Kérlek, ne hozz a gyereknek édességet, mert én fogom megenni – titokban, mérgesen és akaratom ellenére
Nem, nem tudom megállni, hogy stresszhelyzetben ne egyem meg a dugi csokit.
Nem, nem tudom számomra is elérhetetlen helyre tenni.
Nem, jelen élethelyzetben nem tudom magam más módon megnyugtatni.
Nem tudok elmenni futni a három kisgyerek mellől bármikor, amikor stresszhelyzetbe kerülök.
Nem tudom nekik azt mondani: drágáim, anya most bemegy a szobába és szeretne 5, na jó, ne legyünk telhetetlenek, 2 percig csendben a saját levegővételére figyelni, addig kérlek ne tegyetek kárt se egymásban, se magatokban, se a berendezésben.
Nem tudom válogatott cifraságok közepette kiventillálni magamból azt a tehetetlenségből fakadó feszültséget, hogy nem tudom lazán és szeretettel kezelni a gyereknevelés egyes akadályait, mert annak 3 pár kihegyezett gyerekfül lenne a tanúja.
És ami a legfontosabb:
De próbálkozom.
Például az alábbi tudatos/tudattalan trükkökkel.
Gargalizálás mentolos vízzel
Mi az, ami ugyanolyan egyszerűen elérhető, mint a spájzban a gyerekek Mikulás-csokijai és ugyanolyan gyorsan lenyugtat, vagy legalább elveszi a kedvem a csokitól?
Hát például a fogmosás.
Illetve a fogmosásnak egy instant változata, a mentolos vízzel való öblögetés. Mert fogat mosni időbe telik, egy korty csípős víz megcentrifugálása a számban viszont csak pár másodpercet vesz igénybe.
Az hatás pedig ütős.
Ezért aztán egy időben rendszeresen tartottam a konyhapulton egy szép, kék üvegben mentolos vizet, hogy ha jön a szükség, kéznél legyen a segítség.
Azonnal működik, hiszen a mentol seperc alatt átveszi az uralmat az ízlelés felett, ha viszont még egy fél percet rászán az ember egy kis gargalizálásra is, a hatás megsokszorozódik.
Ugyanilyen hatást érhetünk el egyébként énekléssel is: egyfelől amíg éneklünk, nem tudunk enni, másrészt pedig ezzel is kisimítjuk a bolygóideget, eltereljük az elménket a problémáról. Kár, hogy a gyerekeim nem bírják, ha éneklek…
Kömény, len- és szezámmag rágcsálás
Az étkezés utáni, jutalmazásnak vagy stresszcsökkentőnek beállított édességevés problémája legtöbbünknél a gyerekkorban gyökerezik:
- Megetted a főzeléket? Tessék, kapsz érte egy csokit!
- Lecsúsztál az első helyről a futóversenyben? Gyere, együnk egy sütit!
És így tovább. A glükózzal való bensőséges kapcsolatunkat nehéz felülírni, főleg, ha stresszes helyzetről van szó.
Az élet pedig tele van olyan stresszhelyzettel, amikor az egyik legegyszerűbb megoldás egy cukros ételt magunkhoz venni.
Ahogy egy dohányos sem gondolkozik el a stresszoldó cigi meggyújtása előtt, hogy milyen más megküzdési stratégiát választhatna még, úgy a cukorra támaszkodóknak is könnyebb egy légzőgyakorlat helyett levenni a polcról egy csokit. Vagy kettőt.
Viszont az édességgel, étellel való önnyugtatást a dohányzáshoz hasonlóan lehet és érdemes valami hasonló, de kevésbé káros dologgal helyettesíteni.
A rágót azonban nem mindenki szereti, például a cikk írója sem. Más, hasonlóan sok rágást igénylő étel viszont például a köménymag, a lenmag vagy a szezámmag. Egy ilyen keverék ráadásul az összetevőkben megtalálható magnézium segítségével tovább csökkentheti a stresszt, és sokkal egészségesebb, mint bármilyen rágó.
Ha nem tudsz elfutni, küldd magad padlóra!
A stresszel való megbirkózásnak a szakemberek szerint kétféle típusa van: a problémafókuszú és az érzelemfókuszú.
Előbbi során a stresszt kiváltó okot, ingert igyekszünk megszüntetni, megoldani, legrosszabb esetben otthagyni.
A szelfreguláció, vagyis az önnyugtatás képessége és ehhez kapcsolódóan saját tolerancia-ablakunk, azaz tűrőhatárunk azonban sok mindentől függ.
