EGÉSZSÉG
A Rovatból

Kit Harington őszintén beszélt a mentális egészségéről

Nemrég ADHD-val diagnosztizálták.

Megosztom
Link másolása

A Trónok harca sztárja, Kit Harington, aki a sorozatban Jon Snow-ként vált híressé, mostanra számos kihívással szembesült a rivaldafényben töltött ideje alatt. A 37 éves színész mentális egészségügyi problémákkal és alkoholizmussal küzdött, ez pedig ahhoz vezetett, hogy 2019-ben beiratkozott az elvonóra.

Harington most megosztotta, hogy ADHD-val diagnosztizálták az elvonóklinikán való tartózkodása alatt.

A brit színész elmondta, hogy rájött, az életminősége múlik ezen, és itt az idő, hogy az elvonón, a megfelelő helyen és a megfelelő időben új életet kezdjen.

A színész bevallotta, hogy a rehabra részegen ment be, de ott kijózanodva rájött, hogy nem akarja folytatni az ördögi kört.

A második elvonóklinika látogatása során tudatosult benne, hogy ADHD-s, és bár próbált egyedül megbirkózni vele, hamar rájött, hogy szüksége van segítségre.

Az ADHD olyan rendellenesség, amely nehézségeket okoz a koncentrációval és az impulzív viselkedéssel.

Harington elmondta, hogy most józan és a családjára fókuszál, beleértve a 2 éves fiát és a 6 hónapos lányát, akiket feleségével, Rose Leslie-vel nevelnek.

A színész elismerte, hogy korábban is voltak mentális gondjai, az azonnali hírnév miatt próbált "kifinomult és laza" külsőt magára erőltetni, de valójában szorongott és rettegett mindentől. A Trónok harca sorozatban eltöltött időszak kihívásai, valamint a hirtelen hírnév nyomása összességében nehézségeket okoztak Haringtonnak, de mostmár úgy érzi kezd rendbe jönni.

Forrás: New York Post


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, akkor utál a főnököd, és jobb másik munkahelyet keresni
Amikor a reggeli kávé már nem segít felébredni és a gyomrod görcsbe rándul az e-mailek gondolatától is, lehet, hogy nem te változtál meg, hanem a munkahelyed mérgező.

Megosztom
Link másolása

A munkahelyi légkör nem csupán a napi hangulatodra van hatással, hosszú távon akár az önbizalmad, az egészséged és az egész pályád is rámehet. A rejtett, de árulkodó jelek és a szakértői tanácsok segíthetnek időben felismerni: itt az ideje váltani, mielőtt túlságosan mélyre süllyednél egy mérgező közegben.

Ezek a jelek figyelmeztetnek, hogy a főnököd nem annyira kedvel

A  mérgező vezetők egyik jellemző magatartása a folyamatos kritika, miközben a valódi teljesítményekért járó elismerést másoknak tulajdonítják. Ez a viselkedés hosszú távon aláássa a munkatársak önbizalmát, csökkenti a motivációt és rontja az egyén és a csapat teljesítményét is.

A Harvard Business Review és a Stevens Institute of Technology kutatásai szerint a legkárosabb főnöki típus nem feltétlenül az állandóan ellenséges, hanem az, aki kiszámíthatatlanul váltogatja a kedvességet és a durvaságot az úgynevezett „Jekyll és Hyde” típus.

Ez az érzelmi hullámvasút fokozott stresszt, bizalmatlanságot és érzelmi kimerültséget okoz, sokszor súlyosabb következményekkel, mint a nyílt elutasítás.

Ezen túlmenően a pszichopátiára hajlamos vezetőkre gyakran jellemző a mások munkájának kisajátítása, a felelősség elhárítása, manipulatív játszmák, valamint az empátia teljes hiánya. Az ilyen főnökök hosszú távon rombolják a munkahelyi légkört és az alkalmazottak mentális egészségét is.

Milyen jelek esetén érdemes megfontolni a munkahelyváltást?

Ha a munkahelyi szorongásod átragad a magánéletedre (pl. alvászavart, ingerlékenységet, gyérülő emberi kapcsolatokat észlelsz).

