Keresztek, kőhalmok, zoknik – kéretlen nyomaink a természetben
Ki ne érezte volna egy csodálatos erdei kirándulás végén, hogy ezt az érzést jó lenne az örökkévalóságba is átmenteni?
Emléket állítani az együtt töltött időnek, saját korlátaink legyőzésének, a természet szépségének, vagy annak, aki talán ezt az egészet alkotta.
Ezek az érzések teljesen természetesek és minél több van belőlük, annál jobb.
Az viszont már más kérdés, hogy tárgyi megörökítésükkel jól jár-e a természet vagy rajta keresztül a többi ember.
Az én keresztem a Természet keresztje
Az egyik legelterjedtebb tárgy, amellyel az európai ember évszázadok óta jelet hagy maga után a természetet járva, a kereszt.
A kereszténység jelképének hegycsúcsokon történő elhelyezése Jézus keresztjétől eredeztethető, hiszen egy magaslaton, a Golgota- hegyen feszítették meg.
Az 431-es epheszosz-i zsinat után a kereszt lett Krisztus legfőbb szimbóluma, melyet azóta az apró medáltól a szobor méretű emlékműig számos méretben és formában használnak a hívők.
A keresztes lovagok útjelző céllal állították fel a fából vagy vasból készült kereszteket, sok helyen, főleg az Alpokban kisebb-nagyobb keresztekkel jelölték a különböző határmezsgyéket, és természetesen sokan emeltek hálából is különféle feszületeket.
1880-ban az Osztrák Alpesi Klub, Európa legnagyobb hegymászó egyesülete engedélyt kért az akkori uralkodótól, Ferenc Józseftől a birodalom legmagasabb hegycsúcsának megtalálására és kereszttel történő megjelölésére. Így került vaskereszt a Großglockner csúcsára, emléket állítva a császár és Sissi 25. házassági évfordulójának.
Großglockner, 3798m (2019). De hoogste berg van Oostenrijk. Zoals de foto doet vermoeden heb ik onderweg weinig gezien van de Pasterze gletsjer honderden meters onder mij. Op de top staat een kruis opgericht in 1880 ter ere van Kaiser Franz-Josef en Kaiserin Elisabeth (Sisi). (8) pic.twitter.com/lo84GFCFtR
— Pirmin Olde Weghuis (@PROldeWeghuis) January 31, 2021
A világháborúk után a túlélők és az áldozatok hozzátartozói is számos keresztet emeltek a hősök tiszteletére, ezeket pedig a leszármazottak vagy az erre alakult szervezetek folyamatosan karbantartják.
A keresztek pedig azóta is csak szaporodnak. Hivatalos vagy kevésbé hivatalos úton kerülnek felállításra még üres területeken vagy már egészen zsúfolt hegytetőkön, nem egyszer kiemelt védettségű élőhelyeken.
Egyre többen szeretnék, ha az ő meggyőződésük, kezük munkája, emléke is helyet kapna egy-egy fenséges helyen.
Abba viszont csak igen kevesen gondolnak bele, hogy ezzel (a valahol tulajdonképpen eléggé exhibicionista) tevékenységükkel esetenként mekkora kárt tesznek az adott környezetben.
Ki itt belépsz: viselkedj vendégként!
A természetjárás sajnos nem mindig jár kéz a kézben a természet tiszteletével is. A túrázók illemtanát sokan nem ismerik vagy nem tartják be. Pedig mindannyiunk számára üdvös lenne, ha legalább egyet betartana belőle mindenki: úgy járjunk a természetben, hogy annak ne legyen nyoma. Se szemét, se letépett virág, se fába vésett szerelmes vallomás formájában.
A kőrakások emelése nagyon jó példa erre.
A zen kerteket idéző, egymásra rakosgatott kövek igazán megkapó látvány nyújtanak, elkészítésük sokszor felér egy meditációval, a környezetre nézve azonban egyáltalán nincsenek jó hatással.
A kövek mozgatása ugyanolyan káros az élővilágra nézve, mintha letaposnánk egy védett növényt vagy eldobálnánk a szalámis szendvics csomagolását.
A kőrakások felépítéséhez megbolygatott kavicsok és sziklák helyváltoztatásával számunkra talán láthatatlan, de értékes élettereket teszünk tönkre.
Azt gondolnánk, ugyan, az a pár kő mit számít.
Csakhogy ha mindenki így gondolja, akkor elkerülhetetlenek az olyan, akár extrém esetek, mint mondjuk a Wales-i tengerpartot ellepő emlékkavicsok és zoknik problémája. A Harry Potter és a Halál ereklyéi első részéből ismert helyszínt 2022-re olyan mértékben ellepték a film egyik szereplőjének, a házimanó Dobby tiszteletére elhelyezett zoknik, festett vagy festetlen kavicsok és egyebek, hogy a természetvédelmi területként működő partszakaszért felelős hatóságnak lépnie kellett.
