INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Nem cserélné le vályogkunyhóját az ugandai szupermodell, akitől Afrikáról is sokat tanulhatunk

Egy Gucci bemutató meg egy Moncler fotózás között fenntarthatóságról és a falusi közösség erejéről, kulturális különbségekről és hasonlóságokról beszél videóin Aketch Winnie Joy, az ugandai angoltanár

Megosztom
Link másolása

Az ugandai szupermodell, Aketch Winnie Joy huszas éveiben felfüggesztette tanári hivatását, hogy egy másik álmának, a modellkedésnek is lehetőséget adjon a kibontakozásra.

A jelenleg 31 éves ugandai angoltanár elég későn csöppent a divat világába: míg a legtöbben már egész fiatalon járnak casting-okra, szerepelnek különféle reklám- vagy divatanyagokban, Aketch akkor került a kifutókra, amikor a többiek már a visszavonulást szokták fontolgatni.

A falusi tanárnő ugyan régóta dédelgette azt az álmát, hogy eljusson a divat nagyvárosaiba, kifutókon vonulhasson és címlapokon szerepelhessen, ezt a vágyát egy időre el kellett nyomnia.

Édesanyja és nagyanyja is tanítók voltak, így gyakorlatilag a családi bizniszt vitte tovább egészen addig, amíg bele nem fáradt  a számunkra is ismerős helyzetbe: a tanárok súlyos alulfizetettségébe.

Hátrahagyva faluját és addigi hivatását (amit egyébként saját bevallása szerint is hivatásnak tekint és a mai napig nagyon szeret), Fokvárosba költözött, hogy elindítsa a biztosabb anyagi háttér megteremtését sejtető modell karrierét.

„A tanári munka megvár, azt lehet csinálni 80 évesen is” - mondta egyik videójában.

Azonban a siker nem jött könnyen: három hónap modellkedés után összeomlott, és haza akart költözni. Szülei azonban támogatták, és megerősítették hitében, hogy jó helyen van, tovább kell csinálnia. Végül egy évig élt Fokvárosban anélkül, hogy bármilyen bevétele lett volna.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Aztán szépen-lassan beérett az a rengeteg próbafotózás, és ma már elmondhatja magáról, hogy dolgozott együtt többek között olyan nagyágyúkkal, mint a Gucci , a Marc Jacobs , a Giorgo Armani , vagy a Dolce and Gabbana

A social media felületein pedig továbbra is edukál: modellkedésről, Afrikáról, falusi közösségek megtartó erejéről és arról is, hogyan kell beizzítani a magyar dédszüleink által használt szenes vasalót.

Vályogházban lakni

Szegény afrikaiak, 2024 van és még mindig szalmatetős sárkunyhóban élnek… Gondolják sokan. Ez a hozzáállás már önmagában is elég XIX. századi, ezt már csak azzal lehet tetézni, hogy ha valaki egy internettel rendelkező készülékkel a kezében gondolja mindezt, és közzé is teszi.

Joy számtalan olyan hozzászólást és üzenetet kap a különböző csatornáin, melyben (le)sajnálják őt azért, hogy a falujában még mindig csak vályogházakban élnek az emberek.

Egyik videójában ezért kicsit mélyebben foglalkozik a témával.

Kezdi az egészet azzal a tiszteletteljes hozzáállással, hogy megjegyzi, a hasonló kérdések szerinte mindig vagy őszinte kíváncsiságból vagy tudatlanságból fakadnak, és egyiket sem ítéli el.

A felvetésre ő elegánsan visszakérdez:

„Miért is ne laknék egy olyan házban, ami saját, természetes klímával rendelkezik? Miért is ne laknék egy olyan házban, amelyben a legeslegmelegebb hónapokban sincs szükség hűtőre az italok vagy a víz hidegen tartására?”

A szalmatetős vályogkunyhó ugyanis mindezt ingyen nyújtja a benne lakóknak.

Az ugandai sárkunyhó egyébként ugyanazon alapanyagokból és rendszer szerint épül fel, mint a régi magyar paraszti épületek, vagy akár a német Fackwerk-házak.

Az egyik kommentelő meg is jegyzi, hogy a német ősei által épített Fackwerk-házakat több száz év után is egyszerű renoválni, hogy a módszer egészen nagy házak felhúzásához is alkalmazható. Emellett ráadásul az összes felhasznált anyag vegyszermentes, és ha egyszer le kell bontani egy ilyen épületet, az egész gond nélkül lebomlik, és senkinek sem fog évtizedekkel később kellemetlen meglepetést okozni a sitt.

