GYEREK

„És akkor egyszer csak feltűnt, hogy már nem tudja betéve a kedvenc meséjét"

Vannak a gyerekkornak tudományosan mérhető mérföldkövei, és vannak, amiket csak a szülők ismernek. De léteznek-e a szülőségben is fejlődési lépcsőfokok, és ha igen, miért érdemes velük foglalkozni?

Megosztom
Link másolása

- Hogy átérezte-e mások érzéseit a fiam, amikor két éves volt?

Talán őt kéne erről megkérdezni.

- Öt évesen többször bukfencezett-e előre anélkül, hogy oldalra eldőlt volna?

A kérdést sem értem.

- Tudott-e játékban, versenyben veszíteni, amikor hét éves volt?

Százalékot mondjak vagy ez egy eldöntendő kérdés?

A fentiekhez hasonló kérdésekre adott válaszok egyébként a hazai védőnőket szokták éredekelni, az éves szűrővizsgálatnál ugyanis ezekre és még számos hasonló mérföldkőre kíváncsiak a szakemberek.

Ezek a sokszor furcsa információk azonban nagyon fontosak, az esetleges neurológiai, ortopédiai vagy egyéb problámákat segítenek időben felismerni, hogy a kicsik minél hamarabb megkaphassák a megfelelő fejlesztést.

Viszont amint túlesnek a megnyugtató válaszokon, a legtöbb szülő el is felejti őket.

A közfelfogás szerint ezek helyett legtöbbjüknek sokkal inkább az olyan mérföldkövek maradnak meg erős emlékként, mint az első mosoly, az első viccesen mondott szavak, vagy például az óvodai/iskolai lét első napja.

Azonban sok olyan fordulópont létezik a szülő-gyerek kapcsolat fejlődésének során, amit csak azok ismernek, akik már átélték ezeket a kívülről lényegtelennek vagy egyenesen bizarrnak tűnő pillanatokat.

Már nem kell szőlőt félbevágni, beiratkozást intézni

A tudomány, főleg a  pszichológia szakemberei már sokféleképpen igyekeztek különböző szakaszokra bontani a gyerekkort.

A különböző iskolák eltérően közelítik meg a gyermeki fejlődést, de egy dologban mindegyik egyetért: a gyerekkor tele van olyan kulcsfontosságú életszakaszokkal, amelyek meghatározzák a felnőtté válás folyamatát. Ezek a szakaszok nemcsak a gyerekek testi, hanem lelki és szociális fejlődésére is hatással vannak. Erik Erikson a pszichoszociális fejlődés szakaszait a különböző krízisek szempontjából állította fel. A csecsemőkori bizalom – bizalmatlanság vagy az 1 és 3 éves kor között autonómia – szégyen, kétely  tengelyen való elhelyezkedés problematikája minden szülő számára ismerős, ha nem is ilyen komoly tudományos magasságokban,

a „Nahát, csak most tűnik fel, hogy hetek óta senki sem ordít a fürdőszoba ajtaja előtt, amíg zuhanyzom!” - típusú ráeszméléseken keresztül mindenképpen.

Jean Piaget tanuláselmélete (melynek a mai komplex matematika tanítást is köszönhetjük) szerint a 2 és 7 éves kor közötti időszak (Műveletek előtti szakasz) során a gyerekek még nem rendelkeznek a megfordítás képességével, gondolkodásukat a vizuális ingerek uralják, nem értik, hogy pl. a víz mennyisége egy magas, keskeny pohárból egy alacsony, szélesebb pohárba átöntve megmarad.

A szülők számára ennek egyik látványos példája, amikor a gyerek már nem borul ki, ha ugyanazt a mennyiségű édességet egy kisebb vagy egy nagyobb tálban kapja meg.

A tudomány mindig talál valami új és fontos (vagy annak látszó) nézőpontot a gyerekek fejlődésének vizsgálatában, felállít hozzá különféle mérhető rendszereket és megugorható léceket. A legtöbb szülő azonban ennek az élethosszig tartó folyamatnak túlnyomó részt a számszerűsítehetetlen oldalával találkozik.

Mert hát ki tudja azt megmérni, vagy akár csak megmagyarázni, mi játszódik le egy anyában vagy apában az olyan mérhetetlen mérföldkőnek számító pillanatokban, mint amikor mondjuk először hányja le őt a gyermek, vagy amikor először mondja neki azt, hogy „Utállak!”

(Hogy ne csak mindig a pozitív eseményekről emlékezzünk meg.)

