FONTOS

Az is lehet nárcisztikus, akiről nem is gondolnád – ezek a rejtett nárcizmus jellemzői

A nárcizmus napjaink egyik buzzwordje, a szó hallatán sokaknak ismerősen cseng a túlzott önimádat és az arrogáns magatartás. Azt már kevesebben tudják, hogy létezik egy nehezebben felismerhető, rejtett formája is. Sas Eszter Krisztina pszichológus írása.

Megosztom
Link másolása

Az utóbbi években elöntötte a magazinokat és pszichológiai oldalakat a téma, nincs olyan ember, aki ne találkozott volna már a nárcizmus fogalmával.

Olyan is kevés akad, aki ne ismert volna akár magára, akár valamely hozzátartozójára vagy éppen a partnerére ezeket a tartalmakat olvasva.

Olyan lett a nárcizmus az elmúlt években, mint egy vírus, amely megállíthatatlanul terjed.

És ahogyan egy betegség esetében is általában az a legjobb, ha felkészülünk és igyekszünk megelőzni, a nárcizmus kapcsán is kívülről fújja a legtöbb ember a már-már unásig ismert jellemzőket, hogy minél hamarabb kiszűrhesse az életéből ezeket a személyeket. Arrogáns önteltség és önimádat, felsőbbrendűségi érzés, alacsony empátia és brilliáns manipuláció az elsőre lehengerlő személyiségüknek köszönhetően. Ez csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyekre általában egy nárcisztikus személy kapcsán a legtöbben gondolunk. Ugyanakkor létezik a nárcizmusnak a köztudatban egy kevésbé ismert formája is: a rejtett nárcizmus.

Mi is pontosan a nárcizmus és miért alakul ki?

Ki számít egyáltalán nárcisztikusnak? A kifejezést a pszichológia egyik legnagyobb alakja, Sigmund Freud alkotta meg a hiú és önmagába menthetetlenül szerelmes görög mitológiai alakból, Narkisszosz nevéből eredeztetve. A nárcisztikusok önmagukat mindenkinél jobbnak, szebbnek, kiválóbbnak és különlegesebbnek tartják. Felmerülhet a kérdés, hogy mi állhat annak hátterében, hogy valaki a saját értékét mindenki más fölé helyezi, vagyis mi vezet a túlzott mértékű nárcizmushoz?

Sok más lelki problémához hasonlóan, a nárcizmus gyökerei is gyermekkori hiányokban és sérülésekben keresendők. A nárcisztikus felnőttben egy sérült és bizonytalan kisgyerek lakozik, akinek sorozatosan mellőznie kellett a megfelelő szülői gondoskodást. Többségük magányos és elhanyagolt gyerekként nőtt fel, nem kaptak elég szeretetet, szüleik képtelenek voltak érzelmi biztonságot nyújtani nekik. Hiányzott az őszinte szeretet és az érzelmi kötődés, amelyek az egészséges önértékelés, énkép és a többi emberrel való kapcsolódás fontos pilléreit jelenthették volna.

Gyakran tapasztalhatták azt is, a szüleik csak és kizárólag akkor fogadják el és szeretik őket, ha meg tudnak felelni a velük szemben támasztott elvárásoknak. Ha ez sikerült, végre különlegesnek érezhették magukat, ha viszont nem, gyakran szembesülhettek erős kritikával, szeretetmegvonással, az értéktelenségük hangsúlyozásával, sőt akár bántalmazással is. A folytonos leértékelésből és kritikából fakadó elviselhetetlen szégyen ellen védekezésképp a gyerekben kialakult egy, az átlagnál kiválóbb és nagyszerűbb énkép, amely a későbbiekben a nárcisztikus felnőtt egyik legfőbb jellemzője lesz.

Amikor az önimádat már kóros mértéket ölt

A korábban bemutatott koragyerekkori sérülések tehát túlzott mértékű nárcizmushoz vezethetnek. Ugyanakkor súlyosabb esetben kóros állapothoz, a nárcisztikus személyiségzavar kialakulásához is hozzájárulnak.

A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő jellemzően:

- saját fontosságával kapcsolatban nagyzoló elképzelésekkel rendelkezik,

- gyakran fantáziál határtalan sikerről, hatalomról, szépségről,

- különlegesnek és egyedinek tartja magát, akit csak a hozzá hasonló emberek érthetnek meg,

túlzott csodálatot vár el,

- feljogosultság és feljogosítottság érzése jellemzi, tehát neki mindent lehet és mindent szabad,

- elvárja, hogy különlegesen bánjanak vele,

- kapcsolataiban másokat kihasznál,

- hiányzik belőle az empátia képessége: nem ismeri el és nem is képes megérteni mások érzéseit és szükségleteit,

- gyakran érez irigységet másokkal szemben,

- arrogáns és gőgös magatartás jellemzi.

