Környezetvédelem a mesékben - mi a fontosabb, az élmény vagy a tudás átadása?
Az emberiség számára a természet védelme létkérdés, ezért fontos, hogy a gyerekek is minél hamarabb megismerjék ezzel kapcsolatban a miérteket és a hogyanokat.
Ennek világszintű fel-és elismerése azonban csak a huszadik században történt meg.
Az ENSZ első hivatalos dokumentuma a környezeti nevelésről az 1975-ös Belgrádi Charta volt:
De hogy jönnek ide a rajzfilmek?
Egész egyszerűen.
A média termékei, főleg a TV-ben vagy az interneten elérhető mozgóképes műsorok megkerülhetetlen szerepet töltenek be a szocializációban.
A Magyarországon szinte minden gyerek számára elérhető mesefilmek és műsorok között pedig egyre több foglalkozik a természet védelmének fontosságával, tanítja a fiatalságot a szelektív szemétgyűjtés vagy az energiatakarékosság környezeti hatására.
De vajon mely tartalmak érintik meg valóban a gyerekeket? Ahhoz, hogy hatással legyen a kicsik természethez való hozzáállására, szükséges-e a mesének magáról a környezetvédelemről szólnia?
Amikor még csak a fejekben mozogtak a zöld képek
A természetvédelem indirekt módon mindig is része volt a gyerekek életének, hiszen az emberek a természetből éltek, legendáik, hagyományaik szorosan kötődnek az őket körülvevő környezethez. Ennek megfelelően a népmesékben is találunk példákat a növények vagy állatok gondozásának kiemelt szerepére. A szorgalmas és a rest leány című magyar népmesében például a dolgos leány meghallja az őt megszólító körtefát és szőlőtőkét, megtisztítja, rendbe teszi őket, jótettéért pedig a növények a hazafelé vezető úton gyümölccsel és borral látják el.
Tovább jött hazafele, s odaért a körtefához. Nagyon meleg volt, mikor odaért, s azt mondja a körtefa neki: - Gyere ide, leányocska, már nagyon sok ideje várlak. Megért a körte. Vegyél és egyél, amennyi jólesik, s haza is vigyél, amennyi kell.
Ez a népmese a kicsik számára is érthetően mutat rá arra a természetes folyamatra, hogy a növények gondozása nem jár azonnal eredménnyel, várni kell a munka gyümölcsére, legyen az bor, árnyékot adó lomb vagy termés.
De nem csak a népmesék, hanem a nagy mesemondók, köztük a dán Hans Christian Andersen is fontosnak tartotta a gyerekek- és rajtuk keresztül a felnőttek- környezeti nevelését.
A 19. század viktoriánus olvasói nagy örömmel fogadták a felgyorsult iparosodás közepette a természet szépségeit ünneplő meséket. A kis fenyőfáról vagy a százszorszépről szóló története a megszemélyesített növényeken keresztül hatott a gyerekek lelkére, hangot adott ártatlan játéknak tűnő tevékenységeik „elszenvedőinek” azáltal, hogy az ő szemszögükből mutatott be olyan hétköznapi dolgokat, mint például a karácsonyfa kivágása, feldíszítése majd tűzifává aprítása.
A nagy tengeri kígyó meséje egy másik fontos ember-természet kapcsolatot boncolgat: a technológia környezeti hatását. Az Atlanti-óceán mélyére kerülő távíró kábel és az őt megfigyelő tengeri állatok történetét meséli el, így hívja fel a figyelmet az emberi tevékenység negatív hatására.
Állatasszisztált érzékenyítés
Andersen halála után nem sokkal a technológia még közelebb hozta a gyerekekhez ezeket az üzeneteket: megjelentek az első rajzfilmek, köztük a Walt Disney-re is nagy hatást gyakorló Gertie, a dinoszarurusz. Winsor McCay 1914-ben alkotta meg az idomított dínó mutatványairól szóló pár perces filmet, aminek főszereplő választása egyébként egy random fogadás eredménye volt.
A dínós rajzfilm is így született, aminek kerettörténetét valódi filmre is felvették. Nem kis mértékben McCay humora és figurái alapozták meg a későbbi mainstream rajzfilmek képi és történeti világát.
A természetvédelem a hatvanas évek mozgalmainak hatására került a rajzfilmek világának közelébe, később pedig megszülettek az első, kifejezetten oktatási céllal készült környezettudatos animációk.
