EGÉSZSÉG
A Rovatból

2024 egészségügyi trendjei - mesterséges intelligencia, természetes kivonatok, élhetőbb városok

Mit jósolnak a szakértők, milyen irányt vesz az AI az egészségügyben, melyik étrendkiegészítő lesz az idei sláger és hogyan lesz kellemesebb a városlakók élete?

Megosztom
Link másolása

Idén most már tényleg jobban odafigyelek az egészségemre. Leteszem a cigit, és felveszem a tavaly karácsonyra vett futócipőt. Elmegyek arra a rákszűrésre. Nem eszem annyi ultrafeldolgozott szemetet.

Megtanulom azt a stresszoldó légzést vagy mit.

Vagy legalább elolvasom, mit jósolnak a szakemberek, milyen új és régi dolgok kerülnek majd előtérbe az egészségügyben!

Dr. AI rendel

A mesterséges intelligencia már az elmúlt években is fontos szerepet töltött be az egészségügyben, leginkább a megelőzésben és a betegút menedzsmentben. Egyre több hazai alkalmazást, illetve tervet láthatunk ennek bővítésére. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) például alapja lehet a betegellátásban az adatvezérelt mesterséges intelligencia alkalmazásának- írja Ernőfy Nóra a hazai betegellátás és az AI közös jövőjéről szóló cikkében.

Az adattárnak köszönhetően számos kutatást meg lehet spórolni mind időben, mind anyagiakban, az adott személy különböző betegségeinek szövevényes egymásra hatását hamarabb át lehet látni.

De akár azt is meg tudja határozni a mesterséges intelligencia, hogy kinek milyen hatóanyagot hogyan bont le a szervezete, így a elkerülhetőek a felesleges terápiák, az esetszámok pedig csökkenthetőek.

A trendkutatók az AI elterjedésének a fentieknél kézzel foghatóbb területeiről is beszélnek, többen kihangsúlyozzák a különféle okosórák, a hordható egészségügyi technológiák várható ugrás szerű fejlődését is.

A hordható eszközök és okosórák a szimpla monitorozáson túllépve egyre inkább a szűrésekre, a megelőzésre fognak koncentrálni- állítja Christine Lemke, az Edivation egészségügyi adatelemző cég alapítója.

Ezáltal a felhasználó lehetőséget kap a tudatosabb egészségmegőrzéshez, probléma esetén pedig pontosabb és alaposabb fizikai előképpel tud szakmai segítséghez fordulni.

Az AI egyébként akkor is belekotyog az egészségünkbe, ha nem kérjük rá. Elég neki a ráutaló magatartás ahhoz, hogy az internetes tevékenységünk alapján különböző fogyókúrás applikációkat, jóga kurzusokat vagy akár felnőtt játéknak tűnő medencefenék erősítő okoseszközt is elénk toljon Insta-görgetés közben.

A 2024-es évben ezek a kéretlen ajánlatok is egyre személyre szabottak lesznek, így érdemes odafigyelni arra, milyen tartalmakat keresünk vagy osztunk meg.

Gyógyszernek nem minősülő gyógyszerek

A 2023-as év egyik legismertebb gyógyszere a cukorbetegek által használt Ozempic lett. A készítmény lassítja a gyomor ürülését és a központi idegrendszeren keresztül csökkenti az éhségérzetet, így a diabétesszel küzdők számára megkönnyíti a diétát. Ez a hatás természetese egészséges emberek esetén is megfigyelhető, így a fogyni vágyók sok helyen felvásárolták a patikák készleteit, nem törődve sem az őket érő esetleges mellékhatásokkal, sem azzal, hogy a valóban erre a gyógyszerre szorulók így veszélybe kerülhetnek. Az Ozempic által keltett piaci hatás számos új fogyást segítő készítményt fog életre hívni, állítja Frank Jaksch, a bioaktív összetevőket gyártó Ayana Bio cég vezetője.

Szerinte például

nagy sikere lesz a közeljövőben a természetes Ozempic-nek is nevezett berberinnek, mely a borolyafélék gyökerében megtalálható növényi vegyület, és gyakorlatilag ugyanazt tudja, mint a hivatalos gyógyszer,

kis utánaolvasást követően az is kiderül, még a mellékhatásaiban is megegyezik.