Hogyan lehetne mérhető adattá változtatni azokat az élményeket, amikor valami először történik meg a gyerekkel és/vagy a szülővel? Hogyan tudná bárki tudományos vizsgálatnak alávetni az olyan ráeszméléseket, mint amikor már hetek óta nem kéri a 7 éves, hogy vágjuk le neki a lekváros kenyér héját, felezzük meg a szőlőt vagy hámozzuk meg az uborkát?

Megkérdeztünk néhány szülőt, nekik milyen hasonló, személyes rácsodálkozásuk volt a gyerekükkel kapcsolatban, ami egyszerre volt felszabadító és egyben szívszorító is.

„Tavaly volt egy ilyen: Anya, képzeld ma beiratkoztam a könyvtárba! - ekkor jött a felismerés, hogy már nélkülem is elintéz dolgokat, van az életének egy része, amiben nem vagyok jelen.

A másik ilyen, ami annyira természetesen és fokozatosan történt, hogy észre sem vettem, de már nem jön át hajnalban, hogy szundítson még egy kicsit hozzámbújva.”

„Amikor a rongyosra nézett, kívül belül megtanult és tudományos pontossággal ismert Thomas a gőzmozdonyból idézek egy tipikusat és először látom az arcán, hogy nem emlékszik.”

„A legkisebb most tanulta meg magát segítség nélkül bekötni. Addig áthajoltam felette, becsatoltam, aztán puszizás. Most beugrik mindenki a helyére, és indulás. A puszi meg sehol. Erre most ébredtem rá. Úgyhogy külön puszizást kell beiktatnom.”

„Utoljára mostam ki a második gyerek után az ovis ágyneműt és utána odaadtam az óvónőnek, hogy legyen az ovinak pót. Mindketten megkönnyeztük.”

És kifejezetten léleksimogató volt, amikor már felnőtt gyerekek szülei válaszoltak arra a kérdésre, milyen furcsa, keserédes pillanatokat tudnak okozni a már többdiplomás, kétméteres csetemék is:

„Gyerekszobába teregetni.

Egyszer csak a kiürült szekrénybe saját cuccot pakolni.

Gyerekét dajkálni.”

Szülői mérföldkövek

És itt eljutunk egy fontos kérdéshez: nem kellene a kicsik méricskélése mellett a szülőség mérföldköveivel is foglalkozni?

Nem kellene őket ugyanígy mérni, vizsgálni, tanulmányozni, sőt, ünnepelni?

Nem lenne ugyanolyan fontos mérföldkőként fel-és elismerni, amikor mondjuk egy anya először megy bankba, postára, ügyeket intézni a gyerekkel?

Vagy amikor egy apa először marad otthon egyedül az esti fektetésre?

A személyiségfejlődésben a legnagyobb ugrás állítólag a huszas és a negyvenes éveink között történik. Dr. Sasha Heinz fejlődéspszichológus, a felnőttkori fejlődés kutatója szerint nem csak azért fontos ezekkel a korszakváltó pillanatokkal tisztában lennünk, hogy bölcsebbek és érettebbek legyünk. Az élethosszig tartó szülői önismereti utazás hozzásegíthet minket ahhoz, hogy egyre könnyebben tudjuk kezelni a gyerekneveléssel járó nehéz helyzeteket.

A szakértő azt ajánlja, érdemes a belső munkát azzal kezdenünk, hogy számba vesszük az összes, általunk követett szülői szabályt. Ha ez kész, nézzünk egy-egy adott szabály mélyére: honnan származik? Saját gyerekkorunkból hozzuk, vagy pont annak ellentéteként került fel a listánkra?

A környezetünk várja el tőlünk az adott szabály betartását? Ha nem lenne, milyen lenne a szülői magatartásunk? Van értelme ennek a szabálynak? Egyáltalán tetszik ez a szabály? Az őszinte válaszokból sok mindent megtudhatunk magunkról.

Fontos megjegyezni, hogy szabály alatt nem csak a korlátozásokat értjük. Ugyanannyi időt és energiát igényelnek a szülőségünk képéhez kapcsolódó pozitív elvárások is. Például lehet ez az a kép, hogy „A boldog/elégedett/követendő családok minden évben elmennek nyaralni” vagy hogy az olyan klasszikus kisbabás időszakra vonatkozó szabályok, mint az együttalvás- nem együtt alvás témaköre vagy a hozzátáplálás tankönyvi megvalósítása. Ezeket a „szabályokat” is át lehet világítani.

