FONTOS

Frissítő szertartás vagy durva mérgezés? Minden, amit az aromaterápiáról tudni érdemes - illóolajpatika és helyes használatuk

A közelgő bekuckózós időszak tökéletes arra, hogy körültekintően használjuk otthon az aromaterápia kincseit - ami nem csupán az illóolajokat fedi le.

Megosztom
Link másolása

A világgal való kapcsolódást segítő érzékszervek egyike a szaglás, az illatok így kikerülhetetlen részei életünknek. A jóleső illatoktól még a kedvünk is jobb lesz, a kellemetlenek pedig egy egész napot tönkre tudnak tenni. Szagolni tehát egyszerű, jól csinálni már gyakorlást igényel. Kicsit rendet rakunk ezen a területen, hogy kisállatok mellett, szaunában és otthon is jól használhassuk az aromaterápiát - mert könnyen megvan a baj.

Amiért szaglászunk

Az orr a leglustább szervünk a közmondás szerint, hiszen viszonylag hamar elfárad, és percek alatt megszokjuk a minket körülvevő illatokat. Az illatok és azok kémiai összetevői viszont nem csak kellemes vagy épp kellemetlen érzetek felelősei, így ha nem is érezzük őket, hatni tudnak ránk. A jól megválasztott illat például csökkentheti a stresszt, a roncsoló vegyi anyagok szagolgatása viszont a fejfájástól kezdve számos fizikai problémát is kiválthat.

„Orvosi szempontból az illatok az agy limbikus rendszerére hatnak, amely az érzelmek, emlékek és a hormonális válaszok szabályozásában játszik fontos szerepet. Az orrban található szagló receptorok közvetlen kapcsolatban állnak ezzel a rendszerrel, így az illatok könnyen befolyásolják a hangulatunkat, stressz-szintünket, és akár a vérnyomást is.

Biológiai és genetikai tényezők, hormonális állapotok, sőt a személyes tapasztalatok és emlékek is befolyásolhatják, hogy ki milyen illatokhoz vonzódik.

A mentális és spirituális oldalról nézve az illatokhoz való vonzódás az ember belső harmónia iránti vágyát is tükrözi” - mutatott rá Dr. Koroknai András reumatológus, aki feleségével, Dr. Koroknai Katalinnal a HerbaTherapy klinikai aromaterápiát képviselő vállalatának tulajdonosai is.

Fotó: HerbaTherapy

Az illatok királyai és királynői az illóolajok, amelyek különleges növényi kivonatok, és a gyógynövények felhasznált részeinek kémiai profilját hordozzák. Az aromaterápia az a szakterület, amely le tudja követni, melyik illóolaj mire és hogyan használ, ezeket a hatásokat pedig számos vegyészeti kutatás is alá tudja támasztani.

Az illóolajok nagyon gyorsan hatással lehetnek az agyra, az érzelmeinkre, az idegek mentén bőrbe dörzsölve, növényi olajjal hígítva pedig fizikai tünetek is mérsékelhetők velük.

Hogy melyikkel hogyan kell bánni, arról képzett aromaterapeutát vagy hozzáértő orvost érdemes kérdezni, mert bár értékes egészségmegőrző szerek, ez csak akkor igaz, ha jól és körültekintően használjuk őket.

Hogyan lehet elrontani otthon az aromaterápiát?

„Az illóolajokkal otthon könnyen melléfoghatunk, ha nem megfelelően használjuk őket. Bár sokan csak a lakás illatosítójaként tekintenek rájuk, valójában az illóolajok koncentrált hatóanyagok, így óvatosan kell bánni velük. Az olyan olajok, mint például a fahéj vagy a szegfűszeg folyamatos párologtatása bőrirritációt, légúti panaszokat vagy allergiás reakciókat okozhat. Továbbá, ha nem tiszta, jó minőségű olajokat használunk, azok még hosszú távon egészségkárosítóak is lehetnek.

Ezért fontos, hogy mindig ellenőrizzük az olaj minőségét, és tartsuk be a megfelelő adagolási előírásokat, mintha egy gyógyszert használnánk”

- összegezték Koroknaiék.

