FONTOS

Nagy buli, kis Poi - mi minden készülhet egy elfesztiválozott sátorból?

Egy magyar és egy brit vállalkozás termékei alapján elég sok minden válhat az ideiglenes alvóhelyekből, de mutatunk pár otthon is kivitelezhető ötletet!

Megosztom
Link másolása

Az idei Sziget egyik legnagyobbat futott környezetvédelmi története az elfeledett REpont -automaták kérdése volt, a fesztivál hulladék kezelésének más pontjain azonban szerencsére már születtek jól bevált megoldások.

A komposztálható szemét mellett a lassan bomló anyagoknak is igyekeznek hasznos utóéletet biztosítani, ennek egyik legszínesebb és legváltozatosabb terepe pedig a fesztiválsátraké.

Cikkünkben két vállalkozás termékein keresztül mutatjuk be, mi történhet a tömegrendezvények ideiglenes lakóhelyeivel, és adunk néhány tippet a kreatív hobbistáknak is az otthoni újrahasznosításhoz.

URSUSLUPUS - Partydekor, uszodatáska, menyasszonyi Poi

Dolgozott hajléktalan- és menekültszállón, vezette az Amnesty International Magyarországot, volt program koordinátor az UNICEF-nél, ügyvezető a Traumaközpontnál, ezen kívül pedig medvefarkasként a rókát is ráveszi a fenntarthatóságra.

Jeney Orsi igazából egy ökotudatos macska, aki egyszerre éli mind a kilenc környezet- és embervédő életét.

A bekezdsé elején olvasott állatos szórejtvény mögött egyébként saját upcycling márkája, az Ursuslupus (medvefarkas) és a Foxpost idei közreműködése áll, melynek keretében szinte ingyen tudjuk eljuttatni Orsihoz a kiszuperált úszógumikat, elnyűtt biciklibelsőket, vagy éppen a legutóbbi fesztiválozásunk alkalmával rommá használt sátrunkat.

Mindezek ugyanis a vállalkozás számára alapanyagként szolgálnak, és Orsi kezei alatt fenntartható dekoráció, táska és ékszer, vagy akár menyasszonyi poi is készül belőlük.

Ha a cikk szerzőjéhez hasonlóan nem lennénk képben a Poi szó jelentésével, íme egy kis segítség: a poi kifejezés eredetileg több dolgot is takarhat.

A Poi egy új-zélandi eredetű előadóművészeti eszköz, egy súllyal ellátott zsinór, amelyet a kézben forgatnak. Eredetileg növényi rostokból készült, és a maori kultúrában a nők használták táncos előadások során, de nem csupán szórakoztató eszköz volt, hanem gyakorlati és rituális szereppel is rendelkezett.

A maori nők a Poi használatával fejlesztették a kéz- és csuklómozgásukat, ami fontos volt a különböző tevékenységekben, például a szövésben.

Emellett a poi jelentheti a térképeken használt Point of Interest kifejezés rövidítését (POI), amely különösen érdekes vagy hasznos helyszíneket jelöl, étterem, múzeum, benzinkút, stb.

Végezetül, a poi egy hagyományos, fermentált hawaii étel neve is, amely taróból, egy helyi gyökérzöldségből készül.

De vissza az Ursuslupushoz.

Orsi és a Máltai Szeretetszolgálat évek óta közösen kezeli a Sziget Fesztiválon el- és otthagyott sátrakat:

a szervezet a használható darabokat eljuttatja a rászorulókhoz, a sérült, menthetetlen maradékot pedig Orsi álmodja újjá. Idén a Sziget ajándéktárgyai közül az övtáskák és a kalapok anyagában élnek tovább a tavalyi fesztivál sátrai.

