INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Vilmos herceg bérlője vagyok - hátborzongató élmény volt, amikor Halloweenkor előkúsztak a zombik

Amikor a szemed sarkából látsz elsuhanni a padlón egy nagy fekete foltot, már félsz ráfókuszálni, mert úgyis tudod, mit fogsz látni. De azért odanézel…

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

Halloween a házban

Ezen a környéken azért elég komoly hagyománya van a Halloween ünneplésének. Van már benne néhány évezredes gyakorlatuk, nem csoda, ha elég jól csinálják. Az, hogy szeptember közepén elöntik a boltokat a különböző rémes jelmezek, ijesztő házdíszek, zenélő kondérok, sikoltó csontvázak, hatalmas pókok, mindenféle narancssárga dizájnba csomagolt, és gusztustalanságra emlékeztető édességek, az azért nem lepett meg. De amikor megláttam a felhívást, hogy a hónap végén a város közepén nagy, össsznépi Zombi-felvonulás (kúszás-mászás) is lesz, az azért felkeltette a figyelmemet. Ezt itt Zombie Crawl-nak nevezik. De addig még el kellett jutni.

A szeptembert még ki tudtam húzni különösebb dekoráció nélkül, de az október elejét már muszáj volt nekünk is kihasználni arra, hogy egy kis tökös hangulatot varázsoljunk a kertbe. Két hatalmas narancssárga tök védte a bejáratunkat két oldalról, megegyeztünk, hogy őket fogjuk kifaragni majd 31.-én. Csakhogy időközben bármerre jártunk a környéken, mindenütt egyre vadabb halloweeni dekorációk tűntek fel a házakon, és ez azért kicsit meghozza az ember kedvét ahhoz, hogy maga is díszítsen. Persze mi nem mentünk olyan messzire, mint itt az igazi nagypályások.

Akadt, akinek tele volt az előkertje sírokkal, fejfákkal, pókhálókkal (és félelmetesen élethű pókokkal), más hatalmas, életnagyságú csontvázat akasztott ki az ajtaja mellé, egyesek bűnügyi helyszínek biztosítására emlékeztető szalagokkal tekerték körbe a házukat,

de a legviccesebb és egyben legmeghökkentőbb az volt, amikor egy ablak üvegére a HELP! szót láttam felfestve vörös, itt-ott megcsorgó festékkel, mintha szegény áldozat a saját vérét használta volna a segítségkéréshez.

Előző évbe a lányom más diákokkal együtt bérelt házat, akik már otthon voltak a témában, ezért a házirendjük szigorúan megtiltotta a dekorálást, mondván:

amelyik ház ki van díszítve, abba becsöngetnek a gyerekek, és ők eléggé nem akarnak kisklambókkal bohóckodni.

Nem csoda, hogy ebben az évben nagy volt rajtam a nyomás: valami semmiséget legalább tegyünk ki mi is. Hogy a ház külsejét nem kellet teleaggatnunk, abban nagy segítségemre volt az időjárás. Az ősz itt a hatalmas viharok szezonja, néha akkora szelek jönnek, hogy végiggörgetik az úton az ürítésre kitett kukákat, lekapják az ajtódíszeket, viszik a kerti bútort. Különösen itt a farmon, ahol a házat nem védi még néhány száz épület jobbról és balról, magában áll - bár eléggé jól tájolva. Az uralkodó széljárásnak a keskenyebb oldalát fordítja, azt, amelyiken nincs egyetlen nyílászáró sem. Sokszáz év tapasztalata lehet ebben a tájolásban. De hogy a szél mekkora hatalom, azt mutatja, hogy a fák egyike sem szimmetrikus, mindegyik az uralkodó széljárásnak megfelelően növeszti ágát-lombját.

Az előző telet egy nagyon szép kilátással rendelkező, újépítésű sorházban töltöttem, ott, ha jött a vihar, a tenger felől több vödörnyi vizet is benyomott az ajtó alatt, éjszakánként pedig hosszan és hangosan énekelt az ablak, néha több szólamban is, amellett azért alvásról nem sokat lehetett beszélni.

Egyik október végi éjjelen konkrétan egy idősebb asszony hangján szólalt meg: fel is riadtam rá, de még a kutya is reszketett a hang hallatán egy darabig.

Amikor később utána olvastam, senki nem az ablakba beépített szellőzőn keresztülsüvítő szelet emlegette a kísérteties hang forrásaként, hanem azt a szerencsétlenül járt nőt, aki sokszáz éve beleveszett itt a folyóba dagálykor, és azóta októberben itt kísérti a környéken élőket, rettentő ijesztő hangon dúdolgatva.

