GYEREK

Jó szülő vagy? Kérdezd meg ezt az egy dolgot a gyerekeidtől, és megtudod

Sőt, magadnak is felteheted ezt a kérdést a szüleiddel kapcsolatban.

Megosztom
Link másolása

Alain De Botton, az The Architecture of Happiness (azaz a Boldogság építészete) című könyv szerzője elárulta, hogy egyetlen kérdéssel megtudhatjuk, jó szülők vagyunk-e.

A Harry Stebbings által vezetett 20VC podcast egyik epizódjában a filozófus arról beszélt,

hogyan deríthetjük ki, hogy magabiztos gyermeket neveltünk-e fel. A kulcskérdés pedig: szeretnének-e híresek lenni?

A válaszból kiderül, hogy jó szülő vagy-e:

„A jó szülőség egyik jele, ha a gyermekednek nincs vágya arra, hogy híres legyen”

– vallotta be De Botton Stebbingsnek.

A szakértő kifejtette, hogy azok a gyerekek, akik nem áhítoznak a hírnév után, elegendő belső megerősítést kapnak, így nincs szükségük külső elismerésre.

„Nem vágynak arra, hogy idegenek ismerjék őket” – tette hozzá. „Elégedettek azzal, ha egy kis, valóban közel álló emberekből álló körben ismerik és értékelik őket.”

Azok a gyerekek, akik nyilvános elismerésre vágynak, inkább egyirányú közvetítési rendszert keresnek, mintsem valódi, kétirányú kapcsolatot.

De Botton szerint a hírnévre vágyók azt remélik, hogy népszerűségük révén tiszteletet és szeretetet kapnak.

Azonban a híres emberek gyakran éppen az ellenkező érzésekkel találkoznak: irigységgel, bizonytalansággal és negatív visszajelzésekkel.

Sokan hasznosnak találták De Botton nézőpontját saját viselkedésük megértéséhez, míg néhányan bevallották, hogy a felismerés túlságosan is közelről érintette őket.

„Ez sok mindent megmagyaráz” – vallotta be egy hozzászóló. „Most már minden világos.”

„Tesó, most leleplezted anyámat” – döbbent meg valaki.

„A fenébe, most mindannyiunkat lebuktattál” – írta egy másik.

„Ó, ne. Mindig sztár akartam lenni. Ez mindent megmagyaráz” – osztotta meg egy néző.

Mások viszont teljesen egyetértettek azzal, hogy nincs szükségük a hírnévvel járó külső elismerésre.

„Egész életemben kritizáltak, nem szeretném, ha ezt az egész világ is megtenné” – írta egy néző.

„Én csak gazdag és ismeretlen akarok lenni” – tette hozzá egy másik.

„A belső megerősítés felbecsülhetetlen érték” – jelentette ki egy TikTok-felhasználó.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
Megdöbbentő kísérlet: egy család arra kényszerítette 9 hónapos fiát, hogy egy csimpánzzal éljen - fotóval!
A kísérlet során szoros kötelék alakult ki a két „testvér” között, de a történet tragikus véget ér

Megosztom
Link másolása

Az 1930-as években egy mindössze 9 hónapos emberi csecsemőt arra kényszerítettek, hogy egy csimpánzzal együtt nőjön fel, ám a kísérlet szomorú következményekkel zárult.

Winthrop Niles Kellogg állatpszichológus és felesége, Luella, fiukat, Donaldot, egy Gua nevű csimpánzlánnyal együtt nevelték fel. Gua hét és fél hónapos volt, amikor csatlakozott a családhoz.

A felkavaró kísérlet során Donaldot és Guát testvérként kezelték: babaruhát viseltek, etetőszékben ettek, és lefekvés előtt jóéjt-puszit kaptak.

„Milyen lenne az az egyed, aki ruházat, emberi nyelv és saját fajával való kapcsolat nélkül érne felnőttkorba?” – írta Winthrop The Ape and the Child című könyvében.

A beszámolók szerint a házaspár kilenc hónapon át naponta órákig végzett teszteket Donaldon és Guán. Az egyik kísérletben például addig pörgették őket székekben, amíg sírni nem kezdtek.

„Az alapkérdés az volt, hogy vajon a csimpánz azért viselkedik csimpánzként, mert csimpánz génekkel rendelkezik, vagy azért, mert csimpánzok nevelték?”

