Pál Marci: „Az anyák napja nálunk egy kardinális kérdés, hogy teljesen őszinte legyek”
Pál Marciék küzdelmének hála mára jóval elfogadottabb a szivárvány családok léte Magyarországon. De vajon milyen verset és mesét kell olvasni egy itt cseperedő gyermeknek? Rutai Gábor interjúja.
- Marci, csak hogy egy kicsit képbe helyezzünk, a neved összefügg „A család az család” mozgalommal, illetve a Szivárványcsaládokért Alapítvánnyal.
- Igen a Szivárványcsaládokért Alapítványnak vagyok az egyik kurátora, de azt gondolom, hogy elsősorban egy örökbefogadó apa vagyok, amellett, hogy családjogi aktivista. De a civil életben nagyon unalmas munkám van, egy gyógyszercégnek dolgozom egyébként.
- Amiről Ádámmal ismerni lehet titeket, az az, hogy azonos nemű párként neveltek két örökbefogadott gyermeket. Azt gondolom, hogy nincs ma Magyarországon olyan állampolgár, aki a ti történeteket meghallva nem mondaná azt, hogy „hát ez meg hogy történhet meg?” Csak az egyik részük negatív előjellel mondja, a másik részük pedig (ahova én is tartozom), egyszerűen értetlenül figyeli, hogy micsoda kalamajkákon mentetek keresztül, hogy hozzátok kerülhessen ez a két gyerek.
- Az Andris esetében ez tankönyvszerűen történt, ott semmilyen fennakadás nem volt az örökbefogadásban. A két különbség a két örökbefogadás között az az, hogy az Andrist titkos örökbefogadással fogadtuk örökbe, és én egyéni örökbefogadóként tudtam örökbefogadni. Azért nem szeretem azt, hogy „egyedülállóként”, mert hogy mi soha nem voltunk egyedülállók.
- Csak jogi értelemben.
- Jogi értelemben ez egyéni örökbefogadás, tehát egy gyámja van a gyermeknek, hiszen azonos nemű párok ketten nem fogadhatnak örökbe, nem lehettünk mind a ketten hivatalosan a gyámjai. De amikor mi először bementünk a Tegyeszbe, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatba, akkor már az első adandó alkalommal mondtam, hogy nekem van egy párom, hogy mi bejegyzett élettársak vagyunk, mi együtt akarjuk nevelni ezt a gyermeket, akit majd remélhetőleg örökbe tudunk fogadni. Nagyon nyílt kártyákkal játszottunk, és egyébként minket az egész folyamat alatt párként kezeltek, és párként ugyanúgy Ádám is ott volt a pszichológiai vizsgálatnál, a környezettanulmányon, a papírokban benne szerepelt Ádámnak a neve, tehát együtt ismerkedtünk az Andrissal.
- De jogilag ő kvázi outsiderként volt akkor ott.
- Jogilag ő mostohaszülőnek minősül egyébként, ha szigorúan a jogot nézünk, de különböző gyámmeghagyással, végrendelkezéssel stb-vel azért nagyjából be tudjuk biztosítani azt, hogy ő is jogilag teljes értékűként el tudja látni. Ez persze nem ideális, de nem hagyjuk, hogy a mindennapjaink arról szóljanak, hogy az Ádám nem egy teljes értékű gyámja az Andrisnak én pedig a Hannának nem vagyok az.
- Ha jól tudom, akkor az Andris örökbefogadása környékén tapasztaltak kapcsán kerültetek ti és a mozgalmatok előtérbe.
- 2015-ben indítottuk el az örökbefogadást, és három évre rá 2018-ban fogadtuk örökbe Andrist. Arról az örökbefogadásról tudni kell, hogy akkor is már úgy működött az örökbefogadói rendszer, hogy a házaspárokat előnyben részesítette a törvény.
vagyis amikor külföldiek fogadták és vitték el a gyereket külföldre. Tehát így az egyéni örökbefogadóknak mindig nagyon nyitottnak kellett lennie a származás kitételekre, különböző betegségekre, idősebb gyermekre, stb. A házaspárok nagy része mindig fehér, újszülött, szőke, kislányt szeretne. Andris esetében mi úgy tudjuk, hogy majdnem tíz házaspár döntött úgy, hogy ő nem szeretné az Andrist örökbefogadni, és utána jöttünk mi. Ha mi nemet mondunk, akkor ő valószínűleg külföldre ment volna, vagy vagy maradt volna bent a rendszerben. Tehát így jöttünk mi 2018-ban. Aztán két évig nem is nagyon volt semmi, és 2020 nyarán kaptunk egy fülest ismerősökön keresztül, hogy készül egyfajta kommunikáció a kormány oldaláról, ami a szivárványcsaládokat fogja kipécézni, és a szivárványcsaládokkal próbálnak meg ellenségképet összerakni. Akkor azon gondolkoztunk, hogy mi, mint a Dávid és Góliát, mit tudunk csinálni, hogy ne legyünk a békák a fazékban, akiket megfőznek elevenen, és hogy mi, mint család hogyan leszünk képesek azt megakadályozni, hogy ellenségekké váljunk a saját hazánkban.
