ÉLETMÓD

Halni és élni hagyni – természetvédelem a síron innen és túl

Miért bomlanak lassabban a mai halottak, hol nem lehet koporsós temetést kérni és miért fontos a temetőkben teret adni a természetnek?
Lehoczki Erzsébet - sassy.hu
2023. október 31.


Megosztom
Link másolása

Egyszer azt álmodtam, hogy az anyai nagymamám hamvait hurcolom egy nejlonzacskóban a nógrádi dombok között, miközben anyámmal arról vitatkozunk, hogy hol is kellene őt elszórni. Én váltig állítom, hogy gyerekkorom óta azt hallom Zuzutól (zuglói nagymama), hogy azt szeretné, ha a tengerbe szórnák. Anyám viszont ragaszkodik hozzá, hogy nógrádi lányként a nógrádi dombok között engedjük el utolsó útjára nagymamámat.

Az álomnak vége lett, nagymamám szerencsére még mindig köztük él, és váltott sírhelye, pontosabban urnahelye van a veresegyházi temetőben a szülei sírhelyénél, így ez az álom nem nyomasztja a mindennapjaimat, vagy a Halottak napi teendőimet.

Sőt, valószínűleg később se fogja, mivel azt viszont pontosan tudom róla, hogyan szeretné, hogy a sírjához viszonyuljunk. Mindig is sokkal többre tartotta a szeretet egyszerű és őszinte kifejezéseit, az öleléseket, a kézzel készített ajándékokat, és kiváltképp a természetben talált, „ready-made” kincseket. Ezért aztán biztosan nem fogunk majd annak idején művirágot vagy műanyag mécsestartót vinni a sírjára Halottak napján. Meglehet, nem is akkor fogjuk őt „meglátogatni”, hanem inkább szeptember elején, a születésnapja környékén, hogy tudjunk neki virágot szedni a saját kertünkből, és ha van a sír körül teendő, azt jó időben, világosban tudjuk megtenni. És ami a legfontosabb,

úgy látogatni a temetőt, ahogy tőle láttam: félelem és szomorúság nélkül, a Természetre is odafigyelve.

Mintha csak egy elhagyatott kertben tennénk egy kellemes sétát.

Sírkerti változók

Nagymamám sose gondolná szerintem, hogy ezen temetőhöz és temetéshez való hozzáállását mások zászlóra tűzik és „Fenntartható temetőlátogatás” vagy „Környezetkímélés a síron túl” címmel lobogtatják. Pedig jelenleg ott tartunk, hogy sajnos igenis fontossá vált ezeket a zászlókat úton-útfélen meglobogtatni, ugyanis a legtöbb hazai temető már fizikai és lelki értelemben is inkább egy paneltömbre, mintsem egy kertre kezd hasonlítani. Ez pedig sem az embereknek, sem a környezetnek nem jó.

De miért baj az, ha egy temető „rendesen” van gondozva, ahol mindenkinek „rendes” sírja van, és nem úgy néz ki, mint egy méhlegelő?

Mert ez a rend már nem az a rend, amit az őseink a természettel együtt alakítottak ki, akik nem (csak) a látszatra adtak, hanem a halál kérdésében is együtt dolgoztak a környezettel.

Ők még megadták a halottnak a tisztességet, az élőknek a gyász feldolgozásához a segítséget, a természetnek pedig a lehetőséget, hogy végezze a dolgát.

A mai ember viszont a tiszteletet inkább az élők felé kommunikálja, a gyászfeldolgozásban már szinte csak a szakemberek tudnak segíteni, a természetnek meg sokszor gyakorlatilag ott teszünk keresztbe az elmúlásban folytatott munkájában, ahol csak tudunk.

Nem véletlenül szinonimája a temetőnek a sírkert. A természet számára ugyanis nem ér véget az élet az eltemetéssel, elhamvasztással, föld alá kerüléssel.

