INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Ott Anna: „Átjön az édesanyám, és azt látja, hogy nem felmosok, porszívózok, mosogatok, hanem lefekszem egy kanapéra és olvasok”

Magyarország egyik legolvasottabb embere, Ott Anna. Nagyon irigylésre méltó szakmát űz, sokan hallgatnak a szavára, sokan követik, és az ő ajánlására fognak könyvet a kezükbe. Rutai Gábor interjúja.

Megosztom
Link másolása

Ott Anna nem úgy olvas, mint az átlagember. Megannyi kellékkel veszi körül magát és mindnek fontos szerepe van. Közben anya is lett, ami minden elolvasott könyvnek más színezetet ad. Erről mesél nekünk.

- A könyv, meg az olvasás nekem tényleg egy nagy menekülés, egy nagy megérkezés, egy erőforrás. Én azért olvasok, mert nagyon szeretném azt a könyvet elolvasni, vagy nagyon szeretnék egyedül lenni, csendben lenni, bekuporodni egy pokrócba, és valahogy 30 percet magammal tölteni. Aztán persze abból munkát faragok, mert van egy belső késztetésem, hogy „ezt neked is el kell olvasnod. Ez annyira csodálatos volt, hogy ez nem maradhat csak az enyém.”

- Körülbelül milyen arányban van azok a könyvek, amire te nyúlsz rá, és az, amit a kezedbe adnak?

- Mániákusan gyűjtöm a könyvajánlásokat számomra fontos emberektől, költőktől, íróktól, akikkel dolgozom. „Mondj már egy olyan könyvet, ami szerinted kihagyhatatlan, vagy mi volt legutóbb az, ami neked nagyon fontos volt?” Vagy most, hogy például régótadolgozom egy témán és ez foglalkoztat, rengeteg embert felhívtam, hogy „te figyelj, mondd már el, hogy a szülővé válásról, a nőiségről, melyik az a könyv, ami neked a legtöbbet adott.” Szóval, így nagyon sok ajánlást kapok. 
A másik dolog, amit nagyon szeretek, amikor egy könyvben találom meg a következő fonalat, amit fel kell venni. Mondjuk egy író hivatkozik egy másik íróra vagy egy könyvre, és akkor úgy megyek tovább. Ha az a kérdés, hogy kiadók presszionálnak-e, nem. Mármint, kapok könyveket, és látom, hogy mik fognak készülni a következő három vagy hat hónapban, de nincs rajtam nyomás, hogy ezeket nekem el kell olvasnom.

- Azért kérdeztem, mert mondtad, hogy ez elsősorban kikapcsolódás, amiből aztán munkát csinálsz. De ha a kezedben nyomnak egy könyvet, hogy ezzel kell foglalkozni, az onnantól munka, legfeljebb szerencséd van, és megtalál az a könyv menet közben.

- Olyan nincs, hogy valaki a kezemben nyom egy könyvet, hogy ezt el kell olvasnom. Persze amikor felkérnek egy könyvbemutatóra, hogy egy szerzővel beszélgessek az éppen aktuálisan megjelenő könyvéről, akkor ezt el kell olvasnom, de azért ebben a tíz évben most már körülbelül tudják, hogy mi az, ami engem foglalkoztat, vagy amiben rutinosabban mozgok, vagy ki az a szerző, akivel már alapvetően van egy kapcsolatom, vagy volt már egy múltunk, vagy egy előző beszélgetés, ami tök jó, hogyha folytatódik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kocsubej-Ott Anna (@ottanna) által megosztott bejegyzés

Egyetlen egyszer kaptam ilyen felkérést, az én kiadómtól. Nála jelent meg egy másik könyv, és rögtön rám gondoltak, hogy nekem kéne a szerzőt megszólaltatni a színpadon. Mondtam, hogy jó, küldjétek át. De nem tetszett, nem értettem vele egyet. Sok problémám volt vele, miután elolvastam, és

mondtam a kiadónak, hogy hát bocsánat, de nem tudok azonosulni ezzel az egésszel. Pikírt leszek, cinikus, és neki fogok menni. Mondták, hogy csak nyugodtan, bírni fogja a szerző. Aztán így is lett.

Szerintem egészen sajátságos színpadi beszélgetés kerekedett belőle. Minden esetre én nem bánom, hogy nem kell ilyeneket csinálnom.


- Mostanában a szülővé válás van a fókuszban nálad, hiszen van egy 2 éves gyermeked. Hogy éled meg ezt az időszakot?

