GYEREK
A Rovatból

Egy lányos apa vallomása: „A babaszoba az anyukáknak készül”

Babaszobát kialakítani nekünk többszörös kihívás. Csak hogy a két legfontosabbat említsem: nincs ízlésünk és nekünk kell megcsinálni. Egy rutinos apukának viszont már vannak praktikái, ezeket szeretném megosztani.

Megosztom
Link másolása

Alap kiindulási pontnak érdemes leszögezni, hogy a babaszoba nem a babának készül. Ezt most kifejezetten az apukáknak írom, akiknek majd dolguk lesz később (többször) átalakítani a szobát, ahogy majd a gyermek ízlése a későbbiekben váratlan és meglepő fordulatokat vesz.

A babaszoba az anyukáknak készül, elég abból kiindulni, hogy a baba 20-25 cm-re lát el kezdetben, az anyuka pedig ennél sokkal messzebb,

látási viszonyoknak megfelelően. Aztán ahogy telnek a hónapok, az is ki fog derülni, hogy a gyerek pont ott szeret lenni, ahol a szülei vannak, márpedig a szülők a legkevesebb időt a babaszobában töltik el.

Többnyire este, fektetéskor tartózkodunk a babaszobában, és mi van este? Igen, eltalálták: sötét!

Ettől függetlenül tisztelt uraim, sorstársaim, adjunk bele apai-anyait (haha), nincs is szebb látvány, mint egy kismama csillogó szeme, tele ábránddal, a katalógusokban látott baba-mama fotók hangulatáról álmodozva.

Nyilván, ahova a sokadik gyerek érkezik, ott már más szempontok jönnek számításba, így most kifejezetten arról essen szó, ahova az elsőt várják. Szerény esetemben a kedvesemnek az első, nekem pedig már a negyedik lányom van úton, így az ábránd és a tapasztalat egy kellemes elegye alapján írom e sorokat. Szeretnék a szerelmemnek mindenben megfelelni, a gyereknek mindent megadni, de közben csendes praktikákkal is élni, amelyekről nem beszélünk, de jó tudni róluk.

Kezdjük a tervezéssel. Kezdetben a babaszoba többnyire a pelenkázás, tisztába rakás szentélye lesz. Igyekezzünk kedvesünket abba az irányba terelni, hogy a pelenkázó az ajtóhoz közel essen. Minden feleslegesen megtett méter fájdalmasan összeadódik a nap végére! A pelenkázó köré minél több polc és fiók kerüljön, minden legyen karnyújtásnyira. Senki nem akarja a pelenkázón hagyni a gyereket felügyelet nélkül, míg hátat fordít neki egy tiszta kisruháért. Ezzel például napi 4-5 „szívem, gyere segíteni!” felkiáltástól kímélhetjük meg magunkat.

Fotel! Kell egy szülői fotel, amiről azt állíthatjuk, hogy szoptatáshoz lesz, de mi tudjuk, hogy altatásnál, vagy az éjszakai nyugtatásnál fogjuk magunkat jól érezni benne,

már a körülményekhez képest. Így aztán a fotelt a kiságy mellé érdemes tenni, amelyből a megnyugtató simogatást tudjuk végezni. Fontos a fotel tájolásánál az, hogy milyen-kezesek vagyunk, ugyanis szükségünk lesz a jobbik kezünkre a telefon vagy az e-book nyomkodásához. Én szóltam!

Igazán profik egy kis italhűtőt, snack pultot is odatehetnek, de ezt nem tudom mivel lehetne megmagyarázni, idáig még nem merészkedtem.

A szoba kialakítása festéssel, tapétázással kezdődik.

A szépérzékkel és Pinteresttel rendelkező anyukáknál könnyen kialakulhat az az igény, hogy a szoba jól nézzen ki.