Az idei ajándéktárgyak már elfogytak, de várhatóan jövőre is elég alapanyag gyűlik majd össze az újabb tárgyak készítéséhez. A kérdésre, hogy vajon miért halmozódik fel ennyi sátor egy-egy fesztivál alatt, a válasz sajnos egyszerű: 2016-ban például a közel 400.000 látogató kb. 90% külföldi volt, akik fapados repülőgépekkel érkeztek, és olcsóbb volt a Sziget melletti Auchanban megvenni 10-12.000 Ft-ért a sátrakat, mint kifizetni az extra csomagdíjat mondjuk a Wizzairnél.

Ez az attitűd okozza más fesztiválok bőséges használtsátor-termését is.

Retribe - magnéziazsák, uzsonnás táska, ülőke

Az angliai Creamfields Zenei Fesztiválon 1998 óta buliznak britek és nem britek esőben, sárban vagy alkalomadtán napsütésben, és töltik a fárasztó éjszakák utáni nappalokat sátrakban. A kezdetekkor még hírből sem ismerték az olcsó, gyakorlatilag egyszer használatos kemping felszereléseket,

akinek nem volt sajátja, az bizony kölcsönkért a rokonoktól, ismerősöktől, és ügyelt arra, hogy a sátor megfelelő állapotban kerüljön vissza eredeti tulajdonosához, így értelemszerűen sokkal kevesebb végezte a kukában.

Két jóbarát, a most 35 éves Lauren Mason és a 33 éves Ben Harman is ebbe a generációba tartozik, ezért is sokkolta őket a 2023-as fesztiválon látott elképesztő mennyiségű otthagyott sátor. A problémára ragtapaszként válaszul megalapították a RETRIBE nevű vállalkozást, mely eddig 302 sátrat mentett meg attól, hogy hulladékként végezzék.

Lauren 6 évig a Go Outdoors nevű, Magyarországon a Mountexhez hasonló szabadidős cégnél dolgozott, így amikor elkezdték begyűjteni a sátrakat, legtöbb márkát jól ismerte: volt ott Hi-Gear, Euro Hike, Regatta, Quetchua, de a legtöbb a Lidl, az Aldi és más szupermarketek polcairól származott.

Ezek a darabok természetesen nagyon olcsón kerültek gazdáikhoz, akiknek ezért eszük ágában sem volt vigyázni rájuk, hiszen könnyebb az energia-és időigényes odafigyelés és gondos használat helyett jövőre egy újra lekapni a sarki bolt polcáról.

A sátrak körül hagyott értékek is megdöbbentették Lauren-t:

Felfújható ágyak és kanapék, összecsukható székek, asztalok, takarók, hálózsákok, hátizsákok és bontatlan élelmiszerek borították a sátrak környékét, amik úgy álltak ott, mintha a gazdáik egyszer csak köddé váltak volna.- mesélt ez élményről honlapjukon.

2023-as indulásuk óta a fesztiválokon összeszedett sátrakból és hálózsákokból készítettek már különféle táskákat, kalapokat, de falmászáshoz használt magnéziazsákot, vízhatlan ülőkét strandra vagy túrázáshoz, különféle uzsonnás zacskókat és neon színekben pompázó scrunchie-kat is.

Laurenék fontosnak tartják az upcycling mellett az edukálást is, ezért Instagram oldalukon rendszeresen osztanak meg fontos adatokat, tényeket a ruhaiparról, a körforgásos gazdaságról vagy arról, milyen szemét dolognak tartják, hogy

a nagy cégek rendre a kisemberekre akarják tolni a felelősséget a divat okozta környezeti károkért, miután 30-40 (vagy még több) évig azt sulykolták az emberekbe, hogy vegyenek új kabátot minden szezonban, vagy hogy egy új ruha megvásárlásán keresztül érzelmi biztonságot érhetnek el.

A termékek mellé is rendre odabiggyesztenek pár szemléletformáló sort, úgy mint:

A textiljeink olyan termékek újrahasznosításával készültek, melyek egyébként a szeméttelepen végezték volna, nem tökéletesek, ez hozzá tartozik a sármjukhoz. Láthatsz rajtuk apró sérüléseket, fakulásokat vagy random varratokat: ezek harci sebek az előző életükből.

