INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Hodász András: „Hogy nehezteltem-e Istenre a mélypontok alatt? Volt bennem düh, de ez is egy kapcsolat”

Hodász András párkapcsolati csoportja nem várt sikert aratott. A tréningekről, az új videócsatornájáról és Istenkapcsolatról beszélgettünk.

Megosztom
Link másolása

Hodász András egykori római katolikus pap, influenszer, újságíró. Kilenc évig szolgálta papként az egyházat, mostanában saját videócsatornát vezet, párkapcsolati csoportokat visz és cikkeket ír civil munkája mellett. Célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a fontos témákra, amelyekről nem vagy csak nagyon keveset beszélünk.

- Miért kezdtél el párkapcsolati tréninget tartani? Választhattál volna bármilyen más területet, mint az egyéni coaching.

- Papként sok párral találkoztam, közel háromszáz jegyespárral dolgoztam együtt, és miután világi emberként folytattam az életemet, tudtam, hogy párokkal ezentúl is szívesen foglalkoznék. A párkapcsolati tréning alapötletét is a jegyeskurzusok adták, ahol a párok egy csoportban tanulhatnak olyan hasznos dolgokról, amelyek megerősítik őket a nehézségek ellenére is.

- Azonnal jöttek a résztvevők?

- Bevallom, aggódtam, hogy mennyi embert fog érdekelni ez a projekt, hiszen időbe és pénzbe kerül. A legnagyobb meglepetésemre az első kurzus meghirdetése után azonnal beteltek a helyek, és egy napon belül új kurzust kellett szerveznem, hogy azok is részt vehessenek a tréningen, akik lemaradtak az első körös jelentkezésről. A csoportok két tematika szerint zajlanak, amely közül az első a párkapcsolati kommunikáció, a második a párkapcsolati konfliktusok. Ma pedig egy harmadik tematikát tervezek, amely egyéni tanácsadásra fókuszál a kapcsolatban élő emberek számára.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

András Hodász (@andrashodasz) által megosztott bejegyzés

- Ilyen sokat veszekednek a párok?

- Nem egészen. A problémák részei a kapcsolatoknak. Ha nincsen konfliktus, akkor ott nincsen valódi párkapcsolat. Sajnos sokan abban az illúzióban élnek, hogy a tökéletes kapcsolatban nincsenek nehézségek, nincsenek veszekedések, pedig valójában minden emberi kapcsolatban vannak surlódások. A párkapcsolatnak pedig megvannak a különböző szakaszai, amelynek az első felében még minden nagyon idilli, de ez jellemzően az első egy évig tart, utána felszínre jönnek a gondok.

Ami addig édes volt, az már idegesítő, amit eddig imádtunk a másikban, azt már utáljuk benne. Ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit, az egyik döntés lehet a szakítás, a másik pedig a közös munka, ami segít abban, hogyan kezeljük a jövőbeli kapcsolati elakadásokat.

Vagyis igen, olykor veszekednek a párok, viszont ez önmagában rendben van, problémáról akkor beszélhetünk, ha rosszul kezelik a konfliktusokat. Erre kell megoldást találni.

- Felmerül a kérdés, hogy egykori papként hogyan adhatsz tanácsot a párkapcsolatban lévő embereknek, hiszen te magad cölibátusban éltél hosszú évekig.

- Ez igaz, viszont a papszentelés előtt több kapcsolatom volt, illetve ma is párkapcsolatban élek. Illetve ne feledjük el, hogy a papokhoz sok jegyespár érkezik a házasságkötés előtt, így hozzám is több százan jöttek, ahogy a beszélgetés elején is említettem. A katolikus egyházban a házasságkötés feltétele az is, hogy a párok jegyeskurzusra járnak, amely segít tisztázni bizonyos kérdéseket a tartós párkapcsolat érdekében. Ugyanis egy házasságért meg kell dolgozni. Vallástól függetlenül minden pár azzal a szándékkal házasodik, hogy életük végéig együtt maradnak, és adott esetben a papoknak fontos szerepe van abban, hogy a jegyespár házasság előtt beszéljen a nehéz kérdésekről is. Ezáltal volt lehetőségem megismerni rengeteg párkapcsolatban álló nőt és férfit.

Vagyis nekem igenis nagy tapasztalatom van a kapcsolati nehézségeket illetően, arról nem is beszélve, hogy papként a gyónások során is sok párkapcsolati kérdéssel érkeztek hozzám a hívek.

Kicsit olyan ez, mint a szívsebészet. A sebész sem azért ismeri az emberi szívet, mert látta a sajátját, hanem sok másik szívet látott és gyógyított.

