FONTOS

Greenwashing a zöld zajban: nem minden fenntartható, ami annak nevezi magát

Bármikor megvehetsz egy környezetbarátnak beállított terméket, ami nem az, vannak viszont nemzetközi jelzések, amelyeket figyelve könnyebb az eligazodás a “Zöld Zajban”.

Megosztom
Link másolása

A greenwashing, vagyis a környezetvédelmi állítások mögötti mismásolás egyre nagyobb teret ölt, ezért a fenntarthatóságra törekvő fogyasztónak hihetetlen effortot kell beletennie a tudatos vásárlásba. Manapság már nem csak az a gond, hogy nem fenntartható termékek árasztják el feleslegesen a piacot. Ahogy a nemzetközi és hazai szervezetek is próbálják felhívni rá a figyelmet, nem minden zöld, ami annak látszik. A fenntarthatónak hazudott termékek és szolgáltatások összességének neve is van, ezt hívják greenwashingnak, vagyis zöldre mosásnak, festésnek. Vagy a zöld állítás nem megalapozott, vagy lényegtelen elemre vonatkozik, ezzel megtévesztve a vevőket.

“A jelenlegi szabályozás és ellenőrzés mellett sajnos teljesen hétköznapi, hogy lényegtelen szempontokat alapján mondanak egy terméket zöldnek

Egy jelentéktelen zöld hatást kivetítenek a teljes márkára, holott a vállalat tevékenységének akár 70%-a is lehet kifejezetten káros. Innen kezdődik a zöldre mosás.

Például a reklámállítások 50%-a a csomagolásra vonatkozik, mint recycle, upcycle, satöbbi, de ez a termék ökológiai lábnyomának csak elenyésző része” - hívja fel a figyelmet az aprónak tűnő ferdítésekre dr. Haraszti Anikó, a Tudatos Vásárlók Egyesületének ügyvezető igazgatója.

Amiért a greenwashing neked is problémás

A jelenség egyenlőtlen versenyfeltételeket eredményez, és elsősorban azért veszélyes, mert

az éghajlatvédelem ellen gördít akadályokat.

Emellett hamis biztonságérzettel vértezi fel azt a vásárlót, aki jóhiszeműen tett a környezeti terhelés ellen - közben meg nem is. A hamis megoldások hirdetése késlelteti a valódi törekvések beérését, ami sem az embernek, sem a természetnek nem tesz jót, sőt - tán ugyanolyan káros, mint az explicit környezetszennyezés.

“Minden mérés azt mutatja, hogy az embereket érdekli a környezetvédelem: a lakosság 75%-a fontosnak tartja, 50% pedig többet fizetne a termékért, ha az környezetbarát. Erre építenek a cégek. A lakosság a legtöbb esetben a hulladékkezeléssel azonosítja a környezetvédelmet, ami fontos aspektus, de a történetnek csak egy kis része.

Azzal, hogy valamilyen módon lebomló csomagolású terméket vesznek, kipipálják a tudatos vásárlást, és a cég is mossa kezeit. Pedig nem a csomagolóanyag az egyetlen probléma”

- véli a szakember.

A greenwashing több csáppal fúrta már át a társadalom szövetét. A zöldre festés elsősorban a globális szén-dioxid-kibocsátás 2-8 százalékáért felelős textiliparban és a kozmetikai iparban jelenik meg, valamint az utazási szolgáltatásoknál, a háztartási felszerelések esetében és élelmiszeripari cikkeknél lehet belefutni a European Commission felmérése szerint.

Forrás: European Comission

“A zöldre festés teljes kommunikációs zajt teremt, a valódi zöld alternatívák ebben könnyen elvesznek, a fogyasztó alig találja meg őket. Továbbá ha ennyire alacsony a gyümölcs, akkor nem lesznek termékzöldítő innovációk, amelyek valódi megoldást jelenthetnek a károsanyag-kibocsátás mérséklését illetően. Például a repülőgépek esetén lehet, hogy elültetnek akár utasonként egy fát, ezzel megveszik a CO2 kvótájukat, de zöld üzemanyagba vagy fenntartható repterek kialakításával kapcsolatban nem lesznek újítások, pedig szükség lenne rájuk” - összegzi Haraszti Anikó.

