FONTOS
A Rovatból

Sokezer forint rohangál az udvaron - így változtasd paradicsommá a kerted az ijesztő lények segítségével

Az állatvilág nem mindig babaarcú, de néhány ronda lény akár a segítségünkre is lehet a kertben vagy erkélyeken.

Megosztom
Link másolása

A darázs kell a szép rózsához és lédús paprikához, a csigák lebontók, a gyíkok meg pókok pedig megeszik a kártevőket. Velük maradhat egészséges a vetemény, ne irtsd őket - meg azért se, mert védett fajok. Elmondjuk, hogyan teremthetsz édenkertet a védelmükkel, és maradhat a pénztárcában az eszmei értékük. Persze ne csak védett mivoltuk legyen az érv amellett, hogy nem vágunk a véleményünk szerint csúf állatokhoz papucsot. Ne felejtsük el, hogy nem a természetből élünk, hanem vele együtt.

Mindegyik állat a természet fontos része, és hát sokuk védett. Ha pedig védettek, akkor a saját malmodra is hajthatod ezt a vizet: teremts nekik jó életet, így téged is békén hagynak, ráadásul a természet körforgásában vállalt szerepük, például a kártevőirtás szebbé teheti a környezeted.

Néhány védett faj természetvédelmi értéke akár több tízezer forint is lehet, és ehhez nem kell halászsasnak lenniük.

Ezek az apró segítők, mint a vakondok vagy a szarvasbogarak, nélkülözhetetlenek a kártevők elleni harcban és a növények egészségének megőrzésében.

Ha ezek az állatok jól érzik maguk nálad, akkor elvégzik helyetted a piszkos munkát - és csak addig maradnak, amíg az egyéb kártevők is. Rondák, de jó helyen vannak nálad.

Jómagam például a világból ki tudok futni a pókoktól, de tudom, hogy hasznosak, ezért ha a küszöböt nem lépik át, a kertben bátran alapíthatnak családot, eszegethetik a többi rovart, vagy épp szolgálhatnak táplálékul bizonyos fürkészdarazsaknak.

Undorral az arcomon, de elfogadom a létjogosultságukat,

pláne, hogy például a bikapók és a szongáriai cselőpók, a két legrettentőbb magyar pókfaj védett, természetvédelmi értékük 5000 forint per fő.

Akikről nem gondolnád, hogy a kertek védett fajai

A legtöbb félelmetes vagy undorítónak tartott állat egyébként rettentően hasznos az ember számára is. Bár sokszor feltűnhetnek a telkünkön, némelyik lény akár a városi erkélyek balkonládái közt, többségük ártalmatlan jószág, legalábbis nem annyira ostobák, hogy egy náluk jóval nagyobb, simabőrű lényre támadjanak nem számottevő csáprágókkal, fullánkkal vagy bármivel. Ha háborgatjuk őket, persze védekezhetnek, és azon sem kell csodálkozni, hogy ha kézbe vesszük a szarvasbogarat, az harcolni kezd az ujjunkkal.

Nézzünk meg párat azok közül, akiket oltalmaz a természetvédelmi törvény, pedig elsőre nem gondolnánk róluk.

A nyári gyümölcsérés idején például

a darazsak kártékony, már-már bunkó lényeknek tűnnek agresszivitásukkal,

de tavasszal a fiasítás idején, mikor fehérjére van szükségük, a levéltetvekbe petézve biztosítják az ivadékok jövőjét. Emellett a darazsak többsége ritkítja a már említett félelmetes pókok állományát is, az ellenségünk ellensége pedig a barátunk.

Az óriás tőrösdarázs, hazánk legnagyobb darazsa pedig védett, természetvédelmi értéke potom 50 000 forint.

Ha berepül hozzád, semmiképp ne bántsd, elpusztításáért börtönbüntetést is kiszabhatnak.

Egyébként jámbor óriás ő, nem agresszív, cserébe cserebogarakat falatozik.

A cserebogár-populáció karbantartója még a vakond is, aki lehet, feltúrja a virágágyást, ám egyszersmind meg is tisztítja azt a földet a pajoroktól és kártevőktől.