Egy másik, természetes étrendkiegészítő is egyre nagyobb hírnevet fog magának szerezni, ez pedig nem más, mint a süngomba. A gasztrotrendek között is megjelenő gombák egyszerre finomak, fenntarthatóak és egészségesek, így nem véletlen a népszerűségük.

Jövőre a legismertebb nevek a lepketapló és a tremella (rezgőgomba) lesznek, két olyan funkcionális gombafajta, amelyeket a kínai gyógyászatban már évek óta használnak.

Az előrejelzések szerint tovább ível majd a különböző fermentált készítmények népszerűsége is, melyek leginkább a bél mikrobiomján keresztül támogatják az egészségünket.

És ha már a beleknél tartunk…

Bélföldi híreink

Az élelmiszer-és gyógyszeripar okozta emésztőszervi bántalmak ma már gyakorlatilag minden embert érintenek. Erre reagálva számtalan influenszer árulja a különböző puffadás és hormonális bélpanaszok elleni készítményeit a közösségi médiaplatformokon, illetve egy másik irányzat követői igyekeznek a hagyományos módszerekkel, többek között fermentált ételekkel és italokkal javítani a helyzeten.

A tudomány egyre több mindent ismer meg az agy-bél tengely harmonikus működésének fontosságáról, vagyis arról, hogy az emésztőszerveink hogyléte kihatással van a mentális életünkre is, és fordítva. Ezért ezek a fent említett étrendkiegészítők vagy gyógyhatású készítmények egyre több forrásból ellenőrizhetőek, a kutatások tovább segítik a felhasználókat a helyes döntésben.

A pre- és probiotikumok fontossága mellett a posztbiotikumokról is egyre többet fogunk hallani.

Külön beszerzésükre azonban nem lesz szükség, ugyanis a posztbiotikumok a probiotikus fermentáció melléktermékei, így megtalálhatók a kefírben, savanyú káposztában vagy a kombuchaban.

A trendkutatók további, a bélrendszer egészségével kapcsolatos előrelépéseket várnak a 2024-es évtől, többek között az egyszerű szupermarketekben is elérhető fermentált ételek megjelenését vagy a széklet transzplantáció elterjedését.

Őszinteség és közösség a betegségben

A betegségek és traumák kezelésében, feltárásában is egyre nagyobb nyitottságot jósolnak a szakértők.

Ahogy egyre több híresség vállalja a különböző mentális vagy fizikai betegségének tényét, és az ezzel járó nehézségeket, úgy a hétköznapi emberek is egyre könnyebben és hamarabb kérnek segítséget a szakemberektől.

Az afáziával küzdő Bruce Willis-ről vagy a 48 éve absztinens Antony Hopkins-ról szóló cikkek bátorságot adnak az embernek ahhoz, hogy őszintén szembenézzenek a testi-lelki problémáikkal.

A mesterséges intelligencia valószínűleg ezen a területen is sokat fog finomodni, és bár  a ChatGPT nem tudja helyettesíteni a pszichológusok munkáját, annak előkészítésére, a megfelelő szakirány megválasztására alkalmas lehet.

A saját magunkkal való őszinteség fontossága is egyre nagyobb hangsúlyt fog kapni a közeljövőben, a különböző önsegítő csoportokra, konkrét betegség köré épülő közösségekre a pandémia után még nagyobb szükségünk lesz.

Az egyéni, civil és állami segítségen kívül egyre több munkáltató is keresi azokat a lehetőségeket, melyeken keresztül az alkalmazottak egészségesebb fizikai és szellemi környezetben dolgozhatnak. Az érzelmi megterhelés tudatosítása és kezelése például már nem csak magánügy, sok cég igyekszik a régi rendszerein úgy változtatni, hogy az ne csak fizikai és szellemi, de érzelmi téren se legyen a dolgozói kárára, hiszen saját érdekük is, hogy  a pszichológiai biztonság elősegítse az önálló munkavégzést és az innovációt.

