ÉLETMÓD

Anyajegy-kalauz: ezekre az elváltozásokra nagyon figyelj, különösen most, hogy jön a nyár

A legveszélyesebb bőrrák-típusnak hat korai figyelmeztető jele is van. Most elmondjuk, mire kell figyelni, és nemcsak az anyajegyekről van szó.

Megosztom
Link másolása

A bőrgyógyászok minden évben unalomig ismétlik, hogy a bőrrákkal vigyázni kell: védeni kell a bőrt megfelelő ruházattal, kozmetikumokkal, hidratálással, ápolással, és persze el kell járni rákszűrésre évente legalább egyszer.

Nem véletlen, hogy újra és újra előkerül ez a figyelmeztetés, rengeteg melanómás esetet regisztrálnak ugyanis.

A prognózisok szerint itthon is több ezer eset várható az előző évek megfigyelései és az egyre agresszívebb napsugárzás miatt.

A bőrgyógyászok most összegyűjtötték a leggyakoribb, könnyen észrevehető tüneteket, amelyek ismerete túlzás nélkül az ember életét is megmenthetik.

Többféle bőrrák létezik, a legdurvábbnak a melanómát tartják. Ha kezdeti stádiumban észlelik, akkor könnyen kezelhető. Azoknak a betegeknek a 99 százaléka, akik korán felismerik a melanómájukat és megkezdik a szükséges kezelést, legalább öt évvel túléli a diagnózist.

Ám ha hosszú ideig lappang és nem veszik észre, a halálozási arány sokszorosára nő.

Dr. Zaineb Makhzoumi, a Marylandi Egyetem bőrgyógyásza szerint a melanoma két fázisban nő: először vízszintesen, majd függőlegesen. A vízszintes fázis évekig tarthat, mielőtt az anyajegy veszélyessé válik. Ha invazív lesz, átterjedhet a nyirokcsomókra és a szervekre, innentől kezdve gyorsabban növekszik, a kórlefolyás hetekben mérhető. Ezért is annyira fontos, hogy figyeljük a bőr elváltozásait, különös tekintettel az anyajegyekre.

A bőrgyógyászok szerint az anyajegyek aszimmetriája, a szegély, a szín, az átmérő és a forma változásai figyelmeztető jelek.

Bármilyen apró, furcsa deformitással érdemes orvoshoz fordulni. A melanómás esetek nagyjából 20-30 százaléka már meglévő anyajegyeken alakul ki.

Az egészséges anyajegyek jellemzően egyszínűek, a sötét- és világosbarnától a rózsaszínig és a hússzínűekig terjednek, a rákossá vált anyajegyek pedig elkezdik változtatni a színüket. Emellett nőhet a méretük, szabálytalan formájúvá válhatnak.

Anyajegyek esetében a méret is számít. A melanómák általában nagyobbak, mint egy borsó vagy egy ceruza radírja.

Önmagában még nincs baj egy nagyobb anyajeggyel, ha viszont színelváltozással együtt jár, bőrgyógyásznak meg kell mutatni. Az, hogy általában nagyobb a melanoma, nem jelenti azt, hogy kicsi ne létezne.

Dr. Makhzoumi elmondta, hogy az anyajegyek sokszor összezsugorodnak és eltűnnek.

„Ha van egy anyajegyed, amely növekszik, sötétedik, egyre jobban kidudorodik, az melanómagyanús"

- utalt arra, hogy a durva változások bőrgyógyászati kivizsgálást igényelnek.

Vérző vagy hámló foltok is megjelenhetnek a napfénynek leggyakrabban kitett bőrterületeken, főként az arcon, a mellkason vagy a fejtetőn, ezek a rák előtti laphámsejtes karcinóma jelei. A durván hámló foltokkal tehát szintén nagyon kell vigyázni, például elkerülni azt a tipikus vörösre égést, amit hólyagos hámlás követ.

Minden egyes hólyagos leégéssel együtt jár a laphámsejtes karcinóma fokozott kockázatával.