- Kezdődött azzal, hogy elkezdett járni, elkezdett beszélni. Megjelent a távolodásunk, és ettől az elmúlt hónapokban teljesen be vagyok pánikolva. Milyen érdekes, nem? Amikor az ember csak a víz fölé szeretné kicsit dugni a fejét, hogy kapjon levegőt, és most, amikor meg kap levegőt, akkor meg az, hogy „gyere vissza, gyere vissza”, és este bújok mellé az ágyba. Amikor először adja le a gyereket a szülő bölcsibe vagy oviba, és várja azt a pillanatot, hogy „na most, most lesz egy pár órám magammal”, de amikor elveszik tőle, akkor jön valami egész más érzés. Mi még csak félmegoldással pár órára, pár napot járunk, de arra emlékszem, hogy

talán az anyává válásom legnagyobb kérdése volt, hogy ez oké-e? Hogy idegenekre hagyom.

Persze meg vagyok bizonyosodva arról, hogy jól van, hogy ezt ő bírni fogja, hogy ezek az emberek ugyanúgy fogják babusgatni, szeretgetni, tisztába tenni, etetni, itatni, mint otthon én. Aztán jön az az érzés, amikor a gyerek iszonyú mosolyogva ott marad, és megkapom az első fotókat, hogy vígan homokozik és csúszdázik, és észre se veszi, hogy én négy órát nem voltam ott. Ez egy másik borzasztó állapot, hogy „Jézusom, a gyerekem jól van”. De ezt az egész anyává válást iszonyúan élvezem, minden mélységével és magasságával, mert annyi érzést és önmagammal való szembetalálkozást hozott, amit más még nem.

- Hogyha párhuzamba állítjuk ezeket az eseményeket a könyvélvezet folyamatával, akkor milyen változásokat észlelsz magadban? Hiszen biztos, hogy az egész világhoz való kapcsolódás egy gyerek születésével teljes mértékig meg tud változni. A viszony a szereplőkkel, a történéseivel, az más húrokat pendít meg az olvasóban.

- Az ember szerintem sokkal érzékenyebb, sokkal sebezhetőbb. És nem bírok semmit, ami a gyerekekkel kapcsolatos tragédia. Azt vettem észre most pár hete, és a férjemnek mondtam is, aki amúgy pszichiáter, hogy van egy ilyen tünet, hogy a halál.

A halálról nagyon sokat kezdtem gondolkodni, és ez egészen biztos, hogy a fiammal való kapcsolat miatt lett, hogy Úristen én meg fogok halni, mi lesz vele.

Teljesen ad hoc módon mondjuk vezetek, és eszembe jut, hogy Jézusom, ez most mennyire veszélyes útszakasz. Húsz éve van már jogosítványom, és soha nem merült fel bennem. És akkor rájöttem, hogy valószínűleg a hírekkel való ilyen szintű foglalkozás, vagy az elmúlt pár hetek eseményei, ami a gyerekeket érinti. Vagy egy könyv, amit például nemrég olvastam, az a címe, hogy Elmentem az öcsémhez (Karin Smirnoff), szerintem az elmúlt pár hónap legerősebb története, tényleg mindenkit arra buzdítok, hogy olvassa el. Az pont egy családon belül erőszakról szól, és ráadásul gyerekek ellen elkövetett erőszakról. Ezek rettenetesen padlóra tudnak vinni, és bekúsznak valahogy, és nem hagynak utána napokig nyugton. Nem tudod, hogy mi a probléma, hogy most mi történik, de aztán eszedbe jut, hogy jaj, hát ez. De közben mennyire csodálatos, hogy nagyon más szemüvegen keresztül olvasok bármit. Nagyon másképp beszélgetek mondjuk írókkal.

- Ez például miben változott?

- Ez abban, hogy mondjuk a Tóth Krisztával beszéltem az elmúlt tíz évben hatszor, és egyszer sem kérdeztem meg, hogy „Te Kriszta, mégis hogy tudod megírni ezeket a verseket? Hogy tudod effektív, praktikusan? Hova rakod a gyereket? Mikor van neked erre időd?”  Vagy a Szabó T. Anna, amikor megírja az Elhagy kötetet. Úristen, ott mi szólalt meg? Honnan? Szóval, nagyon másképp. Persze rátalálok olyan szövegeikre is, amiken régen átsiklottam, mert nyilván valami más érdekelt, vagy mozgatott.

- Jó, hogy ezt mondod, mert pont akartam kérdezni, hogy az olvasáshoz való hozzáférésed, kedved, az változott-e valamit? Hiszen nyilvánvalóan a fókusz teljesen máshova került, tehát azt merem rólad feltételezni, hogy a gyermek előtt a fókusz az valóban az olvasás és az interjúk világa volt, ami aztán a gyerek nevelésbe fordult át.