Ahhoz, hogy egyszer tényleg „porrá legyünk”, az élővilág számtalan apró munkásának kell megfelelő környezetet biztosítanunk áldozatos munkájához.

A huszadik század embere viszont a maga modern temetkezési és temetőrendezési szokásaival nem csak vizuálisan, hanem biológiai értelemben is túlzottan eltávolodott a természettől. Gátat szabott az elmúlásnak a kettős koporsókkal és műkő fedlapokkal, fagy-és alga elleni szereivel és a gyomirtókkal.

Aztán csodálkozik, hogy jóval lassabban bomlanak le a holttestek.

Isá, por ës homou…leszünk

Lassan klasszikusnak számít a városi legenda, miszerint a mai halottak a túl sok elfogyasztott tartósítószer és felkent kozmetikum miatt lassabban bomlanak. A mítoszt már cáfolták, viszont ennek kapcsán rámutattak egy nagyon fontos változásra: a lassú lebomlásban sokkal nagyobb szerepet játszanak a megváltozott temetkezési szokások, mint azt gondolnánk.

Korábban például nem temetkeztek ennyire mélyre, így a földfelszínhez közelebbi holttesteknek megfelelő környezetben 100 év alatt még a csontja is elporladt.

Ennek oka a melegebb és oxigéndúsabb közeg, valamint az ezt kedvelő, nekrobiomnak nevezett lebontó mikroorganizmus-közösség, melybe többek között gombák, baktériumok, koporsólegyek, dögbogarak is beletartoznak.

Mélyebbre temetés esetén ebbe a „gépezetbe” kerül nem elhanyagolható porszem-tényezőként például a talaj magas páratartalma, amin például egy rendszeresen túlöntöző/túlgondozó sírhelyápolási gyakorlat csak tovább ront. Lassítja még a folyamatot az agyagos, megfáradt, élettelen talaj, a holttestekre adott műszálas ruházat és a nehéz tölgyfa- és ólomkoporsók is.

Ezek miatt nem alakul át a holttest humusszá, hanem csak egy szürkésfehér, pasztaszerű anyag lesz belőle, ami idővel megkeményedik, megakadályozva a további bomlást.

Hamvasztás esetén értelemszerűen a lebomlást az ember elvégzi a természet helyett, de ez sem tekinthető környezetvédelmi szempontból tiszta megoldásnak, hiszen nem csak a felhasznált energiával, de például a régi típusú amalgám fogtömésekből a légkörbe jutó higannyal is terheljük a rendszert.

Az elmúlt években egyébként újra változni látszanak a hazai temetkezési szokások, leginkább anyagi okokból., Budapesten például a temetéseknek már csak 10-15 százaléka koporsós.

Azonban vannak olyan települések is, ahol bizonyos időszakonként ha kérünk, se kaphatunk koporsós temetést, a magas talajvízszint miatt.

Bizarr gyerekkori élményem, amikor a tiszaburai temetőben nagyapám a keresztszülei sírjánál azt magyarázza az unokáinak, hogy itt igazából senki se tudja, hol van a saját halottja, mert a talajvíz sokszor 4-5 sírral arrébb vitte az adott sírhelyhez tartozó koporsókat.

Az ilyen földrajzi adottságú temetőkben a természetnek sikerült egy több mint kétszáz éves ember alkotta szabályt keresztül húznia. Mária Terézia még 1777-ben hozta azokat a temetőkezelési és temetkezési rendeleteket, melyek például előírják, hogy az újonnal kialakításra kerülő temetőket a településen kívülre helyezzék el, a temetőt a lábasjószágtól kerítéssel védjék, vagy hogy a sírhelyeket „érkezési sorrendben” kell feltölteni.

Hagyják figyelmen kívül hogy gazdagabb, vagy szegényebb emberről van szó, csak arra legyenek tekintettel, hogy akik közt szülő-gyermek, vagy rokoni kapcsolat van, illetve házastársak, azokat egymás mellé temessék.”

