GYEREK

„Arra kérte a lányomat, hogy próbáljon pozitívabban gondolkodni, de ez nem oldotta meg a szorongást”

Jó lenne tudni, hogy milyen segítséget kaphat a gyerekünk az iskolában elérhető pszichológus szakembertől, vagy nem is érdemes őt felkeresni?

Megosztom
Link másolása

Tegyük a szívünkre a kezünket, és válaszoljunk őszintén: megbízunk az iskolapszichológusban? Ma még mindig nagy az ellenállás a lelki segítségkéréssel szemben, és számos tévhit él az emberekben, minthogy pszichológushoz csak a bolondok mennek, pedig az időben érkező lelki segítség akár mentális betegségektől is megmenthet. Mit tennénk, ha gyermekünk hirtelen megváltozna, visszahúzódó lenne és szorongana az iskolába járás gondolatától? Hova fordulnánk segítségért?

Bíznánk abban, hogy az iskolapszichológus meg tudja oldani a problémát? És ha nem, mit tennénk ezután?

Sokan nem mernek iskolapszichológushoz fordulni, míg mások hiába kérnek segítséget, nem kapnak. Pedig ma sokkal nagyobb szükség van a fiatalok lelki támogatására, mint bármikor korábban. Utánajártunk, hogy miért nem működik a rendszer, és hogyan lehetne javítani rajta.

„Nem oldotta meg a szorongást”

Mielőtt kivesézzük a rendszert, itt egy történet egy anyáról és a lányáról, akik a saját bőrükön tapasztalták meg, hogy milyen következményekkel jár, ha egy kamasz nem kap időben segítséget. A történet szereplői egy budapesti iskolában kértek segítséget, és mivel a mai napig nem sikerült kimászniuk ebből a nehézségből, anya és lánya a nevük megváltoztatását kérték. Anna szívszorító története sajnos nem egyedi, lánya, Nóra, mindig is csendes, visszahúzódó gyerek volt, de a gimnázium első évében ez tovább fokozódott.

A tizenöt éves kamasz egyre többször panaszkodott fejfájásra, hányingerre, és gyakran kérte, hogy hadd maradjon otthon iskolaidőben.

Anna először azt hitte, hogy ez csupán tinédzserkori stressz, és a hormonális változások állnak a háttérben, hiszen a lánya tavaly szeptemberben lelkesen ment új iskolájába, egy budapesti gimnáziumba. Hónapoknak kellett eltelni, hogy felismerje, többről van szó, mint kamaszkori hangulatingadozásról, ugyanis a helyzet csak súlyosbodott. A téli szünet után Nóra szorongása eluralkodott rajta, és már egyáltalán nem akart iskolába menni. Anna kétségbeesetten próbált segítséget találni, ezért az iskolapszichológushoz fordultak. „Nekem nem mesélt arról, hogy mi bántja, pedig láttam, rajta, hogy valami komoly gonddal küzd. Azt gondoltam, ha beszél egy szakemberrel, akkor talán megnyílik, és megtudjuk, mi áll a háttérben. Nóra meglepően jól fogadta az ötletemet, és ő maga kért időpontot az első ülésre” – emlékszik vissza Anna. De

a lány az első találkozó után már nem akart visszamenni a szakemberhez.

„Azt mondta nekem, hogy a pszichológus nem értette meg őt, és nem tudott segíteni neki. A pszichológus arra kérte, hogy próbáljon pozitívabban gondolkodni, de ez nem oldotta meg a szorongást.”

Már tavasz volt, amikor az eset tovább romlott, és Nóra végül hetekre bezárkózott, a tanév végére pedig magántanulói státuszt kért, de Anna erről hallani sem akart. Nyár végén az édesanya már arról mesél, hogy egyedül a Balatonnál látta mosolyogni a lányát, aki sokat fogyott az elmúlt időszakban. Máig nem tudja, hogy mi állhat Nóra depressziója mögött, az új tanévet mindenesetre magántanulóként kezdi, és bár Anna nem engedheti meg magának, elhatározta, hogy keres egy másik szakembert, aki segíthet abban, hogy visszakapja azt az életvidám lányt, aki Nóra volt a gimnázium első éve előtt.