Így csináld jól: 4+1 aromaterápiás tipp a szakértőktől

Az aromaterápia biztonságos és hatékony, kockázatkerülő alkalmazása érdekében az alábbi tippeket érdemes betartani a Herba Therapy tulajdonosai szerint:

Megbízható forrásból tájékozódjunk - olyan szakértőkre hallgassunk, akik felelősséget vállalnak tanácsaikért, és orvosi hátterük is van.

Minőségi illóolajokat válasszunk - kerüljük a gyenge minőségű illóolajokat, inkább vegyünk kettő jót, mint a hívogatóan olcsó csomagokat. Kerüljük a silány diffúzorokat. Ez egy beruházás, fontos, hogy az a diffúzor el is porlassza az olajokat, ne csak keringtesse, aztán kiöntjük a maradék vízzel együtt.

Tartsuk be az ajánlott cseppszámot - ne használjunk több olajat, mint amennyi javasolt, mert egészségügyi panaszokat okozhat (fejfájás, szédülés, hányinger, bőrirritáció, légzési nehézség).

Kerüljük a „mindenre jó” illóolajokat - nincs olyan illóolaj, ami minden problémára megoldást nyújt, legyünk tudatosak, és olvassunk sokat a megfelelő alkalmazásról.

Legyünk türelmesek és tudatosak - az aromaterápia egy tudatosan felépített folyamat, nem trendi eszköz. Edukáljuk magunkat és építsünk ki egy saját illóolaj szeánszot.

Az alap illóolajpatika otthonra

A citromhéj, az orvosi levendula és a teafa a top 3 illóolaj, amelynek terápiás tisztaságú, hígítatlan, bevizsgált verzióit ajánlják otthoni alkalmazásra. Viszonylag elérhető árúak, széles körben lefedik a fájdalomcsillapítás-fertőtlenítés-idegerősítés vonalát, és kontraindikációval szinte nem is rendelkeznek. A citromhéjjal nyáron vigyázni kell, mert fényérzékenyítő és kisgyerekek, kisállatok mellett oda kell figyelni még a párologtatásra is.

A triászt meg lehet spékelni természetesen a világ legdrágább illóolajaival a sasfával bezárólag, de egy alap háztartásban nincs szükség nagy repertoárra a jólléthez.

„Nem lesz nagy titok, hogy vírusos időszakban

a madagaszkári kámforfa, légúti panaszokra hofa, tömjén, eukaliptusz radiata, örömforrásként az édesnarancs, kubeba a legelérhetőbb és leginkább ajánlott kiegészítők.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

HerbaTherapy_official (@herbatherapy) által megosztott bejegyzés

Ne feledjük a mozgásszervi panaszokat sem, ott az aduászok a kámforos rozmaring, copaiba lesz” - adja a tippeket a szakember.

Mi a helyzet a gyerekekkel?

Az illóolajok kémiai anyagok, és máshogy hatnak egy felnőttre, mint mondjuk egy kisebb szervekkel, vékonyabb bőrrel rendelkező gyerekre. Ezért is kell körültekintően alkalmazni esetükben az illóolajokat, különösen 1-2 éves korban, de 3-6 éves korosztály esetében is erősen megoszlanak a vélemények, mikor mit lehet használni.

„Azt javaslom, hogy annak a szakértőnek a tanácsait vegyük figyelembe, akiben megbízunk, mert ha több irányt követünk, hamar belefuthatunk abba, hogy az egyik javasolja egy-két éveseknél az adott olajat, a másik nem.

1-2 éves korban a teafa-citrom-levendula-mandarin-hofa-eukaliptusz radiata egy teljes paletta.

Ezt aztán kiegészíthetjük 3 év felett tömjénnel, édesnaranccsal, mezei mentával, pálmarózsával” - tartja az orvos.

Azt persze nagyon fontos megtanulni, hogyan adhatók ezek az illóolajok, milyen arányban kell elkeverni például növényi olajban őket, és milyen gyakorisággal lehet őket bőrre kenni vagy párologtatni.

Az aromaterápia esetében tartani kell úgynevezett terápiás ablakot,

tehát amikor épp nem használunk illóolajat, előtte viszont a terápiás időben meghatározott időközönként és mennyiségben párologtatjuk az olajokat. A dózisról, különösen kisgyerekek esetében, mindig érdemes szakemberrel értekezn.