Senki se tökéletes, miért lennének hát azok a tárgyaid?

Fogadd el! Tudd, hogy megmentettél valamit a szemétre kerüléstől, élvezd az endorfint, király vagy.

DIY ötletek- koszolós bunki, mini üvegház, csónaktakaró

Egy sátor, még az egyszemélyes is, rengeteg anyagot jelent. Ezt kukába gyömöszölni akkor is nehézkes, ha egyáltalán nem törődünk a további sorsával. A nagy felületű anyagnak, a sátor vázának azonban otthon is tudunk új feladatot találni, így kímélve a környezetet és a pénztárcánkat. Összegyűjtöttünk néhány ötletet arra az esetre, ha mi magunk szeretnénk újrahasznosítani vagy upcycling-olni az eredeti funkcióját elvesztett sátrunknak:

Vízálló ponyva vagy takaró:

A sátor anyaga általában vízálló, így kiválóan használható ponyvaként, például kerti bútorok, tűzifa vagy egyéb tárgyak letakarására, amelyek védelmet igényelnek az eső és a nedvesség ellen.

Kertészkedés:

  • Talajtakaró: Felhasználható a kertben talajtakaróként, a sűrű szövet ugyanis megakadályozza a gyomok növekedését vagy a talaj kiszáradását.
  • Mini üvegház: A sátor átlátszó részéből készíthetsz egy egyszerű, mini üvegházat, amely megvédi a fiatal növényeket a hidegtől és az időjárás viszontagságaitól.

Kézműves projektek:

  • Újrahasznosított táskák: Varró tudással és megfelelő géppel te magas is tudsz a sátor erős anyagából különféle táskákat, bevásárlószatyrokat, tasakokat készíteni.
  • Kiságy vagy állatfekhely: A sátor anyaga puha és tartós, így ideális egyedi kiságy vagy állatfekhely készítéséhez.

Kültéri árnyékoló:

Az ép részek felhasználhatók napellenzőként vagy árnyékolóként a kertben, teraszon, hogy védelmet nyújtson a napsugarak ellen.

Tárolózsákok és huzatok:

Praktikus tárolózsákokat vagy huzatokat varrhatunk különböző tárgyak, például kerti szerszámok, sportszerek vagy ruhák számára belőle.

Gyerekek játszósátra:

A szakadt sátorból készíthetsz egy kisebb, otthoni játszósátor gyerekeknek, ahol biztonságosan játszhatnak. Benti felhasználásnál a lakást védi a kosztól/kreatív eszközök nyomától, kültéren pedig kiváló homokozó készülhet belőle, mely árnyékot ad és egyszerű zárhatósága révén távol tartja a rovarokat vagy más állatokat.

Sátor ragtapasz:

Ha más sátrak vagy kültéri felszerelések kisebb javításra szorulnak, a régi sátor anyaga jól használható foltozáshoz.

Csónak vagy kajak takaró:

Ha van egy csónakod vagy kajakod, a sátor anyagából készíthetsz takarót, hogy megvédd a járművet az időjárás viszontagságaitól.

A legjobbat persze azzal tesszük, ha a meglévő sátrunkra minél tovább vigyázunk, új vásárlása esetén pedig előnyben részesítjük a tartós, strapabíró darabokat.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
Ez a divatos diéta lehet a felelős a 40 év alattiak szaporodó bélrákos eseteiért
Pedig úgy hirdetik, mint egészséges alternatívát a sok rossz kaja helyett.

Megosztom
Link másolása

Sokan évek óta szidják a húsevőket, és próbálják az embereket átnevelni a vegánságra. Pedig a növényi alapú táplálkozás komolyan árthat az egészségünknek, ha hihetünk egy új kutatásnak.