A vályogból épült falak azon kívül, hogy környezetkímélőek és masszívak, nagy hőtároló tömegük miatt nyáron sokáig tartják a hűvöset, télen pedig a meleget, páraszabályozó tulajdonságuknak köszönhetően pedig minimalizálják a penészedés veszélyét.

A sárkunyhók vagy régi vályogházak hasznos tulajdonságaiból a mai építőipar is ihletet merít: itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vályogvakolat használata, mely természetesen szabályozza a levegő nedvességtartalmát, nemcsak felveszi, tárolja, de le is adja a levegő nedvességtartalmát.

Winnie falujának lakói tehát egyáltalán nem szorulnak rá drágább és környezetszennyezőbb, klímaberendezéses házakra.

Megtartó közösség

Aketch számos videójában beszél arról, mi mindent szeret szülőfalujában, annak hagyományaiban. Mindez leginkább annak tükrében vált számára is ennyire fontossá, amit a modellkedéssel járó folyamatos utazás során a nyugati kultúrából látott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ahogy ugyanis a követőinek is számos furcsaság szúrt szemet az ő kultúrájával kapcsolatban (a fiatalok mindig letérdeléssel köszöntik az idősebbeket, kicsi kortól fogva minden gyerek be van vonva a háztartási és földművelési feladatokba, stb.), neki is meghökkentő volt pár amerikai vagy európai szokás vagy helyzet saját gyökereivel összevetve.

Az egyik ilyen az ingatlantulajdon kérdése volt. Aketch falujában mindenki az ősei által birtokolt földet műveli, saját mezőgazdasági területtel és lakóingatlannal rendelkezik, míg az Egyesült Államokban a legtöbben hitelre vásárolnak házat, földet, vagy egész életükben bérleményként használják azokat.

Többek között ez a függésben élés okozza Aketch szerint az általa megfigyelt állandó szorongást és depressziót, ami a saját falujában ismeretlen fogalom.

Az oktatás finanszírozásának kérdésében is más a két ország: míg az amerikaiak többsége diákhitelből jár főiskolára  vagy egyetemre, az ugandai szülők előre kispórolják gyerekeik taníttatásának költségeit. Ebből is fakad, hogy a felsőoktatásból kikerült fiatalok szinte kivétel nélkül egész hátralevő életükben „törlesztik” ezen adósságukat: minden szinten kiveszik a részüket a szülők és családtagok megsegítéséből. Aketch számára egyébként az egyik legmegdöbbentőbb nyugati furcsaság az idősek otthonának intézménye volt.

Számára elképzelhetetlen, hogy bárki az ő falujából ne a saját házában, a szerettei körében töltse életének utolsó napjait is.

Többször hangsúlyozza a nálunk szinte már csak szólásban élő „Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell” közösségi együttműködés fontosságát, és teszi ezt nem csak tanári minőségében, hanem mint testvér, szomszéd és 2020 óta a Little Hands Of Grace nonprofit szervezet egyik alapítójaként is. A szervezet Aketch falujának azon gyerekeit támogatja étellel, iskolai felszereléssel, ruhával, és, ami a legfontosabb: figyelemmel és törődéssel, akiknek ez saját családjukban nem adatik meg. Ezzel tudják távol tartani a kicsiket az olyan súlyos problémák megélésétől, mint a korai vagy elrendezett házasság, a tini terhesség, a droghasználat, vagy az, hogy megfelelő étkezés és felszerelés hiányában időnek előtte otthagyják az iskolát.

Edzőterem nincs, organikus élelmiszer és őszinteség van

Sokan kérdezik Aketch-től, hogyan lehet, hogy a videóin szinte mindenki vékony és kisportolt, miközben edzőtermet egyet sem látni a környéken.

A válasz egyszerű: mivel mindenki részt vesz a háztartás, a konyhakert és a farmok fenntartásában, esélyük sincs meghízni vagy eltunyulni.

Számos felvételen látni a modellt is kapálni, ananászt szüretelni vagy kölest aratni, otthon mindenhova gyalog vagy biciklivel jár, de még a vasalással is a karizmait edzi.

Ebben a videóban mutatja be, hogyan használhatták a magyar nagyik és dédik is a maguk idejében a szenes vasalót, kettlebell-ként lóbálva a nehéz eszközt a parázs felizzítására.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ami pedig a táplálkozást illeti, ezen a téren is csak akkor szembesült saját szerencséjével, amikor külföldön megtapasztalta, mennyire drágák és nehezen elérhetők az organikus élelmiszerek.