Ennek egyik kulcsa lehet a merész falszín- és tapétaválasztás. Kezdjük a falszínnel. Ennél a mozzanatnál szükség lesz némi színészi munkára, amikor is kifejtjük, hogy mi a letisztult, skandináv stílusjegyeket kedveljük, tehát a törtfehér minél világosabb árnyalatait, ami ráadásul a gyermeknek oly fontos fényesség és a tág tér záloga. Mindezt azért tesszük, mert 5-6 év múlva nekünk kell átfestenünk újra a szobát, így gondolnunk kell a következő rétegre jó előre. Egy sötétmályva falat nem olyan egyszerű ám tavaszi-nyíló-barackvirág színűre varázsolni. Ám fordítva sokkal könnyebb. Továbbá szintén hasznos könnyen lemosható festékkel operálni. Egy szorulásos kisbaba légvédelmi rakétát meghazudtoló produkciókra képes. Ha értik mire gondolok.

Tapéta! Itt nyugodtan lehetünk megengedők, jöhet bármi, mi készséggel felnyaljuk a falra. Ám! Ha a használati utasításra az van írva, hogy „ez a tapéta csak az ultrabrutál maxi 10-es ragasztóval vihető fel”, annak ne dőljünk be.

Ez a tapéta simán fent marad a falon az olcsó, hagyományos ragasztóval is, cserébe 5-6 év múlva, amikor a gyerek először szembesül a saját tapétájával és le akarja cseréltetni, nem kell majd vésővel nekilátni.

Helyette önnön előrelátásunk dicsfényében fürdőzve, könnyed mozdulatokkal felvisszük az oldó folyadékot, majd bal kezünkben egy frissen bontott sörrel, jobb kézzel egy laza mozdulattal lerántjuk a komplett miskulanciát. Aztán ugyanez a gyermek kamaszkori igényeinek megfelelően. (Az első két tapéta szintén legyen mosható, a kamaszkori már mindegy, úgyis tele lesz ragasztva.)

Ha megvannak a falak, eljő a vásárlás időszaka. Amit a kismama lát: milyen szép ez a kis komód.

Amit az apuka gondol: ez egy óra autóval, le kell majd hajtani a hátsó üléseket, ahhoz ki kell belőle pakolni, mennyi lehet a csomagolt méret, be fog-e férni, egyáltalán meg tudom-e emelni, fel kell vinnem az emeletre, elfér-e a lépcsőfordulóban, hova pakoltam a fúrót, a fúrószárat, a dűbeleket, össze is kell rakni, ahhoz el kellene férni, stb. stb.

És amit apuka mond: tényleg milyen szép kis komód, vegyük meg. Pro tipp: általában azok a legszebb bútorok, aminek az árában benne van a kiszállítás, vagy ha nincs is benne, annak az ára verseng az üzemanyagköltségünkkel. (Állítom, ezek azok a kivételes esetek, amikor az autónk nagyon sokat fogyaszt.)

A másik bevett bútorbeszerzési móka a svéd bútoráruház. Én eleve hidegrázást kapok ettől a 4 nagy betűtől, és most nem az árucikkekre gondolok, azzal nincs gondom. Amivel van: az egyik, hogy még nem része a híres kék túra útvonalnak, a másik, hogy olyan ügyesen van kitalálva, hogy képtelenség rajta gyorsan, hatékonyan átrobogni. Tettem rá kísérletet, összeírattam otthon, hogy pontosan mi kell, jeleztem, hogy szemellenzővel megyünk be, gyorsan megvesszük és menekülünk… aha. Meg ahogy azt Móricka elképzeli.

Ami nálam bevált módszer, elképzelem, hogy 4-5 órát fogunk benne mászkálni. Mindig nagy öröm, amikor csupán 3-at.

Aztán jöhet az összeszerelés. Speciel engem kikapcsol, gyerekkoromban is szerettem a leírásnak megfelelően összerakni a legó építményeket, ez sem bonyolultabb. Persze tudom, hogy egyeseknek ez kihívást jelent, de ők meg biztos szépen hegesztenek mondjuk. Itt esetleg még pluszban gondoskodjunk a bútorok rögzítéséről is, ugyanis

előbb-utóbb vidámparkká vagy játszótérré alakul át a szoba, ami eddig komód volt, az időszakosan kilátó, a könyvespolc mászóka, minden más pedig trambulin lesz.

