FONTOS

Keményen odaszúrtak Ernyey Bélának a 38 évvel fiatalabb felesége miatt

„Normális, hogy Ernyey Béla 38 évvel fiatalabb felesége lemondott a jogászkarrierjéről, mert a férje megkérte rá? Szerintem nem az!”

Megosztom
Link másolása

Érdekes és tanulságos vitát váltott ki egy debreceni vállalkozó a Facebook-oldalán.

A téma az olyan párkapcsolat volt, amelyikben kifejezetten nagy a korkülönbség. Ehhez példaként Ernyey Béla és Balaton Dóra házasságát hozta fel példaként.

Mint azt sokan tudjátok, a 81 éves színész 2009-ben kötött házasságot a nála 38 évvel fiatalabb Balaton Dórával.

Több interjút is adtak a kapcsolatukról, szívesen nyilatkoztak tévéműsorokban is, mivel sokakat érdekelt, hogyan működtethető egy párkapcsolat ekkora korkülönbséggel.

A vállalkozó a Facebook posztban ezzel a kérdéssel indított:

"Normális, hogy Ernyey Béla 38 évvel fiatalabb felesége lemondott a jogászkarrierjéről, mert a férje megkérte rá? Szerintem nem az!"

Úgy véli, az, hogy a pár 15 éve sülve-főve a nap 24 órájában együtt van, annak köszönhető, hogy Ernyey Béla a kapcsolat elején arra kérte az akkor még huszonéves fiatal nőt, hogy tegye félre a karrierjét. Így minél több időt tölthetnek együtt.

"Lemondott a karrierjéről. Jogász volt, most pedig Ernyey Béla mindenese. Személyi asszisztens, menedzser, kéziratolvasó. Én elhiszem, hogy a gazdag színész esetleges halála után sem lesznek anyagi gondjai a hölgynek, szóval nem valószínű, hogy vissza kell mennie ügyvédbojtárnak valahova, hogy előteremtse a megélhetésére valót, de mégis, nekem furcsa az, hogy valaki nem kis munka árán elvégez egy jogi egyetemet, aztán hagyja az egészet a francba, mert a párja nem bírja elviselni, ha ő a hétköznapokat, mint bármelyik normális ember, a munkahelyen tölti"

- írja a posztban.

"Ha nálunk lenne egy ilyen szerelmi kapcsolat a családban, akkor én nagyon félteném a gyermekem a jövőben várható magánytól meg csalódástól, és haragudnék arra az emberre, aki saját maga leélt egy teljes értékű felnőtt életet, bejárt egy sikeres karrierutat, majd ugyanezt a gyerekemtől azért vette el, hogy neki jó társaságban teljenek a szépkorú évei. Mi ez, ha nem önzőség?"

Mint arról az nlc.hu beszámolt, Ernyey Béla reagált a leírtakra.

"Leszögezem, hogy a mondatok szerzőjével soha nem találkoztam, így semmilyen személyes konfliktus nem áll annak a hátterében, hogy az illető azóta üldöz minket, amióta Dórival elkövettük azt a ‘bűnt’, hogy egymást választottuk. Mert a jelenség, hogy a kapcsolatunkat pellengérre állítja, sajnos, nem új keletű. Így ezen nem is lepődöm meg, mégis elszomorít, hogy újra és újra megtapasztalom, hogy amíg én egész életemben igyekeztem úgy élni, hogy senkit ne zavarjak, addig velem kapcsolatban jó páran nem érzik az etikai határokat"

– mondta Ernyey Béla.

A vállalkozó kommentjében indokolta meg újra, miért írta a posztot:

"Sajnálom, hogy vannak, akik rosszindulatúnak tartják a mai bejegyzésemet, pedig nem a bántó szándék vezérelt, és nem állítottam semmiféle „bulváros” valótlanságot az írásomban! Nem kérdőjelezem meg Ernyey Béla és Dr. Balatoni Dóra szerelmének tisztaságát vagy azt, hogy ez a két ember őszintén jól érzi magát együtt! Nem ez a kérdés. Én csak arról írtam, - két hasonló korú lány édesapjaként -, hogy engem szülőként megrémítene, ha a gyermekem hozna egy hasonló döntést, mert attól félteném, hogy túl nagy áldozatot hoz a karrierje és a magánélete tekintetében, olyan áldozatokat, melyek súlyát talán csak utólag értené meg, amikor ez a nagyszerű szerelem valamiért véget ér."

Ti mit gondoltok a témáról?

