és alkalmazottak számára kialakított lakóépületekből áll. Olyan emberek élnek és dolgoznak itt, akik teljes szívükkel elkötelezettek amellett, hogy a gyerekeknek jövőt adjanak.

Pestalozzi unokájával a család ugyan kihalt, a szárnya alá vett több száz gyerek és szellemi öröksége azonban még sokáig őrizni fogja Csudás Henrik nevét.