Közben a földet fellazítja, így ha valami, hát a vakondtúrás a legjobb minőségű föld lehet, amit kaspó csak kívánhat. A nagy kiterjedésű vakondháló miatt viszont sok esetben nem jut a felszínre, és egyszerűen megfulladhat a föld alatt.

Úgy tartják, ahol vakond van, ott bizony kártevő is sok van - amíg dolga akad, addig fogyasztja a termésedet megrágcsáló rovarokat, lótetűt például, ha ezek száma lecsökken, a vakond is táplálékdúsabb földek felé lapátol.

Az egy tévhit, hogy megrágcsálja a gyökérzöldséget, bár tény, hogy kitúrhatja.

Bántani akkor sem ér, mert hasznos és kedves állat, emellett 25 ezer forintos büntetés jár egy példány elpusztításáért.

Magyarország minden hüllőfaja védett, így a legutolsó, egyébként veszélytelen kis faligyík is.

A társasházak lépcsőitől kezdve mindenütt találkozhatunk velük.

Nem fenyegetett faj, hazánkban mégis védett, természetvédelmi értéke 25 ezer forint. Jámbor jószág, és nagyon jóízűen fogyasztja a férgeket és ízeltlábúakat.

Egyébként a vízaknák siklói, a lábatlan gyíkok és a teknősök is védettek.

Bár kertekben nem jellemző a mocsári teknős, mégis érdekesség, hogy ez a hüllő is vígan él hazánkban. Természetvédelmi értéke 50 ezer forint, és a legnagyobb fenyegetés rá csak közvetve az ember: a tavakba kihajított, megunt ékszerteknősök agresszív szaporodása miatt mérsékelten fenyegetett fajnak számít. Bábel László kertészmérnök szerint az ékszerteknős

sajnos képes szaporodni a mocsári teknőssel, hibridizál is, ami a faj eltűnését is eredményezheti.

Az éticsiga már annál inkább vendég hazánkban szinte bárhol. A kertészek nagy bánatára védett állat, ahogy az apró fillércsiga is az. Előbbi eszmei értéke 2000 forint, utóbbié 5000 forint.

Bár a csigákat is tarthatjuk haszontalan állatoknak, lebontó szervezetként rendkívül hasznosak a kerti ökoszisztémában.

Például, ha elpusztítjuk a nagy csigákat, az csak olaj a tűzre, később pedig még többen lehetnek.

A csigák ugyanis más csigák tojásait is megeszik, saját fajtársaik és a végtelenül invazív, még kártékonyabb spanyol csupaszcsigáét is.

Nehéz a kannibalizmusra gondolni, amikor az éppen érő epret megrágcsálja, de jusson eszünkbe, hogy távoltartásukra már rengeteg praktika van

– nekem a fahamuval nagyon vékonyan körbeszórás bejön. Vigyázat, a túl sok hamu eltolhatja a talaj pH-értékét, ezért csak gondolatnyi adagot mérjünk ki nagymamásan.

Korhadékok lebontója még a hazánkban védett, 10 ezer forint eszmei értékkel bíró nagy szarvasbogár,

ami sokaknak lehet félelmetes, főleg a hímek nagy rágóikkal. Ha nem vesszük a tenyerünkbe őket, ártalmatlanok, cserébe a korhadt fák fogyasztásával javítják a talajéletet.

Magyarország összes denevérfaja védett vagy fokozottan védett státuszt visel.

Egyikük sem vérszopó, mint néhány közép-amerikai társuk, nem ártanak és nem vágynak az ember hajába. Ellenben ritkítják a repülő rovarfajokat, nyugodtabb kerti üldögéléseket biztosítva. Bábel László viccesen megjegyezte, hogy a denevérnek nincs légiforgalmi irányítója, így nem ott repked majd, ahol mi akarjuk. A repülő rovarra megy, az pedig oda száll, ahol fény van. Annyit megtehetünk, hogy növénytársításokkal, ültetésekkel terelgetjük a rovarokat, például a muskátli körül biztosan nem lesznek legyek, amiket megfogna a denevér.

