SZTÁR
A zenészről exfelesége posztolt egy fotót, amin Rod Stewarttal és a királlyal láthatók. A sztár egy januári interjúban beszélt arról, hogy gerincsérülése óta komoly fájdalmakkal küzd.
SZTÁR
A tömeg azonnal reagált, valaki még egy kabátot is próbált ráadni a folt eltakarására. Az uralkodó azonban a babonára hivatkozva inkább elviccelte a dolgot.
SZTÁR
A 44 éves Meghan Markle egy fekete maszk mögül mosolygott a Los Angeles-i gyermekkórház kis betegeire, miközben velük színezett. A látogatás után kiderült, miért utazik hamarosan a világ másik felére.
SZTÁR
Soha nem felejtette el, honnan jött, és amióta csak lehetővé teszi a vagyona, különböző egészségügyi és oktatási programokat finanszíroz.
SZTÁR
Diana nyomdokain jártak: Vilmos herceg ugyanoda vitte el Györgyöt, ahová őt vitte az édesanyja 32 évvel ezelőtt.
SZTÁR
Egy fanyalgó komment indította el a lavinát, amire egy anyuka rajongása tette fel a koronát. A bevételből tavaly okostáblát vettek, idén ismét iskolákat támogatnak.
SZTÁR
A hercegi pár a londoni Royal Albert Hallban tartott jótékonysági eseményen vett részt, és találkozott a híres medvével is.
SZTÁR
A Grammy-díjas sztár egy díjátadón esett neki a szupergazdagoknak, majd bejelentette, hogy milliókat adományoz. A Tesla-vezérnek ez már sok volt, és sértő megjegyzést tett az énekesnőre.
SZTÁR
A milliárdost már nem teszik boldoggá a tárgyak, ezért másban keresi az örömöt. Azt mondja, a mások arcán látott boldogság villanyozza fel igazán.
SZTÁR
A Bátor Tábor Alapítvány online jótékonysági aukciót szervez, amelynek bevétele a kórházi programjukat támogatja.
SZTÁR
Óriási a káosz a szervezet körül, és még az a kérdés is felmerült, van-e egyáltalán jövője Harry kilépésével és a botrányok által övezve.
SZTÁR
Tompos Kátya betegsége sokkolta az országot, mindenki azt szeretné tudni, hogy van a művésznő.
SZTÁR
A rák egy olyan ritka típusa támadta meg, amire itthon nem érhető el megfelelő kezelés. Most megható posztban reagáltak a kezdeményezére.
SZTÁR
Simon Cowell, a Britain’s Got Talent leghírhedtebb zsűritagja, rengeteg face palm mém közkedvelt szereplője a színpadra lépve fakadt sírva.
Népszerű
Ajánljuk