Mindenesetre most néhány kilométerrel a folyótól a kísértet dalától nem tartottunk, viszont a pókokért nem kellett a boltba menni, hogy kellő dekorációt nyújtsanak a megfelelő hangulathoz. Nos, igen, a pókok. Ez egy nagyon fontos téma itt.

Ugyanis ezek a hasznos lények ősszel egyszer csak begőzölnek, és szexuálisan túlfűtött hímek kezdenek rohangálni a lakásokban, keresve az istennőjüket.

Ez persze nem lenne akkora baj, ha ezek a cuki kis állatok nem az óriás házipók nevet viselnék - nem véletlenül. Mert tényleg marha nagyok.

Simán belefuthatsz 10 centis példányokba, és a futást is szó szerint kell érteni, a sebességük eléri a 2 km/órát. Ez, összezárva velük egy szobában, nagyon gyors, higgy nekem.

Amikor a szemed sarkából látsz elsuhanni a padlón egy nagy fekete foltot, már félsz ráfókuszálni, mert úgyis tudod, mit fogsz látni. De azért odanézel, és… hát, a halloweeni hangulat garantált.

A pókos-pókhálós dekorról így könnyen letettünk, maradt a denevér, ami egyébként szintén velünk él a farmon, de legalább ő nem a nappalinkban keres menedéket a hideg elől. Cuki kartondenevérekkel raktuk tehát körbe a kandalló fölötti tükröt - halloweeni dekoráció kipipálva.

Hiába vagyunk eléggé messze a várostól, néha erre sétálnak emberek kutyákkal, és mi nem félünk a bezörgető, cukrot kéregető jelmezes gyerekektől, úgyhogy egyrészt feltankoltunk rémes csokikkal, másrészt az útelágazásnál kitettünk két apró táblát is, egyikre a megszokott csokit vagy csalunk szöveg volt írva (trick or treat), a másikon csak egy nyíl, ezzel jeleztük, hogy merre kell menni kísérteni, ha valaki csokit akarna a kosarába.

Elégedetten dőltünk hátra, és vártuk a rémes ifjúságot. De

úgy tűnt, hogy az elhagyatott farmépületek mellett sötétben elsétálni már túl nagy kihívás volt, mert senki nem zörgetett be hozzánk egész este.

Ráadásul másnap reggel azt is észrevettük, hogy valaki ellopta az útbaigazító táblácskáinkat is. Hogy a szomszéd róka, a dagi borz, vagy egy gyerekeket féltő nagymama volt-e, azt már nem fogjuk megtudni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

LoveNewquay (@lovenewquay) által megosztott bejegyzés

És akkor most jön a lényeg: a Zombie Crawl egyébként néhány nappal halloween előtt szokott lenni, és ahogy az egész város, mi is izgatottan készültünk rá.

Oké, mi nem mentünk el jelmezvarró workshopba, nem álltunk be a sorba arcfestésért, és sajnos a zombi-táncot betanító tanfolyamot is kihagytuk (a menetben jöttünk rá, hogy ez hiba volt).

De amikor a felvonulás kezdődött, már mi is itt tolongtunk a többiekkel együtt a központban. Gyerekek és felnőttek szinte túllicitálták egymást a jelmezeket nézve. Komplett családok öltöztek szörnyetegnek, idős bácsik nem szégyelltek félszemű kampókéz kapitányként vonulni, és nem csak a kicsik meg a szüleik, de a fiatalok is ott kúsztak-csúsztak, vagy hát meneteltek a felvonuláson, amin rémes zenék is szóltak persze, mindjárt kezdésként a Thriller Michael Jacksontól.

A felvonulás egy órán át tartott, aztán egy nagy füves mezőn ért véget, és még hosszú ideig ott rémisztgették egymást az emberek, meg persze élvezték, hogy együtt vannak, kajálnak, iszogatnak. Ehhez nem is lehetett volna szebb hátteret választani az aznap épp lustán hullámzó óceánnál.

Folytatás a jövő héten!


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Majdnem 100 évig mindenki rosszul tudta, mit jelent Schrödinger macskája, és azóta sem oldódott meg a probléma
Sokan azt hiszik, Schrödinger macskája a kvantumelmélet bizonyítéka, pedig az valójában egy tudományos kritika volt. A friss kísérletekkel a tudomány még mélyebbre ásta magát a Schrödinger által jelzett logikai csapdában.
Sassy - sassy.hu
2026. május 29.


Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, Schrödinger macskája valami misztikus, szuperokos dolog egy cicáról, ami egyszerre lehet élő és halott?

Felejtsd el. Az igazság sokkal kiábrándítóbb és végtelenül menőbb:

a híres macska a tudomány történetének legnagyobb trollkodása volt.

És a poén ma jobban ül, mint valaha, miközben a fizikusok már tényleg „macskaállapotokat” hoznak létre szilíciumchipeken, ahogy arról a Nature Physics is beszámolt egy 2025 elején publikált cikkben, ezzel még kellemetlenebb helyzetbe hozva a modern tudományt.

Mert miközben a laborban már kvantumzombikat gyártunk, a lényegi kérdésre még mindig nincs semmilyen válasz.

Most jön a csavar, amitől az egész sztori értelmet nyer.

Erwin Schrödinger 1935-ben azért találta ki ezt az egészet, mert abszurdnak tartotta a kollégái elméletét – miszerint egy részecske a megfigyelésig több állapotban is létezhet egyszerre.

A gondolatkísérlet arra az abszurditásra reflektál, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot.

Ezért a kérdést egészen eredeti módon próbálta megvilágítani.

Azt mondta, oké, srácok, ha ez igaz a szubatomi világban, akkor egy dobozba zárt macska is lehet egyszerre élő és halott egy radioaktív atom szeszélye miatt.

 

Schrödinger, hogy a kvantumelmélet egyik abszurditását szemléltesse, egy képzeletbeli macskát egy zárt dobozba helyezett, amelybe kívülről nem lehetett belelátni. A dobozban a macska mellett van egy szerkezet, melyet a macska nem tud befolyásolni. A szerkezet tartalmaz egy darab radioaktív anyagot, melyben egy óra alatt egy atom vagy lebomlik, vagy ugyanekkora valószínűséggel nem bomlik le. A radioaktív bomlást észleli egy Geiger–Müller-számláló, ami egy relén keresztül elenged egy kalapácsot és az összetör egy hidrogén-cianidos üveget, megölve ezzel a macskát. Ha egy órán át magára hagyjuk a dobozt, azt mondhatjuk, hogy a macska él, ha időközben nem volt atombomlás.

Hogy eldöntsük, a macska él-e vagy meghalt, ki kell nyitni a dobozt.

Ám a kérdés azonban az, hogy milyen állapotban van a macska a doboz kinyitása előtt?

A kvantumelmélet szerint a macska hullámfüggvénye egy élő és egy halott macska hullámfüggvényét egyszerre tartalmazza.

Schrödinger számára az az elképzelés, hogy a macska egyszerre élő és holt is, abszurd elképzelés volt, amit nem tudott elfogadni.

Ezzel akarta megmutatni, hogy a kvantumelmélet logikája a való világban látványosan összeomlik.

És itt jön a lényeg: a provokációja annyira betalált, hogy a fizika azóta is ezzel a problémával küzd. Ezt hívják „mérési problémának”, és arról a pofonegyszerű kérdésről szól, hogy pontosan hol és hogyan dől el, hogy a kvantumvilág elmosódott valószínűségeiből mikor lesz a mi valóságunk kőbe vésett ténye? Hol van a határ?

A legújabb kísérletek, amikben már nemcsak egy atomot, hanem annál jóval nagyobb rendszereket hoznak szuperpozícióba, csak még égetőbbé teszik a kérdést.

Létrehozzuk a paradoxont a laborban, de a magyarázatot ugyanúgy nem találjuk, mint Schrödinger idejében.

Szóval, amíg a neten mémként pörög a dobozban kuksoló, félig élő cica, addig a tudomány pont azt a falat bámulja, amit Schrödinger közel száz éve felépített. A kísérlet valódi üzenete nem a kvantumvilág varázslata, hanem egy megalázó emlékeztető: fogalmunk sincs, hogyan működik a valóság átmenete a mikroszkopikusból a makroszkopikusba. A helyzet az, hogy a világegyetem még mindig sokkal rejtélyesebb, mint amit a legokosabb egyenleteinkkel magyarázni tudnánk.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.

Megosztom
Link másolása

Olyan, mint a mesében, de ez a történet a valóság: Túrkevén Vasas Lajos a reggeli körét rótta a kutyájával, amikor figyelmes lett egy táskára. A sztori másik főhőse egy Lajos bácsi nevű nyugdíjas, aki nem a lottón nyerte a pénzt, hanem a nyugdíjából spórolta össze, hogy vegyen egy kis nyaralót. A terv az volt, hogy Túrkevén telepszik le, mert egy rádióműsorban hallotta, hogy milyen szuper hely, meg ott a gyógyvíz is.