Hogyan néz ki a greenwashing a gyakorlatban?

A leggyakoribb zöldre festő megfogalmazások és tevékenységek közt szerepelnek a félreérthető állítások, amelyek nem egyértelműek a felhasználók számára. Ha egyetlen környezeti tulajdonságát hangsúlyozza a cég, de más, környezetterhelő hatásairól nem ad tájékoztatást, ide sorolható.

Ha a vállalat felnagyít egy kis környezetbarát fejlesztést, és azt sugallja, hogy ezáltal a teljes cég és portfólió környezetbarát, miközben nem, az már masszívan greenwashing.

Ha az állításaikról nincs elérhető dokumentáció vagy más bizonyíték, szintén. A vállalatok a kommunikációjukban végtelen átveréseket tudnak alkalmazni, ezért kell nagyon résen lenni.

Nem gondolnánk, de Magyarországon is kirívó probléma, hogy a vállalatok olyan grafikákat, emblémákat használnak, ami jelölésnek tűnhet. Ezeken ott a környezetvédelmi meg a környezetbarát utalás, de igazából nem független szervezettől kapták a minősítést.

Nem találkoztál még greenwashinggal? Pedig nagy a baj, az EU is az asztalra csap

A greenwashing ma már nem csak egy kereskedelmi széljegyzet. Az Európai Bizottság 2020-as, weboldalakat felmérő tesztjén csúnyán megbukott a vállalatok jó része.

A vizsgált 344 honlap 42%-ánál felmerült a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, így a greenwashing lehetősége.

Az EU-ban tiltják a hamis, a pontatlan és túlzó környezetvédelmi állításokat. Jogi értelemben tisztességtelen kereskedelmi módszereknek minősülnek, és bejelentés tehető, ha valaki ilyet tapasztal. A greenwashing agresszív terjedéséhez képest viszont nem volt elég az EU-s szabályozás, a megtévesztő reklámozás általános tilalma mellett konkrétabb szabályok kellettek. Az EU Bizottság 2023. márciusában tett közzé egy rendelettervezetet, amelyben a greenwashing megfékezésére tesznek konkrét intézkedési javaslatokat.

A terv egy átláthatóbb rendszer létrehozása 2 éven belül, amire szükség is van a zöld káoszban.

A magyar Gazdasági Versenyhivatal ajánlásokat fogalmaz meg a tisztességes vállalati kommunikációról. Sőt, Zöld marketing címmel még segítik is a vállalkozókat a megfelelő környezetbarát döntések meghozatalában.

A vállalatoktól elvárják, hogy világos, közérthető nyelvezettel, valós, pontos üzenettel, túlzás, többértelmű vagy félreérthető, esetleg általánosító megfogalmazás nélkül, igazolt tartalommal, a legfrissebb kutatási eredményekre való hivatkozással, hiteles és ellenőrizhető címkékkel reklámozzák termékeiket.

Azt gondoltad, eddig erre támaszkodhattál? Súlyos tévedés.

Az EU Bizottság adatai azt mutatják, hogy jelenleg 230-nál több különböző zöld címke van a piacon, amelyek közül nem mind hitelesített, és felméréseik alapján bizalmatlanságot szül a fogyasztói körökben. Erre ráerősítenek a TVE mérései, számos esetben figyelmeztették már a gyártókat arra, hogy nem megfelelő jelzést alkalmaznak.

A kistermelők többsége jófiú, de kritikusnak kell lenned!

A TVE szerint sajnos a helyi termelői piacokon, közösségi eseményeken és a kiskereskedelmi forgalomban is felütötte a fejét a greenwashing. Egyszerűen nagyobbat állít magáról vagy a termékéről a kistermelő, mint amit alá tud támasztani, és bizonyos termékek összetételével kapcsolatban sem tudja bizonyítani, az miért lenne zöld.