A babaszoba végül a kiegészítőkkel, csecsebecsékkel válik a lakás díszévé. Lányos apaként nem tudok a fiús kiegészítőkről beszámolni (bár van elképzelésem), de

a visszafogottan-hercegnős lámpák, a diszkréten-balerinás szőnyegek, a kellemes-tapintású-csillámpónik és hasonlók teszik rá a koronát műre.

Ezek nagyrésze hamarosan eltörik, elromlik, kiszakad, vagy örök folttal gazdagodik majd, de ez már csak ilyen. Mindenképp fotózzunk sokat az első hónapokban, hogy a mű, az alapos gonddal válogatott és kialakított MŰ megmaradjon az utókornak. Tudom, a gyermeket kell fotózni, de kicsit ha távolabbról exponálunk, akkor a szobából is maradnak majd nyomok, amit úgy csodálhatunk, mint ami életművünk egy fontos szeletkéje volt egykor.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Falatnyi bikiniben mutatta meg hatalmas babapocakját Szandi lánya
Bogdán Blanka 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban osztott meg magáról képeket. A 27 hetes terhes kismama első gyermekét várja, aki az énekesnő, Szandi első unokája lesz.

Megosztom
Link másolása

Megérkezett a kötelező bikinis babapocak-fotó.

Ezúttal Szandi lánya, az Amerikában élő Bogdán Blanka jelentkezett be a műfajban.

A 27 hetes kismama egy falatnyi fekete bikiniben mutatta meg, mekkora a pocija.

Bogdán Blanka egy 24 órán át látható Instagram-sztoriban tette közzé a képet.

Blanka és férje, Ricardo már korábban bejelentette, hogy kislányt várnak.

A nagy távolság ellenére a nagymama-jelölt Szandi is igyekszik minden fontos pillanatnál ott lenni. Az énekesnő áprilisban látogatta meg a lányát, a nagy, videóra is vett tavaszi találkozás pedig jelezte, hogy a családi kötelék simán átíveli az óceánt is. Szandi a lapnak elárulta, mennyire várja már a kicsi érkezését.

„Most már alig várom, hogy a karomban tartsam a kis unokámat” – mondta az énekesnő.

A baba érkezését szeptemberre várják.

Már az is kiderült, hogy a kislányt Hazelnek fogják hívni.

Az egész babaprojekt hivatalosan március 8-án, a nemzetközi nőnapon robbant be a köztudatba, amikor Blanka egy tökéletesen megkomponált tengerparti videóval tudatta a világgal a nagy hírt. A felvételen férjével együtt mutatták meg a friss ultrahangképet.

A mostani bikinis fotók egy tudatosan és a nyilvánosság előtt építkező családi történet legújabb állomását jelentik, ami egy villámgyorsan elmélyülő szerelemmel indult. Blanka és brazil származású férje, Ricardo a megismerkedésük után fél évvel már az eljegyzésnél tartottak, amit egy titkos vegasi esküvő követett, most pedig már a közös gyermekük érkezésére készülnek a napfényes Amerikában.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
„Ne legyen felismerhető” – Kátai-Németh Vilmos 5 pontban szabta meg, hogyan írjon a sajtó a bántalmazott gyerekekről
Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebookon tett közzé útmutatót a sajtó számára. A posztban a traumaérzékeny kommunikáció alapelveit részletezi a gyerekeket érintő ügyekben.

Megosztom
Link másolása

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán tett közzé egy öt pontból álló útmutatót arról, hogyan kellene a tartalomgyártóknak és a sajtó képviselőinek a gyerekeket érintő érzékeny témákról, például az elszenvedett traumákról kommunikálniuk.

A miniszter az első pontban a tartalomgyártó motivációinak tisztázását kéri a bántalmazással, traumával kapcsolatban. „Tisztázd magadban, hogy miért foglalkozol az üggyel!