– írta Theodore Dumas az Adult Health and Early Life Adversity: Behind the Curtains of Maternal Care Research című könyvében.

„Ha Gua emberi környezetben is csimpánz-szerű marad, akkor a gének a döntőek. Ha azonban emberibbé válik, akkor a környezet az erősebb hatás.”

Ennek megfelelően Gua úgy élt, mintha Donald testvére lenne: ugyanazt a fürdetési, öltöztetési és etetési rutint kapta.

A kísérletet eredetileg öt évre tervezték, de idő előtt le kellett állítani, mert a szülők aggódni kezdtek Donald viselkedése miatt.

A fiú ugyanis morogni kezdett az ételért, Guával birkózott, sőt még harapott is.

Más elméletek szerint a szülők attól tartottak, hogy Gua, ahogy erősödött, idővel veszélyt jelenthet Donaldra.

Szomorú módon mind Donald, mind Gua élete tragikus véget ért. A kísérlet leállítása után Guát elvitték a család szerető környezetéből, és egy sivár ketrecbe zárták.

„Ez már a második alkalom volt, hogy megfosztották az 'anyjától/gondozójától', és egy meleg, szeretetteljes családi életből egy sivár ketrecbe került, más furcsa és nem túl jól viselkedő csimpánzok közé”

– mondta Dumas.

„Kevesebb mint egy évvel később, körülbelül a harmadik születésnapján meghalt. A hivatalos halálok tüdőgyulladás volt, de valójában az összetört szive vitte el.”

Donald szintén tragikus véget ért: 1973-ban, 43 éves korában halt meg. Úgy vélik, hogy önkezével vetett véget életének, egy évvel azután, hogy szülei elhunytak.

Via LADbible.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
„52 évesen teherbe estem a vejem gyermekével, és vagyok az unokám szülőanyja és nagyanyja is”
Nem mindennapi történetről számolt be egy nő. Ráadásul mindenki boldog a történtek után.

Megosztom
Link másolása

"52 évesen teherbe estem a vejem gyermekével, most én vagyok az unokám szülőanyja és a nagymamája is. A férjem csak viccelődik rajta" - mondta egy amerikai nő, Schmidt a The Sun bulvárlapnak.

A cikkből kiderült, hogy a terheséhnek mindenki örült a családban.

Édesanyja ugyanis arra vállalkozott, hogy béranya lesz, és a lánya helyett hordja ki, majd szüli meg az unokáját.

Lánya, a 28 éves Heidi éveken át próbált teherbe esni, de nem jött a gyermekáldás.

Majd amikor teherbe esett, egy vizsgálat kiderítette, hogy a fiatal nő egy ritka méhfejlődési rendellenességgel született, úgynevezett uterus didelphysszel, ami azt jelenti, hogy két méhe van.

Ikrekkel volt várandós, ám mindkét babát elveszítette. Az orvosa ráadásul azt mondta neki, hogy veszélyes lehet számára egy újabb terhesség. Ezért a legjobb megoldás az IVF, vagyis a lombikbébi eljárás (embrió beültetés) lenne és az, hogy béranya segítségével jöjjön világra a baba.

Kristi Schmidt azt mondja, abban a pillanatban, amikor megtudta, már el is döntötte, hogy ő lesz a béranya, mert jobb lesz, mint egy idegen nő. Állapota és egészsége szerinte ezt lehetővé is tette. Az orvosi vizsgálatok ugyanezt igazolták.

A beültetés sikeres volt, Kristi teherbe esett, és 2022 márciusában császármetszéssel a világra segítették az unokáját, Ekko Joyt.

Ma már boldog, vidám hároméves kislány, és nagyon jó a kapcsolata a nagymamájával.

Nemrég hasonló magyar történetről is beszámoltunk, a nagymamával Friderikusz Sándor készített interjút.

Forrás: The Sun

Megosztom
Link másolása


GYEREK
Brutális iskolai abúzus - kényszerítették, megszégyenítették és összerugdosták a gyereket
Elítélték az elkövetőket, akik maguk is gyerekek. Mi folyik az iskolákban?

Megosztom
Link másolása

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség adott ki sajtóközleményt szívszorító címmel: Letérdeltették és nyilvános bocsánatkérésre kényszerítették diáktársukat.

Az eset egy kecskeméti iskolában történt.

A bántalmazott lány vétke annyi volt, hogy a folyosón véletlenül nekiment egy társának.

