GYEREK

A pandémia alatt született gyerekek közül sokakat még most is pelenkáznak

Sok járvány alatt született gyerek már iskolába megy Angliában, és minden eddiginél nagyobb nehézségekkel kell szembenézniük, mert megfigyelések szerint bizonyos készségek elsajátítása később jelenik meg náluk.

Megosztom
Link másolása

"Hatalmas növekedést tapasztaltunk a világjárványt követően azon gyerekek számában, akiknél kognitív funkcióik fejlődése késik a többi gyerekéhez képest" – ezt Catherine Joyce, az Action For Children jótékonysági szervezet angol nemzeti igazgatója nyilatkozta, és döbbenetes példákat hozott a jelenségre, írja a The Sun.

Idén májusban az Egyesült Királyságban megkezdték a Covid-19 világjárvány gyermekekre és fiatalokra gyakorolt ​​hatásainak vizsgálatát, amelynek egyik fókuszpontja a testi és lelki egészségükre gyakorolt ​​hatás volt.

Egy múlt hónapban közzétett jelentés szerint Angliában több mint 75 000 gyerek vár beszéd- és nyelvterápiára

– ez minden korábbinál magasabb –, miközben több mint negyedmillió gyermek vár mentális egészségügyi támogatásra az angliai gyermekügyi biztos szerint. A világjárvány idején született gyerekek száma e csoportot illetően magas.

Egy idén márciusban közzétett felmérés, amely az angol és a walesi általános iskolák 1000 alkalmazottját és 1000 iskolakezdő gyermek szülőjét kérdezte meg, feltárta, hogy

a gyerekek 24%-a nem tanult meg WC-re menni, 37%-uk nem tudott önállóan felöltözni.

Az iskolai dolgozók közel fele érezte úgy, hogy a kisgyermekek sokkal kevésbé voltak felkészülve az iskolakezdésre, mint azt előző 18 hónapban tapasztalták.

Catherine Joyce szerint látványosan megugrott azon esetek száma, ahol a gyerekek később kezdenek beszélni az átlaghoz képest, de más beszédhibák is megjelentek, valamint a motorikus képességek kifejlődése is későbbre datálható a pandémia előtt született gyerekekhez képest. Az öngondoskodási képességek kialakulása is csúszik.

"Egyes szülők is küszködnek gyermekük viselkedésével a kötődési problémák és a szeparációs szorongás miatt"

- nyilatkozta.

Más hozzáértők, például Keith Reed, a Parent-Infant Foundation vezérigazgatója szerint korábban is megfigyelhetők voltak ezek a "késések", a járvány alatt viszont megerősödtek az esetszámok.

"A családok elszigeteltségével, amikor a járvány idején a csecsemőket szinte alig láthatták az egészségügyi dolgozók a szükséges vizsgálatok során, a helyzet csak rosszabb lett. Erre még rádobjuk a később jelentkező megélhetési gondokat, és tényleg egy időzített bombát kapunk" - foglalta össze véleményét.

Egy anyuka a Sunnak adott interjújában mondta el, hogy óriási hatása volt gyereke fejlődésére, hogy nem vehettek részt 6 hetes kontrollokon a lezárások miatt, és nem tudtak társaságba menni, alig találkoztak emberekkel.

12 hónapos korában például a gyerek nem reagált a nevére.

Azt is elmondta, hogy míg ennyi idősen a nővére megértette a "hol van a kutya" kérdést, és rámutatott az ebre, addig a kistestvér erre nem volt képes. Évekkel később derült ki, hogy bár a beszéde fejlődött, átlag alatti hallással küzd. Csak négy éves korában került megfelelő beszéd- és nyelvi csoportba. Mindennek elejét lehetett volna venni, ha a kisgyermekkorban eljut a kislány a megfelelő kezelésekre.

Dr. Amanda Gummer kutatópszichológus és gyermekfejlesztési szakértő számára ez a példa nagyon is ismerős.

"Az első év döntő egy gyermek számára, mivel ez a gyors agynövekedés és az alapkészségek fejlesztésének időszaka. A kötődés, az érzékszervi tapasztalatok és a korai interakciók képezik a jövőbeli kognitív, szociális és érzelmi fejlődés alapját"

- összegezte.

