GYEREK

„És akkor egyszer csak feltűnt, hogy már nem tudja betéve a kedvenc meséjét"

Vannak a gyerekkornak tudományosan mérhető mérföldkövei, és vannak, amiket csak a szülők ismernek. De léteznek-e a szülőségben is fejlődési lépcsőfokok, és ha igen, miért érdemes velük foglalkozni?

Megosztom
Link másolása

- Hogy átérezte-e mások érzéseit a fiam, amikor két éves volt?

Talán őt kéne erről megkérdezni.

- Öt évesen többször bukfencezett-e előre anélkül, hogy oldalra eldőlt volna?

A kérdést sem értem.

- Tudott-e játékban, versenyben veszíteni, amikor hét éves volt?

Százalékot mondjak vagy ez egy eldöntendő kérdés?

A fentiekhez hasonló kérdésekre adott válaszok egyébként a hazai védőnőket szokták éredekelni, az éves szűrővizsgálatnál ugyanis ezekre és még számos hasonló mérföldkőre kíváncsiak a szakemberek.

Ezek a sokszor furcsa információk azonban nagyon fontosak, az esetleges neurológiai, ortopédiai vagy egyéb problámákat segítenek időben felismerni, hogy a kicsik minél hamarabb megkaphassák a megfelelő fejlesztést.

Viszont amint túlesnek a megnyugtató válaszokon, a legtöbb szülő el is felejti őket.

A közfelfogás szerint ezek helyett legtöbbjüknek sokkal inkább az olyan mérföldkövek maradnak meg erős emlékként, mint az első mosoly, az első viccesen mondott szavak, vagy például az óvodai/iskolai lét első napja.

Azonban sok olyan fordulópont létezik a szülő-gyerek kapcsolat fejlődésének során, amit csak azok ismernek, akik már átélték ezeket a kívülről lényegtelennek vagy egyenesen bizarrnak tűnő pillanatokat.

Már nem kell szőlőt félbevágni, beiratkozást intézni

A tudomány, főleg a  pszichológia szakemberei már sokféleképpen igyekeztek különböző szakaszokra bontani a gyerekkort.

A különböző iskolák eltérően közelítik meg a gyermeki fejlődést, de egy dologban mindegyik egyetért: a gyerekkor tele van olyan kulcsfontosságú életszakaszokkal, amelyek meghatározzák a felnőtté válás folyamatát. Ezek a szakaszok nemcsak a gyerekek testi, hanem lelki és szociális fejlődésére is hatással vannak. Erik Erikson a pszichoszociális fejlődés szakaszait a különböző krízisek szempontjából állította fel. A csecsemőkori bizalom – bizalmatlanság vagy az 1 és 3 éves kor között autonómia – szégyen, kétely  tengelyen való elhelyezkedés problematikája minden szülő számára ismerős, ha nem is ilyen komoly tudományos magasságokban,

a „Nahát, csak most tűnik fel, hogy hetek óta senki sem ordít a fürdőszoba ajtaja előtt, amíg zuhanyzom!” - típusú ráeszméléseken keresztül mindenképpen.

Jean Piaget tanuláselmélete (melynek a mai komplex matematika tanítást is köszönhetjük) szerint a 2 és 7 éves kor közötti időszak (Műveletek előtti szakasz) során a gyerekek még nem rendelkeznek a megfordítás képességével, gondolkodásukat a vizuális ingerek uralják, nem értik, hogy pl. a víz mennyisége egy magas, keskeny pohárból egy alacsony, szélesebb pohárba átöntve megmarad.

A szülők számára ennek egyik látványos példája, amikor a gyerek már nem borul ki, ha ugyanazt a mennyiségű édességet egy kisebb vagy egy nagyobb tálban kapja meg.

A tudomány mindig talál valami új és fontos (vagy annak látszó) nézőpontot a gyerekek fejlődésének vizsgálatában, felállít hozzá különféle mérhető rendszereket és megugorható léceket. A legtöbb szülő azonban ennek az élethosszig tartó folyamatnak túlnyomó részt a számszerűsítehetetlen oldalával találkozik.

Mert hát ki tudja azt megmérni, vagy akár csak megmagyarázni, mi játszódik le egy anyában vagy apában az olyan mérhetetlen mérföldkőnek számító pillanatokban, mint amikor mondjuk először hányja le őt a gyermek, vagy amikor először mondja neki azt, hogy „Utállak!”

(Hogy ne csak mindig a pozitív eseményekről emlékezzünk meg.)

Hogyan lehetne mérhető adattá változtatni azokat az élményeket, amikor valami először történik meg a gyerekkel és/vagy a szülővel? Hogyan tudná bárki tudományos vizsgálatnak alávetni az olyan ráeszméléseket, mint amikor már hetek óta nem kéri a 7 éves, hogy vágjuk le neki a lekváros kenyér héját, felezzük meg a szőlőt vagy hámozzuk meg az uborkát?

