GYEREK
A Rovatból

„A gyereknek nem hallgass a neve, az asszony nem verve jó” - sokan magukra ismerhetnek az év legfontosabb előadásában

Az idei évad legfontosabb előadása hamarosan színpadra kerül. Különlegessége, hogy ezennel civil emberek történeteit hallhatja a közönség. Gyerekkori bántalmazásról, abúzusról, szexuális visszaélésről. A szívszorító történetekről Szalai Kriszta rendező mesélt nekünk.

Megosztom
Link másolása

Szalai Kriszta kiemelkedő érzékkel és szenvedéllyel választja meg történeteit és karaktereit. Stílusa egyedülálló, emberi nyitottsága irigylésre méltó. Alkotásai maradandó nyomot hagynak a nézőkben, nincs ez másképp új projektjével sem. Április 21.-én Kiabálj címmel a Marczibányi téren egy színházi este keretében  14 ember meséli el traumatizált gyermekkorát és a legfontosabbat, hogyan tudott abból talpra állni.

- Az előadás teljesen független a magyar közélet eseményeitől. Egy éve kezdtem foglalkozni ezzel a projekttel, lehidaltam, amikor kiderült, hogy gyerekbántalmazás ügyben kegyelemet adtak egy bűnrészesnek. Ahogy egyre hangosabb lett a közvélemény, úgy egyre jobban féltem, hogy mi lesz, ha ez az ügy megzavarja a projektemet, ugyanis az április 21-i előadás célja, hogy az emberek merjenek beszélni arról, ami történt velük, és a személyes történeteiken keresztül gyógyítsanak másokat. Végül a közéleti események nem befolyásolták az ötletemet, sőt az emberek elkezdtek figyelni a gyerekbántalmazás témájára, aminek régóta itt volt az ideje.

Érdekes, hogy éppen egy kegyelmi ügy kellett ahhoz, hogy végre nyilvánosságra kerüljenek az elhallgatott esetek.

Tehát ezt a programot nem a politikai botrány inspirálta, hanem valójában egy film, a Három óriásplakát Ebbing határában. Ez a film egy nőről szól, akinek megerőszakolták és megölték a lányát, az édesanya pedig küzd az igazáért, de a küzdelme idegesítővé válik a társadalom számára – érdemes megnézni a filmet. Ugyanis ez történik hazánkban is, aki előáll a történetével, újra bántalmazottá válik. Amikor napvilágra kerül egy gyerekbántalmazási ügy, akkor hirtelen mindenki felháborodik, de végül semmi sem történik. Ezért feladatunk, hogy megtanítsuk a gyerekeket arra, hogyan tudnak beszélni arról, ha bántalmazás áldozatai lettek. Vagyis nem csupán egy színházi előadásról van szó, hanem egy három részből álló programról. Elsősorban a zaklatás, abúzus és szexuális visszaélések témájában indítottunk el tanórai foglalkozásokat, amelyet április első hetében vittünk el az első iskolába, és terveim szerint folyamatosan fogjuk vinni újabb oktatási intézményékbe.

- Hogyan lehet megtanítani a gyerekeket arra, hogy bátran és nyíltan beszéljenek arról, amiről sokszor még a felnőttek sem tudnak?

- Az iskolai foglalkozások során tiszteletben tartjuk a gyerekek intim terét, nem teszünk fel nekik egyértelmű kérdéseket, helyette azt kérdezzük, tőlük: mit csinálnál, ha egy társadat bántalmaznák? Ezáltal

ráismerhetnek a saját esetükre, amennyiben áldozattá váltak. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy sokkal több az érintett, mint gondoltuk.

Volt iskola, ahol előzetesen kérték, hogy ne beszéljünk kifejezetten a szexuális bántalmazásról, mert az osztályban több áldozat is van. Az tanórai foglalkozások célja, hogy a gyerekek felismerjék, hogyan és kinek mondhatják el, ha bántalmazzák őket. Ezen kívül most a közelgő színházi előadásra koncentrálok, amelynek célja a bántalmazott felnőttek gyógyítása.

Szalai Kriszta estje megtörtént eseteket tár fel

- Civil emberek a színpadon, a téma: gyerekbántalmazás. Hogyan vetted rá az érintetteket, hogy újra feltépjék a régi sebeket?