A fejlődésünk mérföldköveinek feldolgozása megköveteli, hogy elengedjük a családunktól, kultúránktól vagy a médiától szerzett prioritásokat. Mi dönthetjük el, hogy „elég jók” vagyunk-e.

És itt jön be még egy nagyon fontos kérdés: mi magunk hogyan definiáljuk a sikeres szülőséget? Mit jelent számunkra jó szülőnek lenni? Heinz azt tanácsolja, legyen reális képünk magunkról és családunkról, és megugorható elvárásokat támasszunk mind saját magunk, mind szülőtársunk, és természetesen a gyerek irányába is.

Ehhez nagy segítség lehet egy már komolyabb múlttal rendelkező, általunk jól ismert másik szülő példája: neki mik (voltak) a saját szabályai, hogyan oldja vagy oldotta meg a szabály áthágások problémáját vagy a szabályok priorizálást, stb. Ez a személy lehet a saját felmenőink közül valaki, de az is előfordulhat, hogy a másik szülő rokonságából, baráti körből találunk valakit, akinek inspirló a szülősége.

A „felnőttkori fejlődés” gyakorlatára érdemes úgy gondolni, mint az öngondoskodás eszköztárának egy fontos elemére.

És ne feledjük: nem az a cél, hogy a valaha volt legjobb szülő legyünk. Hanem az, hogy szülői mivoltunkban is képesek legyünk az önreflexióra és a folyamatos fejlődésre és a saját gyerekünk számára a körülményekhez képest a lehető legjobb szülők legyünk.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Nem fogsz hinni a szemednek! Így néz ki most a világ legerősebb kissráca - 24 évvel később
Így él ma a „kis Herkules”: a világ legerősebb kisfiúja felnőve egy teljesen más útra lépett. Mutatjuk a képet róla!

Megosztom
Link másolása

Richard Sandrakot mindössze nyolcévesen nevezték el Kis Herkulesnek, és sokan azt várták, hogy ő lesz a testépítés következő nagy neve.

Az ukrán-amerikai fiú azonban nem azt az utat választotta, amit sokan vártak tőle. Idővel teljesen hátat fordított a súlyemelésnek, ami meglepte azokat, akik figyelemmel követték élettörténetét.

Richard, aki harcművész világbajnok édesapja, Pavel Sandrak, és aerobik sztár édesanyja, Lena Sandrak gyermekeként született, először 2000-ben került reflektorfénybe, amikor szülei megmutatták különleges izomzatát a világnak.

 

Szupererős kiskrapek

Gyerekkorában szigorú edzésprogramot követett, a szülei szerint teljesen önként:

naponta akár 600 fekvőtámaszt és felülést, valamint 300 guggolást végzett, mert „csatlakozni akart” édesapja edzéseihez.

Nem csoda, hogy nyolcéves korára valóságos izompacsirta volt.

Az izmos kisfiú, akinek kockahasát és kidolgozott karjait, lábait mindenki csodálta, lenyűgözte a világot. Ekkor kapta a Kis Herkules becenevet is, mert ennyi idősen képes volt fekve nyomásban kinyomni 95 kilót.

Három évvel később elnyerte a „Világ legerősebb kisfiúja” címet, és ahogy kamaszodni kezdett, még izmosabb lett.

Képes volt saját testsúlyának háromszorosát megemelni, miközben harcművészeti jártasságát is továbbfejlesztette, és mestere lett a karaténak.

Egészségügyi kockázatok és kritikák

Intenzív edzésének köszönhetően Richard testzsírszázaléka mindössze 1%-ra csökkent, ami rendkívül veszélyes. A Men’s Journal szerint

az ilyen alacsony testzsír komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, például súlyosan legyengíti az immunrendszert és szívproblémákat okozhat.

Az izmok drasztikus gyengülése is bekövetkezhet, ami akár a mindennapi életet is megnehezítheti.

A történetét bemutató dokumentumfilm után szülei durva kritikákat kaptak. Sokan etikátlannak tartották, hogy ilyen szigorú edzésre kényszerítették fiukat.

Egyes orvosok szerint Richard életkorában nem termelődhet még elegendő tesztoszteron ahhoz, hogy ilyen fizikumot érjen el

természetes módon. Felmerült a szteroidhasználat gyanúja is, amit édesanyja határozottan tagadott.

Herkules egy új úton

Bár sokan azt gondolták, Richard felnőttként is megőrzi elképesztő izomzatát, ő mindenkit meglepett azzal, hogy teljesen más életet választott. 2015-ben adott interjújában elárulta, hogy már nem emel súlyokat.