Ezért ma bátran vállalom, hogy segítek a hozzám forduló pároknak.

- Itt szeretném megkérdezni, hogy van mindenre időd? Civil munkád mellett egy saját videócsatornán is dolgozol és szerzőként is működsz.

- Sosem voltam Netflixes, aki esténként nem vágyik semmi másra, mint arra, hogy leüljön a sorozat elé. Papságom alatt is volt saját videócsatornám és akkor is írtam cikkeket egy keresztény lap számára. Ma főállásban egy kávézóban dolgozom, mellette tavaly év végén elindítottam az Aeternum csatornát, amellyel közös gondolkodásra hívom a nézőket. A projekt kettős célt szolgál, egyrészt, hogy fontos témákról beszéljünk, mint a például a homoszexualitás, amellyel kapcsolatban még mindig rengeteg tévképzet él az emberekben.

Másrészt szeretnék párbeszédet kezdeményezni, ezért olyan személyekkel is beszélgetek a videókban, akikkel nem értek egyet, ugyanakkor szeretném megmutatni, hogy milyen jelentőséggel bír a másik meghallgatása. Erre ma óriási szükség van! A kávézóban tehát a megélhetés miatt dolgozom, az Aeternum csatornával a közös gondolkodásért és párbeszédért dolgozom, az írást mindig is szerettem, ezért folytatom, míg a párkapcsolati csoport szívügyem, és így nagyon jól érzem magam. Talán azt is mondhatom, hogy sosem voltam jobban.

- Hányadán állsz Istennel? Az egyház elutasító volt veled, érthető lett volna, ha azt mondod, hogy többé már nem érdekel Isten.

- Nem ingott meg a hitem. Persze ezt befolyásolta az is, hogy milyen Istenkép alakult ki bennem. Az emberek sokféleképpen látják Istent, vannak, akik úgy gondolják, hogy Isten az, aki befolyásolja az életünk eseményeit, hogy Ő az, aki elveszi a szeretteinket, Ő az, aki rossz vagy éppen jó irányba tereli a dolgokat. Az ilyen emberek könnyen kiábrándulhatnak Istenből, mondván Ő okozza a sok nehézséget.

De én nem haragszom, én nem vádolom Istent, mert tudom, hogy szabad akaratot adott nekünk, vagyis az én személyes döntéseim alakítják az életem eseményeit. Ha rossz döntést hozok, rossz dolog fog történni. Ha jó döntést hozok, jó dolog fog történni.

Ezért köszönöm, jól vagyok Istennel! Sőt, még szorosabb lett Vele a kapcsolatom. Hogy nehezteltem rá a mélypontok alatt? Persze, hogy volt bennem düh, de ez is egy kapcsolat. Melyik kapcsolatban nincsen konfliktus?

 

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A mangalicás lány, aki a piacozó nagymamának segítő kislányból lett állattenyésztő
Az ország egyetlen női mangalica farmjának vezetője hajnalban kezd és estig dolgozik, itt nincs szabadnap, nincs hosszú nyaralás. Mégsem akar váltani, mi több, beleszeretett ebbe az életmódba.

Megosztom
Link másolása

A mangalica nemcsak külsejében, hanem természetében is különbözik más sertésfajtáktól. Általánosságban barátságos és nyugodt állatok, könnyen alkalmazkodnak a környezetükhöz és jól tűrik a hidegebb időjárást is, köszönhetően dús szőrzetüknek. Társas lények, így szeretik, ha nincsenek egyedül, legyen a társaságuk ember vagy állat.

Kíváncsi természetűek, gyakran kutatják környezetüket és szeretnek játszani, főként fiatalabb korukban.

Az elmúlt években a fajta nemzetközi szinten is egyre népszerűbbé vált, köszönhetően a mangalica hús különleges ízvilágának és a fenntartható állattartási gyakorlatoknak. Fekete Zsóka mangalicákat tenyészt saját farmján, melynek fő profilja a kézműves termékgyártás. Piacozó nagymamának besegítő kislányból lett maga is állattenyésztő, munkáját, mangalica termékeit számos hazai és nemzetközi elismerés dicséri. Farmján a hagyományos állattenyésztés és a fenntartható gazdálkodás összefonódik.

- Több, mint tíz éve, hogy elindítottam a farmot. Abszolút a nulláról kezdtem az állattenyésztést fiatal nőként. Borzasztóan nehéz volt, gondolok itt a gyakorlati, fizikai munkára és a háttérfeladatokra.