Azt mondja, hogy a járvány idején kimaradt beavatkozási lehetőségek sokak számára súlyosbították a fejlődési problémákat.

"A korai beavatkozás nagyon fontos, és a szakértőkhöz való eljutás hiánya a járvány idején azt eredményezte, hogy néhány gyereknek kimaradtak a kritikus támogatási időszakok. Ezek a késések az idő múlásával egyre hangsúlyosabbak, és kihívást jelentenek."

Frankie Harrison klinikai pszichológus szerint a gyermekek támogatása a járvány miatt kialakult későbbi reakciók miatt sok erőt kíván a szülőktől, szerinte önhibáztatást élhetnek át, ha így a járvány után észlelik a fejlődési késéseket. Nagyon fontosnak gondolja, hogy a maguk mentális egészségével is foglalkozzanak a szülők, hogy ne ostorozzák magukat.

Alex Corgier, a Home-Start egészségügyi vezetője azonban szeretné megnyugtatni a szülőket, nem minden járvány alatt született gyerek küzd ugyanis nehézségekkel. De ha igen,

az ő helyzetük se veszett el véglegesen.

"Sokan remekül teljesítenek, és elérik minden fejlődési mérföldkövüket. Még ha gyermeke lassult fejlődést is mutat a világjárvány miatt, hihetetlenül ellenálló, és teljesen vissza tud térni a szükséges kerékvágásba" - mondja hozzátéve, a jó kapcsolatok kiépítése és az iskolával való nyílt kommunikáció óriási változást hozhat.

„A tanév előtti utolsó néhány napban maradjon pozitív, és

segítse gyermekét az iskolára való felkészülésben"

- javasolja a szakértő.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Sváby András minden férfinak azt ajánlja, 50 évesen vállaljon be még egy gyereket
Szerinte az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. „Nem teherként élem meg a közös programokat, van türelmem vele foglalkozni.”

Megosztom
Link másolása

Interjút adott Sváby András az nlc.hu-nak. A beszélgetés több témát is érintett, többek közt azt, milyen szülőnek lenni.

Amikor Holczhaffer Csaba megkérdezte a tévést, hogy sokat "lazított-e" rajta a harmadik gyermeke, mivel fiatalos energiájú apukának látszik, Sváby András azt válaszolta, hogy rengeteget.

"Minden férfitársamnak ajánlom, hogy 50 körül merjen bevállalni még egy gyereket. Huszonévesen is csodálatos volt apának lenni, de ez a mostani, érettebb időszakom teljesen más energiákat hoz felszínre belőlem. Ennyi idősen nagyon izgalmas kisgyermekes édesapának lenni"

- mondta.

A 9 éves fia a második házasságából született. Édesapja szerint "óriási dumagép", és talán ő majd folytatja az apja hivatását, bár ezt most még nem lehet megjósolni. Mindenesetre szeret youtubereset játszani, mert a kisfia számára ők a menők.

Arra a kérdésre, van-e ideje a kisfiával foglalkozni, Sváby András azt felelte:

"Az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. A párom, Andrea orvosként rengeteget dolgozik, ügyeletet is vállal, így sokat vagyok Milánnal. Kifejezetten élvezem, hogy én viszem iskolába és különórákra. Nem teherként élem meg a közös programokat, van türelmem vele foglalkozni."

A tévés azt is elárulta, hogy úszni is járnak, mert fontos, hogy a fia szeresse a vizet.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Ráthonyi-Palácsik Tímea elárulta, mi lesz a kislánya neve, és azt is, hogy mekkora baba
Az influencer azt is elárulta: megálmondta, hogy az utolsó beültetés sikeres lesz, és kislánya születik.

Megosztom
Link másolása

Ráthonyi-Palácsik Tímea volt nemrég Kandász Andrea podcast műsorának vendége.

4 baba elvesztése, 15 hormonkezelés és 17 műtét után sem adta fel az álmait. Most, 42 évesen életet adhat második gyermekének.

Los Angeles-i otthonából adott interjút a Sztár Mamik című adásnak.

