8 hónapos baba létére már óriási összegeket keres modellkedéssel
Mindössze öt hónapos volt, mikor a kis MJ modellkarrierbe kezdett. Anyukája, a 27 éves Sarah Lutzker aranyos fotókat küldött különböző ügynökségeknek, akik azonnal meg is látták benne a potenciált.
Később azonban nagyobb cégek is felkérték a kislányt, mint például az Amerikában igen népszerű üzletlánc, a Walmart és a Costco is.
„Mindenki szuper szuper kedves volt a fotózáson, és volt egy animátor, aki szórakoztatta a babákat. A fotózás körülbelül három-négy percig tartott, és sikerült néhány jó képet készíteniük MJ-ről” - emlékszik vissza az első alkalomra Sarah.
Azóta, hogy először állt kamera elé, MJ öt fotózáson vett részt nagy márkáknak, mindössze három hónap alatt ugyanis olyan karriert futott be a kis MJ, hogy azt Palvin Barbi is megirigyelhetné.
Természetesen az anyukája nem költi el ezt a pénzt, hanem letétbe helyezik, és idősebb korában majd hozzáférhet a kislány.
„Nem akarom elvenni a gyerekkorát, hogy modell legyen belőle. Ahogy idősebb lesz, el tudja majd dönteni, hogy akarja-e még ezt csinálni vagy sem.” - tette hozzá az anyukája, még mielőtt valaki elkezd izgulni azon, hogy szegény babának a kamerák vakuja jelenti majd az életet.
A babáról ITT lehet megnézni a képeket.
Forrás: The Sun