Ám DNS-tesztet végeztettek a legfiatalabb gyermekük, Pudge Pudge miatt, hogy a teszt megerősítse, a kislány tényleg az ő gyerekük.
Az afroamerikai nő és kaukázusi férfi három gyermeket nevel: a hétéves Chub Chub-ot, az ötéves Bubba-t és a kétéves Pudge Pudge-ot. Ám amikor Pudge Pudge megszületett, ők maguk is meglepődtek, hiszen fehér volt a kislány bőre.
Alex a Truly-nak elmondta:
"Azért döntöttünk úgy, hogy elvégezzük a DNS-tesztet, mert annyira fehér volt. Mesterséges megtermékenyítéssel estem teherbe vele, és mivel hibák ennál az eljárásnál is előfordulhatnak, szerettük volna kizárni ezt a lehetőséget."
Alex néhány évvel ezelőtt kezdett el szórakozásképpen posztolni a közösségi médiában.
Miután egy idegen megdicsérte, hogy "milyen jó dadus", posztolt erről, ami után támogató, de negatív kommenteket is kapott.
Sajnos máskor is hasonló élményben volt része.
A háromgyerekes édesanya elárulta, hogy főleg az ehhez hasonló beszólásokat utálja: "Ez kinek a fehér gyereke?". De olyan is akadt, aki azzal vádolta, hogy "kölcsönzi" a fehér gyereket a videók elkészítéséhez. És persze a szokásos rasszista megjegyzések sem hiányoznak.
Míg Alexnek beszólnak a kislánya miatt, fehér bőrű férjének nem, az ő szülői mivoltát nem kérdőjelezik meg, és senki sem ellenőrizgeti.
A pár reméli, hogy a jövő boldogságot tartogat a családjuk számára, a gyereknevelést ugyanis csodálatos dolognak tartják.
"52 évesen teherbe estem a vejem gyermekével, most én vagyok az unokám szülőanyja és a nagymamája is. A férjem csak viccelődik rajta" - mondta egy amerikai nő, Schmidt a The Sun bulvárlapnak.
A cikkből kiderült, hogy a terheséhnek mindenki örült a családban.
Édesanyja ugyanis arra vállalkozott, hogy béranya lesz, és a lánya helyett hordja ki, majd szüli meg az unokáját.
Lánya, a 28 éves Heidi éveken át próbált teherbe esni, de nem jött a gyermekáldás.
Majd amikor teherbe esett, egy vizsgálat kiderítette, hogy a fiatal nő egy ritka méhfejlődési rendellenességgel született, úgynevezett uterus didelphysszel, ami azt jelenti, hogy két méhe van.
Ikrekkel volt várandós, ám mindkét babát elveszítette. Az orvosa ráadásul azt mondta neki, hogy veszélyes lehet számára egy újabb terhesség. Ezért a legjobb megoldás az IVF, vagyis a lombikbébi eljárás (embrió beültetés) lenne és az, hogy béranya segítségével jöjjön világra a baba.
Kristi Schmidt azt mondja, abban a pillanatban, amikor megtudta, már el is döntötte, hogy ő lesz a béranya, mert jobb lesz, mint egy idegen nő. Állapota és egészsége szerinte ezt lehetővé is tette. Az orvosi vizsgálatok ugyanezt igazolták.
A beültetés sikeres volt, Kristi teherbe esett, és 2022 márciusában császármetszéssel a világra segítették az unokáját, Ekko Joyt.
Ma már boldog, vidám hároméves kislány, és nagyon jó a kapcsolata a nagymamájával.
Nemrég hasonló magyar történetről is beszámoltunk, a nagymamával Friderikusz Sándor készített interjút.
Idén 30 éves Kozmix együttes, és ebből az alkalomból a formáció frontembere, Lányi Lala volt a Három igazság podcast vendége.
Lányi Lala őszintén beszélt az adásban az apasággal kapcsolatos érzéseiről, például arról, milyen sokat jelentett számára az édesapja. A vele való kapcsolat, a tőle kapott minta határozta meg azt is, hogy ő milyen apa lett később.
Azt érezte, ehhez neki is fel kellett nőnie.
Sajnos korán, 17 éves korában elvesztette az édesapját, és emiatt akkor dühös volt a világra.
Kevesen tudják, hogy Lányi Lala egyedül nevelte fel a ma már 19 éves fiát. Természetesen a gyereknevelésében örök példaképe a saját édesapja volt.
Az is kiderült:
annak idején a Pető Intézetbe kellett járniuk, de most már egészségesen és egészségtudatosan éli az életét. Ma már kéttannyelvű iskolába jár.