Az egészben az volt a legrosszabb, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt a mangalicák neveléséről és feldolgozásáról. Erre az időszakra úgy emlékszem, mint egy testi-lelki megpróbáltatásra,

amelynek mára érett be a gyümölcse. De nem túlzás azt állítani, hogy minden időmet és energiámat rászántam. Rengeteget tanultam. A farm sok áldozattal jár, nekem tényleg nincsen szabadság, én tényleg hajnalban kezdem a munkát minden egyes nap. Ezt nem könnyű megszokni, bevallom a magánélettel is nehezen tudtam összeegyeztetni, de végül belejöttem, és talán nem járok el szórakozni minden este, azért a barátaimra marad időm. Eleinte sokan kérdezték, hogy fogom bírni, de ma itt vagyok több, mint egy évtized után, és úgy érzem, hogy még sok lehetőség vár rám.

- Élelmiszermérnök és lovaskultúra-szakoktató vagy. Miért éppen a mangalicára esett a választásod?

- Ennek egyszerű oka van. Ez egy őshonos állat Magyarországon, vagyis minden adott a mangalicatartáshoz, kezdve a takarmánytól az időjárásig. A családdal a bio növénytermesztés és a szőke mangalicatenyésztés mellett döntöttünk. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok, több sikeres uniós pályázattal sikerült kiépíteni az önálló vállalkozásomat.

- A családot említed, a szüleid is bekapcsolódtak? Együtt tanultátok az új szakmát?

- Édesapám ezelőtt is bio zöldségtermesztéssel foglalkozott, mára bio takarmánynövényeket termeszt,  búzát, kukoricát, árpát, zöldborsót, így ma ő felel a farmon a takarmányért, hogy tudjam etetni a közel négyszáz mangalicát. Leginkább azon múlik egy hústermék minősége, hogy mivel etették az állatot. A farm nekem és édesanyámnak hozott nagy változást az életünkben, ő a piacozásban segít. Vagyis édesanyám velem együtt minden pénteken hajnali kettőkor kel, hogy Hajdúböszörményből elmenjünk Budapestre, a Lehel téri piacra. Ma már személyesen ismerik őt, persze engem is, a vevők, a piacozás több egyszerű munkánál. Itt azonnal kapunk visszajelzést, itt látszik igazán, hogy jó irányba tartunk.

- Egyedüli nő vagy az országban, aki mangalicákat tenyészt.

- Én beleszerettem ebben az életbe. Mondhatom, hogy mangalicákkal kelek, fekszem. Nálunk ki tudnak menni karámba az állatok, pihenni tudnak. Melegben bent vannak, mert ott hűvösebb van, amikor hűvösebb az idő, ki tudnak menni sütkérezni. Nagy területen élnek, lehetőségük van arra, hogy eleget mozogjanak, játszanak.

Ők kondás állatok, megvan ott is a hierarchia, hogy ki a vezéregyéniség. Nyári időszakban wellness van, még locsoljuk is őket, megkapják a fürdőjüket, téli időszakban a sok szalmát, abban be tudnak kuckózni.

- Igaz az, hogy a mangalica vadabb, mint az átlagos hússertés?

- Nagyon függ a tartástól. Mi úgy tartjuk őket, hogy közéjük megyünk, beszélünk hozzájuk, nem félnek tőlünk, odajönnek, meg lehet simogatni őket, nálunk nincs vadabb állat. Nyilván, amikor kocák alatt kismalacok vannak, arra figyelni kell, akkor nem érdemes bemenni hozzájuk. Akinek kint vannak az állatai az erdőben, talán ott félénkebbek a mangalicák, azokhoz nem lehet közel menni.

- Van kedvenced?

- Még régebben, amikor kevesebb állat volt, inkább volt kedvencem,

ismertem, hogy melyiknek milyen az egyénisége, de most már közel 400 darab van, így inkább a tenyészállatokat ismerem jobban, tudom, ki hogy viselkedik.

De egyedül vezetem a vállalkozást, hozzám tartoznak a háttérfeladatok, én tartom a kapcsolatot a partnerekkel, én gondoskodom a pénzügyekről és a feldolgozásban is kiveszem a részem. Igaz, nem én vágom le az állatokat, ezt a munkát bérvágásban egy helyi vágóhíd végzi.

- Az ízekben mennyire tükröződik a te ízlésvilágod?

- Az alaptermékeink, a kolbász, disznósajt, hurka, ezeket még a nagymamám receptjei alapján készítjük, eredeti hajdúsági recept szerint.