A világos bőrűek és világos szeműek, akik hajlamosabbak a leégésre, veszélyeztetettebbek. Ha időben észreveszik és kezelik, a laphámsejtes karcinóma is gyógyítható.

A vérző seb a nem melanómás bőrrák egy másik típusára, az úgynevezett bazálissejtes karcinómára is utalhat, amelynek túlélési aránya annál magasabb, minél korábban észreveszik. Ez a leggyakoribb bőrrákféle, kezelése viszont agresszív.

Dr. Lee elmondta:

„Helyzettől függően mélyebbre nőhetnek az izomzatban és a csontban, ezért problémás, ha sokáig hagyják növekedni."

Durva, de bizonyos bőrrákok esetében a nemi szerveken is nőhetnek sötét foltok.

A melanoma a nyálkahártyák sötét elváltozásaiként jelenhet meg, vagyis az orr, a száj és még a hüvely vagy a végbélnyílás belsejében is, illetve a kéz- és lábujjakon. Az összes melanomás eset kevesebb mint két százalékát teszi ki, tehát ritka, de nem lehetetlen. Először fekélyes-gombás sebnek tűnik, ezért minden hasonló tünetet szakorvosnak kell megvizsgálnia.

Ha viaszos, gyöngyszerű dudorok jelennek meg a bőrön, az bazálissejtes karcinóma is lehet, amely jellemzően a napfénynek kitett testrészeken, például kézen, nyakon, karokon és lábakon jelenik meg.

A legtöbbször megemelkedik ez a bőrrész, de sokszor lapos heghez is hasonlíthat. A legspecifikusabb jel itt maga a szín, pontosabban az árnyalat: amikor megnyújtja az ember a dudor széleit, opálosan gyöngyházfényűnek tűnik.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
A Rovatból
Hajléktalan lett a csinos lány, de nem esett kétségbe, randizással oldja meg, hogy legyen hol aludnia
Elmondása szerint bármelyik nap kivehetne egy lakást, de nem akar ezen stresszelni, egyelőre jól elvan így.

Megosztom
Link másolása

Érdekes megoldásról számolt be Emily Webb, aki immáron két hete az autójában él, és küszködik a lakáskereséssel.

A 25 éves lány azonban nem esett kétségbe, inkább sajátos módon oldja meg az egyébként kellemetlen élethelyzetet.

Egy társkereső applikáción ugyanis minden estére keresett magának randi partnert, elmondása szerint ehhez nagyban hozzájátszik, hogy csinos, így akkor is előrébb tud jutni, ha éppen rossz a helyzet.

Szerinte például így simán ingyen italokhoz tud jutni, hiszen csak kicsit kell flörtölni a pincérekkel, most pedig így tudja minden este ágyban kialudni magát, anélkül, hogy fizetnie kéne.

„Nem hiszem el, hogy egész idő alatt albérletre pazaroltam a pénzemet. Life hack: ha dögös vagy, soha ne fizess lakbért!”

- mondta TikTok-videójában.

„A társkereső applikációkon különböző srácok lakhelyére keresek, és meglepően jól megy. Általában nem mondom el nekik - nem akarok nyomást gyakorolni senkire.” - mesélte.

Szereti látni, hogy meddig lehet elmenni egy férfinél, és állítása szerint „még semmi rossz nem történt”.

„Szeretem feszegetni a csinos lét kiváltságainak határait, és megnézni, meddig mehetek el. Csak egyszer vagy szingli és dögös, és ezt szeretem kihasználni, ahol csak lehet. Éppen lakásokat nézek, de így van lehetőségem válogatni. Most jöttem rá, hogy jól megvagyok lakás nélkül is.”

- mondta, majd hozzátette, bármelyik nap kivehetne egy saját lakást, de egyelőre nem akar ezen stresszelni.

