GYEREK

Amikor a velociraptor a lábadhoz láncolja magát - dackorszak és szeparációs szorongás egy időben

Nem gondolnád, de felnőttként meg fogja köszönni a gyereked, ha tudatosan kezeled ezt a korszakát!

Megosztom
Link másolása

Nem is leírni vagy megérteni, hanem túlélni nehéz azt a csodálatos, de egyáltalán nem ritka konstellációt, amikor a pár éves gyerek egyszerre akarja magát az anyjával összeférceltetni, és nemet mondani arra is, amit igazából szeretne.

Mivel leginkább az édesanyákat érinti (értsd: darálja péppé) ez az időszak, főleg őket szólítanám meg, mint sorstárs a sorstársat.

Helló, kedves Hősnőtársam, hogy aludtál? Sehogy? Igyál gyorsan egy kávét! Nem hagynak? Ja, igaz, nem tudsz kávézni, mert neked is ott a kis, lassan három vagy még több éves kapcsolatod, ami az utóbbi időben kezd átmenni bántalmazósba.

Ez a kis kapcsolat mostanában, ha tehetné, elvenné a kulcsaid, a telefonod, megszakítaná minden kapcsolatodat a külvilággal és várná, hogy minden negatív gondolatát és érzelmét kitaláld és átéld, HELYETTE.

És, valljuk be, sok anya legszívesebben tényleg átvenné a gyerek minden frusztrációját, csak hogy a kicsi megnyugodjon. Szerencsére vagy sajnos, de ez nem így működik, és kénytelenek vagyunk mindannyian végigasszisztálni azt a nehéz időszakot, amikor a gyerek elkezd küzdeni a belső konfliktusaival, az anyjával alkotott fizikai, lelki és szellemi egység megbomlásának fájdalmával, vagy azzal, hogy az építőkockákra is hat a gravitáció.

Szóval nem könnyű nekünk (se), kedves Hősnőtársam, viszont ha már kávét nem tudok neked főzni, idegereblyéztem magunknak pár infót, aminek tudatában talán könnyebben találunk kapaszkodót a gyereknevelésnek ezen futóhomokos korszakán.

Mire jó a dackorszak a gyereknek?

1. Megtanul nemet mondani arra, ami nem jó neki.

Azok a gyerekek, akik két éves koruk környékén egyáltalán nem dacolnak a felnőttekkel, valószínűleg a szeretetért és elfogadásért cserébe lettek engedelmesek. Ez viszont a saját szelf-érzetük rovására történik, ami hosszú távon nagyon káros lehet az önértékelésükre és a jól funkcionáló szociális kapcsolataik kialakítására.

Mert hát hogy fog az az ember nemet mondani a főnöke túlzó kéréseire vagy egy számára nem szimpatikus ember közeledésére, akinek gyerekként nem volt biztonságos terepe kitanulni ezt a művészetet?

A nemet mondás képessége egyébként nem csak a mindenkori felettesével való egészséges önérvényesítésben lesz majd hasznos a mai kétévesnek. Ezek a „nem”-ek ugyanis már az óvodában, iskolában is segíthetnek a kortárs közösség behatásainak szűrésénél. Azok a gyerekek ugyanis, akik kicsiként „a dac-harcot megharcolták”, könnyebben fognak ellenállni a többség nyomásának, legyen az zenei vagy öltözködésbeli ízlés, politikai vagy vallási nézet vagy akár a drogok.

2. Megtanulja kifejezni a szükségleteit.

Minden dackorszakkal és hisztivel foglalkozó írás hangsúlyozza, hogy igyekezzünk mindig együttérzőek lenni a gyerekkel, és ennek adjunk is hangot. Azzal, hogy helyette megfogalmazzuk az érzéseit, nagyon sokat segítünk neki hosszú távon.

Ahogy annak idején az almapürét, úgy a szavakat is a szájába kell adnunk ahhoz, hogy használni tudja őket.