Lányi Lala elárulta:
nem tartja hősnek magát amiért egyedülálló apa volt, szerinte ő csak tette a dolgát.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség adott ki sajtóközleményt szívszorító címmel: Letérdeltették és nyilvános bocsánatkérésre kényszerítették diáktársukat.
Az eset egy kecskeméti iskolában történt.
A bántalmazott lány vétke annyi volt, hogy a folyosón véletlenül nekiment egy társának.
Az idősebb lány és barátnői később módszeresen, fizikailag és lelkileg is bántalmazták fiatalabb társukat.
"A második óra utáni szünetben ezért behívták a fiatalabb sértettet a mosdóba, ahol rajtuk kívül jelen volt több diák is. A vádlottak felszólították a lányt, hogy kérjen bocsánatot a folyosói összeütközés miatt, aminek ő ennek eleget is tett. Az őt felelősségre vonó diákoknak azonban ez nem volt elég, és
a sértett fejét az állánál hátratolva arra kényszerítették, hogy térden állva kérjen bocsánatot. A sértett ekkor a kezeit összekulcsolva féltérdre ereszkedett és ismét bocsánatot kért. A fiatalabb vádlott ezután a tarkójánál megragadta és azt követelte, hogy mindkét térdét letéve, minden jelenlévőtől kérjen bocsánatot. A sértett a diáktársai felé fordult és egyenként mindenkitől bocsánatot kért"
- áll a kommünikében a borzalmas eset részletezése.
A lányok itt nem fejezték be az abúzust, a fiatalabb lányt egy későbbi szünetben a karjánál fogva ki akarták ráncigálni az osztályteremből. Az elesett, majd felállva a folyosóra szaladt, ahol összeverték és rugdosták. A lány 8 napon belül gyógyuló fizikai sérüléseket szenvedett.
A Kecskeméti Járási Ügyészség
kényszerítés, garázdaság és könnyű testi sértés miatt vádat emelt két diáklánnyal szemben, mindkettőjüket bűnösnek ítélték,
és "tárgyalás mellőzésével – pártfogó felügyelet elrendelése mellett próbára bocsátásukat indítványozta."
A UNICEF korábban összegyűjtötte, hogyan és kitől lehet segítséget kérni, ha valaki iskolai bántalmazás áldozata.
Akár a verbális abúzus, a szégyenítés is okozhat maradandó lelki károkat, ezt nem szabad félvállról venni.
A gyereknek pedig joga van segítséget kérni, ezt mindenképp tudatosítani kell benne.
Ügyvéd a gyereket felrúgó karateedzőről: a tényeket felesleges tagadni, és súlyosabb büntetés is jöhet
Tagadja bűnösségét a karateedző, de az RTL által megkérdezett szakértő szerint pont ezért kaphat súlyosabb büntetést. A felvételek meg magukért beszélnek.
Korábban már elismerte bűnösségét, most mégsem ismerte el az ellene felhozott vádakat az a karateedző, aki a teljes magyar társadalmat sokkolta tavaly nyáron, írja az RTL. A férfi egy kisfiút rúgott fel edzőjeként a szolnoki kalandparkban, majd több tanú szerint verbálisan megalázta, végeztével pedig a földön fekvő, magatehetetlen és rémült gyereket fellocsolta vízzel.
A csatorna Gerő Tamás ügyvéddel beszélt az ügyről, amelynek előkészítő ülésén a vádlott nem reagált a vádakra.
Az például, hogy nem ismerte el bűnösségét, akár még a karateedző számára is problémás lehet Gerő szerint, mert azzal, hogy nem ismerte el a bűnösségét, kaphat súlyosabb büntetést is.
Az eddigiek szerint maximum 2 év 6 hónap büntetést kapott volna, így viszont akár 7 év 6 hónap is várhat rá.
"A videóból egyértelműen látszik, hogy a bizonyos felrúgásnál egyáltalán nem próbálta megfogni a gyereket, vagy valahogy elhárítani azt, hogy fejre essen. Utána ráadásul megalázta a tanúk szerint szóban, fellocsolta vízzel,
ezek mind mind olyan tények, amelyeket, úgy gondolom, felesleges tagadni"
- összegezte Gerő.
Inkább azt a stratégiát választotta volna a védelem helyében, hogy a karateedző menjen terápiába, tanúsítson tevékeny megbánást, mert szerinte
a jelenlegi viselkedés csak tovább hergeli az egyébként is felbőszült társadalmat.
A gyermek édesanyja állítólag nehéz helyzetbe került, az RTL szerint elveszítette állását, az ügyvédjét pedig nem éri el, és jogi segítség nélkül maradt az ügyben.
A teljes riport az alábbi videóban tekinthető meg.