A nárcizmus kevésbé felismerhető formája

A nyíltan öntelt és arrogáns nárcisztikus mellett azonban létezik ennek a működésnek egy nehezebben azonosítható formája is, amelynek a felismerésébe néha még a szakemberek bicskája is beletörhet. Ez pedig a rejtett (vagy más szóval sérülékeny) nárcizmus.

Miközben a grandiózus nárcisztikus feljogosítva érzi magát, arrogáns, kizsákmányoló és irigy, addig

a sérülékeny kifejezetten szerénynek és gátlásos személynek mutatkozik. A háttérben viszont ugyanúgy meghúzódnak a nagyzoló elvárások önmaga és mások felé.

Fontosságának és különlegességének megélése ugyanolyan jelentőséggel bír számára, mint a nyíltan önimádó nárcisztikus számára. Azonban, ha ez nem teljesül, extrém mértékben jelentkezhet nála az alkalmatlanság érzése és a harag önmaga felé.

A rejtett nárcisztikusban első pillantásra tehát a sokak által jól ismert nárcisztikus személyiség tökéletes ellentétét fedezhetjük fel.

Sokszor szorongónak tűnnek, komoly önbizalomhiánnyal küzdhetnek, sőt gyakran nyíltan és erőteljesen kritizálják is magukat.

Éppen ezért viszonylag sokáig tudnak e mögé az „álca” mögé bújni anélkül, hogy a külvilág észrevenné rajtuk a nárcisztikus működést.

Azáltal, hogy önmagukról kifejezetten negatívan és kritikusan nyilatkoznak, elérik, hogy a környezetük pozitív megerősítésekben részesítse őket. Hiszen, ha valaki azt mondja nekünk, hogy „mennyire hülye vagyok”, gyakran reagálunk arra úgy, hogy „dehogyis!” Ily módon sokszor tudattalanul is szerezhetnek maguknak elismerést és pozitív megerősítést. A rejtett nárcizmus legfőbb veszélye tehát az, hogy egy szerény, esendő és sérülékeny ember álruhájába bújva, az együttérzésünkre játszva rejtőzhetnek hosszú időn át.

Létezik-e olyan, hogy egészséges nárcizmus?

A nárcizmus többdimenziós jelenség és többféle viselkedésben is megnyilvánulhat. Vajon létezik-e olyan együttállás, amikor a nárcizmus egészséges működést takar?

A nárcizmus jelentheti azt is, hogy tisztában vagyunk a saját értékeinkkel, képesek vagyunk szeretetteljesen és harmonikusan viszonyulni önmagunkhoz. Rendelkezünk önbizalommal, amely a valós tulajdonságainkon alapul. Ily módon a nárcizmus a pozitív énképünk és az egészséges önértékelésünk egyik záloga.

Kutatások alapján a mérsékelt nárcisztikus tulajdonsággal rendelkezők sikeresebbek a munka világában, emberi kapcsolataikban is megfelelő módon tudnak jelen lenni, könnyebben hoznak meg nehéz döntéseket és mernek kockázatot vállalni.

Az, hogy tisztában vagyunk az értékeinkkel, képesek vagyunk önmagunkról pozitív hangnemben beszélni és kiemelni azokat a tulajdonságainkat, amelyeket értékesnek és szerethetőnek tartunk, egyáltalán nem önzés vagy beképzeltség. Egészséges mértékű nárcizmus mindenkiben kell, hogy legyen! Túlzott vagy rejtett formája viszont komoly szenvedést okoz mind az érintetteknek, mind a környezetüknek.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Bizonyítékot találtak rá, hogy lehallgatnak az air fryerek - ezek a márkák érintettek
A szakértők figyelmeztetnek, hogy jelentések szerint bizonyos air fryerek lehallgathatnak akár téged is, adatokat gyűjtve a mindennapjaidról és a beszélgetéseidről. Ijesztő? Egyben a valóság is.

Megosztom
Link másolása

Az adat hatalmat ad, és ezt jó ideje tudják már bizonyos mobiltelefon-gyártók is, akikre a megfigyelés árnyéka vetült.

A telefonok tekinthetők potenciális lehallgatókészüléknek egyes márkák esetében, de azt nem láttuk jönni, hogy a konyhai eszközök ugyanerre a sorsra juthatnak.