@emwebbily I swear my lips arent purple this lighting is weird #emwebbily #rentalcrisis #prettyprivilege ♬ original sound - Em

És egy kis frissítés 9 nap után:

@emwebbily So if you see my in burleigh MIND YA BUSINESS unless you want to adopt me #emwebbily #homeless #rentalcrisis #goldcoast #hingedating ♬ original sound - Em

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Kiderült, ezért nincsenek női tűzoltók Magyarországon: „Úgy gondolom, hogy a nők is kiválóan helytállnak”
Ameddig más országokban nők is jelentkezhetnek hivatásos tűzoltónak, addig hazánkban csupán kivételes esetben viselhet nő bevetési felszerelést. Miért nem nyitott ez a lehetőség a nők előtt nálunk?

Megosztom
Link másolása

Aki tűzoltónak áll, a világ egyik legkeményebb munkáját választja, hiszen nap mint nap a saját életét kockáztatja másokért. Erre a munkára nem jelentkezhet bárki, a kizáró okok között szerepel a nem megfelelő fizikai állapot, a pszichés problémák, és Magyarországon a jelentkező neme is.

Nálunk ugyanis a nőket nem engedik a vonulós állomány tagjává válni.

Vannak ugyan hivatásos nők a katasztrófavédelem 12 ezer fős állományában, de csak a háttérben dolgozhatnak. A szervezetnél több mint 750 nő dolgozik különböző pozíciókban. Akad, aki a tűzoltóautók műszaki állapotáért felel, mások a veszélyes anyagok jelenlétét mérik mobil laborokban, de szóvivői, ügyeleti, pszichológusi, informatikusi és katasztrófavédelmi megbízotti pozíciókban is sok nő dolgozik. De miért nem lehetnek itthon nők a készenléti állományban, a beavatkozó tűzoltók között?

A magyar álláspont

„Az országban csaknem 8 ezer hivatásos beavatkozó tűzoltó van, nekik nagyon szigorú egészségügyi, pszichikai és fizikai felvételi feltételeknek kell megfelelniük. Ugyanis a tűzoltók sokszor speciális, extrém körülmények között dolgoznak, ami komoly megterhelést jelent. Nehéz fizikai munkát végeznek, nem mindennapi helyzetekben találják magukat, például extrém hőmérsékleti viszonyok között. 

A védőfelszerelések súlya önmagában 25 kilogramm, és ehhez jönnek még a speciális tűzoltóeszközök, mint például a húsz kilogrammos feszítővágó”

– mondja Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, majd még hozzáteszi, hogy a női test anatómiailag más jellemzőkkel, alapvetően kisebb test- és izomtömeggel, eltérő csontozattal rendelkezik, ezért sem optimális a tűzoltói feladatok ellátására. Persze felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a jó erőben lévő, sportos nőkkel? A szóvivő szerint az edzettebb női szervezet is nehezen áll ellen az extrém fizikai körülményeknek. Szerinte nemcsak a fizikai, hanem a pszichikai alkalmasság is kiemelten fontos. A tűzoltók számos olyan élethelyzettel találkoznak, amelyek az átlagosnál nagyobb lélekjelenlétet követelnek meg. Gondoljunk csak egy közúti baleset sérültjének, vagy egy balesetben elhunyt gyermek holttestének kiemelésére, ezek az esetek még a legedzettebbeket is megviselik.

Az első fecske?

Bár a hivatásos készenléti állományban dolgozó tűzoltók között nem dolgozhatnak nők, a katasztrófavédelem más területein szerencsére más megengedőbb a hivatalos álláspont. Jó példa erre Leczki Sarolta, aki mentőkutyás szakember és a HUNOR mentőcsapat tagja. Leczki Sarolta több mint egy évtizede foglalkozik mentőkutyák kiképzésével, egyik kutyája, Karma, világbajnoki címmel is büszkélkedhet. „A mentőkutyák kiképzése és alkalmazása során szerzett tapasztalataim alapján

úgy gondolom, hogy a nők is kiválóan helytállnak a katasztrófavédelem különböző területein”

– mondja Leczki Sarolta. A mentőkutyák különleges szaglásuknak és kiképzésüknek köszönhetően elengedhetetlenek a romok alatt rekedt túlélők felkutatásában, legyen szó földrengésről vagy egyéb katasztrófáról. Sarolta és Karma számos sikeres mentési akcióban vettek együtt részt, ezzel is bizonyítva, hogy a nők is képesek jelentős mértékben hozzájárulni a katasztrófavédelem munkájához. Hogy bírja Sarolta? A válasz egyszerű. A hosszú évek alatt megedződött, igaz, nem teljesen úgy dolgozik, ahogy a férfi tűzoltók. Csak azokhoz a káresetekhez vonul, ahol személykereső kutyára is szükség van.