Ki hajtja be a természetvédelmi értéket természetkárosítás esetén?

Védett élő szervezetre a természetkárosítás bűncselekményi tényállásai vonatkoztathatók. Nincs csigarendőrség, és a védett állatoknak sincs testkamerájuk vagy fekete dobozuk, amelyek alapján utólag számonkérhető az ember, de Bábel László szerint tettenéréssel felelősségre vonhatóak vagyunk.

Egy házmester-országban, ha nem vagy jóban a szomszéddal,

egy csigákkal megtűzdelt telek kaszálása végzetes hiba is lehet számodra. Tettenérés esetén jöhet a bírság.

Mivel segíthetsz ezen drága állatoknak?

Hogy feddhetetlen légy, és hogy segítsék a kerted egészséges működősét, jó jóban lenni ezen állatokkal. Alakítsd ki úgy a kerted vagy akár a balkonkertész zugod, hogy nekik is maradjon élettér, és te is jól érezd magad otthon. Biztosíts ezen állatoknak otthont.

A gyíkoknak létrehozhatsz odúkat téglából, kőrakásból, a süniknek hagyhatsz a kert szélén gallyrakásokat, és tegyél ki kis tálkákban vizet számukra a hőségben. Emellett kicsit koordinálhatod is a tevékenységeket, például ha locsolsz, akkor a talajlakó rovarok a felszín felé veszik az irányt, a vakond pedig ott fog túrni, ha szerencséd van. Ezért ne csak a petrezselymet locsold, hanem a kert szélét is, hogy odavonzd a rovarokat - így máris nem lesz, ami elrágja a gyökereket.

Az is lehet Bábel László szerint, hogy kezdetben nem az áhított állatok jelennek meg, és ez így van rendjén.

Például telepítsünk növényeket az egyik eldugott sarokba, amit megehetnek a kártevők. Először ők érkeznek a lakomára, majd előbb-utóbb meg fognak jelenni az őket predáló állatok, és már be is indul a körforgás.

Bábel véleménye, hogy

a lusta kertész a jó kertész - gondoskodjunk a telkünkről, de legyenek benne csalitos részek,

és viselkedjünk úgy, mint a kertünk karmestere, aki nem permetszerrel rohangál, hanem ügyel a természet saját harmóniájára, miközben kerüli a vegyszereket. Így lesz maximálisan élvezhető a kert.

Ha a kerted tele van élettel, az nemcsak esztétikus, hanem hasznos is. A védett állatok, mint a kecskebéka vagy az erdei béka, természetes kártevőirtóként működnek, és segítik a növényeidet a növekedésben. Változtass a kertészkedési szokásaidon, hagyd a boltok polcain a kemotoxot, a szintetikus vegyszereket, és teremts biztonságos élőhelyet ezeknek az állatoknak. Meg fogják hálálni a gondoskodást.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Tízezreket vehetnek el a gyászolóktól: élettársak ezrei bukhatják el az özvegyi nyugdíjat egyetlen új szabály miatt
Az özvegyi nyugdíj nem életbiztosítás, de sokaknak jelent lélegzetvételt egy veszteség után. A rendszer túlbonyolított, a kivételek kifinomultak, és ahogy az lenni szokott, a legfontosabb mondatok nem a tájékoztatók elején vannak, hanem a zárójeles megjegyzések között.

Megosztom
Link másolása

Egy társ elvesztése önmagában is feldolgozhatatlan teher, de az anyagi kiszolgáltatottságtól való félelem ezt a terhet megsokszorozhatja. Az özvegyi nyugdíj rendszere éppen ezt a bizonytalanságot hivatott enyhíteni, ám a szabályok útvesztőjében könnyű eltévedni, különösen most, amikor a jogalkotó hamarosan újraosztja a lapokat.