Ha már az értékeidet, határaidat rendszeresen megsértik például megaláznak, figyelmen kívül hagyják az észrevételeidet.

Ha a teljesítményed nem számít, csak a lojalitás, félelem, vagy hízelgés.

Ha a vezető félelemmel irányít, és az átláthatóság helyett csak utasít.

A munkahelyváltás még akkor sem  mindig könnyű, ha egy jól prosperáló gazdasági időszakban váltasz. Vannak ugyanakkor olyan körülmények, amikor érdemes megfontolni a maradást, a kitartást.

Mikor érdemes mégis kitartani?

Ha a főnök nem személyesen rád fókuszál, hanem általános szervezeti nyomás alatt áll (pl. új menedzsment, külső válsághelyzet).

Ha tudsz vele nyíltan beszélni, és elkezdődött a változás, még ha lassan is.

Ha a szervezet más tagjai (pl. HR, mentor, más vezető) támogatnak és hitelesen képviselnek téged.

A munkahelyed nemcsak a fizetésed forrása, hanem a mindennapi életed része. Ha rombol, nem épít: lépned kell.


Megosztom
Link másolása

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Nádai Anikó megosztotta súlyos diagnózisát, az internet népe azonnal segítségére kelt
Nádai Anikó nemrég őszintén megosztotta követőivel, hogy egy olyan állapotot diagnosztizáltak nála, amely sokaknál okoz rejtélyes, de nagyon is valós tüneteket.

Megosztom
Link másolása

Nádai Anikó, az RTL Klub népszerű műsorvezetője a napokban kapta meg hisztaminintoleranciáról szóló diagnózisát és a kommentelők azonnal a segítségére siettek tanácsokkal, biztosították arról, hogy nincs egyedül.

A hisztaminintoleranciáról azt kell tudni, hogy akkor alakul ki, amikor a szervezet nem képes megfelelően lebontani a táplálékokkal vagy belső folyamatokkal keletkező hisztamint, ennek oka leggyakrabban az, hogy az erre hivatott enzim, a DAO (diamin-oxidáz) hiányzik vagy nem működik megfelelően.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem klasszikus allergia, bár a tünetei könnyen összetéveszthetők vele. A hisztamin ugyanis természetes módon is jelen van a szervezetben és az ételeinkben, azonban ha túl sok halmozódik fel, különösen érlelt, fermentált vagy tartósított élelmiszerek fogyasztása után, akkor a test túlterhelté válik, és  akár extrém panaszokat is produkálhat.

A leggyakoribb tünetek közé tartozik a hasi fájdalom, puffadás, hasmenés, fejfájás, orrdugulás, bőrpír, kiütések, szapora szívverés, sőt akár ízületi fájdalom és hangulati ingadozások is. Ezek a tünetek gyakran tűnnek allergiás reakciónak, de valójában egy enzimhiány okozta hisztamin-felhalmozódásról van szó,  amit életmóddal és tudatos étkezéssel jól lehet kezelni.

A diagnózis után minden egyes étkezés tudatos előkészületet igényel egyetlen étkezést sem lehet már rutinból megoldani. Az alapanyagok kiválasztása, a frissesség figyelése és a kerülendő ételek kizárása napi szintű odafigyelést kíván.

A jó hír az, hogy a kellemetlen tünetek  például fejfájás, puffadás, emésztési zavarok vagy fáradtság jelentősen enyhülhetnek, ha valaki betartja az új életmód szabályait.

A változás nem egyik napról a másikra történik: a szervezetnek idő kell, gyakran több hét vagy hónap, amíg reagál a tisztább étrendre. De ha valaki kitartó, annak az eredmény is látványos lesz: javul az alvásminőség, az energiaszint, a közérzet és még a hangulat is.

Itt láthatod a sztár Instagramon közzétett videóját.

 Ha az alábbi tüneteket tapasztalod étkezés után hisztamin intoleranciára is utalhatnak:

  • Gyakori fejfájás vagy migrén étkezés után

  • Visszatérő hasi görcsök, puffadás, hasmenés, akár étkezések után percekkel

  • Szívdobogásérzés, mellkasi szorítás evés után

  • Bőrpír, viszketés, csalánkiütés különösen arc és nyak tájékon

  • Állandó fáradtság, levertség, hangulatingadozások

  • Orrdugulás, könnyezés, köhögés ismeretlen eredetű "allergiára" emlékeztető módon

  • Rendszeresen jelentkező tünetek, amiket nem tudsz konkrét ételhez kötni, de mindig étkezés után jelentkeznek.


Megosztom
Link másolása


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Megelevenedik a The Last Of Us? Egyre több a halálos gombás fertőzés
Egyre több halálos gombás fertőzés jut be a véráramba – figyelmeztetnek az egészségügyi hatóságok. Hasonló sztorit dolgozott fel a HBO baljóslatú sorozata, szóval érdemes figyelni a vérünk tisztaságára.

Megosztom
Link másolása

Gombákkal a vérében együtt él az ember, ez teljesen természetes. Baj akkor van, ha ezek elszaporodnak, és fertőzés alakul ki.

Az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynökségének (UKHSA) új adatai szerint 2024-ben emelkedett a véráramba kerülő gombás fertőzések száma –

ezek közül egyes kórokozók komoly közegészségügyi veszélyt jelenthetnek.

A leginkább érintettek az immunhiányos, kórházban fekvő betegek, különösen azok, akik hosszú kezelésen vagy bonyolult műtéteken estek át.

A Candida-fajok – köztük a Candida albicans, a Nakaseomyces glabratus és a Candida parapsilosis – által okozott véráramfertőzések száma 100 ezer főre vetítve 3,8-ról 3,9-re emelkedett az elmúlt évben.

Ezek a gombák gyakran természetes módon jelen vannak a bőrön vagy a szervezetben, de súlyos fertőzéseket okozhatnak, ha bejutnak a vérkeringésbe.

A legsúlyosabb fenyegetést jelenleg a Candidozyma auris (C. auris) jelenti – egy rendkívül ellenálló, gyógyszerrezisztens élesztőgomba,

amely gyorsan terjedhet kórházi környezetben, és akár halálos kimenetelű is lehet. Angliában 2013 és 2024 között 637 C. auris-esetet jelentettek, ebből 178-at csak tavaly. A fertőzések száma a COVID-19 miatti korlátozások enyhítése óta meredeken nő.

A WHO a C. albicans-t és más gombás kórokozókat is a világ 19 legveszélyesebb gombái közé sorolja,

kiemelve a gombás fertőzések szerepét az antimikrobiális rezisztencia (AMR) globális terjedésében. Magyarán ha elkapunk egy bármilyen más bakteriális fertőzést, abból alig bírunk majd kikecmeregni, a leginkább kitett embereknek pedig végzetes is lehet egy-egy egyszerűbb betegség.

Ez a jelenség akkor következik be, amikor a kórokozók – köztük a gombák – ellenállóvá válnak a kezelésekre, megnehezítve a fertőzések gyógyítását, és növelve a halálozási kockázatot.

„Megfigyelésünk azt mutatja, hogy a súlyos gombás fertőzések egyre nagyobb hatással vannak a közegészségügyre”

– figyelmeztetett Andy Borman professzor, az UKHSA vezető kutatója. A szervezet emiatt fokozta a járványügyi megfigyelést, és kötelezővé tette a C. auris fertőzések bejelentését a kórházak számára, hogy időben megelőzhetők legyenek a járványkitörések.

A szakértők hangsúlyozzák:

a probléma összefügg a fokozott antibiotikum-használattal, az egyre összetettebb orvosi beavatkozásokkal és a hosszabb kórházi tartózkodásokkal – mind olyan tényezők, amelyek gyengítik a szervezet természetes védekezőképességét, és megágyaznak a gombás fertőzések terjedésének.