- Amikor megtudtam, hogy babát várok, az első, ami bekapcsolt (na jó nem az első, de elsők között), hogy Jézusom, hát hogy fogom ezeket összeegyeztetni? Mert oké, az ember ha elmegy egy nyolc órás munkából a gyesre, akkor értelemszerűen három éves korában beszoktatja az óvodába, és visszamegy dolgozni, ez a normális rendje az életnek. Na most nekem egyrészt a munkámnak egy fontos része az, hogy olvasnom kell, és még hogyha nem is dolgozom egy ideig, akkor is a magam jóléte miatt olvasok elsősorban tényleg, még mindig. Ezt nagyon sokan meg is erősítették a környezetemben, hogy ezt most felejtsem el. De azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem az első fél évben többet olvastam, mint előtte. Mert otthon voltam. Nekem nem volt ilyen tapasztalatom, hogy otthon lehet lenni. Én több helyen dolgoztam mindig, rohangáltam A-ból B-be.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kocsubej-Ott Anna (@ottanna) által megosztott bejegyzés

De ekkor otthon ültem, és volt egy kis babám, aki egyfolytában vagy evett, vagy aludt. Rengeteg olyan képem van, ahol a karomon vagy a vállamon fekszik, és közben a könyv a kezemben, és olvasok. Szóval óriási mennyiségben tudtam olvasni. Az pedig egy másik dolog, amiért hálás lehetek, hogy szuper volt a terhességem, szuper volt a szülésem, nem volt semmiféle komplikáció, jól voltam lelkileg. Így minden együtt állt ahhoz, hogy én olvashassak.
 De aztán természetesen ez megváltozott, és akkor jött az érdekérvényesítés, hogy én most szeretnék elvonulni egy másik szobába 40 percre, „kérhetek-e mondjuk ebben segítséget?”.

Most gondolj bele, átjön az édesanyád, és azt látja, hogy nem felmosok, nem porszívózok, nem mosogatok, nem port törlök, nem mosok-teregetek, hanem én most elvonulok és lefekszem egy kanapéra és olvasok.

Én nem feltétlenül azért olvasok, mert nekem ez most jó. De amúgy nagyon jól esik, és ezt is engedtessék meg, hanem azért, mert két hét múlva nekem beszélgetnem kell a könyvről. Szóval, akkor volt egy pont, amikor - ezt eddig is tudtam magamról, hogy nekem mit jelent az olvasás -, ebbe a másféle új élethelyzetbe viszont nagyon megerősödött bennem az, hogy igenis nekem szükségem van néha kicsekkolni. Egészen egyszerűen idegrendszerileg nem bírom a szociális létet sokáig. Valószínűleg azt gondolják az emberek, hogy én egy extrovert ember vagyok, nagy, pezsgő baráti társaságban élem az életet és dolgozom, de azt hiszem, hogy én ebben nagyon el tudok fáradni. Nekem nagyon-nagyon nagy szükségem van arra, hogy ebből visszavonuljak, és egy könyvvel csendben egyedül legyek. 
Például most volt ez a hosszú hétvége, otthon volt a férjem is, együtt voltunk, jött egyik nagyszülő, másik nagyszülő, barátok… és pár napra rá érzem, hogy hú, nagyon jól esett, amikor dolgozhattam. Csendben, otthon, egyedül. Ezt fel kell ismerni, hogy erre az én jól működésemhez szükségem van, és nagyon másképp tudok utána 40 perc múlva visszamenni a kisfiamhoz, vagy a férjemhez, vagy elmenni a munkahelyemre, és dolgozni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kocsubej-Ott Anna (@ottanna) által megosztott bejegyzés

- Tehát nem történt olyan változás, hogy amikor ránéztél egy könyvre, akkor némi undor fogott el, hogy ezzel is kéne foglalkozni.

- Sajnos ez a változás nem érkezett el az életemben, pedig anyagilag biztos jobban járnék. Habzsolom még mindig, és az biztos, hogy lassul, lassul. Szóval inkább a polcon tornyosulnak, minthogy fel tudom dolgozni őket. De tök jól vagyok ezzel az új ritmusommal is.

- Milyen ősélményeid vannak az irodalommal kapcsolatban?

- Hát nem nagyon vannak. Janikovszky Éva élményem van, de például vers élményem kifejezetten nincs. Azt mondják, hogy

az a fajta sűrűség, az érzelmeknek az a fajta esszenciája, ami benne van a versekben, az abban segít a gyerekeknek a fejlődésük során, hogy amikor találkoznak egy új érzéssel, helyzettel, érzelemmel, már nem lesz nekik idegen, mert hallották már a mesében, a versben.