Via nlc.hu

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Hazudik a munkáról a popkultúra, és mi nők ebben növünk fel
A filmek, a bestseller regények, a gyerekjátékok teljesen mást tanítottak nekünk, mint ami a valóság. A női karrier ezekben mindig előkészítése csak az igazi sikernek: a férfi megtalálásának.

Megosztom
Link másolása

Egy nehéz nap végén könnyű ott ragadni a képernyő előtt, és belemerülni valami romantikus film kellemesen kiszámítható sztorijába, vagy az álommunkát bemutató fordulatos sorozatba, ahol nő a főszereplő. Azonosulni vele, és közben egészen mélyen magunkévá tenni a gondolatot, hogy a női lét lényege épp ez. Hogy egy nőnek a munka mást jelent.

Mik a legnagyobb átverések ezekben a filmekben?

Jó kérdés, hogy árt vagy segít, ha ebben a hazugságban növünk fel. A popkultúra, beleértve a filmeket, bestseller regényeket és gyerekjátékokat, gyakran idealizált és leegyszerűsített képet fest a női karrierről. Ez aztán eléggé nagy hatással van a nők életre és karrierre vonatkozó elvárásaira és ambícióira is.

Csakhogy egy nő karrierje sokkal több, mint a popkultúra által sugallt előkészület az igazi siker - a férfi megtalálása - felé.

A romantikát előtérbe helyező történetek azonban gyakran követik azt a mintát, hogy a főszereplő kezdetben nagy hangsúlyt fektet a karrierjére, a szakmai sikereire, de végül rájön, hogy a valódi boldogság a házasságban rejlik.

A nők mindig is dolgoztak (csak nem fizették meg őket érte). De amióta létezik a dolgozó nő fogalma, azóta a popkultúra is úgy tekint rájuk, mint remek történeti elemre.

A filmek női főszereplőinek fiktív jóléte és önállósága a nők nagy többsége számára nem valóság.

Ugyanúgy, ahogyan az Emily Párizsban című, a 2020-as évek Franciaországában élő expat kalandjai a reklámszakmában is csak a fantázia szüleményei.

Az a gardrob és az a lakás egy közösségi média menedzser fizetéséből?? Az nem csak Magyarországon, de még Franciaországban is elképzelhetetlen lenne.

Közben a film nem csak azt befolyásolja, hogyan látják magukat a nők (vagyok-e olyan vékony és cuki, mint Emily), hanem azt is, hogy milyen célokat és álmokat tartanak elérhetőnek. Hatására a fiatalok, akik még keresik a helyüket, előbb adják fel és lépnek le a munkahelyeikről, hiszen a filmet nézve elhiszik, hogy az a normális élet. Nem veszik észre, hogy irreális célokat tűztek maguk elé.

A forgatókönyvírók imádják a vállalatoknál dolgozó női karaktereket.

Gondoljunk csak a klasszikus dolgozó nőre, az eredeti Dolgozó lány című filmre.

A film állítólag azoknak készült, akik valaha is megpróbáltak már győzni - Dolgozó lány, 1988

Melanie Griffith a nyolcvanas évek végén a szexista főnöke ellen harcoló titkárnőt alakítja benne. A mozi egyetlen erénye az volt, hogy képes volt felhívni a figyelmet arra a mélyen gyökerező nőgyűlöletre, amely annyi sok nő munkahelyi tapasztalata volt akkoriban - és sokszor még most is. Két évvel később egy másik fajta dolgozó lányról készült film, Julia Roberts a Micsoda nő!-ben egy teljesen másik világot idealizált.

Az ő munkahelyi tapasztalatai a kliensével, Richard Gere-rel teljesen idegenek sok valódi szexmunkás életétől. Sőt. Elképzelhetetlenek.

Vagy ott van a popkultúra egyik legelső dolgozó női ikonja, akivel elég sokan már kisgyerekként találkoztunk: a Barbie baba. A baba első melója 1959-ben egy tinédzser divatmodellség volt, később szép karriert futott be mint tengerészgyalogos őrmester, delfinidomár, űrhajós - ez a fiatal lányoknak szánt játék már évekkel azelőtt áttörte a nemek közötti korlátokat a foglalkoztatásban, mint a legtöbb nő a saját munkahelyén. Már az 1960-as években létezett főnök Barbie, 1992-ben még elnökjelölt Barbie is került a boltok polcaira - harminc évvel azelőtt, hogy Amerikának női haditengerészeti parancsnoka lett volna. Volt egyfajta könnyedség a Barbie karrierjében, ami azt a látszatot keltette, hogy a társadalmi mobilitás és a munkahelyi előmenetel olyan könnyen elérhető, mint egy új ruhát felvenni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Barbie (@barbie) által megosztott bejegyzés

Egy másik klasszikus is szépen kiszínezte a nők munkával töltött életének keményebb valóságát. Andie Az ördög Pradát visel című filmben tökéletes példa erre:

miközben az ő tapasztalatait nézve a hideg futkosna bármely HR-es kolléga hátán, végül szinte kívánatossá lesz mindaz amin keresztül megy, szinte meg is győznek minket arról, hogy elviselni a megaláztatást és a visszaéléseket: megéri.