A magyar jogrend szerint özvegyi nyugdíj nem automatikus, hanem kérelemre jár, ha teljesül néhány feltétel. A legfontosabb: az elhunyt személy nyugdíjas volt, vagy megszerezte a szükséges szolgálati időt, a túlélő fél jogosult lehet:

ha házastárs vagy a bejegyzett élettárs, az utóbbi esetében az élettárs, ha 1 éve együtt éltek és van közös gyerek, vagy ha legalább 10 éve éltek együtt megszakítás nélkül.

Az elvált vagy egy évnél hosszabb ideje külön élő házastárs pedig csak akkor reménykedhet ellátásban, ha az elhunyttól haláláig tartásdíjat kapott, vagy azt bíróság jogerősen megállapította számára.

A kérelem mellé halotti anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi kivonat, vagy élettársaknál együttélést igazoló dokumentumok kellenek. Ha közös volt a lakcím, akkor ezt lehet igazolni lakcímkártyával is.

Az ellátás két szakaszból áll.

Az első az ideiglenes özvegyi nyugdíj,

amely a halál napjától számítva főszabály szerint egy évig jár, pénzügyi mentőövként a legnehezebb időszakban. Ez az időtartam meghosszabbodik, ha az özvegy másfél évesnél fiatalabb gyermeket nevel, vagy tartósan beteg, illetve fogyatékossággal élő kiskorúról gondoskodik. Az ideiglenes időszak leteltével az ellátás csak akkor jár tovább, ha az özvegy megfelel bizonyos feltételeknek: betöltötte a saját öregségi nyugdíjkorhatárát, egészségi állapota legfeljebb 50 százalékos, vagy az elhunyt jogán legalább két árvaellátásra jogosult gyermekről, illetve egy fogyatékkal élő vagy tartósan beteg gyermekről gondoskodik.

Ha e feltételek valamelyike a halálesetet követő tíz éven belül teljesül, az özvegyi nyugdíj „feléledhet”.

„Az özvegyek úgy érzik, hogy kifejezetten arra törekszenek a felülvizsgálatok során, hogy az egészségi állapotuk 50 százalék fölé, például 51 százalékosra javuljon.

Akkor bár jogosult lehet rokkantsági ellátásra, az özvegyi nyugdíj feléledését már nem kérheti” – mondta az InfoRádiónak Farkas András nyugdíjszakértő.

Az összeg mértéke is kétlépcsős. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj annak a nyugdíjnak a 60 százaléka, amely az elhunytat a halála időpontjában megillette vagy megillette volna. Az ideiglenes időszak után, ha az özvegynek nincs saját jogú nyugellátása, ez a 60 százalékos mérték megmarad. Ha azonban már kap saját nyugdíjat vagy más, törvényben meghatározott ellátást, akkor az özvegyi nyugdíj mértéke 30 százalékra csökken.

A jogosultak köre június 30. után átalakul.

Az új szabályozás, amelyet a 2026-os költségvetést megalapozó törvénycsomagban fogadtak el, a házasság intézményének alaptörvényi védelmére hivatkozva a legfontosabb szigorítást az élettársaknál vezeti be.

A nyár utáni haláleseteknél már csak akkor lesznek jogosultak özvegyi nyugdíjra, ha az elhunyt halálakor egyiküknek sem állt fenn házassága egy harmadik személlyel, ami sok, régóta együtt élő, de korábbi házasságát hivatalosan fel nem bontó párt kizárhat az ellátásból.

Ezzel párhuzamosan a jogalkotó enyhít a különélő házastársak helyzetén: esetükben

a jövőben nem vizsgálják a különélés tényét, a házassági kötelék önmagában megalapozza a jogosultságot.

A törvény egy méltányossági szabályt is bevezet az időskori házasságot kötőknek: ha a frigyre valamelyik fél nyugdíjkorhatárának betöltése után került sor, a házasságot megelőző, igazolt élettársi kapcsolat időtartama beleszámíthat az ötéves együttélési feltételbe.