- Nem kellett rávenni senkit, egyszerűen kiírtam Facebook-on, hogy érintett személyeket keresek, az emberek pedig önként vállalták, hogy megosztják velem a történeteiket. Végül olyan sokan jelentkeztek, hogy másfél órán belül összegyűlt egy estére való történet. Az előadásban tizennégy felnőtt történetét hallhatjuk, ők főleg civilek, de van köztük egy színésznő és két terapeuta is. A többségüket nem ismertem korábban, az említett színésznő viszont régi ismerősöm, megdöbbentő a története.

A résztvevők között van két személy, akik nem tudják vállalni, hogy színpadra állnak, ugyanis túl szörnyű dolgokat műveltek velük ahhoz, hogy ezt nyilvánosan megosszák, ezért az ő történeteiket felolvassuk.

Illetve van, akinek alkoholisták voltak a szülei, így vált áldozattá. Nagyon érdekes volt, amikor ez a férfi elmesélte nekem, hogy ittak a szülei, majd hozzátette, hogy ez teljesen átlagos, mondván a legtöbb kisfiúval pontosan ugyanez történt gyerekkorában: az apja elvitte őt a kocsmába, ahol jól lerészegedett.

- Mi a helyzet a projekt harmadik részével?

- Mondatokat gyűjtök a gyerekektől arról, hogy mit üzennek a felnőtteknek, a fő kérdés, hogy mitől lehet biztonságos egy gyerek élete. Az üzeneteket gyereknap környékén szeretném kiplakátolni.

- A bántalmazásnak számos arca van. Egy előadás nem fog áttörő változást hozni, de sokat segíthet. Mit remélsz ettől a projekttől?

- Szeretnék elindítani egy változást, hogy a gyereknek nem hallgass a neve, a gyerek nem verve jó, az asszony nem verve jó. A gyereknek is van szava, az asszonynak is van szava. Végső soron pedig merjük kimondani, mi történt velünk, és ezzel másokat is bátorítsunk a megosztásra, a cselekvésre, a segítségkérésre.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Falatnyi bikiniben mutatta meg hatalmas babapocakját Szandi lánya
Bogdán Blanka 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban osztott meg magáról képeket. A 27 hetes terhes kismama első gyermekét várja, aki az énekesnő, Szandi első unokája lesz.

Megosztom
Link másolása

Megérkezett a kötelező bikinis babapocak-fotó.

Ezúttal Szandi lánya, az Amerikában élő Bogdán Blanka jelentkezett be a műfajban.

A 27 hetes kismama egy falatnyi fekete bikiniben mutatta meg, mekkora a pocija.

Bogdán Blanka egy 24 órán át látható Instagram-sztoriban tette közzé a képet.

Blanka és férje, Ricardo már korábban bejelentette, hogy kislányt várnak.

A nagy távolság ellenére a nagymama-jelölt Szandi is igyekszik minden fontos pillanatnál ott lenni. Az énekesnő áprilisban látogatta meg a lányát, a nagy, videóra is vett tavaszi találkozás pedig jelezte, hogy a családi kötelék simán átíveli az óceánt is. Szandi a lapnak elárulta, mennyire várja már a kicsi érkezését.

„Most már alig várom, hogy a karomban tartsam a kis unokámat” – mondta az énekesnő.

A baba érkezését szeptemberre várják.

Már az is kiderült, hogy a kislányt Hazelnek fogják hívni.

Az egész babaprojekt hivatalosan március 8-án, a nemzetközi nőnapon robbant be a köztudatba, amikor Blanka egy tökéletesen megkomponált tengerparti videóval tudatta a világgal a nagy hírt. A felvételen férjével együtt mutatták meg a friss ultrahangképet.

A mostani bikinis fotók egy tudatosan és a nyilvánosság előtt építkező családi történet legújabb állomását jelentik, ami egy villámgyorsan elmélyülő szerelemmel indult. Blanka és brazil származású férje, Ricardo a megismerkedésük után fél évvel már az eljegyzésnél tartottak, amit egy titkos vegasi esküvő követett, most pedig már a közös gyermekük érkezésére készülnek a napfényes Amerikában.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
„Ne legyen felismerhető” – Kátai-Németh Vilmos 5 pontban szabta meg, hogyan írjon a sajtó a bántalmazott gyerekekről
Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebookon tett közzé útmutatót a sajtó számára. A posztban a traumaérzékeny kommunikáció alapelveit részletezi a gyerekeket érintő ügyekben.