„Az emberek próbáltak úgy beállítani, mintha valami természetellenes csodabogár lennék, de rengeteg gyereknek van hasonló fizikumuk”

– mondta.

Bár gyerekként sokszor kirekesztve érezte magát, Richardnak nincs oka megbánni a múltját: „Nagyon büszke vagyok arra, ami volt, de nem akarom, hogy az határozza meg a jelenemet.”

Ma, 32 évesen Richard a Universal Studios Hollywood Waterworld show-jában dolgozik kaszkadőrként. Bár továbbra is jó formában van, ma már inkább kardióedzéseket és gördeszkázást választ a testépítés helyett.

Az interjúban elárulta, hogy álma a NASA mérnökeként dolgozni.

„Nincs okom azt gondolni, hogy ez nem valósulhat meg”

– mondta, és ezzel újabb bizonyítékot adott arra, hogy a „Kis Herkules” tettvágya és energiája továbbra is határtalan.

Via LadBible


Megosztom
Link másolása

GYEREK
Menyét hordta el az óvodások cipőit, kamerával derült fény a tolvaj kilétére - videóval
Módszeresen tűntek el az ovisok cipői egy japán intézményből, a rendőrök biztonsági kamerákat szereltek fel, hogy kiderítsék, milyen beteg elme lop fél pár gyerekcipőket. Hamar fény derült a négylábú tettes kilétére.

Megosztom
Link másolása

Összesen 15 gyerekcipőt tulajdonítottak el a Gosho Kodomo-i óvodából,

egytől egyik kisgyerekek lábbelijének veszett nyoma.

Az óvónők értesítették a rendőrséget is, mert féltették a gyerekeket a bizarr szokású betörőktől. A Guardian cikke szerint a rendőrök rejtett kamerákat telepítettek az oviba, hogy megfigyelhessék és beazonosíthassák a tettest.

Négy nap elteltével sikerült is, mert az visszatért a helyszínre.

A tettes újabb cipőcskékre vadászott, és el is vitt egyet a felvétel tanúbizonysága szerint.

Az elkövető egy menyét volt, ami az ovi előterében akkurátusan, színes fakkokba helyezett cipőkből egyet gondosan kiválasztott, majd boldogan, határozott ugrándozással magával vitte a zsákmányt.

Az állatot nem bántják, már csak azért sem, mert az óvónénik megmutatták a felvételt a gyerekeknek, akik rajonganak a menyétért. A vezetőség azt találta ki, hogy egy hálóval fedik le a cipőtárolót, hátha az távol tartja az illetéktelen behatolót.

Magyarországon sem ritka, hogy vadállatok el-elcsennek az udvarokról ezt-azt, még Budapesten sem.

II. kerületi Facebook csoportokban a cipőmániás rókákról évről-évre kerül elő poszt,

ugyanis az erdei ragadozók előszeretettel lopkodnak el kint hagyott műanyag tárolókat, fonott kosarakat és lábbeliket is.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Hivatalos: megszavazták a közösségi média betiltását Ausztráliában
Megszületett a végleges döntés.

Megosztom
Link másolása

Ahogy korábban mi is megírtuk, Ausztrália a közösségi média betiltását tervezte a fiatal felhasználók számára.

Most az ország parlamentje megszavazta a világ egyik legszigorúbb szabályozását: 16 év alattiak számára betiltották a social media használatát.

A tilalom 2025 tavaszán léphet életbe, és súlyos, akár 50 millió ausztrál dolláros (közel 13 milliárd forint) bírságot szabhat ki azokra a technológiai cégekre, amelyek nem tartják be az előírásokat.

A törvény nem tesz kivételt sem a meglévő felhasználók, sem a szülői beleegyezéssel rendelkező fiatalok esetében, ezzel a világ egyik legkeményebb szabályozását vezeti be - állítja a BBC.

„Azt akarjuk, hogy a gyermekeinknek legyen gyerekkoruk, és tudják, hogy a szüleik mögöttük állnak”

– nyilatkozott ezzel kapcsolatban Anthony Albanese miniszterelnök.

Számos szülői csoport és szakértő egyetértett a kezdeményezéssel, ugyanakkor a kritikusok szerint több kérdés is megválaszolatlan maradt, például a magánélet és a társadalmi kapcsolatok korlátozásának következményei.