Míg az Államokban egy átlag élelmiszer bolt tömve van félkész vagy készétellel, és csak elenyésző mennyiségben találni jó minőségű és organikus zöldséget vagy gyümölcsöt, ráadásul aranyáron, addig mindez odahaza, Ugandában pont fordítva van.

Az egészséges élelmiszerek mellett a közösséget a hagyományos gyógynövények ismerete is támogatja. A faluban szinte mindenki tisztában van a különféle növények, például a hosszúkás indiai citromfű, a mangó vagy a tüskés annóna levelének  jótékony hatásával. Aketch is sokszor oszt meg ilyen tartalmakat: saját gyomorfekélyét például a tamarind levével gyógyította meg, és azt is bemutatja, hogyan készíti - szintén karizom erősítő módon – vízből és a gyümölcsből a frissítő innivalót egy palack segítségével.

A modell videóit nézve egy olyan ember személyisége bontakozik ki előttünk, aki a világjárás közben fedezi fel igazán saját otthonának, népének értékeit, és

ezek bemutatásával igyekszik árnyalni a sokszor egysíkú, Afrikát nem kontinensként, hanem egyetlen országként kezelő nyugati összképet.

Tanárként türelmesen, nyitottan, lényegre törően és játékosan vezet be minket akár a modellvilág árnyékosabb oldalára, akár abba, mit nem illik Ugandában az első találkozáskor megkérdezni a másikról, vagy abba, miért ne higgyük a filtereknek, legyenek azok applikációk vagy sztereotípiák.

Üljünk be néha az óráira, hátha mi is tanulunk valami újat.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A mangalicás lány, aki a piacozó nagymamának segítő kislányból lett állattenyésztő
Az ország egyetlen női mangalica farmjának vezetője hajnalban kezd és estig dolgozik, itt nincs szabadnap, nincs hosszú nyaralás. Mégsem akar váltani, mi több, beleszeretett ebbe az életmódba.

Megosztom
Link másolása

A mangalica nemcsak külsejében, hanem természetében is különbözik más sertésfajtáktól. Általánosságban barátságos és nyugodt állatok, könnyen alkalmazkodnak a környezetükhöz és jól tűrik a hidegebb időjárást is, köszönhetően dús szőrzetüknek. Társas lények, így szeretik, ha nincsenek egyedül, legyen a társaságuk ember vagy állat.

Kíváncsi természetűek, gyakran kutatják környezetüket és szeretnek játszani, főként fiatalabb korukban.

Az elmúlt években a fajta nemzetközi szinten is egyre népszerűbbé vált, köszönhetően a mangalica hús különleges ízvilágának és a fenntartható állattartási gyakorlatoknak. Fekete Zsóka mangalicákat tenyészt saját farmján, melynek fő profilja a kézműves termékgyártás. Piacozó nagymamának besegítő kislányból lett maga is állattenyésztő, munkáját, mangalica termékeit számos hazai és nemzetközi elismerés dicséri. Farmján a hagyományos állattenyésztés és a fenntartható gazdálkodás összefonódik.

- Több, mint tíz éve, hogy elindítottam a farmot. Abszolút a nulláról kezdtem az állattenyésztést fiatal nőként. Borzasztóan nehéz volt, gondolok itt a gyakorlati, fizikai munkára és a háttérfeladatokra.

Az egészben az volt a legrosszabb, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt a mangalicák neveléséről és feldolgozásáról. Erre az időszakra úgy emlékszem, mint egy testi-lelki megpróbáltatásra,

amelynek mára érett be a gyümölcse. De nem túlzás azt állítani, hogy minden időmet és energiámat rászántam. Rengeteget tanultam. A farm sok áldozattal jár, nekem tényleg nincsen szabadság, én tényleg hajnalban kezdem a munkát minden egyes nap. Ezt nem könnyű megszokni, bevallom a magánélettel is nehezen tudtam összeegyeztetni, de végül belejöttem, és talán nem járok el szórakozni minden este, azért a barátaimra marad időm. Eleinte sokan kérdezték, hogy fogom bírni, de ma itt vagyok több, mint egy évtized után, és úgy érzem, hogy még sok lehetőség vár rám.

- Élelmiszermérnök és lovaskultúra-szakoktató vagy. Miért éppen a mangalicára esett a választásod?