Megosztom
Link másolása

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán tett közzé egy öt pontból álló útmutatót arról, hogyan kellene a tartalomgyártóknak és a sajtó képviselőinek a gyerekeket érintő érzékeny témákról, például az elszenvedett traumákról kommunikálniuk.

A miniszter az első pontban a tartalomgyártó motivációinak tisztázását kéri a bántalmazással, traumával kapcsolatban. „Tisztázd magadban, hogy miért foglalkozol az üggyel!

A traumaszenzitivitás alapja, hogy nem használod ki és fel a másikat; a célod nem lehet önös érdek.

Lehet, hogy az adott témáról éppen sokan és sokat beszélnek, de ez ne befolyásolja azt, hogy te milyen traumaszenzitív szempontokat gondolsz át, mielőtt elkészítesz egy anyagot.”

A traumaérzékeny látásmód abban is megjelenik, ha a rendszerszintű problémákra is felhívod a figyelmet.

A második pont a „traumalencsén” keresztüli szemléletet hangsúlyozza, amely szerint egyszerre kell figyelni az érintett sérülékenységére és megmutatni az erőforrásait.

A harmadik pont a szavak erejére hívja fel a figyelmet. A poszt szerint kerülni kell azokat a kifejezéseket, amelyek az érintettet stigmatizálják, vagy úgy tüntetik fel a bántalmazást, mintha ő is közrejátszott volna benne.

„Ne használj megbélyegző, obszcén, durva vagy trágár megfogalmazást, akkor sem, ha tudod, hogy az figyelemfelhívó, és ezáltal akár több emberhez eljuthat a tartalom!”

A negyedik pont a „do no harm” alapelvet részletezi, mely szerint

„az érintett / áldozat / túlélő jólléte alapvető fontosságú. Nem okozhatsz neki kárt.”

Kátai-Németh arra is kitér, hogy a közönségben is lehetnek hasonló traumát átélt emberek. Ezért javasolja a trigger warning használatát, a segítő szervezetek elérhetőségeinek megadását, és a tartalom fokozatos felépítését.

Joga van ahhoz, hogy ne érje bántás, visszaélés vagy kihasználás.

Az ötödik, befejező pont a tartalomgyártást folyamatként kezeli. „Az áldozat magánéletének védelme fontos alapelv, amelynek jóval szélesebb a tartalma annál, mint hogy ne legyen felismerhető.

Az érintett / áldozat / túlélő jogainak védelme nem csupán annyit jelent, hogy a nevét nem hozod nyilvánosságra, és az arcát eltakarod.

Joga van ahhoz, hogy megfelelő és teljes körű tájékoztatást kapjon. Joga van ahhoz, hogy elmondhassa a véleményét, és az számítson is. Ezt a folyamat egészében tartsd szem előtt” – zárul a miniszter útmutatója.

A bejegyzés időzítése nem véletlen, május 31-én, vagyis május utolsó vasárnapján éppen a gyereknapot ünnepeljük.

Kátai-Németh Vilmos május 12-én, parlamenti bizottsági meghallgatásán átfogó reformokat és egy önálló gyermekvédelmi ombudsman intézményét ígérte. A mostani útmutatót azután tette közzé, hogy múlt csütörtökön a rendőrség nagyszabású akciót tartott a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató telephelyein, ahol öt embert gyanúsítottként hallgattak ki és egyet őrizetbe vettek. Az esetet követően a miniszter személyesen egyeztetett az intézmény vezetőivel a rendszer átvilágításának szükségességéről.

<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Ftisza.budapest.09oevk%2Fposts%2Fpfbid02adWDCUbaBaDpRQRcGWgPPuUr4WLkrsBm759W89wHTQuhkg8asBsBXLh4LPSoXpUil&show_text=true&width=500" width="500" height="565" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share"></iframe>


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
A kulcsos gyerekek még tudták, amit a maiak már nem - és ennek felnőttként fizetik meg az árát
A 60-70-es évek kulcsos gyerekeinek önállósága olyan készségeket fejlesztett, mint a problémamegoldás és az önszabályozás. A mai gyerekkorból hiányzó tapasztalatok a felnőtt életben ütnek vissza.