Az igényt a Magyar Államkincstár erre a célra rendszeresített nyomtatványán lehet benyújtani, akár elektronikusan az Ügyfélkapun keresztül, akár postai úton vagy személyesen a kormányhivataloknál, illetve a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál. A kérelemhez szükséges a halotti anyakönyvi kivonat, a házassági anyakönyvi kivonat, élettársi kapcsolat esetén pedig az együttélést igazoló dokumentumokat.

Akkor szedjük össze, hogy mi és meddig jár?

Az ideiglenes nyugdíj 1 év után megszűnik, kivéve:

ha 18 hónap alatti gyermeket nevel,

ha tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket ápol (ekkor 3 évig jár),

vagy ha az özvegy árvaellátásra jogosult gyereket nevel.

A végleges (azaz nem ideiglenes) özvegyi nyugdíj akkor jár, ha az özvegy:

már betöltötte a saját nyugdíjkorhatárát a házastárs halálakor,

vagy megromlott az egészsége (megállapított rokkantság),

vagy árvákat/fogyatékosokat nevel.

Ha ezek később teljesülnek, az sem baj — a magyar jogban ritkán van happy end, de itt tíz évig van visszatérési lehetőség: ha az özvegy a haláleset után 10 éven belül válik jogosulttá, kérheti az özvegyi nyugdíjat (régebbi eseteknél 15 év is lehet).

 

És a híres 154 ezres plafon?

Na ez az, amit mindenki idéz, de kevesen értenek.

Általánosságban: nincs ilyen plafon.

Nem mondja ki a törvény, hogy ha túl sokat keresel, vagy ha magas a saját nyugdíjad, akkor „nem jár semmi”. Az özvegyi nyugdíj nem szociális alapú, hanem jogosultsági alapon jár.

A kivétel persze van: 
Ha a házastársad 1998 előtt halt meg, akkor az állam együttesen korlátozza a saját jogú és az özvegyi nyugdíjat egy felső határban:
 2025-ben ez az összeg 154 420 forint.
 Ha ennél többre jönne ki a kettő együtt, akkor az özvegyi nyugdíjat visszavágják, hogy együtt pont kijöjjön a plafonra.

De ha a házastárs 1998 után halt meg, akkor ez az összeghatár nincs. Akkor a 30% vagy 60% jön be – attól függően, van-e saját nyugdíjad vagy sem.

Az özvegyi nyugdíj nem életbiztosítás, de sokaknak jelent lélegzetvételt egy veszteség után. Ha írnál a változásokról róla a nagyinak, így kezdhetnéd: „Mama, megint új szabály van az özvegyi nyugdíjra, és már az is számít, mikor halt meg a papa. De nem, a 154 ezres plafon rád nem vonatkozik. Valószínűleg.”

Via Államkincstár


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Megáll az élet a 3-as metrón – de most egészen másért, mint amihez hozzászoktál
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a BKV és az FMK pop-up programokat szervez az M3-as metró több ferencvárosi állomásán. A 16:00 és 20:30 között zajló koncerteken a peronok válnak színpadokká, a kultúra pedig beköltözik a város egyik legforgalmasabb közösségi terébe.
Fehér Adél - sassy.hu
2026. január 22.


Megosztom
Link másolása

A napi ingázás megszokott zajában 2026. január 22-én délután négytől fél kilencig a Nagyvárad tér, a Corvin-negyed és a Kálvin tér metróperonjai alakulnak át ideiglenes kulturális terekké. Nem fesztivál, nem showcase, nem „nagy esemény”, hanem

sok apró, egymásba csúszó pillanat: handpan a peronon, néptánc a mozgólépcső árnyékában, kórusművek a zajos városi akusztikában.

A műfaji lista szándékosan széles: népzene, néptánc, kórus, alternatív és világzene, balkán, klezmer, ambient, szólóprodukciók. Ez nem „best of magyar kultúra”, hanem inkább egy keresztmetszet – olyan előadókkal, akik megszokták a rendhagyó tereket, és nem ijednek meg attól, ha a közönség fele csak véletlenül áll meg.