A „Tudom, hogy szomorú, csalódott, dühös vagy” nem is igazán azért fontos, hogy a gyerek észlelje az együttérzésünket. Sokkal inkább azért kell ezeket ismételni, mert ezáltal megtanulja, hogy az érzelmek verbalizálhatóak, lehet róluk beszélni. Meg kell ismernie a „Fáradt/éhes/szomjas vagyok” vagy a „Melegem van/fázom” kifejezéseket is, hogy egy idő után ő maga is átlássa, hogy adott hiszti, dacoskodás miért alakult ki benne, és így segítséget tudjon kérni.

3. Megtanulja levezetni az érzelmeit.

Ahhoz, hogy egyszer majd eljusson a gyermekünk az érzelmei kezeléséhez, rá kell vezetnünk a saját útjára. Példákat kell neki mutatnunk ehhez, hogy ki tudja őket próbálni és el tudja majd dönteni, neki melyik a testhezálló. Hogy ilyenkor fáradásig püföl egy párnát, vagy lassan iszik pár korty hideg vizet, vagy mély levegőt vesz, és lassan kifújja, teljesen mindegy. Ha magának talál ki működő és bármilyen helyzetben alkalmazható lenyugtatási módszert, annál jobb. A lényeg, hogy segítsük ebben.

Itt fontos megjegyezni, hogy abból is sokat tanul a kicsi, ahogyan mi magunk kezeljük ezeket a helyzeteket.

Ha apa rendszeresen a falhoz vágja a kalapácsot, ha rosszul üti be vele a szöget, esetleg még pár cifrákat is mond hozzá, az bizony beépül a gyerek megoldásrendszerébe. Ahogy az is, ha anya automatikusan átveszi a családtagok aktuális búját-hisztijét, és nem tud kívülállóként segíteni, hanem őt is elragadják az érzelmei, és kiabálni/sírni kezd.

4. Amit pedig szülőként jó, ha tudsz: ez nem csak rajtad múlik.

Ne gondoljuk magunkat omnipotensnek, akármilyen türelmesek, olvasottak, frappánsak vagyunk, biztosan lesz olyan hiszti vagy dac-helyzet, amit nem fogunk tudni szépen kezelni. Emberek vagyunk, nem robotok. Hibázunk mi is. De azokból tanulunk a legtöbbet, ezért nem baj, ha a kicsiket is hagyjuk néha hibázni, hiszti-helyzetbe kerülni.

A folyamatos sikerélmény drogként uralja le az embert nem csak felnőtt, de gyerekkorban is, így minél kevesebbet hagyjuk hibázni őket, annál nagyobb lesz az egyébként elkerülhetetlen pofára esés - átvitt és szó szerinti értelemben is. Meg kell tanulni esni, mint a judoban.

Hogyan kezeld a szeparációs szorongás második korszakát?

A szeparációs szorongásnak ez az emelt szintű fajtája abban különbözik a korábban, általában a babák nyolc hónapos korától tapasztalt változattól, hogy a 2-3 évesnek már emléke van arról, mi fog következni, ha anya elköszön, és ennek hangot is tud adni. Ez a stresszhelyzet ráadásul nem csak akkor léphet fel, ha anya elmegy valahova, hanem sokszor már a bőrkontaktus vagy az osztatlan figyelem hiánya is ki tudja váltani. Ez pedig megterhelő tud lenni anyának és a környezetében lévőknek egyaránt. Viszont ha mindig megadjuk a gyereknek, amit kér, mindig eldobunk mindent, amit épp csinálunk, csak hogy megnyugtassuk őt, megfosztjuk őt egy újabb tanulási folyamattól.

Ugyanis ebben az időszakban kezdhetjük őt rávezetni arra, hogy ő egy önálló valaki, aki azonban soha nincs magára hagyva, még akkor sem, ha az anyja mással foglalkozik.