Aromaterápia és a kisállatok

A kisállatok és aromaterápia kapcsolatáról önmagában oldalakat lehet írni, ez egy folyamatosan kutatott terület. Macskák, nyulak, tengerimalacok és még kisebb testű kutyák is nagyon könnyen áldozatul eshetnek egy-egy rosszul megválasztott párologtatni valónak, de még bőven van megválaszolatlan kérdés a területen.

„Míg embereknél sok illóolaj jótékony hatású lehet, állatokra másképp hathatnak, és sok esetben toxikusak lehetnek.”

Ezért óvatosnak kell lennünk. Amit biztosan javasolhatunk: ne tegyünk diffúzort közvetlenül a kisállatok közelébe, mivel ők sokkal érzékenyebbek az illóolajokra. Különösen kerülni kell a zárt, szellőzetlen helyiségeket, ahol az állat nem tud elmenekülni az illatok elől, ha kellemetlennek érzi őket.

Vannak bizonyos olajok, amelyek kifejezetten károsak a háziállatok számára, és ezeket mindenképp kerüljük:

Teafaolaj – Bár emberek számára szuper fertőtlenítő, kisállatokra mérgező, különösen macskák és kutyák esetében.

Borsmenta – Légúti irritációt okozhat, különösen macskáknál.

Citrusfélék (pl. citrom, narancs, lime) – Ezek irritálhatják az állatok légutait és bőrét is.

Fahéj, szegfűszeg – Erős, irritatív olajok, amelyek mérgezőek lehetnek.

„Fontos, hogy ne kísérletezgessünk az állatainkon, ne alkalmazzunk illóolajokat közvetlenül a bőrükre, és ha bármilyen gyanús tünetet észlelünk (például levertség, légzési nehézségek), azonnal forduljunk állatorvoshoz. Saját kutyusunk mellett mi mérsékelten használjuk az illóolajokat, a diffúzorok felkerültek az emeletre.”

Illóolajok a szaunában

Ha van annál kellemetlenebb dolog, mint amikor valaki végigbeszélget egy szaunázást, az az, amikor kérdés nélkül illóolajat önt a szaunakövekre. Az illóolajok, bár a csodás természet és az ember tudományos kvalitásainak szerelemgyerekei, még nem mindenkinek használhatók. Ahány növényi kivonat, annyiféle hatást és intenzitást rejt, amelyre különböző fizikai állapotokban máshogy reagálnak az emberek.

Ritkán tetováltatja az ember a homlokára, hogy épp várandós, vérnyomás problémái vannak vagy egyéb okok miatt nem illatolna illóolajat.

Érdemes megtisztelni egy kérdéssel a velünk szaunázókat - és ha esetleg nemet mondanak egy illatra, akkor a lehető legérettebb módon fogadjuk ezt el.

Kompromisszum lehet, ha a szauna áldásos hatásait ilyenkor önmagában élvezzük, az aromaterápiát pedig majd otthon bevetjük.

„A nyilvános szaunákban illóolajokat használni már nem olyan szabályozatlan terep, mint régen, és ez teljesen rendben is van! Nagyon sok balesetről lehetett hallani, amire az üzemeltetők szabályozással reagáltak.

Egyre több helyen van konkrét etikett, hogy csak bizonyos márkájú olajokat lehet bevinni, vagy „külsős” olajokat egyáltalán nem engednek használni.

Ez nagyon előremutató, hiszen nem csak magunkra kell gondolnunk szaunázás közben, hanem azokra is, akikkel egy légtérben vagyunk.”

Az aromaterápiába nem csak az illóolajok tartoznak

Az aromaterápia illóolajokkal, azok lepárlása során keletkező hidrolátumokkal, vagyis virágvizekkel és növényi olajokkal, úgynevezett bázisolajokkal is dolgozik. Ezeket ősszel különösen jól lehet használni a kirepedezett, irritált bőrre. Extra tipp, hogy növényi olajat mindig enyhén nedves bőrre kenjünk, így lesz tápláló hatású.

„A növényi olajok, mint például az argán, jojoba vagy a vadrózsaolaj, nagyszerűen táplálják a bőrt, mélyen hidratálnak, és megőrzik a bőr rugalmasságát. Az egész éves bőrápolás lefedhető velük.

