INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Csernus Imre: ,,Nekem a kétkezi munkától nincs herótom, bármihez odaállok bármikor”

A magyar ember valóban önmagának köszönhetően veszítette el a virtust? Dr. Csernus Imrével noszvaji birtokán beszélgettünk a bátorság, a felelősségvállalás, és a megújulás hiányáról.

Megosztom
Link másolása

Mesébe illő idilli környezet fogadott: hétágra sütött a nap a dimbes-dombos vidékre. A madarak hangosan csicseregtek, zöld minden, amerre a szeme ellát és nyugalom veszi körül az embert. A vidék itt szinte beférkőzik az ember bőre alá, nem véletlen, hogy Csernus Imre annyiszor hivatkozik a józan paraszti észre. Nem hagyhatom ki, hogy rákérdezzek, hogy áll ezzel a témával?

- A józan paraszti észt befolyásolja az illető meg nem oldott gyávasága. Mert, ha belegondolok, a józan paraszti eszű ember nem fél.

A megoldatlan félelemmel megszűnik a józan paraszti ész, mert ott kezdődik a racionalizálás.

És most mi már nagyon okosak vagyunk, ezerrel gyártjuk a kifogásokat. Pont tegnap kérdezte meg valaki tőlem, hogy mi a megérzés? Az első gondolat, az a józan paraszti ész. De a legtöbb ember ezt kapásból megsemmisíti. Megijed: úristen mit mondtam, úristen mit gondolok, úristen mi lesz ebből? – és abban a pillanatban már nem beszélhetünk józan paraszti észről.

A bácsikák, akik egykor itt éltek, ránéztek a tőkére, a földre, a gyümölcsre, ránéztek az emberi dolgokra és mondtak valamit. Az a józan paraszti ész, de nagyon sok ember ezzel már nem rendelkezik.

- Milyen itt élni ebben a nyugodt, falusi környezetben? Könnyen beilleszkedett?

- Amikor ideköltöztem vidékre, tudtam azt, hogy a vidéki embernek a munka a fontos. Vagyis, ha én csak tetszelgek itt, hogy én vagyok a Dr. Csernus Imre és nem fogom meg a munka végét, akkor nem fognak elfogadni.

Nekem a kétkezi munkától nincs herótom, bármihez odaállok bármikor. Mivel én délvidékről jöttem, az alkalmazkodó képességem nagyon magas szinten van, gyors és rugalmas is.

Felépíteni valamit csakis kitartó, következetes és keserves munkával lehet, ha valaki eldönti és képes rá, akkor őt el fogják ismerni. Minden egyszerű kis közösségben azt fogják nézni, hogy hogyan áll valaki a munkához. Mennyire egyenes, mennyire szavahihető, mennyire korrekt. Akiben ezek megvannak és megfogja a munka végét, az be fog illeszkedni bárhol.

Zöld dombok, szőlősök mindenfelé: Csernus Imre borteraszán tevékenykedik, szívesen van a pult mögött is, kávét főz, pakol, szervez, miközben interjút is ad.

Valójában a természet energiáját használom a feltöltődéshez. Ez, hogy most süt a nap, nyár van, zöld minden, a szőlő és minden fejlődik, számomra az elementáris energiák szimbolikája. Ugyanez az energia van ősszel is. Télen alszik, de attól még ott van a lehetőség, akkor is jól érzem magam.

- Határozott véleménye van rólunk, magyarokról. Mit ért az alatt, hogy valaki magyarnak látszik?

- Ez mindig akkor mutatkozik meg, amikor valaki nem a megszokott élethelyzetében és körülményeiben van, hanem idegen helyen. Mindig az új megmérettetés mutatja meg az ember valódi erejét, nem a megszokott közege. Mert a megszokott adja a rutint.

Az olasz, hogyha idejön, rajta érezni, hogy olasz. Míg a magyaron külföldön is látni, hogy bizonytalan kisugárzású.