A tudósok szerint ugyanis az étrendben szereplő hús- és tejfehérjék segíthetnek a bélrákkal összefüggésbe hozható daganatok kivédésében.

Japán kutatók egereken végzett kísérletei most azt mutatják, hogy az ezeket a molekulákat tartalmazó étrend csökkentheti a vékonybélben kialakuló daganatok kialakulását.

A tudósok óva intenek attól, hogy szándékosan kihagyjuk az étrendből az állati eredetű ételeket, ha nem szenvedünk allergiától.

Ez a kutatás azt vizsgálta, hogyan hat a hús- és tejmentes étrend a daganatok kialakulására az egerekben. Az eredmények arra utalnak, hogy a hús- és tejfehérjék fontos szerepet játszhatnak a daganatok elleni védelemben, és az immunrendszer megfelelő működéséhez is szükségesek lehetnek.

Bár sokan úgy gondolják, hogy a tej- és húsmentes étrend egészséges, az ilyen diétákat nem szabad orvosi ajánlás nélkül követni, mivel bizonyos esetekben kockázatos lehet.

A tanulmányban a tudósok olyan egereket vizsgáltak, amelyeknek egy genetikai mutáció miatt hajlamuk van daganatok kialakulására a belekben. Ez hasonló az emberekben előforduló állapothoz. Az egereket két csoportra osztották: az egyik csoport hús- és tejfehérjementes étrendet kapott, míg a másik normál étrendet evett hat hétig.

Az eredmények azt mutatták, hogy a normál étrendet fogyasztó egerekben kevesebb daganat fejlődött ki a vékonybélben.

Amikor a kutatók bevezették az albumint, egy húsban található fehérjét a fehérjementes étrendbe, a daganatokat gátló hatást megfigyelték az addig vegán étrenden tartott egereknél is.

Az is kiderült, hogy az étrend hatással volt a T-sejtek számára, amelyek az immunrendszer részei és segítenek a fertőzések elleni védelemben. Azoknál az egereknél, amelyek növényi alapú étrendet kaptak, kevesebb T-sejtet találtak a vékonybélben. A kutatók a Frontiers in Immunology című folyóiratban azt írták, hogy ez kiemeli az állati fehérjék fontosságát az egészséges immunrendszer fenntartásában.

A kutatók szerint az új eredmények arra utalnak, hogy veszélyes lehet a vegánság, és hangsúlyozzák, hogy ilyen étrendet orvos ajánlása nélkül nem szabadna követni.

Az utóbbi években egyre népszerűbbé vált a növényi alapú étrend, és sokan etikai vagy környezetvédelmi okokból választják azt.

Ez a kutatás néhány hónappal azután született, hogy a szakértők aggodalmukat fejezték ki a fiatalok körében növekvő bélrákos esetek miatt.

A vékonybélrákos esetek száma az elmúlt 30 évben 50%-kal nőtt a 20-as, 30-as és 40-es éveikben járó emberek körében.

Dr. Shivan Sivakumar, a Birminghami Egyetem onkológusa ezt már járványnak nevezte.

„Jelenleg járvány van a fiatalok (50 év alattiak) körében. Nem ismert ennek az oka, de egyre több ilyen rákos beteget látunk”

– mondta a MailOnline-nak.

Egyes szakértők szerint a gyorséttermi ételek és az elhízás is szerepet játszhatnak ebben, ugyanakkor ez nem magyarázza teljesen a betegség növekedését a fiatal, egyébként egészséges emberek között. Erre lehet most magyarázat a vegán étrend.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
Titkos üzenet - megfejtették Vincent van Gogh: Csillagos éj című képének rejtett jelentését!
A művész messze megelőzte a korát, és a XIX. század tudósait.