Városi jól-lét

 A Föld lakosságának több, mint 50%-a városlakó, ami azt jelenti, hogy az emberiség felének napi szinten meg kell küzdenie olyan egészségkárosító hatásokkal, mint az extrém légszennyezés, a nyári hőség vagy szimplán az ilyen népsűrűség okozta stressz.

A felelős városvezetők ennek megfelelően igyekeznek rövid és hosszú távon is befolyásolni ezeket a negatív tényezőket. Mivel pedig 2024-ben a világ 50 országában lesznek választások, a jövőkutatók komoly változásokat prognosztizálnak a városrendezés területén is. Fontos lenne például minél több helyen megvalósítani a 15 perces város gondolatát, ahol egy adott terület (nem feltétlenül egyetlen város, inkább kerület méretű városrészekről beszélünk)

negyed órás gyaloglással elérhetőek a mindennapos élethez szükséges szolgáltatások és eszközök, úgy mint a kereskedelem, a munka, az egészségügy, az oktatás és a szórakozás,

mindez természetesen megfelelő tömegközlekedési ellátottsággal.

Az okos városok versenyében a pandémia után egyre nagyobb hangsúlyt kap a lakosság részéről az egészséges és fenntartható környezetre való igény, így ezek a törekvések is előtérbe kerülhetnek 2024-ben. Mivel az okos város pontos definíciója még mindig elég képlékeny, a különböző országok, intézmények vezetői próbálják a saját lehetőségeikhez és tudásukhoz illesztve megfogalmazni a céljaikat. Magyarországon például az 56/2017. (III. 20.) kormányrendelet szerint az okos város olyan település vagy település csoport, amely természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint a területén elérhető szolgáltatások minőségét és gazdasági hatékonyságát korszerű és innovatív információtechnológiák alkalmazásával, fenntartható módon, lakosainak fokozott bevonásával fejleszti.

Az okos városok egyik alapvetése, hogy lakóik aktív közreműködésével alakulnak élhetőbbé. Ennek egyik lehetséges módja a taktikai urbanizmus, melyre Budapesten is egyre több példát láthatunk.

Ilyen például a pesti alsó rakpart ideiglenes lezárása, a biodiverzitás növelésére tett gerillakertészeti vagy a FŐKERT által vitt Vadvirágos Budapest projekt, esetleg Józsefváros különböző utcáinak használati átgondolása a lakosság bevonásával.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, akkor utál a főnököd, és jobb másik munkahelyet keresni
Amikor a reggeli kávé már nem segít felébredni és a gyomrod görcsbe rándul az e-mailek gondolatától is, lehet, hogy nem te változtál meg, hanem a munkahelyed mérgező.

Megosztom
Link másolása

A munkahelyi légkör nem csupán a napi hangulatodra van hatással, hosszú távon akár az önbizalmad, az egészséged és az egész pályád is rámehet. A rejtett, de árulkodó jelek és a szakértői tanácsok segíthetnek időben felismerni: itt az ideje váltani, mielőtt túlságosan mélyre süllyednél egy mérgező közegben.

Ezek a jelek figyelmeztetnek, hogy a főnököd nem annyira kedvel

A  mérgező vezetők egyik jellemző magatartása a folyamatos kritika, miközben a valódi teljesítményekért járó elismerést másoknak tulajdonítják. Ez a viselkedés hosszú távon aláássa a munkatársak önbizalmát, csökkenti a motivációt és rontja az egyén és a csapat teljesítményét is.

A Harvard Business Review és a Stevens Institute of Technology kutatásai szerint a legkárosabb főnöki típus nem feltétlenül az állandóan ellenséges, hanem az, aki kiszámíthatatlanul váltogatja a kedvességet és a durvaságot az úgynevezett „Jekyll és Hyde” típus.

Ez az érzelmi hullámvasút fokozott stresszt, bizalmatlanságot és érzelmi kimerültséget okoz, sokszor súlyosabb következményekkel, mint a nyílt elutasítás.

Ezen túlmenően a pszichopátiára hajlamos vezetőkre gyakran jellemző a mások munkájának kisajátítása, a felelősség elhárítása, manipulatív játszmák, valamint az empátia teljes hiánya. Az ilyen főnökök hosszú távon rombolják a munkahelyi légkört és az alkalmazottak mentális egészségét is.