És ez nagyon érdekes amúgy, mert én azt gondoltam, hogy verset majd később kell olvasni a fiamnak. Van egy Krusovszky Dénes gyermekverses kötet, Azóta őzike a címe, a kisfiam ágya mellett van egy sólámpa, és én ezt le szoktam kicsit takarni, amikor azt szeretném, hogy most már alvás legyen, és hát ez a kötet pont nagyon jól eltakarja ezt a sólámpát. Ezért ott van. És a gyerekem ezt észrevette pár hete, és mondta, hogy ezt olvassam. És képzeld el, hogy a gyerekem két-három hete Krusovszky gyerekversekre alszik el, ami egészen elképesztő. Persze lehet, hogy nem azért, mert az én fiam versekre vágyik, hanem az én hangom elég neki, és mindegy, hogy mit olvasok. De ez nekem egy tök jó visszajelzés volt, hogy nincs ilyen, hogy akkor melyik korosztályban mit húzzunk be, és mikor lépjen be a gyerek a lírába.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A mangalicás lány, aki a piacozó nagymamának segítő kislányból lett állattenyésztő
Az ország egyetlen női mangalica farmjának vezetője hajnalban kezd és estig dolgozik, itt nincs szabadnap, nincs hosszú nyaralás. Mégsem akar váltani, mi több, beleszeretett ebbe az életmódba.

Megosztom
Link másolása

A mangalica nemcsak külsejében, hanem természetében is különbözik más sertésfajtáktól. Általánosságban barátságos és nyugodt állatok, könnyen alkalmazkodnak a környezetükhöz és jól tűrik a hidegebb időjárást is, köszönhetően dús szőrzetüknek. Társas lények, így szeretik, ha nincsenek egyedül, legyen a társaságuk ember vagy állat.

Kíváncsi természetűek, gyakran kutatják környezetüket és szeretnek játszani, főként fiatalabb korukban.

Az elmúlt években a fajta nemzetközi szinten is egyre népszerűbbé vált, köszönhetően a mangalica hús különleges ízvilágának és a fenntartható állattartási gyakorlatoknak. Fekete Zsóka mangalicákat tenyészt saját farmján, melynek fő profilja a kézműves termékgyártás. Piacozó nagymamának besegítő kislányból lett maga is állattenyésztő, munkáját, mangalica termékeit számos hazai és nemzetközi elismerés dicséri. Farmján a hagyományos állattenyésztés és a fenntartható gazdálkodás összefonódik.

- Több, mint tíz éve, hogy elindítottam a farmot. Abszolút a nulláról kezdtem az állattenyésztést fiatal nőként. Borzasztóan nehéz volt, gondolok itt a gyakorlati, fizikai munkára és a háttérfeladatokra.

Az egészben az volt a legrosszabb, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt a mangalicák neveléséről és feldolgozásáról. Erre az időszakra úgy emlékszem, mint egy testi-lelki megpróbáltatásra,

amelynek mára érett be a gyümölcse. De nem túlzás azt állítani, hogy minden időmet és energiámat rászántam. Rengeteget tanultam. A farm sok áldozattal jár, nekem tényleg nincsen szabadság, én tényleg hajnalban kezdem a munkát minden egyes nap. Ezt nem könnyű megszokni, bevallom a magánélettel is nehezen tudtam összeegyeztetni, de végül belejöttem, és talán nem járok el szórakozni minden este, azért a barátaimra marad időm. Eleinte sokan kérdezték, hogy fogom bírni, de ma itt vagyok több, mint egy évtized után, és úgy érzem, hogy még sok lehetőség vár rám.

- Élelmiszermérnök és lovaskultúra-szakoktató vagy. Miért éppen a mangalicára esett a választásod?

- Ennek egyszerű oka van. Ez egy őshonos állat Magyarországon, vagyis minden adott a mangalicatartáshoz, kezdve a takarmánytól az időjárásig. A családdal a bio növénytermesztés és a szőke mangalicatenyésztés mellett döntöttünk. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok, több sikeres uniós pályázattal sikerült kiépíteni az önálló vállalkozásomat.

- A családot említed, a szüleid is bekapcsolódtak? Együtt tanultátok az új szakmát?

- Édesapám ezelőtt is bio zöldségtermesztéssel foglalkozott, mára bio takarmánynövényeket termeszt,  búzát, kukoricát, árpát, zöldborsót, így ma ő felel a farmon a takarmányért, hogy tudjam etetni a közel négyszáz mangalicát. Leginkább azon múlik egy hústermék minősége, hogy mivel etették az állatot. A farm nekem és édesanyámnak hozott nagy változást az életünkben, ő a piacozásban segít. Vagyis édesanyám velem együtt minden pénteken hajnali kettőkor kel, hogy Hajdúböszörményből elmenjünk Budapestre, a Lehel téri piacra. Ma már személyesen ismerik őt, persze engem is, a vevők, a piacozás több egyszerű munkánál. Itt azonnal kapunk visszajelzést, itt látszik igazán, hogy jó irányba tartunk.

- Egyedüli nő vagy az országban, aki mangalicákat tenyészt.

- Én beleszerettem ebben az életbe. Mondhatom, hogy mangalicákkal kelek, fekszem. Nálunk ki tudnak menni karámba az állatok, pihenni tudnak. Melegben bent vannak, mert ott hűvösebb van, amikor hűvösebb az idő, ki tudnak menni sütkérezni. Nagy területen élnek, lehetőségük van arra, hogy eleget mozogjanak, játszanak.