Megkérdeztünk néhány szülőt, nekik milyen hasonló, személyes rácsodálkozásuk volt a gyerekükkel kapcsolatban, ami egyszerre volt felszabadító és egyben szívszorító is.

„Tavaly volt egy ilyen: Anya, képzeld ma beiratkoztam a könyvtárba! - ekkor jött a felismerés, hogy már nélkülem is elintéz dolgokat, van az életének egy része, amiben nem vagyok jelen.

A másik ilyen, ami annyira természetesen és fokozatosan történt, hogy észre sem vettem, de már nem jön át hajnalban, hogy szundítson még egy kicsit hozzámbújva.”

„Amikor a rongyosra nézett, kívül belül megtanult és tudományos pontossággal ismert Thomas a gőzmozdonyból idézek egy tipikusat és először látom az arcán, hogy nem emlékszik.”

„A legkisebb most tanulta meg magát segítség nélkül bekötni. Addig áthajoltam felette, becsatoltam, aztán puszizás. Most beugrik mindenki a helyére, és indulás. A puszi meg sehol. Erre most ébredtem rá. Úgyhogy külön puszizást kell beiktatnom.”

„Utoljára mostam ki a második gyerek után az ovis ágyneműt és utána odaadtam az óvónőnek, hogy legyen az ovinak pót. Mindketten megkönnyeztük.”

És kifejezetten léleksimogató volt, amikor már felnőtt gyerekek szülei válaszoltak arra a kérdésre, milyen furcsa, keserédes pillanatokat tudnak okozni a már többdiplomás, kétméteres csetemék is:

„Gyerekszobába teregetni.

Egyszer csak a kiürült szekrénybe saját cuccot pakolni.

Gyerekét dajkálni.”

Szülői mérföldkövek

És itt eljutunk egy fontos kérdéshez: nem kellene a kicsik méricskélése mellett a szülőség mérföldköveivel is foglalkozni?

Nem kellene őket ugyanígy mérni, vizsgálni, tanulmányozni, sőt, ünnepelni?

Nem lenne ugyanolyan fontos mérföldkőként fel-és elismerni, amikor mondjuk egy anya először megy bankba, postára, ügyeket intézni a gyerekkel?

Vagy amikor egy apa először marad otthon egyedül az esti fektetésre?

A személyiségfejlődésben a legnagyobb ugrás állítólag a huszas és a negyvenes éveink között történik. Dr. Sasha Heinz fejlődéspszichológus, a felnőttkori fejlődés kutatója szerint nem csak azért fontos ezekkel a korszakváltó pillanatokkal tisztában lennünk, hogy bölcsebbek és érettebbek legyünk. Az élethosszig tartó szülői önismereti utazás hozzásegíthet minket ahhoz, hogy egyre könnyebben tudjuk kezelni a gyerekneveléssel járó nehéz helyzeteket.

A szakértő azt ajánlja, érdemes a belső munkát azzal kezdenünk, hogy számba vesszük az összes, általunk követett szülői szabályt. Ha ez kész, nézzünk egy-egy adott szabály mélyére: honnan származik? Saját gyerekkorunkból hozzuk, vagy pont annak ellentéteként került fel a listánkra?

A környezetünk várja el tőlünk az adott szabály betartását? Ha nem lenne, milyen lenne a szülői magatartásunk? Van értelme ennek a szabálynak? Egyáltalán tetszik ez a szabály? Az őszinte válaszokból sok mindent megtudhatunk magunkról.

Fontos megjegyezni, hogy szabály alatt nem csak a korlátozásokat értjük. Ugyanannyi időt és energiát igényelnek a szülőségünk képéhez kapcsolódó pozitív elvárások is. Például lehet ez az a kép, hogy „A boldog/elégedett/követendő családok minden évben elmennek nyaralni” vagy hogy az olyan klasszikus kisbabás időszakra vonatkozó szabályok, mint az együttalvás- nem együtt alvás témaköre vagy a hozzátáplálás tankönyvi megvalósítása. Ezeket a „szabályokat” is át lehet világítani.

A fejlődésünk mérföldköveinek feldolgozása megköveteli, hogy elengedjük a családunktól, kultúránktól vagy a médiától szerzett prioritásokat. Mi dönthetjük el, hogy „elég jók” vagyunk-e.

És itt jön be még egy nagyon fontos kérdés: mi magunk hogyan definiáljuk a sikeres szülőséget? Mit jelent számunkra jó szülőnek lenni? Heinz azt tanácsolja, legyen reális képünk magunkról és családunkról, és megugorható elvárásokat támasszunk mind saját magunk, mind szülőtársunk, és természetesen a gyerek irányába is.