De ne menjünk a tengeren túlra, közelebb van a brit Bridget Jones, akinek románca a főnökével, Daniel Cleaverrel (Hugh Grant) a hatalmi dinamika elképesztő aránytalanságát romantikázza, amelyet ma már a #MeToo világában nem kell szó nélkül elfogadnunk.

A romantikus vígjátékok végzik el a munka nagyját

A dolgozó lány karaktere tömegével jelenik meg a romantikus vígjátékokban, ahol a női karrier mindig csak előkészítése az igazi sikernek: természetesen a férfi megtalálásának. Azzal, hogy a popkultúra ezt a narratívát hangsúlyozza, erősíti azokat a társadalmi elvárásokat, amelyek szerint a nőknek elsősorban a családi életre kell koncentrálniuk, és hogy a karrier csak másodlagos lehet számukra.

Azt is sugallja, hogy a nők szakmai törekvései és ambíciói csak ideiglenesek, változékonyak és úgy is elmúlnak.

Hogy a valódi boldogság csak a házasságon keresztül érhető el. Ez aláássa a nők megbecsülését a munkahelyen, zárójelbe teszi az elért sikereiket és azok jelentőségét.

A Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt című romantikus film főszereplője pillanatok alatt feladja a karrierjét, a forgatókönyv szerint számára a komoly újságírói pálya egyáltalán nem Pulitzer-díjhoz, hanem Mathew McConaghey karjaiba vezet.

Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt, 2003 - legalább díjakat nem kaptak

Ha ez ellentmondásosnak tűnik, az nem véletlen. Furcsa módon ezek a filmek azt mutatják be, ahogyan mindannyian érezzük magunkat a munkával kapcsolatban. Imádjuk, utáljuk, ez az, aminek szentelni akarjuk az életünket, vagy a legutolsó dolog, amit csinálni szeretnénk. De ez az érzés nem független attól, amit egész életünkben látunk-hallunk a popkultúrát fogyasztva. Ráadásul ez az ábrázolás nem csak a nőknek árt, hanem a férfiaknak is, akiket gyakran csak mint pénzes fickót vagy jópasit, azaz minden nő álmát mutatnak be, ezáltal nehezítve az ő helyzetüket a való életben, ahol nem minden fickó pénzes, de a többség elhiszi magáról, hogy ha nincs pénze, már labdába sem rúghat a lányoknál.

Ez pedig visszavezet az Emily Párizsban sorozathoz.

Az ő élete, annak ellenére, hogy egy olyan közegben zajlik, ahol elméletileg hús-vér női karakterek is dolgozhatnának, ugyanolyan távol áll a tényleges tapasztalatoktól, mint a Micsoda nő! szexmunkásáé.

Elképesztően költséges az életmódja, és minden, ami a reklámügynökségi munkaadójánál történik, csak egy B-terv része, ami leginkább azért létezik, hogy megkönnyítse az életében zajló összes többi változást, a barátságoktól kezdve az internetes hírnév megszerzésén át a romantikus pillantásokig a szexi szakáccsal. A valóságban egy marketingesre sokkal kevesebb, a munkaadó által fizetett dél-franciaországi kiruccanás vagy elegáns estély jut párizsi kastélyokban, mint ahogyan Emily élete sugallná.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Emily In Paris (@emilyinparis) által megosztott bejegyzés

A munka nem egy, a sok választható opció közül

A legtöbb igazi dolgozó lány számára a munka sokszor frusztráló, unalmas, messze van attól, amit Barbie súgott a fülünkbe 5 éves korunkban. A nők, akik a valóságban élnek, a munkát nem az élet háttéralkalmazásaként fogják fel, számukra ez maga az élet - nem azért, mintha egy mindent felemésztő szenvedély lenne, hanem a stressz, a végtelen munkaidő és a kiégés miatt, amelyeknek szükségszerűen mindent áldozatul dobunk. Barátságokat, szerelmeket, hobbikat.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy arra vágynánk, hogy végre láthassunk egy 30-as nőt a képernyőn, aki otthonról, melegítőnadrágban dolgozik, Zoom hívásokkal és kisgyerekkel zsonglőrködik, miközben a boomer főnöke arra kéri, hogy még egyszer mutassa meg neki, hogyan kell egy GIF-et beilleszteni egy chatbe. Ehhez elég bekapcsolnunk Zoom közben a kamerát.