Miért nem segített a szakember?

Az iskolapszichológusok és az iskolai szociális segítők szerepe sokrétű, de a legfontosabb feladatuk, hogy támogassák a diákokat lelki, érzelmi és szociális problémáik kezelésében. Székely Zsuzsanna, főállású iskolai szociális segítő a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány elnöke szerint az oktatási intézményekben dolgozó szakembereknek – legyen szó iskolapszichológusokról vagy iskolai szociális segítőkről – nem a szaktudással van gondjuk, hanem a túlterheltséggel.

„Az iskolai segítők esetén ezer gyerekre jut egy szakember, ami rendkívüli terhelést jelent.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy szakember több intézményt lát el, és gyakran csak néhány órát tud egy-egy helyszínen tölteni. Ez a helyzet az iskolapszichológusok esetében nagyon hasonló”– magyarázza a szakértő. –

Az is gondot jelent, hogy gyakran a fiatal, tapasztalatlan szakemberek kerülnek ezekre a pozíciókra, akiknek nincs elég tapasztalatuk a komplex problémák kezelésében, hiszen nagyon alulfizetett munkakörökről van szó.”

Ez frusztrációt okozhat a diákok és a szülők körében is. Milyen problémákkal találkoznak a segítők? Leggyakoribbak a lelki nehézségek, az iskolai konfliktusok, a kiközösítés, a bullying, párkapcsolati gondok, szerhasználati problémák, függőség, tanulási nehézségek és a szorongás, amelyeknek a kezelése még egy sokat látott szakember számára is kihívást jelent. Arról nem beszélve, hogy a legtöbb gyerek akkor jut el először pszichológushoz vagy iskolai szociális segítőhöz, ha már eluralkodott a probléma.

„Gyakori, hogy az esetek csak későn kerülnek a szakemberek elé. Ha egy diák egyre többet lóg az iskolából, mire az iskolapszichológus beavatkozhat, annál nehezebb visszahozni a normál iskolai kerékvágásba. Az ilyen esetekben az iskolapszichológus már csak tűzoltást végezhet.” – magyarázza Székely Zsuzsanna. De mi lehet a megoldás? A szakemberektől túl sok értékes időt vesz el az adminisztráció (Fotó: Getty Images)

Van kiút!

Be kell látni, hogy az iskolapszichológusok túlterheltsége és a rövid találkozók miatt nehéz hosszútávú eredményeket elérni, ha egy szülő csupán az iskolai segítőre hagyatkozik. Székely Zsuzsanna hangsúlyozza, hogy a szülők is bátran kérhetnek segítséget, ha gyereknevelési dilemmáik vannak, vagy ha úgy érzik, hogy elakadtak egy probléma kezelésében. Amikor pedig a közvetett segítség sem elegendő, érdemes más lehetőségeket is felkutatni. Magyarországon több ingyenes vagy alacsony költségű szervezet működik, ahol szakszerű támogatást kaphatnak a diákok és a szülők. Ilyen például az Ifjúsági Lelki Elsősegély és a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány.

„Ezeknek a szervezeteknek a célja, hogy gyors és könnyen elérhető segítséget nyújtsanak krízishelyzetekben, legyen szó telefonos vagy online tanácsadásról.

A szülők és fiatalok bátran éljenek ezekkel az alternatívákkal!”

A kamaszokat érintő lelki nehézségek kezelhetők, sőt megelőzhetők, ha időben kérünk segítséget. Hogy mi lesz az iskolapszichológiai rendszerrel? A szakértő szerint a helyzet javítása érdekében szükség van az iskolapszichológusok munkakörülményeinek javítására. „Intézményenként szükség lenne egy-egy dedikált szakemberre, akik megfelelő fizetést kapnak, és elismerik munkájukat. Ezáltal lehetne a végzettségre vonatkozó elvárásokat is szigorítani az iskolai szociális segítők esetében, ami a hatékonyabb működéshez vezetne.

