FONTOS

“Megláttam a szemében a kéjes örömöt” – párkapcsolatban egy csendes szadistával

Azt mondják, egy nagy csalódásra rá kell pihenni, nem szabad fejest ugrani egy másik pasiba. Én mégis megtettem. Hiba volt.
Sassy - sassy.hu
2022. január 25.


Megosztom
Link másolása

Furcsa érzés volt ennyire lecsupaszítottan szembenézni egy szadistával. De kijózanító érzés volt.

Lefeküdtem az egyik márványpadra, a fejem alá tettem a hátizsákomat, és fokozatosan, mint akit detoxikálnak, és kezd kiürülni a véréből az alkohol, elkezdtem kipöfékelni magamból ezt a kapcsolatot. Hogy is kezdődött? A válóperes tárgyalásom után alig egy hónappal, igen, a múlt nyáron. Internetes ismeretség, persze hogy belevetettem magam a netrandikba. Csetelgettem, flörtölgettem, kapkodtam, rémülten csapkodtam a szárnyaimmal. Aztán ez a pali “befogott”.

Gyönyörű leveleket írt. Még verseket is. Akkor még nem tudtam, hogy aki néhány nap után, személyes találkozás nélkül ilyen mélyre megy, az nem társat keres, hanem többnyire áldozatot.

Ittam minden szavát. Azzal sem törődtem, hogy amikor végre találkoztunk, hatalmasat csalódtam. Mert szürkének, fantáziátlannak láttam őt. Soha, egy pillanatra sem vonzódtam hozzá, de a csendessége, a visszafogottsága, a megnyugtató átlagossága miatt mégis meghoztam egy döntést, amiről a nagykönyvben is megírták, hogy soha nem szabad meghozni: nem vonzalomból, hanem biztonsági játékból választottam. “Ez egy igazi jófiú, nem fog elhagyni” – ez volt az egyetlen érvem mellette. És egy frissen elhagyott nőnek ez nagyon komoly érv. Hát belementem.

Ha korábban valaki azt mondja nekem, hogy én egy éven át végigcsinálok egy ilyen kapcsolatot, kiröhögöm, és megkérem, hogy keresse meg a gyógyszerét. Ott, a márványpadon nem is tudtam választ adni magamnak, hogy miért tartottam ki, miért maradtam fogcsikorgatva ebben a befülledt börtönben. Mert az első vészvillogók nagyon hamar megjelentek. A kezdeti őrült, szerelmes rajongás után Tibor szépen, lassan elcsendesedett.

Szemrehányó csend volt ez, és mivel nem tudtam, miért haragszik, megijedtem. Elkezdtem teperni. És az életem szépen, lassan beledarálódott az ő elvárás- és szabályrendszerébe. Soha nem sminkeltem magam erősen, de azt is teljesen elhagytam, mert szerinte “természetesen vagyok a legszebb”. Nem főztem rosszul, de minden ételt megtanultam úgy elkészíteni, ahogy az anyja (az anyjával egyébként betegesen erős volt a kapcsolata, naponta legalább három telefon, 10-20 üzenet, és mint később megtudtam, még a szexuális életünkről is a legapróbb részletekig beszámolt neki).

Munka után rohantam bevásárolni. Ő ugyan egy multicég területi képviselője volt, és többnyire otthonról dolgozott, mégsem jutott soha az eszembe, hogy esetleg ő is leugorhatna a boltba. Vacsorát főztem, mostam, teregettem, Scrabble-t játszottam vele, és utána hajnali háromig szeretkeztünk. Mindig ugyanúgy, minden áldott és átkozott napon, hullafáradtan is, betegen is.

Sokszor csak behunytam a szemem a sötétben, és vártam, hogy vége legyen.