Mégis, legalább a lányaink miatt fontos lenne, hogy a dolgozó nők ábrázolása árnyaltabb legyen, persze szórakoztató, de a valóságtól ne ennyire nyomasztóan elrugaszkodott.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Ez a meglepő tünet egy hónappal is megelőzheti a szívrohamot a nők esetében
Nem csak mellkasi szorítás és zsibbadó bal kéz van a világon. Különösen nők esetében.

Megosztom
Link másolása

Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség tudományos folyóiratában megjelent új tanulmány kiemelte, hogy a szívbetegség a nők vezető halálozási oka lett, és fontos lenne, hogy a figyelmeztető jelekre nagyobb hangsúlyt fektessenek az ellátásuk során.

Eközben a Brit Szív Alapítvány megállapította, hogy

bár a nők körülbelül fele annyiszor kapnak szívrohamot, mint a férfiak, mégis kétszer olyan halálos számukra.

Kutatásuk azt is megállapította, hogy egy nő 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel kap rossz diagnózist a szívrohamot követően.

Ezzel együtt megállapították, hogy a szívrohamot elszenvedő nők nagyobb valószínűséggel kérnek későn orvosi segítséget, mert nem ismerik fel a tüneteket.

Ez azt jelenti, hogy a nők ritkábban jutnak időben életmentő kezeléshez, és kisebb valószínűséggel írnak fel nekik olyan gyógyszert, amely megelőzhetné a második szívrohamot.

Bár a mellkasi fájdalom a szívroham gyakori tünete, és talán a legkönnyebben felismerhető, a tanulmány szerint a nők 39 százaléka tapasztalt emésztési zavarokat a szívrohamot megelőző hónapban - írta meg a LadBible. Ez azt jelenti, hogy az emésztési zavarok lehetséges korai figyelmeztető jelekként szolgálhatnak.

Azonban nem ez a leggyakoribb, amire érdemes lehet odafigyelni. A tanulmány szerint 10-ből több mint hét nő szokatlanul fáradtnak érezte magát a szívrohamot megelőző hónapban.

Mintegy felük tapasztalt alvászavart, míg 10-ből valamivel több mint négyen légszomjat éreztek. A tanulmányban több mint 20 000, 45 és 79 év közötti ember vett részt, összesen 11 éven keresztül.

A szívbetegség kockázatának csökkentésére vonatkozó tanács szerint a legnagyobb életmódbeli változás, amit valaki véghezvihet, a dohányzásról való leszokás volt. A megfelelő étrend is segített, ez azt jelenti, hogy a gyümölcsökkel, zöldségekkel, hüvelyesekkel, diófélékkel, alacsony zsírtartalmú tejtermékekkel, teljes kiőrlésű gabonafélékkel és halakkal teli menüvel meg lehet előzni a bajt.

Ezen kívül a nők nagy része nem szeretne feleslegesen zavarni senkit a problémáival, ezért is késlekedik a segítség kéréssel. Pedig lényegesen jobb esetleg feleslegesen kivizsgáltatni magad, mint várni és végül meghalni.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Lassan már egy 10 oldalas szöveget is képtelenek elolvasni a mai egyetemisták, nemhogy ennél hosszabbat
Amerikai oktató panaszolta el, hogy az okostelefonok miatt a hosszabb szövegektől nem csak megrémülnek a diákok, de nem is értik meg.
Fotó: Unsplash - sassy.hu
2024. február 21.


Megosztom
Link másolása

Veszélyben az értő olvasás.

Az illinois-i North Central College adjunktusa, Adam Kotsko szerint az olvasási készség romlása már nem csak a kisiskolások, hanem egyetemi, főiskolai hallgatók esetében is aggodalomra ad okot.

A tanár, aki humán tárgyakat oktat, az elmúlt öt év alatt tapasztalta ezt a tendenciát, hogy diákjai egyre rövidebb szöveget tudnak csak elolvasni.

Pályafutása során a 30 oldalas olvasmány volt az alap. Ma viszont már egy 10 oldalasnál hosszabb szövegtől is megrémülnek a diákok, és úgy tűnik, és 20 oldalnyi szöveget is úgy képesek csak elolvasni, hogy nem igazán értik a lényeget.

(A jelenség, amit az oktató leír, sok esetben inkább a funkcionális analfabétizmushoz áll közelebb.)