Az air fryerek körül kialakult hype miatt egyre népszerűbbek a készülékek, bár mint korábban írtuk, bizonyos esetekben használatuk kifejezetten egészségkárosító. A mértékletes használat kiemelten fontos esetükben, és ennek újabb vetülete az is, hogy nem a közelükben kell megbeszélni a titkokat.

A What? fogyasztói tanácsadó cég kutatása bizonyítékot talált az okos air fryerek megfigyelő képességére és adatgyűjtésekre.

Az air fryerek sokszor engedélyt kértek a beszélgetések lehallgatására úgy, hogy a felhasználó ezt nehezen (vagy sehogy) értelmezve feljogosította erre a készüléket.

A tanulmány a kínai Xiaomi, Tencent és Aigostar márkák három sütőjét vizsgálta. Megállapították, hogy az eszközök a telefonos applikációkhoz kapcsolódva hangot rögzítenek.

Az ügyfelek nem kaptak konkrét indoklást arra vonatkozóan, hogy a főzőeszközök miért akarták rögzíteni a hangot, de állítólag az Aigostar és a Xiaomi sütők is jelezték adatvédelmi közleményeikben, hogy az emberek személyes adatait kínai szerverekre küldik.

A kutatás azt is megállapította, hogy a Xiaomi sütőhöz készült alkalmazás a Facebook nyomkövetőihez, valamint a TikTok for Business-en használt Pangle hirdetési hálózathoz kapcsolódik.

Az Aigostar air fryerek által kért további információk között szerepelt a tulajdonos neme és születési ideje a kutatás szerint, de az erre adott válasz nem volt kötelező.

Mindhárom készülék tudni akarta a légsütőt használó ügyfél pontos tartózkodási helyét is.

Az eredményeket kommentálva Harry Rose, a Which? magazin szerkesztője elmondta:

"A kutatás azt mutatja, hogy az intelligens technológiai gyártók és a velük együttműködő cégek jelenleg hogyan képesek adatokat gyűjteni a fogyasztóktól, és a rendszer gyakran kevéssé vagy egyáltalán nem átlátható."

Rose sürgeti a megfelelő iránymutatások kidolgozását, és a gyártóknak is fontos lenne tűpontosan informálni a felhasználókat, hogy mit vesznek meg az intelligens gépekkel.

Az Egyesült Királyság Információs Biztosának Hivatala például 2025 tavaszán új iránymutatást ad ki az adatvédelmi törvények betartásáról.

Stephen Almond, az ICO szabályozási kockázatokért felelős ügyvezető igazgatója figyelmeztetést adott ki a hír nyomán, hangsúlyozva, hogy a fogyasztók nem feltétlenül csak pénzzel fizetnek bizonyos termékek vásárlásakor.

A Sky Newsnak nyilatkozva a következőket mondta: "Végül azt látjuk, hogy a fogyasztók kétszer fizetnek. Először a megvásárolt termékért, másodszor pedig az adataikkal.

Ezeket az adatokat célzott reklámozásra használják fel,

és több információt gyűjtenek a piaci fejlődéshez. A vásárlónak kétszer meg kell gondolnia, mit vásárol, majd utána mire ad engedélyt az okoseszköznek.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
Egy tanulmány szerint a hasnyálmirigyrákos betegek túlélése megduplázódott ennek a gyakori vitaminnak köszönhetően
Ennek a vitaminnak a nagy dózisa áttörést hozhat a rák kezelésében.

Megosztom
Link másolása

A University of Iowa Health Care Carver College of Medicine nemrégiben közzétette egy randomizált, második fázisú klinikai vizsgálat eredményeit, amely a nagy dózisú C-vitamin hatását vizsgálta intravénás kemoterápiával kombinálva hasnyálmirigyrákos betegeknél.

A kutatók azt találták, hogy heti három alkalommal 75 gramm C-vitamin adagolása megduplázta a késői stádiumú, áttétes hasnyálmirigyrákban szenvedő betegek túlélési idejét: nyolc hónapról tizenhat hónapra nőtt.

A tanulmány, amely a Redox Biology című szaklapban jelent meg, azt is kimutatta, hogy a betegség progressziómentes túlélési ideje négy hónapról hat hónapra emelkedett.

Húsz év kutatás eredménye

A kutatás vezetője, Dr. Joseph Cullen, az Iowa Egyetem sebészeti és sugárterápiás professzora a Fox News Digitalnak elmondta, hogy az áttörő eredmények a C-vitaminról szóló húszéves kutatásuk eredményei.