Meg kell tanulnia bízni másokban is, meg kell tapasztalnia, hogy kitől mire számíthat. És ami szintén nagyon fontos: elkezdi megtanulni a szükségletei kielégítésének késleltetését.

Magyarul megtanul várni.

Kis lépésekben, de el kell kezdeni feldolgozni ezt a leckét. Egy egészséges önállóság és a türelem elsajátításának irányába tett első lépésnek már az is megteszi, ha anya csukott ajtó mögött WC-zik, vagy akkor is megissza ülve a kávét, ha valakinek azonnal szüksége van az építőkockás dobozra.

1.Kezdd el időben, fokozatosan!

Egyszer ezt is el kell kezdeni, de jobb, ha nem rögtön egy kétórás mozi idejére hagyod őt mással. Először mondjuk csak vidd le komótosan a szemetet  (már persze nem úgy, mint a régi Sziget Fesztivál reklámban, hogy egy hét múlva jössz), vagy ugorj le kifliért a sarki boltba. Mindenképpen olyanra hagyd a gyereket, akit ő is kedvel és ismer, amíg egy csecsemőnek könnyebb a jelenre fókuszálva bárkivel kapcsolatot kialakítania, addig egy 2-3 éves már nem nyit olyan könnyen.

2.Rövid, egyértelmű és kedves legyen a búcsú!

Nem biztos, hogy jó ötlet a távozásod előtti órákban folyamatosan arról beszélni a kicsinek, hogy el fogsz menni. Akármilyen kedvesen és megnyugtatóan adod is elő neki a helyzetet, az ő stresszelését csak elnyújtod ezzel.

Nem szabad köszönés nélkül, titokban kiosonni, de az se jó, ha túl hamar  felhergeled őt a távozásod tényével.

Guggolj le hozzá, legyen egy magasságban a szemetek, és mondd el neki röviden, az ő nyelvén, hova mész, mit fogsz csinálni és mikor jössz vissza. („Szia, drágám, Anya elmegy kávét inni Timi nénivel, Te itt maradsz játszani Nagyival, fürdés után Anya megint itt lesz”). Ha pedig elköszöntél, megölelted vagy adtál neki egy puszit, menj el. Ne gyere vissza kulcsért, zsebkendőért, még egy ölelésért, ne integess neki a kapuból: hagyd el a terepet. Minél tovább húzod a helyzetet, annál rosszabb lesz neki és neked is.

3.Tereld el a figyelmét!

Sokszor segít, ha elköszönéskor segítesz másra fókuszálni a figyelmét azzal, hogy adsz neki valami apró feladatot. A kicsik imádnak hasznosak lenni, bezsebelni a dícséreteket és a tapsot. Mondd neki, hogy amíg te elmész, addig ő ügyesen locsolja meg a Nagyival a szobanövényt, vagy adjon enni a macskának. Az otthon maradó is kérheti, hogy segítsen neki megkeresni a joghurthoz a kanalat, vagy hogy mutassa meg, hol találja a nagy tűzoltóautót.

4.Ha elmentél, csak akkor szóljanak, ha ég a ház

Távozás után te is tereld a figyelmedet a saját dolgodra: ha intézkedsz, bevásárolsz, akkor ez nem nehéz. Ha viszont végre feltöltődsz, nagyon könnyű belecsúszni a folyamatos telefoncsekkolásba. Akkor meg, ugye, miért jöttél el. Szóval végy erőt magadon, és ne nézegesd az üzeneteket, és főleg ne hívd fel a kicsit- nem tudja még időben szétválasztani azt, hogy hall téged, de majd csak órák múlva érsz haza.

Még az elsős-másodikosok is sírva fakadnak, ha felhívják őket a szülők az első ottalvós osztálykirándulás estéjén.

Az otthon maradó felnőtt se hívogasson, főleg ne a gyerekkel együtt. Mindenki gyakorolja egy kicsit az „itt és most” megélését.