Az egyik oka a problémának az, hogy felerősítette a tanulási nehézségeket a koronavírus-járvány miatt elrendelt karantén - emlékezzünk, ekkor számos helyen digitális oktatásra tértek át -, de a probléma gyökerei ennél mélyebbre nyúlnak.

Az egyetemista diákok egyre kevésbé hajlandók hosszabb olvasmányokkal foglalkozni, ami kihívást jelent az oktatók számára. Véleménye szerint az okostelefonok elterjedése és az olvasásra fordított idő csökkenése között lehet összefüggés.

Ugyanennyire felelősnek tartja az úgynevezett "tesztig tanítsunk" pedagógiai stílust is, amely nem arra ösztönzi a hallgatókat, hogy mélyen elolvassák a szöveg tartalmát, hanem hogy minél gyorsabban kiszűrjék a fontos információkat.

A problémára az is rávilágít, hogy a tanárok alkalmazkodnak a visszajelzésekhez és rövidebb olvasmányokat adnak fel, amelyek a szabványosított tesztekre való felkészülést szolgálják, de nem segítik az oktatás fő céljait.

Az adjunktus felhívja a figyelmet arra, hogy fontos lenne aktívan támogatni a diákokat a hosszabb elbeszélések és szövegek értő olvasásában, mivel ez elengedhetetlen. Szaktól és oktatási szinttől függetlenül.

Forrás: futurism.com


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
„Kis híján nővé operáltak, mert depressziós voltam” - meghökkentő történet a kilátástalanságról
Világhírű fotós fiaként született, az élet napos oldalán nőtt fel, majd találkozott valakivel, aki megmutatta neki, milyen a pokol.

Megosztom
Link másolása

A középkori festményeken a pokol egy ritka undorító hely, ahol patás, gonosz ördögök válogatott módszerekkel kínozzák a bűnösöket. A valóságban a pokol teljesen máshogy nézhet ki. Például egy normális lakás is lehet, benne a házastárs, és még valami. Félelem, gyanakvás, agresszió, mindez állandóan, vagy kis megszakításokkal váltakozva. És nem a bűnösök szenvednek. Legalábbis Sascha Bailey esetében biztosan nem. A világhírű fotós, David Bailey (ő fotózta Diana hercegnőt de a Rolling Stones-t is) fiaként korábban el sem tudta képzelni, hogy az életben gonosz dolgok is történhetnek. Ezért volt védtelen. Aztán a kiúttalanság és bántalmazás hatásra súlyosan depressziós lett. Sascha olyan kétségbeesett volt, hogy azt fontolgatta, véget vet az életének.

Ekkor az internetes chat-szobákban meggyőzték arról, hogy van más kiút is a kétségbeeséséből: átváltozhatna nővé.

Ezek szerint a 29 éves, művészeti kurátorként dolgozó férfi egy életen át azt érezte, hogy rossz testbe született?

Azt állítja, hogy nem. Az a gondolat, hogy nővé operáltassa magát, akkor kezdett körvonalazódni benne, amikor egy nehéz és bonyolult házasságban élt, ami miatt olyan mély depresszióba esett, hogy még az ágyból is alig tudott kikelni. Egyetlen menekülésként az öngyilkosság jutott eszébe. Az interneten barangolva egy netes chat-szobába keveredett, ahol azt javasolták neki, hogy inkább operáltassa át magát nővé.

„A műtét jó módja lett volna annak, hogy megöljem magam anélkül, hogy meghalnék, mert annyira elégedetlen voltam az életemmel”

- mesélte DailyMailnek. - Azt gondoltam, hogy ha ezt bevállalom, az mindent megváltoztathat, teljesen új emberré válhatok.”

Sascha annyira meg volt győződve arról, hogy ez a helyes út, hogy nem is akart tovább várni. Hogy felgyorsítsa a folyamatot, felkeresett egy magánorvost, aki minden további nélkül megerősítette őt abban, hogy rossz testbe született, hogy transznemű, és rögtön fel is írta neki a női hormonokat, amelyekre ahhoz volt szüksége, hogy később női testben élhessen tovább.

Aztán közbejött valami. Szerelmes lett. Új partnere, a 32 éves fotós Lucy Brown visszarántotta őt az életét megváltoztató és - most már úgy gondolja - az életét tönkretevő beavatkozástól. Ha azt mondjuk, hogy mélységesen hálás, az enyhe kifejezés. Valójában hatalmas megkönnyebbülést érez, és ez az oka annak, hogy rendkívüli nyíltsággal beszél erről a durván személyes témáról. Eltökélt szándéka ugyanis, hogy tapasztalatait megossza a világgal, és azokkal, akik esetleg hasonló cipőben járnak, mint ő.