- Szerintem 10 párból 9 ilyenkor úgy dönt, hogy „húzzunk el innen”. Hogy a fenébe maradtatok ti mégis itt és inkább gondoltátok azt, hogy ezt a Dávid-Góliát küzdelmet megnyitjátok?
- Én kicsit ilyen „párhuzamos valóságnak” érzem, ami ma Magyarországon történik, mert a mi buborékunkban nem tudok mondani egy alkalmat sem, hogy találkoztam volna ilyenfajta diszkriminációval a családunkkal kapcsolatban. Sőt, inkább pozitív diszkriminációval találkoztam, mondjuk a bölcsődei beíratásnál.
- Na jó, de ehhez azért az is kellett, hogy ti megnyomjátok a gombot. Mert hogyha azt mondom, hogy az ország egy része fel van háborodva, hogy azonos nemű párnak örökbe lehetett fogadni, azzal kapcsolatban azt érzékelem, hogy az ő arányuk jelentősen csökken.
- Erre konkrét számaim vannak egyébként, mert 2019-ben csinált a Medián és a Háttértársaság közösen egy LMBTQ-kutatást, és abban megkérdezték az embereket, hogy
Tehát egy nagyon erőteljes átrendeződés volt az elmúlt években, ami a Család az család mozgalomnak volt köszönhető. Akkor itt válaszolok is a kérdésedre, hogy mi mit keressünk itt: ezt keressük itt, ez itt nekünk egy missziónk lett. Nekünk azért itt van egy nagyon kényelmes, komfortos életünk, itt van a családunk, itt vannak a barátaink, itt van a kultúránk, nagyon elcsépelt, hogy a hazánk, de ez itt van, és mi nem akartunk elmenni külföldre, mi itt szerettünk volna élni. Szerettünk lejárni Balatonra hétvégén, szeretjük, hogy itt vannak a nagymamák, és mi azt gondoltuk, hogy veszteni valónk tulajdonképpen nincsen azzal, hogy mi megpróbálunk szembe menni ezzel a fajta támadással.
- Mondhatnám, hogy rendkívül naiv.
- Teljesen, abszolút. Ebben teljesen igazad van. Ez egy nagyon naiv megközelítés, de hogy ha nem próbáljuk meg, akkor nem is tudtuk volna meg, hogy mi történik. A legrosszabb szcenárió esetén összepakolunk és elmegyünk. Ez még mindig ott van, mint lehetőség, de én bele akarok nézni a gyerekeim szemébe is X évvel később, hogy mi mindent megpróbáltunk, hogy ti majd úgy nőhessetek fel, hogy ne legyetek ufók az osztályban, és ne úgy nézzenek rátok, mint valami különleges „egyedekre”.
- Óriási siker, hogy ekkora arányt sikerült fordítani, azok körében, akik pozitívan értékelik azt, hogy azonos nemű pároknál is pontosan ugyanolyan körülmények között fel tud nőni egy gyerek. De vannak gondolom kihívások is. Ha az ember elővesz bármilyen mesét, verset, Jancsi és Juliskától kezdve, a János Vitézig, akkor folyamatosan a heteronormatív felállással találkozik. Akkor a könyvből felnéz a gyerek, azt látja, hogy apa van és apu, és akkor nézi még egyszer a mesét, hogy biztos majd most jön az a rész.
- Amikor Andis hozzánk került, egy évvel később azon kaptam magam, hogy bármilyen mesekönyvet, amit olvasunk, abban mindenhol anya-apa és ez a világ van, ami teljesen rendben van, hiszen az életünk 99 százaléka ebben a heteronormatív világban van, ami oké, nincs is ezzel semmi baj, de vannak másféle családok, vannak szivárványcsaládok. Több mint 4100 gyerek nevelkedik ilyen szivárványcsaládokban Magyarországon, több mint 2000 ilyen család van, ami egy jelentős szám. Szekszárdon kb. ennyi gyerek van. És nem voltak olyan mesék, nem voltak olyan versek, amiben ezek a gyerekek, ezek a családok magukra ismerhettek volna. Mi kiadtuk az első olyan szivárványcsaládoknak szóló mesekönyvet, a Micsoda Család címmel, ami Lawrence Schimel írt. Ez két történeten keresztül mutatja be a szivárványcsaládok életét, de egyébként nem is a szivárványcsaládokról szól, hanem nagyon hétköznapi szituációba helyezett reggeli, meg esti történet.