A Magyar Kultúra Napján a Ferencvárosi Művelődési Központ és a BKV együttműködésében ismét peronok válnak színpadokká, a kultúra pedig beköltözik a város egyik legforgalmasabb közösségi terébe.

A fellépők között ott van például Afronauta, aki handpanen játszik meditatív, mégis urbánus zenét; Sildervald, a „blastfolk” címkével nehezen besorolható, népzenei gyökerekből táplálkozó, de nagyon mai hangzású projekt;

Fogl Márton – Tér, amely inkább atmoszférát épít, mint klasszikus dalokat; vagy a Lowland Hill, akik bluegrassben gondolkodnak, de nem muzeális módon.

A népzenei vonalat erősíti a Budapest Folk Duó és a Határtalan Népzene formáció, míg a balkán–klezmer tengelyen a Devana 78 és az Orkestar Budimpešta mozog, utóbbi kifejezetten a magyarországi nemzetiségek zenéjét hozza lendületes, városi formában.

A programsorozat délután 16:00 és este 20:30 között fut négy ferencvárosi csomóponton: az M3-as metró Nagyvárad tér, Corvin-negyed és Kálvin tér állomásán, valamint az M4-es vonal Kálvin téri peronján.

Az ingyenes eseményeken érvényes utazási jogosultsággal lehet részt venni. A nap választása szimbolikus: 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúrát, emlékezve arra, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.

A program:

Nagyvárad tér (M3 peron)

● 16:30 Afronauta - handpan

● 17:15 Sildervald - blastfolk

● 18:00 Fogl Márton - Tér

● 18.45 Lowland Hill zenekar - bluegrass

● 19.40 Budapest Folk Duo - népzene

Kálvin tér (M4 peron)

● 16:30 Sildervald - blastfolk

● 17:15 Afronauta - handpan

● 18:00 Lowland Hill zenekar - bluegrass

● 18.45 Fogl Márton - Tér

● 19.40 Orkestar Budimpešta - Magyar és magyarországi nemzetiségek dinamikus zenéje

● 20.10 Budapest Folk Duó - népzene

Corvin-negyed (M3 peron)

● 16.00 Határtalan Népzene - Gubinecz Ákos és növendékei

● 16.45 Bencze Alma - looper performance

● 17.30 Devana 78 - balkán és klezmer

● 18.15 Móser Ádám - harmonika (Francia-balkán-klezmer-tangó)

● 18.40 Extra FIgyelem Mozgásfolyam - tánc

● 19.00 Bartók Táncegyüttes - néptánc

● 19.25 Vass Lajos Kórus - XX. századi és napjaink kórusművei magyar zeneszerzők tollából

● 19.45 MOODS Ambient

● 20.10 Orkestar Budimpešta - Magyar és magyarországi nemzetiségek dinamikus zenéje

Kálvin tér (M3 peron)

● 16:00 Bencze Alma - looper performance

● 16.45 Határtalan Népzene - Gubinecz Ákos és növendékei

● 17.30 Móser Ádám - harmonika (Francia-balkán-klezmer-tangó)

● 18.15 Devana 78 - balkán és klezmer

● 19.00 MOODS Ambient

● 19.25 Extra Figyelem Mozgásfolyam - tánc

● 19.45 Bartók Táncegyüttes - néptánc

● 20.10 Vass Lajos Kórus - XX. századi és napjaink kórusművei magyar zeneszerzők tollából

Aki látott már hasonlót, tudja, mire számítson. A korábbi akcióról készült videókon nem áhítatos, csendben figyelő közönség látszik, hanem megálló, elmosolyodó, telefonjukat előkapó utasok. Valaki végignézi, valaki csak fél percig, mások késnek miatta egy megállót. És ez az egésznek a lényege.

A Magyar Kultúra Napja hagyományosan a „komoly” ünnepek közé tartozik: beszédek, díjak, színpad, díszlet.

Ez a ferencvárosi pop-up program inkább azt mondja, hogy a kultúra nem esemény, hanem állapot.