„Úgy érzem, óriási probléma a nemi diszfória túldiagnosztizálása - mondja Sascha. - Nyilvánvaló, hogy egyesek számára ez egy nagyon valós, nagyon súlyos probléma, de

szerintem vannak olyanok is, akik hozzám hasonlóan igazából nem transzneműek, csak hihetetlenül boldogtalanok, és a nemi átalakító műtét az egyik módja annak, hogy új személlyé változtassák magukat,

és erről a változásról azt gondolják, hogy majd mindent megold az életükben. Hogy ennek az új személynek nem lesznek meg a régi problémái, vagy nem kell megfelelnie a régi társadalmi elvárásoknak. De persze ez nem teljesen igaz.”

Sascha tudja, hogy azzal, hogy ilyen nyíltan beszél, rosszindulatú támadások célpontjává válhat. „De azt senki sem mondhatja, hogy nem saját tapasztalatból mondom mindezt. Csak arról beszélek, amit ismerek” - állítja szomorúan.

Sascha jómódú családban nőtt fel. Édesapja, a híres fotós Lady Dianán túl a legszebb színésznőket és modelleket fényképezte, sőt, Catherine Deneuve hét éven át a felesége is volt (egészen addig, míg a szép színésznő teherbe nem esett Marcello Mastroiannitól, de ez egy másik írás témája). A már 86 éves David Bailey portfóliója tehát rendkívül izgalmas divat-, royal- és sztár-portrékból áll.

Sascha Bailey családjával. Szülei és bátyja, Fenton társaságában

Sascha édesanyja szintén Catherine - de ő a fotós negyedik felesége, Catherine Dyer - szintén híres modell. A fiú idősebb testvéreivel, Fentonnal és Palomával együtt bohém és kiváltságos körülmények között nőtt fel London és a család vidéki birtoka között ingázva. Szeretetben éltek, ma is rendkívül közel állnak egymáshoz.

„Fantasztikus volt a szüleimmel felnőni - mindketten inspiráló emberek”

- meséli a lapnak, és boldogan emlékezik vissza még a hétköznapokra is, melyek során a legnagyobb sztárok voltak bejáratosak hozzájuk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sascha Bailey (@baileysascha) által megosztott bejegyzés

Sascha magániskolába járt, mert kiderült, hogy diszlexiás. A londoni speciális iskolát 16 évesen fejezte be. Egy éven belül (mert örökölte édesanyja törékeny alkatát és szép hajszínét), már le is szerződtette őt egy neves divatcég. Modell lett.

„Lázadó korszakomat éltem, és szabad akartam lenni, a saját dolgaimat akartam csinálni” - mondja.

19 évesen aláírt egy több hónapos japán szerződést. Nagyon jól érezte magát Tokióban, és miután visszatért Londonba, egy közös barátján keresztül találkozott Mimi Nishikawa japán ügyvédnővel. A nő 20 évvel volt idősebb nála, de ez nem volt akadály, szinte azonnali egymásba szerettek.

„Vonzó és elbűvölő volt, és egyszerűen összejöttünk - idézi fel most, 10 évvel később a megismerkedésük körülményeit. - Azt hiszem, mindketten egy kicsit magányosak voltunk, és talán emiatt egymásra találtunk.”

A korkülönbségről így nyilatkozott: „Néhányan felhúzták rá a szemöldöküket, de őszintén szólva ez a része a dolognak nekem soha nem volt érdekes, és most sem az.”

A kapcsolat mindenesetre elképesztő gyorsasággal bontakozott ki: három hónapon belül a pár már az anyakönyvvezető előtt állt, mindössze két tanú - Sascha legjobb barátja és Mimi szobatársa - jelenlétében, a barátok és a család aggályai ellenére.

Feleségével, a 20 évvel idősebb Mimivel tíz évig élt együtt.

„Rengetegen mondták, hogy ez a házasság rossz ötlet, de amikor az ember ilyen zónában van, akkor nem látja ezt át - mondja. -

Tudom, hogy az emberek aggódtak, bár apám csak nevetett és azt mondta: 'Csinálj, amit akarsz'. Ő nagyjából ugyanennyi idősen nősült meg először, szóval mit is mondhatott volna?”

A házasság eleinte elég boldog volt, a pár a kelet-londoni Whitechapelben telepedett le. Idővel azonban egyre mérgezőbbé vált a helyzet.

„Eljutottunk arra a pontra, amikor már elég szörnyű volt - mondja. - Rengeteg probléma merült fel, ráadásul Mimi nem is volt túl kedves” - így fogalmaz egy angol úr.