Emellett fontos lenne a szakmai együttműködés iskolapszichológusok és iskolai szociális segítők között, ugyanis ma nincs egységes protokoll arra, hogy miként dolgozzanak együtt egy problémás eset kezelésében.”

Székely Zsuzsanna szerint például az iskolapszichológusok rendszeresen beszélhetnének a gyerekekkel, míg a szociális segítők közreműködhetnének a szülőkkel való kapcsolattartásban és más segítő szervezetek bevonásában. Többek között ez is járható út, amely a rendszer javulásához vezet. Addig is ne tudjuk be a gyerekek szorongását egyszerű kamaszkori hormonváltozásnak, ne hagyjuk annyiban a dolgot, ha a rossz hangulat nem múlik el néhány nap alatt. Kamaszkorban minden szélsőség normális, amennyiben van változás, és nem lesz tartós egy-egy állapot.

Az Ifjúsági Lelki Elsősegély a 13700 telefonszámon hívható hétköznap 17-21 óra között.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
A mesterséges megtermékenyítéssel született babák esetében sokkal gyakoribb ez a betegség
Ráadásul egyre nő a mesterséges megtermékenyítéssel született babák száma.

Megosztom
Link másolása

A mesterséges megtermékenyítéssel fogant babáknak 36%-kal nagyobb esélyük van arra, hogy komoly szívhibával szülessenek, mint azoknak, akik természetes úton jöttek a világra – derült ki egy friss kutatásból.

Persze, még így is ritkák a szívproblémák, de az adatok azért beszédesek: a természetes úton fogant babáknál ez az arány 1,15%, míg az IVF-es babáknál 1,84%.

Ha többes terhességről van szó, az IVF-es babáknál ez a szám már 2,47%-ra emelkedik.

Ez az egyik legnagyobb kutatás ebben a témában, több mint 7,7 millió születést vizsgáltak meg Dániában, Finnországban, Norvégiában és Svédországban.

„Korábbi kutatások már jelezték, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel fogant babák esetében nagyobb a koraszülés és az alacsony születési súly esélye”

– mondta a kutatás vezetője, Ulla-Britt Wennerholm, a svéd Göteborgi Egyetem professzora. „Most arra voltunk kíváncsiak, hogy a szívfejlődési rendellenességek kockázata is magasabb-e.”

Wennerholm csapata összevetette a természetes úton fogant babákat azokkal, akik IVF-fel, ICSI-vel (amikor egyetlen spermiumot közvetlenül a petesejtbe fecskendeznek), vagy fagyasztott embrióval fogantak. Ezután megvizsgálták, hogy hány babánál diagnosztizáltak súlyos szívhibát a méhen belül vagy az első életév során.

A kutatók az anyai életkortól kezdve a terhesség alatti dohányzáson át a cukorbetegségig és szívproblémákig mindent figyelembe vettek. A céljuk, hogy eredményeik segíthessenek a szívhibák korai felismerésében, így időben megkaphassák a babák a szükséges kezelést. A kutatók remélik, hogy a múlt héten a European Heart Journal című szakfolyóiratban közzétett eredményeik a szívhibák időben történő diagnosztizálásához és életmentő beavatkozáshoz vezetnek.

„A veleszületett szívhibák komoly problémát jelenthetnek, gyakran már nagyon fiatal korban műtétre van szükség, ezért fontos tudni, mely babák vannak nagyobb veszélyben, hogy a lehető legkorábban diagnosztizáljuk őket és biztosítsuk a megfelelő kezelést”

– tette hozzá Wennerholm. Az Amerikai Reproduktív Orvostudományi Társaság szerint az Egyesült Államokban minden 40. születés mesterséges megtermékenyítés eredménye.

Dániában az IVF aránya még ennél is durvább: az élveszületések 9%-a mesterséges megtermékenyítésből származik, ami világviszonylatban is a legmagasabb.

Wennerholm szerint ahogy egyre többen választják a mesterséges megtermékenyítést, várhatóan a szívhibás esetek száma is növekedni fog.