Ősszel különösen érdemes finomítatlan, hidegen sajtolt termékeket választani,

mert ezek tartalmazzák a legtöbb tápanyagot, antioxidánst és vitamint. Segítenek helyreállítani a bőr lipidrétegét, ami védi a hideg és szeles időben.

A virágvizek, mint a rózsavíz, levendulavíz vagy a kamillavíz, rendkívül lágyak és gyengédek,

így tökéletesek az arc mindennapi frissítésére, hidratálására, sőt, érzékeny bőrűek is bátran használhatják őket. Kiváló tonizálók, és nem csak bőrápolásra jók, hanem a lélekre is nyugtató hatással lehetnek – így egy-egy permetezés frissítő szertartássá válhat a nap folyamán” - összegzik a szakemberek.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
Ez a divatos diéta lehet a felelős a 40 év alattiak szaporodó bélrákos eseteiért
Pedig úgy hirdetik, mint egészséges alternatívát a sok rossz kaja helyett.

Megosztom
Link másolása

Sokan évek óta szidják a húsevőket, és próbálják az embereket átnevelni a vegánságra. Pedig a növényi alapú táplálkozás komolyan árthat az egészségünknek, ha hihetünk egy új kutatásnak.

A tudósok szerint ugyanis az étrendben szereplő hús- és tejfehérjék segíthetnek a bélrákkal összefüggésbe hozható daganatok kivédésében.

Japán kutatók egereken végzett kísérletei most azt mutatják, hogy az ezeket a molekulákat tartalmazó étrend csökkentheti a vékonybélben kialakuló daganatok kialakulását.

A tudósok óva intenek attól, hogy szándékosan kihagyjuk az étrendből az állati eredetű ételeket, ha nem szenvedünk allergiától.

Ez a kutatás azt vizsgálta, hogyan hat a hús- és tejmentes étrend a daganatok kialakulására az egerekben. Az eredmények arra utalnak, hogy a hús- és tejfehérjék fontos szerepet játszhatnak a daganatok elleni védelemben, és az immunrendszer megfelelő működéséhez is szükségesek lehetnek.

Bár sokan úgy gondolják, hogy a tej- és húsmentes étrend egészséges, az ilyen diétákat nem szabad orvosi ajánlás nélkül követni, mivel bizonyos esetekben kockázatos lehet.

A tanulmányban a tudósok olyan egereket vizsgáltak, amelyeknek egy genetikai mutáció miatt hajlamuk van daganatok kialakulására a belekben. Ez hasonló az emberekben előforduló állapothoz. Az egereket két csoportra osztották: az egyik csoport hús- és tejfehérjementes étrendet kapott, míg a másik normál étrendet evett hat hétig.

Az eredmények azt mutatták, hogy a normál étrendet fogyasztó egerekben kevesebb daganat fejlődött ki a vékonybélben.

Amikor a kutatók bevezették az albumint, egy húsban található fehérjét a fehérjementes étrendbe, a daganatokat gátló hatást megfigyelték az addig vegán étrenden tartott egereknél is.

Az is kiderült, hogy az étrend hatással volt a T-sejtek számára, amelyek az immunrendszer részei és segítenek a fertőzések elleni védelemben. Azoknál az egereknél, amelyek növényi alapú étrendet kaptak, kevesebb T-sejtet találtak a vékonybélben. A kutatók a Frontiers in Immunology című folyóiratban azt írták, hogy ez kiemeli az állati fehérjék fontosságát az egészséges immunrendszer fenntartásában.

A kutatók szerint az új eredmények arra utalnak, hogy veszélyes lehet a vegánság, és hangsúlyozzák, hogy ilyen étrendet orvos ajánlása nélkül nem szabadna követni.

Az utóbbi években egyre népszerűbbé vált a növényi alapú étrend, és sokan etikai vagy környezetvédelmi okokból választják azt.

Ez a kutatás néhány hónappal azután született, hogy a szakértők aggodalmukat fejezték ki a fiatalok körében növekvő bélrákos esetek miatt.

A vékonybélrákos esetek száma az elmúlt 30 évben 50%-kal nőtt a 20-as, 30-as és 40-es éveikben járó emberek körében.