Csak az hibázik, aki dolgozik

Akármilyen gyakorlottak is vagyunk a dac vagy a szeparációs szorongás kezelésében, néha mindenkinél elszakad a cérna. De ez nem baj, mert ilyenkor a szülő gyakorolhatja a bocsánatkérést.

A felnőttek sokszor gyengeségnek tekintik a hibájuk beismerését, főleg egy gyerekkel szemben, akinél papíron jobbnak, okosabbnak kellene lennünk. Pedig ezzel is csak tanítunk: empátiát, megbocsájtást, érzelmek kifejezését, kommunikációt.

Hosszú távon a kis velociraptorokat ezekkel a nehéz, de nagyon hasznos leckékkel tudjuk egészséges lelkületű, szociálisan érett, boldog sárkányokká nevelni, amivel végső soron mindannyian jól járunk.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
Vírusként terjed az a videó, amiből kiderül, hogy a norvégok szerint teljesen oké a téli hidegben az utcán hagyni a babakocsit a benne alvó gyerekkel
Elsőre furcsának tűnhet, de a babák jól be vannak öltöztetve, a szülők pedig figyelnek rájuk. Csak épp bentről, a melegből.

Megosztom
Link másolása

Elképesztően sokan nézték meg azt a videót, amiben egy Olly Bowman nevű férfi sétálgat Norvégiában, és azt mutatja meg, hogy náluk teljesen normális, hogy az utcán hagyják a téli mínuszokban is a babakocsiban alvó gyerekeket.

És bár alapvetően nekünk meg pont az ellenkezője lenne a kézenfekvő, miszerint óvjuk a babákat a hidegtől, északon erről teljesen máshogy vélekednek.

„Egy újabb nap Norvégiában, egy újabb csoport csecsemő, akiket egyedül hagytak a hidegben. Nézd meg, hányan vannak.”

- írta videójához Bowman.

És bár aggasztónak tűnhet ez a helyzet azok számára, akik nem szoktak hozzá, hogy a csecsemők a hidegben szundikálnak,

amellett, hogy más kultúrákban ez teljesen oké, még egészséges is.

„Segít a légzésükben és függetlenebbé teszi őket. Norvégiában valójában ezért mennek el sokan korábban otthonról, mint más országokban” - magyarázta a videó készítője.

A legtöbben azonban talán nem is a hidegen akadtak fent, hanem azon, hogy ezek a babák egyedül maradtak az utcán.

„Norvégiában nem rabolják el a csecsemőket? Az én szorongásom ezt nem bírná soha.” - írta az egyik hozzászóló.

A hozzászólások között azonban többnyire erre a kérdésre is választ kaphatunk, egyrészt azt mondják, hogy az utcák hihetetlenül biztonságosak és nincs arra esély, hogy ellopják a babákat. Másrészt a szülők mindig a közelben maradnak, és a legtöbben bébiőrt tesznek a kocsiba, tehát látják, ha ébredezni kezd a pici.

A hideg levegő pedig nem tesz nekik rosszat, tényleg nagyon egészséges, persze csak a megfelelő meleg öltözet mellett. Feltehetően sokkal többet és jobban alszanak, mint a bent altatott társaik.

@mrmelk_ True story #viking #ting ♬ original sound - Olly Bowman

Forrás: Unilad


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Legalább egymillió forint értékben kért luxustermékeket egy 10 éves kislány karácsonyra
És a legmeglepőbb az, hogy mindössze egyetlen játék van csak köztük.

Megosztom
Link másolása

Mivel Amerikában a Mikulás hozza az ajándékokat a fa alá, ott is teljesen bevett szokás, hogy a gyerekek listát írnak neki a kívánságaikról. Azonban egy 10 éves kislány listája alaposan megdöbbentette édesanyját.