- Ennek egyszerű oka van. Ez egy őshonos állat Magyarországon, vagyis minden adott a mangalicatartáshoz, kezdve a takarmánytól az időjárásig. A családdal a bio növénytermesztés és a szőke mangalicatenyésztés mellett döntöttünk. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok, több sikeres uniós pályázattal sikerült kiépíteni az önálló vállalkozásomat.

- A családot említed, a szüleid is bekapcsolódtak? Együtt tanultátok az új szakmát?

- Édesapám ezelőtt is bio zöldségtermesztéssel foglalkozott, mára bio takarmánynövényeket termeszt,  búzát, kukoricát, árpát, zöldborsót, így ma ő felel a farmon a takarmányért, hogy tudjam etetni a közel négyszáz mangalicát. Leginkább azon múlik egy hústermék minősége, hogy mivel etették az állatot. A farm nekem és édesanyámnak hozott nagy változást az életünkben, ő a piacozásban segít. Vagyis édesanyám velem együtt minden pénteken hajnali kettőkor kel, hogy Hajdúböszörményből elmenjünk Budapestre, a Lehel téri piacra. Ma már személyesen ismerik őt, persze engem is, a vevők, a piacozás több egyszerű munkánál. Itt azonnal kapunk visszajelzést, itt látszik igazán, hogy jó irányba tartunk.

- Egyedüli nő vagy az országban, aki mangalicákat tenyészt.

- Én beleszerettem ebben az életbe. Mondhatom, hogy mangalicákkal kelek, fekszem. Nálunk ki tudnak menni karámba az állatok, pihenni tudnak. Melegben bent vannak, mert ott hűvösebb van, amikor hűvösebb az idő, ki tudnak menni sütkérezni. Nagy területen élnek, lehetőségük van arra, hogy eleget mozogjanak, játszanak.

Ők kondás állatok, megvan ott is a hierarchia, hogy ki a vezéregyéniség. Nyári időszakban wellness van, még locsoljuk is őket, megkapják a fürdőjüket, téli időszakban a sok szalmát, abban be tudnak kuckózni.

- Igaz az, hogy a mangalica vadabb, mint az átlagos hússertés?

- Nagyon függ a tartástól. Mi úgy tartjuk őket, hogy közéjük megyünk, beszélünk hozzájuk, nem félnek tőlünk, odajönnek, meg lehet simogatni őket, nálunk nincs vadabb állat. Nyilván, amikor kocák alatt kismalacok vannak, arra figyelni kell, akkor nem érdemes bemenni hozzájuk. Akinek kint vannak az állatai az erdőben, talán ott félénkebbek a mangalicák, azokhoz nem lehet közel menni.

- Van kedvenced?

- Még régebben, amikor kevesebb állat volt, inkább volt kedvencem,

ismertem, hogy melyiknek milyen az egyénisége, de most már közel 400 darab van, így inkább a tenyészállatokat ismerem jobban, tudom, ki hogy viselkedik.

De egyedül vezetem a vállalkozást, hozzám tartoznak a háttérfeladatok, én tartom a kapcsolatot a partnerekkel, én gondoskodom a pénzügyekről és a feldolgozásban is kiveszem a részem. Igaz, nem én vágom le az állatokat, ezt a munkát bérvágásban egy helyi vágóhíd végzi.

- Az ízekben mennyire tükröződik a te ízlésvilágod?

- Az alaptermékeink, a kolbász, disznósajt, hurka, ezeket még a nagymamám receptjei alapján készítjük, eredeti hajdúsági recept szerint.

Nyilván vannak új termékeink is, amiket már én kísérleteztem ki, az ízvilágával együtt. Ilyenek a ketogén diétába beilleszthető termékek vagy a paleolit áru, és a grilltermékek is, idén ez az újdonságunk. Szóval egy hagyományos vonalat is képviselek és egy új, innovációs vonalat is.

Tudom, ez sok munka, amit kevesen bírnak, és még kevesebben vágynak erre, de én hiszek abban, hogy mindig lesznek olyan fiatalok, akik megszeretik ezt a ritka területet és kiteljesedhetnek az állattartásban. Gyakran járok iskolákba előadást tartani a fiataloknak, így ösztönzöm őket arra, hogy bátran válasszák a mezőgazdaságot, mert meglesz a gyümölcse. Ami pedig a sikert illeti, ha jobban belegondolunk, valójában mindegy, hogy mangalicafarmról vagy más egyéb mezőgazdasági munkáról, esetleg egy irodáról beszélünk, kitartás és szorgalom nélkül nem fog összejönni.