Ők kondás állatok, megvan ott is a hierarchia, hogy ki a vezéregyéniség. Nyári időszakban wellness van, még locsoljuk is őket, megkapják a fürdőjüket, téli időszakban a sok szalmát, abban be tudnak kuckózni.

- Igaz az, hogy a mangalica vadabb, mint az átlagos hússertés?

- Nagyon függ a tartástól. Mi úgy tartjuk őket, hogy közéjük megyünk, beszélünk hozzájuk, nem félnek tőlünk, odajönnek, meg lehet simogatni őket, nálunk nincs vadabb állat. Nyilván, amikor kocák alatt kismalacok vannak, arra figyelni kell, akkor nem érdemes bemenni hozzájuk. Akinek kint vannak az állatai az erdőben, talán ott félénkebbek a mangalicák, azokhoz nem lehet közel menni.

- Van kedvenced?

- Még régebben, amikor kevesebb állat volt, inkább volt kedvencem,

ismertem, hogy melyiknek milyen az egyénisége, de most már közel 400 darab van, így inkább a tenyészállatokat ismerem jobban, tudom, ki hogy viselkedik.

De egyedül vezetem a vállalkozást, hozzám tartoznak a háttérfeladatok, én tartom a kapcsolatot a partnerekkel, én gondoskodom a pénzügyekről és a feldolgozásban is kiveszem a részem. Igaz, nem én vágom le az állatokat, ezt a munkát bérvágásban egy helyi vágóhíd végzi.

- Az ízekben mennyire tükröződik a te ízlésvilágod?

- Az alaptermékeink, a kolbász, disznósajt, hurka, ezeket még a nagymamám receptjei alapján készítjük, eredeti hajdúsági recept szerint.

Nyilván vannak új termékeink is, amiket már én kísérleteztem ki, az ízvilágával együtt. Ilyenek a ketogén diétába beilleszthető termékek vagy a paleolit áru, és a grilltermékek is, idén ez az újdonságunk. Szóval egy hagyományos vonalat is képviselek és egy új, innovációs vonalat is.

Tudom, ez sok munka, amit kevesen bírnak, és még kevesebben vágynak erre, de én hiszek abban, hogy mindig lesznek olyan fiatalok, akik megszeretik ezt a ritka területet és kiteljesedhetnek az állattartásban. Gyakran járok iskolákba előadást tartani a fiataloknak, így ösztönzöm őket arra, hogy bátran válasszák a mezőgazdaságot, mert meglesz a gyümölcse. Ami pedig a sikert illeti, ha jobban belegondolunk, valójában mindegy, hogy mangalicafarmról vagy más egyéb mezőgazdasági munkáról, esetleg egy irodáról beszélünk, kitartás és szorgalom nélkül nem fog összejönni.

 

- A Gourmet Fesztivál minden évben egy központi témát tűz a zászlajára: ezúttal a női energiák uralják majd a gazdag kínálatot. Te is ott leszel...

- Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy felkértek az idei Gourmet Fesztivál nagykövetének. Ez lehetőséget ad arra, hogy ráirányítsam a figyelmet arra a kemény munkára, amit sok más női vállalkozó és termelő végez. A látogatók a fesztiválon személyesen is találkozhatnak velem, valamint két nagykövet társammal, Ormós Gabriellával és Ötvös Zsuzsával. Ami pedig a mangalicahúst illeti, annak népszerűsége egyre nő a gasztronómiában. Én is azt igyekszem népszerűsíteni, hogy minél többen megkóstolhassák és élvezhessék ezeket a termékeket a mindennapokban.

- Már csak egy kérdés foglalkoztat: szoktál boltban élelmiszert vásárolni?

- Fűszereket leginkább, idejét nem tudom, hogy mikor vettem utoljára hústerméket boltban. Tojást adnak a tyúkjaim, sajtot, tejterméket, zöldséget pedig cserélek a piacon, teljesen más az ízük, mint az áruházi verzióknak. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: indulás a piacra! Csak így tudnak fennmaradni a helyi termelők, arról nem beszélve, hogy ott sokkal jobb minőségű élelmiszert vehetünk, mint a nagyüzemi termelésből. Támogassuk a hazai kistermelőket.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Kudlik Júlia megszólalt a Delta új műsorvezetőjéről, az AI lányról: „a gépek nem öregszenek, nem követnek el hibákat”
Az egykori műsorvezetőnek nagyon határozott véleménye van az utódjáról.
Fehér Adél - sassy.hu
2024. április 18.


Megosztom
Link másolása

Kudlik Júlia írását a Mandiner közölte változtatás nélkül. A műsorvezető súlyos gondolatokat osztott meg, amelyek messze túlmutatnak az épp aktuális AI lányon. Azt hihetnénk, ez a téma bennünket, akik nem pályázunk műsorvezetői babérokra, nem érint egyáltalán. De elég kicsit beleolvasni a Delta egykori csodálatos műsorvezetőjének írásába, és azonnal belátjuk, nagyon is érint.