Haraszti Anikó szerint

a kistermelői zöld kommunikációt piszkálni nehéz, mert legalább vannak már mint alternatíva.

Ugyanakkor annyira túltelített ez a piac, és annyi a zöld zaj a fenntarthatóságot megcélzó kisvállalkozók körében is, hogy muszáj szűrni. Aki valóban értékadó, az talpon tud maradni, aki pedig zöldre mos, azt rá kell bírni a valós környezeti teljesítményre.

A TVE piacmérése szerint 2018 és 2022 közt 1000%-kal nőtt a magát ökonak vallók piaca, de ennek csak egyharmada árult minősített terméket, vagyis hitelesen mondhatta magáról, hogy fenntartható. A maradék közt volt, aki magát ökonak mondta a természetes citrommal dúsított, ám kártékony vegyszereket tartalmazó mosogatószere után.

Hitelesített plecsnit azért nem szereznek be sokan azok közül, akik viszont tényleg megfelelnének, mert úgy gondolják, hogy drága. Haraszti Anikó szerint a hiteles tanúsító címke százezres tétel, ezek a védjegyek bele kell férjenek egy fenntarthatóságot hirdető cégnek.

5+1 tipp, hogyan védekezz a greenwashing ellen!

A greenwashing aknamezőn nehéz kerülgetni a nem odaillő elemeket, de ha fontos neked a fenntartható életmód, megteszed. Szerencsére már vannak ebben kapaszkodók. Ezek mellett

a nulladik lépés, hogy mérlegelj: helyes-e a mostani ritmusod az életviteledben,

vagy csökkentsd az energiafogyasztásod, a felesleges élelmiszereket, és ne termelj annyi szemetet.

Figyeld a plecsniket – itt a legfontosabbak

Nagyon fontos, hogy a hiteles és ellenőrizhető tanúsító címkékkel, ábrákkal ellátott termékeket tekintsd fenntarthatónak. A környezetbarát védjegyekért komoly kritériumrendszernek kell megfelelni, miután önkéntes alapon jelentkezett érte a cég. Ha a döntő bizottság odaítéli, akkor pár évig használhatja azt a cég mondván, bizonyítottan környezetbarát a terméke. Aztán pár évente felülvizsgálják a döntést és a körülményeket, az aktualizált zöld szabványokhoz igazítják a kritériumrendszert.

A klímasemleges plecsnikkel az a baj, hogy kibocsátásmechanizmusokon keresztül semlegesítenek.

Vagyis a legtöbb ilyen termék úgy lesz “semleges”, hogy a cég a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét mondjuk faültetéssel megvásárolja. De hogy azzal az erdővel mi lesz 20 év múlva, az mérhetetlen. Ezt a bizonytalan kimenetelű, úgynevezett kompenzációs mechanizmust egyébként az EU-ban két év múlva már nem lehet folytatni, addig is légy résen.

Az egyik legfontosabb címke az Eco Label. Tudományos alapú szabvány szerint állítják ki a tanusítványukat.

"A követelmények és a termékkategóriák eltérőek lehetnek, de az összes szabvány számos környezeti és egészségügyi kérdéssel foglalkozik, amelyek magukban foglalhatják a toxicitást, a levegő minőségét, az energia- és vízfelhasználást, az újrafeldolgozhatóságot, a természeti erőforrások felhasználását és más érdekes területeket" - írják.

Nemzetközi szinten tanúsított védjegynek számít a német Blauer Angel (vagy Blue Angel), amit különösen környezetbarát termékeknek és szolgáltatásoknak ítélnek oda.

Ott a Nordic Swan, ami egy életciklus-elemzést követően adja oda tanúsítványát annak, aki kiérdemli. A termék teljes életciklusát figyelik, és ez alapján nyilvánítanak valamit fenntarthatónak, vagy épp nem.

Hasonló elven alapul a Magyar Környezetbarát Védjegy, ami szintén életciklus-elemzés után érdemelhető ki.

