EGÉSZSÉG

Sokkoló: Sydney van den Bosch mindkét mellét levetette, mert kezdődő rosszindulatú daganatot találtak az egyikben

„Féltem, hogy azt mondják, én vagyok a megcsonkított szépségkirálynő” árulta el a gyönyörű modell egy beszélgetés során.
Sassy - sassy.hu
2023. január 11.


Megosztom
Link másolása

Megrázóan őszinte vallomást tett Sydney van den Bosch, a Szerencsekerék háziasszonya nemrég egy beszélgetős műsorban.

Ha valaki esetleg még nem tudná: Sydney van den Bosch édesanyja magyar, édesapja holland, ő Amszterdamban született 1995. december 7-én. 2013-ban szerepelt a TV2 szépségkirálynő választáson, ahol a döntőbe jutott. 2014-ben az M1-es Magyarország szépe versenyen vett részt, ahol II. udvarhölgynek koronázták meg. A verseny után felkérték arra, hogy képviselje hazánkat a Miss Earth szépségversenyen, ahol a harmadik legszebb lány lett. Szerepelt a Farm VIP-ben, 2021-ben pedig a Szerencsekerék című műsor betűforgatója lett.

A modell nemrég a Ricsi kicsi konyhája YouTube-csatornán a beszélgetős műsor vendége volt. (A Ricsi kicsi konyhája egyébként TikTokon nagy sikerrel fut.)

Sydney van den Bosch azt mondta, soha nem gondolta, hogy ilyen komoly betegséggel kell megküzdenie 26 évesen.

Mint azt a 27 éves modell elárulta:

„Egy BRCA szűrővizsgálaton vettem részt, ahol kiderült, hogy pozitív génmutációval születtem. Anyukám korábban már túlesett a daganatos betegségen, és mindig féltem attól, hogy nekem is keresztül kell mennem ezen az egészen. Nagyon féltem a kemoterápiától, de ezúttal nem volt, nem lehetett B-C-D opció, mint egyébként az életem bármely területén, mert tudtam, hogy ezt most meg kell oldani, le kell küzdeni és el kell búcsúzni a melleimtől”

Sydney azt is őszintén elmondta, hogy sikeresen túl van az életmentő műtéten, és leghőbb vágya, hogy saját történetét megosztva segítsen a hozzá hasonló betegeken.

„Eleinte féltem attól, hogy miképp fogadják az emberek a bejelentésemet, mert az emberek sokszor nagyon gonoszak tudnak lenni. Attól féltem a leginkább, hogy azt mondják, én vagyok a megcsonkított szépségkirálynő, de én csak segíteni akartam, hogy mindenki egészséges legyen, örökre éljen, és ne féljen, mert az ismeretlentől mindig jobban fél az ember, mint amit biztosan tud. Engem viszont nem kell sajnálni, mindenre képes amazon vagyok, és senki nem tud megállítani”

A műsort és a teljes beszélgetést itt láthatjátok:

Fotó: Youtube Képernyőkép

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
Ez a két jel árulkodik a lábujjadon arról, hogy magas a koleszterinszinted
Az emberek 60 százalékának magas a koleszterinszintje, mégis milliók vannak, akiknek fogalmuk sincs erről, hiszen sokszor nincsenek nyilvánvaló tünetek. Van azonban két árulkodó jel, amire érdemes odafigyelni - és ezek a lábujjaiddal vannak kapcsolatban.

Megosztom
Link másolása

A magas koleszterinszint, vagyis amikor a vérben túl sok koleszterin van, érbetegséget okozhat.

Emiatt a lábkörmeid törékenyek lehetnek vagy lassabban nőnek.

A betegségtől ugyanis az artériákban felhalmozódik egy plakk, amely ront a lábaid vérellátásán. A körmökön azért veszed észre ezeket a jeleket, mert az ér átmérőjének elvékonyodása miatt nem jut elég oxigén és tápanyag a növekedésükhöz.

Bár a meszesedés a test bármely részén előfordulhat, a leggyakoribb mégis a lábakban.

Az egyéb tünetek közé tartozik a lábszár és a lábfej szőrzetének hullása (ezt elsősorban azért a férfiak vehetik észre), a zsibbadt vagy gyenge lábak, a nem gyógyuló sebek és a fénylő bőr. A bőr színe is megváltozhat, a szokásosnál sápadtabbá válhat.

Bár a koleszterin létfontosságú a szervezet normális működéséhez,

még a hormonok, például az ösztrogén és a tesztoszteron előállításához is szükség van rá,

ha túl sok van belőle, az az erek beszűkülése miatt növeli a szívroham, a stroke és a vérrögök kialakulásának kockázatát.

A magas koleszterinszintnek nincsenek egyébként tünetei, és az orvosok szerint a zsíros ételek fogyasztása, a kevés mozgás, a túlsúly, a dohányzás és az alkoholfogyasztás okozhatja.

Aztán ott vannak azok a milliók, akik tökéletesen egészséges életet élnek, még csak nem is cigiznek, de a nagyitól a pillangós herendi készlet helyett ezt örökölték.

Ők legtöbbször el sem akarják hinni a diagnózist.

Lapozz és megtudod, mit tehetsz, ha gyanúsnak találod a lábujjaidat!



Megosztom
Link másolása

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Könnyes szemmel, élő adásban közölte a műsorvezető, hogy mellrákkal küzd
Calyn Thompson már hat kemoterápiás kezelésen van túl, azt mondta: nem hagyja, hogy a betegség legyűrje őt.
Sassy - sassy.hu
2023. május 06.