Mindig az arcokat figyelem, mennyire mosolygósak, derűsek, optimisták, pozitívak. Cipelik az emberek a saját meg nem oldott frusztrációikat. Ha megtanítanánk őket szeretni azt amink van, akkor nem lenne elvándorlás. De hát az ember, aki nem szereti saját magát, az élhet bármilyen szép körülmények között, azt is meg fogja utálni. A magyaroknak van öntudatuk, de nincsen felnőtt öntudatuk. Ha egy embert megkérdeznénk, azt mondaná: persze magyar vagyok. De hogyha megkérdezzük: mitől? A kérdéstől nagyon sokan zavarba jönnek, általában azt válaszolják: hát a nyelvtől, a kultúránktól, hagyományainktól.

Oké mondom, de akkor miért felejtjük ki a hagyományainkból a bátorságot? A bátorságot legfőképpen a megújulás tekintetében.

A magyar ember valójában elveszítette önmagának köszönhetően a virtust. Mert gyávák kimondani az érzéseiket és a hiányosságaikért felelősséget vállalni, így aztán gyávák bocsánatot kérni, és a bocsánatkérés által megújulni.

- Sok ilyet látott?

- Csak ilyet látok. Sokan nem mernek megújulni, hiába főnix valaki, ha nem cselekszik. A hitelesség az, hogy érzem magamon, hogy merek élni. Hitelesen és nem csak szövegelek, mert az jól hangzik. Mert hogyha sokat beszél valaki arról amit csinálni akar, de nem tesz semmit, egy idő után nem lesz szavahihető.

A legújabb könyvemben nem a racionális dolgokra keresem a válaszokat, mert abban erősek vagyunk és találékonyak is. Elkezdtem azt vizsgálni, hogy a kisugárzásunk valójában minek a függvénye.

Rájöttem arra, hogy a bizonytalanság egy adott váratlan szituációban jelentősen befolyásolja egy magyar ember kisugárzását. A legtöbb magyar ilyen helyzetben megijed, kifogásokat kezd keresni. Nem tudja, hogy ezzel rettenetes nagyot bukik mind rövid, mind hosszútávon, mert megszünteti a lazaságot. Mert ha tartok valamitől, akkor bennem van a félsz, tartok az újtól. Ennek hozadékaként, ha jön valami váratlan, kialakul a páni félelem.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Csernus doki (@csernus_doki) által megosztott bejegyzés

Miközben egy másik nemzet, aki hozzászokott a váratlan szituációkban történő gyors reagálásához, abban a pillanatban megoldja a helyzetet, és az ebből származó sikerélmény fejleszti az önbizalmát. Mi meg utólag kapkodunk, hogy mit kellett volna tenni.

- Akkor ez a generációkkal is kapcsolatos, ahogyan felnevelik egymást?

- Azt vallom, hogy az életre való megtanításban meg kellene tanítom a gyereket a fájdalmas konfliktusok megfelelő kezelésére is. Ehelyett a szülök azt mondják, legyen a gyerekemnek jó és ezért minden földi jóval elhalmozom. Ez oké, csak! Ez azzal jár, hogy a kisgyerek egy váratlan szituációban úgy reagál, hogy az anya szoknyája mögé bújik például, ha a kezem nyújtom felé és bemutatkozom neki. Ebből én már tudom mi lesz hosszmetszetileg. Ezek a szülők, akik nem tanítják meg a gyerekeiket, önmaguk is félnek a szituációk megoldásától. Magunkat is meg kellene tanítaniuk.

A felnőttség nem is tudjuk mit jelent, érzelmileg leválni, szó szerint vakon megyünk bele a párkapcsolatokba. Általában azt hisszük, ha meg van a szexuális együttlét, meg röhögünk, meg jó időt töltünk, akkor az már a párkapcsolat, miközben nem.

A bátorság a felelősségvállalásban is hiányzik, és valójában azt fogja eredményezni, hogy a magyarság létszáma csökkenni fog. És már csökken is. Mert aki 30 évesen azt mondja, hogy túlságosan féltem az egómat, féltem az életemet, a kényelmemet, a testemet, valójában e mögött egy gyávaság van a felelősség vállalástól, így nem fog gyereket szülni.

- Egyébként gyakori, hogy kiábrándul az emberekből?

- Én nem ábrándulok ki, tiszteletben tartom a másik ember döntését és tanulok belőle, hogy milyen ne legyek.