- Eleve az örökbefogadott gyerekeknek az edukációja külön megtanulandó feladat, mert nem hallgathatjuk el, hogy mik az ő gyökerei, és ezt különböző életkorban különbözőképpen kell nekik kommunikálni. Csak ugye a ti esetetekben még van egy plusz extra történetet is. Ez mennyire okoz nektek napi fejtörést?
- Nem erről szólnak a mindennapjaink. Ez egy heteronormatív világ, a gyerekeink, hogyha elmennek a bölcsődébe, iskolába, ott mindenkinek anyukája, meg apukája van. De valakinek egy anyukája van csak, valakinek egy apukája. Az Andisnak van örökbe fogadott osztálytársa, a Hanna bölcsődéjében van egy másik szivárványcsalád. Azért már egy kicsit kezd színesebbé válni.
- Mikor jön az első kérdés? Melyik életkorban? Ezt az Andris alapján már tudjátok talán. Vagy nem is életkor, hanem valamilyen esemény? Ez hogy történik?
- Az anyák napja nálunk egy kardinális kérdés, hogy teljesen őszinte legyek. Az óvodai középső és nagycsoportjában ott már azért az Andris kérdezősködött a szülőanyukájáról, ami tök jó, mert hogy mi erről mindig is nagyon nyíltan próbáltunk beszélni. De nehéz.
- Nem azért, mert dühös ilyenkor a gyerek, aki nem tud valamit megélni ilyenkor?
- A szülőanyának, a vér szerinti szülőknek a kérdése örökbefogadottaknál, az mindig egy olyan topik, ami ott van a gyerek fejében, és ott is kell, hogy legyen. Én nem érzek az Andrison dühöt, én azt gondolom, hogy őt ez izgatja, hogy érdekli, hogy ő hogyan került ide, és hogy ki az ő szülőanyukája.
- Igen, csak egy hetero párnál egy anyák napja az örökbefogadás esetén is könnyen megugorható történet, sőt nagyon sokan csinálják azt, hogy az örökbefogadó anyukának adnak egy virágot, és egy másikat pedig elhelyeznek a igazi vér szerinti anyukának. De egy homoszexuális kapcsolatban ugye ez nehezebb.
- Igen, de abba is gondoljunk bele, hogy a mi gyerekeinknek soha nem volt anyaképük. Az „anya” szót, azt ő soha nem úgy értelmezte, mint ahogy te, vagy akár én is értelmezem. Neki mást jelent az anyának a szerepe, amit mi megpróbáljuk a lehető legjobban pótolni. A szeretetet, a törődést, azokat az érzéseket mi is meg tudjuk neki adni, mint amit egy anya meg tudna adni, és én azt gondolom, hogy ezek nem nemi szerepeknek a kérdése. Azért annak örülnék, ha az apák napját is legalább olyan vehemenciával ünnepelnék meg, mint az anyák napját, és most az Andris egy olyan suliba jár, ahol idén először hivatalosan is meg fogják ünnepelni az apák napját.
- Akkor lehet neki mondani, hogy „oké, az anyák napja az olyan, amilyen, de az apák napja neked dupla buli.”
- Igen, „neked dupla buli”.
- Amúgy ez nagyjából olyan, mint amikor karácsonyt ünnepelnek óvodában, iskolában, és közben meg elfeledkeznek az egyéb vallásokról.
- Ez most, hogy mondod, egy jó megközelítés. De nincs ezzel baj, én ezt túl píszíséget sem szeretem, ezeket senki nem akarja felülírni, nem akarjuk átírni.
hanem mi azt gondoljuk, hogy mi mind a ketten apák vagyunk, és hogy mi mind a ketten férfiak vagyunk, és hogy mi nem tudunk anyák lenni, és nem is akarunk anyák lenni. De azt gondoljuk, hogy legalább annyira jó szülők tudunk lenni, mint hogyha egy anya meg egy apa van, és ugyanazt meg tudja kapni a mi kisfiúnk, hiszen ez nem feltétlenül nemi szerepektől függő, és ő egy ilyen családban nő fel, neki ez a normális, és attól mi még nem vagyunk se jobbak, se rosszabbak, mint bármelyik másik család, ahol egy anya meg egy apa van. Azt gondoljuk, hogy a gyerekeink ugyanazt tudják majd nagykorukban megélni, és ugyanúgy tudnak majd kapcsolódni a többségi társadalomhoz, mint bárki más. Ők sem lesznek se jobbak, se rosszabbak, és ezt nem csak én mondom egyébként, hanem a kutatások is ezt mondják, hogy a szivárványcsaládban felnövő gyerekek ugyanúgy teljesítenek egy nagyon hosszú spektrumon. Őszintén szólva egy kicsit jobban is, mert hogy a szivárványcsaládban felnövő gyerekek sokkal tervezettebb családban vannak. Nem pottyant csak oda, és ezért ezek a gyerekek egy icipicit jobban teljesítenek.