A törvény pontosan nem határozza meg, mely platformokat érinti a tilalom. Michelle Rowland kommunikációs miniszter szerint azonban a Snapchat, a TikTok, a Facebook, az Instagram és az X (korábban Twitter) biztosan a szabályozás hatálya alá esik.

Ugyanakkor mentesülnek a játékplatformok, az üzenetküldő alkalmazások és azok az oldalak, amelyek fiók nélkül is hozzáférhetők, például a YouTube.

A kormány koralapú ellenőrzési technológiát tervez bevezetni, amely biometrikus vagy személyazonossági adatokat használhat a felhasználók életkorának igazolására. A részletek kidolgozása még zajlik, és a következő hónapokban tesztelik a megoldásokat.

Az ellenőrzés végrehajtásának felelőssége a közösségi média platformokat terheli.

Az eddigi korlátozott közvélemény-kutatások szerint az ausztrál szülők és gondozók többsége támogatja a törvényt. Sokan úgy vélik, hogy a szabályozás jelentős lépés a gyermekek online biztonságának megteremtésében, bár a törvény hatékonyságát és gyakorlati kivitelezését még kérdések övezik.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Csak hiszti vagy az ADHD jele? – Ezek lehetnek az árulkodó tényezők
Hozzáértő szakvéleménye nélkül azért nem érdemes elhamarkodott ítéletet hozni!

Megosztom
Link másolása

A legfrissebb vizsgálatok, köztük az Edinburghi Egyetem által vezetett tanulmány, az érzelmi szabályozás korai mintázatai és az iskoláskorú gyermekek mentális egészsége közötti összefüggéseket vizsgálják.

A kutatás szerint azok az óvodáskorú gyermekek, akik nehezen kontrollálják érzelmeiket és viselkedésüket, nagyobb valószínűséggel mutatnak ADHD-tüneteket hétéves korukra.

Azok a három és hét év közötti gyerekek, akik lassabban sajátítják el az érzelmek kezelésének képességét, szintén nagyobb kockázatot mutatnak az ADHD-hoz kapcsolódó problémák kialakulására, valamint hajlamosabbak a belső érzelmi nehézségekre, például szomorúságra és aggodalmakra.

Bár az ADHD-t gyakran a hiperaktivitással azonosítják, az érzelmi diszreguláció szintén gyakori tünet gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt.

Ez azt jelenti, hogy az érintettek intenzív érzelmeket tapasztalhatnak, amelyek aránytalanok a helyzethez képest, vagy nehezen nyugszanak meg egy stresszes esemény után.

Az ADHD előfordulása, amely egy krónikus mentális zavar, az elmúlt évtizedekben jelentősen növekedett. A University College London által végzett kutatás, amely 7 millió, 3–99 év közötti embert vizsgált, kimutatta, hogy az ADHD diagnózisok száma húszszorosára nőtt 2000 és 2018 között.

Dr. Aja Murray, az Edinburghi Egyetem Filozófia, Pszichológia és Nyelvtudományi Karának vezető kutatója szerint az érzelmi szabályozási készségek már korán kialakulnak, és fokozatosan erősödnek a gyermekkor során.

„A gyermekek azonban eltérő ütemben sajátítják el ezeket a készségeket, és a lassabb fejlődés jelezheti a neurofejlődési és mentális egészségi problémákat. Eredményeink azt sugallják, hogy az érzelmi szabályozás fejlődési pályájának követése segíthet azonosítani azokat a gyerekeket, akik kockázatot hordoznak mentális egészségi problémákra”

– mondta Dr. Murray.

Az ADHD tünetei gyermekeknél

Az ADHD-t gyakrabban diagnosztizálják fiúknál, mint lányoknál. A tünetek két fő kategóriába sorolhatók: figyelmetlenség (koncentrációs nehézségek) és hiperaktivitás-impulzivitás.

Az NHS szerint a lányoknál valószínűbb, hogy csak a figyelmetlenség tünetei jelentkeznek, és kevésbé mutatnak zavaró viselkedést, ami miatt az ADHD tünetei kevésbé egyértelműek, és így ritkábban kerül sor diagnózisra.

A figyelmetlenség három fő jele:

• rövid figyelemidő és könnyű elterelhetőség,

• nehézségek az utasítások követésében,

• tevékenységek vagy feladatok folyamatos változtatása.

A hiperaktivitás-impulzivitás három fő jele:

• képtelenség nyugodtan ülni, különösen csendes környezetben,

• beszélgetések félbeszakítása,

• kicsi vagy semmilyen veszélyérzet.

Via


Megosztom
Link másolása