Milyen jelek esetén érdemes megfontolni a munkahelyváltást?

Ha a munkahelyi szorongásod átragad a magánéletedre (pl. alvászavart, ingerlékenységet, gyérülő emberi kapcsolatokat észlelsz).

Ha már az értékeidet, határaidat rendszeresen megsértik például megaláznak, figyelmen kívül hagyják az észrevételeidet.

Ha a teljesítményed nem számít, csak a lojalitás, félelem, vagy hízelgés.

Ha a vezető félelemmel irányít, és az átláthatóság helyett csak utasít.

A munkahelyváltás még akkor sem  mindig könnyű, ha egy jól prosperáló gazdasági időszakban váltasz. Vannak ugyanakkor olyan körülmények, amikor érdemes megfontolni a maradást, a kitartást.

Mikor érdemes mégis kitartani?

Ha a főnök nem személyesen rád fókuszál, hanem általános szervezeti nyomás alatt áll (pl. új menedzsment, külső válsághelyzet).

Ha tudsz vele nyíltan beszélni, és elkezdődött a változás, még ha lassan is.

Ha a szervezet más tagjai (pl. HR, mentor, más vezető) támogatnak és hitelesen képviselnek téged.

A munkahelyed nemcsak a fizetésed forrása, hanem a mindennapi életed része. Ha rombol, nem épít: lépned kell.


Megosztom
Link másolása

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Nádai Anikó megosztotta súlyos diagnózisát, az internet népe azonnal segítségére kelt
Nádai Anikó nemrég őszintén megosztotta követőivel, hogy egy olyan állapotot diagnosztizáltak nála, amely sokaknál okoz rejtélyes, de nagyon is valós tüneteket.

Megosztom
Link másolása

Nádai Anikó, az RTL Klub népszerű műsorvezetője a napokban kapta meg hisztaminintoleranciáról szóló diagnózisát és a kommentelők azonnal a segítségére siettek tanácsokkal, biztosították arról, hogy nincs egyedül.

A hisztaminintoleranciáról azt kell tudni, hogy akkor alakul ki, amikor a szervezet nem képes megfelelően lebontani a táplálékokkal vagy belső folyamatokkal keletkező hisztamint, ennek oka leggyakrabban az, hogy az erre hivatott enzim, a DAO (diamin-oxidáz) hiányzik vagy nem működik megfelelően.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem klasszikus allergia, bár a tünetei könnyen összetéveszthetők vele. A hisztamin ugyanis természetes módon is jelen van a szervezetben és az ételeinkben, azonban ha túl sok halmozódik fel, különösen érlelt, fermentált vagy tartósított élelmiszerek fogyasztása után, akkor a test túlterhelté válik, és  akár extrém panaszokat is produkálhat.

A leggyakoribb tünetek közé tartozik a hasi fájdalom, puffadás, hasmenés, fejfájás, orrdugulás, bőrpír, kiütések, szapora szívverés, sőt akár ízületi fájdalom és hangulati ingadozások is. Ezek a tünetek gyakran tűnnek allergiás reakciónak, de valójában egy enzimhiány okozta hisztamin-felhalmozódásról van szó,  amit életmóddal és tudatos étkezéssel jól lehet kezelni.

A diagnózis után minden egyes étkezés tudatos előkészületet igényel egyetlen étkezést sem lehet már rutinból megoldani. Az alapanyagok kiválasztása, a frissesség figyelése és a kerülendő ételek kizárása napi szintű odafigyelést kíván.

A jó hír az, hogy a kellemetlen tünetek  például fejfájás, puffadás, emésztési zavarok vagy fáradtság jelentősen enyhülhetnek, ha valaki betartja az új életmód szabályait.

A változás nem egyik napról a másikra történik: a szervezetnek idő kell, gyakran több hét vagy hónap, amíg reagál a tisztább étrendre. De ha valaki kitartó, annak az eredmény is látványos lesz: javul az alvásminőség, az energiaszint, a közérzet és még a hangulat is.

Itt láthatod a sztár Instagramon közzétett videóját.