- Jelen pápánk pedig úgy tűnik, mint hogyha nyitna, és a görcsös, régi dogmákat elkezdené ő is feszegetni.
- Megáldhatják az egynemű párokat a katolikus papok, hogyha szeretnék.
- És gondolom, hogy Magyarországon is bármelyik megteszi.
- Szerintem a magyar katolikus egyháznál kiadhattak valamit, hogy ők ezt nem követik. Ez nem egy kötelező direktíva. Tehát ezt szerintem az adott államnak az egyháza eldönteti, hogy szeretnék követni vagy nem.
- Lássuk a jövőt. Mi az, amit lehet most még tenni? Lehet-e még valamit tenni? Mi lenne az, amivel ti elégedettek lennétek?
- Én azt gondolom, hogy még van lehetőség az érzékenyítésre, és én szeretném, hogyha az érzékenyítés szó az visszakapná azt a pozitív töltetét, aminek szerintem kéne lennie. A házassági egyenlőségnek a támogatása is nagyon magas számra rúgott. Ez 47 vagy 49 százalék a korábban említett kutatásban, ami azért egy nagyon érdekes szám, mert látjuk az elmúlt négy-öt évben, milyen kormányzati propaganda volt az LMBTQ közösségek ellen. Voltak olyan pontok ebben a kutatásban, ahol működött a propaganda, a család kérdésében viszont nem. Tehát a szivárványcsaládok kérdésében, a szülőségben, az egyelő házasságban.
- Az emberek hajlandók itt inkább a gyerek érdekeit szem előtt tartani? Tehát lehet, hogy azt mondják, hogy na jó, a melegek ne házasodjanak össze, de az a szegény árva gyerek, akkor már inkább kerüljön oda.
- Abszolút. Amivel leginkább tudtunk kapcsolódni a többségi társadalomhoz, az a szülőség volt, azok a gyerekek voltak. De hogy mi mikor dőlnénk hátra, és mikor mondanám azt, hogy na, akkor most itt elértük azt, amit el akartunk érni, az az, amikor mondjuk nem lenne szükség a Szivárványcsaládokért Alapítványra, amikor te nem hívsz meg engem azért beszélgetni, mert hogy szivárványcsalád vagyok, és nem kéne pride-ot szervezni, nem kéne Szivárványcsalád találkozókat szerveznünk, semmi egyebet, mert hogy unalmassá válunk. Budapesten azért másképp működik, mint a vidéki Magyarországon, vagy inkább mondjuk így, hogy Budapesten kívül, de itt is vannak nekem nagyon jó tapasztalataim. Pár évvel ezelőtt történt Balatonon, mikor elért az Andris egy olyan kort, hogy mondtuk Ádámmal, akkor most elkezdhetünk vitorlázni. Kibéreltünk egy hajót, egy oktatóval együtt, és kimentünk a vízre első nap. A hajós oktató kérdezgetett minket, hogy te mit dolgozol, te hol laksz? Másikat is megkérdezte, hol laksz, és ugye ugyanott. És akkor láttad, hogy így szép lassan kezdi összerakni a fejében, hogy most akkor mi hogy vagyunk együtt. Mikor már kezdtünk kikötni, akkor mondtuk, hogy másnap jövünk a kisfiunkkal. Rám nézett, hogy mivel jöttök?! Andris, négy éves, és most ő is velünk lesz holnapi nap, egy nagyon tündéri kissrác, és minden oké lesz. Nem is mondott semmit ez az oktató. Másnap visszajöttünk, Andris is ott volt, én is ott voltam Ádámmal. Lenyomtuk az egész napot, az Andris kilóra megvette ezt a pasit, mikor Tihanyban kikötöttünk, hajós sapkát vett neki ez az ürge. Emlékszem, hogy az Andris lefeküdt aludni a hajóban délután, és
De én azt láttam, hogy ez a gyerek boldog, én azt láttam, hogy ti így működtök, és hogy ezt ő nem gondolta volna, hogy végig tudja csinálni, de hogy ő nagyon pozitívan csalódott ebben az egészben.
Még az ilyen legkeményebb, homofób embereket is, hogyha egy icipicit együtt lehetne tölteni időt, és tényleg emberként tekinteni egymásra, akkor látnák, hogy mi nagyon ugyanúgy működünk, nagyon ugyanazok a prioritásaink, mint bármelyik másik embernek.
A cikksorozat együttműködő partnere a radiocafé 98.0.