Sascha egyre boldogtalanabbá és elszigeteltebbé vált, már nem tudott megbízni senkiben, a családjában és a barátaiban sem.

„Az ember egy képzeletbeli ketrecbe zárja magát amikor ilyen helyzetben van, és elkezd kitalálni mindenféle indokot, hogy miért nem szabadulhat ki onnan - mondja. - Bizonyos értelemben egy ilyen helyzetben rabszolgasorba taszítod magad.”

A házassága hiába volt rossz, a fiúban nem merült fel a válás gondolata. Ehelyett 2019 végén azt javasolta a feleségének, hogy költözzenek Japánba, hogy új életet kezdhessenek. Hátha ott minden jobb lesz. Tokió külvárosában telepedtek le, de hiába a környezetváltozás, a dolgok csak tovább romlottak. Ő még elszigeteltebb lett, a helyzet pedig egyre tarthatatlanabb.

Sascha ott, Tokióban kezdett bele a tranzícióba. 2022 szeptemberére ugyanis annyira boldogtalan volt, hogy nem látta már értelmét az életének, nem látott kiutat, jövőt, és komolyan azt fontolgatta, hogy öngyilkos lesz.

„Írtam egy üzenetet - árulta el. - Még mindig megvan a telefonomon. Az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Ezután hosszú ideig ki sem tudtam kelni az ágyból.”

Ekkor, a depressziója legmélyén kezdett megérni benne a nemváltoztatás gondolata. „Ez az ötlet egyre csak nőtt és nőtt. Úgy éreztem, ez a módja annak, hogy ne kelljen megölnöm magam, hanem valaki mássá váljak.”

Menekülőútnak érezte kilátástalan helyzetéből. Ez a meggyőződése egyre csak erősödött azokban az internetes chatszobákban, amelyeket elég gyakran látogatott. Ezekben a tranzícióról úgy beszéltek, mint egy új életre szóló jegyről.

„Mintha ez lenne a végső módja a problémáid megoldásának: azt mondják neked, hogy minden ami rossz veled kapcsolatban, erre az egy dologra fut ki, és ha ezt az egy dolgot meg tudod változtatni, akkor utána minden tökéletes lesz”

- fogalmazott Sascha. Miután 2022 szeptemberének vége felé meghozta a döntést, hosszú idő után először végre felszabadultnak érezte magát: „Amikor eldöntöttem, hogy transz vagyok, nagyszerűen kezdtem érezni magam, mert úgy voltam vele, hogy végre egy értelmes cél felé haladok, valami elérhető felé. Ha ezt az utat követem - szedem a hormonokat, elvégeztetem a műtétet -, akkor eljutok majd oda, ahová kell. Amikor az ember annyira elveszett, mint én voltam, ez megváltoztatja a játékszabályokat.”

Elment egy japán magánklinikára, ott találkozott egy pszichiáterrel, aki transzneműként „diagnosztizálta”.

„Tíz percig tartott az egész - mondja. - Ő küldött el egy sebészhez, és kaptam egy doboz HRT (hormonpótló terápia) tapaszt, majd útnak indított. Sosem szerettem a félmunkát, így a tervem az volt, hogy elég keményen nekilátok és teljesen átműttetem magam” - mondja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sascha Bailey (@baileysascha) által megosztott bejegyzés

Elképzelte, hogy szoborszerű szőke szépséggé válik csodálatos idomokkal és hosszú szőke hajjal. „Hoztam a teljes Barbie-klisét - ahogy most fogalmaz, és hozzáteszi: - Valójában van egyfajta irónia ebben; nem menő ragaszkodni a sztereotípiákhoz, hacsak nem vagy transznemű.”

Talán a sors keze, a karma vagy mi játszott közre, de a házasságában a döntése után hirtelen elfajultak a dolgok, és ez megakadályozta abban, hogy eljusson a műtétekig. A klinika felkeresése után pár nappal Sascha Londonba menekült.

„Őszintén úgy éreztem, hogy ha nem jövök el, valami katasztrofális dolog fog történni velem - mondja. - Úgyhogy eljöttem.

Volt összepakolva egy menekülő táskám egy szekrényben, amiről Mimi nem tudott, és másnap reggel fogtam a táskát, és egyenesen a repülőtérre mentem, a terminálon vettem meg a Londonba szóló repülőjegyet.”