Élelmiszereknél az EU-s zöld jelzéssel illetnek minden bio terméket - ha ez nincs a kiszemelteden, de az EU-ból származik, az nem hitelesített bio élelmiszer. A Demeter tanúsítvány a világ egyik legmegbízhatóbb szabályozása mentén adható cégeknek, gyártsanak élelmiszert vagy kozmetikumot. A bio termékek azért fontos szegmensei a fenntarthatóságnak, mert a biogazdálkodó a talajéletre, a flórára és a faunára is tekintettel van.

Emellett keresheted a csokikon a békát is – a Rainforest Alliance arról tanúskodik, hogy a megfelelő trópusi erdőgazdálkodás mellett sikerült megtermelni a termék alapanyagait.

A BDIH védjegyével ellátott kozmetikumokat keresd a boltok polcain, ez garantálja, hogy megbízható a termék. Az bio és természetes kozmetikai termékek tanúsítványa még a NaTrue, amely szigorú nemzetközi követelményeket fogalmaz meg a kozmetikai gyártókkal szemben. Az Ecocert francia tanusítványa pedig szintén a legmegbízhatóbbak közt szerepel. Nem csak a kozmetikumok, hanem az élelmiszerek fontos elismerése is. Ami Ecocert plecsnivel bír, az biztosan ökológiai termesztésből vagy termelésből származik.

Ne feledkezzünk meg a Fair Trade jelölésről sem, ami a méltányos kereskedelmet folytató cégeknek jár. Etikus az, ha nem használják ki a munkavállalót.

Gyakorlatilag az élet minden területén az építőipartól a fehérneművásárlásig lehet találkozni tanúsítványokkal -

vásárlás vagy fogyasztás előtt mindig ellenőrizd le, mit állít az adott plecsni,

fellelhetők-e róla nemzetközi infók egyáltalán.

Formáld a véleményt, vezesd a többieket!

Sokszor nehéz rávenni az embereket a fenntartható szemléletre, mert ha vesznek egy újrahasznosított csomagolású terméket, már megnyugodnak a tevékenységükkel. A TVE felmérései szerint

a lakosság akkor követi leginkább a környezettudatos mintákat, ha van már egy kritikus tömeg,

vagy legalább pár trendkövető influenszer, akit követni lehet. Tehát ha te példát mutatsz, sokakat meggyőzhetsz mozgalmárként, mert ciki lesz kimaradni a buliból. Ehhez mutasd meg, miért jó a fenntarthatóság.

Légy up to date, figyeld folyamatosan, hol tart a termékinnováció!

Ma már bizonyítékok tömkelege támasztja alá, hogy az általános mosáshoz nem kell 40 fok, elég a 30, és ez a 10 fok különbség már jelentősen csökkenti a fogyasztásod, növeli a mosógéped élettartamát. Emellett lehet fertőtleníteni ecettel. Szintén az állítás mögött a laboratóriumi mérés, hogy a baktériumok 99,99%-át megsemmisíti, szemben ezzel a környezeti terhelése rettentően kicsi, ideális takarítószerré téve az ecetet. Ezek csak példák, figyeld a kutatásokat!

Lobbizz az alternatívákért!

Az emberek annál környezettudatosabban gyűjtik a hulladékot, minél közelebb van hozzájuk a gyűjtőkonténer. Ugyanez a helyzet például a környezetbarát takarítószerekkel Haraszti Anikó szerint – ha a falusi kisboltban nincs mosószóda, értelemszerűen nem azzal fognak mosni. Bár Haraszti optimista ezt illetően,

a német áruházláncok kínálatából a magyar polcokra is mintegy lecsorgott a környezetbarátabb tisztítószerek szortimentje, így van remény.

Ha a hozzád közel eső boltokban viszont nincs, akkor próbálj meg hatni a boltok beszerzésére, vagy ha internetről rendelsz fenntartható termékeket, kérdezd meg a környezeted, ők kérnek-e. Mehet is az edukáció arról, miért lesz nekik ettől jobb.

Változtass a fogyasztási szokásaidon!