 

- A Gourmet Fesztivál minden évben egy központi témát tűz a zászlajára: ezúttal a női energiák uralják majd a gazdag kínálatot. Te is ott leszel...

- Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy felkértek az idei Gourmet Fesztivál nagykövetének. Ez lehetőséget ad arra, hogy ráirányítsam a figyelmet arra a kemény munkára, amit sok más női vállalkozó és termelő végez. A látogatók a fesztiválon személyesen is találkozhatnak velem, valamint két nagykövet társammal, Ormós Gabriellával és Ötvös Zsuzsával. Ami pedig a mangalicahúst illeti, annak népszerűsége egyre nő a gasztronómiában. Én is azt igyekszem népszerűsíteni, hogy minél többen megkóstolhassák és élvezhessék ezeket a termékeket a mindennapokban.

- Már csak egy kérdés foglalkoztat: szoktál boltban élelmiszert vásárolni?

- Fűszereket leginkább, idejét nem tudom, hogy mikor vettem utoljára hústerméket boltban. Tojást adnak a tyúkjaim, sajtot, tejterméket, zöldséget pedig cserélek a piacon, teljesen más az ízük, mint az áruházi verzióknak. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: indulás a piacra! Csak így tudnak fennmaradni a helyi termelők, arról nem beszélve, hogy ott sokkal jobb minőségű élelmiszert vehetünk, mint a nagyüzemi termelésből. Támogassuk a hazai kistermelőket.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pásztor Anna: „Bármikor közelebb engedtem magamhoz egy ismeretlen nőt, annak rossz vége lett”
Az Anna and the Barbies vagány frontembere egészen mostanáig valahogy nem jött ki a nőkkel. Pásztor Anna őszintén mesélt arról, hogy mi változott, és hogy miért érti meg jobban a férfiakat.

Megosztom
Link másolása

Pásztor Anna az idén 20. születésnapját ünneplő, Fonogram-díjas Anna and the Barbies frontembere, a hazai zenei élet egyik karizmatikus szereplője. Széles közönséghez elérő, folyamatosan megújuló, sokszínű, érzékeny művész. Zenésztársaival együtt kitartó munkával, kreativitással és alázattal vált a hazai művészet egyik meghatározó alakjává.

- Egy négytagú fiúbanda élén állsz nőként. Szereted ezt a felállást?

- Nem igazán szeretek nőkkel dolgozni, nagyon rossz tapasztalataim vannak női munkatársakkal. Sokáig egyetlen nőben mertem megbízni, a saját édesanyámban. Bármikor máskor közelebb engedtem magamhoz egy ismeretlen nőt, előbb-utóbb rossz vége lett, és nem értem, hogy miért. Mindenesetre épp elég ilyen helyzettel találkoztam ahhoz, hogy ne akarjak nőkkel szorosan együttműködni.

- Tisztelnek a zenekar tagjai? Mégiscsak a rock’n’roll világáról beszélünk.

 

- Legyünk őszinték, rocksztárnak lenni nem büntetés. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezzel foglalkozom.

Ami pedig a rock’n’roll világát illeti, olyan ez, mint a művészvilág: nem az számít, hogy mi a nemed, a legfontosabb kérdés, hogy elég jó legyél. Aki jó, azt tisztelik a társai, aki nem elég jó, az kiesik. Az én zenekarom sem azt nézi, hogy nő vagyok, hanem azt, hogy itt van egy ember előttünk, de vajon elég jól szerepel a színpadon? Töri a jeget előttünk, bármi is legyen? Tud kapcsolódni a közönséghez? Jól énekel? Ha ezek mennek, akkor nem fog elengedni a zenekar. Itt tényleg nem nézik, hogy nő vagyok, vagy férfi. Jó példa erre, amikor terhes voltam, akkor is én kaptam a legrosszabb helyet a koncertbuszban. Itt senki sem játssza meg magát, nyafogásnak pedig semmi keresnivalója a buszon, sem a színpadon, sem a próbateremben. Ez egy egyszerű, letisztult világ.

- Mindig is otthonosan érezted magad a férfiak világában?

- Mindig. Az öcsémmel igazi szövetség van köztünk. Három évvel fiatalabb, de amióta megszületett, ő a legjobb barátom, ő a legfőbb szövetségesem. De a zenekar többi tagjával is jól kijövök, értem a humorukat, jókat bulizok velük, minden adott ahhoz, hogy jó viszonyban álljunk egymással.

- A nőkkel már sosem szeretnél barátságot kötni?