Nyilván vannak új termékeink is, amiket már én kísérleteztem ki, az ízvilágával együtt. Ilyenek a ketogén diétába beilleszthető termékek vagy a paleolit áru, és a grilltermékek is, idén ez az újdonságunk. Szóval egy hagyományos vonalat is képviselek és egy új, innovációs vonalat is.

Tudom, ez sok munka, amit kevesen bírnak, és még kevesebben vágynak erre, de én hiszek abban, hogy mindig lesznek olyan fiatalok, akik megszeretik ezt a ritka területet és kiteljesedhetnek az állattartásban. Gyakran járok iskolákba előadást tartani a fiataloknak, így ösztönzöm őket arra, hogy bátran válasszák a mezőgazdaságot, mert meglesz a gyümölcse. Ami pedig a sikert illeti, ha jobban belegondolunk, valójában mindegy, hogy mangalicafarmról vagy más egyéb mezőgazdasági munkáról, esetleg egy irodáról beszélünk, kitartás és szorgalom nélkül nem fog összejönni.

 

- A Gourmet Fesztivál minden évben egy központi témát tűz a zászlajára: ezúttal a női energiák uralják majd a gazdag kínálatot. Te is ott leszel...

- Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy felkértek az idei Gourmet Fesztivál nagykövetének. Ez lehetőséget ad arra, hogy ráirányítsam a figyelmet arra a kemény munkára, amit sok más női vállalkozó és termelő végez. A látogatók a fesztiválon személyesen is találkozhatnak velem, valamint két nagykövet társammal, Ormós Gabriellával és Ötvös Zsuzsával. Ami pedig a mangalicahúst illeti, annak népszerűsége egyre nő a gasztronómiában. Én is azt igyekszem népszerűsíteni, hogy minél többen megkóstolhassák és élvezhessék ezeket a termékeket a mindennapokban.

- Már csak egy kérdés foglalkoztat: szoktál boltban élelmiszert vásárolni?

- Fűszereket leginkább, idejét nem tudom, hogy mikor vettem utoljára hústerméket boltban. Tojást adnak a tyúkjaim, sajtot, tejterméket, zöldséget pedig cserélek a piacon, teljesen más az ízük, mint az áruházi verzióknak. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: indulás a piacra! Csak így tudnak fennmaradni a helyi termelők, arról nem beszélve, hogy ott sokkal jobb minőségű élelmiszert vehetünk, mint a nagyüzemi termelésből. Támogassuk a hazai kistermelőket.


Megosztom
Link másolása


Ajánljuk
HÍREK
20 perccel a kezdés előtt megijedt és lemondta a Rost Andreát kísérő zenész - jelentették be a tüntetésen
Rost Andrea így is színpadra lépett, és zenei kíséret nélkül énekelte el a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt. Azt kérte, a tömeg énekelje vele.

HÍREK
Magyar Péter fontos infókat osztott meg a debreceni tüntetésről, ismét szervezett provokációtól tart
Állítása szerint a Fidesz provokáló táblákat helyezett ki éjjel a rendezvény helyszínén. Tegnap óta a helyi webkamerák sem működnek.

KÉK HÍREK
„A kislányának a sikítozását hallottuk, hogy apa, apa” – Megszólalt egy szemtanú a Richter Cirkusz balesetéről
Richter Flórián, a cirkusz igazgatója szerint a háló sérülhetett meg, az okozta a vasoszlop kidölését. A baleset után vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

HÍREK
Mozdulni sem lehet Debrecen főterén, ekkora tömeg fogadta Magyar Pétert
A képeken jól látható, hogy nemcsak a tér, hanem a környék is teljesen megtelt.

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
60 évesen lett szépségkirálynő, ezzel történelmet írt az ügyvédnő
Ő képviseli majd Argentínát a Miss Universe versenyén Mexikóban.

Megosztom
Link másolása

Alejandra Rodríguez elvarázsolta a Buenos Aires-i zsűrit, így nemcsak ő lett a győztes, hanem ő képviselheti a hazáját a Miss Universe világversenyen is, melyet idén Mexikóban rendeznek - hangzott el a Fókuszban. Alejandra azonban nemcsak a szép, hosszú haja és az kedves mosolya miatt volt különleges a zsűrinek, hanem azért is, mert már 60 éves.

Alejandra a verseny előtt hónapokig dolgozott kifutói edzőkkel és stylistokkal, hogy csiszolja imázsát és javítsa önbizalmát, ugyanis semmilyen tapasztalata nem volt hasonló versenyeken.