A traumaszenzitivitás alapja, hogy nem használod ki és fel a másikat; a célod nem lehet önös érdek.

Lehet, hogy az adott témáról éppen sokan és sokat beszélnek, de ez ne befolyásolja azt, hogy te milyen traumaszenzitív szempontokat gondolsz át, mielőtt elkészítesz egy anyagot.”

A traumaérzékeny látásmód abban is megjelenik, ha a rendszerszintű problémákra is felhívod a figyelmet.

A második pont a „traumalencsén” keresztüli szemléletet hangsúlyozza, amely szerint egyszerre kell figyelni az érintett sérülékenységére és megmutatni az erőforrásait.

A harmadik pont a szavak erejére hívja fel a figyelmet. A poszt szerint kerülni kell azokat a kifejezéseket, amelyek az érintettet stigmatizálják, vagy úgy tüntetik fel a bántalmazást, mintha ő is közrejátszott volna benne.

„Ne használj megbélyegző, obszcén, durva vagy trágár megfogalmazást, akkor sem, ha tudod, hogy az figyelemfelhívó, és ezáltal akár több emberhez eljuthat a tartalom!”

A negyedik pont a „do no harm” alapelvet részletezi, mely szerint

„az érintett / áldozat / túlélő jólléte alapvető fontosságú. Nem okozhatsz neki kárt.”

Kátai-Németh arra is kitér, hogy a közönségben is lehetnek hasonló traumát átélt emberek. Ezért javasolja a trigger warning használatát, a segítő szervezetek elérhetőségeinek megadását, és a tartalom fokozatos felépítését.

Joga van ahhoz, hogy ne érje bántás, visszaélés vagy kihasználás.

Az ötödik, befejező pont a tartalomgyártást folyamatként kezeli. „Az áldozat magánéletének védelme fontos alapelv, amelynek jóval szélesebb a tartalma annál, mint hogy ne legyen felismerhető.

Az érintett / áldozat / túlélő jogainak védelme nem csupán annyit jelent, hogy a nevét nem hozod nyilvánosságra, és az arcát eltakarod.

Joga van ahhoz, hogy megfelelő és teljes körű tájékoztatást kapjon. Joga van ahhoz, hogy elmondhassa a véleményét, és az számítson is. Ezt a folyamat egészében tartsd szem előtt” – zárul a miniszter útmutatója.

A bejegyzés időzítése nem véletlen, május 31-én, vagyis május utolsó vasárnapján éppen a gyereknapot ünnepeljük.

Kátai-Németh Vilmos május 12-én, parlamenti bizottsági meghallgatásán átfogó reformokat és egy önálló gyermekvédelmi ombudsman intézményét ígérte. A mostani útmutatót azután tette közzé, hogy múlt csütörtökön a rendőrség nagyszabású akciót tartott a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató telephelyein, ahol öt embert gyanúsítottként hallgattak ki és egyet őrizetbe vettek. Az esetet követően a miniszter személyesen egyeztetett az intézmény vezetőivel a rendszer átvilágításának szükségességéről.

<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Ftisza.budapest.09oevk%2Fposts%2Fpfbid02adWDCUbaBaDpRQRcGWgPPuUr4WLkrsBm759W89wHTQuhkg8asBsBXLh4LPSoXpUil&show_text=true&width=500" width="500" height="565" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share"></iframe>


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
A kulcsos gyerekek még tudták, amit a maiak már nem - és ennek felnőttként fizetik meg az árát
A 60-70-es évek kulcsos gyerekeinek önállósága olyan készségeket fejlesztett, mint a problémamegoldás és az önszabályozás. A mai gyerekkorból hiányzó tapasztalatok a felnőtt életben ütnek vissza.