- Az elmúlt időszakban kezdtem el nyitni a nők felé is, mára egyre több nőben kezdek megbízni. Most például itt vagyunk a Ciklus fesztiválon, ahol Pirner Almával és Budai Lottival beszélgettem a színpadon a nőiességről, női sorsokról és női önérvényesítésről. Bár sosem leszek igazi nőcis nő, a többi női rock’n’roll előadóval együtt nekem is feladatom, hogy ott legyek a női körökben.

Ez néha szórakoztató, mert mi, fiús csajok, nem játszmázunk, mi azt mondjunk, amit gondolunk, nem fogunk édesen beszélgetni, és ez meglepő egy női társaságban,

pedig valójában nincs abban semmi rossz, ha egy nő merészebb, ha nem olyan visszafogott. Vagyis közeledek a nőkhöz, és tudom, hogy erre szükség van, mert egy új női magatartást látnak, amivel, ha mások is tudnak azonosulni, akkor nem fogják egyedül érezni magukat.

- Hogyan lehetsz ennyire magabiztos?

- Mindig saját magunkkal kell kezdeni. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a stabil belső énkép nélkül nem tudunk fejlődni. Ahhoz, hogy felépítsünk egy megingathatatlan nőt vagy férfit, előbb meg kell teremteni a teljes belső stabiltást, amit én úgy képzelek el, mint egy ólomgolyót, amely megmozdíthatatlan. Nem mozdul, akár hideget kap, akár meleget. Na jó, néha egy kicsit meginoghat néha ez a belső stabilitás, elvégre emberek vagyunk és nem gépek. De nagyon fontos, hogy rövid időn belül visszaálljon a saját helyére. Ez kell ahhoz, hogy békében legyünk önmagunkkal, és ha ezt elérjük, ha sikerül megszilárdítani az önképünket, akkor hirtelen az egész világ egy jobb hely lesz. Túl sok oldalról kapunk pofonokat, néha engem is felborítanak ezek a pofonok, de megtanultam gyorsan elengedni és felülkerekedni rajta. Kérek minden nőt, hogy találja meg a belső stabilitását, mert utána minden megváltozik, minden jobb lesz.

 

 

Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
60 évesen lett szépségkirálynő, ezzel történelmet írt az ügyvédnő
Ő képviseli majd Argentínát a Miss Universe versenyén Mexikóban.

Megosztom
Link másolása

Alejandra Rodríguez elvarázsolta a Buenos Aires-i zsűrit, így nemcsak ő lett a győztes, hanem ő képviselheti a hazáját a Miss Universe világversenyen is, melyet idén Mexikóban rendeznek - hangzott el a Fókuszban. Alejandra azonban nemcsak a szép, hosszú haja és az kedves mosolya miatt volt különleges a zsűrinek, hanem azért is, mert már 60 éves.

Alejandra a verseny előtt hónapokig dolgozott kifutói edzőkkel és stylistokkal, hogy csiszolja imázsát és javítsa önbizalmát, ugyanis semmilyen tapasztalata nem volt hasonló versenyeken.

Eltökéltsége és elhivatottsága kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma van, szembeszállt az előítéletekkel, és bebizonyította, hogy a szépségnek nincs kora.

A Miss Universe Argentínában való részvételének bejelentése után Alejandra nagy támogatást kapott követőitől a közösségi oldalakon. Sokan dicsérték bátorságát és elszántságát, kiemelve belső szépségét és karizmáját.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Őrfi Eszter: „Bevonzom azokat a nőket, akik hozzám hasonlóan igénylik, hogy megoszthassák magukat másokkal”
Őrfi Eszter zöld otthon szakértő nem csak a tereket, hanem a munkakapcsolatokat is közvetlen és zöld alapokra építi.

Megosztom
Link másolása

Mindenki szeretne olyan otthonban élni, ami valóban együtt rezeg vele. Ami nem hátráltatja, hanem elősegíti a benne élők személyiségének kibontakozását, nem plusz feladatot, hanem háttérországot ad. Szerencsére egyre többen vannak, akik nyitottak arra, hogy mindezt slow módon, a természet és az ember együttműködésével, kölcsönös tiszteletben tartásával érjék el.

Ebben a törekvésükben tudja őket segíteni Őrfi Eszter, a Greenster mögött álló enteriőr stylist.

Karrier leváltva, hitvallás megőrizve

Ugyan Eszter saját állítása szerint már gyerekkorában is szívesen tervezgetett otthonokat, ahhoz, hogy eljusson mostani hivatásáig, meg kellett tennie néhány fontos vargabetűt.