„A laboratóriumi tesztek során azt tapasztaltuk, hogy a C-vitamin nagy dózisban való alkalmazása rendkívül hatékony a rákos sejtek elpusztításában”

– mondta Cullen. „Ezekben a magas dózisokban az aszkorbát [C-vitamin] hidrogén-peroxidot termel, amely elpusztítja a rákos sejteket.”

A második fázisú, az FDA által jóváhagyott klinikai vizsgálatban részt vevő betegek a kutató szerint jobban tolerálták a kemoterápiás kezelést, így hosszabb ideig és nagyobb dózisban kaphattak kemoterápiát, ami tovább fokozta a tumorok pusztítását.

Új lehetőségek más ráktípusok kezelésében

Cullen szerint az intravénás C-vitamin más ráktípusok, például tüdő- és agyrák kezelésében is ígéretes lehet. Dr. Georgios Georgakis, a New York-i Stony Brook Medicine sebész-onkológusa, aki nem vett részt a kutatásban, azt nyilatkozta, hogy ezek az eredmények potenciálisan áttörést jelenthetnek a rákbetegek számára.

„Úgy tűnik, hogy szinergiában működik a kemoterápiával”

– mondta Georgakis. Dr. Joshua Strauss, a New Jersey-i Atlantic Medical Group hematológus és onkológus szakértője szintén támogatta az új módszert.

„Az ilyen kisebb klinikai vizsgálatok izgalmas és következetes jeleket mutatnak arra, hogy a C-vitamin – amely olcsó és jól tolerálható – javíthatja a kemoterápia hatékonyságát, miközben a betegek életminőségét is megőrzi” – nyilatkozta Strauss.

Hogyan működik a nagy dózisú C-vitamin?

A C-vitamin, vagy más néven aszkorbinsav, alapvető tápanyag, amely számos élelmiszerben, például citrusfélékben, paradicsomban, burgonyában, brokkoliban, eperben és spenótban található meg. Alacsony dózisban antioxidánsként működik, segítve a szövetek növekedését és regenerálódását, a kollagéntermelést, a sebgyógyulást és az immunrendszer támogatását.

Az FDA napi ajánlása 75–90 milligramm, de a test csak annyi C-vitamint szív fel, amennyire szüksége van; a felesleg a veséken keresztül távozik.

Nagyon magas dózisban, például 75 grammnál azonban a C-vitamin pro-oxidánsként működik, ami reaktív oxigénfajták képződéséhez vezet – ezek pusztítják el a rákos sejteket.

Ahhoz, hogy egy nagyobb, harmadik fázisú klinikai vizsgálat is elindulhasson, amely több millió dolláros költséget jelentene, szükség lenne egy gyógyszercég támogatására – mondta Cullen. Addig is azt tanácsolja a rákbetegeknek, hogy konzultáljanak onkológusukkal, ha érdeklődnek az intravénás C-vitamin kezelés iránt.

Dr. Strauss dicsérte a kutatókat és a Nemzeti Rák Intézetet, de óvatosságra is intett. „A hasnyálmirigyrák rendkívül nehezen kezelhető, és mindig reménykeltő, ha pozitív eredményeket látok egy második fázisú tanulmányból. Azonban a kutatásnak több korlátja van, ezért az eredményeket óvatosan kell értelmezni.”


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Elkapták a gyilkosság előtt mosolyogva flörtölő manhattani elkövetőt
Elfogták Luigi Mangione-t, és hivatalosan megvádolták Brian Thompson, a UnitedHealthcare vezérigazgatójának meggyilkolásával. A fiatalember eszméiről döbbenetes részletek kerültek napvilágra.

Megosztom
Link másolása

A TMZ is beszámolt róla, hogy a múlt heti manhattani gyilkossággal vádolt Luigi Mangione-t elfogták. A bírósági jegyzőkönyvek szerint Mangione-t

hétfőn késő este fogták el egy altoonai McDonald's-ban, ahol hamis igazolványokat mutatott a rendőröknek.

Mangione ellen több vádat is emelnek New Yorkban, beleértve a gyilkosságot és a fegyver birtoklást is. Úgy gondolják, a férfi az egyedüli elkövető, és társak nélkül gyilkolta meg a UnitedHealthCare vezérigazgatóját.

Mangione unokatestvére, Nino Mangione marylandi republikánus küldött,

aki Baltimore megye egyes részeit képviseli. A politikus kevesebb mint egy órával a nyilvánosságra került New York-i vádak előtt kiadott egy nyilatkozatot, amelyben azt írta, hogy a család nem kommentálhatja a Luigival kapcsolatos híreket. Azt is hozzátette, hogy csak annyit tudnak ők is, amit a médiában olvasnak, és a hír „megsemmisítette” őket.