Leczki Sarolta és kutyája, Karma a tűzoltó laktanyában (Fotó: Leczki Sarolta)

Ha önkéntes tűzoltó vagy, mehetsz

Nem mindenki ért egyet azzal, hogy a nők nem lehetnek készenléti szolgálatot ellátó tűzoltók. Sokak szerint ők is képesek lennének elvégezni a szükséges fizikai és pszichikai teszteket, ha megfelelő képzést és támogatást kapnának. Érveik szerint a fizikai felkészültség egyénenként változó, és

nem feltétlenül a szexuális hovatartozás alapján kellene megítélni a tűzoltói alkalmasságot.

Sok női sportoló és katona bizonyította már, hogy a nők ugyanúgy képesek extrém fizikai teljesítményekre, mint a férfiak.

Jelenleg azok, akik szeretnének tűz közelébe kerülni, önkéntes tűzoltónak jelentkezhetnek. Magyarországon csaknem hétszáz önkéntes tűzoltó egyesület van, akad olyan, amelynek a tagjai önállóan, a hivatásos tűzoltók jelenléte nélkül is felszámolhatnak bizonyos káreseteket.

Önkéntes tűzoltóként pedig nők is vonulhatnak. Ehhez legalább egy negyven órás tűzoltó alaptanfolyamot kell elvégezniük.

Ez a képzés elméleti és gyakorlati alapismereteket egyaránt tartalmaz. A térítésmentes tanfolyamot a katasztrófavédelem szervezi az egyesületi tagok részére. Emellett a tagoknak az önkéntes tűzoltó egyesületnél meglévő tűzoltótechnikai eszközök (láncfűrész, szivattyú, áramfejlesztő, feszítővágó berendezés stb.) kezelésére feljogosító képesítéssel is rendelkezniük kell.

Külföldön a nők is vonulhatnak

Meghökkentő, hogy a magyar állásponttal szemben miként kezelik ezt a kérdést más országokban. Sok helyen, például az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban vannak női tűzoltók a készenlétet ellátó állományban.

Ezekben az országokban jelentkezhetnek hivatásos tűzoltónak nők is, majd a felvételi eljárás során ugyanazokat a fizikai és pszichikai teszteket kell teljesíteniük, mint férfi kollégáik - és nem meglepő módon kiválóan helytállnak.

Külföldi tanulmányok foglalkoznak azzal, hogy azok a veszélyes anyagok, amelyekkel a tűzoltók munkájuk során találkozhatnak, alkalmasak lehetnek arra, hogy hosszú távon egészségkárosodást okozzanak, amennyiben nem megfelelő védőruhában és a munkavédelmi szabályok be nem tartásával dolgoznak - mind a két nem esetében. Egy amerikai tanulmány szerint azonban a női tűzoltók körében a meddőségi arány majdnem ötven százalékkal volt magasabb más, nem vonuló tűzoltóként dolgozó nőkhöz képest. Mégis, aki tisztában van a kockázatokkal, ezzel együtt ezt a szakmát szeretné választani, nehezen érthető, hogy miért nem teheti meg - ha nőnek született.

 

Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Cseréld le a konzerves kaját, ha nem akarsz pajzsmirigy- és meddőségi problémákat
Eddig nem volt biztos, most a hozzáértő EU-s szakemberek közölték az adatokat: az egészségügyi szempontból elfogadható mennyiségnél jóval több jut a szervezetünkbe a veszélyes biszfenolból. Ezért pedig a konzerv vastagon felelős.