Megosztom
Link másolása

A csillagos éj, az 1889-ben készült, ikonikus alkotás Vincent van Goghtól, meglepő összhangban van az égbolt csillagászati törvényeivel – fedezték fel nemrég a légköri tudósok. Ez arra is utal, hogy a művész messze megelőzte a XIX. század tudósait.

Olyat látott, amit előtte talán senki, és lefestette azt, amit csak később sikerült a tudománynak felfedeznie.

A szakemberek most úgy vélik, hogy van Gogh

merész ecsetvonásaival kiszámolta a légkörben lévő, láthatatlan, egyenetlen légáramlásokat,

amit turbulenciának nevezünk, és ami változásokat okoz az éjszakai ég látványában.

Még lenyűgözőbb, hogy van Gogh ezt az élénk alkotást nappali fényben, egy ablaktalan műteremben festette

– számolt be az Artnet.

Most a Physics of Fluids című folyóiratban publikált kutatók „rejtett turbulenciát” azonosítottak van Gogh csillagos stílusában.

Úgy tűnik, a művész figyelembe vett olyan fluiddinamikai elveket (fluiddinamika a folyadékok és gázok mozgását leíró tudomány), amelyek majdnem 100 évvel később fedeztek fel – ilyen például George Batchelor matematikus 1959-ben kidolgozott energiamozgási skálája.

Az ecsetvonások méretét például a turbulencia viselkedésének modellezésére használták fel. A festmény fény- és színárnyalatai szintén arra utalnak, hogy van Gogh képes volt megragadni a légköri jelenségeket, amelyek a festményen tükrözik az égbolt mozgását és energiáját.

„Egy nagy felbontású digitális képpel pontosan meg tudtuk mérni az ecsetvonások méretét, és összehasonlítottuk ezeket a turbulenciaelméletek által várt méretekkel.”

– mondta Yongxiang Huang, a tanulmány szerzője. Még ennél is lenyűgözőbb, hogy egy 2019-es tanulmány azt sugallja, van Gogh nemcsak a légköri turbulenciát vette figyelembe, hanem a csillagok fényévekben mért távolságát is. A mostani kutatás szerzői hasonló körülmények között vizsgálták és osztályozták a szél energiáját a légköri viszonyokkal összefüggésben.

A különböző festékszínek fényerejét is vizsgálták a mozgási energia összefüggésében.

A kísérletek során – beleértve a Csillagos éj 14 kavargó formájának vizsgálatát is – azt találták, hogy van Gogh hihetetlen kapcsolatban állt a természetes táj és égbolt mozgásával.

„Ez mély és intuitív megértést mutat a természeti jelenségekről”

– mondta Huang.

„Van Gogh pontos ábrázolása a turbulenciáról talán a felhők és a légkör mozgásának tanulmányozásából származott, vagy egy belső érzékből, hogyan ragadja meg az ég dinamizmusát.”

A térbeli munkák és a fényerősségek összhangban álltak a légköri energia valódi mozgásaival – amely tudományosan az 1940-es Kolmogorov-törvényként ismert. Tudományos szempontból A csillagos éj különösen kiemelkedik azzal, hogy a fényerősség az egész festményen egyenletesen oszlik el, miközben finoman utal a légköri turbulenciára.

Az elemzésből az is kiderült, hogy van Gogh intuitív módon értette meg a természetes jelenségek mozgását, ami különleges kapcsolatot mutat a természeti világ és a művészet között. Ezzel a felfedezéssel a kutatók arra jutottak, hogy van Gogh munkája a tudományos vizsgálatokban is figyelemre méltó, és új megvilágításba helyezi, hogy mit tudunk a légáramlatokról és azok ábrázolásáról.

 

Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
„Miért nem tudnak az emberek elfogadni olyannak, amilyen vagyok?” - kérdezi a transz, aki háromszor váltott nemet
Egy egészen elképesztő történet arról az emberről, aki a világon egyedüliként háromszor is átesett a nemváltó műtéten.