Az idősebb lány és barátnői később módszeresen, fizikailag és lelkileg is bántalmazták fiatalabb társukat.

"A második óra utáni szünetben ezért behívták a fiatalabb sértettet a mosdóba, ahol rajtuk kívül jelen volt több diák is. A vádlottak felszólították a lányt, hogy kérjen bocsánatot a folyosói összeütközés miatt, aminek ő ennek eleget is tett. Az őt felelősségre vonó diákoknak azonban ez nem volt elég, és

a sértett fejét az állánál hátratolva arra kényszerítették, hogy térden állva kérjen bocsánatot. A sértett ekkor a kezeit összekulcsolva féltérdre ereszkedett és ismét bocsánatot kért. A fiatalabb vádlott ezután a tarkójánál megragadta és azt követelte, hogy mindkét térdét letéve, minden jelenlévőtől kérjen bocsánatot. A sértett a diáktársai felé fordult és egyenként mindenkitől bocsánatot kért"

- áll a kommünikében a borzalmas eset részletezése.

A lányok itt nem fejezték be az abúzust, a fiatalabb lányt egy későbbi szünetben a karjánál fogva ki akarták ráncigálni az osztályteremből. Az elesett, majd felállva a folyosóra szaladt, ahol összeverték és rugdosták. A lány 8 napon belül gyógyuló fizikai sérüléseket szenvedett.

A Kecskeméti Járási Ügyészség

kényszerítés, garázdaság és könnyű testi sértés miatt vádat emelt két diáklánnyal szemben, mindkettőjüket bűnösnek ítélték,

és "tárgyalás mellőzésével – pártfogó felügyelet elrendelése mellett próbára bocsátásukat indítványozta."

A UNICEF korábban összegyűjtötte, hogyan és kitől lehet segítséget kérni, ha valaki iskolai bántalmazás áldozata.

Akár a verbális abúzus, a szégyenítés is okozhat maradandó lelki károkat, ezt nem szabad félvállról venni.

A gyereknek pedig joga van segítséget kérni, ezt mindenképp tudatosítani kell benne.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Ügyvéd a gyereket felrúgó karateedzőről: a tényeket felesleges tagadni, és súlyosabb büntetés is jöhet
Tagadja bűnösségét a karateedző, de az RTL által megkérdezett szakértő szerint pont ezért kaphat súlyosabb büntetést. A felvételek meg magukért beszélnek.

Megosztom
Link másolása

Korábban már elismerte bűnösségét, most mégsem ismerte el az ellene felhozott vádakat az a karateedző, aki a teljes magyar társadalmat sokkolta tavaly nyáron, írja az RTL. A férfi egy kisfiút rúgott fel edzőjeként a szolnoki kalandparkban, majd több tanú szerint verbálisan megalázta, végeztével pedig a földön fekvő, magatehetetlen és rémült gyereket fellocsolta vízzel.

A csatorna Gerő Tamás ügyvéddel beszélt az ügyről, amelynek előkészítő ülésén a vádlott nem reagált a vádakra.

Az például, hogy nem ismerte el bűnösségét, akár még a karateedző számára is problémás lehet Gerő szerint, mert azzal, hogy nem ismerte el a bűnösségét, kaphat súlyosabb büntetést is.

Az eddigiek szerint maximum 2 év 6 hónap büntetést kapott volna, így viszont akár 7 év 6 hónap is várhat rá.

"A videóból egyértelműen látszik, hogy a bizonyos felrúgásnál egyáltalán nem próbálta megfogni a gyereket, vagy valahogy elhárítani azt, hogy fejre essen. Utána ráadásul megalázta a tanúk szerint szóban, fellocsolta vízzel,

ezek mind mind olyan tények, amelyeket, úgy gondolom, felesleges tagadni"

- összegezte Gerő.

Inkább azt a stratégiát választotta volna a védelem helyében, hogy a karateedző menjen terápiába, tanúsítson tevékeny megbánást, mert szerinte

a jelenlegi viselkedés csak tovább hergeli az egyébként is felbőszült társadalmat.

A gyermek édesanyja állítólag nehéz helyzetbe került, az RTL szerint elveszítette állását, az ügyvédjét pedig nem éri el, és jogi segítség nélkül maradt az ügyben.

A teljes riport az alábbi videóban tekinthető meg.


Megosztom
Link másolása