Megosztom
Link másolása

Az EU Szakértői Bizottsága betiltja a biszfenolok élelmiszer-csomagolásokban való használatát. Az EU-tagállamokat képviselő bizottság bizonyos biszfenolok, nevezetesen a biszfenol A (BPA) betiltását szavazta meg az élelmiszerekkel érintkező anyagokban.

Ilyen például a palack, vagy akár az ételtároló doboz, a kulacsok és a konzervek is.

Ezekből kutatások alapján rengeteg biszfenol jut az élelmiszerbe, amit megeszünk. Említett biszfenolok vitán felül és kifejezetten egészségkárosító vegyi anyagok, amelyek

a reproduktív egészségre vannak elsősorban ​​mérgező hatással,

valamit az endokrin-rendszer, a pajzsmirigy és a teljes hormonháztartás felborítását is írhatjuk a számlájára.

Alkalmanként 1-2 konzerv kukorica elfogyasztása természetesen még nem öli meg kínok közt az embert,

de a rendszeres konzervétel fogyasztás rendkívüli mértékben növeli az ilyen típusú megbetegedések, a meddőség kockázatát is a szakértők szerint. A biszfenolokat összefüggésbe hozták bizonyos magzati rendellenességekkel és a már megszületett csecsemők bizonyos agyi rendellenességeivel, alacsony születési súlyával - írja a Tudatos Vásárlók Egyesülete Instagram-posztjában.

Felnőtteknél szívbetegségtől kezdve a merevedési problémákig számos gondot okoz,

ha a tolerálhatónál nagyobb mennyiségben viszik be emberek. Az említett hormonrendszer-felborításon túl az immunrendszert is gyengítheti.

A biszfenolokat széles körben alkalmazzák a dobozok és kartoncsomagolások bevonatában, divatos, de természetre káros epoxi gyanták előállításában. Szerencsére ezek a vegyi anyagok megkerülhetők.

Az EU-tagállamok szakértői bizottsága 2024. június 12-én hozta meg a döntését, hogy ennyi volt, az élelmiszer előállítóknak el kell kerülniük bizonyos biszfenolokat, legalább a BPA-t. Az átfutási idő valószínűleg sajnos hosszabb lesz. Addig is a TVE szerint olyan konzerveket érdemes előnyben részesíteni a táplálkozás során, amelyek egyértelműen BPA-mentesek, bár a BPA-free plecsni szerintük kevés ehhez.

Kókusztej esetében például érdemesebb szerintük dobozosat venni a konzerves helyett, vagy a konzerv csicseriborsó vetélytársára, a nyers, főzendő verzióra szavazni.

A legjobb pedig az, ha az előre csomagolt élelmiszereket a lehető legjobban elkerüljük,

és előnyben részesítjük a friss élelmiszereket, a saját magunk által feldolgozottat, valamint főzünk magunkra. Ha nincs friss zöldség, még a fagyasztott is jobb a konzervesnél.

Ha a főzőcske időigényes, a friss élelem drágább, alábbi cikkünkben Újhelyi Szende ad tippeket a gyorsan elkészíthető egészséges étkekhez.

A vásárlás során még arra is érdemes fókuszt helyezni, hogy más egészségkárosító anyag se jusson a szervezetbe. Ilyenkor a valódi minősítő címkékre is lehet támaszkodni, ha mindenképp feldolgozott élelmiszert kell vásárolni.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Ez a 6 dolog szívja el a férfiak energiáját és vitalitását - és így lehet azt visszaszerezni
Figyelem! Nem kell beletörődni az alacsony energiaszintbe!

Megosztom
Link másolása

Felmérések szerint a férfiak kevesebb mint fele érzi úgy, hogy kiváló vagy nagyon jó fizikai, mentális és szexuális egészségnek örvend – de nem kell beletörődniük ebbe az állapotba!

„Igaz, hogy az élet hormonális változásokat és anyagcsere-problémákat hozhat magával, akárcsak a nők esetében, de tévhit, hogy semmit sem lehet tenni a fáradtság és az energiahiány ellen”

– mondta Dr. Brynna Connor, a NorthWestPharmacy.com egészségügyi nagykövete a Fox News Digitalnak.