Dr. Shivan Sivakumar, a Birminghami Egyetem onkológusa ezt már járványnak nevezte.

„Jelenleg járvány van a fiatalok (50 év alattiak) körében. Nem ismert ennek az oka, de egyre több ilyen rákos beteget látunk”

– mondta a MailOnline-nak.

Egyes szakértők szerint a gyorséttermi ételek és az elhízás is szerepet játszhatnak ebben, ugyanakkor ez nem magyarázza teljesen a betegség növekedését a fiatal, egyébként egészséges emberek között. Erre lehet most magyarázat a vegán étrend.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
Titkos üzenet - megfejtették Vincent van Gogh: Csillagos éj című képének rejtett jelentését!
A művész messze megelőzte a korát, és a XIX. század tudósait.

Megosztom
Link másolása

A csillagos éj, az 1889-ben készült, ikonikus alkotás Vincent van Goghtól, meglepő összhangban van az égbolt csillagászati törvényeivel – fedezték fel nemrég a légköri tudósok. Ez arra is utal, hogy a művész messze megelőzte a XIX. század tudósait.

Olyat látott, amit előtte talán senki, és lefestette azt, amit csak később sikerült a tudománynak felfedeznie.

A szakemberek most úgy vélik, hogy van Gogh

merész ecsetvonásaival kiszámolta a légkörben lévő, láthatatlan, egyenetlen légáramlásokat,

amit turbulenciának nevezünk, és ami változásokat okoz az éjszakai ég látványában.

Még lenyűgözőbb, hogy van Gogh ezt az élénk alkotást nappali fényben, egy ablaktalan műteremben festette

– számolt be az Artnet.

Most a Physics of Fluids című folyóiratban publikált kutatók „rejtett turbulenciát” azonosítottak van Gogh csillagos stílusában.

Úgy tűnik, a művész figyelembe vett olyan fluiddinamikai elveket (fluiddinamika a folyadékok és gázok mozgását leíró tudomány), amelyek majdnem 100 évvel később fedeztek fel – ilyen például George Batchelor matematikus 1959-ben kidolgozott energiamozgási skálája.

Az ecsetvonások méretét például a turbulencia viselkedésének modellezésére használták fel. A festmény fény- és színárnyalatai szintén arra utalnak, hogy van Gogh képes volt megragadni a légköri jelenségeket, amelyek a festményen tükrözik az égbolt mozgását és energiáját.

„Egy nagy felbontású digitális képpel pontosan meg tudtuk mérni az ecsetvonások méretét, és összehasonlítottuk ezeket a turbulenciaelméletek által várt méretekkel.”

– mondta Yongxiang Huang, a tanulmány szerzője. Még ennél is lenyűgözőbb, hogy egy 2019-es tanulmány azt sugallja, van Gogh nemcsak a légköri turbulenciát vette figyelembe, hanem a csillagok fényévekben mért távolságát is. A mostani kutatás szerzői hasonló körülmények között vizsgálták és osztályozták a szél energiáját a légköri viszonyokkal összefüggésben.

A különböző festékszínek fényerejét is vizsgálták a mozgási energia összefüggésében.

A kísérletek során – beleértve a Csillagos éj 14 kavargó formájának vizsgálatát is – azt találták, hogy van Gogh hihetetlen kapcsolatban állt a természetes táj és égbolt mozgásával.

„Ez mély és intuitív megértést mutat a természeti jelenségekről”

– mondta Huang.

„Van Gogh pontos ábrázolása a turbulenciáról talán a felhők és a légkör mozgásának tanulmányozásából származott, vagy egy belső érzékből, hogyan ragadja meg az ég dinamizmusát.”

A térbeli munkák és a fényerősségek összhangban álltak a légköri energia valódi mozgásaival – amely tudományosan az 1940-es Kolmogorov-törvényként ismert. Tudományos szempontból A csillagos éj különösen kiemelkedik azzal, hogy a fényerősség az egész festményen egyenletesen oszlik el, miközben finoman utal a légköri turbulenciára.