És miközben egyre inkább olyanná váltam, mint egy stepfordi feleség, ő egyre szemetebb lett. Csendes szemét volt, de az talán rosszabb, mintha őrjöngött volna. “Mi van, te borsólevesen kívül mást nem tudsz főzni?” – jegyezte meg lassan, tagoltan, ha egymás után két vasárnap azt főztem ebédre. “Már megint ezt a nyanyás cipődet veszed fel?” “Én lefekszem. Most akkor jössz, vagy egyedül kuksolsz itt a sötétben, és azt a szar Columbót nézed?” “A fürdőszobát minden héten ki kell ám takarítani, most is tiszta por volt az üvegpolc a púderedtől, különben is, nem úgy volt, hogy nem sminkeled magad? Miért akarsz mindenáron kurvásan kinézni?”

Szépen, szisztematikusan döngölt bele a földbe. És én hagytam. Nem, nem tudom, miért. Talán mert még mindig volt néhány jó pillanat, akár fél-fél napok is, amikor viszonylag ki lehetett jönni vele. Talán mert ez a langymeleg terror is adott valami biztonságot, amire mindennél jobban éheztem. És talán mert rettegtem, hogy “ha rossz leszek”, ő is elhagy, mint a férjem. És talán mert akkor már azt sem tudtam, ki vagyok. Ő rajzolta meg a személyiségemet, és ha a gondosan kontúrozott vonalakból kilógtam, kegyetlenül megbüntetett.

Egyszer az “engedélye nélkül” elmentem a kertészetbe, vettem egy cserepes virágot anyám születésnapjára (Tibor anyjához minden vasárnap el kellett menni ebédre, az enyémről tudomást se vett), aztán meglátogattam anyut, és vele töltöttem a délutánt. Anya akkor már gyanakodott: “Kicsim, elfúj a szél, hány kilót fogytál te? Mi van veled?” Hazudtam valamit, sok a munka, minden oké. És Tibor azt az egy, anyámmal töltött délutánt is megtorolta. Napokig nem szólt hozzám. De a szexről akkor sem mondott le. Olyan volt, mintha megerőszakolt volna.

A testem akkor már minden lehetséges módon jelzett. Sőt, kiabált. A nyakam és a vállam beállt, olyan fájdalmaim voltak, hogy egy sima padlófelmosást is csak fájdalomcsillapítóval meg izomlazító krémekkel tudtam végigcsinálni. Folyamatosan köhögtem, fájt a torkom, állandó hőemelkedésem volt. Nem magas, 37,5 körül, de az is épp elég. Így ment ez hónapokon át. A háziorvosom fejcsóválva vizsgálgatott: “Nézze, nem látok semmi komolyat. Szerintem az immunrendszerével van gond. Valamitől legyengült, és egy enyhe vírust sem képes legyőzni. Erősödnie kellene. Meg ennie, sovány lett.”

Egy munkatársnőm, akivel jóban voltunk, egy nap végén, amikor nyúzottam felkaroltam a bevásárlószatyrot, finoman odaszólt: “Nem akarok beleszólni, de minden nap úgy mész haza, mint egy halálraítélt. Hová lett a csivitelős kis kolleginám?”

De ezeket meg se hallottam. Intéztem a karácsonyi bevásárlásokat, éjszakákon át ragasztgattam és festegettem a karácsonyi ajándék bonbonos-dobozokat, mert Tibornak nagy családja volt, le kellett gyártanom vagy húszat az általa kitalált zseniális, kézműves ajándékból. A barátaimmal már rég nem jártam sehova, nem kockáztattam az utána következő, több napos jeges csöndet. Tibornak persze voltak “jó barátnői”, akikkel időnként órákon át telefonált, jókedvűen csacsogva, hogy én is halljam, olyan szeretetteljes hangon, amit velem szemben akkor már rég nem használt.

Érdekes az utolsó cseppek természete. Nálam épp akkor telt be a pohár, amikor látszólag nem történt semmi különös. Olaszországi álomnyaraláson voltunk – ahol egyébként még a benzint és az autópályamatricák felét is kifizettette velem, pedig kb. háromszor annyit keresett, mint én. A szálloda gyönyörű volt, a kis falucska igéző, a tó varázslatos. Csak aztán a Funicolarénál megcsillant Tibor szemében az a kéjes kis fény. A kínom fölött érzett öröm. És mire a túráról lejött – közel négy óra múlva – én ott, a márványpadon már kitaláltam, hogyan szabadulhatok.