Elsőként elvégezte a környezetvédelmi szakjogász képzést, majd munka mellett önkéntesként dolgozott a Takács-Sánta András ökológus által alapított Kisközösségi Programban, mely olyan földrajzi alapon működő mikroközösségek építését és edukálását segíti, melyek hozzájárulnak egy kevésbé környezetterhelő életmód kialakításához, az egy helyen lakó emberek közösséggé kovácsolásához, valamint a helyi gazdaság erősödéséhez.

Esztert az ottani közös zöld munka és saját családi házuk férjével, Őrfi József építésszel való, kreatív kooperációban történő felépítésének élménye és tapasztalatai mozdították el végérvényesen a lakberendezés felé.

Ezek után a Werk Akadémia enteriőr stylist képzését végül azzal a szilárd elhatározással fejezte be, hogy kifejezetten ökodesignnal szeretne foglalkozni.

Fapados luxus a bokorban

A fenti a kifejezés, Eszter mottója egyik Werkes tanárától, Fónagy Dórától származik.

Ő volt az, aki az egyik első órán arról beszélt a hallgatóinak, hogy

urbánus világunkban már nem a drága luxus anyagok érdeklik az embereket, hanem a természet, mert az jelenti a szabadságot, magát az életet.

Ennek eléréséhez azonban vissza kell vennünk a tempóból életünk minden terén. A slow life, slow design kifejezések ma már talán itthon sem ismeretlenek. A fenntarthatóság, a környezet-és emberkímélés témakörében a slow, mint lelassulás egymagában is jól kifejezi ennek a törekvésnek a miértjét és mikéntjét.

A túlfogyasztás, a túlpörgés ellenpontozására született a Slow mozgalom, mely eredetileg az étkezések lelassítását, a szezonális és helyi alapanyagok és termelők választását jelentette.

Az ezen értékekre való törekvés pedig lassan beszivárgott az életmód, a turizmus vagy jelen esetben a lakberendezés világába is. Nem véletlenül, hiszen holisztikus szemlélettel van dolgunk.

Ahogy slow szempontból a gasztronómiában a helyi gazdák és termelők fontossága, úgy a lakberendezésben a földrajzi közelségben lévő vállalkozások, szakemberek, alapanyagok előtérbe helyezése által érhetünk el társadalomra és környezetre egyaránt jótékony hatásokat.

Eszternek szakmai szempontból is létfontosságú volt, hogy összegyűjtsön minél több zöld hazai piaci szereplőt, akik tervezőként, kivitelezőként vagy forgalmazóként hozzá hasonlóan zászlajukra tűzték a környezettudatos otthon iránti elkötelezettséget.

Ez a folyamatosan bővülő gyűjtemény, az Arany Oldalak zöld, online változataként működő Green Guide szerencsére bárki számára elérhető.

De vajon a megrendelői oldal is ugyanilyen lelkes, ha zöldítésről, lassulásról és esetleges kompromisszumokról van szó?

Kényszerített zöldítés vagy organikus összecsiszolódás?

Egy otthon felépítése, átalakítása, magunkévá tevése kicsit hasonlít a házasság intézményéhez: hiába rajongunk egy filmsztárért, sportolóért vagy énekesért, együtt lakni, együtt élni vele, a maga teljes és őszinte valójában azért nem biztos, hogy kedvünkre való lenne.

Azzal fogunk tudni tartós és szeretetteljes kapcsolatban élni, akivel sikerül a különféle hozott anyagokat összecsiszolni. Aki a hibáink ellenére, vagy pont azokért szeret minket, akivel a nyitottság és kreatív problémamegoldás mindkét irányba működik.

Ilyen egy személyre szabott, jó otthon is: illik a benne lakókhoz, akik elfogadják és előnyükre fordítják a hátrányokat, legyen az tájolás, pénzszűke vagy változó élethelyzetek, hozzá idomulnak a megváltoztathatatlan részekhez.

Eszter saját otthonukon is így dolgozott, először talán kényszerből, később már örömmel merülve el a feladatok frappáns megoldásában.

A több szakmai díjat is nyert Meseház nem öko-luxus alapanyagoktól, nem erőltetett, konzerv fenntartható megoldásoktól, hanem attól lett egyszerre természet- és emberléptékű is, hogy alázattal fordultak a felmerülő problémákhoz.