„El lehet képzelni, milyen sokáig tartott, amíg a kis nyugdíjamból összespóroltam ezt a pénzt.”

A hétvégét már a városban töltötte, ingatlanokat nézegetett, a teljes vételárat pedig végig magánál hordta a táskájában, mert hát hol máshol lenne a legnagyobb biztonságban, ugye. Aztán a hazaúton jött a hideg zuhany: a táska sehol. A pánikot és a beletörődést tökéletesen foglalta össze:

„Sejthetik, mit éreztem, levert a víz, magamban pedig már lemondtam a pénzről.”

Nagyjából ekkor lépett a képbe Vasas Lajos és a kutyája. Amikor meglátták a táskát, még nem sejtették, hogy egy kisebb vagyont rejteget. „Eszünkbe sem jutott volna, hogy ennyi pénz van benne, kinyitottuk, hátha találunk valamilyen nyomot, ami a tulajdonosra utal” – mesélte.

Őszintén bevallja, hogy benne is felmerült egy pillanatra a kísértés, de aztán gyorsan elhessegették a gondolatot. Mivel a táskában nem volt semmi konkrétum, felhívták a 112-t, ahol a hivatalos utat, vagyis a jegyzőt javasolták. Csakhogy vasárnap volt, a hivatalok pedig alszanak. Így jött a 21. századi megoldás: egy Facebook-poszt. A felhívás több áttételen keresztül végül eljutott a kétségbeesett Lajos bácsihoz, aki azonnal visszafordult Túrkevére. Egy gyors azonosítás után hiánytalanul visszakapta az elveszettnek hitt milliókat. Az öröme akkora volt, hogy 50 ezer forintot nyomott a becsületes megtaláló kezébe, aki először nem is akarta elfogadni. Végül beadta a derekát, de a pénz sorsa igazán szívmelengető fordulatot vett.

„Mivel a feleségem tanárnő – elviszi az egész osztályt ebből a pénzből moziba.”

Lajos bácsit pedig a történtek csak megerősítették abban, hogy Túrkeve a legjobb hely a világon, és továbbra is ott keres magának nyaralót.

Tavaly nyáron például Rácz Jenő sztárséfnek sikerült a kocsija tetején felejtenie a táskáját, benne a pénztárcájával és közel egymillió forinttal. A tárca természetesen lerepült útközben, de szerencséjére egy becsületes megtaláló pár bukkant rá, és a benne lévő névjegykártya segítségével visszajuttatták neki.

A séf akkor a közösségi oldalán lelkendezett, hogy „vannak még jó emberek, sőt angyalok is!”

 


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A 16 éves lány már nem érhette meg a ballagását, de a szíve ott dobogott a tömegben egy másik fiúban
A 16 éves Emily Matejovitz már nem érhette meg saját ballagását, halála előtt azonban olyan döntést hozott, amely több ember életét is megváltoztatta. A tinédzser felajánlotta szerveit átültetésre, az iskolai búcsúünnepségen pedig megjelent az a fiú is, aki Emily szívét kapta meg.

Megosztom
Link másolása

Az iskolai ünnepségek általában a kényelmetlen egyenruháról, a szülők büszke könnyeiről és a jövőbe vetett reményről szólnak.

A michigani Reeths-Puffer középiskolában viszont ennél sokkal többről volt szó: egy lányról, aki már nem lehetett ott, és három emberről, akik azért utaztak több száz kilométert, hogy tisztelegjenek előtte.

A 16 éves Emily Matejovitz ugyanis már nem érhette meg a ballagását, de a döntése, hogy szervdonor lesz, három másik embernek adott új életet. Ők pedig úgy gondolták, a legkevesebb, amit tehetnek, hogy ott vannak az ünnepségen.

Emily tavaly decemberben, mentális egészségügyi problémákkal küzdve hunyt el, de pár hónappal korábban, a személyi igazolványa igénylésekor már jelezte, hogy halála esetén felajánlja a szerveit.

A lány édesanyja, Rebecca a People újságírójának, Toria Sheffieldnek arról beszélt, hogy lánya mindig is másokon akart segíteni, és ez a gesztus a legmélyebb gyászban is ad némi vigaszt.

„Hálás vagyok, hogy Emily szervei csodálatos emberekhez kerültek, és hogy a felajánlása beteljesítette azt, amit végső soron tenni akart: másoknak segíteni.”

A kedden tartott diplomaosztón ott volt a 16 éves Landon Coleman, aki Emily szívét kapta meg. A fiú számára ez a találkozás legalább annyira fontos volt, mint a gyászoló családnak.