Ez minden termékcsoportot figyelembe véve nemes feladat, de talán az élelmiszer esetén a legszemléletesebb. Az Eurostat adatai szerint évente 66 kg élelmiszert dob ki egy magyar ember, ami sok esetben elkerülhető lenne.

Mondjuk a tudatosan tervezett vásárlás is sokat segít.

A legjobb, ha mindent magunknak termelünk meg, de erre nem mindenkinek van infrastruktúrája vagy épp ideje. Közösségi kertészetekből is lehet rendelni zöldségeket, gyümölcsöket, de ezeket nem mindegy, hogyan tároljuk.

Elszoktunk már az ételek feldolgozásától, pedig sokkal fenntarthatóbbá válik az élet, ha megtanuljuk őket helyesen raktározni akár csak a hűtőben vagy a kamrában. Nem mindegy, mit mi mellé pakolsz, akár napokat vagy heteket is javíthatsz az élelmiszer eltarthatóságán, ha megfelelő helyen pihenteted.

A lényeg a kevesebb hulladéktermelés, és ami még ennél is fontosabb:

a legjobb hulladék az, amit nem is termelünk meg.

Fogyasztani és kielégíteni a szükségleteinket ér, de érdemes megfontolni, vajon tényleg szükség van-e a negyedik tavaszi dzsekire, vagy biztosan kell-e 4-5 hámlasztó gél, esetleg minden héten kaviár.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Bizonyítékot találtak rá, hogy lehallgatnak az air fryerek - ezek a márkák érintettek
A szakértők figyelmeztetnek, hogy jelentések szerint bizonyos air fryerek lehallgathatnak akár téged is, adatokat gyűjtve a mindennapjaidról és a beszélgetéseidről. Ijesztő? Egyben a valóság is.

Megosztom
Link másolása

Az adat hatalmat ad, és ezt jó ideje tudják már bizonyos mobiltelefon-gyártók is, akikre a megfigyelés árnyéka vetült.

A telefonok tekinthetők potenciális lehallgatókészüléknek egyes márkák esetében, de azt nem láttuk jönni, hogy a konyhai eszközök ugyanerre a sorsra juthatnak.

Az air fryerek körül kialakult hype miatt egyre népszerűbbek a készülékek, bár mint korábban írtuk, bizonyos esetekben használatuk kifejezetten egészségkárosító. A mértékletes használat kiemelten fontos esetükben, és ennek újabb vetülete az is, hogy nem a közelükben kell megbeszélni a titkokat.

A What? fogyasztói tanácsadó cég kutatása bizonyítékot talált az okos air fryerek megfigyelő képességére és adatgyűjtésekre.

Az air fryerek sokszor engedélyt kértek a beszélgetések lehallgatására úgy, hogy a felhasználó ezt nehezen (vagy sehogy) értelmezve feljogosította erre a készüléket.

A tanulmány a kínai Xiaomi, Tencent és Aigostar márkák három sütőjét vizsgálta. Megállapították, hogy az eszközök a telefonos applikációkhoz kapcsolódva hangot rögzítenek.

Az ügyfelek nem kaptak konkrét indoklást arra vonatkozóan, hogy a főzőeszközök miért akarták rögzíteni a hangot, de állítólag az Aigostar és a Xiaomi sütők is jelezték adatvédelmi közleményeikben, hogy az emberek személyes adatait kínai szerverekre küldik.

A kutatás azt is megállapította, hogy a Xiaomi sütőhöz készült alkalmazás a Facebook nyomkövetőihez, valamint a TikTok for Business-en használt Pangle hirdetési hálózathoz kapcsolódik.

Az Aigostar air fryerek által kért további információk között szerepelt a tulajdonos neme és születési ideje a kutatás szerint, de az erre adott válasz nem volt kötelező.

Mindhárom készülék tudni akarta a légsütőt használó ügyfél pontos tartózkodási helyét is.