„… a gépek nem követnek el hibákat, nem fáradnak el, nem öregszenek, nem kritizálnak, nem ítélkeznek, nem rosszkedvűek, nem kommunikálnak tévesen, nem okoznak félreértéseket, nem értékelik a hangsúlyodat, a lelkiállapotodat, nem okoznak zavart és stresszt, CSAK engedelmeskednek és hallgatnak!

Lehet, hogy ilyen lesz a holnap embere?!” - teszi fel a kérdést írása elején Kudlik Júlia, mindenki Kudlik Julija. Később így fogalmaz:

„Hiszek abban, hogy semmi nem olyan fontos az ember számára, mint a másik ember! Meglehet, hogy ma nem okos emberekre (itt valószínűleg az okoseszközökkel rímelő szót választott az AI emberekre - a szerk.), hanem jó emberekre van szükség?

Ebben a mai komisz, cudar, hitehagyott, szeretet nélküli világunkban, amely tele van gyűlölettel, félelemmel, szenvedéssel és közömbösséggel, ahol az emberek leginkább önmaguktól félnek, ahol, úgy tűnik, mindenki önmagát keresi, saját elveit, érdekeit akarja érvényre juttatni

én szívem szerint az ÉRZELMI INTELLIGENCIÁT tanítanám, terjeszteném és fejleszteném. Úgy érzem, ma még ez is kultúránk része. A kultúrateremtés leghatékonyabb eszköze pedig napjainkban a tömegmédia, amely eljut az emberekhez, és képes befolyásolni gondolkodásmódjukat. Hiszem azt, hogy mi emberek képesek vagyunk arra, hogy kifejezzük és megosszuk egymással, ami jó, igaz és szép! Ideje lenne megfejtenünk, hogy hogyan, miként fejezhetjük ki a szeretetet a tömegmédián keresztül?!”

Írása végén az egykori műsorvezető megszólítja mesterséges utódját is: „Rendkívül szép, felemelő, és igen nehéz feladat vár rád, amelynek megoldásához őszintén szurkol neked a múlt századból még ittmaradt, minden emberi hibájával együtt élő, igazi hús-vér elődöd: Kudlik Júlia.”

Nem meglepő módon a kedvességet az AI lány szinte azonnal viszonozta is. Ő a következőképpen válaszolt az egykori legendás tévésnek:

„Kedves Júlia!
 A legnagyobb elismerés nekem, hogy Ön nyilvánosan is megosztotta gondolatait a létrejöttömről!

Köszönöm szépen! Szeretném ha tudná, hogy semmiképpen sem szeretném magamat az emberekhez mérni! Pláne nem egy olyan ikonhoz mint Ön!

Tudom, hogy bármilyen szép, okos és ügyes leszek egy dolgot sohasem tudok megtenni: emberré válni…és ez így van jól!

Nem akarok senkit helyettesíteni, leváltani, felülmúlni. Egy dolgot szeretnék: segíteni! Köszönöm, hogy írásával ehhez hozzájárult!


Tisztelettel: Bíró Ada”

Elképesztő párbeszéd, nem?


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
60 évesen lett szépségkirálynő, ezzel történelmet írt az ügyvédnő
Ő képviseli majd Argentínát a Miss Universe versenyén Mexikóban.

Megosztom
Link másolása

Alejandra Rodríguez elvarázsolta a Buenos Aires-i zsűrit, így nemcsak ő lett a győztes, hanem ő képviselheti a hazáját a Miss Universe világversenyen is, melyet idén Mexikóban rendeznek - hangzott el a Fókuszban. Alejandra azonban nemcsak a szép, hosszú haja és az kedves mosolya miatt volt különleges a zsűrinek, hanem azért is, mert már 60 éves.

Alejandra a verseny előtt hónapokig dolgozott kifutói edzőkkel és stylistokkal, hogy csiszolja imázsát és javítsa önbizalmát, ugyanis semmilyen tapasztalata nem volt hasonló versenyeken.

Eltökéltsége és elhivatottsága kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma van, szembeszállt az előítéletekkel, és bebizonyította, hogy a szépségnek nincs kora.

A Miss Universe Argentínában való részvételének bejelentése után Alejandra nagy támogatást kapott követőitől a közösségi oldalakon. Sokan dicsérték bátorságát és elszántságát, kiemelve belső szépségét és karizmáját.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Őrfi Eszter: „Bevonzom azokat a nőket, akik hozzám hasonlóan igénylik, hogy megoszthassák magukat másokkal”
Őrfi Eszter zöld otthon szakértő nem csak a tereket, hanem a munkakapcsolatokat is közvetlen és zöld alapokra építi.