Megosztom
Link másolása

A kulcs ott lógott a nyakukban – nemcsak a lakásajtóhoz, hanem a saját életükhöz is. Míg a hetvenes években a „majd megoldod” a mindennapok alapja volt, ma a szülői chatcsoportban már azelőtt megszerveződik a mentőakció, hogy a gyerek egyáltalán észrevenné, hogy otthon maradt a tornacucc.

A nagy kérdés, ami most már tudományos kutatások tucatjait is foglalkoztatja, hogy ezzel a nonstop készenléttel nem csinálunk-e magunknak egy sokkal nagyobb bajt, mint egy otthon felejtett uzsonna.

A helyzet ugyanis az, hogy miközben a városok veszélyesebbek, a forgalom nagyobb, és a hírek is zörnyűbbek lettek, valami más is megváltozott – írta a témát körbejáró cikkében a Dívány.hu is. A gyerekkori unalomra, erre a régen teljesen természetes állapotra ma már ott a digitális „pótlék”, a konfliktusokra pedig ott a szülő, aki egy telefonhívás után már rohan is igazságot tenni a homokozóban. És miközben a szándék a legjobb – védeni, óvni, segíteni –, a tudomány egyre hangosabban jelzi, hogy a túltolt gondoskodásnak ára van.

És itt jön a lényeg, a friss tudományos csavar. Egy idén megjelent, nagyszabású metaelemzés kimutatta, hogy a gyerek minden lépését kontrolláló, túlvédő nevelés és a serdülőkori szorongásos, depressziós tünetek között kicsi, de statisztikailag kőkeményen kimutatható kapcsolat van. A kutatók persze óvatosak: ez nem jelenti azt, hogy a túlféltés egyenesen depressziót okoz, de a minta gyanúsan következetes, több kultúrában is.

A hétköznapok nyelvére fordítva ez azt jelenti, hogy ha egy gyerek ritkán kap esélyt arra, hogy maga másszon ki a slamasztikából, akkor nehezebben épül fel benne az az alapélmény, hogy „képes rá”.

Ezt támasztja alá egy korábbi, szintén a témába vágó áttekintés is, amely a meleg, támogató szülői jelenlétet élesen elválasztja a túlkontrolláló viselkedéstől. Az üzenet az, hogy a kettő nem ugyanaz. Attól, hogy nem oldod meg a gyerek helyett a vitát a barátjával, még nem vagy rossz szülő. Sőt. A kutatások szerint éppen

az apró, mindennapi súrlódások – „most nem sikerült”, „ma nem én nyertem” – tanítják meg a gyereket a legfontosabb leckére: az önszabályozásra.

Arra, hogy képes megnyugodni, újratervezni és higgadtan segítséget kérni, ahelyett, hogy minden frusztrációnál azonnal a felnőtt mentőövért kapkodna.

És hogy mit lehet tenni? A válasz meglepően egyszerű: vissza kell engedni a játékba a vállalható kockázatot. A kutatók ma már nem a veszély szinonimájaként, hanem a fejlődés motorjaként tekintenek a kockázatosabb szabadtéri játékokra.

Felmászni arra a fára, ügyetlenkedni a társas kapcsolatokban, beverni a térdet, és közben megtanulni, hol a határ

– ezek mind-mind olyan tapasztalatok, amikkel a gyerekek többet nyernek, mint amennyit egy horzsolással veszítenek.

A lényeg az egyensúlyon van, azon, hogy a teljes burok helyett egy biztonságos, de kihívásokat is rejtő „gyakorlóterepet” biztosítsunk. Az életkornak megfelelő, apró önállósági lépések – egy egyedül teljesített út a boltba, egy önállóan megoldott konfliktus – építik azt a belső tartást, amire a kulcsos gyerek generációjának talán több jutott, nekünk pedig tudatosan kell visszaadnunk a gyerekeinknek.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
„Szinte tabu volt kutatni” – a tudósok elképesztő dolgokat állítanak a magzatokról
Dr. Joel Frohlich idegtudós szerint a tudat kutatása sokáig a filozófusok területe volt, de a modern technológia áttörést hozott. Az új módszerekkel már a magzatoknál is képesek kimutatni a mintázatfelismerést, ami a munkamemória egyik alapköve.