Megosztom
Link másolása

A szerdai adásban Calyn Thompson, a WHO-TV-n futó „Today in Iowa” műsorvezetője megrázó bejelentést tett a nézőknek: könnyes szemmel élő adásban közölte, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála - számolt be a New York Post.

„Hat hónappal ezelőtt, a mellrák tudatossági hónapjában készítettem egy interjút, amelyben emlékeztettem önöket, hogy tartsák naprakészen a mammográfiás vizsgálatokat. Nem tudtam, hogy az az interjú előrevetíti majd a saját utam kezdetét”

- mondta Thompson szerdán az adásban.

A videóban Calyn elmesélte az utat amin végigjárt az elmúlt napokban.

„Tavaly novemberben mellrákot diagnosztizáltak nálam. Az orvosi csapatom biztos benne, hogy kezelhető és gyógyítható, és én teljesen megbízom bennük”

- árulta el a műsorvezető.

Calyn már hat kemoterápiás kezelésen van túl, örül neki hogy ezeket már maga mögött hagyhatja.

Lapozz a cikk folytatásához!



Megosztom
Link másolása


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Gwyneth Paltrow félmeztelenül pózolt az Instagramon
A színésznő saját márkáját népszerűsítette a merész fotókkal.

Megosztom
Link másolása

A Goop szezonális kiárusítása néhány héttel azután fog érkezni, hogy a márka egy új, a szexnek szentelt szekcióval bővült.

Paltrow létrehozott egy @goopsex Instagram-fiókot, amely intim tanácsokat ad a követőknek, például hogyan ingereljük a partnereinket az "edginggel", és útmutatást ad a "tökéletes orgazmus" eléréséhez. A több mint 200 millió dollárra értékelt márka közleménye így szólt:

Valami, amiben a Goopnál hiszünk, hogy az igazi beteljesülés abból fakad, ha igazán megismerjük önmagunkat, és elég kényelmesnek érezzük magunkat ahhoz, hogy teljes önmagunkként jelenjünk meg a világban és a kapcsolatainkban.

A kétgyermekes anyuka a promóció kedvéért instagram történetben vette le felsőjét a kameráknak.

Elérkezett a szezonális leárazásunk, és néhány kedvenc G. Label darabjai 40%-os kedvezménnyel kaphatók!

-írta az egyik insta-poszt mellé.

Lapozz a cikk folytatásához!



Megosztom
Link másolása


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Így ehetsz többet anélkül, hogy meghíznál
Hogyan lehet többet enni és mégis zsírt égetni? Egy pofonegyszerű trükk garantálja a sikert!

Megosztom
Link másolása

Nehéz elképzelni, hogy létezik olyan tudomány, ami szerint ha többet eszel, az javíthat az egészségeden, és zsírégetéshez vezet.

A titok a salátákban és a zöldségekben rejlik.

A vércukorszintünk a cukros és keményítőtartalmú ételek fogyasztása után természetes módon megemelkedik, majd csökken, miután a sejtek üzemanyagként felvették belőlük a glükózt. Ha egyszerre sok cukros- és keményítőtartalmú ételt eszel, a vércukorszinted túl magasra és túl gyorsan emelkedik meg. Tested erre az inzulin hormon kipumpálásával reagál.

Sokan élnek ingadozó vércukorszinttel, ami hosszú távon növeli a szívbetegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, egyes rákos megbetegedések és az Alzheimer-kór kockázatát - írja a Daily Mail.

Ha sikerül a vércukorszint görbéjét laposan tartanod, megúszva a kiugrásokat akár le, akár fel, több kalóriát vihetsz be, mégis fogyni fogsz.

A leghatásosabb módszer erre, ha a reggelit sós fogásokkal intézed el, ebédre és vacsorára pedig egy kis plusz figyelmet fordítasz.

Nem sokat, de alapvetőt.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy előételként válassz zöldséget vagy salátát.

Mert amikor rostos fogásokat eszel viszonylag üres gyomorral, a rostok védőhálószerűen a bél falához tudnak tapadni, és néhány órán át ott is maradnak.

Ez a háló megnehezíti, hogy az étkezés során bevitt szénhidrátok felszívódjanak a véráramba.

Így a vércukorszinted is lassabban emelkedik meg.

Amíg van saláta vagy zöldséges előétel, addig bármit ehetsz, amit általában szoktál,

abban a biztos tudatban, hogy a védő rosthálónak köszönhetően a vércukorszinted kevésbé fog ugrálni.

Egy kísérlet során cserélgették az ételek sorrendjét, és kiderült, hogy ha a zöldségeket vették előre (és a szénhidrátokat a végére), akkor a vércukorszint kiugrása 75 százalékkal kisebb lett, mint ha a kísérletben résztvevők megfordítva ették végig a menüsort. Ezt az ételek megváltoztatása nélkül sikerült elérni, csupán azzal, hogy az előre elrágcsált zöldségek rostjai elvégezték a dolgukat.

Tehát, ha szereted a zöldségeket, akkor elég arra figyelned, hogy vegetáriánus előételként edd meg a nagyrészüket, mielőtt bármi másba belekóstolnál.

A lencse és a hüvelyesek zöldségnek számítanak, és a zöldségleves is remek kezdet.

A krémleves nem lesz olyan hatékony, mert a turmixolás a rostokat is szétveri.

De jó választás a réparudacskák rágcsálása, és zöldséges előétel lehet tíz olajbogyó is. Bármilyen zöldség megfelel - főzve, nyersen.

Ha pedig a salátádat egy kis ecettel is meglocsolod, két dolgot pipálsz ki egyszerre: az ecet ugyanis szintén lassítja a glükóz felszívódásának idejét.


Megosztom
Link másolása