- Milyen egy jó nap?

- Most is jó nap van. Ha tudom magamról, hogy bármit meg tudok oldani, akár a félelmeimet, akár a fájdalmas dolgaimat is. Ha tele van a fejem mindennel, van, hogy nem figyelek magamra. Például amikor a könyvön dolgozom, olyankor semmi nem fér bele, de ennek ára van, és én ezt tudom. Pár nappal ezelőtt, egy kisebb szájsebészeti beavatkozásom volt, de jól vagyok, mert a pozítív hozzáállásom tudom, hogy kihatással van a szöveteimre. Jobb a gyógyulás.

Mostanában eléggé el voltam foglalva sok mindennel. Most érzem először úgy, hogy megtettem ami fontos, és idén ősztől kezdem el jelentősen átstrukturálni az életemet.

Tehát körülbelül két hetet fogok dolgozni, és két hetet meg önmagamra figyelni. És abba elég sok minden bele fog férni. Régóta azt csinálom amiben hiszek, tehát ezért mindent meg is teszek.

Mit tervez tenni a pihenős két hétben?

- Meg fogom érezni, szeretek hallgatni a megérzéseimre, szeretek spontánul cselekedni. Majd hozza az adott nap, de ma még nem tartok ott. A spontaneitásnál nincs jobb.

- Ez lehet egy hobbi?

- Akár… Kedvenc helyem Szicília, ott egyre több időt szeretnék eltölteni. Nagyon szeretem Palermó környékét az ottani hegyeket. Nem véletlenül jöttem el Pestről, ott nagyon koncentrálódik a mindenféle szmog. Az emberek arcát nézem, és a kisugárzásukat, nem a lazaságot, a mosolyt, vagy az élet szeretetét látom, hanem a befeszülést - az összes nagyvárosban valójában.

Hogyan kezeljék az emberek a saját sorsukat?

- Nem merik tudni az emberek, hogy hogyan kezeljék a saját sorsukat. Nem hoznak döntést, hogy helyzetekbe mennyi ideig fognak még benne lenni.

Ha időben lekorlátozok egy helyzetet, vagyis azt mondom például: ha minden jól megy fél év, onnantól kezdve off - na akkor fog megváltozni minden.

Mert tudom, hogy önmagamnak tettem egy ígéretet. Amíg nem vállalok felelősséget, esélyem sincs a felnőtt kisugárzásra. Amikor valaki hitből csinál valamint arra haláláig büszke lesz, erre jöttem rá.

Gyerekkoromban olvastam egy könyvet és az nagyon megragadt: ez pedig a Légy hű magadhoz volt. Én ezt szeretem érezni nap, mint nap.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Meglepő, mi történt idén a bécsi újévi koncerten – ez nem a nagyik újévi eseménye volt: friss, vidám, érzékeny lett Bécs 2026-ban
Bécs felrobbant az örömtől: mindenki erről a karmesterről beszél.

Megosztom
Link másolása

A bécsi Musikverein Aranytermében ma délelőtt (január 1-jén) lefutott a világ egyik legfurcsábban stabil, mégis évről évre kockázatos élő hagyománya: a Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje. Stabil, mert a Strauss-dinasztia waltz–polka–galopp háromszögéből ritkán enged; kockázatos, mert a műfaj lényege a hangulati egyensúly, amit a közhelyesség és a túlkomolykodás felől is könnyű elrontani.

2026-ban viszont épp az történt, amit ettől a koncerttől mindenki remél, csak ritkán meri kimondani: friss lett, derűs lett, jókedvű lett, és közben meglepően érzékeny is.

Ennek a kulcsa a debütáló kanadai karmester, Yannick Nézet-Séguin volt, aki most először vezényelte a Neujahrskonzertet. (Wiener Philharmoniker) A „frissesség” itt nem azt jelenti, hogy hirtelen techno szólalt meg a Radetzky helyén, hanem azt, hogy a jól ismert bécsi gesztusok mögött volt levegő. Nézet-Séguin látványosan

nem „ráült” a tradícióra, inkább mozgásban tartotta: a tempókban volt rugalmasság, a karakterekben volt játék,

és mindez anélkül, hogy a zenekar legendás csillogása bármikor is giccsbe csúszott volna.