Megosztom
Link másolása

Hogy mikortól beszélhetünk egy ember esetében tudatról, tudatosságról, sokáig vita tárgya volt. Sőt. Tiltott zóna a neurológusoknak, ahogy azt Dr. Joel Frohlich idegtudós is elmondta. „Meglepően kevés kutatás folyt arról, hogy mikor kezdődik a tudat. A tudat sokáig a filozófusok hatáskörébe tartozott. Az idegtudományban szinte tabu volt kutatni, talán az utóbbi 10-20 évig” – nyilatkozta a BBC Science Focusnak.

De mostanra a technológia eljutott odáig, hogy már nem egyetlen, megfoghatatlan jelet keresnek, hanem egy egész jelzés-csomagot. A kutatók ezt „klaszter-alapú” megközelítésnek hívják, ami annyit tesz, hogy több apró jel – agyi aktivitás, ingerekre adott válasz, a figyelem jelei – együttes megléte alapján vonnak le következtetéseket. Frohlich szerint ugyanis egyetlen jelben nem lehet vakon megbízni, de ha több is egyszerre jelenik meg, az már elég gyanús.

„Ha a mini-jelek konvergenciáját látjuk, az elég jó mutatója annak, hogy a tudat éppen kialakulóban van.”

 

A leginkább elgondolkodtató az egészben, hogy a tudatosság egyes jelei már a méhen belül is kimutathatók. Az egyik ilyen jel a mintázatok felismerése. Képzeld el, hogy hallasz egy sorozatot: Bip-bip-bip-BÍP. Ezt ismételgetik, majd hirtelen jön egy Bip-bip-bip-bip. Ha feltűnik a változás, akkor a munkamemóriád működik, ami a tudat egyik jele. Nos, német kutatók ezt a hatást kimutatták a terhesség késői szakaszában lévő magzatoknál is.

Egy másik kísérletben pedig arcra emlékeztető fénypontokat vetítettek a terhes anyák hasára, és a magzatok a fejükkel, sőt, a szemükkel is követték a fényeket. Bár Frohlich szerint vita tárgya, hogy a magzat mit lát valójában. „Senki sem ért igazán egyet abban, hogy a magzat valami olyasmit lát-e, ami egy arcra hasonlít, vagy inkább csak egy fénypacát.”

És mielőtt bárki újranyitná az abortuszról szóló vitákat, a kutatók gyorsan lehűtötték a kedélyeket. Ezek a jelek ugyanis leginkább a harmadik trimeszterre jellemzőek, ami bőven a legális terhességmegszakítás időhatárán túl van.

Frohlich szerint az agy biológiai kapuja, a talamusz és az agykéreg közötti kapcsolat csak a 24-26. hét környékén épül ki.

„Addig nem igazán beszélhetünk valószínűsíthető tudatról – legalábbis abban a formában, ahogy mi ismerjük; tele a külvilágból érkező érzetekkel” – tette hozzá. Az újszülötteknél megfigyelt, nyugalmi állapotért felelős agyi hálózat (az úgynevezett alapértelmezett hálózati mód) is legfeljebb kezdetleges formában van jelen.

Az utóbbi időszakban egyébként is a méhen belüli folyamatok kerültek a fókuszba. A „korai tanulás” gondolatát például olyan könnyen emészthető kutatások erősítették, mint az, amelyik kimutatta, hogy az anya étrendje befolyásolja a gyerek későbbi ízlését, így akár már a méhen belül meg lehet szerettetni vele a zöldségeket. Egy másik tanulmány szerint pedig a klasszikus zene bizonyítottan nyugtatóan hat a magzatokra. Ezek a hírek mind azt jelzik, hogy a magzat egy aktív, a környezetére reagáló lény, ami tökéletesen előkészítette a terepet a mostani, a tudat korai jeleiről szóló tudományos vitának.

Via Sciencefocus


Megosztom
Link másolása