Ki volt Frankenstein nagyanyja és Cattelena, a fekete nő? És főként: miért 400 éve volt a nők aranykora?
Gyakran találkozunk azzal a filmek által is táplált megközelítéssel, hogy a középkor a nők számára maga volt a földi pokol. A legtöbb alkotás a hétköznapi asszonyokat és lányokat kiszolgáltatottaknak, gyengéknek, ápolatlannak mutatja, más ábrázolások megragadnak a nemesek lányainak kényszerházasságainál és az azokból való kiúttalanságnál.
De könnyen meglehet, hogy tévedünk.
Egyes történészek szerint a középkor a földi pokol helyett maga volt az aranykor a nők számára, akiknek akkoriban sokkal több hatalmuk volt, mint manapság. Legalábbis ezt állítja egy észak-walesi akadémikus, Sue Niebrzydowski, a Bangori Egyetem munkatársa a tanulmányában.
Hogy erről semmit nem hallottál? Nem csoda.
Dr. Sue Niebrzydowski, a Bangori Korai és Modern Tanulmányok Intézetének médiatudósa jogi feljegyzéseket, könyveket és dalszövegeket tanulmányozott, hogy képet alkosson a nők életéről a 12-15. században.
„Óvakodnunk kell attól, hogy túl sok tévhitet őrizgessünk a nők múltbeli életéről. Igaz, hogy a legtöbb információnk a gazdagabb nőkre vonatkozó művészeti, irodalmi vagy történelmi feljegyzésekből származik, de a középkorban a középkorú nőknek sokkal több hatalmuk és függetlenségük volt, mint azt elsőre gondolnánk” - állítja.
Azt is elmondta, hogy a nők sikerének kulcsa a férfiakénál hosszabb várható élettartam volt.
Találtunk nőket, akik kolostorokat vezettek, könyveket írattak, és korai turistautakat szerveztek a Szentföld meglátogatására” - mondta.
Arról is mesélt, hogy amennyiben átvették a férj vállalkozását, azt maguk vezethették, a saját elgondolásuk alapján, esetleg gazdálkodtak a földeken, tehenet tartottak, szőttek-fontak, ezekkel a munkákkal fenn tudták tartani magukat és a gyerekeiket.
„Szexuálisan szabadabbak lehettek, és saját feltételeik szerint léphettek be a házassági piacra (ha akartak) - és a saját szempontjaikat figyelembe véve mehettek újra férjhez, legyen az gazdasági, szerelmi, társasági vagy élvezeti ok.”
Az özvegyek jogai
A magyar történelem meglehetősen szűkszavú, ha a nőkről van szó. Néhány elszórt információból tudunk csak tájékozódni. Pozsonyban például fennmaradt két középkori céhszabályzat, amely említi, hogy nők felvételét is engedélyezik a céhbe. A mesterjogokat tehát a nők is megörökölhették, akár özvegység esetén, akár már hajadonként, fiú örökös híján.
Egy budai mészáros céh az 1400-as évek második felében így rendelkezett:
Csak a mészárosok esetében Budán ekkoriban 20% volt a női céhtagok aránya. Nincs okunk azt feltételezni, hogy a többi céh esetében más lett volna a helyzet.
Mire elég 13 év
Hogy magyar példánál maradjunk, amikor az özvegyek kalandos életéről van szó, ismerkedjünk meg Kanizsai Dorottyával. Ő, akit lánykori nevén említ mindenki, a magyar középkor egyik jelentős alakja volt. Sajnos élete számos részlete nem ismert, de ami igen, az nem egy kiszolgáltatott, gyenge ember képét festi elénk.
Kanizsai Dorottya (1490-1532), miután második férje, Perényi Imre is meghalt,
és igazgatta azokat haláláig. Mivel az 1500-as évek Magyarországán egy főnemesi család birtokainak kezelése rendkívül összetett feladat volt, Dorottya napjai jelentős részét azok gazdasági ügyeinek intézése töltötte ki. A fiatal özvegy ebben a szerepben szoros kapcsolatban állt a helyi nemességgel és politikai szereplőkkel, sőt, magával a királlyal, II. Lajossal is, aki szokatlanul hosszan (és szépen) írt a több nyelven beszélő, politikában jártas asszonyról, és akit két alkalommal is meghívott a rendi gyűlésre.
De Dorottya ezeknél fontosabbnak tartotta a nők képzését. Mivel akkoriban nem voltak iskolák leány gyermekeknek, a lányok még akkor sem tanulhattak, ha nagyon gazdag családba születtek. Ezért
A szegény szolgálóit kiházasította, az árvákat támogatta, de ami miatt a legtöbben egyáltalán emlékeznek rá, az a mohácsi vész utáni helytállása volt: „Jó cselekedeteinek sorából kiemelkedik a mohácsi csata halottainak eltemettetése. Az elesettek megérdemelték volna, hogy az egész nemzet sirassa őket, de még olyan ember sem akadt, aki a halottakat eltemettette volna. A veszedelmes csatatérhez még közel sem ment senki.
Mindössze 13 évig élt özvegységben, de ez az idő elég volt arra, hogy saját jogon nevet szerezzen magának.
Amikor a bölcsesség bűn
Kicsivel később élt Marie de Gournay (1565-1645) egy francia író, filozófus és a női egyenjogúság egyik korai szószólója. Ő is nemesi családban látta meg a napvilágot, és lányok által látogatható iskolák híján szintén autodidakta módon képezte magát.
Fiatal korától kezdve szenvedélyesen érdeklődött az irodalom és a filozófia iránt. Marie a nők jogainak és az oktatásnak lelkes támogatója volt. Fő művei közé tartozik a L'Égalité des hommes et des femmes (A férfiak és nők egyenlősége) című értekezés, amelyben a nemek közötti egyenlőséget hangsúlyozta, és érvelt a nők oktatásának fontossága mellett. Egyik jelentős szövegében így elmélkedik a férfi és a nő helyzetéről:
Marie egész életét egyedülállóként és független emberként élte le, nem ment férjhez, és a saját írói és filozófiai munkásságából tartotta fenn magát. Bár korának társadalmi elvárásai szerint az élete sok szempontból rendhagyónak számított, kitartása és tudásvágya lehetővé tette, hogy elismerést szerezzen. Élete során gyakran szembesült azzal, hogy nőként a tudományos körökben az érvényesülésre csak korlátozott lehetőségei adódtak. Azonban nem hagyta, hogy a társadalmi normák befolyásolják az életét. Önállóan írt és publikált, és a nők oktatási és szellemi jogainak szószólója lett.
Frankenstein nagyanyja
Mary Wollstonecraft (1759–1797) író és filozófus újabb száz évvel később élt, de ő is úttörő szerepet játszott a nők jogaiért és az egyenlőségért folytatott küzdelemben. Londonban született egy hétgyerekes család második gyerekeként. Apja rossz üzleti döntései miatt a család elszegényedett, ráadásul a férfi erőszakos természete miatt Mary gyakran volt kénytelen megvédeni az édesanyját.
Fiatalon nem volt más választása, saját magát kellett eltartania, a család anyagi helyzete esélyt sem adott a házasságra, és
Az írás viszont lehetőséget adott neki az önfenntartásra, valamint arra, hogy saját gondolatait kifejthesse és ezzel hatást gyakoroljon a világra. Londonba költözött, fordításokat készített franciából és németből, sokat olvasott, és könyvismertetőket írt. Ma már ebből a munkából egy nő sem tudná eltartani magát a világon sehol, de akkoriban még a radikális gondolkodóknak is sikerült. Közben megismerkedett más gondolkodókkal is, mint Thomas Paine és William Godwin, utóbbi később a férje lett.
1790-ben eléggé feldühítette Edmund Burke kritikája a francia forradalomról, ezért kiadta A Vindication of the Rights of Men (A férfiak jogainak védelme) című művét, amelyben támadta az arisztokráciát és védelmezte a köztársaságot. Mai ismertségét azonban az 1792-es A Vindication of the Rights of Woman (A női jogok védelme) című művének köszönheti. Ebben a munkájában arról beszélt, hogy a nők ugyanazokra az alapvető jogokra jogosultak, mint a férfiak, különösen az oktatás területén.
Magánélete viharos és ugyanolyan szabad volt, mit a szelleme. Gilbert Imlay amerikai kalandorral folytatott viszonyából született első lánya, Fanny. Később összeházasodott William Godwin filozófussal. A házasság azonban rövid ideig tartott, mivel az akkor már 38 éves Wollstonecraft 1797-ben, közös lányuk,
Halálát követően munkássága feledésbe merült, azonban a XIX. és XX. század során újra felfedezték, és ma már a feminista mozgalom egyik alapítójának tekintik. Írásai és eszméi jelentős hatással voltak a nők jogaiért folytatott küzdelemre, és ma is alapvető olvasmányok a gender tudományok és a feminista irodalom területén.
Cattelena, a fekete nő
A Bristol melletti Almondsburyben élt Cattelenára azért kell emlékeznünk, mert egyike azon kevés fekete afrikai nőnek, aki a XVII. századi Európában nyomot hagyott maga után. Persze nem sokat, az 1625-ben bekövetkezett halálakor készült vagyonleltár az, ami utána fennmaradt. Ebből derül ki, hogy miként élhetett és mit birtokolt ez az asszony: egy 3 fontot érő tehén, egy ágy, egy paplan, egy gyertyatartó, négy edény, tányérok és kanalak, „minden ruhája”, egy láda és két kis dobozka. Ennyi volt mindene. A vagyona 6 font, 9 shilling és 6 penny volt. Nem volt gazdag, de a tehene és kétkezi munkája segítségével eltartotta magát.
Egyedülálló volt, mint a XVII. századi Angliában minden ötödik nő, és egy másik nőt jelölt ki a végrendelete végrehajtójának. Cattelena neve arra utal, hogy Spanyolországon keresztül érkezett Bristolba. Ennyit tudunk, de ez is elég ahhoz, hogy megváltoztassa a hétköznapi nők életéről alkotott képünket.
Almondsbury egy kis falu Bristol közelében.
A halála utáni vagyonleltár leírásának címe: „Cattelena, Almonsbury-i (Gloucester megye) fekete nő, egyedülálló asszony a Bristoli egyházmegyében.”
Leltárában főzőedények, ruhák, ágynemű, terítő és gyertyatartó szerepel. Cattelena legértékesebb tulajdona azonban egy tehén volt.
Egy tehén tejjel és vajjal látja el a gazdáját, valamint a tejtermékek értékesítéséből származó bevétel is fontos jövedelmet biztosíthat. Cattelena a tehenét a falu közös földjén legeltethette. Ez adta meg számára a függetlenség és az önellátás lehetőségét.
A tehenet akkoriban nők fejték, a vajat nők köpülték, a sajtot is ők készítették. A leltár szerint Catellena tehene 3 font 10 shillinget ért. 1625-ben,
Cattelena hagyatékában nem szerepeltek bútorok. Ez arra utalhat, hogy valaki más otthonában bérelt szobát. Lehet, hogy épp a Helen Ford nevű özvegyasszony otthonában, akit Cattelina a vagyonkezelőjeként nevezett meg.
Cattelena nem volt férjnél, hogy özvegy volt-e, vagy sosem volt házas, azt nem tudjuk, de ez a családi állapot nem volt szokatlan akkoriban, hiszen a felnőtt nők mintegy 30%-volt egyedülálló. És mivel a vagyonát Helen Ford kapta, ez arra utal, hogy nem a rokonaival élt.
Catellena vagyonának leltára azt mutatja, hogy a fekete nők is rendelkezhettek vagyonnal, és független életet élhettek Európában. Nemcsak, hogy nem volt rabszolga, de tehenének köszönhetően képes volt eltartani magát, és mentes volt a szolgálattól vagy bármilyen családi kötelezettségtől. Ha elképzeljük Cattelenat, a sötét bőrű, független nőt, amint vidéki otthonában a mindennapi teendőit végzi, ételt készít, takarít, tehenet fej, és nem tartozik senkinek számadással - teljesen máshogy fogjuk látni a múltbéli nők életet.