 Ha az alábbi tüneteket tapasztalod étkezés után hisztamin intoleranciára is utalhatnak:

  • Gyakori fejfájás vagy migrén étkezés után

  • Visszatérő hasi görcsök, puffadás, hasmenés, akár étkezések után percekkel

  • Szívdobogásérzés, mellkasi szorítás evés után

  • Bőrpír, viszketés, csalánkiütés különösen arc és nyak tájékon

  • Állandó fáradtság, levertség, hangulatingadozások

  • Orrdugulás, könnyezés, köhögés ismeretlen eredetű "allergiára" emlékeztető módon

  • Rendszeresen jelentkező tünetek, amiket nem tudsz konkrét ételhez kötni, de mindig étkezés után jelentkeznek.


Megosztom
Link másolása


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Megelevenedik a The Last Of Us? Egyre több a halálos gombás fertőzés
Egyre több halálos gombás fertőzés jut be a véráramba – figyelmeztetnek az egészségügyi hatóságok. Hasonló sztorit dolgozott fel a HBO baljóslatú sorozata, szóval érdemes figyelni a vérünk tisztaságára.

Megosztom
Link másolása

Gombákkal a vérében együtt él az ember, ez teljesen természetes. Baj akkor van, ha ezek elszaporodnak, és fertőzés alakul ki.

Az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynökségének (UKHSA) új adatai szerint 2024-ben emelkedett a véráramba kerülő gombás fertőzések száma –

ezek közül egyes kórokozók komoly közegészségügyi veszélyt jelenthetnek.

A leginkább érintettek az immunhiányos, kórházban fekvő betegek, különösen azok, akik hosszú kezelésen vagy bonyolult műtéteken estek át.

A Candida-fajok – köztük a Candida albicans, a Nakaseomyces glabratus és a Candida parapsilosis – által okozott véráramfertőzések száma 100 ezer főre vetítve 3,8-ról 3,9-re emelkedett az elmúlt évben.

Ezek a gombák gyakran természetes módon jelen vannak a bőrön vagy a szervezetben, de súlyos fertőzéseket okozhatnak, ha bejutnak a vérkeringésbe.

A legsúlyosabb fenyegetést jelenleg a Candidozyma auris (C. auris) jelenti – egy rendkívül ellenálló, gyógyszerrezisztens élesztőgomba,

amely gyorsan terjedhet kórházi környezetben, és akár halálos kimenetelű is lehet. Angliában 2013 és 2024 között 637 C. auris-esetet jelentettek, ebből 178-at csak tavaly. A fertőzések száma a COVID-19 miatti korlátozások enyhítése óta meredeken nő.

A WHO a C. albicans-t és más gombás kórokozókat is a világ 19 legveszélyesebb gombái közé sorolja,

kiemelve a gombás fertőzések szerepét az antimikrobiális rezisztencia (AMR) globális terjedésében. Magyarán ha elkapunk egy bármilyen más bakteriális fertőzést, abból alig bírunk majd kikecmeregni, a leginkább kitett embereknek pedig végzetes is lehet egy-egy egyszerűbb betegség.

Ez a jelenség akkor következik be, amikor a kórokozók – köztük a gombák – ellenállóvá válnak a kezelésekre, megnehezítve a fertőzések gyógyítását, és növelve a halálozási kockázatot.

„Megfigyelésünk azt mutatja, hogy a súlyos gombás fertőzések egyre nagyobb hatással vannak a közegészségügyre”

– figyelmeztetett Andy Borman professzor, az UKHSA vezető kutatója. A szervezet emiatt fokozta a járványügyi megfigyelést, és kötelezővé tette a C. auris fertőzések bejelentését a kórházak számára, hogy időben megelőzhetők legyenek a járványkitörések.

A szakértők hangsúlyozzák:

a probléma összefügg a fokozott antibiotikum-használattal, az egyre összetettebb orvosi beavatkozásokkal és a hosszabb kórházi tartózkodásokkal – mind olyan tényezők, amelyek gyengítik a szervezet természetes védekezőképességét, és megágyaznak a gombás fertőzések terjedésének.