Bármi, amit az internetre feltöltünk, annak nyoma marad, ez a törvény Luigi Mangionét sem kerülte el. A középiskolai évkönyvéből is előkerültek neki tulajdonított idézetek, amiben gyilkossággal fenyegetőzik. Ezek egyike (ami nyelvezete miatt vélhetően nem került be az évkönyvbe), amelyben

a számára antipatikus vitatársának írta, hogy le kellene lőni az utcán, mert degenerált.

A rendőrség állítólag talált Mangionénál egy kézzel írott nyilatkozatot, amelyben azzal vádolta a biztosítótársaságokat, hogy csak az amerikai ügyfelek rovására szerzett hatalmas haszonnal törődnek.

Az irományt állítólag a Fed-nek címezték, és ez állt még benne:

"A valóság az, hogy ezek a (cégek) túlságosan erősek lettek, és továbbra is visszaélnek országunkkal hatalmas haszonszerzés céljából. Őszintén szólva, ezek a paraziták egyszerűen megszülettek"

- írta a férfi. Azt is leírta ebben, hogy sajnálja az általa okozott károkat és traumákat, de ezt a gyilkosságot "meg kellett tenni", írja a Unilad.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Mit ünneplünk advent harmadik vasárnapján és miért rózsaszín a mai gyertya?
Az adventi koszorún a harmadik vasárnap gyertyája egy mélyebb üzenetet hordoz.

Megosztom
Link másolása

Az adventi koszorú négy gyertyája mindegyik vasárnapon egy-egy fontos üzenetet hordoz. Advent harmadik vasárnapján a rózsaszín gyertya meggyújtásával az öröm vasárnapját ünnepeljük – de mit is jelent ez valójában?

Az öröm vasárnapja

Advent harmadik vasárnapját a keresztény hagyományban Gaudete vasárnapnak nevezik, amely a latin „gaudete” szóból származik, jelentése „örvendezzetek!”. Ez az öröm szimbolikus megjelenítése az adventi időszakban, amikor a hívők megállnak egy pillanatra, hogy a karácsony közeledtét ünnepeljék.

A rózsaszín gyertya ebben az időszakban különleges jelentőséggel bír.

Míg az advent többi vasárnapján lila gyertyákat gyújtunk – amelyek a bűnbánatot és az elmélyülést jelképezik –, a rózsaszín az öröm színe, amely enyhülést hoz az elmélkedés időszakában.

A harmadik vasárnap liturgikus üzenete az örömteli várakozás. Arra emlékeztet, hogy a legnehezebb időkben is van remény és öröm. Nemcsak a karácsonyi ünneplésre való várakozásról szól, hanem a belső béke megtalálásáról.

Hogyan ünnepeljük ma?

Bár az advent harmadik vasárnapja egyházi hagyományokban gyökerezik, az öröm ünneplése ma is sokféle formát ölthet. Íme néhány ötlet arra, hogyan hozhatjuk be életünkbe az öröm szellemiségét:

- Adventi gyertyagyújtás: Gyújtsuk meg a rózsaszín gyertyát az adventi koszorún, és álljunk meg egy pillanatra, hogy hálát adjunk azokért az örömökért, amelyeket az életünkben tapasztalunk.

- Jótékonykodás: Az advent a szeretet és az adakozás időszaka is. Egy jótékony gesztus vagy apró figyelmesség a környezetünkben élők felé örömet hozhat mások és a saját szívünkbe is.

- Családi együttlét: Szervezzünk egy meghitt adventi délutánt a családdal, süssünk együtt mézeskalácsot, készítsünk karácsonyi díszeket vagy akár nézzünk meg egy klasszikus karácsonyi filmet.

- Belső béke keresése: Az adventi időszak a belső elcsendesedésről is szól. Egy séta a természetben, egy meditáció, valami csendes alkotó munka segíthet újra megtalálni a lelki egyensúlyt.

Miért fontos az öröm megélése?

A mindennapok rohanásában könnyű megfeledkezni az öröm apró pillanatairól.

Az advent harmadik vasárnapja emlékeztet arra, hogy meg kell állnunk, és tudatosan helyet kell adnunk a szívünkben az örömnek.

Az ünnepi készülődés közepette ne csak a külsőségekre figyeljünk, hanem adjunk teret az igazán fontos értékeknek is.

Az advent harmadik vasárnapja tehát nem csupán egy gyertya meggyújtásáról szól, hanem egy mélyebb üzenetet hordoz: bármi is történjen az életben, az öröm mindig ott van, ha nyitott szívvel járunk.


Megosztom
Link másolása