Kristen Stewart hihetetlenül intim szertartás keretén belül elvette barátnőjét
Az Alkonyat 35 éves sztárja és a 37 éves forgatókönyvíró röviddel azután kötöttek házasságot Kristen otthonában, hogy kedden megkapták a szükséges házassági anyakönyvi kivonatukat, írja a TMZ.
Bár Kristen és Dylan állítólag még 2013-ban találkoztak egy filmes forgatáson, a két hollywoodi sztár csak évekkel később, 2019 augusztusában váltak találgatások tárgyává.
Nem sokkal azután kezdtek randevúzni, hogy Kristen és a modell Stella Maxwell szakítottak. Ők 2016 óta voltak együtt.
amikor a két nő gyűrűs ujjain ékszert láttak. Kristen akkor novemberben megerősítette Howard Sternnek, hogy ő és Dylan jegyben járnak, később pedig már az esküvői tervekről is rebbentek fel pletykák: például, hogy Kristen nem szeretne gigaesküvőt.
Korábban azt is nyilatkozta a pár, hogy közös gyermeket vállalnak, Kristen mindenképp szeretne legalább egy saját lurkót. Bár azt is hozzátette, hogy