Ez a szorongásoldó depressziót is okozhat, figyelmeztetnek a gyógyszerészek
A propanolol szedése valóban csökkentheti a pánikroham fizikai tüneteit, például a szapora szívverést – éppen ezért vált egyre népszerűbbé a szorongásos panaszokkal élők körében. Az Egyesült Királyságban például már évente több mint 7 millió receptet írnak fel erre a béta-blokkolóra. Egy friss brit kutatás szerint
Csakhogy a szakértők szerint ez komoly gondokat okozhat. Dr. Amir Khan háziorvos például arra figyelmeztet: a propranolol összefüggésbe hozható magasabb depressziós arányokkal, és
Christopher Sullivan gyógyszerész még ennél is erősebben fogalmazott:
– írta a The Guardiannek írt levelében, hozzátéve, hogy sok beteg nem kap megfelelő tájékoztatást a túladagolás kockázatairól.
Az egyik áldozat a 46 éves Philippa Hulme, az NHS egyik vezetője volt, aki 2018-ban véletlenül túladagolta a propranololt.
A halála után a toxikológiai vizsgálat toxikus szintet mutatott ki a szervezetében.
Egy másik esetben a 37 éves Janine Southwell, ötgyermekes édesanya halt meg 2015-ben, miután – feltehetően véletlenül – túl sok propranololt vett be egy vacsora és egy pohár bor után.
A halottkémek megállapításai szerint egyik esetben sem szándékos öngyilkosságról volt szó, de mindkét nő pszichés problémákkal küzdött, és
A Gyógyszerészeti Általános Tanács már tavaly figyelmeztetett: a propranolol túladagolása különösen veszélyes, mert nagyon gyorsan hat;
Ezért is fontos, hogy túladagolás gyanúja esetén azonnal sürgősségi segítséget kérjünk. A 2020-as egészségbiztonsági jelentés szerint
Ezt támasztja alá az is, hogy a brit Nemzeti Mérgezési Információs Szolgálat 358 szándékos túladagolással kapcsolatos megkeresést kapott 2022 és 2023 között.
A propranolol hatékony lehet a fizikai tünetek csillapítására, de mentális problémák esetén komoly kockázatot jelenthet, különösen túladagolás szempontjából.
Nem szabad hirtelen abbahagyni a szedését – fokozatosan kell elhagyni, szakorvosi felügyelet mellett. Ha valaki szorongással vagy depresszióval küzd, érdemes más terápiás lehetőségeket is megfontolni,
Ha te vagy valaki, akit ismersz, krízishelyzetben van, kérj segítséget! Magyarországon hívható a 116-123-as, ingyenes, éjjel-nappal elérhető lelkisegély-szolgálat.