Nem verték magukat hitelekbe, cserébe nyitott játékossággal és kreativitással oldották meg a nehézségeket, például emeltek a beltérbe zsaludeszkákat vagy betonyp lapokat, és készítettek belőle könyvespolcot, étkezőasztalt vagy falburkolatot.

Így a pénzük megmaradt, az építkezés hulladékának egy része új, értékesebb feladatot kapott, az otthonuk pedig a kezük nyomát viselve vált közös alkotásukká.

Munkái során Eszter ugyanezt a szemléletet alkalmazza. Amivel pedig érdekes módon szinte minden projektje rendelkezik, az a női energiák összekapcsolása.

Kollektív női terek

Egyik legkedvesebb munkája, a csókakői Lámpás az úton vendégház kialakítása nagyon szép példája Eszter munkastílusának, melyről így ír:

„A vendégház tulajdonosával, Ágival való munka rendkívüli élmény volt számomra. Négy éven át tervezgettük, dédelgettük, teremtettük közös erővel ezt a parányi projektet.

Én coacholtam őt, ő inspirált engem: igazi demokratikus tervezési folyamat volt, a slow design jegyében.”

Ági és Eszter hamar egymásra hangolódtak, így a vendégház organikus módon, valódi csapatmunkával készült. A rohanásból való kiszakadást, az itt-és-mostba való belelassulást nem csak a gyönyörű környezet, hanem a jó ízléssel és zöld szemmel kiválasztott berendezés is nagyban elősegíti. Itt sem a Pinterest adta a konyhakész megoldásokat, hanem menet közben, az adott helyzetre reagálva kerültek a házba a bútorok és kiegészítők. Remekül megférnek benne egymás mellett az új, hazai design bútorok (Fészek Részek étkezőasztal és székek), a másodkézből származó darabok (régi kilim szőnyeg, antik textilek, a felújított lábas kád vagy a Másik történet lámpa), és a DIY megoldások (a fehérre festett betonpadló, a saját kezűleg festett betonyp lap burkolat,  az egyedi tervezésű térelválasztó, a tengerifű szőnyegből Ferenc Rita segítségével font lámpabúra a fürdőben).

A főleg hazai, organikus anyagokból dolgozó Rita is hamar ráhangolódott a női csapat rezgésére, ahogy a ház fotózásánál a Simples Studio mögött álló Sámson Réka is. Mindannyian olyan természetességgel foglalták el a helyüket a közös munkában, mintha már évek óta együtt dolgoznának.

Eszter talán ezt szereti a legjobban a munkájában. A női erők bevonzását, természetes összefonódását.

„Nagyon élvezem, hogy rendszeresen bevonzom azokat az embereket (pontosabban nőket), akik hozzám hasonlóan igénylik, hogy megoszthassák magukat másokkal. Mióta a saját utamat járom a munkában, és azzal foglalkozom, ami őszinte lelkesedéssel tölt el, az életem tele van ilyen találkozásokkal” - írja egy bejegyzésben.

Ezek a találkozások sokszor további, gyümölcsöző együttműködéseknek lesznek elindítói. Ritával például megálmodtak egy különleges workshop sorozatot (melynek utolsó alkalma május 25-én lesz), ahol egy-egy fonott tárgytípus közös elkészítése közben otthonteremtésről, funkcionális környezettudatosságról beszélgethetünk velük. Ugyanis nem, nem előadást fogunk Esztertől hallani, hanem párbeszédindító gondolatokat, jól feltett kérdéseket és személyre szabott válaszokat.

Vagy ki tudja.

Lehet, hogy nem is a fenntarthatóságról, hanem táncról vagy anyavállalkozókról, szinergiáról vagy természetes ékszerekről lesz szó.

Vagy bármilyen közös témáról. Eszter számára ugyanis ez az egyik legfontosabb: az együtt levés, együtt gondolkodás, együtt alkotás.

Ez a vágy tükröződik abban a válaszban is, melyet arra a kérdésünkre adott, hogy ha egyetlen tárgyat hagyhatna csak maga után, mi lenne az.

„Egy közösségi ház a természet lágy ölén, benne egy műhellyel, ahol lehet közösen alkotni, nagyokat beszélgetni, és egy térrel, ahol tudunk együtt táncolni vagy akár élni. Mert van bennem egy kép, hogy így szeretnék élni. Egymást segítve, tartva, támogatva, inspirálva, közösen munkálkodni egy szebb, emberségesebb, zöldebb világért.”

Reméljük, a ház hamarosan megvalósul, mindannyiunk örömére.


Megosztom
Link másolása