Nem látjuk az uborkától az erdőt - miért baj, ha növényvakságban szenvedünk és mit tehetünk ellene?

Ha a gyerek megkérdezi az állatkertben, mi az a négylábú, csíkos, hegyes fogú állat, 10-ből 10 ember rávágja, hogy az a tigris. Sőt, a legtöbben rögtön sorolni kezdik a kérdező számára releváns további tudnivalókat is az állatról – mit eszik, hol él a természetben, énekel-e róla Gryllus Vilmos bácsi, és így tovább. De ha ugyanott egy fára vagy virágra mutatva teszi fel a gyerek a kérdést, a legtöbben bizony csak hümmögünk.

Pedig jelen állás szerint sokkal jobban függünk attól a fától vagy virágtól, mint a rács mögött ásítozó nagymacskától, hiszen még a legkeményebb keto-guruk élete is tulajdonképpen növényi alapú: nélkülük nem lenne levegőnk, és növényevő zsákmányok híjján a húsevők se tudnának mit enni. Mégsem vesszük a növényeket és a jövőjüket kellőképpen komolyan. És ez elég nagy baj.

 A növényvakság ugyanis nem egy betegség, de mindannyiunk érdeke, hogy foglalkozzunk vele.

Életmentők tárgyiasítása

Az, hogy az átlagember érdeklődési köréből a növények kimaradnak, nem meglepő, hiszen fajunk gyárilag úgy van huzalozva, hogy arra figyeljen, ami veszélyt jelenthet rá, vagy ami megjelenésében és viselkedésében közel áll hozzá. A növények pedig a tárgyakhoz hasonlóan nem változtatják a helyüket és ránézésre egyáltalán nem tűnnek fenyegetőnek. (Pont ezért is fordulhat elő például az furcsaság, hogy az ember évszázadok óta olyan, halálosan mérgező cserjéket és évelőket tart a kertjében, mint mondjuk a leander vagy a gyöngyvirág.) Ráadásul a füvek, a fák, a mezők, a virágok az állatokhoz, főleg az emlősökhöz képest gyakorlatilag semmilyen antropomorf tulajdonsággal nem rendelkeznek, így aztán érthető, hogy agyunk vizuális kérge úgy siklik át felettük, mintha csak bútorok lennének.

Ettől függetlenül, ha az ember egyszer hasznot húzott bármilyen körülötte lévő dologból, arra azért generációkon át odafigyelt. Eleink hozzánk képest egyetemi szintű növényismerete is ebből fakad, hiszen az élelem megtermelésétől a gyógyításon át az eszközeik előállításáig számtalan formában kellett támaszkodniuk a növényvilágra.

Amíg nem sikerült az acetil-szalicilsavat szintetizálni, addig az egyszeri ember az eredeti, szabadalom nélküli verziót használta: a fűzfakérget.

Ezek ismerete a gyógyszeripar megszületése óta lassan már csak a szakemberek és a műkedvelő gyógynövénybarátok sajátja, ahogy számos más, növényekkel kapcsolatos alapismeret is mára rétegtudássá zsugorodott.

Ezért aztán a legtöbbünkhöz el se jut mondjuk az az információ, hogy ötszázszor gyorsabban pusztulnak ki a növényfajok a Földön, mint az iparosodás előtti időkben, de az olyan pozitív híreknek se csinálnak nagy felhajtást, mint a hamvaskéreggomba rákellenes felhasználása.

Mert a növények nem érdekesek. Azok „csak úgy vannak.”

A növényvakság kifejezés bevezetése erre próbálja meg felhívni a figyelmet, és szólítja fel az emberiséget a tudatos ismerkedés fontosságára. Szerencsére számtalan módja van a növényekkel való kapcsolódásnak és ezáltal az életünkben való szerepük előrább helyezésének, így nem kell a gyógymódot sokáig keresnünk. Mutatunk is néhány példát!

Anya, ez vénasszonybűzlentyű?

A növényvakság „kezelésére” a szakemberek elsősorban azt javasolják, kezdjük a munkát a gyerekeknél. Ugyanis, ha valaki növény- és ezáltal környezettudatosan nő fel, az felnőttként ezen elvek mentén fogja alakítani az életét. Annak nem nyűg, hanem saját jól felfogott érdek lesz az energia-és víztakarékosság, az újrahasznosítás, vagy minimum az, hogy nem viszi ki az erdő szélére a kopott téli gumikat. A kicsik szerencsére alapból kíváncsi természetűek, nekünk csak helyzetbe kell hoznunk őket mondjuk azzal, hogy a következő sétánál vagy kirándulásnál mi magunk is érdeklődéssel fordulunk a növények felé. Válasszunk egy szép virágot, fényképezzük le és keressünk rá a Google Lens vagy egy növényhatározó app, mondjuk a Plantnet segítségével. Olvassuk fel az érdekesebb adatokat róla a kicsiknek. A növényeknek sokszor meghökkentően sok neve van, és egyik-másik egészen szórakoztató, így könnyebben rögzül mindannyiunkban. A muskátlit például vénasszonybűzlentyűnek is nevezik, a csüngő amaránt pulykatakony néven is ismert.