Megosztom
Link másolása

Nem is olyan régen a skót Felföldön található Carbisdale kastély új úrnője, Samantha Kane felfedezte, hogy néhány helyi lakos írt egy nem túl hízelgő dalt róla. „Nem hallottam az egészet, de a szöveg valami olyasmi volt, mint 'Samantha és a birodalma, kemény szívvel uralkodik', ilyesmi” – emlékszik vissza.

Ez a dal még az enyhébb sértések közé tartozik azok közül, amelyeket Lady Carbisdale – ismertebb nevén Samantha Kane – kapott, mióta ő lett a tulajdonosa az 5 millió font értékű, történelmi, 4000 négyzetméteres, 24 hálószobás dombtetőn álló vidéki kastélynak, amely gyönyörű természeti környezetben fekszik.

„Furcsának”, „Lady Seggfejnek” és „rettenetes alaknak” is nevezték, sőt olyan fenyegetéseket is kapott, amelyek burkoltan arra utalnak, hogy az emberek „vasvillákat és égő fáklyákat” ragadnának ellene.

Elárulta azt is, hogy fizikailag is bántalmazta az egyik közösségi tag, aki ellenezte, hogy részt vegyen egy helyi sporteseményen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Samantha Kane (@samanthakane35) által megosztott bejegyzés

A helyiek egyre növekvő ellenségeskedése miatt Samantha most arra kényszerül, hogy alig két évvel azután, hogy megvette az ingatlant, és milliókat költött rá a leromlott állapotú kastély felújítására, újra piacra dobja azt - írja a Daily Mail.

A 65 éves Samantha Kane azért döntött a Carbisdale kastély eladása mellett, mert a helyiek „nem tudják elfogadni őt olyannak, amilyen”.

„Azt hittem, hogy itt élem le az életem, de úgy érzem, ha maradok, egyesek inkább a kastélyt tennék tönkre, hogy bosszút álljanak rajtam” – mondja exkluzív interjújában. „Még a személyzetemet is zaklatták és fenyegették, amiért nekem dolgoznak. Ez nem folytatódhat.”

Samantha, aki korábban a londoni City-ben sikeres karriert futott be, elismeri, hogy „ritkán hagyta el Kensington és Chelsea területét”, mielőtt Skóciába költözött,

így igazi Outlanderként érkezett.

Úgy véli azonban, hogy az emberek ellenszenvének személyesebb oka is van:

Samantha nemcsak hogy transznemű, de ő az egyetlen olyan ember, aki háromszor is nemet váltott – először férfiból nővé, majd visszatért férfiként élni, végül 2017-ben ismét nővé operáltatta magát,

amit végleges átalakulásnak tekint.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Samantha Kane (@samanthakane35) által megosztott bejegyzés

Annak ellenére, hogy a legutóbbi műtét békét hozott számára, úgy érzi, néhány helyi egyszerűen nem tudja elfogadni őt – amit a helyi fórumokon megjelent számos közösségi média bejegyzés is mutat, ahol férfiként hivatkoznak rá.

„Ami igazán fáj, hogy az emberek személyes üggyé teszik, és belevonják a nemi identitásomat, ami olyan dolog, amire ritkán gondolok, mert nőként élem az életem, és úgy gondolom, hogy nő vagyok”

– mondja. „De úgy tűnik, egyesek ezt nem tudják elfogadni, vagy engem nem tudnak olyannak elfogadni, amilyen vagyok.”

Samantha Irakban született Sam Hashimiként, és a nyolcvanas évek elején érkezett az Egyesült Királyságba diákként. Később hatalmas vagyonra tett szert egy szaúdi tulajdonú cég befektetési vezetőjeként.

Férfiként házasságot kötött és két gyermeke született – akikkel mára elhidegültek egymástól –, majd 1997-ben egy magánklinikán átesett a nemi átalakító műtéten, és Samantha lett belőle.

Azonban 2004-re a dolgok megváltoztak.