Az elemzésből az is kiderült, hogy van Gogh intuitív módon értette meg a természetes jelenségek mozgását, ami különleges kapcsolatot mutat a természeti világ és a művészet között. Ezzel a felfedezéssel a kutatók arra jutottak, hogy van Gogh munkája a tudományos vizsgálatokban is figyelemre méltó, és új megvilágításba helyezi, hogy mit tudunk a légáramlatokról és azok ábrázolásáról.

 

Megosztom
Link másolása


FONTOS
„Miért nem tudnak az emberek elfogadni olyannak, amilyen vagyok?” - kérdezi a transz, aki háromszor váltott nemet
Egy egészen elképesztő történet arról az emberről, aki a világon egyedüliként háromszor is átesett a nemváltó műtéten.

Megosztom
Link másolása

Nem is olyan régen a skót Felföldön található Carbisdale kastély új úrnője, Samantha Kane felfedezte, hogy néhány helyi lakos írt egy nem túl hízelgő dalt róla. „Nem hallottam az egészet, de a szöveg valami olyasmi volt, mint 'Samantha és a birodalma, kemény szívvel uralkodik', ilyesmi” – emlékszik vissza.

Ez a dal még az enyhébb sértések közé tartozik azok közül, amelyeket Lady Carbisdale – ismertebb nevén Samantha Kane – kapott, mióta ő lett a tulajdonosa az 5 millió font értékű, történelmi, 4000 négyzetméteres, 24 hálószobás dombtetőn álló vidéki kastélynak, amely gyönyörű természeti környezetben fekszik.

„Furcsának”, „Lady Seggfejnek” és „rettenetes alaknak” is nevezték, sőt olyan fenyegetéseket is kapott, amelyek burkoltan arra utalnak, hogy az emberek „vasvillákat és égő fáklyákat” ragadnának ellene.

Elárulta azt is, hogy fizikailag is bántalmazta az egyik közösségi tag, aki ellenezte, hogy részt vegyen egy helyi sporteseményen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Samantha Kane (@samanthakane35) által megosztott bejegyzés

A helyiek egyre növekvő ellenségeskedése miatt Samantha most arra kényszerül, hogy alig két évvel azután, hogy megvette az ingatlant, és milliókat költött rá a leromlott állapotú kastély felújítására, újra piacra dobja azt - írja a Daily Mail.

A 65 éves Samantha Kane azért döntött a Carbisdale kastély eladása mellett, mert a helyiek „nem tudják elfogadni őt olyannak, amilyen”.

„Azt hittem, hogy itt élem le az életem, de úgy érzem, ha maradok, egyesek inkább a kastélyt tennék tönkre, hogy bosszút álljanak rajtam” – mondja exkluzív interjújában. „Még a személyzetemet is zaklatták és fenyegették, amiért nekem dolgoznak. Ez nem folytatódhat.”

Samantha, aki korábban a londoni City-ben sikeres karriert futott be, elismeri, hogy „ritkán hagyta el Kensington és Chelsea területét”, mielőtt Skóciába költözött,

így igazi Outlanderként érkezett.

Úgy véli azonban, hogy az emberek ellenszenvének személyesebb oka is van:

Samantha nemcsak hogy transznemű, de ő az egyetlen olyan ember, aki háromszor is nemet váltott – először férfiból nővé, majd visszatért férfiként élni, végül 2017-ben ismét nővé operáltatta magát,

amit végleges átalakulásnak tekint.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Samantha Kane (@samanthakane35) által megosztott bejegyzés

Annak ellenére, hogy a legutóbbi műtét békét hozott számára, úgy érzi, néhány helyi egyszerűen nem tudja elfogadni őt – amit a helyi fórumokon megjelent számos közösségi média bejegyzés is mutat, ahol férfiként hivatkoznak rá.

„Ami igazán fáj, hogy az emberek személyes üggyé teszik, és belevonják a nemi identitásomat, ami olyan dolog, amire ritkán gondolok, mert nőként élem az életem, és úgy gondolom, hogy nő vagyok”

– mondja. „De úgy tűnik, egyesek ezt nem tudják elfogadni, vagy engem nem tudnak olyannak elfogadni, amilyen vagyok.”

Samantha Irakban született Sam Hashimiként, és a nyolcvanas évek elején érkezett az Egyesült Királyságba diákként. Később hatalmas vagyonra tett szert egy szaúdi tulajdonú cég befektetési vezetőjeként.