A magyar gyerekekhez ezt a témát talán a Bolygó kapitánya és a Denver, az utolsó dinoszaurusz hozta a legközelebb a kilencvenes évek során, előbbi kifejezetten környezetvédelmi problémák köré épült, utóbbi pedig a zene és a gördeszkázás köré szőtt kalandok mellett igyekezett különféle erkölcsi kérdésekben, többek között az állatokon való kísérletezés terén helyes utat mutatnia nézőknek.
Ezek, de a korábbi mesék is azt mutatják, hogy a legkönnyebben talán az állatokkal lehet a gyerekek figyelmét felkelteni a környezetvédelem iránt. A kicsik ösztönösen érdeklődnek irántuk, az ember maga alapvetően biofil teremtmény, azaz pszichológiai orientációja a többi élő dolog irányába mutat. A legtöbb gyerek egy nála kisebb, esendőbbnek látszó állatot, főleg, ha az kölyök, szívesen vesz védelmébe, gondoskodik róla, mintegy leképezve a szülő-gyerek kapcsolatot.
Többek között ezért is lett akkora siker a Kisvakond, a Futrinka utca vagy bármelyik állat főszereplős Disney-mese.
Értelem és érzelem
Az eddig tárgyalt alkotások nem azért születtek, hogy megtanítsák a gyerekeknek a környezetvédelmet, vagy hogy konkrét adatokkal és tudással lássák el őket, az érzelmi kötődés révén azon példát tudnak mutatni.
Az érzelmeken keresztül a gyerekeket sokkal jobban meg lehet szólítani. Sokkal nagyobb hatással van rájuk egy izgalmas, humoros, jól felépített, jó ízlésű képekkel és zenével megkomponált mese, ami mellesleg tartalmaz környezettudatos szálakat is, mint egy bármilyen alapos tudásanyaggal készült, de száraz oktató film.
A Kisvakond a városban meséből szinte minden gyereknek megragad az emlékezetében az a mozzanat, amikor a Vakond és barátai az autók kipufogócsöveibe szafaládét dugdosnak. A történet nem konkrétan a környezetvédelemről szól, mégis számos olyan apró eleme van, ami irányt mutat a nézőknek.
Ennek a szemléletnek az ellenpontját képviseli viszont például az Albert mondja, a természet jobban tudja című magyar-német mesesorozat, ami sokkal inkább oktatási jellegű. A majdnem fél órás részek különböző környezetvédelmi problémákat mutatnak be, konkrét kerettörténet nélkül. A madár fejű és – sokak szerint- hörcsög testű Albert nem is főszereplője, sokkal inkább narrátora a filmeknek, egy rajzfilmesített David Attenborough.
Azt mondják, könnyebb egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel. Ez valószínűleg igaz a környezeti nevelésre is.
Néhány nem szájbarágós, jó érzékkel megkomponált példamutató helyzet ábrázolása egy önálló történettel bíró mesében nagyobb hatást érhet el, mint egy konkrétan csak a környezetvédelemről szóló oktató videó.
A különböző üzleti értékek érvényesülése ebben az esetben kifejezetten pozitív hatással van a zöld gondolatok átadásának célba jutására, hiszen egy klasszikus mozifilm hosszúságú mese vagy egy több évadnyira tervezett sorozat figurái sokkal jobban rögzülnek a gyerekekben, erre pedig kifizetődő boltot lehet felhúzni a plüssfiguráktól a társasjátékon át a párnahuzatig.
Ezért aztán az egész estés rajzfilmek a minőségi kép-és hanghasználat, valamint az izgalmas történetmesélés révén az oktatási céllal készült változatokkal szemben hatásosabbnak bizonyulnak.
A Mentőcsapat a kenguruk földjén szereplői úgy tanították a gyerekeket az állatvilág védelmére, hogy kapcsolatot, élmény-hidat álmodtak nekik egy fenséges állathoz egy művészi igényű filmmel, melyben egy szó sem esik az állatvédelem fogalmáról vagy mikéntjéről.
A Lorax musical-be hajló kamasz love story-ja nem konkrétan a túlfogyasztásról vagy a fák védelméről szól, hanem egy kisfiúról, aki bármit megtesz a szerelme kedvéért, az üzenet mégis átmegy.
Peppa malac vagy Caillou nem a környezetvédelem szuperhősei, de mindennapi cukiságuk mellett komposztálnak, szelektíven gyűjtik a szemetet és felelősen gondoskodnak kedvenceikről.
Szülőként annyi a feladatunk, hogy a lehetőleg minél többször együtt, a gyerekek kezét fogva lépjünk be ezekbe a mesékbe (is), rámutassunk a követendő példákra, értékekre, és persze osztozzunk az élményen.