Eltökéltsége és elhivatottsága kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma van, szembeszállt az előítéletekkel, és bebizonyította, hogy a szépségnek nincs kora.

A Miss Universe Argentínában való részvételének bejelentése után Alejandra nagy támogatást kapott követőitől a közösségi oldalakon. Sokan dicsérték bátorságát és elszántságát, kiemelve belső szépségét és karizmáját.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Lubics Szilvia: „A futáshoz csak két dolog kell, futócipő és akaraterő”
Mit adhat a futás egy nőnek? Félni kell-e tőle? Mit jelent a futás Lubics Szilviának? Nemrég erről beszélgettünk.
Szegedi Éva - sassy.hu
2024. április 25.


Megosztom
Link másolása

Bár már 28 éves kora óta fut, a legtöbben akkor ismerték meg itthon Lubics Szilvia nevét, amikor 2014-ben a világ harmadik legjobb ultrafutójának választották. A magyar amatőr hosszútávfutó, ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese civilben fogorvos és három fiú édesanyja.

Semmi nem tudja eltántorítani a futástól és a céljaitól. Kitartását és erejét az is mutatja, hogy 2023-ban a melanómaműtétét követően 350 kilométeres távot teljesített egy skóciai futóversenyen és megszerezte a 7. helyet.

A futásról és mindarról, amit ez a sport jelent számára, a Forbes Women's Summiton beszélgettünk, április 3-án.

- Létezik külön fiú sport és lány sport? Fiús vagy lányos sportok? Van olyan sportág, amit lányoknak inkább nem kellene űzniük, mert az nem jó nekik?

- Nincsen ilyen éles határvonal, én legalábbis így gondolom; mindenki olyan sportágba vág bele, ami őt vonzza. Nyilván vannak azért olyan sportok, amelyeket inkább tipikusan férfiak űznek, illetve olyanok amiket nők választanak.

- Többször is hallottam már azt a vélekedést, hogy a lányok inkább ne fussanak, mivel ez a sport nem tesz jót a nők szervezetének. Téged megtaláltak már ezzel a véleménnyel?

- Eddig még nem, bár elképzelhető, hogy csak nekem nem merték még ezt mondani.

- Ha valaki elkezd rendszeresen futni, azon kívül, hogy sportol és növekszik az erőnléte, az állóképessége, még mit adhat neki?

-Rengeteg mindent! Alapvetően azt gondolom, hogy a futás szuper kikapcsolódás, tökéletesen ki lehet szellőztetni vele a fejünket.

Egyfajta terápia is: bármilyen stresszhelyzetet kiválóan le lehet vezetni futással.

- Az mindegy, hol és hogyan futunk?

- Lehet, hogy másnak futópadon is megy ez a kikapcsolódás, én viszont csak a szabadban tudom elképzelni a futást.

Rengeteg emberi kapcsolatot hoz magával a futás, barátokat szerezhetünk vele, megismerhetjük a szűkebb és tágabb környezetünket, azt a helyet, ahol élünk. Ha elutazunk valahová, azt is másképp, más szemszögből nézzük, mint egy tipikus turista, vagy az, aki csak éppen oda megy nyaralni. Nagyon szeretem futás közben felfedezni a világot.

- Vittél magaddal kifejezetten azért futócipőt nyaraláskor, hogy ott majd lesz olyan hely, ahol futhatsz?

- Soha nem is megyek futócipő nélkül sehova, mert nincsen olyan hely, ahol ne tudnék futni. És mivel gyakorlatilag minden nap futok, ezért 20 éve nem utazom futócipő nélkül, az az első, amit becsomagolok.

- Az előbb említetted a barátokat, az ismeretséget. Egy kívülállónak, aki nem fut, magányos sportnak tűnik.

- A futást nem lehet kategorizálni és kijelenteni róla, hogy magányos vagy társas sport, mivel minden a körülményektől függ. Bárhogyan elkezdhető és űzhető, társaságban és egyedül is, aszerint, hogy kinek hogyan megfelelő.

Tapasztalataim szerint sokszor pont az a jó, úgy lehet a legjobban kikapcsolni, ha egyedül vagy, önmagaddal töltöd az időt és tudsz gondolkodni. De ez nem jelenti az, hogy csak így lehet csinálni. Eleve nagyon sok baráti közösség vagy klub van, amelynek a tagjai szívesen futnak együtt.

Én igazából mind a két verziót szeretem, mindkettőnek megvan a helye az edzéseimben.Lubics Szilvia interjú

- Mit gondolsz, ha valaki teljesen kezdőként elkezd futni, mi a legelső probléma, amivel szembesülni fog?