„Az a tény, hogy a szívhibák kockázata nagyjából azonos minden típusú mesterséges megtermékenyítésnél, azt sejteti, hogy lehet valamilyen közös tényező a szülők meddősége és a babák szívproblémái között”

– mondta.

Az IVF-et eredetileg az 1970-es években fejlesztették ki olyan nők számára, akiknek elzáródott a petevezetékük, de azóta már más helyzetekben is használják, például férfi meddőségnél, ismétlődő vetéléseknél vagy béranyaság esetén. Az eljárás során a petesejteket laboratóriumban termékenyítik meg spermiumokkal, és az így létrejött embriókat beültetik a méhbe.

Az embriókat genetikai rendellenességekre is tesztelhetik beültetés előtt, hogy növeljék a siker esélyét.

A genetikai tesztek után a sikerarány 60-65%, de ha az anya idősebb, vagy a méhe nem ideális állapotban van, ezek az esélyek csökkennek.

Idén a Kaliforniai Egyetem kutatói egy új, nem invazív módszert mutattak be, amely segít előre jelezni az embriók minőségét az IVF során.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
Felbukkantak a gyerekek, akik szökésben lévő apjukkal együtt tűntek el három éve
Terepmintás ruhában túrázva szúrták ki őket helyi farmerek.

Megosztom
Link másolása

A 37 éves Tom Phillips 2021 szeptemberében szökött meg Új-Zélandon két lányával és fiával együtt, a 11 éves Jaydaval, a 9 éves Maverick-kel és a 8 éves Emberrel, miután állítólag kirabolt egy bankot.

Az eltűnt gyerekeket azóta nem látták, de szerdán a rendőrség közölte, hogy „hiteles észlelést” kapott Tomról és a gyerekekről, akiket az ország északi részén láttak.

A négytagú csapatot, akik egy magánterületen kóboroltak terepmintás felszerelésben, egy csapat sertéstenyésztő vette észre, akik képeket is készítettek róluk – írta meg a The Sun.

Az egyik farmer a Stuff.co.nz-nek elmondta, milyen beszélgetés folytatott az egyik lánnyal:

„Mondtam, hogy ’Ez magánterület’, mire ő csak annyit mondott: ’Ja... és?!’ Aztán megkérdeztem: 'Tudja valaki, hogy itt vagytok', mire ő azt mondta: 'Nem, csak ti'”.

A gyerekek édesanyja, Cat teljesen összetört a történtek kapcsán. Szerinte lánya üzenni akart az elmondottakkal.

„Ez egy segélykiáltás. Ez a 'Tudja valaki, hogy itt vagyunk? Jön értünk valaki?'. Nem halljuk a hangszínét, de számomra ezt jelenti. Olyan, mintha megpróbálna mondani valamit anélkül, hogy ténylegesen mondana valamit, mert az apja ott van, és aggódik, hogy rosszat mond, és rosszul fogalmaz. Aggódik a későbbi következmények miatt.”

– mondta a kétségbeesett anya.

Az összetört nő azt mondta, úgy érzi, a rendőrség nem tett eleget azért, hogy hazahozza a gyermekeit. Ő bármit megtenne, hogy ártatlan gyermekei újra hazatérjenek. Ennyi idő után már azt sem tudja, hogy néznek ki a gyermekei, de legalább a tény, hogy még életben vannak reményt ad neki.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
DNS-tesztet csináltatott az anyuka, mert nem hitték el neki, hogy a szőke kislánya a vér szerinti gyermeke
Utálja, amikor azzal vádolják, hogy csak kölcsönzi a gyereket, és amikor megkérdezik, kié a kislány.

Megosztom
Link másolása

Alex és Rob boldog amerikai pár.

Ám DNS-tesztet végeztettek a legfiatalabb gyermekük, Pudge Pudge miatt, hogy a teszt megerősítse, a kislány tényleg az ő gyerekük.