„Sokat jelent, hogy találkozhatok azokkal az emberekkel, akik felnevelték és szerették azt a személyt, aki második esélyt adott nekem az életre”

– mondta, majd arról beszélt, most már olyan dolgokra készülhet, amik korábban elképzelhetetlennek tűntek.

„Alig várom, hogy megszerezzem a jogosítványomat, leérettségizzek és egyetemre menjek. Ezek olyan lehetőségek, amelyeket azért kaptam, mert valaki úgy döntött, hogy donor lesz.”

A legmeghatóbb pillanat talán az volt, amikor a 4 éves Ripley Ferrell, aki Emily egyik veséjét kapta, odaszaladt az anyához. Ripley édesanyja, Audra szerint ez volt az egyik legjobb napjuk a transzplantáció óta.

„Hihetetlen volt nézni, ahogy Ripley nevet és a legnagyobb öleléssel nyúl Rebecca felé”

– mesélte.

Audra szerint a szervdonáció nemcsak életet ad, hanem lehetőséget is: „a lehetőség a felnőtté válásra, az emlékek gyűjtésére és mindazon dolgok megtapasztalására, amelyek egy életet alkotnak.”

A Ferrell családot annyira megérintette Emily története, hogy létrehozták az Emily Matejovitz Alapítványt, amely ösztöndíjakat ad és a mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést segíti. A harmadik recipiens, egy 54 éves férfi, aki a lány máját és másik veséjét kapta, szintén ott volt az ünnepségen.

A ballagás mint a családi büszkeség és a dráma színtere a sztárvilágban is állandó téma. A közelmúltban például Jennifer Lopez és Ben Affleck jelentek meg együtt Affleck lányának diplomaosztóján, de a róluk készült képeken a köztük lévő feszültség szinte tapintható volt, miközben Heidi Klum és volt férje, Seal együtt sírtak a büszkeségtől fiuk ünnepségén.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pokorny Lia a színpadon megható felajánlást tett Kálloy Molnár Péter családjának
Pokorny Lia 500 ezer forintot ajánlott fel a csodálatos színész családjának. Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást.

Megosztom
Link másolása

A taps után egy pillanatra mindenki elcsendesedett a 6SZÍN színpadán. Pokorny Lia kapta az első Kálloy Molnár Péter-díjat, majd a mikrofonhoz lépett, és a frissen kapott félmillió forintos pénzjutalmat egy az egyben felajánlotta néhai barátja és kollégája családjának. A gesztus nemcsak a közönséget, de a díjat átadó özvegyet, Lestár Ágnest is meglepte.

Kedden este tartották a Kálloy Alapítvány első díjátadóját, amivel

azokra a polihisztor művészekre emlékeznek, akik Kálloyhoz hasonlóan több műfajban is maradandót alkottak.

Az elismerést Pokorny Lia és Lutter Imre kapta, de a reflektorfény egyértelműen a színésznő váratlan bejelentésére irányult. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Pokorny egy pillanatig sem hezitált a döntésen.

„Maga a díj az enyém, és Pétert így hazaviszem magammal, de a pénzdíj egyértelműen a családé, ez nem volt kérdés a számomra” – mondta a színpadon.

A színésznő egyúttal a halált és a gyászt tabuként kezelő kulturális közegről is beszélt. „Egészen elképesztő, hogy a kultúránkban mennyire nem foglalkozunk azzal, hogy mindannyian elmegyünk. Erre készülni kell.”

Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást, de végül meghatottan elfogadta. A pénz a legjobb helyre kerül, egyenesen a Kálloy Alapítványhoz, amelynek pontosan az a célja, hogy a művész hatalmas, de jórészt befejezetlen hagyatékát gondozza.

„A Kálloy Alapítványban jó helye lesz ennek az összegnek, mert célul tűztük ki, hogy mindazt megőrizzük, fenntartsuk és továbbgondoljuk, amit Péter itt hagyott”

– erősítette meg az özvegy, utalva a rengeteg filmtervre, kiadásra váró verseskötetre és zenére.

A díj maga is szimbolikus: egy létrát ábrázol, amit egy Péterről mintázott figura tart. „Az az üzenete, hogy a felfelé haladó alak a csillagos égig jusson” – magyarázta Lestár Ágnes.

A díj megalapítását idén májusban jelentették be, azzal a céllal, hogy a Kálloy-hagyatékot gondozó alapítvány forrásokat teremtsen a befejezetlen művekhez.


Megosztom
Link másolása