Ehhez nagy segítség lehet egy már komolyabb múlttal rendelkező, általunk jól ismert másik szülő példája: neki mik (voltak) a saját szabályai, hogyan oldja vagy oldotta meg a szabály áthágások problémáját vagy a szabályok priorizálást, stb. Ez a személy lehet a saját felmenőink közül valaki, de az is előfordulhat, hogy a másik szülő rokonságából, baráti körből találunk valakit, akinek inspirló a szülősége.

A „felnőttkori fejlődés” gyakorlatára érdemes úgy gondolni, mint az öngondoskodás eszköztárának egy fontos elemére.

És ne feledjük: nem az a cél, hogy a valaha volt legjobb szülő legyünk. Hanem az, hogy szülői mivoltunkban is képesek legyünk az önreflexióra és a folyamatos fejlődésre és a saját gyerekünk számára a körülményekhez képest a lehető legjobb szülők legyünk.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
Egyedül nevelte fel 19 éves fiát a Kozmix sztárja, Lányi Lala, és szerinte nem hős, csak tette, ami a feladata
„Apaként, férfiként mi képesek vagyunk önmagunkon erőt venni és a gyermekünkért képesek vagyunk akár önmagunkon is túlnőni” – mondta.

Megosztom
Link másolása

Idén 30 éves Kozmix együttes, és ebből az alkalomból a formáció frontembere, Lányi Lala volt a Három igazság podcast vendége.

Lányi Lala őszintén beszélt az adásban az apasággal kapcsolatos érzéseiről, például arról, milyen sokat jelentett számára az édesapja. A vele való kapcsolat, a tőle kapott minta határozta meg azt is, hogy ő milyen apa lett később.

Azt érezte, ehhez neki is fel kellett nőnie.

Sajnos korán, 17 éves korában elvesztette az édesapját, és emiatt akkor dühös volt a világra.

Kevesen tudják, hogy Lányi Lala egyedül nevelte fel a ma már 19 éves fiát. Természetesen a gyereknevelésében örök példaképe a saját édesapja volt.

Az is kiderült:

annak idején a Pető Intézetbe kellett járniuk, de most már egészségesen és egészségtudatosan éli az életét. Ma már kéttannyelvű iskolába jár.

Lányi Lala elárulta:

nem tartja hősnek magát amiért egyedülálló apa volt, szerinte ő csak tette a dolgát.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása

GYEREK
Szívszorító: az eltűnt lány szülei könyörögnek, hogy nyilvánítsák őt halottnak
A 20 éves Konanki március 6-án tűnt el barátaival a Dominikai Köztársaságban, egyelőre nem került elő.

Megosztom
Link másolása

A Pittsburghi Egyetem eltűnt diákja, Sudiksha Konanki

családja azt kérte a Dominikai Köztársaság rendőrségétől, lányukat nyilvánítság halottnak.

Diego Pesqueira, a Dominikai Köztársaság nemzeti rendőrségének szóvivője elmondta, hogy Konanki családja levélben közölte velük ezt a furcsa kérést.

A 20 éves Konanki tavaszi szünetében pihent volna meg barátaival a karibi szigetországban. A kirándulás során, március 6-án azonban eltűnt. Utoljára a strandon látták barátaival.

A hosszas keresés ellenére holttestét nem találták meg.

Miután barátai elhagyták a strandot, ő ott maradt azokkal az emberekkel, akikkel az odaút során találkozott. Aznap hajnali négy után veszett nyoma.

Az utolsó személy, akiről feltételezik, látta Konankit, a 22 éves Joshua Riibe volt.

A dominikai hatóságok pénteken egy nyomozás keretében lefoglalták Riibe útlevelét, és mindenhová követik, az országot nem hagyhatja el. Vasárnap kihallgatták a helyszínen, az NBC News riportere pedig látta, ahogy a nyomozókkal beszélve a tenger irányába mutat. Az NBC News-nak Riibe annyit mondott: "Csak próbálok segíteni nekik. Az óceán veszélyes hely."

A lány eltűnésekor azt nyilatkozta,

derékig érő vízben voltak, beszélgettek és csókolóztak. Egy hullám mindkettőjüket elragadta, és a nyílt tengerre rántotta.

Maga is sok vizet nyelt, alig bírt kiúszni, de végül ő és Konanki is kijutottak a partra. A lány csak ez után tűnt el.

"Amikor utoljára láttam, megkérdeztem, hogy jól van-e, de nem hallottam a választ.

Körülnéztem, de nem láttam senkit, azt hittem, felkapta a holmiját, és elment"

- mondta utalva rá, hogy a kérdés során a nő már nem volt mögötte.

A Dominikai Köztársaság hatóságai közölték, hogy senkit sem tartanak gyanúsítottnak Konanki eltűnésével kapcsolatban. A strandon nem találtak erőszakra utaló jeleket.