Az eredményeket kommentálva Harry Rose, a Which? magazin szerkesztője elmondta:

"A kutatás azt mutatja, hogy az intelligens technológiai gyártók és a velük együttműködő cégek jelenleg hogyan képesek adatokat gyűjteni a fogyasztóktól, és a rendszer gyakran kevéssé vagy egyáltalán nem átlátható."

Rose sürgeti a megfelelő iránymutatások kidolgozását, és a gyártóknak is fontos lenne tűpontosan informálni a felhasználókat, hogy mit vesznek meg az intelligens gépekkel.

Az Egyesült Királyság Információs Biztosának Hivatala például 2025 tavaszán új iránymutatást ad ki az adatvédelmi törvények betartásáról.

Stephen Almond, az ICO szabályozási kockázatokért felelős ügyvezető igazgatója figyelmeztetést adott ki a hír nyomán, hangsúlyozva, hogy a fogyasztók nem feltétlenül csak pénzzel fizetnek bizonyos termékek vásárlásakor.

A Sky Newsnak nyilatkozva a következőket mondta: "Végül azt látjuk, hogy a fogyasztók kétszer fizetnek. Először a megvásárolt termékért, másodszor pedig az adataikkal.

Ezeket az adatokat célzott reklámozásra használják fel,

és több információt gyűjtenek a piaci fejlődéshez. A vásárlónak kétszer meg kell gondolnia, mit vásárol, majd utána mire ad engedélyt az okoseszköznek.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
Egy tanulmány szerint a hasnyálmirigyrákos betegek túlélése megduplázódott ennek a gyakori vitaminnak köszönhetően
Ennek a vitaminnak a nagy dózisa áttörést hozhat a rák kezelésében.

Megosztom
Link másolása

A University of Iowa Health Care Carver College of Medicine nemrégiben közzétette egy randomizált, második fázisú klinikai vizsgálat eredményeit, amely a nagy dózisú C-vitamin hatását vizsgálta intravénás kemoterápiával kombinálva hasnyálmirigyrákos betegeknél.

A kutatók azt találták, hogy heti három alkalommal 75 gramm C-vitamin adagolása megduplázta a késői stádiumú, áttétes hasnyálmirigyrákban szenvedő betegek túlélési idejét: nyolc hónapról tizenhat hónapra nőtt.

A tanulmány, amely a Redox Biology című szaklapban jelent meg, azt is kimutatta, hogy a betegség progressziómentes túlélési ideje négy hónapról hat hónapra emelkedett.

Húsz év kutatás eredménye

A kutatás vezetője, Dr. Joseph Cullen, az Iowa Egyetem sebészeti és sugárterápiás professzora a Fox News Digitalnak elmondta, hogy az áttörő eredmények a C-vitaminról szóló húszéves kutatásuk eredményei.

„A laboratóriumi tesztek során azt tapasztaltuk, hogy a C-vitamin nagy dózisban való alkalmazása rendkívül hatékony a rákos sejtek elpusztításában”

– mondta Cullen. „Ezekben a magas dózisokban az aszkorbát [C-vitamin] hidrogén-peroxidot termel, amely elpusztítja a rákos sejteket.”

A második fázisú, az FDA által jóváhagyott klinikai vizsgálatban részt vevő betegek a kutató szerint jobban tolerálták a kemoterápiás kezelést, így hosszabb ideig és nagyobb dózisban kaphattak kemoterápiát, ami tovább fokozta a tumorok pusztítását.

Új lehetőségek más ráktípusok kezelésében

Cullen szerint az intravénás C-vitamin más ráktípusok, például tüdő- és agyrák kezelésében is ígéretes lehet. Dr. Georgios Georgakis, a New York-i Stony Brook Medicine sebész-onkológusa, aki nem vett részt a kutatásban, azt nyilatkozta, hogy ezek az eredmények potenciálisan áttörést jelenthetnek a rákbetegek számára.

„Úgy tűnik, hogy szinergiában működik a kemoterápiával”

– mondta Georgakis. Dr. Joshua Strauss, a New Jersey-i Atlantic Medical Group hematológus és onkológus szakértője szintén támogatta az új módszert.