Az afroamerikai nő és kaukázusi férfi három gyermeket nevel: a hétéves Chub Chub-ot, az ötéves Bubba-t és a kétéves Pudge Pudge-ot. Ám amikor Pudge Pudge megszületett, ők maguk is meglepődtek, hiszen fehér volt a kislány bőre.

Alex a Truly-nak elmondta:

"Azért döntöttünk úgy, hogy elvégezzük a DNS-tesztet, mert annyira fehér volt. Mesterséges megtermékenyítéssel estem teherbe vele, és mivel hibák ennál az eljárásnál is előfordulhatnak, szerettük volna kizárni ezt a lehetőséget."

Alex néhány évvel ezelőtt kezdett el szórakozásképpen posztolni a közösségi médiában.

Miután egy idegen megdicsérte, hogy "milyen jó dadus", posztolt erről, ami után támogató, de negatív kommenteket is kapott.

Sajnos máskor is hasonló élményben volt része.

A háromgyerekes édesanya elárulta, hogy főleg az ehhez hasonló beszólásokat utálja: "Ez kinek a fehér gyereke?". De olyan is akadt, aki azzal vádolta, hogy "kölcsönzi" a fehér gyereket a videók elkészítéséhez. És persze a szokásos rasszista megjegyzések sem hiányoznak.

Míg Alexnek beszólnak a kislánya miatt, fehér bőrű férjének nem, az ő szülői mivoltát nem kérdőjelezik meg, és senki sem ellenőrizgeti.

A pár reméli, hogy a jövő boldogságot tartogat a családjuk számára, a gyereknevelést ugyanis csodálatos dolognak tartják.

Íme, a róluk készült videó:


Megosztom
Link másolása


GYEREK
„És akkor egyszer csak feltűnt, hogy már nem tudja betéve a kedvenc meséjét"
Vannak a gyerekkornak tudományosan mérhető mérföldkövei, és vannak, amiket csak a szülők ismernek. De léteznek-e a szülőségben is fejlődési lépcsőfokok, és ha igen, miért érdemes velük foglalkozni?

Megosztom
Link másolása

- Hogy átérezte-e mások érzéseit a fiam, amikor két éves volt?

Talán őt kéne erről megkérdezni.

- Öt évesen többször bukfencezett-e előre anélkül, hogy oldalra eldőlt volna?

A kérdést sem értem.

- Tudott-e játékban, versenyben veszíteni, amikor hét éves volt?

Százalékot mondjak vagy ez egy eldöntendő kérdés?

A fentiekhez hasonló kérdésekre adott válaszok egyébként a hazai védőnőket szokták éredekelni, az éves szűrővizsgálatnál ugyanis ezekre és még számos hasonló mérföldkőre kíváncsiak a szakemberek.

Ezek a sokszor furcsa információk azonban nagyon fontosak, az esetleges neurológiai, ortopédiai vagy egyéb problámákat segítenek időben felismerni, hogy a kicsik minél hamarabb megkaphassák a megfelelő fejlesztést.

Viszont amint túlesnek a megnyugtató válaszokon, a legtöbb szülő el is felejti őket.

A közfelfogás szerint ezek helyett legtöbbjüknek sokkal inkább az olyan mérföldkövek maradnak meg erős emlékként, mint az első mosoly, az első viccesen mondott szavak, vagy például az óvodai/iskolai lét első napja.

Azonban sok olyan fordulópont létezik a szülő-gyerek kapcsolat fejlődésének során, amit csak azok ismernek, akik már átélték ezeket a kívülről lényegtelennek vagy egyenesen bizarrnak tűnő pillanatokat.

Már nem kell szőlőt félbevágni, beiratkozást intézni

A tudomány, főleg a  pszichológia szakemberei már sokféleképpen igyekeztek különböző szakaszokra bontani a gyerekkort.