Keya James a TikTokra töltött fel egy videót, amiben kislánya listájáról sorolta fel az ajándékokat. A sorban olyan tételek szerepeltek, mint

egy új iPhone 15, egy Ugg papucs, egy Kendra Scott nyaklánc, egy pár Nike cipő, természetesen rózsaszínben, de kért egy pár Dior Converse cipőt, és egy 150 dollár értékű Lululemon (sportuházat) ajándékkártyát, valamint egy Polaroid kamerát is.

És ha ez még nem lenne elég, kért egy Aviator Nation ruhaszettet és végül, de nem utolsó sorban egy flamingó plüssjátékot - amit egyébként egy tízéves gyereknek szerintünk valójában kérnie kéne.

Ha a luxuslista termékeinek árát nagyjából összeszámoljuk, az átszámítva is legalább egymillió forintra jön ki,

aminek kapcsán az anyuka el is mondta, hogy a lánya ez alapján azt hiszi, hogy gazdagok.

A videót azóta rengetegen megnézték és a legtöbben - hozzánk hasonlóan - azt kifogásolják, hogy egy ilyen korú gyereknek még inkább játékokat kéne kérnie luxustermékek helyett.

@keyajamesReading my 10 year old daughter’s christmas list because she thinks im rich

♬ original sound - Keya James

(via: 24.hu)


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Lajos herceg megint nem fért a bőrébe, a karácsonyi koncerten is hozta a formáját
Megint ellopta a showt.

Megosztom
Link másolása

A csintalan Lajos herceg újabb pimasz tréfával szórakoztatta a közönséget, amikor a karácsonyi koncerten elhatározta, hogy elfújja a testvére, Sarolta hercegnő gyertyáját is a Westminster Apátságban.

Az ifjú herceg péntek este, egy különleges karácsonyi, énekes istentisztelet alatt próbálta mindenáron elfújni testvére gyertyájának lángját is.

Az "Együtt karácsonykor" koncert házigazdája a walesi hercegnő volt, és ez volt az 5 éves herceg első fellépése ezen a hagyományos rendezvényen.

A koncert előtt a királyi család leveleket dobott egy piros postaládába a Mikulásnak, majd együtt énekeltek karácsonyi dalokat a walesi herceggel és hercegnővel.

A szertartás a The Royal Foundation támogatásával zajlott, azoknak a szervezeteknek és személyeknek kifejezve a hálát, akik a csecsemők, kisgyermekek és családok támogatásáért dolgoznak az Egyesült Királyság különböző részein.

Lajos herceg cukiskodása már teljesen megszokott, nélküle nem is lenne az igazi egy, a királyi család által szervezett rendezvény.

Forrás: Page Six


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Világszerte örökbe szeretnék fogadni azt a japán kisfiút, aki egy szívszaggató videóban mesél a szüleiről
Sokkolóan szomorú videó kering a TikTokon, amiben egy japán kisfiú arról mesél, hogy az a vágya, hogy a szülei foglalkozzanak vele.

Megosztom
Link másolása

Felkerült egy végtelenül szomorú videó TikTokra, amiben egy japán kisfiút lehet látni, amiben ugyebár semmi különös, azonban amit ez a négyéves kisfiú elmond, az szívfacsaró.

A Geum Ju Eun nevű japán kisfiú, a My Golden Kids című koreai valóságshow-sorozatban tűnt fel. A műsor olyan családokat követ nyomon, amelyekben a szülők azzal küzdenek, hogy megértsék saját gyermekeiket és kötődni tudjanak hozzájuk. A folyamat során szülői szakértők segítenek, és személyre szabott megoldásokat kínálnak arra, hogyan javíthatják kapcsolatukat.

Miközben Geum Ju Eun az édesanyjával és édesapjával jelent meg a műsorban, bevallotta, hogy szerinte a szülei nemcsak hogy nem szeretik, de még csak nem is kedvelik őt.

„Egyedül vagyok otthon. Senki sem játszik velem”

- mondta a műsor készítőinek, miután megkérdezték tőle, melyik szülőjét kedveli jobban. A felvételen pedig jól látható, amint egy pici szobában játszik teljesen egyedül a játékaival.