Férfiként házasságot kötött és két gyermeke született – akikkel mára elhidegültek egymástól –, majd 1997-ben egy magánklinikán átesett a nemi átalakító műtéten, és Samantha lett belőle.

Azonban 2004-re a dolgok megváltoztak.

A családi elszigeteltség és a nők társadalmi helyzetével kapcsolatos csalódásai arra késztették, hogy 25 000 fontot költsön arra, hogy visszaváltoztassa magát férfivá, és Charles néven éljen tovább.

Tizenhárom év telt el, mire Samantha újra átesett a nemi átalakító műtéten, és most már végleg nőként él.

„Most, fizikailag és mentálisan is nőnek tartom magam.”

Bár határozottan beszél, nem kétséges, hogy az elmúlt két év eseményei nagy hatással voltak rá. Haját, amit korábban gondosan szőkített, most hagyta megőszülni, és elárulta, hogy szorongással és szívdobogással is küzd. „Néha nehezen alszom” – teszi hozzá.

Nyilvánvaló volt, hogy kihívásokkal kell szembenéznie, amikor 2022 elején „hirtelen elhatározásból” megvette a birtokot, amit egy magazinban látott meghirdetve. Akkor még Londonban dolgozott, de azonnal elbűvölte a kastély, annak ellenére, hogy borzalmas állapotban volt. „Mégis varázslatos helynek tűnt” – emlékszik vissza.

„Vicces, de valami szellemi kapcsolatot éreztem vele, mintha kötelességem lett volna valamit tenni érte.”

Akkoriban arról beszélt, hogy saját „mesebeli” kastélyt szeretne, és még aznap készpénzes ajánlatot tett az akkor 1,2 millió font értékű ingatlanra.

Az is segíthetett a döntésben, hogy az a nő, aki számára a kastély épült – Mary, a Sutherland hercegnéje – szintén színes életet élt. Sutherland harmadik hercegének szeretője volt, és 1892-ben botrányt keltett, amikor alig négy hónappal a herceg feleségének halála után hozzáment.

Most azonban újra eladóvá vált a csodálatos épület, és a színes, kalandos életet élő úrnője új helyen keresi majd a boldogságot.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Figyelem! Ezzel az egyszerű trükkel jelentősen csökkentheted a gázszámládat!
Egy apró változtatás és azonnal csökken a fogyasztás - így spórolhatsz a rezsin!
Sassy - sassy.hu
2024. szeptember 23.


Megosztom
Link másolása

Egy takarékos TikToker, aki nem fél megosztani a spórolós tippeket, most egy villámgyors és könnyű módszert árult el, amivel drasztikusan csökkentheted a gáz- és villanyszámláidat! De vigyázat, egy szakértői szervezet már figyelmeztetett: ennek a trükknek az alkalmazása akár halálos veszélyeket is rejthet!

A TikTokon népszerű The Sterling Man (@thesterlingman) szerint

mindössze annyit kell tenned, hogy lejjebb állítod a kazánod hőmérsékletét, és máris jelentős összegeket spórolhatsz! „Ez az egyszerű trükk csökkentheti a gázszámládat” – állítja.

Sokan túl magasra állítják be a kazánjuk hőmérsékletét.

A szakértők azt javasolják, hogy a melegvíz hőfokát 55 fokra állítsuk, míg a radiátorokét akár 50 fokra is elég lehet.

Az Energy Saving Trust szerint ez a kis módosítás akár 5%-kal is javíthatod a kazán hatékonyságát, ami már érezhető megtakarítást jelenthet. De arra is figyelmeztetnek, hogy ha túl alacsonyra állítod a hőmérsékletet, az komoly egészségügyi kockázatot jelenthet, például a legionella fertőzés formájában, nem beszélve a rosszul fűtött lakásban elszaporodó penészről.

@thesterlingman Listen Up Guys This Can Save You #money #savingmoney #moneysavingtips #moneysavinghacks #ukfinance #ukmoney ♬ original sound - The Sterling Man

De ahogy közeledik a hideg idő, mindenkinek jól jön egy kis spórolás, talán még a karácsonyi ajándékokra is több juthat így.


Megosztom
Link másolása