„Az ilyen kisebb klinikai vizsgálatok izgalmas és következetes jeleket mutatnak arra, hogy a C-vitamin – amely olcsó és jól tolerálható – javíthatja a kemoterápia hatékonyságát, miközben a betegek életminőségét is megőrzi” – nyilatkozta Strauss.

Hogyan működik a nagy dózisú C-vitamin?

A C-vitamin, vagy más néven aszkorbinsav, alapvető tápanyag, amely számos élelmiszerben, például citrusfélékben, paradicsomban, burgonyában, brokkoliban, eperben és spenótban található meg. Alacsony dózisban antioxidánsként működik, segítve a szövetek növekedését és regenerálódását, a kollagéntermelést, a sebgyógyulást és az immunrendszer támogatását.

Az FDA napi ajánlása 75–90 milligramm, de a test csak annyi C-vitamint szív fel, amennyire szüksége van; a felesleg a veséken keresztül távozik.

Nagyon magas dózisban, például 75 grammnál azonban a C-vitamin pro-oxidánsként működik, ami reaktív oxigénfajták képződéséhez vezet – ezek pusztítják el a rákos sejteket.

Ahhoz, hogy egy nagyobb, harmadik fázisú klinikai vizsgálat is elindulhasson, amely több millió dolláros költséget jelentene, szükség lenne egy gyógyszercég támogatására – mondta Cullen. Addig is azt tanácsolja a rákbetegeknek, hogy konzultáljanak onkológusukkal, ha érdeklődnek az intravénás C-vitamin kezelés iránt.

Dr. Strauss dicsérte a kutatókat és a Nemzeti Rák Intézetet, de óvatosságra is intett. „A hasnyálmirigyrák rendkívül nehezen kezelhető, és mindig reménykeltő, ha pozitív eredményeket látok egy második fázisú tanulmányból. Azonban a kutatásnak több korlátja van, ezért az eredményeket óvatosan kell értelmezni.”


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Elkapták a gyilkosság előtt mosolyogva flörtölő manhattani elkövetőt
Elfogták Luigi Mangione-t, és hivatalosan megvádolták Brian Thompson, a UnitedHealthcare vezérigazgatójának meggyilkolásával. A fiatalember eszméiről döbbenetes részletek kerültek napvilágra.

Megosztom
Link másolása

A TMZ is beszámolt róla, hogy a múlt heti manhattani gyilkossággal vádolt Luigi Mangione-t elfogták. A bírósági jegyzőkönyvek szerint Mangione-t

hétfőn késő este fogták el egy altoonai McDonald's-ban, ahol hamis igazolványokat mutatott a rendőröknek.

Mangione ellen több vádat is emelnek New Yorkban, beleértve a gyilkosságot és a fegyver birtoklást is. Úgy gondolják, a férfi az egyedüli elkövető, és társak nélkül gyilkolta meg a UnitedHealthCare vezérigazgatóját.

Mangione unokatestvére, Nino Mangione marylandi republikánus küldött,

aki Baltimore megye egyes részeit képviseli. A politikus kevesebb mint egy órával a nyilvánosságra került New York-i vádak előtt kiadott egy nyilatkozatot, amelyben azt írta, hogy a család nem kommentálhatja a Luigival kapcsolatos híreket. Azt is hozzátette, hogy csak annyit tudnak ők is, amit a médiában olvasnak, és a hír „megsemmisítette” őket.

Bármi, amit az internetre feltöltünk, annak nyoma marad, ez a törvény Luigi Mangionét sem kerülte el. A középiskolai évkönyvéből is előkerültek neki tulajdonított idézetek, amiben gyilkossággal fenyegetőzik. Ezek egyike (ami nyelvezete miatt vélhetően nem került be az évkönyvbe), amelyben

a számára antipatikus vitatársának írta, hogy le kellene lőni az utcán, mert degenerált.