A szálloda szóvivője úgy nyilatkozott az NBC News-nak, hogy Konanki eltűnésekor vörös zászlók lobogtak odakint,

ezek jelzik, ha a tenger erős áramlattal és nagyon magas hullámokkal háborog.

Konanki a Pittsburgh-i Egyetem biológiát tanult, a virginiai Loudoun megyéből származik, ahol a családja él. A Konanki család egyelőre nem kommentálta a hírt.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Kozma Orsi szerint ő későn lett anyuka, mert 36 évesen szült, és érzi a generációs különbségeket közte és ikerlányai között
„Azt gondolják, azért jó, ha az ember idősen lesz szülő, mert akkor már lenyugodott, bölcsen rá tud látni a gyermekére. ”

Megosztom
Link másolása

Palikék vendége volt nemrég Kozma Orsi.

Az énekesnővel Palik László, Dombovári Vanda és Wágner Tamás beszélgetett az anyaságról, a szülői feladatokról és arról, milyen kihívást jelentenek egy családnak, ha ikergyermeik lesznek.

Kozma Orsi elárulta, hogy ő "későn lett anyuka", mivel 36 évesen szülte meg az ikerlányait, és érzi a generációs különbségeket.

"Azt gondolják, azért jó, ha az ember idősen lesz szülő, mert akkor már lenyugodott, bölcsen rá tud látni a gyermekére."

Erre Palik László így reagált:

"Tagadom. Teljesen más már a türelmi kapacitásunk hozzájuk. Nekem sokkal több van."

Kozma Orsi egy kérdésre, hogy különlegesnek gondolják-e az emberek ma is, ha valakinek ikrei vannak, azt válaszolta, hogy igen.

Őt magát sokkolta a hír, amikor megtudta, hogy ikrei lesznek, különösen, hogy hármasikreknek indult a terhessége.

Miután megszületett a két lánya, a legnagyobb gond az volt, hogy ki alszik, mikor alszik, ki eteti a gyereket, mikor megyünk sétálni, mi mikor tudunk pihenni, és még úgy is kemény volt az első másfél év, hogy a párja szülei és az ő szülei is tudtak nekik időnként segíteni.

Bevallotta, nem mindig tud mit kezdeni azzal, ahol a gyerekei tartanak. Próbál a fejükkel gondolkodni, empatikus lenni, de 48 éves nőként máshol tart az életben, mint a lányai, akik csak nyáron lesznek 12 évesek.

Ráadásul nagyon eltérő személyiség a két lánya. Arról is szó volt, hogy néha rá van kicsit feszülve a teendőkre, különösen akkor, amikor valamilyen határidős, iskolai feladatot kellene megcsinálniuk, ám a gyerekei éppen valami mással szeretnének foglalkozni.

A teljes adást itt nézheted meg:


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Beatrix hercegnő elárulta: hetekig sírt, mert a gyermeke koraszülöttként jött világra, és nagyon pici volt
Borzasztóan aggódott, mert a baba lábacskája akkora volt, mint nagyobbik lánya plüss nyuszijáé.

Megosztom
Link másolása

Mi is beszámoltunk róla, hogy a brit királyi család tagja, Beatrix hercegnő nemrég visszatért hivatalos teendőihez gyermeke születése után.

A baba januárban jött világra, de azt kevesen tudják, hogy koraszülöttként, több héttel a kiírt időpont előtt.

A 36 éves Beatrix a Vogue magazinnak elárulta:

annyira pici volt a kislánya, hogy hetekig sírt. Olyan aprók voltak a lábai, mint a nagyobbik gyermek plüss nyuszijának a tappancsa.

Athena Elizabeth Rose most már egészségesen fejlődik, a hercegnő pedig a Borne nevű szervezet védnöke lett. A szervezet koraszüléssel kapcsolatban ad tanácsot.

Azt mondta, az aggodalommal töltött idő elszánttá tette. Most az a célja, hogy másoknak segítsen, és felhívja a figyelmet arra, hogy milyen tényezők játszanak szerepet a koraszülésekben.

"Azoknak a családoknak, akiknél a vártnál korábban érkezik a baba, azt üzenem: nincsenek egyedül."

Beatrix most babaváró bulikhoz készült kollekciót is piacra dobott a Mrs Alice nevű márkával együttműködésben. A kollekció bevételét a Borne számára ajánlják fel.

András herceg és Sarah Ferguson legidősebb lánya egyébként már egy hároméves kislány, Sienna édesanyja. A hercegnő férje pedig Edoardo Mapelli Mozzi ingatlanfejlesztő.

A videó, amiben bejelentették a második gyermek érkezését:

Forrás: The Sun

Megosztom
Link másolása