De nem csak a nevekkel tudjuk megszerettetni a növényeket: számtalan népi játék épül a vadvirágokra: a lándzsás útifűvel „puskázni” lehet, a gyújtoványfűvel a tátikához hasonlóan a virágfejek óvatos összenyomásával „beszélhetünk”, a pipacsból babát tudunk csinálni.

Gyerekkorban ezek az apró, pozitív élmények nagyon jól elraktározódnak, és a kutatók szerint ezekből tudunk majd felnőttként építkezni, ha újra elhatalmasodna rajtunk a növényvakság.

Egyébként érdekes látni, hova tudja sodorni az internet a műkedvelő botanikust. Mondjuk kimegy a kezdő növénybarát futni egyet a Normafához, és azon kapja magát, hogy futás közben eszébe jut megnézni, tölgy vagy hárs, bükk vagy gyertyán volt-e a terület névadó fája. Aztán, mikor a netről kideríti, hogy bükk volt, a rendszer pár nap múlva elésodor egy cikket arról, hogy a magyar erdőkből hamarosan eltűnhet a bükk és a lucfenyő, aztán egyik linkről a másikra ugrálva már ott tart, hogy negyed óra leforgása alatt képbe került a hazai erdők Trianon utáni átalakulásával vagy azon kezd sakkozni, érdemes-e mediterrán növényeket telepíteni a kertbe vagy a hazai klímakutatók szerint nem az a helyes válasz az éghajlatváltozásra.

Szőrtelenített uborka

Egy másik lehetséges növényes kapcsolódási pont a gasztronómia. A legtöbb embert a hasát keresztül lehet megfogni, és ez alól pedig a gyerekek sem kivételek. A gasztronómia ráadásul nem csak a fogyasztási, de a készítési oldalról is tud örömet okozni. A gyümölcsök és zöldségek megszerettetésének munkája nem áll le a babakori pürék kivezetésével: minden korosztállyal újra és újra meg kell ismertetni ezeknek az ételeknek a sokszínűségét. Minden gyerek szereti a fogpiszkálóra szúrt falatkákat, sőt, ha maguk készíthetik el, választhatják ki a hozzávalókat, azzal a kreativitásukat is növeljük. Ma már sok cukrászkellékeket áruló webshopban kapni egészen pici kiszúrókat, amikkel a répa-tulipántól kezdve az uborka-karácsonyfáig  számtalan formában tudjuk az egészséges nasikat elkészíteni.

Apropó, uborka. A cikk szerzője például csak huszonéves korában, egy balatoni nyaralás során találkozott először a betevő uborka valódi, szúrósan friss változatával, addig ezt az uborkafajtát csak savanyúság formájában ismerte. Ez is egyfajta növényvakságnak tekinthető, de ez ellen is könnyen tehetünk.

Az egyes zöldségek és gyümölcsök sokszor több százféle nemesített fajtájának tudatosítása is egy fontos része lehet a növényekkel való ismerkedésnek, hiszen sokan nem is tudják, hogy mondjuk melyik almafajtát pontosan milyen célra nemesítettek ki , vagy hogy a fenti példánál maradva, hogy is néz ki az uborka, mielőtt leszedik. A legjobb persze, ha az embernek saját kertje, balkonládája vagy bentlakásos fűszernövény-gyűjteménye van, és első kézből kapja ezeket az ismereteket, vagy ezek híján becsatlakozik másokhoz egy vegán workshop vagy gyógynövénytúra erejéig.

Flowerpower

Amibe az időnket, energiánkat és figyelmünket fektetjük, az felértékelődik a szemünkben. Minél többféle csatornán engedjük közel magunkhoz a növényeket, annál biztosabb, hogy a jövőjükkel is foglalkozni kezdünk.

Ha nem nagyon figyeltünk biológia/kémia/földrajz órán, akkor érett fejjel csodálkozzunk rá a természet ingyenes szabadalmaira, illessük babérkoszorúval az ökoszisztémák kifinomult működését, és vágjunk fel az új tudással úton-útfélen.

Legyünk zöld mikroinfluenszerek, és sokkoljuk a környezetünket azzal, hogy paszternákot is főzünk a krumplipürébe mellé, hogy nyírjuk szakaszosan a füvünket vagy csak figyeljünk oda egy kicsit jobban zöld társainkra.

Úgyhogy legközelebb, ha uborkát eszünk, gondoljunk arra, mennyi munkába telt neki vízből, fényből és levegőből szőrös és finom ennivalót varázsolnia magából nekünk.