De ez még semmi! Mikor az apjáról kérdezték, Geum Ju Eun úgy jellemezte őt, hogy „ijesztő, amikor dühös”, majd azt kívánja, bárcsak apja nem kiabálna vele állandóan.

A kisfiú ezután kitért az édesanyjával való kapcsolatára:

„Azt hiszem, nem kedvel engem". Hozzátette, hogy soha nem mondta el az anyukájának, hogy mit érez, mivel ő „soha nem hallgatja meg” őt.
@sosprem #korean #foryou #mygoldenkids ♬ son original - Lee

A műsor kamerái által rögzített felvételek pontosan ábrázolták Geum Ju Eun állításait. Először az látható, amint a kisfiú teljesen kiborul, mert szem elől téveszti az anyukáját, de a nő hiába hallja a sírását, nem megy oda hozzá, hanem messziről kiabálja a nevét. Majd mikor ezután nem akar egyedül elmenni játszani, és arra kéri az anyukáját, hogy menjen és játsszon vele, az asszony inkább elküldi és azt mondja neki:

„Mehetsz egyedül játszani. Ha nem akarsz, csak gyere vissza ide!”
@paye_paye Part 3 of My Golden Kids Ep 169 Geum Ji Eun on the Playground #mygoldenkids #fyp #geumjieun #koreanshow #reallifeshow #kpop #kdrama #mygoldenkidsep169 #channelA ♬ Originalton - payepaye

A műsorból felkerült még pár sokkoló videó, amiben az anyuka elképesztően beszél a kisfiúval, például az, amikor az anyuka megkérdezi a kisfiút, hogy mit szeret jobban, rajzolni vagy matekozni, mire a négyéves (!) kisfiú nyilván valóan azt feleli, hogy rajzolni.

Erre az anya azt mondja: „még jó, mert úgy látszik a tanulásban nem vagy túl jó!”

@kdramatelierr why would she say such things to a 4 year old baby? how can she call herself a mother…. #mygoldenkids ♬ what was i made for - happierthanever <3

A szörnyű bánásmódot látva világszerte arra jutnak az emberek, hogy élethelyzettől függetlenül, azonnal örökbe fogadnák a gyereket, csakhogy boldogabb, szerető közeget biztosítsanak számára.

„Nem is akarok gyereket, de most van egy ügyvédem. Kész vagyok örökbe fogadni!” - írta egy hozzászóló.

„Csak fel akarom venni, a zsebembe tenni, és elszaladni vele” - árulta el egy másik.

Sokan pedig felszólították Geum Ju Eun szüleit, hogy változtassanak viselkedésükön fiuk jóléte érdekében.

Szerencsére a műsor egy későbbi részében, miután szülők konzultáltak a szakértőkkel, látható, hogy a kisfiú édesanyja megpróbál más megközelítést alkalmazni, amikor a fiával beszélt.

Például elmagyarázza neki, hogy azért nem tudott vele játszani, mert gyakran fáradt volt a sok házimunkától.

„Próbálom megérteni a szívedet. Rosszul éreztem magam, mert nem játszottam veled” - mondta Geum Ju Eun-nak, aki persze teljesen összezavarodott, hiszen édesanyját még sosem hallotta ilyen kedvesen beszélni.

Ha esetleg valaki eddig még nem sírta volna el magát, annak javasoljuk az alábbi videón látható beszélgetést, aminek a végén a kisfiú olyan reményteli szemekkel mosolyodik el, hogy garantáltan kicsordul a könnyed.

@sunmovies.97 Replying to @BugzBun Mom listens and changes for her children ❤️#fyp #goldenkids #mygoldenkids #kpopshop #kpopfyp #kids #foryourpage #viralvideo #trend #kid #family ♬ 所念皆星河 - CMJ

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása