INSPIRÁLÓ
A Rovatból

A skótok nemzeti étele, a haggis valójában egy vadon élő mitikus lény - állítják egyre többen

Kezdetben csak egy ártatlan vicc volt, de mostanra valóságos mozgalommá vált a haggis-állatkultusz. Még kisfilmet is készítettek róla David Attenborough hangjával. És ez még jól is jöhet a környzetevédőknek.

Megosztom
Link másolása

Ködös fennsíkok, kockás szoknya és dudaszó, a Roxfort Express nyomvonala... ezek jutnak először az ember eszébe, ha szóba kerül Skócia. De van egy különleges, kétarcú nemzeti kincse is ennek a fukarként aposztofált népnek, amiről érdemes lenne többet tudnunk.

A skótok kisgömböce

Ki ne ismerné a haggis-t?

Hát mondjuk az, aki nem igazán jártas a skót kultúra gasztonómiai vagy mitológiai berkeiben. A haggis ugyanis egyszerre jelenti a szoknyás-dudás nép egyik híres nemzeti ételét és egy komoly marketinggel igen, de bizonyított léttel nem rendelkező vadállatot.

Ismerjük meg először a ténylegesen ehető változatot!

A rántott Mars szelet mellett a legismertebb skót étel a röviden csak birka-gömböcként definiálható haggis.

Birkaszív, -tüdő és -máj marhafaggyúval, hagymával és fűszeres zabliszttel keverve kerül a birka gyomrába, melyet megfőznek, végül a hurkához hasonlóan kisütnek.

Bár sokan úgy tartják, ezt az elsőre nem túl bizalomgerjesztő ételt csak az angolok elrettentésére találták ki, olyan nagyon mégsem lehet rossz, hiszen a bizarr fogás az egyik legnagyobb skót nemzeti ünnepnek, a Burns’ Night-nak például elengedhetetlen alkotóeleme.

A skótok Petőfijeként számon tartott költő, Robert Burns emlékünnepét 1801. óta minden év január 25-én rendezik meg, az eseménynek pedig kiemelt szereplője a haggis, amihez a nevezett poéta szívhez szóló verset költött.

A megosztó ételről állítólag egy vicces kedvű amerikai újságíró (és szintén zenész, izé, költő), bizonyos James J. Montague írt először 1924-ben. Szatirikus versében vadon élő állatként írja le a haggis-t, aminek elejtése igazi embert próbáló feladat.

Magának a nem létező állatnak az eredete a skót folklór (és humor) ködébe vész, az viszont bizonyos, hogy sok ember fáradozik azon, hogy a négy lábú haggis a lehető legélőbb legenda lehessen.

A felföld sörényes bicebócái

A leírások és beszámolók alapján a vadon élő haggis külsejét tekintve leginkább egy óriás, hosszú szőrű rágcsálóra hajaz, mely egyik oldalán hosszabb lábakkal rendelkezik, lehetővé téve a védtelen kis állat számára a gyors helyváltoztatást természetes élőhelyén, a skót hegyvidéken. Ennek a fizikai adottságnak azonban vannak hátrányai is: az állat ennek köszönhetően csak egy irányba tud biztonsággal mozogni a hegyen, ezért ha valakinek sikerül szemből támadnia rá, a haggis védtelenné válik.

A népi hiedelem szerint léteznek „balos” és „jobbos” haggis-ek is (az egyik változatnak bal, a másiknak a jobb oldalán hosszabbak a lábai), akik nézeteiktől függetlenül békésen élnek egymás mellett , de biológiailag sohasem képesek keresztezni egymás útját.

Ha mégis sikerül összeszűrnie a levet egy balos és egy jobbos haggis-nek, az utódok a kevert irány-preferencia miatti instabilitás okán csak ritkán érik meg az ivarérett kort.

Vastag bundájuk (egyes leírásokban egyenesen „sörényük” ) segíti őket a túlélésben a zord körülmények között is.

Az ehető és a szőrös haggis pedig a már említett Burns’ Night napi lakoma kapcsán került összefüggésbe, amikor egyesek azt kezdték el terjeszteni, hogy a furcsa fogás igazából nem is a birka különböző részeinek összemixeléséből jön létre, hanem készen kapható a vadonban, csak el kell tudni ejteni. Ebből következően a haggis vadászidénye november 30-tól, a skótok védőszentjének tartott Szent András napjától egészen nemzeti költőjük ünnepéig, tehát január 25-ig tart- ami ezek szerint egy nemzeti haggis-tor.

Mit kíván a szoknyás nemzet? Skót-gael-pikt-kelta-népi-nemzeti haggis-heccet!

A technológia fejlődésével aztán egyre komolyabbá vált a haggis-kultusz. Az internet elterjedésével már nem csak egymás között viccelődött a skót közösség a vadon élő haggis különböző változatainak morfológiai vagy etológiai kérdéseiről, hanem részese lett ennek a belsős poénnak az egész világ. A világnak viszont sokszor még mindig nem esik le, hogy ez csak egy, helyenként talán komolyan túltolt ugratás.

A Glasgow-i Kelvingrove Art Gallery and Museum például egymás mellé helyezte egy ehető és egy vadon élő haggis preparátumát (utóbbi természetesen csak egy műalkotás), az erről készült fotók pedig közkézen forogva ejtik ámulatba az internet gyanutlan népét.

Egy másik, szarvakkal rendelkező haggis-alkotáshoz a szerzők komoly üzenetet is tűztek:

havi 2 font támogatás (vagy egy üveg Bell’s whiskey) fejében gondoskodnak a kihalás szélére sodródott fajról, például azzal, hogy az italt az állatnak adják, ha rászorulna vagy megtanítják skót dudán játszani, melyre a párzási időszakban szüksége van.

A különböző social media felületeken a wild haggis-ről írt bejegyzések (és a rájuk érkező kommentek) sokszor annyira meggyőzőek tudnak lenni, hogy az egyszeri non-skótok joggal hihetik, hogy itt egy valódi élőlényről van szó. A mesterséges intelligencia segítségével ráadásul már egészen élethű képeket tudnak készíteni a rajongók, kiváló példa erre a Haggis Wildlife Fundation. Az alapítvány több megkapó kisfilmet is készített David Attenborough, jobban mondva egy text-to-speach szoftver segítségével, mely lehetővé teszi gondolataik Attenborough hangján történő átadását. Morgan Freeman mellett talán az övé az egyik olyan orgánum, mellyel szinte bármilyen tudományos vagy természetfilmet hitelessé lehet tenni. Az AI által készített, könnyen eredetinek tűnő  századeleji fényképek és középkori kódex kivonatok ezzel a narrációval zavarba ejtően valódinak tűnnek.

De vajon mi értelme ennek az egésznek a szórakoztatáson és a viccen túl?

Kripto- és etnozoológusok a környezet védelmében

A haggis-hez hasonló rejtőzködő életmódot folytató mitikus lények kutatóit kriptozoológusoknak nevezzük. A tudománynak igazán nem nevezhető terület Bernard Heuvelmans zoológus meghatározása alapján „a rejtőzködő állatok tana” (a kripto- előtag jelentése: fedett, rejtett, titkos). Huevelmans szerint a kriptozoológiát egyfajta tudományos alapossággal párhuzamos nyitottsággal kell kezelni, kellő figyelmet fordítva a folklór által szolgáltatott információk kezelésére. Ha viszont elég körültekintően jár el az ember, mármint a kriptozoológus, akkor a fantasztikus elemeket lehámozva értékes információkra, vagy akár egy valóban létező, a zoológia számára új fajra is bukkanhat.

Azt gondolnánk, erre nincs élő példa, de jó tudni, hogy az okapi, a komodói varánusz vagy az óriás kalmár is sokáig csak kriptoid állatként volt ismert.

És hogy hogy jön ez a környezetvédelemhez?

A kriptozoológiát körbelengő izgalmas, mesebeli köd igazából minél vastagabb, annál többeket érdekel. A hírnév pedig mindennek hasznára válhat, ha jól kezelik.

Ki ne szeretné, hogy egy valóságos mesebeli lény háborítatlanul élhessen természetes közegében?

Ki ne vigyázna jobban mondjuk egy esőerdőre, ha az nem csak veszélyeztetett és fontos növényeknek és ízeltlábúaknak (melyek sohasem érhetik el egy cuki emlős által kiváltott érzelmi hatást), hanem egy emberi léptékkel is mérhető, de balladai homályba burkolózó állatnak is otthont ad?

Ezt a munkát, vagyis a természetes élőhelyek ilyetén való megőrzését a tudományos körökben elfogadottabb etnozoológusok is támogatják. A néprajztudomány és a zoológia metszetében dolgozó kutatók az állatfajtáknak az emberi kultúrában játszott szerepével, a hozzájuk fűződő képzetekkel, szokásokkal és ezek hasznosításával foglalkoznak.

A világ népeinek ősi, állatvilággal való kapcsolata ugyanis fontos és hasznos információkat őriz. Legyen az ökológiai tudás, vallási és kulturális szerep, vagy egyszerűen csak az adott állat megjelenésének és viselkedésének generációról generációra szálló megfigyelése, az etnozoológusok számos érdekes és értékes felismeréssel segítik a mai kutatókat.

Az etnozoológiai kutatások  a természeti és a társadalmi rendszerek összekapcsolását, a tájban élő ember, a tájat használó gazdák tudásának, motivációjának és döntéshozatali stratégiáinak megismerését segítik elő.

A hagyományos tájhasználat egyik előnye, hogy biológiailag diverz kultúrtájakat hoz létre.  Ennek egyik legszebb példái a hagyományos temetők (lásd korábbi cikkünk), valamint a többnyire ezek helyén működőtt egyéb, vallásilag kiemelt területek, szent ligetek. A minimális beavatkozás miatt ezek számos növény- és állatfaj menedékét jelentik az ember által gyarmatosított tájban, kis kiterjedésük ellenére meglepő hatékonysággal őrzik a biológiai sokféleséget

A védett helyek tehát megvédték a természeti értékeket. De mit lehet tenni egy fontos és védendő természeti érték, mondjuk a skót hegyvidék megőrzésének érdekében? Lehet, hogy nem rossz ötlet előtérbe helyezni egy kitalált figurát, ami elég kedves, érdekes vagy vicces ahhoz, hogy sok embert foglalkoztasson, akik az állatnak köszönhetően majd jobban oda fognak figyelni az élőhely védelmére is.

Környzetvédelmi szempontból tehát sokszor hasznosabb a mítoszteremtés, mint a mítoszirtás.

A haggis-történet végére pedig idebiggyesztünk egy igazán „attenborough”-i gondolatot, amit a Haggis Wildlife Foundation munkatársai idéznek tőle (vagy adnak a szájába) egyik akadémiai magaslatokra törő, zseniális humorral megírt tanulmányukban.

„Itt nem csupán egy faj visszatéréséről, hanem a teljes ökoszisztéma és a kultúra szétfeslett szálainak újraszövéséről van szó.”

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Vilmos herceg bérlője vagyok – …és akkor éjjel egykor beállítottak a rendőrök
Álmomban sem gondoltam, hogy dolgom lesz valaha a rendőrséggel. De nem minden történik úgy, ahogyan eltervezzük.

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

Itt a közbiztonság nagyon mást jelent, mint otthon

Van egy mondás errefelé, ami sokat elárul erről az apró hercegségről: ha eleged van Angliából, költözz Cornwallba, ott újra megszereted!

Nagyon sokan ezt szó szerint is vették, amikor a Covid járvány miatti zárások következtében hirtelen lehetővé vált azok számára is a távmunka, akik előtte csak ábrándozhattak róla. Egyik pillanatról a másikra rengetegen cuccoltak le ebbe a kis szegletébe az országnak. Azonban még ez a soktízezres tömeg sem tudta megváltoztatni az itt megszokott szívélyes légkört és barátságos hangulatot.

Költözött ide pékség Londonból, a városka közepén (egyben a tengerparton) egy csónakházat béreltek ki, most

ott lehet a legfinomabb croissant-okat, pain au chocolat-ot venni, meg kovászos kenyeret is, egy baj van csak - itt is londoni árakon számolják a portékájukat.

Meggondolod, hogy vegyél-e belőlük kettőt. Aztán nyitott itt éttermet ideköltöző Michelin csillagos séf - már az itteni étterme is Michelin csillagos -, és meglepő módon az ilyen helyekből nagyon sok van, akad még eldugott farmon is olyan étterem, ami négy hónappal a nyitás után már kitehette a maga csillagát. Anglia nagyvárosaiból leköltöztek ide teljes filmprodukciós cégek, luxus divatmárkák vállalati központjai, persze munkát nem a helyieknek adnak, ők a stábot is hozzák magukkal, mert mindenki szeret úgy élni, hogy nappal dolgozik, és délután öttől a hullámokon lovagol. Még a környék kedvenc kávézója is azt írta ki a nyitvatartási táblára, hogy „bocsi, kedden zárva vagyunk, akkor szörfözünk”.

Amit mindenki értékel, aki itt él, hogy a bűnüldöző szervek nincsenek túlterhelve, olyannyira, hogy

Cornwallnak még saját rendőrsége sincs, a devoniakkal közösen tartanak fenn egyet.

Itt elképzelhetetlen, hogy este sétálsz hazafelé a buszmegállóból, és rád támad valaki, de az is, hogy megállítson a rendőr, hogy pakold szépen ki a táskád és a zsebeidet ide a motorháztetőre, mellesleg meg is motozunk, ne kérdezősködj. És ha már a rendőrökről van szó: nem fordulhat elő az sem, hogy autózol a városban, és leintenek, csak azért, hogy ellenőrizzék a papírjaidat és megszondáztassanak, Itt, ha rendőrt látsz, nem szorul össze a gyomrod, és akkor sem, ha este kutyasétáltatáskor szembe jön egy magányos férfi az ösvényen.

A helyi újság breaking news címkés hírei többnyire arról szólnak, hogy XY kertjében reggel megint ott legelt egy tehén a gyerekek csúszdája mellett, ki tudja, kinek a tulajdona? Vagy legutóbb egy sajnálatos halálhír borzolta a kedélyeket: egy kertben holtan találtak egy kiscicát. A turistaszezon közepén persze vannak más hírek is: traktorral húznak ki a strand homokjából a dagályra nem számító autósokat, vízimentők helikopterrel mentenek szirteken ragadt kirándulókat, és nagy ritkán olyan is megtörténik, hogy arról kell írniuk: a mentés későn érkezett.

Amikor a költözés után néhány nappal jött hozzánk a vízvezeték szerelő, hogy a csöpögő lefolyót megjavítsa, mind a ketten megdöbbentünk.

Ő azon, hogy zárva találta a bejárati ajtót, amikor benyitott, pedig tudtuk, hogy jön… Én meg azon, hogy ezen ő fennakadt. Mondtam, hogy bocsánat, még újak vagyunk, nem ismerjük a szokásokat - erre kedvesen biztosított róla, hogy errefelé nem kell félni, ez egy olyan környék, ahol senki nem zárja az ajtaját. Egyébként az autókat sem nagyon szokták, ebben ki is lógunk a sorból, hiába, a közép-európai neveltetés nem múlik el nyomtalanul…

Errefelé nappal nem zárják be az ajtókat, és az autókat se nagyon

Nemrég egy éjjel azonban olyasmi történt, amire, különösen ilyen előzmények után, egyáltalán nem számítottunk. Már jócskán elmúlt éjfél, amikor arra ébredtünk, hogy beáll a kapunk elé egy autó, hangos zene bömböl benne, a reflektora végigpásztázza a házat, majd néhányszor erőlködve felberreg a motor. Két-három nagy gázfröccs után csend lett, már ha a folyamatosan járó motor zúgása csendnek számít. Meg a fényszóró is tovább világított.

Először azt gondoltam, egy kajafutár tévedt el, és azért nem mozdul, mert épp igyekszik kitalálni, hogy hol van most,

és megtervezni az utat a telóján a megrendelőhöz, aki nyilván tűkön ülve várja a pizzáját. De amikor ez a tervezés már tíz perce tarthatott, ajtócsapódást hallottunk. Kiderült, hogy kikászálódott a kocsiból egy fekete szakállas középkorú pasas és körbejárta az autót, mindezt annyira bizonytalan járással, amit már tántorgásnak hívnak. Ekkor lett gyanús, hogy mégsem kajafutárról és eltévesztett rendelésről lehet szó. Kis idő múlva úgy döntöttünk, megkérdezzük, tudunk-e bármiben segíteni neki.

Kimentünk hozzá, de minden kérdésre azt ismételgette, hogy minden oké, minden oké, majd visszaült az autóba és a telefonjába temetkezett. Ekkor vettük észre a közeledő reflektort, ami nagyon gyorsan rendőrautóvá változott, majd követte őt egy másik fénycsóva, az már rendőrségi kisbusz volt.

Éjjel egykor a házunk előtt, a nagy semmi közepén pofás kis akciófilm-jelent kezdett kibontakozni.

A tántorgó sofőr megint kiszállt, hirtelen mehetnékje lett, de a három, jó modorú rendőr megkérte, hogy maradjon inkább. Meg minket is, hogy ha nem nyaralók vagyunk, legyünk már olyan kedvesek válaszolni néhány kérdésre. Megosztották az erőiket, kettő az éjszakai látogatónkkal beszélgetett, egy pedig velünk.

A mi Bobunk arra volt kíváncsi, hogy egyedül ült-e a fickó a kocsiban, vagy mással érkezett. Közben kedélyesen elbeszélgetett velünk, többször is elnézést kért, hogy éjszaka nem tudunk tőlük aludni, ivott egy kis teát, elmondta, hogy mennyire imádja New Yorkot, és megsimogatta a kutyát. Molli először ugyan kicsit meg volt illetődve, de elég udvariasan fogadta a rend hatalmas őrének közeledését.

Beszélgetés közben kiderült, hogy az autós keresztülgázolt egy körforgalmon, és ütközött egy másik kocsival, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről, valószínűleg itt, a mi kis farmunkon akarta elrejteni a gépet, amíg hazamegy kijózanodni. A másik autó sofőrje azonban felhívta a rendőrséget, hogy jelentse az esetet, és ekkor kezdték el keresni a cserbenhagyó fickót és a kocsiját.

Minden eldugott mellékutat bejártak a környéken, végül észrevették a reflektorfényt, ezért kanyarodtak erre, hogy lássák, nem itt rejtőzik-e a vétkes. Mákjuk volt, de asszem, nekünk is.

Egy jó félóra múlva aztán elvitték a még mindig szemmel láthatóan nagyon részeg sofőrt, kicsit később egy autómentővel a bűnjelet, azaz a megrongálódott autót is. A rendőrünk szerint, ha a férfi kijózanodott, el fognak beszélgetni vele arról, mi a helyes viselkedés, és hogyan kell autót vezetni. Ez, első hallásra sem lehet több, mit egy szigorított ejnye-bejnye. Valószínűleg egy csomó büntetőpont is felkerül majd a jogsijára, ez utóbbit viszont itt nagyon komolyan veszik. Nem osztogatják bárkinek, de ha összegyűlik a megfelelő mennyiség, ugrik a jogsi. Egyébként elég sok olyan munka van, ahol előfeltétel, hogy a jelentkező tiszta jogosítvánnyal rendelkezzen. Szóval egy ilyen incidens akár a részeg sofőr állásába is kerülhet.

Apropó, ittas vezetés! Nagy Britanniában nincs olyan, hogy zéró tolerancia, lehet egyszerre inni és vezetni. Elmehetsz a haverokkal a kocsmába, leguríthatsz egy pintet a kedvenc sörödből vagy cideredből, aztán hazavezethetsz. Ha étterembe mész, ott is ihatsz egy pohár bort a kaja mellé.

Nem fog a Vörös Oroszlán sarkánál lesben állni a rendőr, hogy amint kitolatsz a parkolóból, megfújassa veled a szondát.

Amíg nem csinálsz hülyeséget, elhiszik neked, hogy annyit iszol csak vezetés előtt, amennyit a törvény megenged.

Másnap reggel napfényben is megnéztük a bűnügyi helyszínt: a kocsibehajtónkat. Már semmi nyoma nem volt az éjszakai akciófilm-jelenetnek, mindent elvittek éjjel, nem csak az autót, de még az alkalom hevében frissiben földre dobált szonda-fejeket is feltakarították. Aztán fogtuk a kutyát, és elsétáltunk addig a bizonyos körforgalomig, ahol állítólag az incidens megesett - de már ott is rendbe volt téve minden. Reggelre tényleg semmi nem emlékeztetett arra, hogy micsoda bűneset és nyomozó munka történt errefelé, alig néhány órája, az éjszaka.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Vilmos herceg bérlője vagyok - beszéljünk őszintén a szomszédokról, éljenek bármelyik dimenzióban
Anglia és az ő kísértetei már-már közhelynek számítanak, egészen addig, amíg nem találkozol velük. De vannak más szomszédok is.

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

Beszéljünk őszintén a szomszédokról

Bárhol lakik is az ember, a legkényesebb kérdés mindig a szomszédság. Magyarországon a társasházi lét tapasztalatai azt tanították, hogy a négy a kritikus szám, vagyis ennyi szomszédból egy mindig problémás. Hogy ki mennyire, az már más tészta.

Itt, ezen a farmon is négy épület van, de szerencsére mindenki elég független házban él. A legrégebbi bérlők egy idős házaspár, elképesztően kedvesek, beszélgetősek, nem hagynak ki egy alkalmat sem, hogy ne dudáljanak ránk, vagy integessenek, ha elmennek a házunk előtt. A lányukkal órákra le lehet ragadni a kutyasétáltatásnak becézett traccspartikon, büszke a cornish gyökereire, tüzes, kardos nő. A legtöbbet tőle lehet megtudni a környékről, vagy egyszerűen bármiről, aminek Cornwallhoz köze van.

A másik két szomszédunk azonban elég sűrűn cserélődik - kettőt-kettőt fogyasztott el a két ház az alatt az idő alatt, amióta itt lakunk. Az egyik lakásban a hercegség dolgozói váltották egymást, ez afféle szolgálati otthon lehet. Nagyon jó fej ember mind a kettő, de Carole, aki épp most költözött el, komolyan hiányozni fog. Nyitott, kedves, segítőkész,

meg lehet hívni vacsira, boldogan átjön és miközben paprikás csirkét eszünk, és hozzá hazai, magyar bort iszunk (amit még otthonról hoztam, naná), vele úgy tudunk beszélgetni, mint akik évek óta ismerik egymást.

Az ő exháza két hálószobás, nagy konyhával és elképesztően szép, nem nagy, de különleges nappalival. Ott is be tudnál sétálni a kandallóba, akkora tűztere van, plusz egy külön rész a tűztér falában, ahol egykor a kenyeret sütötték.

A fekete ajtó mögött egy szép nagy tűztér van, ott sültek a kenyerek

Van egy nagy, forgatható vasszerkezet is benne, amin az edényeket lehetett a nyílt tűz fölé lógatni ha ott akartál főzni, a plafonról pedig 4 fura kampó lóg. Mondom, ez a nappali, de eredetileg a nagy, 6 hálószobás udvarház konyhája lehetett. Carole szerint azokon a kampókon néhány száz fácán már várt a sorára. Az ő házában a padló tényleg két-háromszáz évesnek látszik, az a fúga látott már ezt-azt.

Amikor nála vendégeskedtünk azt is elárulta, hogy nem csak a mi házunkban élnek túlvilági társbérlők, hanem ő is kapott egyet.

Az ő lakótársa viccesebb a miénknél, mindig megvárja, hogy felmenjen az emeletre, és akkor kezd el játszani az egyik ajtó régi fajta, reteszes zárjával.

Ezzel - mutatja a feketére festett szerkezetet. Így - emeli meg a zár nyelvét, majd ejti le.

Finom kattanás.

Aztán felmegyünk az emeletre beszélgetni. Egy idő múlva hallom én is. Finom kattanás. Összetéveszthetetlen.

Állítólag az előző lakó találkozott is a túlvilági lakótárssal, aki vele is így játszadozott.

Jóindulatú, állapodunk meg végül, és visszatérve a földszintre elégedetten simítom meg a gyönyörű, festett ajtót, a szép, míves, könnyen járó régi zárszerkezetet.

Carole otthonának másik különlegessége, hogy a hálószoba fölött, az eresz mellett befészkeltek a verebek. Idén két fészekalj felnevelését élvezte végig, a picik kikelésétől kezdve az éhesen csipogó korszakon át a kirepülésig.

Nem zavarta, nem idegesek itt az emberek, jól megférnek a különböző dimenziókban velük élő világgal.

De beszélnünk kell arról a házról is, ami el lehet átkozva. Ott még nem lakott cuki, kedves, normális lakó. Az előző pár, ha keresztül estünk egymáson, sem köszönt, de ez volt a kevésbé rossz része a szomszédságnak. A nagyobb baj az volt, hogy állandóan feljelentéseket írtak. Mi szerencsére megúsztuk, de a két kis öreget feljelentették először azért, mert havonta egyszer vendégeik érkeznek kártyacsatára (mi eddig észre sem vettük), aztán azért, mert a kiskutyájuk, amikor este a kertbe kiengedik pisilni, örömében néha vakkantott néhányat. Igazán nem is bántuk, amikor egy év után egyszer csak összepakoltak és elköltöztek. De csak azért nem bántuk, mert nem tudtuk, ki jön utánuk!

Ezen a padló korábban azok csoszogtak, akik most a zárral zörögnek

Amikor kiderült, hogy egy anya és a lánya költözik a helyükre, velük egy 15 éves kutyus, igaz, hogy az upcountry-ból (Devon), boldog volt mindenki, hogy ők biztos kevésbé antiszociálisak. A kisöregek segítettek nekik a költözésnél, lenyírták a füvet a kertjükben, hogy amire jönnek, minden szuper legyen. Mi a lányommal házi sütit vittünk nekik, nem zavartunk, csak odaadtuk az ajtóban és jöttünk is - de valahogy nem működik a kapcsolat mégsem.

A házban csak az anya maradt, a lánya elment egyetemre valahová elég messze ahhoz, hogy ne kelljen hazajárnia,

az anyuka meg… hát… elég fura. Persze ő sem köszön, ha az egynyomos úton szembetalálkozunk egymással, úgy tesz, mintha nem is láttuk volna még egymást soha. Ez azért elég szokatlan errefelé, ahol a vadidegenek is fülig érő mosollyal üdvözlik egymást és bármikor képesek egy 5-10 perces csevegésre az időjárásról, a turistákról vagy épp a kutyákról - de ha ő ilyen, hát azt azért könnyen megemésztem.

Amit viszont nem tudok lenyelni sehogy sem, hogy az öreg kutyusát terepjáróval sétáltatja. Amikor lekanyarodik a magánútra, kiteszi a kutyát a kocsiból, és hazahajt.

A leginkább újfundlandi keveréknek látszó eb meg sántítva rohan utána vagy 4-500 méteren át, már amennyire a kora miatt futni tud. Közben természetesen megáll, odakakál az aszfaltra, és az a kaka bizony ott is marad, mert a gazdi nem gondolja, hogy neki az ilyesmivel bármi dolga is lenne. Ha nem veszem észre a terméket időben (és nem szedem fel utánuk), akkor áthajt rajta legközelebb, majd a lapos kutyapiszok ott csúfoskodik hetekig az úton, amíg egy kiadós eső el nem mossa a nagyját.

@ourcornishfarmhouse Silly time (wait for it) #fyp #funny #cottage #cornwall #england #cow #animals #cute #aesthetic #xyzbca #foryou ♬ Funny Song - Funny Song Studio & Sounds Reel

Szerencsére itt azért nem nehéz elfeledkezni a kényelmetlen szomszédról. Igazából, ha kinézek az ablakon, ameddig a szem ellát, csak mezőket és szántóföldeket látok,

ha pedig az oreo kekszről elnevezett szarvasmarhákhoz sétálok fel a dombra, onnan még a tenger is megvan.

Állandó lakói a környéknek a nyulak, ha nyugis reggel van, egészen a kertkapuig merészkednek, sőt, a fallal körülvett másik kertünkben üregük is van, azt Molli már jó ideje kifigyelte, gyakran követi a nyomukat, orrát a földre szorítva, majd várakozik az üreg előtt, hátha kidugná a fejét valamelyik szomszéd. De azért a nyuszik okosabbak ennél. Nyáron a fecskék gondoskodtak arról, hogy a szúnyog- és légypopuláció ne kergesse az őrületbe az embert, ha már a legelő tényleg 15 méternyire van a háztól. Így aztán, a legnagyobb megdöbbenésemre, legelő és bika ugyan van, de légy nincs. Kellemes.

A baglyokról már meséltem, de a borz azért egy komolyabb téma.

Ő a környék csúcsragadozója, a legveszélyesebb szomszéd, legalábbis, ha a valaki például nyúl úrfinak születik.

Este sötétben jönnek elő, eddig még csak akkor láttam őket, egyik az autó előtt kacsázott a nagy popsijával, aztán bújt be a borzlukba, a másik egyszerűen elsétált a kertkapu előtt. Ez is dagi volt, szürke, fehér csíkokkal a fején, ha nem tudnám, hogy egy rettenetes ragadozóval van dolgom, szívem szerint megdögönyözném.

Ilyen az, amikor őszi nagytakarítás van a borzvárban

A borzoknak van egy különlegességük is: latrinát használnak a számtalan kijárattal ellátott borzvár mellett, mert számukra a tisztaság mindenek előtt való. A mi szomszédainké például pont az egyik fontos sétaösvény sövénye mögött helyezkedhet el. Magamtól rá nem jöttem volna, csakhogy Molli, a kutya másféle szaglással rendelkezik, mint én. Ő, amikor megérezte, hogy miféle veszély leselkedik ránk, megmakacsolta magát, és semmi áron nem hajlandó a kérdéses ösvényen tovább sétálni, se jutalomfalat, se szép szó, se könyörgés nem segít. Még az se, hogy a séta vége a kedvenc parkjában lenne. Inkább kerül/kerülünk egy jó nagyot. Azért ez egy olyan kiképzett vadászkutyától meglepő, aki otthon még a vaddisznótól sem retten meg. Itt meg kiderült, hogy ez a borz téma már sok neki. Van ez így.

Folytatás a jövő héten.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Férjkereső diplomamunka - 2025 júliusáig találná meg élete szerelmét a magyar filmes, itt a nyilvános naplója erről
Az olvasó mindenbe betekintést nyer randiktól a toxikus, nős férfivel folytatott kapcsolódásáig.

Megosztom
Link másolása

Online elérhető animációs napló a diplomamunkája Richolm Orsolyának, a témájának címe pedig:

Hogyan találtam meg a férjemet 2025 júliusáig?

Amellett, hogy egy diplomamunka, ez egy kisérlet is, valamint Orsi személyes élete, hiszen ő tényleg férjet szeretne találni magának, hátra hagyva eddigi kapcsolatait.

Az olvasó mindenbe betekintést nyer randiktól a toxikus, nős férfivel folytatott kapcsolódásáig.

Ahogy a Nők Lapja idézi a MOME animáció szakos hallgatóját, nagyjából fél éve pattant ki fejéből ez a nem mindennapi ötlet.

"A MOM Sport infraszaunájában ültem, és az üvegajtón át egy egymást szinte magáévá tevő fiatal párt láttam az élménymedencében. Megihletett a szerelmesek látványa, és hirtelen összeállt a kép:

szeretek magamról mesélni, pasim nincs (vagyis aki van, egy igencsak megkérdőjelezhető, házas férfi) és olyan diplomaprojekt kell, amit a munkám mellett is tudok csinálni.

Nem sokkal később szakítottunk a fiatalemberrel, és innentől fogva nem volt kérdéses, hogy jobban górcső alá akarom venni, mit és hogyan rontottam el eddig, miért vagyok vélhetően egy sz*r ember, és hogyan tudok innen eljutni odáig, hogy megtalálom az igaz szerelmet"

- mondta el a nő, aki nem kisebb dinamizmussal írja érdekes sztorijait a gazdagon illusztrált, modern weboldalon.

A vizuális naplóban nincs köntörfalazás, minden kényelmetlen vagy tocsogó részlet megjelenik, ahogy a nős szeretője feleségével folytatott beszélgetés is elolvasható. A naplóból a tervek szerint 2026-ra animációs kisfilm is készül.

Ha érdekel, milyen esetlenségek, fennkölt literális túlzások és az élet írta szürrealista jelenetek közt lehet férjet találni bő félév alatt, és milyen viszontagságokkal küzd egy nő pasivadászat közben, ide kattintva éred el a nem mindennapi blogot.

Richolmnak egyébként már van egy önéletrajzi ihletésű animációs filmje Akartam csinálni egy filmet a fájdalomról címmel.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Vilmos herceg bérlője vagyok - hátborzongató élmény volt, amikor Halloweenkor előkúsztak a zombik
Amikor a szemed sarkából látsz elsuhanni a padlón egy nagy fekete foltot, már félsz ráfókuszálni, mert úgyis tudod, mit fogsz látni. De azért odanézel…

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

Halloween a házban

Ezen a környéken azért elég komoly hagyománya van a Halloween ünneplésének. Van már benne néhány évezredes gyakorlatuk, nem csoda, ha elég jól csinálják. Az, hogy szeptember közepén elöntik a boltokat a különböző rémes jelmezek, ijesztő házdíszek, zenélő kondérok, sikoltó csontvázak, hatalmas pókok, mindenféle narancssárga dizájnba csomagolt, és gusztustalanságra emlékeztető édességek, az azért nem lepett meg. De amikor megláttam a felhívást, hogy a hónap végén a város közepén nagy, össsznépi Zombi-felvonulás (kúszás-mászás) is lesz, az azért felkeltette a figyelmemet. Ezt itt Zombie Crawl-nak nevezik. De addig még el kellett jutni.

A szeptembert még ki tudtam húzni különösebb dekoráció nélkül, de az október elejét már muszáj volt nekünk is kihasználni arra, hogy egy kis tökös hangulatot varázsoljunk a kertbe. Két hatalmas narancssárga tök védte a bejáratunkat két oldalról, megegyeztünk, hogy őket fogjuk kifaragni majd 31.-én. Csakhogy időközben bármerre jártunk a környéken, mindenütt egyre vadabb halloweeni dekorációk tűntek fel a házakon, és ez azért kicsit meghozza az ember kedvét ahhoz, hogy maga is díszítsen. Persze mi nem mentünk olyan messzire, mint itt az igazi nagypályások.

Akadt, akinek tele volt az előkertje sírokkal, fejfákkal, pókhálókkal (és félelmetesen élethű pókokkal), más hatalmas, életnagyságú csontvázat akasztott ki az ajtaja mellé, egyesek bűnügyi helyszínek biztosítására emlékeztető szalagokkal tekerték körbe a házukat,

de a legviccesebb és egyben legmeghökkentőbb az volt, amikor egy ablak üvegére a HELP! szót láttam felfestve vörös, itt-ott megcsorgó festékkel, mintha szegény áldozat a saját vérét használta volna a segítségkéréshez.

Előző évbe a lányom más diákokkal együtt bérelt házat, akik már otthon voltak a témában, ezért a házirendjük szigorúan megtiltotta a dekorálást, mondván:

amelyik ház ki van díszítve, abba becsöngetnek a gyerekek, és ők eléggé nem akarnak kisklambókkal bohóckodni.

Nem csoda, hogy ebben az évben nagy volt rajtam a nyomás: valami semmiséget legalább tegyünk ki mi is. Hogy a ház külsejét nem kellet teleaggatnunk, abban nagy segítségemre volt az időjárás. Az ősz itt a hatalmas viharok szezonja, néha akkora szelek jönnek, hogy végiggörgetik az úton az ürítésre kitett kukákat, lekapják az ajtódíszeket, viszik a kerti bútort. Különösen itt a farmon, ahol a házat nem védi még néhány száz épület jobbról és balról, magában áll - bár eléggé jól tájolva. Az uralkodó széljárásnak a keskenyebb oldalát fordítja, azt, amelyiken nincs egyetlen nyílászáró sem. Sokszáz év tapasztalata lehet ebben a tájolásban. De hogy a szél mekkora hatalom, azt mutatja, hogy a fák egyike sem szimmetrikus, mindegyik az uralkodó széljárásnak megfelelően növeszti ágát-lombját.

Az előző telet egy nagyon szép kilátással rendelkező, újépítésű sorházban töltöttem, ott, ha jött a vihar, a tenger felől több vödörnyi vizet is benyomott az ajtó alatt, éjszakánként pedig hosszan és hangosan énekelt az ablak, néha több szólamban is, amellett azért alvásról nem sokat lehetett beszélni.

Egyik október végi éjjelen konkrétan egy idősebb asszony hangján szólalt meg: fel is riadtam rá, de még a kutya is reszketett a hang hallatán egy darabig.

Amikor később utána olvastam, senki nem az ablakba beépített szellőzőn keresztülsüvítő szelet emlegette a kísérteties hang forrásaként, hanem azt a szerencsétlenül járt nőt, aki sokszáz éve beleveszett itt a folyóba dagálykor, és azóta októberben itt kísérti a környéken élőket, rettentő ijesztő hangon dúdolgatva.

Mindenesetre most néhány kilométerrel a folyótól a kísértet dalától nem tartottunk, viszont a pókokért nem kellett a boltba menni, hogy kellő dekorációt nyújtsanak a megfelelő hangulathoz. Nos, igen, a pókok. Ez egy nagyon fontos téma itt.

Ugyanis ezek a hasznos lények ősszel egyszer csak begőzölnek, és szexuálisan túlfűtött hímek kezdenek rohangálni a lakásokban, keresve az istennőjüket.

Ez persze nem lenne akkora baj, ha ezek a cuki kis állatok nem az óriás házipók nevet viselnék - nem véletlenül. Mert tényleg marha nagyok.

Simán belefuthatsz 10 centis példányokba, és a futást is szó szerint kell érteni, a sebességük eléri a 2 km/órát. Ez, összezárva velük egy szobában, nagyon gyors, higgy nekem.

Amikor a szemed sarkából látsz elsuhanni a padlón egy nagy fekete foltot, már félsz ráfókuszálni, mert úgyis tudod, mit fogsz látni. De azért odanézel, és… hát, a halloweeni hangulat garantált.

A pókos-pókhálós dekorról így könnyen letettünk, maradt a denevér, ami egyébként szintén velünk él a farmon, de legalább ő nem a nappalinkban keres menedéket a hideg elől. Cuki kartondenevérekkel raktuk tehát körbe a kandalló fölötti tükröt - halloweeni dekoráció kipipálva.

Hiába vagyunk eléggé messze a várostól, néha erre sétálnak emberek kutyákkal, és mi nem félünk a bezörgető, cukrot kéregető jelmezes gyerekektől, úgyhogy egyrészt feltankoltunk rémes csokikkal, másrészt az útelágazásnál kitettünk két apró táblát is, egyikre a megszokott csokit vagy csalunk szöveg volt írva (trick or treat), a másikon csak egy nyíl, ezzel jeleztük, hogy merre kell menni kísérteni, ha valaki csokit akarna a kosarába.

Elégedetten dőltünk hátra, és vártuk a rémes ifjúságot. De

úgy tűnt, hogy az elhagyatott farmépületek mellett sötétben elsétálni már túl nagy kihívás volt, mert senki nem zörgetett be hozzánk egész este.

Ráadásul másnap reggel azt is észrevettük, hogy valaki ellopta az útbaigazító táblácskáinkat is. Hogy a szomszéd róka, a dagi borz, vagy egy gyerekeket féltő nagymama volt-e, azt már nem fogjuk megtudni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

LoveNewquay (@lovenewquay) által megosztott bejegyzés

És akkor most jön a lényeg: a Zombie Crawl egyébként néhány nappal halloween előtt szokott lenni, és ahogy az egész város, mi is izgatottan készültünk rá.

Oké, mi nem mentünk el jelmezvarró workshopba, nem álltunk be a sorba arcfestésért, és sajnos a zombi-táncot betanító tanfolyamot is kihagytuk (a menetben jöttünk rá, hogy ez hiba volt).

De amikor a felvonulás kezdődött, már mi is itt tolongtunk a többiekkel együtt a központban. Gyerekek és felnőttek szinte túllicitálták egymást a jelmezeket nézve. Komplett családok öltöztek szörnyetegnek, idős bácsik nem szégyelltek félszemű kampókéz kapitányként vonulni, és nem csak a kicsik meg a szüleik, de a fiatalok is ott kúsztak-csúsztak, vagy hát meneteltek a felvonuláson, amin rémes zenék is szóltak persze, mindjárt kezdésként a Thriller Michael Jacksontól.

A felvonulás egy órán át tartott, aztán egy nagy füves mezőn ért véget, és még hosszú ideig ott rémisztgették egymást az emberek, meg persze élvezték, hogy együtt vannak, kajálnak, iszogatnak. Ehhez nem is lehetett volna szebb hátteret választani az aznap épp lustán hullámzó óceánnál.

Folytatás a jövő héten!


Megosztom
Link másolása