A nyaka köré fontam a karom, rajongva a szemébe néztem, és odabúgtam: “Te, Tibor, ne haragudj, hogy nem mentem fel veled, de én most sokat gondolkodtam. Azt szeretném, ha feleségül vennél.”

A többit már csak röviden írom le. Ledöbbent, aztán kiröhögött, le akart pöccinteni a válláról, mint egy legyet. Aztán amikor látta, hogy nem tágítok, fenyegetőre váltott. Őneki én nem fogok ultimátumot adni, mit képzelek, majd egy év után rögtön elvesz, még csak az kéne, előbb bizonyítsak! Szégyellem bevallani, de diadalittasan kuncogtam magamban, míg ő vergődött, mert valahol érezte, hogy ez már nem vicc.

Látta, hogy kicsúszom a kezei közül, mint a halacska, elveszíti a játékát, és nem értette, mikor szűnt meg fölöttem az akkor már biztosnak hitt hatalma. Mikor két nap múlva hazaértünk, és én elköltöztem tőle, még akkor sem hitte el. Hónapokig nem hitte el. Őrjöngött, aztán könyörgőre fogta, telefonokkal meg e-mailekkel bombázta a barátaimat, hogy térítsenek észhez. Virágokat küldött a munkahelyemre, sokszor hazáig követett kocsival, és akkor persze már naponta megkérte a kezemet. De hiába. Akkorra már detoxikálódtam. Hogy bánom-e, hogy mindez megtörtént? Igen is, meg nem is. Talán inkább nem.

Mert már tudom, hogy egy magát értelmesnek, viszonylag józan ítélőképességűnek érző nő – és férfi! – is lehet olykor annyira sérült, olyan sebezhető, hogy oldalba kapja egy ilyen szörnyeteg. Igen, ez bárkivel megeshet bizonyos életszakaszokban, nem kell szégyellni.

De a lényeg, hogy kijöttem belőle, és most már messziről kiszúrom a jeleket. Nagy ára volt, de elképesztően felvérteződtem a manipulációkkal, az alantas játszmákkal, a – mondjuk ki nyíltan – bántalmazó kapcsolatokkal szemben.

A magasvasúttól egyébként azóta sem félek. Még az Etnára is feldöcögtem egy üvegkalitkában a barátaimmal. Nem tudom, van-e ennek az egésznek tanulsága, de egy dolog biztos: sok mindenből kigyógyultam én ott, a hortenziaillatú, selyemvízű Lago Maggiore partján.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Ez a véleménye egy Budapesten élő amerikai nőnek a turistalány meggyilkolása után Budapestről
Sokan tették fel a kérdést a történtek után, hogy mennyire biztonságos Budapest, érdemes-e ideutazni.

Megosztom
Link másolása

Egész Budapestet megrázta annak az amerikai turistának a halála, akit Budapesten gyilkolt meg egy ír férfi.

A fiatal nő, Kenzie Michalski november 4-én, hétfő éjszaka a bulinegyedből adott magáról utoljára életjelet, azután nyoma veszett.

Mint kiderült, egy olyan ír férfi ölte meg és rejtette el a holttestét, akivel aznap éjjel ismerkedett meg, és aki most azt állítja, hogy intim együttlét közben halt meg a lány, úgy hogy "véletlenül oxigénhiányos állapotba került".

Rengetegen foglalkoztak az esettel, most pedig sokan teszik fel a kérdést a külföldiek közül, hogy biztonságos hely-e Budapest.

Egy Budapesten élő amerikai nő most TikTok-videóban mondta el a gyilkosság kapcsán a véleményét Budapestről és a közbiztonságról.

Azzal kezdte, hogy pár mondatban ismertette, mi történt.

Elárulta, hogy itt kiemelkedő hír volt a turistalány halála, mert Budapest nagyon biztonságos város, és ő maga hasonló gyilkosságról még nem hallott. Budapest az egyik legbiztonságosabb európai város, és egész Budapestet sokkolta az eset.

Volt, aki megkérdezte, érdemes-e egyedül ideutazni, és szinte mindenki azt tanácsolta, ne tegye.

Ő, aki Budapesten él, azt tapasztalta, igenis biztonságos a város, és a gyilkossággal gyanúsított férfi is egy ír fickó, aki, mint kiderült interneten rá is keresett arra, hogy hogyan lehet valakit eltenni láb alól, és hogy mennyire megbízható az itteni rendőrség. Ő úgy gondolja, eleve készült erre a tettre a férfi, és éppen ez a nő volt a szerencsétlen áldozat, aki ezzel a szörnyeteggel találkozott.

Sajnos ilyesmi időnként megtörténik, de ezeknek az eseteknek semmi közük ahhoz, hogy mennyire biztonságos egy város. Emellett azért elmondta azt is, hogy természetesen a nőknek nem árt az óvatosság, ám Magyarország szerinte az egyik legjobb hely.

A teljes videót itt láthatjátok, várjátok meg, amíg betölt:

@economyvodka Lets be realistic now. #budapesthungary #budapest #budapesttravel ♬ Up Piano version By Jose España - José España

Megosztom
Link másolása

FONTOS
Aki tavasszal is tett ki szotyit a madaraknak, valószínűleg ölt már fiókát – hogy néz ki a helyes madáretetés?
A madáretetést lehet jól és nagyon rosszul csinálni. Mutatjuk, hogyan nyerhet ezzel ember és állat egyaránt, pusztulás nélkül.

Megosztom
Link másolása

A bokrokon bolondozó madárkákat örömmel figyelik kicsik és nagyok, éppen ezért télen rendszeresen tesznek ki számukra eleséget. Ugyanígy a vizeken úszkáló hattyúkat és kacsákat is élelemmel látogatják.

Az, hogy mikor és milyen élelemmel eteti az ember a madarakat, konkrétan élet-halál kérdése.

Nézzük, miért. A hazai madárfajok egyike sincs rászorulva plusz élelemre.

Tehát két dolog miatt etet az ember madarat: hogy önmagának örömet okozzon a látvánnyal,

és - ez főleg kistelepüléseken élő hagyomány - hogy a gyommagvakhoz csábítsa a tollas pajtásokat, akik az etető körül összeszedik a földművelés rákfenéit. Egyik sem ördögtől való helyzet, arra azonban nagyon tudatosnak kell lenni, hogy bármiért is szórunk ki eleséget a madaraknak, azt jól csináljuk.

A helyes madáretetésnek két főtétele van.

Az egyik, hogy kizárólag fagyos időben etessünk, nagyon maximum áprilisig. Április után például a cinkék vihetnek a kihelyezett napraforgómagokból a friss fészekalljba, a kismadarak viszont nem tudják megenni a szotyit.

Ettől tömegesen pusztulhatnak kínok közt a kismadarak, hiába a legnagyobb jószándék.

Az sem mindegy, mivel etetjük a madarakat.

Kenyérrel és péksüteményekkel például szigorúan tilos,

mivel ezek, és az esetleges rájuk telepedő penész gyulladást okozhatnak a madarak bélrendszerében, hosszú távú egészségkárosodást okozva. Még akkor se tegyük ezt, ha "régen is ezt csinálta mindenki." Különösen igaz ez a tóban úszkáló kacsák esetében, bár őket a kihelyezett eleséggel se kéne megkínálni.

"A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól, ezért

etetésük több öngyilkos viselkedéstorzulást is kivált, rengeteg szenvedést okoz a madaraknak, súlyosan környezetszennyező és az emberi egészséget is veszélyezteti"

- írja oldalán a Magyar Madártani Egyesület.

Arra utalnak, hogy a vízi madarak az etetés miatt a természetes táplálkozással teljesen felhagynak, ami betegségeket okoz. A kis fiókáknál "angyalszárny" betegség alakul ki az egyoldalú kenyérdiéta miatt, amitől röpképtelenek lesznek. Ősszel az etetés miatt a vonuló madarak egy része nem repül el, télen pedig tömegével fagynak a vizekbe. A víz minősége egyébként romlik az etetéstől, és számos más környezeti és emberre veszélyes, közvetett hatása van annak, ha bármivel is etetjük a vízi madarakat. Szakmai szemmel az egyesület szerint

szeretetteljesebb inkább a kenyeret nem falatozó állatokat nézegetni, mint adni nekik bármit is.