Megosztom
Link másolása

Mindenki szeretne olyan otthonban élni, ami valóban együtt rezeg vele. Ami nem hátráltatja, hanem elősegíti a benne élők személyiségének kibontakozását, nem plusz feladatot, hanem háttérországot ad. Szerencsére egyre többen vannak, akik nyitottak arra, hogy mindezt slow módon, a természet és az ember együttműködésével, kölcsönös tiszteletben tartásával érjék el.

Ebben a törekvésükben tudja őket segíteni Őrfi Eszter, a Greenster mögött álló enteriőr stylist.

Karrier leváltva, hitvallás megőrizve

Ugyan Eszter saját állítása szerint már gyerekkorában is szívesen tervezgetett otthonokat, ahhoz, hogy eljusson mostani hivatásáig, meg kellett tennie néhány fontos vargabetűt.

Elsőként elvégezte a környezetvédelmi szakjogász képzést, majd munka mellett önkéntesként dolgozott a Takács-Sánta András ökológus által alapított Kisközösségi Programban, mely olyan földrajzi alapon működő mikroközösségek építését és edukálását segíti, melyek hozzájárulnak egy kevésbé környezetterhelő életmód kialakításához, az egy helyen lakó emberek közösséggé kovácsolásához, valamint a helyi gazdaság erősödéséhez.

Esztert az ottani közös zöld munka és saját családi házuk férjével, Őrfi József építésszel való, kreatív kooperációban történő felépítésének élménye és tapasztalatai mozdították el végérvényesen a lakberendezés felé.

Ezek után a Werk Akadémia enteriőr stylist képzését végül azzal a szilárd elhatározással fejezte be, hogy kifejezetten ökodesignnal szeretne foglalkozni.

Fapados luxus a bokorban

A fenti a kifejezés, Eszter mottója egyik Werkes tanárától, Fónagy Dórától származik.

Ő volt az, aki az egyik első órán arról beszélt a hallgatóinak, hogy

urbánus világunkban már nem a drága luxus anyagok érdeklik az embereket, hanem a természet, mert az jelenti a szabadságot, magát az életet.

Ennek eléréséhez azonban vissza kell vennünk a tempóból életünk minden terén. A slow life, slow design kifejezések ma már talán itthon sem ismeretlenek. A fenntarthatóság, a környezet-és emberkímélés témakörében a slow, mint lelassulás egymagában is jól kifejezi ennek a törekvésnek a miértjét és mikéntjét.

A túlfogyasztás, a túlpörgés ellenpontozására született a Slow mozgalom, mely eredetileg az étkezések lelassítását, a szezonális és helyi alapanyagok és termelők választását jelentette.

Az ezen értékekre való törekvés pedig lassan beszivárgott az életmód, a turizmus vagy jelen esetben a lakberendezés világába is. Nem véletlenül, hiszen holisztikus szemlélettel van dolgunk.

Ahogy slow szempontból a gasztronómiában a helyi gazdák és termelők fontossága, úgy a lakberendezésben a földrajzi közelségben lévő vállalkozások, szakemberek, alapanyagok előtérbe helyezése által érhetünk el társadalomra és környezetre egyaránt jótékony hatásokat.

Eszternek szakmai szempontból is létfontosságú volt, hogy összegyűjtsön minél több zöld hazai piaci szereplőt, akik tervezőként, kivitelezőként vagy forgalmazóként hozzá hasonlóan zászlajukra tűzték a környezettudatos otthon iránti elkötelezettséget.

Ez a folyamatosan bővülő gyűjtemény, az Arany Oldalak zöld, online változataként működő Green Guide szerencsére bárki számára elérhető.

De vajon a megrendelői oldal is ugyanilyen lelkes, ha zöldítésről, lassulásról és esetleges kompromisszumokról van szó?

Kényszerített zöldítés vagy organikus összecsiszolódás?

Egy otthon felépítése, átalakítása, magunkévá tevése kicsit hasonlít a házasság intézményéhez: hiába rajongunk egy filmsztárért, sportolóért vagy énekesért, együtt lakni, együtt élni vele, a maga teljes és őszinte valójában azért nem biztos, hogy kedvünkre való lenne.

Azzal fogunk tudni tartós és szeretetteljes kapcsolatban élni, akivel sikerül a különféle hozott anyagokat összecsiszolni. Aki a hibáink ellenére, vagy pont azokért szeret minket, akivel a nyitottság és kreatív problémamegoldás mindkét irányba működik.

Ilyen egy személyre szabott, jó otthon is: illik a benne lakókhoz, akik elfogadják és előnyükre fordítják a hátrányokat, legyen az tájolás, pénzszűke vagy változó élethelyzetek, hozzá idomulnak a megváltoztathatatlan részekhez.

Eszter saját otthonukon is így dolgozott, először talán kényszerből, később már örömmel merülve el a feladatok frappáns megoldásában.