A program maga is ezt a „tágítás” logikát követte. A nyitány Johann Strauss (ifj.) Indigo és a negyven rabló című operettjéből jött, de a koncert nem ragadt bele a biztos slágerekbe: 5 darab volt újdonság az Újévi Koncertek történetében, és két női szerző is helyet kapott. Josephine Weinlich Sirenen Lieder című polkája és Florence Price Rainbow Waltz-a nem „kvóta-pillanatként” működött, hanem organikusan:

mintha a bécsi könnyedség hirtelen kapott volna egy, a 21. század felé nyitott, szégyenkezés nélküli arcot.

Közben persze megmaradt az a fajta ünnepi koreográfia, amiért ezt a koncertet a fél világ nézi: a Diplomaten-Polka finom üzenetként (diplomácia és béke – nem rossz kombó 2026 elején), a Rosen aus dem Süden nagyvonalú eleganciája, az Egyptischer Marsch egzotikus villanása,

a végén pedig a kötelező rítusok. És mindezt úgy, hogy a „világszínpad” ténye nem nyomta agyon az intimitást:

a közvetítés továbbra is több mint 150 országba megy, nézők tízmillióival, de a hangulat mégis képes volt felszabadult maradni.

A legjobb pillanatokban az egész olyan volt, mintha Nézet-Séguin nemcsak egy koncertet vezényelt volna, hanem egy kollektív hangulat-átállítást: hogy

lehet egyszerre könnyednek lenni és nem felszínesnek; ünnepinek lenni és nem üresnek; vidámnak lenni és közben figyelni a világra is.

Ezért volt ez a 2026-os Újévi Koncert nemcsak jó, hanem kifejezetten jóleső.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Katalin hercegné megtörte az udvari hagyományokat: csilivili portréfotó helyett szokatlan videóval jelentkezett
A walesi hercegné az „Anyatermészet” sorozatának utolsó részével köszöntötte a rajongókat. A meghitt felvétel a tél csendjéről és a belső békéről szól.
Sassy - sassy.hu
2026. január 15.


Megosztom
Link másolása

A rajongók lélegzetvisszafojtva várták, idén milyen fotóval köszönti a palota a walesi hercegnét.

Katalin mindenkit meglepett:

tökéletes, csilivili portré helyett a lelkébe engedett bepillantást.

Január 9-én, 44. születésnapja alkalmából ugyanis nem új fotót, hanem „Anyatermészet” című videósorozatának befejező részét osztotta meg, ami sokkal személyesebb, mint bármi, amit eddig láthattunk tőle.

Ezzel a lépésével tudatosan szakított azzal az immár tradíciónak számító szokással, hogy a királyi család tagjait egy friss, hivatalos portréval köszöntik jeles napjukon.

A tavaly tavasszal indított, évszakokra tagolt sorozat a természet és az alkotás jótékony hatását járja körül.

„Ez a sorozat a gyógyulásomban is segített, mert a természet és a kreativitás mindannyiunk számára gyógyító erővel bír”

– üzente Katalin hercegné a videó kísérőszövegében. A most megosztott „Tél” című záróepizód a befelé fordulás és a csend fontosságáról szól. „A tél csendje, a türelem és a belső béke mindannyiunkat feltölthet” – hangsúlyozta a hercegné, aki a videóval a természet regeneráló szerepére hívta fel a figyelmet.

A hercegné azonban nemcsak az interneten volt aktív. A jeles napot megelőzően, január 8-án Vilmos herceggel váratlanul felkeresték a londoni Charing Cross kórház dolgozóit, hogy megköszönjék a munkájukat. A The Guardian szerint Katalin a nagy napon édesanyjával és nővérével egy hungerfordi bisztróban, a The Funghi Clubban egy meghitt ebéddel ünnepelt. A személyes hangvételű videóval Katalin egyértelműen új fejezetet nyitott a kommunikációjában; a születésnapi finálé egyszerre volt egy mély gesztus a közönség felé és egy új irány kijelölése.