A rendőrség állítólag talált Mangionénál egy kézzel írott nyilatkozatot, amelyben azzal vádolta a biztosítótársaságokat, hogy csak az amerikai ügyfelek rovására szerzett hatalmas haszonnal törődnek.

Az irományt állítólag a Fed-nek címezték, és ez állt még benne:

"A valóság az, hogy ezek a (cégek) túlságosan erősek lettek, és továbbra is visszaélnek országunkkal hatalmas haszonszerzés céljából. Őszintén szólva, ezek a paraziták egyszerűen megszülettek"

- írta a férfi. Azt is leírta ebben, hogy sajnálja az általa okozott károkat és traumákat, de ezt a gyilkosságot "meg kellett tenni", írja a Unilad.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Mit ünneplünk advent harmadik vasárnapján és miért rózsaszín a mai gyertya?
Az adventi koszorún a harmadik vasárnap gyertyája egy mélyebb üzenetet hordoz.

Megosztom
Link másolása

Az adventi koszorú négy gyertyája mindegyik vasárnapon egy-egy fontos üzenetet hordoz. Advent harmadik vasárnapján a rózsaszín gyertya meggyújtásával az öröm vasárnapját ünnepeljük – de mit is jelent ez valójában?

Az öröm vasárnapja

Advent harmadik vasárnapját a keresztény hagyományban Gaudete vasárnapnak nevezik, amely a latin „gaudete” szóból származik, jelentése „örvendezzetek!”. Ez az öröm szimbolikus megjelenítése az adventi időszakban, amikor a hívők megállnak egy pillanatra, hogy a karácsony közeledtét ünnepeljék.

A rózsaszín gyertya ebben az időszakban különleges jelentőséggel bír.

Míg az advent többi vasárnapján lila gyertyákat gyújtunk – amelyek a bűnbánatot és az elmélyülést jelképezik –, a rózsaszín az öröm színe, amely enyhülést hoz az elmélkedés időszakában.

A harmadik vasárnap liturgikus üzenete az örömteli várakozás. Arra emlékeztet, hogy a legnehezebb időkben is van remény és öröm. Nemcsak a karácsonyi ünneplésre való várakozásról szól, hanem a belső béke megtalálásáról.

Hogyan ünnepeljük ma?

Bár az advent harmadik vasárnapja egyházi hagyományokban gyökerezik, az öröm ünneplése ma is sokféle formát ölthet. Íme néhány ötlet arra, hogyan hozhatjuk be életünkbe az öröm szellemiségét:

- Adventi gyertyagyújtás: Gyújtsuk meg a rózsaszín gyertyát az adventi koszorún, és álljunk meg egy pillanatra, hogy hálát adjunk azokért az örömökért, amelyeket az életünkben tapasztalunk.

- Jótékonykodás: Az advent a szeretet és az adakozás időszaka is. Egy jótékony gesztus vagy apró figyelmesség a környezetünkben élők felé örömet hozhat mások és a saját szívünkbe is.

- Családi együttlét: Szervezzünk egy meghitt adventi délutánt a családdal, süssünk együtt mézeskalácsot, készítsünk karácsonyi díszeket vagy akár nézzünk meg egy klasszikus karácsonyi filmet.

- Belső béke keresése: Az adventi időszak a belső elcsendesedésről is szól. Egy séta a természetben, egy meditáció, valami csendes alkotó munka segíthet újra megtalálni a lelki egyensúlyt.

Miért fontos az öröm megélése?

A mindennapok rohanásában könnyű megfeledkezni az öröm apró pillanatairól.

Az advent harmadik vasárnapja emlékeztet arra, hogy meg kell állnunk, és tudatosan helyet kell adnunk a szívünkben az örömnek.

Az ünnepi készülődés közepette ne csak a külsőségekre figyeljünk, hanem adjunk teret az igazán fontos értékeknek is.

Az advent harmadik vasárnapja tehát nem csupán egy gyertya meggyújtásáról szól, hanem egy mélyebb üzenetet hordoz: bármi is történjen az életben, az öröm mindig ott van, ha nyitott szívvel járunk.


Megosztom
Link másolása