Ezt az egyenlőségre való törekvést később sokan igyekeztek a sírhely monumentalitásával, különlegességével áthidalni, amikor pedig a huszadik századi társadalmi átrendeződések megtörténtek, gyakorlatilag mindenki elhagyta a régebbi fejfás vagy helyi kőből készült, egyszerű sírjellel ellátott úgynevezett gyepes sírhantot, és anyagi lehetőségeinek megfelelő nagyságú (mű)kőbe zárta a fájdalmát. Ezzel pedig nem csak a holttestek természetes és gyors elbomlását, de számtalan „békénhagyott” természetes élőhely virágzását is megnehezítették.

S halált hozó fű terem gyönyörűszép szívemen

Molnár V. Attila biológus, a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszékének docense az elmúlt években kutatótársaival több mint 1500 hazai és külföldi temető botanikai értékét vizsgálta. A kutatás rávilágít arra a laikusként is könnyen sejthető összefüggésre, hogyan sérült a temetők növény-és ezáltal állatvilágának sokszínűsége a műkő és beton elterjedésével.

A magyar botanikus csapat szerint a hagyományos fejfás és a sírköves temetkezés évszázadokon keresztül környezetbarát módon, ezért fenntarthatóan működött annak köszönhetően, hogy a fejfák néhány évtized alatt elkorhadnak, a sírhantok pedig begyepesednek.

A különböző korú sírok által utalt temetői területek lehetővé tették egyfajta „vetésforgó” létrejöttét. A természetes enyészet és az emberi emlékezet halványodása miatt időről időre létrejöttek olyan temetői részek, melyeket hellyel-közzel visszafoglalt magának a vadon. Az így visszazöldült területeket pedig anélkül lehetett újra használatba venni, hogy a temető méretét növelték volna.

Ezt a dinamizmust szakítja meg a hagyományos kezelés megváltozása, a sokszor átgondolatlan fűnyírás, és elsősorban a modern síremlékek állításának szokása.

A kutató felhívja a figyelmet arra a fontos kérdésre is, hogy mindannyiunknak nagyon-nagyon sok ősünk van, és bár erre ritkán gondolunk, valójában csak kevés felmenőnk sírjához járunk ki megemlékezni.

Ha az egyes generációváltások korát átlagosan 25 évre becsüljük, akkor két évszázaddal (8 generációval) korábban egy ember őseinek száma az adott nemzedékben 256 volt. Ennyi sírt még akkor is képtelenség karban tartani, ha a házaspárokat, adott esetben 2-3 generációt közös sírba helyeznek el.

Mindenesetre azt a kevés sírt, amelynek mi viseljük gondját, fontos lenne úgy ápolni, hogy minél nagyobb teret adjunk a természetnek.

A temetők jelentik ugyanis sok helyen az egyetlen, ember által alig bolygatott életteret, ahol kihaltnak hitt vagy védett természeti értékek is otthonra lelhetnek.

Ilyen rezervátumnak számít számos tiszántúli terület, ahol a termékeny talajokat már mind felszántották, és csak a földsáncok, kunhalmok és a temetők mutatják az eredeti növénytársulásokat. A kutatás egyébként több, mint 100 védett növényfajt talált a Kárpát-medence vizsgált temetőkben, számos orchideaféle mellett olyan megkapó nevű fajokkal, mint a nagy pacsirtafű, a Janka-tarsóka vagy a csipkés gyöngyvessző. Utóbbiról, mely egy jégkorszaki sztyeppei reliktum, a botanikusok az ezredfordulóig azt hitték, Magyarországról kipusztult. 2000-ben fedezték fel ismét a pusztamonostori temetőben, a kísérő növények alapján pedig a szakemberek úgy vélik, nem mesterséges betelepítéssel került oda, hanem a háborítatlan környezetnek köszönhetően maradt fenn.

Amit ma megtehetsz

Mit tehetünk mi, még élők a temetők élővilágának védelméért?

Azt gondolnánk, elég, ha nem viszünk művirágot, paraffin gyertyát, műanyag mécsest a temetőbe. Hogy elég, ha élő, gondozásmentes növényt ültetünk a sírra, nem használunk fagy-és alga elleni szereket a sírköveken, nem gyomirtózunk. És igen, ez is fontos.

De sokkal fontosabb a magunk és a még élő szeretteink végső nyughelyéről közösen beszélgetnünk. Átgondolni, milyen emlékőrzési, sírgondozási feladatot, milyen temetői mentalitást szeretnénk majd magunk után hagyni, és hogyan tehetjük ezt a legkörnyezetkímélőbb módon.

Hogy ha már senki se tudja a nevünket, a Természet akkor is szimpatikus, együttműködő kollegaként emlékezzen ránk.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
Csak az egyik szülőnek köszönhetjük az IQ-nkat... na melyiknek?
Döbbenetes felfedezést tettek a Minnesotai Egyetem kutatói: az egyik szülőtől örököljük a gént, amelyik az intelligenciaszintünkért felelős.

Megosztom
Link másolása

Egyik szülő sem értékesebb a másiknál, mindkettő jelenlétére és szeretetére szüksége van egy gyerkőcnek. A gyermeknemzés során sem fontosabb az apa vagy az anya, mindkettőnek köszönhetünk valami fontosat.

Az intelligenciaszintünk mértékéért például csak egyiküket vonhatjuk felelősségre.

A Minnesotai Egyetem kutatói ugyanis megállapították, mitől függ az IQ-szintünk alapja. Persze az intelligenciának számos befolyásoló tényezője van, az örökítő csak az alapokat teremti meg.

A kutatók publikációja arról tanúskodik, hogy az IQ szint nagy mértékben az anya intelligenciájából származik.

Az IQ öröklődésére nagy hatással vagy az úgynevezett kondicionált gén, amelyet az anyák adnak tovább.

Egy korábbi kutatás szerint ezt az intelligenciagént ugyanis az X-kromoszómán hordozzuk, amiből a nőknek kettő van, míg a férfiaknak csak egy. Ez még csak a nagyobb valószínűségre ad lehetőséget, de a kutatók azt is hozzátették, hogy

az apától örökölt fejlett kognitív funkciók génjei automatikusan deaktiválódhatnak.

Az egereken végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy azok, akiknek extra adag anyai génjeik voltak, nagyobb agyat növesztettek kisebb testtel, míg az apai génekkel rendelkezőknek kisebb agyuk volt nagyobb testtel.

A kutatók nem találtak apai géneket az agykéregben,

ahol az érvelés, a gondolkodás, a nyelv és a tervezés zajlik, azok más fontos területeken jelentkeztek.

A minnesotai kutatás kitér arra is, hogy az anya-gyermeke "majomszeretetnek" egyik előnye, hogy az anyjával szoros kapcsolatban álló gyermek később bonyolult feladatokat is könnyebben megold.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A 24 éves modell elvesztette mindkét lábát és „percekre volt a haláltól”, pedig előírás szerint használta a tampont
A modell most figyelmeztetni szeretné a nőket a veszélye.

Megosztom
Link másolása

A 24 éves Lauren Wasser a menstruációja alatt négyóránként cserélte a tampont, hogy dolgozni tudjon. Hamarosan azonban influenzaszerű tünetek jelentkeztek nála, és néhány órán belül percekre volt a haláltól.

A kaliforniai Santa Monicából származó Laurent kórházba szállították, ahol két szívrohamot kapott, a veséi leálltak, és a szövetei elhaltak.

Az orvosoknak nem volt más választásuk, mint amputálni a jobb lábát és a bal lábujjait. Később a bal lábát is elvesztette.

A most 36 éves nő a Life Uncut című podcastban beszélt erről: „Minden olyan gyorsan történt. Az életem 24 órán belül teljesen megváltozott, és nem volt visszaút."

Toxikus sokk szindróma (TSS) alakult ki nála - egy ritka, de életveszélyes állapot, amelyet fertőzés okoz. Ez tampon vagy menstruációs kehely használatakor, vagy fertőzött sebtől alakulhat ki. Az érintettek általában magas lázat, izomfájdalmakat és apró kiütéseket tapasztalnak.

A modell, aki a Louis Vuitton kifutóján sétált és szerepelt a Vogue-ban, a Harper's Bazaarban és a Glamourban, azt mondta: „Mindenkinek tisztában kell lennie a veszéllyel.”

Amikor megbetegedett, annak ellenére, hogy „egy kicsit rosszul érezte magát”, úgy döntött, hogy elmegy a barátaival találkozni, akik azonnal észrevették, hogy nincs jól, és hazaküldték pihenni.

Órák teltek el, és az anyja, aki aggódott, mert nem telefonált neki a szokásos időben, hívta a rendőrséget, hogy ellenőrizzék a lányát.

Megérkezett egy rendőr, aki látta, hogy rosszul van, de nem gondolta, hogy kórházba kellene mennie.

„Rendkívül melegem volt - mondta a nő. - Ekkorra már 41,5 Celsius-fokos lázam lett, ezért minden ruhámat le akartam venni. A kutyám vadul ugrált rám és ugatott. Tudta, hogy valami nincs rendben. A testem kezdett leállni.”

Órákkal később Laurent arccal a földre borulva találták meg, „10 percre a haláltól”. A sürgősségire vitték, ahol szívrohamot kapott, a szervei kezdtek leállni, és másfél hétre mesterséges kómába került.

A kórházi személyzet egy százalék esélyt adott neki a túlélésre, és azt mondták Lauren szüleinek, hogy készüljenek fel a legrosszabbra.

„Nem tudták megérteni, miért haldoklik előttük ez a fiatal, egészséges 24 éves lány”

- mondta.

Lauren, akit a protézisek miatt „az aranylábú lányként” emlegetnek, túlélte a betegséget, és később TSS-t diagnosztizáltak nála.

A bal lábát 2018-ban műtötték meg, mert kínzó fájdalommal élt, és a járást „elviselhetetlennek” találta.

„Az emberek azt hiszik, hogy legyőzhetetlenek, de senki sem sérthetetlen” - mondta.

Lauren, aki most már kizárólag betéteket használ, reméli, hogy történetének megosztásával több ember tudatosul a TSS veszélyeiről.

Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Egy pofonegyszerű trükkel bármelyik kutya vevő lesz a közös szelfizésre!
Ezt a trükköt vesd be, ha jó képet akarsz lőni a kutyádról!

Megosztom
Link másolása

Szeretnél egy jó képet csinálni az imádnivaló kutyádról, vagy egy cuki szelfit magatokról, de a kedvenced még 5 másodpercig sem tud megmaradni egy helyben, és még véletlenül sem hajlandó a kamerába nézni? Hidd el, nem vagy vele egyedül. Nem mindegyik állat fotogén, de könnyen rávehetjük őket arra, hogy megbarátkozzanak a kamerával.

A legegyszerűbb módja ennek az, hogy fogsz egy jutalomfalatot, a kutyus egyik kedvenc játékát, vagy bármi, számára érdekesnek tűnő tárgyat, és közvetlenül telefon fölé helyezed.

Mi történik? A kedvenced felálló fülekkel, érdeklődve nézi, és amíg erre figyel, te akár több szuper képet is készíthetsz róla.

Ugyanez a trükk működik akkor is, ha szelfizni akarsz a kutyáddal. Igaz, így egy kicsit kényelmetlenebb, ha egyszerre kell fognod a kutyust, a telefont és a figyelemlekötő tárgyat.