Megosztom
Link másolása

A kulcs ott lógott a nyakukban – nemcsak a lakásajtóhoz, hanem a saját életükhöz is. Míg a hetvenes években a „majd megoldod” a mindennapok alapja volt, ma a szülői chatcsoportban már azelőtt megszerveződik a mentőakció, hogy a gyerek egyáltalán észrevenné, hogy otthon maradt a tornacucc.

A nagy kérdés, ami most már tudományos kutatások tucatjait is foglalkoztatja, hogy ezzel a nonstop készenléttel nem csinálunk-e magunknak egy sokkal nagyobb bajt, mint egy otthon felejtett uzsonna.

A helyzet ugyanis az, hogy miközben a városok veszélyesebbek, a forgalom nagyobb, és a hírek is zörnyűbbek lettek, valami más is megváltozott – írta a témát körbejáró cikkében a Dívány.hu is. A gyerekkori unalomra, erre a régen teljesen természetes állapotra ma már ott a digitális „pótlék”, a konfliktusokra pedig ott a szülő, aki egy telefonhívás után már rohan is igazságot tenni a homokozóban. És miközben a szándék a legjobb – védeni, óvni, segíteni –, a tudomány egyre hangosabban jelzi, hogy a túltolt gondoskodásnak ára van.

És itt jön a lényeg, a friss tudományos csavar. Egy idén megjelent, nagyszabású metaelemzés kimutatta, hogy a gyerek minden lépését kontrolláló, túlvédő nevelés és a serdülőkori szorongásos, depressziós tünetek között kicsi, de statisztikailag kőkeményen kimutatható kapcsolat van. A kutatók persze óvatosak: ez nem jelenti azt, hogy a túlféltés egyenesen depressziót okoz, de a minta gyanúsan következetes, több kultúrában is.

A hétköznapok nyelvére fordítva ez azt jelenti, hogy ha egy gyerek ritkán kap esélyt arra, hogy maga másszon ki a slamasztikából, akkor nehezebben épül fel benne az az alapélmény, hogy „képes rá”.

Ezt támasztja alá egy korábbi, szintén a témába vágó áttekintés is, amely a meleg, támogató szülői jelenlétet élesen elválasztja a túlkontrolláló viselkedéstől. Az üzenet az, hogy a kettő nem ugyanaz. Attól, hogy nem oldod meg a gyerek helyett a vitát a barátjával, még nem vagy rossz szülő. Sőt. A kutatások szerint éppen

az apró, mindennapi súrlódások – „most nem sikerült”, „ma nem én nyertem” – tanítják meg a gyereket a legfontosabb leckére: az önszabályozásra.

Arra, hogy képes megnyugodni, újratervezni és higgadtan segítséget kérni, ahelyett, hogy minden frusztrációnál azonnal a felnőtt mentőövért kapkodna.

És hogy mit lehet tenni? A válasz meglepően egyszerű: vissza kell engedni a játékba a vállalható kockázatot. A kutatók ma már nem a veszély szinonimájaként, hanem a fejlődés motorjaként tekintenek a kockázatosabb szabadtéri játékokra.

Felmászni arra a fára, ügyetlenkedni a társas kapcsolatokban, beverni a térdet, és közben megtanulni, hol a határ

– ezek mind-mind olyan tapasztalatok, amikkel a gyerekek többet nyernek, mint amennyit egy horzsolással veszítenek.

A lényeg az egyensúlyon van, azon, hogy a teljes burok helyett egy biztonságos, de kihívásokat is rejtő „gyakorlóterepet” biztosítsunk. Az életkornak megfelelő, apró önállósági lépések – egy egyedül teljesített út a boltba, egy önállóan megoldott konfliktus – építik azt a belső tartást, amire a kulcsos gyerek generációjának talán több jutott, nekünk pedig tudatosan kell visszaadnunk a gyerekeinknek.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
„Szinte tabu volt kutatni” – a tudósok elképesztő dolgokat állítanak a magzatokról
Dr. Joel Frohlich idegtudós szerint a tudat kutatása sokáig a filozófusok területe volt, de a modern technológia áttörést hozott. Az új módszerekkel már a magzatoknál is képesek kimutatni a mintázatfelismerést, ami a munkamemória egyik alapköve.