A gombás fertőzések egy más, posztapokaliptikus verzióját festi az ember elé a The Last Of Us című, játékból lett sorozat, amelyben a cordcyceps nevű ad absurdum gyógygomba támadja meg az embert mint fajt, és próbálja meg átvenni a hatalmat, egészen szép részeredményekkel.


Megosztom
Link másolása


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Ezért ne tartsd vissza, ha pisilni kell - szex után meg pláne!
Komoly gondot okozhat, ha túl sokáig tartogatjuk a vizeletet, vagy ha nem ürítünk szex előtt és után.

Megosztom
Link másolása

Sokan a felfázást a hideg idővel azonosítják, pedig az esetek túlnyomó többségében

nem a hőmérséklet, hanem a baktériumok a valódi okozói a hólyaghurutnak

figyelmeztet dr. Bajor Gábor, az Urológiai Központ – Prima Medica urológusa. A cisztitisz, vagyis a húgyhólyag gyulladása elsősorban az E. coli baktérium miatt alakul ki, ami egyébként a vastagbélben természetesen is megtalálható. A probléma akkor jelentkezik, amikor

ezek a baktériumok a húgyutakba jutnak, ahol már kórokozóként viselkednek.

A nőknél jóval gyakoribb a húgyúti fertőzés, többek közt anatómiai okok miatt: a rövidebb húgycsőn keresztül a baktériumok gyorsabban elérik a hólyagot.

Ráadásul a húgycső nyílása közel esik a hüvelyhez és a végbélnyíláshoz,

így a fertőző források is közvetlen közelben vannak.

A szexuális élet is szerepet játszhat

– nem azért, mert a betegség nemi úton terjed, hanem mert az aktus során bekövetkező mechanikai hatások elősegíthetik a baktériumok bejutását. Ezért is figyelmeztet a szakértő arra, hogy bár a fertőzés gyakrabban jelentkezhet aktív szexuális élet mellett, önmagában nem számít szexuális úton terjedő betegségnek.

Dr. Bajor Gábor szerint a rendszeres vizelés elengedhetetlen a húgyutak egészségének megőrzéséhez.

A vizelet tartós visszatartása – ami főként a nőknél gyakoribb – elősegíti a baktériumok elszaporodását, és rontja a hólyag természetes védekezőképességét.

A nyilvános WC-k kerülése, a személyes higiénia hiányosságai vagy akár a fürdők meleg vize is mind-mind hozzájárulhat a fertőzés kialakulásához.

Emellett egyéb tényezők – például a menopauza következtében kialakuló hüvelyszárazság, bizonyos nőgyógyászati gyulladások vagy pesszáriumhasználat – is fokozhatják a rizikót. A fertőzések hátterében ritkábban ugyan, de állhat fejlődési rendellenesség, hólyagkő vagy daganat is.

A szakértő szerint az enyhébb esetek többnyire jól kezelhetők otthon

is bőséges folyadékfogyasztással és gyakori vizeléssel.

Fontos, hogy a hólyag mindig teljesen kiürüljön, valamint hogy

a nemi aktus előtti és utáni vizeletürítés is része legyen a rutinnak.

Ha mégis elhúzódó vagy visszatérő tünetek jelentkeznek, mindenképpen urológiai kivizsgálás javasolt.

„A vizeletvizsgálat az első lépés, de tartós vagy krónikus panaszok esetén szükség lehet tenyésztésre, hasi ultrahangra vagy akár hólyagtükrözésre is” – hangsúlyozza dr. Bajor. Súlyosabb esetekben célzott antibiotikus kezelés válhat szükségessé, ám

ezt mindig előzze meg pontos diagnózis, a felesleges antibiotikumhasználat elkerülése érdekében.

A hólyaghurut tehát elsősorban bakteriális eredetű fertőzés, amely a megfelelő higiénés szokások, a rendszeres vizelés és az immunrendszer támogatása révén jó eséllyel megelőzhető.

Ha azonban a tünetek nem múlnak, nem szabad halogatni az orvosi segítségkérést.

A húgyúti egészség megőrzése nem csak komfortérzetünket, de hosszú távú egészségünket is jelentősen befolyásolhatja.


Megosztom
Link másolása