Ennek megkönnyítésére már több hasznos cuccot is találsz az online webshopokban.

Itt van például a Woofie, ami egyfajta telefonra erősíthető csipesz.

Csak beleteszel egy jutalomfalatot, ráteszed a mobilodra, és a kutyád máris figyelmesen várja, hogy egy cuki képet készíts róla.

Szelfizni is könnyebb ezzel az eszközzel, hiszen elég csak a kutyust és a telefont tartanod.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Monday’s are tough enough. Use a Woofie™️ like @kaydosiberianhusky to easily capture your Fur baby’s attention and the Pawfect Photo!

Model Citizen Pet™️ (@modelcitizenpet) által megosztott bejegyzés,

Egy hasonló mobilkiegészítő a Pooch Selfie is, amit ugyanúgy telefonra kell erősíteni. A különbség csak annyi, hogy a kialakítása miatt jutalomfalat helyett teniszlabda csábítja a kutyust. Miután elkészült a kép, jutalomból megérdemli, hogy játszhasson is vele egy kicsit.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pooch Selfie ™ (@poochselfie) által megosztott bejegyzés,

A Selfie Stick It kutyás verziója szintén egy jó eszköz. Ez nem csíptetős módszerrel működik, hanem egy kis csont alakú "polcra" kell ráhelyezni a jutalomfalatot. Bárhova fel lehet erősíteni, akár üvegre és falra is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pet Selfie Stick-It (@petselfiestickit) által megosztott bejegyzés,

És végül itt van ez a kicsit drágább, de komolyabb eszköz. Előnye, hogy mozgatható, a legtöbb telefonra és tabletre is ráerősíthető, és több mindent bele lehet helyezni a csipesz részébe.

Forrás: Bustle.com

Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Megdöbbentő tény: a tetovált embereknek valamiért erősebbé válik az immunrendszerük
Nem várt eredmény született egy vizsgálat során, kiderült, hogy az esztétikán kívül mást is hozzátesz a szervezetedhez, ha van tetkód.

Megosztom
Link másolása

Már nem okoz feltűnést egy teletetovált kar, lassan mindkét nemnél teljesen elfogadott lett a tetoválás.

Miközben önálló művészeti ággá nőtte ki magát a bőr kivarrása, városi legendák szerint az egészségre is rossz hatással lehet.

Korábban azt állították, hogy öregíti, károsítja a bőrt, azonban egy friss kutatás éppen az ellenkezőt bizonyította be. Az American Journal of Human Biology azt vizsgálta meg, hogy milyen hatást gyakorol a tetováltatás az immunrendszerre. Nos, az eredmény igencsak megdöbbentő, és bizony a tű szerelmeseinek kedvez.

A felmérésben 24 nőt és 5 férfit vizsgáltak, akik éppen életük első tetoválását készítették el. A kutatók a résztvevők immunglobin- és kortizolszintjét figyelték meg - előbbi a vírusokkal szembeni védelemért felelős, míg utóbbi az immunrendszer ellenálló képességét képes elnyomni. A kutatás eredménye első körben nem okozott meglepetést: a többség kortizolszintje megemelkedett, hiszen szervezetüket sokkolta a hirtelen jövő, ismeretlen típusú fájdalom.

Azonban a második alkalomra 180 fokos fordulattal reagált a páciensek immunrendszere: a test már nem sokként fogta fel a tű karcolását, és jóval ellenállóbban reagált.

Az eredmények alapján azon emberek, akik gyakrabban varratnak magukra új mintát, erősebb immunrendszerrel büszkélkedhetnek, és mivel felkészülten fogadják a fájdalmat, nem csak fájdalomküszöbük emelkedik meg, de a stressztűrő képességük. Úgyhogy jó hírrel szolgálhatunk a tetoválások szerelmeseinek: legalább az egészségük miatt nem kell tovább aggódniuk.

Megosztom
Link másolása