A magevő énekesmadaraknak adható eleségek közt szerepel a faggyú, de ez nem egyenlő a sós szalonnával. Erre nagyon figyeljünk, mert utóbbi a madár vesztét is okozhatja. Különböző adható magvakat és gyümölcsöket listáz a Magyar Madártani Egyesület, ezekből lehet válogatni. Egyébként otthon is lehet faggyúból és magvakból eleséget gyúrni, amely esztétikusan kihelyezhető akár a városi balkonokra, akár a kertekbe.

Ha már etetünk, akkor az legyen folyamatos.

Az elég aljas húzás, ha novemberben megkezdjük az etetést, a madarak odaszoknak, de a legnagyobb januári-februári hidegben már nem biztosítunk számukra ennivalót, ők pedig keresni fogják.

Fontos, hogy ha etető van kinn, itató is legyen. Fagyoknál mondani sem kell, hogy ebben rendszeresen cseréljük a vizet, és

legyen mindig folyékony halmazállapotú az itatásra szánt víz.

Az etetőt és itatót számunkra könnyen elérhető magasságba helyezzük, de a távolság ne kedvezzen a ragadozóknak, mint a macskák vagy menyétek. Bizonyos ragadozó madarak érdeklődését is fel lehet kelteni, ezért egy kicsit az ágak közé tolva lehetőséget adunk az énekes madárkáknak arra, hogy könnyebben menekülőre foghassák, ha lecsapnak húsevő társaik.

A felelős madáretetésnek számos egyéb praktikája van,

és rengeteg kérdést vet fel. A Magyar Madártani Egyesület a Zöldítők csoportjával karöltve ezért is edukálja a lakosságot, hogy könnyebb legyen valóban jót tenni - hogy a madarak is jól ehessenek.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Mindenki ugyanazt gondolja, aki megnézi a Coca Cola idei karácsonyi reklámját, amit az AI generált
Az ünnepi szezonra készült mesterséges intelligencia által generált Coca-Cola-reklám vihart kavart az interneten.

Megosztom
Link másolása

A vállalat legújabb, karácsonyi reklámját sokan „hátborzongató disztópikus rémálomként” emlegetik.

Az új reklámfilm a Coca-Cola 1995-ös Holidays Are Coming kampánya előtt tiszteleg, vagy hát lopja az ötletet, még akkor is, ha az a cég sajátja volt. A videóban egy piros kamionflotta szeli át a havas utakat, hogy jéghideg Coca-Colát szállítson a karácsonyi díszbe öltözött kisváros lakóinak.

A klip sarkában azonban egy diszkrét felirat figyelmeztet: „Real Magic AI által készítve,”

utalva a Coca-Cola saját mesterséges intelligencia szoftverére.

Nem mindenki érzi az ünnepi varázst

Bár a kampány egy pillanatképet nyújt arról, hogy milyen lehet a reklámok jövője, sok fogyasztó csalódott a videóban, amelyet „szemétként,” „csúnyaként” és „lustán összedobottként” bíráltak.

„Vége a világnak, ha már a Coca-Cola karácsonyi reklámját is AI készíti”

– írta egy felhasználó az X platformon, a The Independent szerint. Egy másik a YouTube-kommentekben tette hozzá: „Szomorú látni, hogy egy AI program készítette ezt.”

„Most láttam egy AI által generált Coca-Cola reklámot a tévében… tényleg hagyjuk, hogy ez megtörténjen?”

– kérdezte egy másik X-felhasználó a Daily Mail beszámolója szerint.

„Olyan érzésem van, mintha a művészet és a bolygónk halálát nézném, és senki a világon nem törődne vele” – fakadt ki egy kommentelő.