Ott van a peronon is, ha hagyjuk. Január 22-én pedig különösen nehéz lesz nem észrevenni.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Ezek a szemtünetek jelzik előre a pajzsmirigybetegséget, mielőtt a vérképedből kiderülne
Magyarországon a lakosság 10-15 százalékát érinti valamilyen pajzsmirigy-rendellenesség. Van, amikor azonnali orvosi beavatkozás szükséges a látásromlás elkerülésére.

Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, csak a sok netflixezéstől vörös a szemed reggelente, és a táskák a szemhéjadon a kialvatlanság elkerülhetetlen melléktermékei? Lehet, de van egy rossz hírünk: a szemed gyakran előbb jelzi a pajzsmirigy körül izmosodó autoimmun balhét, mint bármilyen laborlelet. Az időben felismert jelekkel és egyetlen, de kőkemény életmódbeli döntéssel ugyanis akár a látásodat is megmentheted.

A pajzsmirigy a test belső termosztátja, hangulatgenerátora és energiamenedzsere, amivel a magyar lakosság 10–15 százalékának, főleg a nőknek, komoly gondja van.

A probléma az, hogy az ellátórendszerben eljutni a megfelelő szakemberhez sokszor egy külön sportág. „Szerintem Magyarországon megbízható endokrinológust találni… olyan, mint amikor tűt keresel a szénakazalban” – foglalta össze a helyzetet egy érintett a Telexnek.

Na de mi az, amit a tükörben kellene észrevenni? A pajzsmirigyhez köthető szembetegség, vagyis a thyroid eye disease nem válogat. Okozhat enyhe, de idegesítő panaszokat, és súlyos, látást veszélyeztető állapotot is.

A gyanús jelek listája hosszú: piros, irritált, folyamatosan könnyező szem, duzzadt, ödémás szemhéjak, szemszárazság, fényérzékenység, a szem mögött érzett nyomás, ritkább pislogás, és a klasszikus, filmekből ismert „kidülledés”.

A legravaszabb az egészben, hogy ezek a tünetek simán beelőzhetik a pajzsmirigyhormonok laborban kimutatható elcsúszását. Ha pedig hirtelen kettőslátás, látásromlás vagy komoly fájdalom jön, az nem a „majd elmúlik” kategória, hanem az azonnali szemészeti vizit.

A kockázat nem sorscsapás, több tényezőn is lehet változtatni. A legnagyobb, legdurvább, leginkább befolyásolható rizikófaktor a dohányzás. A cigi nemcsak a betegség kialakulásának esélyét növeli, de a súlyosbodásét is, és még a kezelések hatását is rontja. A rosszul beállított pajzsmirigyhormon-szint, a magas antitestértékek vagy a radiojód-kezelés szintén dob a kockázaton, különösen, ha valaki közben vígan szívja a cigit.

Gail Devers, háromszoros olimpiai bajnok sprinter évtizedekig küzdött a tünetekkel, mire kiderült, mi áll a háttérben.

„Olyan rossz lett a helyzet, hogy voltak idők, amikor a gátakat sem láttam a futópályán”

– mondta a Defender Networknek. „Egyetlen orvos sem mondta, hogy a szemtüneteim elkülönülnek a Graves-től.”

Oké, gyanús a dolog, mi a teendő? Az út a háziorvostól az endokrinológuson át a szemészig vezet, akiknek együtt kell dolgozniuk. A kezelés attól függ, mennyire aktív és súlyos a betegség. Az orvosi kezelésről szóló 2021-es EUGOGO klinikai irányelv szerint az enyhe esetekben a kockázatok csökkentése – dohányzás elhagyása, hormonszint beállítása –, a műkönny, a napszemüveg és az éjszaka felpolcolt párna is elég lehet.

A súlyosabb, aktív eseteknél már jön a nehéztüzérség: intravénás szteroidok, immunszuppresszáns gyógyszerek, ritkább esetben sugárkezelés.

Tavaly júniusban az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett egy új, célzott terápiás gyógyszert,

a teprotumumabot is, ami a vizsgálatokban hatásosan csökkentette a szemkidülledést, de a finanszírozás és a hazai hozzáférés persze már egy másik meccs.