A több szakmai díjat is nyert Meseház nem öko-luxus alapanyagoktól, nem erőltetett, konzerv fenntartható megoldásoktól, hanem attól lett egyszerre természet- és emberléptékű is, hogy alázattal fordultak a felmerülő problémákhoz.

Nem verték magukat hitelekbe, cserébe nyitott játékossággal és kreativitással oldották meg a nehézségeket, például emeltek a beltérbe zsaludeszkákat vagy betonyp lapokat, és készítettek belőle könyvespolcot, étkezőasztalt vagy falburkolatot.

Így a pénzük megmaradt, az építkezés hulladékának egy része új, értékesebb feladatot kapott, az otthonuk pedig a kezük nyomát viselve vált közös alkotásukká.

Munkái során Eszter ugyanezt a szemléletet alkalmazza. Amivel pedig érdekes módon szinte minden projektje rendelkezik, az a női energiák összekapcsolása.

Kollektív női terek

Egyik legkedvesebb munkája, a csókakői Lámpás az úton vendégház kialakítása nagyon szép példája Eszter munkastílusának, melyről így ír:

„A vendégház tulajdonosával, Ágival való munka rendkívüli élmény volt számomra. Négy éven át tervezgettük, dédelgettük, teremtettük közös erővel ezt a parányi projektet.

Én coacholtam őt, ő inspirált engem: igazi demokratikus tervezési folyamat volt, a slow design jegyében.”

Ági és Eszter hamar egymásra hangolódtak, így a vendégház organikus módon, valódi csapatmunkával készült. A rohanásból való kiszakadást, az itt-és-mostba való belelassulást nem csak a gyönyörű környezet, hanem a jó ízléssel és zöld szemmel kiválasztott berendezés is nagyban elősegíti. Itt sem a Pinterest adta a konyhakész megoldásokat, hanem menet közben, az adott helyzetre reagálva kerültek a házba a bútorok és kiegészítők. Remekül megférnek benne egymás mellett az új, hazai design bútorok (Fészek Részek étkezőasztal és székek), a másodkézből származó darabok (régi kilim szőnyeg, antik textilek, a felújított lábas kád vagy a Másik történet lámpa), és a DIY megoldások (a fehérre festett betonpadló, a saját kezűleg festett betonyp lap burkolat,  az egyedi tervezésű térelválasztó, a tengerifű szőnyegből Ferenc Rita segítségével font lámpabúra a fürdőben).

A főleg hazai, organikus anyagokból dolgozó Rita is hamar ráhangolódott a női csapat rezgésére, ahogy a ház fotózásánál a Simples Studio mögött álló Sámson Réka is. Mindannyian olyan természetességgel foglalták el a helyüket a közös munkában, mintha már évek óta együtt dolgoznának.

Eszter talán ezt szereti a legjobban a munkájában. A női erők bevonzását, természetes összefonódását.

„Nagyon élvezem, hogy rendszeresen bevonzom azokat az embereket (pontosabban nőket), akik hozzám hasonlóan igénylik, hogy megoszthassák magukat másokkal. Mióta a saját utamat járom a munkában, és azzal foglalkozom, ami őszinte lelkesedéssel tölt el, az életem tele van ilyen találkozásokkal” - írja egy bejegyzésben.

Ezek a találkozások sokszor további, gyümölcsöző együttműködéseknek lesznek elindítói. Ritával például megálmodtak egy különleges workshop sorozatot (melynek utolsó alkalma május 25-én lesz), ahol egy-egy fonott tárgytípus közös elkészítése közben otthonteremtésről, funkcionális környezettudatosságról beszélgethetünk velük. Ugyanis nem, nem előadást fogunk Esztertől hallani, hanem párbeszédindító gondolatokat, jól feltett kérdéseket és személyre szabott válaszokat.

Vagy ki tudja.

Lehet, hogy nem is a fenntarthatóságról, hanem táncról vagy anyavállalkozókról, szinergiáról vagy természetes ékszerekről lesz szó.

Vagy bármilyen közös témáról. Eszter számára ugyanis ez az egyik legfontosabb: az együtt levés, együtt gondolkodás, együtt alkotás.

Ez a vágy tükröződik abban a válaszban is, melyet arra a kérdésünkre adott, hogy ha egyetlen tárgyat hagyhatna csak maga után, mi lenne az.

„Egy közösségi ház a természet lágy ölén, benne egy műhellyel, ahol lehet közösen alkotni, nagyokat beszélgetni, és egy térrel, ahol tudunk együtt táncolni vagy akár élni. Mert van bennem egy kép, hogy így szeretnék élni. Egymást segítve, tartva, támogatva, inspirálva, közösen munkálkodni egy szebb, emberségesebb, zöldebb világért.”

Reméljük, a ház hamarosan megvalósul, mindannyiunk örömére.


Megosztom
Link másolása