Elmondta, hogy elkeserítő volt a kudarc. Amikor nem sikerült teherbe esnie, először magát hibáztatta, aztán a párját is.

Egy idő után nem hitte el, hogy valaha is anya lehet. Ám az orvosa biztatta.

Az első beültetés a béranyánál sem volt sikeres.

Ennek ellenére nem adták fel, tovább próbálkoztak. Az egyik barátnője is támogatta ebben, ő ugyanis 45 évesen lett anya. Ez a barátnője küldte el immunológushoz, ott derültek ki további egészségügyi problémák.

Ráthonyi-Palácsik Tímea arról is beszél, hogyan érzi magát mindenórás terhesen.

"Most már az utolsókat rúgom, azért, mert óriási a pocakom. Zoli azt mondja, úgy nézek ki ebben a ruhában, mint egy nagy gombóc szellem"

- viccelődött. "Valahogy extra nagy a hasam, nagy a baba is, szerintem a rengeteg vitamintól, amit szedtem. Meg azt mondják, a lombikos babák általában nagyobbak." Hozzátette:

"Nagy lesz, magas, mint Ben, ő is több mint három és fél kilóval született."

Azt is elárulta, hogy mi lesz a kislány neve:

Hailey-nek fogják hívni, mert férje kedvence Hailey Bieber.

Ben pedig Ráthonyi-Palácsik Tímea kedvenc színészéről, Ben Affleckről kapta a nevét.

Az influencer azt is elárulta: megálmondta, hogy az utolsó beültetés sikeres lesz, és kislánya születik.

A teljes beszélgetést itt hallgathatjátok meg:


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
4 fájdalmas igazság a családodról, amik csak felnőttkorban válnak világossá
És mindegyik nagyon keményen meg fog érinteni, amikor rájössz.

Megosztom
Link másolása

Valószínűleg te is jól ismered azt a családi helyzetet, amikor nehéz természetű rokonok próbálják elhitetni veled, hogy csak azért, mert vér szerinti rokonok vagytok, mindent el kell viselned tőlük – még akkor is, ha azzal fájdalmat okoznak.

Pedig akik szeretnének végre a saját jólétükre fókuszálni, azoknak nem árt megkérdőjelezni ezt az állítást.

Íme öt fájdalmas igazság a családodról, ami igazán szíven üthet, ha egyszer végre felismered őket:

1. A családod átlépi a határaidat

Egyik legkeményebb igazság, amit fel kell ismerned a családoddal kapcsolatban, hogy a vér szerinti kötelék nem ad senkinek felhatalmazást arra, hogy átlépje a személyes határaidat. A családtagok gyakran úgy gondolják, hogy a rokoni viszony felmenti őket, és hogy el kell tűrnöd a túlkapásaikat, mert egy család vagytok.

Azonban ha az őszinteség, a tisztelet és az integritás sérül, még a legerősebb családi kötelék is megszakadhat.

Fontos felismerned, hogy az egészséges kapcsolatok – még a családban is – csak a kölcsönös tiszteleten és megértésen alapulhatnak. Ezek nélkül semmilyen családi kapcsolat nem maradhat tartós.

2. A családod hajlamos a problémákat szőnyeg alá söpörni

Előfordulhat, hogy idővel rájössz: a családodban sokan ferde szemmel néztek rád azért, mert elmondtad az igazságot. Meg kellett tanulnod, hogy az ő érzéseik nem akadályozhatnak meg abban, hogy kiállj magadért vagy segíteni próbálj másokon.

Az igazság kimondásával nem ártani akartál, hanem lehetőséget adni másoknak is, hogy feldolgozzák és meggyógyítsák a saját sebeiket.

Ha a családod inkább titokban tartotta volna a régi bántásokat, az az ő döntésük, nem a tiéd – és fel kellett ismerned, hogy nem mindenki akar gyógyulni. Szembesülnöd kellett azzal is, hogy sokan inkább a tagadásban élnek, és úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Így élnek tovább a fájdalmukkal és haragjukkal – neked viszont jogod van úgy dönteni, hogy nem szeretnél így élni.