Via The Prince and Princess of Wales


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„A legjobban égni szeretek” – Gavalda Kinga, a kaszkadőr, aki a Trónok harcában Emilia Clarke helyett állt a tűzbe
Olyan sztárokkal dolgozott, mint Anthony Hopkins és Kate Winslet. Férje is a szakmában van, sőt, már a gyerekeik is kaptak filmszerepet.

Megosztom
Link másolása

Amikor Emilia Clarke a Trónok harcában épp fenségesen nézett a tűzbe, egy magyar csaj, Gavalda Kinga ténylegesen lángolt helyette. Mert van az a szakma, ahol a munka csúcsa az, amikor felgyújtanak, és Kinga az a kaszkadőr, aki állítja: „a legjobban égni szeretek”. Tizenhat évesen, egy lovardában csöppent a kaszkadőrök közé, akikkel hamar megtalálta a közös hangot, tizennyolc évesen pedig már egy reklámfilmben repült – írta a Meglepetés magazin.

A szülei arra nevelték, hogy a sport az élet része, és ha valamibe belekezd, csinálja egy évig.

Ebből lett úszás, tenisz, foci, küzdősport és lovaglás. „Mindez adott egy nagyon jó alapot ahhoz, hogy végül kaszkadőr lehessek” – mondja. Bár az Állatorvosi Egyetemen zoológusként végzett, a filmipar nem eresztette.

A specialitása pedig pont az lett, amitől a legtöbben pánikrohamot kapnának. „Amit sokszor csináltam és nagyon szerettem, azok az égések. Sok filmben »égtem«, a leghíresebb a Szabadság, szerelem, abban Szávai Viktória úgy hal meg, hogy megég. Azt én csináltam helyette.” Aztán jött a csúcs, a Trónok harca.

„A Trónok harca első évadában a főszereplő Daenerys Targaryen, akit Emilia Clarke alakított, bemegy a tűzkörbe, mert ott vannak a sárkánytojások – az is én voltam.”

A dolog persze nem annyiból áll, hogy valaki leönti magát benzinnel. „Nem félek, mert ugyan engem ér a tűz, de fantasztikus csapat áll mögöttem. Több réteg védőruha van ilyenkor rajtam, és speciális gélt kennek rám, hogy ahol a ruha nem fedi a testem, ott se égjek meg.” Minimum két oltóember, profi tűzoltók a háttérben – ez nem hazardírozás, hanem kőkemény szakma.

És ha már Hollywood, akkor jönnek a sztárok, akiknek a viselkedése a kellemes meglepetéstől a szikár profizmusig terjed. Anthony Hopkins például „rendkívül kellemes ember”. Emily Mortimerrel a Spectralt forgatta, és mivel a színésznő alkatilag inkább egy kedves titkárnő, mint akcióhős, Kinga csinált helyette mindent.

„Ő az egyetlen, akitől a forgatás végén ajándékot kaptam, és egy levelet, hogy mennyire hálás. Nagyon jólesett.”

Ryan Gosling a Szárnyas fejvadászban eléggé magának való sztárnak bizonyult. A Homelandben pedig a várandós Claire Danes helyett mászott ki egy ablakon a budai Várban, ment végig a párkányon, majd be egy erkélyre. A Lee című filmben Kate Winslet dublőre volt, aki producerként is szívén viselte a film sorsát. „Ő is elismerte a munkámat.”

De van egy sztár, aki mindent visz.

„Engem egyetlen sztár hoz izgalomba, a Brad Pitt. Ha ő jön Magyarországra, drukkolok, hogy újra találkozhassak vele.”

A World War Z forgatásán dolgoztak együtt, de a közös jelenetüket kivágták. Aztán Angelina Jolie filmjében is felcsillant a remény. „Ő persze berakta Pityut egy jelenetbe – mi ugyanis Pityunak hívjuk Brad Pittet –, és egy pillanatig úgy volt, hogy nagyon közel kerülhetek a kedvencemhez, de aztán sajnos lefújták ezt a részt.”