'Harry Potter' fans urged to stop leaving socks at Dobby's grave on Wales beach https://t.co/9gj8uCkH4G pic.twitter.com/2s4iaXRoI3
— New York Post (@nypost) November 3, 2022
Az olyan tárgyak, mint a zoknik, csecsebecsék és a festett kavicsokról származó festékdarabkák bekerülhetnek a tengeri környezetbe és a táplálékláncba, és veszélyeztethetik az élővilágot.
– áll a National Trust, egy brit természetvédelmi jótékonysági szervezet közleményében.
Mi is ugyanúgy szeretjük Dobby-t, mint bármelyik Potter-rajongó, de senkinek sem lenne szabad az Egyesült Királyság partjait ruhaneműkkel összeszemetelnie egy kitalált manó tiszteletére.
A Madarasi Hargita csúcsát ellepő kopjafák és keresztek is hasonló károkat okoztak azzal, hogy divat lett a nyolcvanas években még csak csendes, a kommunizmus vallási jelképellenességével való szembeállásból.
Az Esztergom és Pilismarót között található Hosszú-hegy keresztjét például egy helyi gazda, Nagy Mihály emelte még 1874-ben, hálából azért, hogy családját elkerülte az akkor tomboló pestisjárvány.
Egészen biztos, hogy nem gondolt arra, hogy évszázadokkal a halála után minden év április 24-én körmenet keretében fognak odazarándokolni a környékbeliek Szent György napja alkalmából, és az izzasztó hegymenet után a hideg szeles hegytetőn mindig lesz olyan, aki megfázik, ennek kapcsán pedig a nép a „Hideglelős” jelzőt aggasztja a keresztre.
Biztosan nem gondolt arra, hogy ezt a kockázatot sokan azért vállalják majd, mert úgy hiszik, ha háromszor megkerülik a keresztet, védelmet nyernek az influenza ellen.
Arra meg aztán egészen biztos, hogy nem gondolt, hogy mindezeket egyesek majd természetkárosító tevékenységnek fogják tartani.
Pedig ma már a legtöbb ilyen terület komoly védettségre szorul, és egyáltalán nem mindegy, hogy a már ott lévő építményekhez milyen rendszeres emberi tevékenység kapcsolódik, hogy elősegítik vagy gátolják a nagyobb terhelést. A túrázáshoz, turizmushoz való egyéni és kollektív hozzáállásnak például nagyon nagy szerepe van ebben.
Viszlát, turiszt?
A turizmus környezetterhelő hatásával ma már a legtöbben tisztában vannak. Szerencsére a turisztikai szervezetek is egyre inkább arra törekednek, hogy egészséges egyensúly alakuljon ki az érintett területek, a gazdasági-, a társadalmi-kulturális és a környezeti érdekek között. A pandémia utáni fellendülést különböző korlátozásokkal igyekeznek fenntarthatóvá tenni, így sok ország létszámlimitet vagy új turizmushoz kapcsolódó adókat vezet be annak érdekében, hogy a felkapott üdülőhelyek regenerálódni tudjanak.
- Szardínia külön turisztikai adót is bevezet a zsúfoltabb nyári szezonban.
- Francia Polinézia egyszerűen megállapított egy 280 000 fős éves turisztikai felső határt.
- Mallorca azt tervezi, hogy a rendelkezésre álló szállodai ágyak számát mindössze 430 000-re csökkenti az egész szigeten.
De nem csak mondjuk az évente 2 millió látogatót vonzó Macchu Picchu környezetét kellene a folyamatos emberi amortizálástól megóvni.
A közelünkben lévő, egészen kicsi természetes élőhelyeknek is ugyanolyan szerepe van az ökoszisztéma működésében, ezek védelme pedig a helyi civilek és állami szervezetek közös feladata. Az itthoni turistáskodást is lehet és kellene környezettudatosabb szemmel nézni.
Talán inkább az újabb élőhelyek közös kialakításával, azok helyes használatának megtanulásával és közös gondozásával lehetne elősegíteni , hogy felelősen gondolkodjanak a környezetükről. Amit magáénak tud és érez az ember, arra hajlamos jobban vigyázni.
A csúcson való fotózkodás, a teljesítmény hajszolás és dicsőítés helyett az olyan tevékenységeket kellene divatba hozni, mint a sportolást szemétszedéssel kombináló plogging, a fák örökbe fogadása vagy tudatos belelassulás a legegyszerűbb erdei sétába.
Ha már saját egónkat szeretnénk fényezni, tegyük azt környezetkímélő módon.