A különböző iskolák eltérően közelítik meg a gyermeki fejlődést, de egy dologban mindegyik egyetért: a gyerekkor tele van olyan kulcsfontosságú életszakaszokkal, amelyek meghatározzák a felnőtté válás folyamatát. Ezek a szakaszok nemcsak a gyerekek testi, hanem lelki és szociális fejlődésére is hatással vannak. Erik Erikson a pszichoszociális fejlődés szakaszait a különböző krízisek szempontjából állította fel. A csecsemőkori bizalom – bizalmatlanság vagy az 1 és 3 éves kor között autonómia – szégyen, kétely  tengelyen való elhelyezkedés problematikája minden szülő számára ismerős, ha nem is ilyen komoly tudományos magasságokban,

a „Nahát, csak most tűnik fel, hogy hetek óta senki sem ordít a fürdőszoba ajtaja előtt, amíg zuhanyzom!” - típusú ráeszméléseken keresztül mindenképpen.

Jean Piaget tanuláselmélete (melynek a mai komplex matematika tanítást is köszönhetjük) szerint a 2 és 7 éves kor közötti időszak (Műveletek előtti szakasz) során a gyerekek még nem rendelkeznek a megfordítás képességével, gondolkodásukat a vizuális ingerek uralják, nem értik, hogy pl. a víz mennyisége egy magas, keskeny pohárból egy alacsony, szélesebb pohárba átöntve megmarad.

A szülők számára ennek egyik látványos példája, amikor a gyerek már nem borul ki, ha ugyanazt a mennyiségű édességet egy kisebb vagy egy nagyobb tálban kapja meg.

A tudomány mindig talál valami új és fontos (vagy annak látszó) nézőpontot a gyerekek fejlődésének vizsgálatában, felállít hozzá különféle mérhető rendszereket és megugorható léceket. A legtöbb szülő azonban ennek az élethosszig tartó folyamatnak túlnyomó részt a számszerűsítehetetlen oldalával találkozik.

Mert hát ki tudja azt megmérni, vagy akár csak megmagyarázni, mi játszódik le egy anyában vagy apában az olyan mérhetetlen mérföldkőnek számító pillanatokban, mint amikor mondjuk először hányja le őt a gyermek, vagy amikor először mondja neki azt, hogy „Utállak!”

(Hogy ne csak mindig a pozitív eseményekről emlékezzünk meg.)

Hogyan lehetne mérhető adattá változtatni azokat az élményeket, amikor valami először történik meg a gyerekkel és/vagy a szülővel? Hogyan tudná bárki tudományos vizsgálatnak alávetni az olyan ráeszméléseket, mint amikor már hetek óta nem kéri a 7 éves, hogy vágjuk le neki a lekváros kenyér héját, felezzük meg a szőlőt vagy hámozzuk meg az uborkát?

Megkérdeztünk néhány szülőt, nekik milyen hasonló, személyes rácsodálkozásuk volt a gyerekükkel kapcsolatban, ami egyszerre volt felszabadító és egyben szívszorító is.

„Tavaly volt egy ilyen: Anya, képzeld ma beiratkoztam a könyvtárba! - ekkor jött a felismerés, hogy már nélkülem is elintéz dolgokat, van az életének egy része, amiben nem vagyok jelen.

A másik ilyen, ami annyira természetesen és fokozatosan történt, hogy észre sem vettem, de már nem jön át hajnalban, hogy szundítson még egy kicsit hozzámbújva.”

„Amikor a rongyosra nézett, kívül belül megtanult és tudományos pontossággal ismert Thomas a gőzmozdonyból idézek egy tipikusat és először látom az arcán, hogy nem emlékszik.”

„A legkisebb most tanulta meg magát segítség nélkül bekötni. Addig áthajoltam felette, becsatoltam, aztán puszizás. Most beugrik mindenki a helyére, és indulás. A puszi meg sehol. Erre most ébredtem rá. Úgyhogy külön puszizást kell beiktatnom.”

„Utoljára mostam ki a második gyerek után az ovis ágyneműt és utána odaadtam az óvónőnek, hogy legyen az ovinak pót. Mindketten megkönnyeztük.”

És kifejezetten léleksimogató volt, amikor már felnőtt gyerekek szülei válaszoltak arra a kérdésre, milyen furcsa, keserédes pillanatokat tudnak okozni a már többdiplomás, kétméteres csetemék is:

„Gyerekszobába teregetni.

