Elmész te a…vendégségbe! Gyerekestül! Mert az mindenkinek jót tesz!
Sok ember számára a gyerekkel történő vendégeskedés a szeretem-dolgok listáján valahol az éves adóbevallás elkészítése és a négy hete nem látott hétvégi telek füvének lenyírása között áll.
Magyarul nem a kedvencük.
Mert a legtöbbször kínszenvedés már az elindulás is: a gyerek nem akarja az adott ruhát felvenni, nem akar oda menni, nem akarja őket megismerni vagy újra látni, így aztán az egész család percek alatt felhergelődik... pedig nem háborúba mennek, hanem csak meglátogatni a szülők barátait, akiknek történetesen szintén van gyerekük.
Ha csatának nem is, de elit alakulatos kiképző pályának bizony beillik egy-egy vendégség, már ha a gyerek szocializációjának szempontjából nézzük a társadalmi beilleszkedésnek ezen aknákkal bőven megszórt területét. Azonban egyrészt nem kell páncélzat nélkül elindulnunk a…nem, nem csatába, csak kiképző pályára, másrészt pedig egy-egy ilyen esemény meglepően sok hasznos tudással vértezi fel a gyereket a későbbiekre, amit úgy hívunk: együttélés a többiekkel.
Mikroközösségi alapozás
A szocializáció alapja a család. Legyen az apa, anya, meg pár testvér, vagy anya, nagyi és a nagyi megözvegyült nővére, vagy apa és apu, vagy bárkik, akikkel közös otthonban él egy gyerek.
Ők a „Család” fedőnéven emlegetett mikroközösség, akik a mindennapos interakciókon keresztül megtanítják a kicsinek, hogyan kell az embereknek egymással viselkedniük, összedolgozniuk, hogy hogyan működik az „élni és élni hagyni” a gyakorlatban.
Amit ebben a körben lát, hall és tapasztal, az mintául szolgál számára a világ többi emberével való bánásmódhoz.
A minta mustra legkézenfekvőbb terepe pedig a vendégség. Direkt nem az intézményeket vagy a játszóteret említjük, ezek a helyek ugyanis kicsit olyanok, mint amikor egy fényképet úgy vágnak szét, hogy csak a főszereplő marad meg belőle, és a háttér, a környezet hiányzik. Egy ilyen kép alapján nagyon nehéz megismerni valakit, megérteni a reakcióit.
Míg az óvoda, iskola vagy a játszótér minden gyerek számára ugyanazt az egységes szerepet kínálja, addig egy vendégségben igazából házigazdák és vendégek lesznek a gyerekek is, ami egészen más hozzáállást kíván tőlük. Ez persze nem azt jelenti, hogy úgy kell viselkedniük, mint egy felnőtt házigazdának vagy vendégnek, de más alapról indul a közös játék. Más lesz a tulajdonjogi viszony (az ottani játékok a házigazda tulajdonát képezik, a vendég által hozott játék pedig az övé), mások a szabályok (az adott lakásban lehet cipővel bent lenni de tilos felügyelet nélkül kimenni a kertbe), és az idő rövidsége miatt ezek elfogadása bizony gondot okozhatnak.
De akármilyen nehéz is nekik (és a szülőknek is), ezeknek a gyors viziteknek a rendszeresítése sokat segít a gyereknek mindkét szerep elsajátításában.
Ezeknek a készségeknek az elsajátítása felnőtt korban már hatalmas belső munkát kíván, és számtalan kudarc és pszichológusra költött pénz megspórolható lenne, ha már gyerekként, szülői segítséggel sikerülne ráérezni a másokkal való sikeres kommunikációra.
De hogyan segítheti a felnőtt a kicsit ezen az úton? Tervezéssel és világos kommunikációval.
Tájékoztatjuk utasainkat, hogy indulunk Zsoltiékhoz!
Az első és legfontosabb dolog, hogy a gyerek az életkorának megfelelően legyen tájékoztatva. Mi is kiborulunk felnőttként, amikor kész tények elé állít minket mondjuk a MÁV vagy a főnök, miért lennének rugalmasabbak a gyerekek?
2-3 éves kortól már előtte való napokban is beszélhetünk arról, hogy menni fogunk valakihez, mesélhetünk az ott lakókról, hogy milyen játékaik vannak, mivel fogunk odamenni stb. beszélhetünk arról is, hogy mit viszünk oda ajándékba: süteményt, apróságot vagy születésnap esetén valami komolyabbat. Ezt is érdemes megtanítani minél hamarabb, hogy van, amikor neki hoznak ajándékot, és van, amikor ő visz. Ha kapott már attól a családtól ajándékot, azt elő is lehet venni, hogy lássa a dologban a rendszert.