- genetikai adottságok
- biológiai tényezők
- aktuális állapotunk (pl.: fáradtság szintje)
- megelőző tapasztalataink (traumáink, kríziseink szűkíthetik a keretet)
Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy egy tartósan fennálló stresszhelyzetből indulunk az aktuális csokievési roham felé (például a hónapok, sokszor évek óta tartó fókuszvesztés, kialvatlanság, stb. ) vagy mondjuk egy erős, akut fejfájásból. Nem mindegy, hogy gyerekkorunkban milyen mintákat kaptunk (ha kaptunk) az érzelmeink kifejezésére, kezelésére (lásd Ha abbahagyod az üvöltést, kaphatsz még egy kocka csokit!)
Felnőttként látnunk kell, hogy mi az, amire egy adott helyzetben hatással lehetünk, és mik azok a tényezők, amikre felesleges a figyelmünket pazarolni.
Egy ilyen gyereknevelési helyzetben például akármilyen durván hangzik, de nem tudok hatással lenni arra, mit tesznek a gyerekeim, mit gondolnak, mit mondanak, hogyan reagálnak.
Irányítani talán valamelyest tudom, de attól, hogy én szilárdan elhatározom, hogy márpedig ők most szépen le fognak nyugodni, bocsánatot kérnek egymástól majd közösen elpakolnak, ez még nem fog teljesülni.
Amire viszont hatással lehetek, azok a saját szavaim, a saját gondolataim, a saját fókuszom.
A fókuszomat pedig adott esetben nyugodtan állíthatom egészen alacsonyra is: konkrétan a padlóra. A padlóra kerülés ugyanis nem minden esetben rossz dolog.
Ahogy a gyerekek hiszti közben automatikusan levetik magukat a földre, annak fontos evolúciós háttere van. Az érzelemszabályozáshoz szükséges agyi területek a kicsiknél még nem elég érettek ahhoz, hogy kezelni tudják őket - és hát, valljuk be, sok felnőttnél is előfordul, hogy magából kikelve, gondolkodás nélkül dobálózik szavakkal és sokszor tettekkel is.
A földelésnek nevezett technika is kicsit erre épít: átvezeti a figyelmünket az itt-és-most fizikai valóságára, eltávolít az érzelmeinktől, időt ad a lecsillapodásra, hogy utána valamivel objektívebben állhassunk hozzá a problémához.
Fújd, vagy dobd ki... de csak mértékkel
Ha van olyan stresszkezelési technika, amiről már mindenki hallott, azok a légzőgyakorlatok. Mielőtt azonban arra gondolnánk, ez csak afféle spiri-jóga dolog, jó tudni, hogy ezek hatásosságáról tudományos bizonyítékok is vannak:
EEG-vizsgálatban kimutatták, hogy drasztikus különbség van az amigdala és a hippokampusz aktivitásában a belégzés és a kilégzés alatt. Belégzéskor mindkét régió, illetve az egész limbikus rendszeri működés aktívabb, mint kilégzéskor. Ugyanígy veszélyhelyzetben, szimpatikus idegrendszeri aktivációnál gyorsul a légzésritmus, nő a belégzés ideje, szemben a nyugalmi állapottal.
Tudatos alkalmazás és rendszeres gyakorlás esetén a légzésre való figyelem a prefrontális kéregterületek „mozgósításával”, azok kontrollfunkcióját növelve gátolja a limbikus aktivitást, csitítja az érzelmek tombolását.
Számos légzéstechnika létezik, melyek segítik a megnyugvást, a paraszimpatikus áthangolódást. Ilyen például a doboz, vagy négyszög-légzés vagy a 4-7-8 légzőgyakorlat.
Egy másik, kicsit több előrelátást igénylő technika a konténer-gyakorlat, mely megfelelő háttérmunkával segítségünkre lehet abban, hogy komolyabb stresszhelyzetben is képesek legyünk megnyugodni, és ha csak rövidebb időre is, de tehermentesíteni tudjuk a szervezetünket a stressztől. Ez a gyorssegély nagyon hasznos tud lenni, de nem helyettesíti a legfontosabbat: a folyamatos önismereti munkát. Mert ha csak pakolásszuk a probémáinkat és az érzéseinket egy konténerbe, dobáljuk ki őket az ablakon vagy söprögetjük őket a szőnyeg alá, azok képesek a legváratlanabb pillanatokban maguk közé rántani minket, hogy legyünk szívesek velük is foglalkozni.