- Szerintem nem kell semmilyen problémával szembesülnie. Ha valaki el akarja kezdeni, akkor az a legjobb, ha elvárások nélkül vág bele. Ha nem akar mindenáron gyorsan futni vagy nagy távolságot megtenni, hanem egyszerűen a saját érzéseire hagyatkozva nekiáll kocogni.

Amivel találkozni fog, azok a tipikus „kezdő futó nyavalyák”, amelyek akkor jelentkeznek, amikor az ember szervezete még nem szokott hozzá a rendszeres futáshoz. Amikor a teste bizonyos részein fájdalmat érez, mert mondjuk még nem elég erősek az ízületek, a szalagok.

Sok kezdő futót elrettent, ha például megfájdul a térde vagy kialakul egy kis ínhüvelygyulladás. Ezek a szervezet teljesen normális válaszai a kezdeti terhelésre, ám ezektől nem kell különösebben megijedni, a test hozzá fog szokni a terheléshez. Ahhoz hasonló, mint amikor először megyünk konditerembe, és izomlázunk lesz.

- Mondhatjuk, hogy a futás bárki számára rendelkezésre áll? Hiszen nem kell speciális, drága felszerelést beszerezni hozzá, hanem nagyobb anyagi befektetés nélkül is elkezdhető.

- Kezdőként két dolog kell csupán hozzá: futócipő és akaraterő. Ráadásul a futás igazságos rendszer: ami energiát beleteszel, az megtérül. Nem egy zsűri dönti el, hogyan csináltál valamit, hanem a számok beszélnek. Úgyhogy korrekt és ebből a szempontból nagyon tiszta sport.

Nyilván lényegesen olcsóbb is, mint sok más sportág, még azzal együtt is, hogy a futócipő után vesz az ember később egy-egy pólót meg nadrágot. De ez a „befektetés” még mindig a töredéke annak, amit mondjuk a kerékpáros sportra kell áldozni.

- Melyik volt számodra a legnehezebb vagy legemlékezetesebb kihívás a futásban?

- Már az ultrában is több mint 100 verseny van mögöttem, nagyon nehéz versenyeken vagyok túl, és mindegyikre igyekeztem alaposan felkészülni, ezért nem könnyű egyet vagy kettőt kiválasztani közülük.

Inkább a nagy váltások jelentettek kihívást. Például az első huszonnégy órás futásom vagy az első kétszáz mérföldes táv. Amikor először találkozom egy adott versenytípussal, az mindig nehéz.

A körülményeket tekintve azért eléggé elmentem a végletekig. És bár futottam már a Halál völgyében is, plusz 50 fokban, úgy gondolom, a körülményeket tekintve az antarktiszi futásom volt a legdurvább, a leghúzósabb.

- Mi volt a legfontosabb, amire megtanított a futás?

- Leginkább arra, hogy bármi is történik, mindenhonnan, minden helyzetből, minden nehézségből fel lehet állni és ki lehet jönni.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Nem cserélné le vályogkunyhóját az ugandai szupermodell, akitől Afrikáról is sokat tanulhatunk
Egy Gucci bemutató meg egy Moncler fotózás között fenntarthatóságról és a falusi közösség erejéről, kulturális különbségekről és hasonlóságokról beszél videóin Aketch Winnie Joy, az ugandai angoltanár

Megosztom
Link másolása

Az ugandai szupermodell, Aketch Winnie Joy huszas éveiben felfüggesztette tanári hivatását, hogy egy másik álmának, a modellkedésnek is lehetőséget adjon a kibontakozásra.

A jelenleg 31 éves ugandai angoltanár elég későn csöppent a divat világába: míg a legtöbben már egész fiatalon járnak casting-okra, szerepelnek különféle reklám- vagy divatanyagokban, Aketch akkor került a kifutókra, amikor a többiek már a visszavonulást szokták fontolgatni.

A falusi tanárnő ugyan régóta dédelgette azt az álmát, hogy eljusson a divat nagyvárosaiba, kifutókon vonulhasson és címlapokon szerepelhessen, ezt a vágyát egy időre el kellett nyomnia.

Édesanyja és nagyanyja is tanítók voltak, így gyakorlatilag a családi bizniszt vitte tovább egészen addig, amíg bele nem fáradt  a számunkra is ismerős helyzetbe: a tanárok súlyos alulfizetettségébe.

Hátrahagyva faluját és addigi hivatását (amit egyébként saját bevallása szerint is hivatásnak tekint és a mai napig nagyon szeret), Fokvárosba költözött, hogy elindítsa a biztosabb anyagi háttér megteremtését sejtető modell karrierét.