A Coca-Cola érvei: gyorsabb, olcsóbb, modernebb

Jason Zada, az AI stúdió Secret Level alapítója – akik közreműködtek a projektben –, viszont azzal érvelt, hogy az emberi tényező még mindig ott van a reklámban, és ez adja a „melegségét.”

Zada az AdAge-nek elmondta, hogy egy ilyen komplex reklám AI használatával történő elkészítése nem olyan egyszerű, mint megnyomni egy gombot. Pratik Thakar, a Coca-Cola generatív AI-ért felelős alelnöke pedig hozzátette, hogy

a kampány ötvözi a márka „örökségét” a „jövő és a technológia” víziójával.

A technológia használatával nemcsak pénzt, hanem rengeteg időt is megspórolnak – érvelt Thakar. „Az időtényező az igazi előny. A hagyományos produkció sokkal tovább tartott volna. Ezen felül sokkal több változatot, személyre szabott és egyedi megoldásokat lehet készíteni” – magyarázta.

Mégis: hiányzik az érzelem

A reklám azonban sok Coca-Cola-rajongó szerint épp azt a meghittséget és érzelmet nélkülözi, ami a márka karácsonyi kampányait különlegessé tette. Íme az eredeti, 1995-ös film:

A vita már most komoly kérdéseket vet fel arról, hogy milyen irányba halad a reklámipar az AI technológia térhódításával.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Mi történik valójában, amikor leállsz az Ozempic-kel? Itt a válasz!
A gyógyszer lehet, hogy csodát ígér, de a valóságban sokkal több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.

Megosztom
Link másolása

Egyre több ember szedi az Ozempic és Wegovy fogyókúrás gyógyszereket, amelyek csodát ígérnek: gyors és látványos súlycsökkenést. De vajon mi történik, ha valaki leáll velük? A válasz: semmi jó. Egy friss tanulmány szerint a gyógyszerek abbahagyása után a páciensek többsége visszahízza a leadott súly kétharmadát, ráadásul romlik az egészségük.

Veszélyes játék a kilókkal

A gyógyszerek hatóanyaga, a semaglutid, a kutatók szerint ugyan látványosan segít a fogyásban, de

ha valaki leáll vele, emelkedik a vérnyomása és a koleszterinszintje, és megnő a szívroham vagy stroke kockázata.

Nem véletlen, hogy az orvosok egyre többet vitatkoznak arról, érdemes-e egyáltalán elkezdeni ezt a kezelést, ha az abbahagyása ilyen súlyos következményekkel járhat.

Mennyibe kerül ez a „csoda”?

Az Ozempic és Wegovy nem olcsó mulatság: ha a társadalombiztosító nem állja a költségeket, Amerikában havi 1000 dollárba is kerülhet, és ezt sokan egyszerűen nem engedhetik meg maguknak hosszú távon. Nem csoda, hogy az emberek 71%-a már az első évben abbahagyja a szedését, gyakran azért, mert elérte a célját, vagy nem bírta a mellékhatásokat vagy a költségeket.

Csak az ár a gond?

Nem csak az. A semaglutid szedése alatt is jelentettek már komoly mellékhatásokat, például

súlyos hányingert, hányást, sőt öngyilkos gondolatokat is.

Mégis, a gyógyszer forradalmasította az elhízás kezelését: 2023-ban körülbelül 5 millió embernek írták fel, és ezek 40%-a nem is cukorbetegség, hanem kifejezetten fogyás miatt kezdte el szedni.

Életre szóló kezelés?

A kutatók szerint, ha valaki hosszú távon meg akarja tartani a gyógyszerrel elért eredményeket, lehet, hogy egész életében szednie kellene. De vajon megéri ez az áldozat?

Az orvosok és a páciensek most azon vitáznak, hogy a gyógyszer valóban megoldás-e az elhízás problémájára, vagy csak egy újabb drága divat.

Az Ozempic és Wegovy lehet, hogy csodát ígér, de a valóságban sokkal több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Az biztos, hogy nem szabad félvállról venni, és mindenkinek alaposan át kell gondolnia, mit vállal, mielőtt belevág ebbe a kezelésbe.

Via Daily Mail.


Megosztom
Link másolása