3. A családod nem szeret igazán

Most jön az egyik legdurvább dolog. Sokan szeretnék elhinni, hogy a szüleik „a tőlük telhető legjobbat tették”, amikor és ahogy felnevelték őket. De felnőttként egyre többen jönnek rá, hogy a szülők „legjobbja” nem volt elég ahhoz, hogy egészséges, boldog felnőtté váljanak. Amikor felnősz, már tisztán látod a hibáikat, a hiányosságaikat, és megérted,

mennyivel boldogabb lennél most, ha gyerekként több vagy feltétlen szeretetet és együttérzést kaptál volna.

Ha gyakran érzed magad kívülállónak, ha nem hívnak el családi eseményekre, ha csak te telefonálsz a rokonaidra, ők nem találják meg a te számodat, akkor bizony el kell fogadnod, hogy a családod nem szeret igazán. Nem csoda, hogy ilyen előzmények után sokan megfogadják: ők másképp fognak bánni a gyerekeikkel.

4. A családod nem olyan, amilyennek te szeretnéd látni

Fájdalmas felismerni, hogy a családtagjaid képtelenek segíteni a saját érzéseid vagy sebezhetőséged kezelésében. Lehet, hogy szeretnének melletted állni a fájdalmadban, de

sokszor egyszerűen nincs meg bennük az érettség vagy az érzelmi intelligencia ahhoz, hogy valódi biztonságot, megértést és támogatást nyújtsanak.

A család néha kegyetlen tud lenni, és az igazság, amit felnőttként meglátsz mögöttük, még kegyetlenebb. De ha felismered, hogy a családtagjaid is esendő emberek, akik a saját démonaikkal küzdenek, lehetőséged nyílik együttérzéssel fordulni feléjük, vagy eldönteni, hogy kiket akarsz valóban közel engedni magadhoz a saját, választott családodban.

Via Yourtango


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Tényleg szükségük van a gyerekeknek az unalomra? Egy új kutatás ijesztő választ ad a kérdésre
Sok szülő aggódik, ha gyermeke unatkozik, főleg nyáron és most kiderült joggal. Új kutatások szerint az unalom nem mindig hasznos, sőt veszélyeket is rejt a gyerek fejlődésre nézve.

Megosztom
Link másolása

Javában tart a nyári szünet, ilyenkor nagy a nyomás a szülőkön, ha elhangzik, hogy „unatkozooom, anya, mit csináljak?”. Vajon segíteni kell, vagy hagyni, hogy a gyerek egyedül találja fel magát? A válasz nem fekete-fehér:

Az „unalom jót tesz” mítosza megkérdőjeleződik

Unalom esetén vannak szülők, akik azonnal programot szerveznek, mások tudatosan nem reagálnak, mert azt hallották, hogy az unalom jót tesz. Az utóbbi években ugyanis egyre népszerűbb lett az a gondolat, hogy

a gyerekeknek szükségük van unatkozásra, mert az serkenti a kreativitást, segíti az önállóságot

és a problémamegoldó képesség kialakulását.

Ezzel a megközelítéssel azonban most több új kutatás is kritikusan néz szembe. Az eredmények arra utalnak, hogy nem minden unalom egyforma, és különösen gyermekkorban az unalom mértéke és kezelése döntő szerepet játszik abban, hogy előnyös vagy éppen káros hatása lesz.

A kreativitás forrása? Csak részben igaz

A korábbi nézetek szerint az unalom arra készteti az embert, hogy új dolgokat próbáljon ki – vagyis előmozdítja az alkotókészséget. Az egyik kísérletben például egyetemistákat kértek meg, hogy találjanak ki szokatlan módokat hétköznapi tárgyak használatára. Azok a résztvevők,

akik előtte unalmas feladatot végeztek, később sokkal kreatívabb ötletekkel álltak elő, mint társaik.

Hasonló eredmények születtek óvodáskorú gyermekekkel végzett megfigyelések során is: amikor a gyerekek unatkoztak, de mégis figyeltek, és nem hagyták elkalandozni a gondolataikat, az elmélyülés jobb tanulási eredményekhez vezetett.

Ezek az adatok azonban főként átmeneti, enyhe unalomra vonatkoztak,

tehát arra, amikor valaki rövid ideig érzi magát passzívnak vagy érdektelennek egy adott helyzetben. Ez az állapot önreflexióra késztethet, és pozitív eredménye lehet.