Megosztom
Link másolása

Hogy mikortól beszélhetünk egy ember esetében tudatról, tudatosságról, sokáig vita tárgya volt. Sőt. Tiltott zóna a neurológusoknak, ahogy azt Dr. Joel Frohlich idegtudós is elmondta. „Meglepően kevés kutatás folyt arról, hogy mikor kezdődik a tudat. A tudat sokáig a filozófusok hatáskörébe tartozott. Az idegtudományban szinte tabu volt kutatni, talán az utóbbi 10-20 évig” – nyilatkozta a BBC Science Focusnak.

De mostanra a technológia eljutott odáig, hogy már nem egyetlen, megfoghatatlan jelet keresnek, hanem egy egész jelzés-csomagot. A kutatók ezt „klaszter-alapú” megközelítésnek hívják, ami annyit tesz, hogy több apró jel – agyi aktivitás, ingerekre adott válasz, a figyelem jelei – együttes megléte alapján vonnak le következtetéseket. Frohlich szerint ugyanis egyetlen jelben nem lehet vakon megbízni, de ha több is egyszerre jelenik meg, az már elég gyanús.

„Ha a mini-jelek konvergenciáját látjuk, az elég jó mutatója annak, hogy a tudat éppen kialakulóban van.”

 

A leginkább elgondolkodtató az egészben, hogy a tudatosság egyes jelei már a méhen belül is kimutathatók. Az egyik ilyen jel a mintázatok felismerése. Képzeld el, hogy hallasz egy sorozatot: Bip-bip-bip-BÍP. Ezt ismételgetik, majd hirtelen jön egy Bip-bip-bip-bip. Ha feltűnik a változás, akkor a munkamemóriád működik, ami a tudat egyik jele. Nos, német kutatók ezt a hatást kimutatták a terhesség késői szakaszában lévő magzatoknál is.

Egy másik kísérletben pedig arcra emlékeztető fénypontokat vetítettek a terhes anyák hasára, és a magzatok a fejükkel, sőt, a szemükkel is követték a fényeket. Bár Frohlich szerint vita tárgya, hogy a magzat mit lát valójában. „Senki sem ért igazán egyet abban, hogy a magzat valami olyasmit lát-e, ami egy arcra hasonlít, vagy inkább csak egy fénypacát.”

És mielőtt bárki újranyitná az abortuszról szóló vitákat, a kutatók gyorsan lehűtötték a kedélyeket. Ezek a jelek ugyanis leginkább a harmadik trimeszterre jellemzőek, ami bőven a legális terhességmegszakítás időhatárán túl van.

Frohlich szerint az agy biológiai kapuja, a talamusz és az agykéreg közötti kapcsolat csak a 24-26. hét környékén épül ki.

„Addig nem igazán beszélhetünk valószínűsíthető tudatról – legalábbis abban a formában, ahogy mi ismerjük; tele a külvilágból érkező érzetekkel” – tette hozzá. Az újszülötteknél megfigyelt, nyugalmi állapotért felelős agyi hálózat (az úgynevezett alapértelmezett hálózati mód) is legfeljebb kezdetleges formában van jelen.

Az utóbbi időszakban egyébként is a méhen belüli folyamatok kerültek a fókuszba. A „korai tanulás” gondolatát például olyan könnyen emészthető kutatások erősítették, mint az, amelyik kimutatta, hogy az anya étrendje befolyásolja a gyerek későbbi ízlését, így akár már a méhen belül meg lehet szerettetni vele a zöldségeket. Egy másik tanulmány szerint pedig a klasszikus zene bizonyítottan nyugtatóan hat a magzatokra. Ezek a hírek mind azt jelzik, hogy a magzat egy aktív, a környezetére reagáló lény, ami tökéletesen előkészítette a terepet a mostani, a tudat korai jeleiről szóló tudományos vitának.

Via Sciencefocus


Megosztom
Link másolása