A családi elszigeteltség és a nők társadalmi helyzetével kapcsolatos csalódásai arra késztették, hogy 25 000 fontot költsön arra, hogy visszaváltoztassa magát férfivá, és Charles néven éljen tovább.

Tizenhárom év telt el, mire Samantha újra átesett a nemi átalakító műtéten, és most már végleg nőként él.

„Most, fizikailag és mentálisan is nőnek tartom magam.”

Bár határozottan beszél, nem kétséges, hogy az elmúlt két év eseményei nagy hatással voltak rá. Haját, amit korábban gondosan szőkített, most hagyta megőszülni, és elárulta, hogy szorongással és szívdobogással is küzd. „Néha nehezen alszom” – teszi hozzá.

Nyilvánvaló volt, hogy kihívásokkal kell szembenéznie, amikor 2022 elején „hirtelen elhatározásból” megvette a birtokot, amit egy magazinban látott meghirdetve. Akkor még Londonban dolgozott, de azonnal elbűvölte a kastély, annak ellenére, hogy borzalmas állapotban volt. „Mégis varázslatos helynek tűnt” – emlékszik vissza.

„Vicces, de valami szellemi kapcsolatot éreztem vele, mintha kötelességem lett volna valamit tenni érte.”

Akkoriban arról beszélt, hogy saját „mesebeli” kastélyt szeretne, és még aznap készpénzes ajánlatot tett az akkor 1,2 millió font értékű ingatlanra.

Az is segíthetett a döntésben, hogy az a nő, aki számára a kastély épült – Mary, a Sutherland hercegnéje – szintén színes életet élt. Sutherland harmadik hercegének szeretője volt, és 1892-ben botrányt keltett, amikor alig négy hónappal a herceg feleségének halála után hozzáment.

Most azonban újra eladóvá vált a csodálatos épület, és a színes, kalandos életet élő úrnője új helyen keresi majd a boldogságot.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Figyelem! Ezzel az egyszerű trükkel jelentősen csökkentheted a gázszámládat!
Egy apró változtatás és azonnal csökken a fogyasztás - így spórolhatsz a rezsin!
Sassy - sassy.hu
2024. szeptember 23.


Megosztom
Link másolása

Egy takarékos TikToker, aki nem fél megosztani a spórolós tippeket, most egy villámgyors és könnyű módszert árult el, amivel drasztikusan csökkentheted a gáz- és villanyszámláidat! De vigyázat, egy szakértői szervezet már figyelmeztetett: ennek a trükknek az alkalmazása akár halálos veszélyeket is rejthet!

A TikTokon népszerű The Sterling Man (@thesterlingman) szerint

mindössze annyit kell tenned, hogy lejjebb állítod a kazánod hőmérsékletét, és máris jelentős összegeket spórolhatsz! „Ez az egyszerű trükk csökkentheti a gázszámládat” – állítja.

Sokan túl magasra állítják be a kazánjuk hőmérsékletét.

A szakértők azt javasolják, hogy a melegvíz hőfokát 55 fokra állítsuk, míg a radiátorokét akár 50 fokra is elég lehet.

Az Energy Saving Trust szerint ez a kis módosítás akár 5%-kal is javíthatod a kazán hatékonyságát, ami már érezhető megtakarítást jelenthet. De arra is figyelmeztetnek, hogy ha túl alacsonyra állítod a hőmérsékletet, az komoly egészségügyi kockázatot jelenthet, például a legionella fertőzés formájában, nem beszélve a rosszul fűtött lakásban elszaporodó penészről.

@thesterlingman Listen Up Guys This Can Save You #money #savingmoney #moneysavingtips #moneysavinghacks #ukfinance #ukmoney ♬ original sound - The Sterling Man

De ahogy közeledik a hideg idő, mindenkinek jól jön egy kis spórolás, talán még a karácsonyi ajándékokra is több juthat így.


Megosztom
Link másolása