A szakma a magánéletét is átszövi: férje Kósa László kaszkadőr-koordinátor, két gyerekük pedig már szintén belekóstolt a filmezésbe. Kinga ma már inkább a háttérben segít, mert a forgatások tizenkét órás napjait nehéz összeegyeztetni a családdal.

„Azért szültem a gyerekeimet, hogy én nevelhessem őket, és nem egy bébiszitter. Nekem ők a legfontosabbak, a filmek csak utánuk következnek.”

Via Meglepetés


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Túlélte a Don jegét, de a háborút nem: egy magyar katona története, aki hazajött meghalni
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.

Megosztom
Link másolása

1943. január 12-én, a Don partján indult el az a hadművelet, amely a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb tragédiájává vált. A Don-kanyar nemcsak hadosztályokat és számokat temetett maga alá, hanem embereket, szerelmeket, ígéreteket.

Ez a történet nem csak a frontvonalról szól, hanem arról is, ami otthon történt: egy fiatal férfiról, aki túlélte a Don jegét, de a háborút nem élhette túl:

Dohánytermesztő kisbirtokosok voltak, mégis bekerült a keleti frontra induló 2. Magyar Hadseregbe Hegedűs Ferenc. Ő már a második testvér volt a családban, akit besoroztak. Fiatal volt és erős, Rozália, a menyasszonya alig-alig engedte el, de nem volt mit tenni. Menni kellett.

Ritkán jött posta felőle. Anyja és szerelme együtt lesték a híreket, hallották, hidász lett, műszaki alakulat, na, ott biztos jó sora lesz. Teltek a hónapok, a két asszony egymásba kapaszkodva várta haza a legényt. Nagyon. Ő tudta ezt, és megfogadta, hogy hazamegy hozzájuk.

Éhezett és fázott. Árkot ásott, befagyott pontondarabokat pucolt. Aztán egyszer csak történt valami. Gyorsan kellett cselekedni ott a Don partján, kellett a híd, de azonnal. Nem volt idő mérlegelni, és a jég nem bírta el. Beszakadt. Nem egyedül süllyedt el a jeges árba, de csak kevesen tudták elkapni a kötelet, amit a társaik dobtak a partról. Míg a fagyott kötél marcangolta a tenyerét, Rozália arcát látta maga előtt. Ki kell kecmeregni. Nem maradhat most itt. Megígérte. Várják.

Ráfagyott a ruha, ropogott a jég a cipőjében. Gyorsan vetkőzött, dörzsölték hóval, aztán lilára fagyva vissza kellett vennie a deres-jeges egyenruhát. Hogy milyen rettenetesen fázott! Már másnap belázasodott. Félrebeszélt. Hátraküldték a hadi kórházba. Teltek a hetek, végül egy jószívű orvos azt mondta neki: Ferenc, menjen haza.

Haza! Hosszú volt az út, de végül megérkezett. Hogy örültek neki! Anyja, menyasszonya, az egész család összeszaladt, de ő csak kapkodott a levegőért és a szobába vágyott.

Jártányi ereje sem volt. Köhögött, fulladt.

Tüdőbaj - mondta a doktor és csak ingatta a fejét. Összesúgtak az asszonyok, előkerültek régi gyógymódok, de ő napról napra keskenyedett. Hétről hétre gyengébb lett. Rozika mellette töltötte minden idejét. Cserélte a borogatást, felrázta a párnáját és arról mesélt neki, milyen szép is lesz az esküvőjük. Hogy reggelig táncolnak majd, csak gyógyuljon meg!

Aztán egy nap a Ferenc keze már nem szorította vissza a Rozika kezét. Hazajött hozzánk meghalni - mondta az anyja, és vigasztalni próbálta az özvegy menyasszonyt.

Gyász borult a házra.

De ilyen temetést nem látott még a világ! A koporsó mögött hófehér menyasszonyi ruhában Rozika ment, egyedül, kezében egy gyönyörű virágcsokor. Mögötte feketében a gyászoló család, végig a falun, egészen a sírig.

Rozál így lett örökre Ferenc menyasszonya. Sosem ment férjhez, nem fogadott udvarlót. Még 65 évig élt, míg szeretett Ference mellé temették.


Megosztom
Link másolása