„A tanári munka megvár, azt lehet csinálni 80 évesen is” - mondta egyik videójában.

Azonban a siker nem jött könnyen: három hónap modellkedés után összeomlott, és haza akart költözni. Szülei azonban támogatták, és megerősítették hitében, hogy jó helyen van, tovább kell csinálnia. Végül egy évig élt Fokvárosban anélkül, hogy bármilyen bevétele lett volna.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Aztán szépen-lassan beérett az a rengeteg próbafotózás, és ma már elmondhatja magáról, hogy dolgozott együtt többek között olyan nagyágyúkkal, mint a Gucci , a Marc Jacobs , a Giorgo Armani , vagy a Dolce and Gabbana

A social media felületein pedig továbbra is edukál: modellkedésről, Afrikáról, falusi közösségek megtartó erejéről és arról is, hogyan kell beizzítani a magyar dédszüleink által használt szenes vasalót.

Vályogházban lakni

Szegény afrikaiak, 2024 van és még mindig szalmatetős sárkunyhóban élnek… Gondolják sokan. Ez a hozzáállás már önmagában is elég XIX. századi, ezt már csak azzal lehet tetézni, hogy ha valaki egy internettel rendelkező készülékkel a kezében gondolja mindezt, és közzé is teszi.

Joy számtalan olyan hozzászólást és üzenetet kap a különböző csatornáin, melyben (le)sajnálják őt azért, hogy a falujában még mindig csak vályogházakban élnek az emberek.

Egyik videójában ezért kicsit mélyebben foglalkozik a témával.

Kezdi az egészet azzal a tiszteletteljes hozzáállással, hogy megjegyzi, a hasonló kérdések szerinte mindig vagy őszinte kíváncsiságból vagy tudatlanságból fakadnak, és egyiket sem ítéli el.

A felvetésre ő elegánsan visszakérdez:

„Miért is ne laknék egy olyan házban, ami saját, természetes klímával rendelkezik? Miért is ne laknék egy olyan házban, amelyben a legeslegmelegebb hónapokban sincs szükség hűtőre az italok vagy a víz hidegen tartására?”

A szalmatetős vályogkunyhó ugyanis mindezt ingyen nyújtja a benne lakóknak.

Az ugandai sárkunyhó egyébként ugyanazon alapanyagokból és rendszer szerint épül fel, mint a régi magyar paraszti épületek, vagy akár a német Fackwerk-házak.

Az egyik kommentelő meg is jegyzi, hogy a német ősei által épített Fackwerk-házakat több száz év után is egyszerű renoválni, hogy a módszer egészen nagy házak felhúzásához is alkalmazható. Emellett ráadásul az összes felhasznált anyag vegyszermentes, és ha egyszer le kell bontani egy ilyen épületet, az egész gond nélkül lebomlik, és senkinek sem fog évtizedekkel később kellemetlen meglepetést okozni a sitt.

A vályogból épült falak azon kívül, hogy környezetkímélőek és masszívak, nagy hőtároló tömegük miatt nyáron sokáig tartják a hűvöset, télen pedig a meleget, páraszabályozó tulajdonságuknak köszönhetően pedig minimalizálják a penészedés veszélyét.

A sárkunyhók vagy régi vályogházak hasznos tulajdonságaiból a mai építőipar is ihletet merít: itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vályogvakolat használata, mely természetesen szabályozza a levegő nedvességtartalmát, nemcsak felveszi, tárolja, de le is adja a levegő nedvességtartalmát.

Winnie falujának lakói tehát egyáltalán nem szorulnak rá drágább és környezetszennyezőbb, klímaberendezéses házakra.

Megtartó közösség

Aketch számos videójában beszél arról, mi mindent szeret szülőfalujában, annak hagyományaiban. Mindez leginkább annak tükrében vált számára is ennyire fontossá, amit a modellkedéssel járó folyamatos utazás során a nyugati kultúrából látott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ahogy ugyanis a követőinek is számos furcsaság szúrt szemet az ő kultúrájával kapcsolatban (a fiatalok mindig letérdeléssel köszöntik az idősebbeket, kicsi kortól fogva minden gyerek be van vonva a háztartási és földművelési feladatokba, stb.), neki is meghökkentő volt pár amerikai vagy európai szokás vagy helyzet saját gyökereivel összevetve.