A legfontosabb, amit a beteg megtehet, és amit nem lehet elégszer elmondani: a dohányzás teljes elhagyása, beleértve a passzív füstöt is. Emellett az endokrinológussal beállított hormonszintek tartása alapvető.

A szelénpótlásról megoszlanak a vélemények: egy nagy vizsgálat szerint enyhe esetekben segíthet, de a hatása nem egyértelmű, így szedése előtt mindenképp orvosi konzultáció szükséges.

A legmeglepőbb az egészben, hogy a szemtünetek néha teljesen önálló életet élnek. Megelőzhetik a pajzsmirigybetegséget, de akár évekkel utána is felbukkanhatnak, még akkor is, ha a pajzsmirigy már régen rendben van.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Megdöbbentő japán megoldás: kék fényekkel szorították vissza a vasúti öngyilkosságokat
A peronok végére szerelt lámpák az ég és a tenger nyugalmát idézik. Ezzel próbálták megnyugtatni a krízisben lévő embereket, mielőtt tragédia történne.
Sassy - sassy.hu
2026. január 24.


Megosztom
Link másolása

A fény színe valóban életet menthet?

Japánban a vasútállomásokon elhelyezett kék LED-lámpák után egyes helyszíneken 84 százalékkal kevesebb öngyilkossági kísérletet jelentettek, de a módszer hatékonysága ennél jóval összetettebb kérdés.

A japán vasútállomásokon bevezetett, nyugtató hatású kék LED-világítás megdöbbentő mértékű visszaesést eredményezett a vasútállomási öngyilkossági kísérletekben

– írta a Psychology Today. A Kelet-Japán Vasúttársaság a peronok végeire telepített nagy intenzitású kék fényeket,

azokra a területekre, amelyeket gyakran választanak a krízisben lévő emberek.

A Tokiói Egyetem kutatói egy tízéves időszakot vizsgálva állapították meg, hogy ezek a fények, amelyek az ég és a tenger nyugalmát idézik, hozzájárultak a kísérletek számának drámai csökkenéséhez.

A kék világítás sikerét alátámasztja az a megfigyelés is, hogy Japánban a vasúti öngyilkosságok száma gyakran megugrik több, egymást követő esős és felhős nap után. Ez rámutat a fény iránti biológiai szükségletre, amelyet ezek a telepítések részben pótolhatnak. Míg a hagyományos biztonsági megoldások, mint a mellmagasságig érő korlátok és a tolóajtók hatékonyak, rendkívül drágák és nehezen telepíthetők a régebbi állomásokon.

Ezzel szemben a kék világítás olcsóbb, könnyebben bevezethető alternatívát kínál.

A sokat idézett 84 százalékos csökkenést egy 2013-as, megfigyelésen alapuló tanulmány becsülte meg az érintett állomásokon. Egy 2014-es elemzés már csak 74 százalékos visszaesést jelzett, bár nem talált bizonyítékot arra, hogy a kísérletek egyszerűen áttevődtek volna a szomszédos, kivilágítatlan állomásokra. Más szakértők ugyanakkor óvatosságra intenek, mert a hatás mértéke hely- és körülményfüggő lehet, és a módszertani korlátok miatt nehéz országos szintű következtetéseket levonni.

A kék LED-ek bevezetése mindenesetre költséghatékony megoldásnak bizonyult.

Az első nagyobb telepítések idején, 2009-ben a vasúttársaság körülbelül 165 ezer dollárt költött a tokiói Jamanote-vonal 29 állomásának felszerelésére.

Ez az összeg töredéke a peronkapuk telepítési költségének, amelyek hatékonyabbak ugyan, de jóval drágábbak és műszakilag is bonyolultabbak.

A kék fény tehát ígéretes, gyorsan bevethető és olcsó eszköz, de nem csodafegyver. Egy teljes prevenciós csomag részeként, más biztonsági intézkedésekkel együtt alkalmazva lehet igazán hatékony.

Via Psychology Today


Megosztom
Link másolása