Egyszer csak a kiürült szekrénybe saját cuccot pakolni.

Gyerekét dajkálni.”

Szülői mérföldkövek

És itt eljutunk egy fontos kérdéshez: nem kellene a kicsik méricskélése mellett a szülőség mérföldköveivel is foglalkozni?

Nem kellene őket ugyanígy mérni, vizsgálni, tanulmányozni, sőt, ünnepelni?

Nem lenne ugyanolyan fontos mérföldkőként fel-és elismerni, amikor mondjuk egy anya először megy bankba, postára, ügyeket intézni a gyerekkel?

Vagy amikor egy apa először marad otthon egyedül az esti fektetésre?

A személyiségfejlődésben a legnagyobb ugrás állítólag a huszas és a negyvenes éveink között történik. Dr. Sasha Heinz fejlődéspszichológus, a felnőttkori fejlődés kutatója szerint nem csak azért fontos ezekkel a korszakváltó pillanatokkal tisztában lennünk, hogy bölcsebbek és érettebbek legyünk. Az élethosszig tartó szülői önismereti utazás hozzásegíthet minket ahhoz, hogy egyre könnyebben tudjuk kezelni a gyerekneveléssel járó nehéz helyzeteket.

A szakértő azt ajánlja, érdemes a belső munkát azzal kezdenünk, hogy számba vesszük az összes, általunk követett szülői szabályt. Ha ez kész, nézzünk egy-egy adott szabály mélyére: honnan származik? Saját gyerekkorunkból hozzuk, vagy pont annak ellentéteként került fel a listánkra?

A környezetünk várja el tőlünk az adott szabály betartását? Ha nem lenne, milyen lenne a szülői magatartásunk? Van értelme ennek a szabálynak? Egyáltalán tetszik ez a szabály? Az őszinte válaszokból sok mindent megtudhatunk magunkról.

Fontos megjegyezni, hogy szabály alatt nem csak a korlátozásokat értjük. Ugyanannyi időt és energiát igényelnek a szülőségünk képéhez kapcsolódó pozitív elvárások is. Például lehet ez az a kép, hogy „A boldog/elégedett/követendő családok minden évben elmennek nyaralni” vagy hogy az olyan klasszikus kisbabás időszakra vonatkozó szabályok, mint az együttalvás- nem együtt alvás témaköre vagy a hozzátáplálás tankönyvi megvalósítása. Ezeket a „szabályokat” is át lehet világítani.

A fejlődésünk mérföldköveinek feldolgozása megköveteli, hogy elengedjük a családunktól, kultúránktól vagy a médiától szerzett prioritásokat. Mi dönthetjük el, hogy „elég jók” vagyunk-e.

És itt jön be még egy nagyon fontos kérdés: mi magunk hogyan definiáljuk a sikeres szülőséget? Mit jelent számunkra jó szülőnek lenni? Heinz azt tanácsolja, legyen reális képünk magunkról és családunkról, és megugorható elvárásokat támasszunk mind saját magunk, mind szülőtársunk, és természetesen a gyerek irányába is.

Ehhez nagy segítség lehet egy már komolyabb múlttal rendelkező, általunk jól ismert másik szülő példája: neki mik (voltak) a saját szabályai, hogyan oldja vagy oldotta meg a szabály áthágások problémáját vagy a szabályok priorizálást, stb. Ez a személy lehet a saját felmenőink közül valaki, de az is előfordulhat, hogy a másik szülő rokonságából, baráti körből találunk valakit, akinek inspirló a szülősége.

A „felnőttkori fejlődés” gyakorlatára érdemes úgy gondolni, mint az öngondoskodás eszköztárának egy fontos elemére.

És ne feledjük: nem az a cél, hogy a valaha volt legjobb szülő legyünk. Hanem az, hogy szülői mivoltunkban is képesek legyünk az önreflexióra és a folyamatos fejlődésre és a saját gyerekünk számára a körülményekhez képest a lehető legjobb szülők legyünk.


Megosztom
Link másolása