Az egyik ilyen az ingatlantulajdon kérdése volt. Aketch falujában mindenki az ősei által birtokolt földet műveli, saját mezőgazdasági területtel és lakóingatlannal rendelkezik, míg az Egyesült Államokban a legtöbben hitelre vásárolnak házat, földet, vagy egész életükben bérleményként használják azokat.

Többek között ez a függésben élés okozza Aketch szerint az általa megfigyelt állandó szorongást és depressziót, ami a saját falujában ismeretlen fogalom.

Az oktatás finanszírozásának kérdésében is más a két ország: míg az amerikaiak többsége diákhitelből jár főiskolára  vagy egyetemre, az ugandai szülők előre kispórolják gyerekeik taníttatásának költségeit. Ebből is fakad, hogy a felsőoktatásból kikerült fiatalok szinte kivétel nélkül egész hátralevő életükben „törlesztik” ezen adósságukat: minden szinten kiveszik a részüket a szülők és családtagok megsegítéséből. Aketch számára egyébként az egyik legmegdöbbentőbb nyugati furcsaság az idősek otthonának intézménye volt.

Számára elképzelhetetlen, hogy bárki az ő falujából ne a saját házában, a szerettei körében töltse életének utolsó napjait is.

Többször hangsúlyozza a nálunk szinte már csak szólásban élő „Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell” közösségi együttműködés fontosságát, és teszi ezt nem csak tanári minőségében, hanem mint testvér, szomszéd és 2020 óta a Little Hands Of Grace nonprofit szervezet egyik alapítójaként is. A szervezet Aketch falujának azon gyerekeit támogatja étellel, iskolai felszereléssel, ruhával, és, ami a legfontosabb: figyelemmel és törődéssel, akiknek ez saját családjukban nem adatik meg. Ezzel tudják távol tartani a kicsiket az olyan súlyos problémák megélésétől, mint a korai vagy elrendezett házasság, a tini terhesség, a droghasználat, vagy az, hogy megfelelő étkezés és felszerelés hiányában időnek előtte otthagyják az iskolát.

Edzőterem nincs, organikus élelmiszer és őszinteség van

Sokan kérdezik Aketch-től, hogyan lehet, hogy a videóin szinte mindenki vékony és kisportolt, miközben edzőtermet egyet sem látni a környéken.

A válasz egyszerű: mivel mindenki részt vesz a háztartás, a konyhakert és a farmok fenntartásában, esélyük sincs meghízni vagy eltunyulni.

Számos felvételen látni a modellt is kapálni, ananászt szüretelni vagy kölest aratni, otthon mindenhova gyalog vagy biciklivel jár, de még a vasalással is a karizmait edzi.

Ebben a videóban mutatja be, hogyan használhatták a magyar nagyik és dédik is a maguk idejében a szenes vasalót, kettlebell-ként lóbálva a nehéz eszközt a parázs felizzítására.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ami pedig a táplálkozást illeti, ezen a téren is csak akkor szembesült saját szerencséjével, amikor külföldön megtapasztalta, mennyire drágák és nehezen elérhetők az organikus élelmiszerek.

Míg az Államokban egy átlag élelmiszer bolt tömve van félkész vagy készétellel, és csak elenyésző mennyiségben találni jó minőségű és organikus zöldséget vagy gyümölcsöt, ráadásul aranyáron, addig mindez odahaza, Ugandában pont fordítva van.

Az egészséges élelmiszerek mellett a közösséget a hagyományos gyógynövények ismerete is támogatja. A faluban szinte mindenki tisztában van a különféle növények, például a hosszúkás indiai citromfű, a mangó vagy a tüskés annóna levelének  jótékony hatásával. Aketch is sokszor oszt meg ilyen tartalmakat: saját gyomorfekélyét például a tamarind levével gyógyította meg, és azt is bemutatja, hogyan készíti - szintén karizom erősítő módon – vízből és a gyümölcsből a frissítő innivalót egy palack segítségével.

A modell videóit nézve egy olyan ember személyisége bontakozik ki előttünk, aki a világjárás közben fedezi fel igazán saját otthonának, népének értékeit, és

ezek bemutatásával igyekszik árnyalni a sokszor egysíkú, Afrikát nem kontinensként, hanem egyetlen országként kezelő nyugati összképet.

Tanárként türelmesen, nyitottan, lényegre törően és játékosan vezet be minket akár a modellvilág árnyékosabb oldalára, akár abba, mit nem illik Ugandában az első találkozáskor megkérdezni a másikról, vagy abba, miért ne higgyük a filtereknek, legyenek azok applikációk vagy sztereotípiák.

Üljünk be néha az óráira, hátha mi is tanulunk valami újat.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk