INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Till Attila: „Mondanám, hogy extrém sok ingerre van szükségem, de ebben semmi extra nincsen”

Till Attila az alkoholfüggőségről rendezett mély és őszinte filmet. A rendező mesélt nekünk élete egyik legmeghatározóbb mozijáról.

Megosztom
Link másolása

Megjelent Till Attila új filmje a mozikban. Az És mi van Tomival? című dráma az alkoholizmus és függőségek világát tárja elénk, méghozzá olyan eredeti módon, hogy nem hagyott nyugodni a gondolat: vajon honnan tud Till Attila ennyit az alkoholfüggőségről? Hogyan kezeli ma az alkoholt? Miért éppen ebben a témában rendezett filmet? Till Attila válaszol.

- Változatlanul nagyon sokat dolgozol. Milyen a viszonyod a függőségekhez?

- Nem mondanám magam munkafüggőnek, de az biztos, hogy esemény- és történésfüggő vagyok. Nehezen tudok egy helyben lenni, mindig kell valami történés az életemben. Én képtelen lennék arra, hogy hetekig, vagy ami még elképzelhetetlen, hogy hónapokig ne foglalkozzak semmivel. Vagy a stúdióban vagyok, vagy forgatókönyvet írok, vagy filmet rendezek, vagy itt vagyok és interjút adok.

Mondanám, hogy extrém sok ingerre van szükségem, de szerintem ebben semmi extra nincsen, hiszen ma mindannyian őrült tempót diktálunk.

Azt is ki merem jelenteni, hogy egy olyan korszakban élünk, amikor mindenki függ valamitől – legyen az munka, hobbi, vagy épp a telefonunk folyamatos nyomkodása. Az emberek állandóan külső ingerekkel bombázzák magukat, és ez nem egészséges. Az új filmem is erről szól – a mai kor függőségeiről –, és ezért fontosnak tartom, hogy minél több emberhez eljusson az üzenete.

- Elsősorban alkoholfüggőségről beszélünk. Személy szerint hogy állsz ehhez a kérdéshez?

- Nyolc éve egyáltalán nem iszom. Azt hiszem, hogy ez a tény önmagában elég beszédes. Mert ha valaki azt mondja, hogy „egyáltalán nem iszom”, akkor tudni lehet, hogy bizony van valami a háttérben. Az én életemben is eljött az a pont, amikor megálljt parancsoltam az alkoholfogyasztásnak, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy komoly alkoholproblémáim voltak. Egyszerűen felismertem, hogy nem szabad többet innom a kelleténél, és mivel olyan ember vagyok, aki mindent óriási lendülettel csinál, tudtam, hogy csak akkor tarthatom be a saját magamnak tett ígéretet, ha egyáltalán nem iszom semmilyen alkoholt. Úgy gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Mindenesetre ez a személyes érintettség is kellett ahhoz, hogy ilyen mélyen el tudjak merülni a témában és filmet készítsek az alkoholizmusról.

A filmben azt mutatom be, hogy a leszokás nem egy egyszerű folyamat, és sosem lesz teljesen vége.

- Öt éve találkoztunk utoljára egy interjú miatt, emlékszem, akkor említetted, hogy épp egy forgatókönyvön dolgozol, de nem árultál el róla sokat. Ez lehetett az És mi van Tomival? forgatókönyve?

- Lehetett, de nem biztos, hogy éppen ezen dolgoztam akkor, ugyanis az elmúlt nyolc évben legalább öt-hat forgatókönyvet írtam, és négy pályázatot is beadtunk a Laokoon Filmmel, amiket nem támogattak. Mindegyik film egy hosszú folyamat eredménye, amelyek egymás után születtek, mindegyikbe sok munkát fektettünk, de valamiért ez az És mi van Tomival? lett végül, amiből film is lett. Fontos, hogy a baráti segítségen kívül azért kell egy jó gyártócég, aki kézben tart mindent, akkor is ha extrém olcsó a film.

Összesen tizenhárom napig forgattunk, ami rövidnek tűnik, de a független filmeknél ez gyakori, hiszen mindig kevés rá a pénz.

Arról nem beszélve, hogy többször meg kellett szakítani a munkát, mert mindenki dolgozott közben, többek között jó barátom, a főszereplő Thuróczy Szabolcs is, és nekem is sok más kötelezettségem volt. Vagyis komoly logisztikai munkát igényelt ez a film, folyton egyeztetni kellett a mindennapokkal és a munkával.

Menő szelfi: a stáb és Till Attila

- A film elvonón lévő embereket mutat be. Honnan tudtad, hogy pontosan milyen egy elvonó?

- Bevallom, erről korábban csak elképzeléseim voltak, ezért a film elkészítése előtt

részt vettem néhány önsegítő csoport gyűlésén, hogy a saját szememmel lássam, milyen is egy ilyen nem ivó közösség. Őszintén szólva nagy élmény volt, csak ajánlani tudom bárkinek, aki érintett…

Egyrészt tehát utánajártam a kérdésnek, másrészt pedig a film társszerzője, Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, addiktológus rengeteget segített a hitelesség megteremtésében. Máté több millió alkoholistával találkozott már, jól tudja, hogy milyenek az elvonók vagy a pszichológiai támogatás, ezért szükség volt az ő véleményére is, hiszen én ezekről vajmi keveset tudtam.

- Tisztázzuk, hogy egy nagyon mély drámáról van szó. Mi ezzel a célod?

- Sokan mondták, hogy a film mély sebeket tép fel, mégis reményt ad. Volt, aki azt mondta, hogy ez a film megmutatta számára, hogy van kiút az alkoholizmusból. Ha már csak egy ember leszokik az ivásról a film hatására, akkor én már elértem a célomat. Az elsődleges szándékom az volt, hogy a nézők ne csak a problémát lássák, hanem a reményt is, illetve szeretném, hogy ez a film elindítson egy párbeszédet arról, hogy mennyi embert érint az alkoholizmus. Ugyanakkor ez nemcsak az alkoholistáknak szól. Ki tudja, talán meg sem fogják nézni a filmet azok, akik tényleg alkoholproblémával küzdenek.

Jelenet a forgatásról

- Félsz, hogy lesznek olyanok, akik ezért nem nézik meg a filmet?

- Benne van. De ez a film mindenkinek szól, hiszen a magyarok fele, vagyis minden második ember érintett valamilyen formában. Különben nagyon nehéz kérdés, hogy az emberek miért nem akarnak vagy nem mernek megnézni egy nehéz filmet, és már a mozikban sincsenek igazán fajsúlyos filmek. Helyette persze megnéznek egy tucat sorozatot a Netflixen, ami tele van brutális, véres jelenetekkel.

Én nem nézek mindenféle Netflixes sorozatokat megállás nélkül.

Ezért érdekesnek tartom, hogy sokan otthon ilyen hátborzongató, súlyos emberi problémákat boncolgató sorozatokat pörgetnek, miközben egy komolyabb üzenetet hordozó filmet nem mernek megnézni.

- Tegyük fel, hogy a hatásodra elindul valami, és néhányan erőt vesznek magukon, hogy leszokjanak, vagy támogatni kezdik függő családtagjukat, barátjukat. Hogyan segítenél nekik?

- Írótársammal, Kapitány-Fövény Mátéval és a Mozinet forgalmazóval már gondolkodunk egy online sorozat indításán, ahol válaszolunk a függőségekkel kapcsolatos kérdésekre. Ezt majd a száraz novemberhez kapcsoljuk. Fontosnak tartom, hogy az emberek merjenek segítséget kérni, és hogy kapjanak is megfelelő segítséget. Az alkoholizmust nem érdemes félvállról venni, mondván, úgyis nagyon sok alkoholista van. Elkötelezett vagyok abban, hogy tegyünk ellene!

 

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Isten létezik!” – Megdöbbentő bizonyítékot mutatott be a harvardi professzor
Egy harvardi tudós szerint létezik az a képlet, ami bizonyítja Isten létezését.

Megosztom
Link másolása

A tudomány és a vallás finoman szólva nem szoktak kéz a kézben járni. Persze időről időre felbukkan valaki, aki megkísérli mégis összehozni őket – és most így tett Dr. Willie Soon is, az egykori harvardi- és Smithsonian-kutató - tehát elég okos ember. Az asztrofizikus és repülőgép-mérnök egy online műsorban állt elő azzal, hogy

létezik egy matematikai képlet, ami elég erős érv a Teremtő létezése mellett.

Ez egy elég meghökkentő mondat.

Egy régi-új ötlet

Soon valójában Paul Dirac (a „antianyag atyja”) 1963-ban kidolgozott elméletét vette elő, aki arról elmélkedett, milyen különös, hogy a világegyetem törvényei mennyire illenek egymáshoz, és milyen bámulatosan fejlett matematikára van szükség a természet valódi megértéséhez.

Dirac egészen odáig merészkedett, hogy azt mondja: „Olyan, mintha Isten matematikus lenne, méghozzá elég magas szinten.”

Soon szerint ez a gondolat, kiegészülve a finomhangolás-elmélettel - aminek lényege, hogy

az univerzum fizikai törvényei pontosan úgy vannak belőve, hogy az élet létrejöhessen

-, egyike azoknak a bizonyítékoknak, melyek kézenfekvővé teszik, hogy a véletlen helyett inkább valamiféle tervezés állhat mindennek a hátterében. Csak egy példa: ha a gravitáció kicsit gyengébb lenne, nem állna össze semmilyen bolygó, ha erősebb, akkor meg minden egy fekete lyukba sűrűsödne. Ez persze még nem zárja ki azt a kvantumfizikusok által is komolyan vizsgált lehetőséget, hogy valójában egy szimulációban élünk.

Hawking szerint meg nem

Az élénk fantáziájú Soon véleménye persze masszívan ütközik a modern fizika egyik legnagyobb ikonjának nézeteivel. Stephen Hawking kifejezetten ateista volt, és élete során számtalanszor hangsúlyozta, hogy

szerinte nincs szükség Istenre a világegyetem működésének megmagyarázásához.

De Soon szerint Dirac és a finomhangolás gondolata erősen rácáfolhat a híres professzor hitetlenkedésére. Van elég tudományos háttere (Harvard, Smithsonian, stb.) ahhoz, hogy higgyünk neki. Ha akarunk.

Via Ladbible


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Sok tervező, meg fotós a mai napig nem hajlandó együtt dolgozni plusz size modellekkel” – Nyáry Luca kitálalt a modellkedésről
Miért éltetjük még mindig azt a képet, hogy csak a csontsovány modellek lehetnek szépek?

Megosztom
Link másolása

Nőnap alkalmából új videósorozatot indított a Refresher, aminek első adásában Nyáry Luca és Vida Regina Z-generációs plusz size modelleket kérdezték a szakma kihívásairól, amiből bizony 2025-ben is van bőven.

„Nyilván sokkal kevesebb munka van, nagyon visszaesett a plusz size. Míg két éve a look-ok 2,8%-a volt plusz size modelleken bemutatva a négy legnagyobb városban, ahol Fashion Week van…idén ez 0,8%. Cserébe viszont a mid size felment 4%-ra”

– mesélte Luca az adásban.

Hozzátette, annak nagyon örül, hogy a „mid size” modellek kezdenek nagyobb arányban lehetőséget kapni divatkampányokban, hiszen ők képviselik az átlagos testalkatú nőket, akik a legnagyobb arányban vannak.

Azt is elmondta, ettől függetlenül a szakma továbbra is a csontsovány modelleket élteti, bár ezt már nem hajlandó felvállalni. Luca szerint sok modell titokban tartja, hogy anorexiás, éhezik vagy túlsportolja magát, nehogy ebből hátránya származzon.

„Sok tervező, meg fotós a mai napig nem hajlandó együtt dolgozni plusz size modellekkel”

– mesélte őszintén.

Sajnos a megszokottól eltérő modellek nem csak szakmailag kapnak kevesebb lehetőséget, de a közönség is gyakran fenntartásokkal kezeli őket. Luca például közel két éve hatalmas lehetőséget kapott, mikor Rihanna ruhamárkájának fotózásán vehetett részt modellként. A kampányra érkezett hazai reakciókra azonban semmi nem készítette fel.

„A modellkarrierem egyik legszebb pillanatából igazi rémálmot csináltak, és tegnap óta folyamatos gyomorgörccsel élek. Egész életemben bántottak vagy fetisizáltak a testem miatt, és ahogy egyre idősebb leszek, egyre kevésbé tudom megérteni, hogy miért vált ki ilyen érzelmeket valakiből az, hogy egy másik ember hogy néz ki. Tényleg nem élhetek békében és csinálhatom azt, amit szeretek, amíg nem vagyok hajlandó lefogyni?”

– írta akkor, mivel ekkora gyűlölethullámot még soha nem kapott.

Luca fiatal kora óta harcol az elfogadásért, és láthatóan ebben a missziójában a legdurvább beszólások sem fogják megállítani. A teljes videóinterjút ITT nézhetitek meg.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Három ország, három karácsony: „Portugáliában a legmenőbb karácsonyi ajándék a sózott, nyers tőkehal”
Mitől olyan különleges a karácsony Lisszabonban, Székelyudvarhelyen és Prágában? Meseszerű részletekkel idézzük meg a karácsonyi hangulatot, határon innen és túl.

Megosztom
Link másolása

Karácsonyi készülődés közben pillantunk be három magyar család meghitt adventi emlékei közé. Mesélnek arról, hogy mi minden kerül majd az ünnepi asztalra és hogy milyen hagyományok szerint töltik majd az ünnepeket.

Portugáliában a tengerparti séta is része az ünnepnek

Duncsák Krisztina több mint 15 éve él Portugáliában, ahol idegenvezetőként és esküvőszervezőként is dolgozik. Jól ismeri a portugál karácsonyi szokásokat, mégis magyar karácsonyuk lesz.

- Hogyan készülődik Portugália az ünnepekre?

- A karácsony, itt Lisszabonban általában kellemes őszvégi időjárásban telik, 15-16 fokban, ezért a portugálok nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy megidézzék a karácsony hangulatát. Lisszabon utcái már november végén ünnepi díszbe öltöznek. A város különleges karácsonyi dekorációiról híres, a hagyományos üvegdíszek csillogása varázslatos látványt nyújt. Az utcák fényárban úsznak, a terek és sugárutak színes fényfüzérekben pompáznak, és a város fő karácsonyfája is mindig lenyűgöző látvány.

Lisszabon fája már többször is bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, mint az egyik legnagyobb szabadtéri karácsonyfa.

A karácsonyi vásárok a helyiek és a turisták körében is rendkívül népszerűek. Ezeken a hangulatos eseményeken az emberek nemcsak ajándékokat vásárolnak, hanem forralt bort vagy a híres portugál „ginjinha”-t, azaz meggylikőrt is kóstolgatják, ez különösen izgalmas, mivel csokoládé pohárban kínálják. A vásárokban olcsón kézműves termékek is kaphatók, amelyeket sokan szívesen választanak ajándéknak.

- Van valami klasszikusan portugál szokás?

- Portugáliában a karácsony régiónként eltérő szokásokkal tarkított. Északon például a városok főterein hatalmas tüzeket raknak, és az emberek esténként összegyűlnek, hogy közösen ünnepeljenek. Az otthoni karácsonyfát a legtöbb portugál család már november végén feldíszíti, így mi is. Érdekes, hogy itt a Mikulás, vagy ahogy nevezik, „Pai Natal” - Karácsony Apa - csak december 24-én este érkezik, nem úgy, mint Magyarországon, ahol december 6-án jön. A portugál családok bőkezűen ünnepelnek, az ajándékok mennyisége sokszor meglepően gazdag. Ennek egyik oka, hogy Portugáliában 14 havi fizetés jár évente, így az emberek nem sajnálják a pénzt karácsonyi ajándékokra.

Portugália nemzeti hagyományos étele, a „bacalhau” – azaz a sózott, szárított tőkehal – a karácsonyi ünnepek egyik főszereplője. A tőkehal szinte minden karácsonyi vacsorán ott van, és olyan népszerű, hogy sokan ezt adják szépen becsomagolva ajándékba is, mivel egy kiló ára akár 25 euró is lehet, igazán különleges meglepetésnek számít.

A portugál családok gyakran már karácsony előtt odaadják egymásnak a tőkehalat, hogy legyen idejük elkészíteni az ünnepi vacsorához.

A menüben a tőkehal mellett a polip is szerepel, amely szintén elengedhetetlen része a hagyományos vacsorának. A portugálok híresek arról, hogy édesszájúak, karácsonykor különösen nagy figyelmet fordítanak a desszertekre. Az ünnepi asztal dísze a „bolo rei” (király kalács), amely aszalt, cukrozott gyümölcsökkel van gazdagon díszítve. Ennek létezik egy „bolo rainha” (királynő kalácsa) változata is, amelyet inkább magvakkal készítenek el.

A különféle fánkok, például a „filhós” és a „sonhos” (álmok) szintén népszerűek. Ezek az édes, olajban sült tészták szinte minden portugál család karácsonyi asztalán megtalálhatók. Manapság egyre többen rendelnek előre kész ételeket az ünnepekre. Az üzletekben december 24-én hosszú asztalokon sorakoznak a becsomagolt fogások, amelyek névre szólóan várják a vásárlókat.

- Milyen karácsonyotok lesz?

- Mi a magyaros hagyományokat tartjuk, kárpátaljai csorba levest készítünk és lesz beigli is, de a legfontosabb, hogy együtt legyünk.

Vacsora előtt közösen kántálunk, majd evés után jöhet az ajándékozás.

Ilyenkor egyik legnagyobb örömünk, hogy végre nyugodtan beszélgethetünk, mert egész évben mindenki sokat dolgozik és rohan.

December 25-én a portugál családok, akárcsak Magyarországon, egymást látogatják, sokan emiatt még külföldről is hazautaznak, hogy együtt lehessenek. Egy különleges hagyomány is kapcsolódik ehhez a naphoz: sokan a tengerpartra mennek egy közös sétára.

A kellemes időjárásnak köszönhetően a családok élvezhetik a napsütést és a hullámok látványát, sétálgatnak a homokban.

A portugál karácsony egyszerre őrzi a hagyományokat és idomul a modern életvitelhez is. Szerintem ez a legizgalmasabb a portugál életstílusban, hogy rugalmas más kultúrákhoz, érezni a lendületes, nyüzsgő életvitelt még karácsonykor is, itt nem áll meg az élet egy percre sem.

 

„A karácsonyfánkra mindig házi szaloncukrot tettünk”

Székely Csilla, népi bútorfestő iparművész, lakberendező, Székelyudvarhelyen nőtt fel, minden számára fontos tárgyat és főleg emléket elhozott magával, amikor Gödre átköltözött. Karácsonyi emlékeit eleveníti fel advent készülődés közben.

- Milyen emlékek jutnak eszedbe a karácsonyról?

- Karácsony közeledtével mindig előkerülnek a gyermekkori emlékek és a régi, szívünknek oly kedves hagyományok. Nekem, mint Székelyudvarhelyen felnőtt népművésznek, a karácsony különösen fontos, hiszen ilyenkor nemcsak az otthonunkat, de a lelkünket is ünneplőbe öltöztetjük. Amikor Erdélyből Gödre költöztem,

mindent magammal hoztam, ami a gyökereimhez és a családi hagyományokhoz kötött – tárgyakat, ízeket, illatokat és azokat az emlékeket, amelyek most is meghatározzák, hogyan készülünk az ünnepekre.

Erdélyben, ahol a családi hagyományok mélyen gyökereznek, a karácsony számunkra nem csupán egy nap volt, hanem egy egész időszak, amely Szent András napjától Vízkeresztig tart. A hosszú adventi időszak tele van várakozással, hittel és sok-sok közös munkával.

Gyerekként mindig nagy izgalommal vártuk a decemberi családi disznóvágást,

ami igazi esemény volt édesanyám szülőfalujában, mert Erdélyben a karácsonyi asztalon főleg a sültek fogynak. Hajnalban kezdtünk, és estére minden elkészült: hurka, kolbász, töpörtyű, minden, ami az ünnepi asztalra került majd. Gyerekként sajnáltam a disznót, de mindenkinek meg volt benne a dolga, még nekünk kisebbeknek is segíteni kellett.

Nagyon élénken él bennem a Mikulás napi kötődés, amikor kiraktuk a cipőket az ajtóba ajándékokért, és a Luca-nap is, ami gyakorta már kiveszett a hagyományból. Falun elkészítették a Luca székét, ami annyi faragott darabból kellett legyen, ahány nap volt még karácsonyig.

Ha azt valaki elvitte a templomba és ráállt megláthatta vele, hogy kik a boszorkányok

– ez persze a gyermeki fantázia számára különösen izgalmas volt.

Elmaradhatatlan volt a házban a nagytakarítás, és az, hogy karácsony előtt mindig böjtölőre fogtuk magunkat, ezt ma is tartjuk. Mert ez nemcsak a testnek, hanem a léleknek is felkészülést jelent.

- Milyen volt a szenteste?

- Erdélyben a szentestéink mindig különlegesek volt. Az egész családunk, több generáció egy udvarban élt, így az ünneplés igazán bensőséges és közösségi volt. Délután elmentünk a templomi betlehemes játékra, és mire hazaértünk, már ragyogott a karácsonyfa – természetesen saját készítésű házi szaloncukorral díszítve. Ennek az ízét máig fel tudom idézni: egyszerű, mégis tökéletes édesség, amelyben benne volt a nagymamám keze munkája és szeretete.

Az ünnepi asztalra székely töltött káposzta került, mellé diós-mákos kalács, amelyek a bőséget jelképezték.

Egy hatalmas karácsonyfánk volt, ami általában a nagynénémnél lett felállítva, így amikor csengettek a vacsora után, hogy megjött a Jézuska, egyszerre tódult be a szobába az összes gyerek.

A karácsony egy nagy családi összejövetel volt régen a falun, ilyenkor volt a pihenő időszak a földeken. Karácsony után jött az István és a János nap is, így a jó hangulat tovább megmaradt.

- Ma is a székely hagyományaitok alapján készülődtök?

- Igen a legtöbb hagyományunkat ugyan úgy megtartjuk, mint a régi időkben, hogyan is lehetne másképp? Csak disznót nem vágunk. Bár már Gödön élek, a szívemben továbbra is ott van Erdély.

A karácsony előtti nagytakarítás és az otthon feldíszítése most is az ünnepi készülődés része. Az ajtónkra mindig kerül egy kis „Isten hozott” tábla, amit saját kezűleg festek, a bejáratot pedig fenyőágakkal és piros bogyós díszekkel ékesítem. A közös sütés hagyománya is megmaradt.

A lányaimmal karácsony előtt mézeskalácsot készítünk, és soha nem hiányozhat a torockói hamuzsák sem,

amely a családunk egyik legkedvesebb süteménye. Ennek a receptjét még az anyósom tanította meg nekünk, és ma már az egyik lányom viszi tovább az elkészítésének a hagyományát.

Ahogyan régen, ma is készítünk minden családtagnak egy-egy kedvenc süteményt, hogy az ünnepi tál igazán különleges és gazdag legyen.

- Milyen volt gyerekként az advent Erdélyben?

- Erdélyben a tél igazi mesevilág volt a gyerekkoromban.

A hó csikorgott a csizmánk alatt, a házunk udvarán pedig kifényesítettük a havat, azon tanultunk meg korcsolyázni,

és a közeli domboldalakon pedig síelni. Akkoriban nem voltak felvonók, így vagy tíz kilométert is gyalogoltunk a hóban, a léceket a vállunkon cipelve. Ez ma már csak egy szép emlék, de síelni a gyerekeimet is megtanítottuk, ezért a mai napig minden télen beiktatjuk a családdal a sítúránkat. Ilyenkor újra átélem azt a gyermekkori örömöt, amelyeket Erdélyben szereztem, ezek ma is meghatározzák, minden apró részletben a gyökereim erejét.

 

Cseh hagyomány Szenteste az össznépi mesefilmnézés

Blahut Erzsébet már több, mint húsz éve él Prágában, ahol idegenvezetőként dolgozik. A cseh főváros szerinte karácsonykor egy varázslatos mesebirodalommá változik.

- Hogyan hangolódtok a karácsonyra?

- Prága téli különlegességei a feldíszített karácsonyi villamosok, amiből hét darab közlekedik a városban keresztül-kasul, és a hideg ellenére is népszerű moldvai sétahajókázás, amely valóságos mesehelyszínné varázsolják a helyet. A város főbb részein most is a karácsonyi vásároké a főszerep, idén is a legnépszerűbbek a szeszes mézpárlatok, például a Medovina, amit egy kupicával a forró teába tesznek. Tudni illik, hogy a csehek a világelsők a sörivásban, és ebben téli hideg sem állítja meg őket – mondja nevetve Erzsébet.

Számomra mégis az egyik legkedvesebb karácsonyi cseh hagyomány, a nagy össznépi mesefilm nézés.

Ez a szokásuk nagyon meglepett amikor idekerültem Prágába. Csehországban szokásosan adventkor elkezdik vetíteni a híres cseh klasszikus mesefilmeket, egymás után mennek főműsoridőben a tévében, szinte minden hír eltörpül emellett.

Minden évben, december 24-én este mutatják be az év új mesefilmjét a nemzeti tévében. Ezt minden család izgatottan várja. Ez a kedves hagyomány már évtizedek óta töretlen Csehországban, és bár én eleinte nem voltam lelkes mesenéző, később, főleg amikor már jobban beszéltem a cseh nyelvet, nagyon megszerettem.

- Igaz, hogy vánoční cukroví nélkül nincs karácsonykor?

- Az biztos, hogy karácsonyi sütemények készítése nagyon nagy hangsúlyt kap a cseh háziasszonyok körében. Itt mindenki elkészíti a saját süteményeit az ünnepre.

Ez annyira népszerű téma, hogy a háziasszonyok mindenütt erről beszélnek az ünnepi időszakban, még a villamoson is ezt hallani akarva akaratlanul.

Vánoční cukrovínak hívják ezeket a sütiket, és a recepteket generációkon keresztül adják át egymásnak a családok. Ezek az apró, pici sütemények, elengedhetetlen szereplői a karácsonynak, valóban enélkül nem lenne igazi az ünnep.

Általában tízfélét szoktunk családonként készíteni. November közepén elkezdjük megsütni őket, mert minél tovább állnak annál finomabbak.

Lehetőleg mindenki a hideg erkélyen, dobozokban tárolja, de majd csak karácsonykor töltjük meg őket.

Már az én dobozaim is kint várakoznak a teraszon, bár kissé el vagyok maradva, de karácsonyra mind meg lesz.

A karácsony ünneplése egyébként hasonlóan történik, mint a magyar hagyományokban. December 24-én feldíszítik a fenyőfát, és a cseh karácsonyi vacsora is rántott ponty krumpli salátával. A pontyokat sokszor élve vásárolják a piacokon, és otthon egy kád vízben tartják addig, amíg el nem készítik, úgy mint régen otthon nálunk is. Vacsora után pedig almát vágnak fel ahányan vannak, az egészség és összetartozás szimbólumaként.

Mivel mi cseh-magyar család vagyunk nálunk ezért halászlé is lesz, sütünk bejglit és püspökkenyéret is a karácsonyi asztalra.

A cseheknél az ajándékokat Szenteste a Jézuska (Ježíšek) hozza. Az ajándékok kiosztására vacsora után kerül sor. A csengettyűvel jelzik, hogy megérkezett, és mindenki nagy örömére az ajándékok kibontása megkezdődhet.

A cseh karácsony tele van hagyományokkal, jóslásokkal és ünnepi finomságokkal, ami a Szenteste köré épül. A csehek számára is a legfontosabb a családdal együtt eltöltött idő és az ünnepi szertartások, népi babonák amikből sokat megőriztek, amelyek különlegessé teszik az ünnepet. A cseh nép nagyon összetartó, szeretik a biztonságot, amit a hagyományaik adnak és azt mondják, hogy a kellemes dolgokon nem akarnak változtatni – mondja búcsúzóul Erzsébet.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
Hogyan öregedj jól? - Túlélési útmutató azoknak, akik nem akarnak berozsdásodni
Az öregedés elkerülhetetlen, de nem mindegy, hogyan éljük meg. Milyen döntések kellenek ahhoz, hogy ne csak túléljük, hanem élvezzük is ezt az időszakot? Erről beszélgettünk Miller Gertrúd önértékelési trénerrel és Pusztai Rozáliával, aki aktív nyugdíjasként pontosan tudja, mit jelent nem beleragadni a korba.

Megosztom
Link másolása

Ahhoz, hogy idős korban se csússzon ki a lábunk alól a talaj, három dologra érdemes figyelni: maradjon éles az agyunk, legyünk érzelmileg rugalmasak, és ne hagyjuk el a társas kapcsolatainkat. A hétköznapok nyugodt ritmusát a nyitottság, az alkalmazkodás és az új célok megtalálása adja – mert az öregedés nem feltétlenül leépülés, hanem egy olyan időszak is lehet, amikor végre igazán önmagunk lehetünk.

- Miért olyan fontos ez a téma?

- Sokszor hallom, hogy csak úgy elszaladtak az évek, nem is gondoltak bele, olyan gyorsan történt minden. Dolgoztak, gyereket neveltek, hamar eljött a nyugdíj ideje. Van olyan, aki retteg ettől a változástól és az öregedéstől. Félni semmiképpen nem kellene, inkább felvállalni, hiszen az öregebbek gyakran mosolyogva azt mondják, szerencsések, hogy megérhették a korukat. Manapság már lehet tudatosan élni, tervezni és olyan döntéseket hozni, amelyek majd segítenek a stabil aranykorban.

Fontos, hogy ne érjen ez teljesen felkészületlenül valakit, és keresse meg az új feladatokat, elképzeléseket,

hogy kitaláljuk miben lehetünk hasznosak, mert ez egy jó kiindulás, ami segít elkezdeni ezt az új fejezetet.

- Egyáltalán kit is nevezünk öregnek?

- Ma, amikor az emberek nyugdíjba vonulnak, a legtöbben tényleg új életet kezdenek - akár mennek az álmaik után, akár külföldre költöznek, új szakmákat tanulnak, sportokban edzik magukat - ők akkor öregek?

Gyerekkoromban a nagymamám már néninek számított a szememben, pedig csak ötven éves volt.

Ma ez a korosztály még farmerban jár szórakozni, modernek és nyitottak, eszük ágában sincs felvenni a néni-bácsi szerepet, tartják a fiatalokkal a tempót. A kor csak egy szám, de talán akkor lesz öreg valaki, amikor annak is érzi magát.

- Azért, mert más ez a mai hatvanas generáció?

- Az is, de főleg, mert minden megváltozott, vegyük csak az elmúlt 50 évet.

Az életstílus, a munkák, a kényelem, a környezet, a felfogásunk, a fogyasztásunk, a trendek jönnek mennek, ezek nagyban befolyásolnak minket, sok azt is sugallja, hogyan lehet helyes élni és minél tovább. Manapság választhatunk, hogy mit eszünk, hol akarunk élni, hogyan lazítsunk, és ha valóban követjük az saját elképzeléseinket, tovább lehetünk aktívak.

Régebben nem volt ennyi lehetőség, az emberek nehezebb életet éltek,

a világ nem volt ennyire nyitott a számukra.

- Számít az hogy hol élünk, az öregedés milyensége vajon függhet-e ettől?

- Valóban nagy lehet a különbség Magyarország és külföld között. Hangulatban nyilván nem mindegy, hogy valaki egy tengerparton él, vagy egy eldugott kis faluban az isten háta mögött.

Itt nem csak a minőségi tényezők megtapasztalásáról van szó, hanem a behatásokról, élményekről is. Azok akik külföldön kezdtek új életet, teljesen más kihívásokkal szembesültek az új hazájukban, emiatt a rugalmasságuk és a türelmük, valamint a nyitottságuk az új dolgokhoz jelentősen mást mutatnak, mint annak, aki röghöz kötött volt egész életében, és egy helyben élt.

Általában akik folyamatosan kilépnek a komfortzónájukból, azokat több élmény éri, nyitottabbak, edzettebbek a kudarcokra és a sikerekre is.

Nem ritka, hogy egy külföldi idős ember még 80 évesen is ugyanúgy tervez, mint 50 éves korában.

- Milyen szokások és életmódbeli döntések segíthetnek abban, hogy idős korban is aktív és boldog legyen valaki?

- Azok, akik az életükre egy teljesen egész rendszerként képesek gondolni, és holisztikus szemlélettel is rendelkeznek, azoknak már fiatalabb korban is fontos volt az egészségük, gondolok itt ételre, italra, mozgásra, de felteszem a határaik meghúzása is jobban szem előtt volt nekik, valamint az időtényező kihasználása és a szellemi táplálék gondos válogatása. Mert ugye az sem mindegy, hogy mit engedünk be a gondolatainkba, mit tanulunk.

Nem struccpolitikával kezelik a rossz dolgokat, hanem megpróbálják minimalizálni és felkészülnek, még időben hoznak önsegítő döntéseket. Nincs értelme halogatni, mindig változásban vagyunk: erre lehet, mind lelkileg, mind fizikailag edzeni. Nem szabad berozsdásodni,

aktívnak kell maradni és rácsodálkozni a mai világra, ami sok minden szépet tartogat, még idősebb korban is.

Természetesen egy szenior korú ember sok traumán ment már át életében, ez legtöbbször megedzette és derűlátásra is sarkallja, mert az élet megy a maga medrében, amiben felesleges a túl sok idegeskedés. Az öregebbek ezt már jól tudják, mert bölcsebbek és türelmesebbek is lettek.

- Az, hogy milyen egy generációnak az élete, összefügghet az öregkori gondolkodásukkal?

- Minden generációnak megvan a maga világnézete, a problematikája, és más-más értékrendben nőnek fel. Ma ez jól megtapasztalható, ahogyan két generáció tükröt tart egymásnak: az idősebbek sokszor a stabilitást, a kemény munkát és a hagyományokat tartják szem előtt, míg a fiatalabbak inkább a rugalmasságot, az belső egyensúlyt és az önmegvalósítást keresik.

A nagyszüleink még abban nőttek fel, hogy a munka az első, és ha van egy biztos állásod, akkor ne ugrálj. A szüleink már próbáltak egy kicsit lazítani ezen,

de még mindig fontos volt nekik a kiszámíthatóság, a stabilitás. A gyerekeink, a mostani fiatalok viszont már azt mondják: „Ha nem érzem jól magam egy helyen, továbblépek.” Nekik a munka nemcsak pénzkereseti lehetőség, hanem élmény is.

Ők abszolút a felső polcra helyezik magukat, míg az idősebb korosztály kevésbé van eleresztve önbizalommal.

Ez a szemlélet általánosságban minden 70 feletti idős emberre igaz véleményem szerint.

- Milyen hatással van a modern technológia és a digitalizáció az idősek életminőségére?

- Az idősebb generáció számos kihívással néz szembe, főleg a gyorsan változó világ miatt. A technológiai fejlődés és a digitális világ manapság nagyon jelen van, amihez mindenkinek értenie kell, hiszen a bankolás, ügyintézés, kapcsolattartás legtöbbje online zajlik. Aki lemarad, az kimarad, és

ez sok idős emberben bizonytalanságot kelt. Lépésről lépésre érdemes beépíteni az alapokat,

mert ez manapság elkerülhetetlen. Az aktív szeniorok, nem restek és beletanulgatnak, és akár segítséget kérnek a kamaszoktól is, akik kenik-vágják a modern kihívásokat. Ez szerintem egy jó irány, hogy a generációk kapcsolatai elmélyüljenek, hidat építsenek. Ez fiatalon tarthatja az öregebbeket, és tapasztalatot adhat a fiataloknak. Az idősebbek számára is természetes lesz az online tér használata, ami sok előnyt tartogat nekik is.

- Hogyan változik az élethez való hozzáállás az évek múlásával, és milyen pozitívumokat hozhat az időskor?

- A nyugdíjaskor sokak számára nem felszabadító, hanem egy olyan időszak, amikor elveszítik az addigi ritmusukat. Akik egész életükben dolgoztak, hirtelen azt is érezhetik, hogy már nincs rájuk szükség, nincs miért reggel felkelni. Ezért fontos új célokat kitalálni és tudatosan beleépíteni a mindennapokba, ez lehet önkénteskedés, tanulás vagy akár egy saját projekt.

A minőségi öregedés része, hogy pozitív tartalommal teljenek meg a mindennapok.

Az egész életre jellemző, hogy érdemes több lábon állni, így, amikor elkezdődik a nyugdíj, ne érjen majd váratlanul a ránk szakadt időszabadság, ne érezzük a céltalanságot. A hirtelen rengeteg szabadidővel kezdeni kell valamit, feladatokat találni a pihenés mellett.

Ha már fiatalabb korban tudatosan készülünk erre, kialakul a rendszeres érdeklődés, akkor kevésbé lesz lehangoló az öregkor, és valószínűleg alig várjuk majd, hogy végre magunknak élhessünk.

Idősebb korban a legtöbben türelmesebbek és kevésbé jön elő a megfelelési kényszer, az emberek bölcsebben szemlélik a dolgokat, ez mind segítheti az új helyzeteket .

Mit gondol erről az érintett korosztály:

Pusztai Rozália két és fél éve Spanyolországba költözött párjával, mind a ketten nyugdíjasok. Eldöntötték, hogy új életet kezdenek egy olyan helyen, ahol mindig süt a nap és teljes nyaralóüzemmódban élhetnek.

- A legfontosabb az, hogy az ember legyen egészséges. Itt, Spanyolországban lehetőségem van napérlelte, friss gyümölcsöt és zöldségeket enni, vagy akár a tengerből kifogott friss halak, ezek mind nagyon egészségesek. Ezzel hozzájárulok, hogy megtartsam az egészségemet és jó karban maradjak. Ehhez persze a rendszeres friss levegőn sétálás is hozzá tesz. A környezeti hatások is fontosak, itt mindenkinek jó a hangulata bármerre megyek, még a közértben is ezt tapasztalom, mert kedvesek és mosolyognak.

Véleményem szerint összefüggés van aközött, hogy az ember hol él.

Az én nyugdíjam átlagos, amivel nagyon odafigyelve otthon is megtudnék élni, nem halnék éhen, de figyelnem kéne arra, hogy mit csinálok, mit veszek. Itt ehhez képest ugyanabból a pénzből nem kell erre figyelnem, talán olcsóbbak az árak, emiatt jobban kijövök. Ez is megnyugtató, hogy nem kell ezen aggódnom.

A külföldi élet aktívabbá is tett, sokat mászkálok, ismerkedek a helyekkel. Itt legalábbis ez van, mert napi szinten új dolgok történnek, ami szintén frissen tart, a rugalmas probléma megoldás elengedhetetlen. Egy kellemes hangulatban élünk, de persze

itt is mindenkinek van problémája, amit nem mutatnak kifelé, mert az itt nem szokás.

Az időseket itt elfogadják, így én sem érzem magamat sutának, annak ellenére, hogy nem beszélek spanyolul, de már tanulom. Ez is egy jó dolog, hogy tanulhatok új dolgokat, és kell is, mert ezek is frissítik az agytekervényeket. Hatvan pluszosan az egészség, a biztonság, a komfortosságot és a finom tápláló ételek a legfontosabbak, nem egy új ruha vagy cipő megvétele.

Az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és abban a közegben, ahol élünk. Itt az idősebbek között van aki mindennap 5 kilométer sétál, van aki jogázik, meditál, olvas a parton vagy esténként petangozik, a napi rutin számít, hogy gyakoroljunk valamit. Mi is teljes nyaraló üzemmódban élünk, kikapcsolódunk stersszmentesen. Idősen is el lehet kezdeni aktivitásokat, de szerintem jobb minél előbb, mielőtt még a testi bajok jelentkezhetnek.

Ebben a korban már tudunk kompromisszumokat kötni, inkább minőségi legyen valami, mint mennyiségi.

A legnagyobb pozitívuma az időskornak, hogy megnyugszunk, mert már nem az a cél, hogy munkahely legyen, nem kell ingatlanért hajtani,

és hogy magadon túl a családodnak is adj egy biztonságot. Amikor eljutsz ebbe a korba, az egy könnyebbség, hogy önmagadnak élhetsz. Ha pénzed van, akkor vásárolsz, ha nincs, akkor nem - nem kell másról gondoskodni és a magam életének a kovácsa lehetek mindenféleképpen. Semmi nem kötelező, semmi sem muszáj.

A nyugdíjas évek már csak az én kezemben vannak, mert amik a kötelességeink voltak azt megtettük és innentől kezdve nem érdekel, ki mit szól, kedvünk szerint élhetünk és megpihenhetünk.

Én nem készültem a nyugdíjas éveimre, éltem az életemet és szem előtt tartottam a fontos dolgokat.

Ahogy éli az ember a fiatalabb életét, az rányomja a bélyegét az idősebb évekre is.

Mindig pörgős voltam, ilyen vagyok ma is, nem álltam le semmiben. Önkéntesen adok segítséget másoknak, szinten tartanak dolgok, de nem kötelezem el magamat pénzért. Csak azt teszem amihez kedvem is van.

Nyilván lehetnek olyan dolgok amiket az ember koránál fogva nem tud megcsinálni, ha azt érzem, hogy meg kellene próbálnom, azt meg is teszem. A konditerembe is eljárok, nem nyomom keményen, a biciklim is elektromos, észre kell venni mit nem kell már erőltetni idősebb korban. Ez is minőségi és tudatos döntés, változtatni kell, mert az egész életben a rugalmas hozzáállás a legfontosabb!


Megosztom
Link másolása