A szüleinél keresett menedéket, és azt mondja, hogy ők, valamint mindenki, akit ismert, hihetetlenül támogatta, amikor elárulta, hogy azt tervezi, nővé operáltatja magát. „A végletekig támogattak. Anyukám eleinte egy kicsit zavarodott volt, de határozottan mellém állt, ahogy a bátyám is, és a nővérem is szuperül támogatott - mondja. - Ez egyfelől csodálatos, de úgy érzem, hogy ilyenkor ott van a háttérben egy másik dolog - szinte olyan, mintha a társadalom pisztolyt tartana a fejedhez: Ha nem támogatod a dolgot, akkor transzfób vagy; nincs középút.”

Sascha terveit aztán az egészségügyi rendszer működése lassította le. Addig nem kezdte el a hormonterápiát, amíg nem tudta biztosan, hogy az otthoni egészségbiztosítási rendszerben hozzájut-e majd a második havi adagjához. Csakhogy Angliában sem könnyű bejutni egy orvoshoz, nehezen tudott időpontot szerezni. Hazaérkezésekor úgy nézett ki, mint a poszt második kepén. Egy évvel később már újra saját magára hasonlított:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sascha Bailey (@baileysascha) által megosztott bejegyzés

„Úgyhogy azt hiszem, mondhatjuk, hogy az NHS lassúsága megmentett engem” - mondja mosolyogva. Hazatérése után, a támogató családdal a háta mögött több ideje volt átgondolni a helyzetét. Rájött, hogy a nemi identitásának megváltoztatása nem fogja megoldani a belső problémáit. Pszichológushoz kezdett járni.

Poszttraumás stresszt diagnosztizáltak nála, ami a házassága során átélt szörnyűségek következtében alakult ki.

Azt mondja, két dologra jött rá: „Az egyik, hogy valójában nem tudom, milyen érzés nőnek lenni, mert sosem voltam az, így az, hogy kimondjam: "Ó, nőnek érzem magam", abszurd. A második dolog, amire rájöttem, hogy nem kell megváltoztatnom a külsőmet attól, hogy belülről úgy érzem magam, mintha nő lennék. Csak meg kell békélnem vele.”

Mindez nem volt könnyű. Miután egyszer már átjárta az, amit ő „nemi eufóriának" nevez - vagyis az az érzés, hogy a depressziójára van kézenfekvő, külső „megoldás” -, most szembe kellett néznie a valósággal.

„Ez azt jelentette, hogy ténylegesen szembe kellett néznem a problémáimmal, és ez még inkább padlóra küldött”

- mondja. Bár már sokkal jobban érzi magát, bevallása szerint még mindig eléggé elveszett.

„Bármilyen traumatikus élménnyel való megküzdés időbe telik - mondja. -

Fel kell dolgoznom azt a tényt is, hogy tíz év eltelt az életemből, elvesztettem az otthonom, felépítettünk együtt egy művészeti céget a feleségemmel és ez is eltűnt.”

De a családtól és a barátoktól kap időt arra, hogy nyalogassa a sebeit. „Jelenleg a szüleimmel élek, és ők nagyon megértőek” - mondja. Ahogy új párja, Lucy Brown is, aki szeretetteljes, nem ítélkező támogatást nyújt neki. „Lucy sok szempontból megmentette az életemet - mondja. - Ő egy fantasztikus ember.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lucy Brown (@sweetlucybrown) által megosztott bejegyzés

Saschának újra vannak tervei. Hamarosan önálló lakásba költöznek és egy művészeti kiállítás kurátora lesz.

„Hála Istennek, hogy nem kezdtem el szedni a hormonokat, mert azzal már néhány hónapon belül a meddőséget kockáztatod, és a gondolat, hogy nem lehet gyerekem, elviselhetetlen. És ez rávilágít arra a tényre is, hogy 15 és 16 éves gyerekeket kérünk, hogy maguk döntsenek arról, akarnak-e majd később gyereket, és ez egyszerűen nem helyes.”

Sascha tudja, hogy az ő sztorija nagy visszhangot keltett az Egyesült Királyságban, ahol egyre több fiatalnál diagnosztizálják a transzneműséget. Elismeri, hogy a tapasztalatai csak a társadalom egy része számára elérhető dolgokra vonatkoznak, ahol, ha van pénzed, akkor túl sok kérdés nélkül megvalósíthatod az álmaidat.

Azt hiszem, ha később visszatekintünk majd ezekre az időkre, meg fogunk döbbenni azon, ami jelenleg történik. Teret és időt kellene hagynunk az embereknek, hogy felfedezzék, mi van az érzéseik mélyén, mielőtt a végleges döntést meghozzák és az orvosi megoldást választják.”

Azt is reméli, hogy az ő története erőt adhat azoknak, akik hasonló problémával küzdenek: „Nekem is van még mit tennem. De mindazok után, amin keresztülmentem, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek és újraépíthetem az életem.”


Megosztom
Link másolása