A gombás fertőzések egy más, posztapokaliptikus verzióját festi az ember elé a The Last Of Us című, játékból lett sorozat, amelyben a cordcyceps nevű ad absurdum gyógygomba támadja meg az embert mint fajt, és próbálja meg átvenni a hatalmat, egészen szép részeredményekkel.


Megosztom
Link másolása


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Ezért ne tartsd vissza, ha pisilni kell - szex után meg pláne!
Komoly gondot okozhat, ha túl sokáig tartogatjuk a vizeletet, vagy ha nem ürítünk szex előtt és után.

Megosztom
Link másolása

Sokan a felfázást a hideg idővel azonosítják, pedig az esetek túlnyomó többségében

nem a hőmérséklet, hanem a baktériumok a valódi okozói a hólyaghurutnak

figyelmeztet dr. Bajor Gábor, az Urológiai Központ – Prima Medica urológusa. A cisztitisz, vagyis a húgyhólyag gyulladása elsősorban az E. coli baktérium miatt alakul ki, ami egyébként a vastagbélben természetesen is megtalálható. A probléma akkor jelentkezik, amikor

ezek a baktériumok a húgyutakba jutnak, ahol már kórokozóként viselkednek.

A nőknél jóval gyakoribb a húgyúti fertőzés, többek közt anatómiai okok miatt: a rövidebb húgycsőn keresztül a baktériumok gyorsabban elérik a hólyagot.

Ráadásul a húgycső nyílása közel esik a hüvelyhez és a végbélnyíláshoz,

így a fertőző források is közvetlen közelben vannak.

A szexuális élet is szerepet játszhat

– nem azért, mert a betegség nemi úton terjed, hanem mert az aktus során bekövetkező mechanikai hatások elősegíthetik a baktériumok bejutását. Ezért is figyelmeztet a szakértő arra, hogy bár a fertőzés gyakrabban jelentkezhet aktív szexuális élet mellett, önmagában nem számít szexuális úton terjedő betegségnek.

Dr. Bajor Gábor szerint a rendszeres vizelés elengedhetetlen a húgyutak egészségének megőrzéséhez.

A vizelet tartós visszatartása – ami főként a nőknél gyakoribb – elősegíti a baktériumok elszaporodását, és rontja a hólyag természetes védekezőképességét.

A nyilvános WC-k kerülése, a személyes higiénia hiányosságai vagy akár a fürdők meleg vize is mind-mind hozzájárulhat a fertőzés kialakulásához.

Emellett egyéb tényezők – például a menopauza következtében kialakuló hüvelyszárazság, bizonyos nőgyógyászati gyulladások vagy pesszáriumhasználat – is fokozhatják a rizikót. A fertőzések hátterében ritkábban ugyan, de állhat fejlődési rendellenesség, hólyagkő vagy daganat is.

A szakértő szerint az enyhébb esetek többnyire jól kezelhetők otthon

is bőséges folyadékfogyasztással és gyakori vizeléssel.

Fontos, hogy a hólyag mindig teljesen kiürüljön, valamint hogy

a nemi aktus előtti és utáni vizeletürítés is része legyen a rutinnak.

Ha mégis elhúzódó vagy visszatérő tünetek jelentkeznek, mindenképpen urológiai kivizsgálás javasolt.

„A vizeletvizsgálat az első lépés, de tartós vagy krónikus panaszok esetén szükség lehet tenyésztésre, hasi ultrahangra vagy akár hólyagtükrözésre is” – hangsúlyozza dr. Bajor. Súlyosabb esetekben célzott antibiotikus kezelés válhat szükségessé, ám

ezt mindig előzze meg pontos diagnózis, a felesleges antibiotikumhasználat elkerülése érdekében.

A hólyaghurut tehát elsősorban bakteriális eredetű fertőzés, amely a megfelelő higiénés szokások, a rendszeres vizelés és az immunrendszer támogatása révén jó eséllyel megelőzhető.

Ha azonban a tünetek nem múlnak, nem szabad halogatni az orvosi segítségkérést.

A húgyúti egészség megőrzése nem csak komfortérzetünket, de hosszú távú egészségünket is jelentősen befolyásolhatja.


Megosztom
Link másolása