Indulás előtt el lehet mondani neki a részleteket: milyen ruhában megyünk, mivel közlekedési eszközzel, mit viszünk magunkkal. itt érdemes megkérdezni, ő mit szeretne hozni a saját játékai, könyvei közül, ami biztonságot ad neki.
Pontosan ezért egyébként érdemes a vendéglátókat is ellátni a szükséges információkkal. El lehet nekik mondani, hogy a mi Marcikánk nem szeret puszit adni, de szívesen belecsap bárki tenyerébe üdvözlésképpen, vagy hogy nem szereti a süteményeket, de szívesen eszik almát vagy valami bolti kekszet (ha biztosra akarunk menni étkezés terén, és tudjuk, hogy baj lehet belőle, inkább jelezzük, hogy a gyereknek mi viszünk finomságot, ne toljuk rá a vendéglátókra a felelősséget).
Hello, tourist!
Ha megérkeztünk, és számára ismeretlen vagy régen látott az adott lakás vagy ház, a vendégség elején járjuk körbe a gyerek számára érdekes és releváns helyeket EGYÜTT.
Beszéljünk neki röviden az aktuális szabályokról, mert nem biztos, hogy amit otthon lehet, azt itt is szabad. Vagy pont fordítva! Lehet, hogy otthon nem szabad a kanapén ugrálni, itt viszont lehet (csak baleset ne legyen belőle). Viszont lehet, hogy otthon szabad a nagytesó szobájába bemenni és kihozni a Lego-t, de itt nem. Adjunk időt neki az akklimatizálódáshoz, de egy idő után üljünk le a felnőttekkel beszélni, nem baj, ha kicsit unatkozik a gyerek. Utazás után mindenkinek kell egy kis pihenő, pár falat étel, egy pohár innivaló, hogy újra nyitni tudjon a környezet felé. Felnőttként egy hosszú út végén mi is szeretjük kicsit komfortba helyezni magunkat. Ha szeretne még mellettünk, akár az ölünkben maradni a gyerek, engedjük neki. Szüksége van arra, hogy fizikailag is érezze: elérhetőek vagyunk számára ezen az idegen, szokatlan helyen is. Bármikor vissza tud térni erre a bázisra, hogy feltöltődjön.
Duty free shop
Talán a vendégség képes a lehető legtisztább képet adni egy adott család működéséről, belső szabályairól, főleg, ha kisgyerek is van. Egy gyerek ugyanis biztosan nem fog vélt vagy valós elvárásoknak megfelelni, ő még a József Attila-i „Ordítottam, toporzékoltam”- igazságában él. Jó esetben ugyanis egy gyerek otthon érzi magát a legnagyobb biztonságban, ezért ott engedi el magát a leginkább.
Ezért szülőként kifejezetten hasznos tud lenni, hogy egy-egy gyerekes vendégség kapcsán bepillantást nyerhetünk más szülők otthoni rendszerébe.
Egy vendégség kapcsán ráadásul nem csak a sorsközösség érzését vihetjük haza magunkkal, hanem ajándékötleteket is. Ha rendszeresen gondot okoz, mit vegyünk a gyereknek, ami nem csak a kirakatból tetszik meg neki, hanem élőben is hosszasan el fog vele játszani, figyeljük meg, milyen játékkal játszik másoknál. A cikk írója egyszer például kizárólag azért vette meg az általa egyébként borzalmasnak vélt Szuper Mágikus Jinnt, mert az akkor két és fél éves, nem túl bőbeszédű gyereke egy vendégségben szinte kizárólag ezzel a figurával játszott… és beszélgetett! Azóta a játék hosszú autóutakra is velünk jön, és kitűnően szórakozunk azon, ha nem találja ki a Jinn, hogy a kardszárnyú delfinre vagy az ananászra gondoltunk.
Ugyanígy, lehet, hogy pont a következő vendégség kapcsán látunk egy olyan problémamegoldást, amire mi nem is gondoltunk. Mondjuk, hogy a másik családnál a gyerek ahelyett, hogy folyton a felnőttek szavába vágna, egy közösen kialakított jelzést használ arra, ha a felnőttek épp beszélgetnek, de neki valami nem életbevágó, de fontos mondanivalója akad. Mondjuk odamegy az apjához, és háromszor megkopogtatja a hátát, majd miután apa vette az adást és visszajelez neki szintén három kopogással, a gyerek vár. Mert egyszer bevezették ezt a megoldást, és tudja, hogy ilyenkor két percen belül sorra kerül, és nem lesznek mérgesek a felnőtek, hogy ő közbeszól. És természetesen fordítva is működik a dolog, lehet, hogy a mi egyik megoldásunk lesz az, aminek hallatán a vendéglátó család a homlokára csap: ó, hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe!
Úgyhogy ha eddig ódzkodtunk a kisgyerekes vendégségektől, vágjunk bele azzal a tudattal, hogy hosszú távon ebből mindenki csak profitálhat. Ha mást nem, tanulságot.