De mi van, ha az unalom állandóan jelen van?

A tudományos figyelem ma már arra is kiterjed, hogy nem minden unalom hasznos.

A kutatók szerint kétféle unalom létezik:

Helyzeti unalom: konkrét eseményhez vagy körülményhez köthető (pl. hosszú autóút, unalmas óra),

Krónikus unalom: személyiségvonássá válik, az egyén gyakran és tartósan unatkozik, akkor is, ha elvileg lenne mit csinálnia.

A krónikus unalom különösen problémás, mert összefüggésbe hozták mentális zavarokkal,

például depresszióval, szorongással, ADHD-val, valamint szenvedélybetegségekkel is. Egy amerikai tanulmány szerint azok a tizenévesek, akik gyakran unatkoznak, 50%-kal nagyobb valószínűséggel nyúlnak dohányhoz, alkoholhoz vagy drogokhoz.

Az unalom hatása már óvodás korban mérhető

A legtöbb kutatás eddig serdülőket vagy felnőtteket vizsgált. Most először a Washington State University kutatói 4–6 éves gyerekeket is bevontak. A 2024 júliusában megjelent tanulmány szerint

a krónikus unalom már ebben a korban is megjelenhet személyiségvonásként.

Az ilyen gyerekek általában:

- nehezen találják fel magukat szabadidőben,

- kevés önálló ötletük van játékra vagy elfoglaltságra,

- hajlamosabbak a frusztrációra, ha nincsenek azonnal lekötve.

A kutatók szerint ezeknek

a gyerekeknek gyakran hiányzik az unalom leküzdéséhez szükséges szükséges belső eszköztár, ezért kell rávezetni, segíteni a feladatok, ötletek kitalálásához.

Japán kutatók pedig arra a következtetésre jutottak, hogy az unalomra való hajlam részben genetikai, és sokszor együtt jár figyelemzavaros tünetekkel, mint például az ADHD.

Ez azt jelenti, hogy bizonyos gyerekeknél az unalom nemcsak nehezebben kezelhető, hanem tartós fejlődési problémákhoz is vezethet, ha nem kapnak megfelelő támogatást.

Mit tehet a szülő? A kulcs: irányított támogatás

A szakértők hangsúlyozzák, a szülőknek nem kell állandóan szórakoztatniuk a gyermeküket, de nem is szabad teljesen magukra hagyniuk őket az unalommal.

A cél nem az, hogy kiküszöböljük az unalmat, hanem hogy megtanítsuk a gyerekeket egészségesen reagálni rá.

Erin Westgate pszichológus szerint az unalom akkor válik hasznossá, ha a gyerek megtanulja felismerni az érzést, és elindul az önálló megküzdés útján.

Ehhez viszont, segítség kell, különösen kisgyermekkorban,

a szülő emlékeztetheti a gyereket azokra a tevékenységekre, amelyeket szeret

például a rajzolás, az építés, a szerepjáték. Érdemes közösen ötletelni, mit lehetne kipróbálni, és dicsérni kell, ha a gyerek önállóan lép át az unalmon.

Az egyik legfontosabb üzenet: az unalom önmagában nem jó vagy rossz, de nem szabad természetesnek venni, hogy a gyerek „majd csak feltalálja magát”. Vannak, akiknek ez megy, másoknak viszont tanítani kell, és ez szülői odafigyelést, érzékenységet igényel.

Az unalom lehet a kreatív gondolkodás forrása, de ha túl gyakori vagy túl intenzív, akkor pszichológiai kockázatot is jelenthet akár már óvodás kortól.

Nem igaz tehát, hogy minden gyereknek „kell az unalom”.

Inkább arról van szó, hogy meg kell tanulniuk kezelni azt, és ebben a szülőknek kulcsszerepük van.

A legjobb, amit tehetünk, ha a gyerekeinket nem hagyjuk magukra az unalom érzésével, de nem is próbáljuk állandóan elűzni azt. Segítsük őket abban, hogy felismerjék, mit éreznek, és adjunk nekik eszközöket a saját megoldásaik megtalálásához.


Megosztom
Link másolása