Ez a hat dolog az, ami elszívja a férfiak erejét, de mindegyik ellen van megoldás:

1. Hormonális problémák

„A tesztoszteronszint természetesen csökken az életkorral, ami energiahiányhoz és fáradtsághoz vezethet” – mondta Connor. Az idősebb férfiak ellenőriztessék tesztoszteronszintjüket, és tájékozódjanak a kezelési lehetőségekről. Az Amerikai Belgyógyászati Kollégium csak szexuális problémák esetén javasolja a tesztoszteronpótlást. Mindenképp beszéljék meg az előnyöket és hátrányokat orvosukkal. Vannak természetes módszerek is a hormonhiányos állapot javítására.

2. Mozgáshiány

A mozgásszegény életmód vidáman okozhat energiahiányt és vitalitásvesztést.

„A testmozgás hiánya miatt nem szabadulnak fel azok az endorfinok, amik javítják a hangulatot és csökkentik a stresszt”

– mondta Connor. Mark Edwards fitnesz tréner szerint: „Mozogj többet és őrizd meg az izomzatot.”

„Minél többet edzel, annál több energiád lesz. A mozgás a titkos összetevője a több energiának és a hosszabb, egészségben töltött életnek.”

„Sokan azt mondják, hogy túl fáradtak az edzéshez. Az igazság az, hogy azért fáradtak, mert nem mozognak. Az izomtömeg elvesztése 40 év felett szintén nagy probléma” – mondta Edwards. Kezdjük lassan, és fokozatosan növeljük a mozgást.

3. Rossz alvás

„A jó minőségű alvás elengedhetetlen az egészséghez. Az alváshiány fáradtsághoz és energiahiányhoz vezethet” – mondta Connor. Edwards hozzátette:

„A rossz alvás túlevést is okoz. Kutatások szerint egy hánykolódva eltöltött éjszaka után az étvágy jelentősen megnő.”

A jobb alvás érdekében kapcsold ki az okostelefonodat egy órával lefekvés előtt, és vacsorázz legkésőbb este 7-kor. Az eredmény? Jobb testsúly- és étvágykezelés, több energia és jobb élet. A legtöbb egészséges felnőtt számára legalább hét óra alvás ajánlott minden éjjel.

4. Rossz étrend

„Nem véletlen az a mondás, hogy az vagy, amit megeszel,” mondta Connor. „Ha a test nem kapja meg a megfelelő vitaminokat és tápanyagokat, az fáradtsághoz vezethet.” Dr. Sulagna Misra tiszta, tápanyagokban gazdag, finomított cukorban szegény, rostban gazdag étrendet javasol. Misra szerint a prebiotikumok és probiotikumok is segíthetnek a bélrendszer egészségének javításában.

5. Stressz

„A stresszt mentális, fizikai és érzelmi tényezők válthatják ki, és hozzájárulhat a rossz alváshoz, a fizikai aktivitás hiányához és a rossz étrendhez, ami egy ördögi kört hoz létre” – mondta Connor. A stressz kimerítheti a test mikrotápanyagait, mint például a B-vitaminokat és a magnéziumot. Több testmozgás és jobb alvás segíthet az egészségtelen stresszszintek ellensúlyozásában.

6. Elhanyagolt egészségi állapot

Sok férfi csak akkor megy orvoshoz, ha már nagy baj van. Dr. Rich Joseph szerint az egészségügyi szűrések fontosak, ezek magukban foglalják az éves fizikai vizsgálatot és vérvizsgálatot is. Ez különösen igaz a 30-as és 40-es éveik végén járó férfiakra.

Ha észreveszed, hogy elvesztetted az érdeklődésedet a korábban örömet okozó tevékenységek iránt, vagy jelentős súlyváltozást tapasztalsz, keresd fel az orvosodat.

Egy szakértő segíthet az energiahiány okának azonosításában és egyéni kezelési terv kidolgozásában.


Megosztom
Link másolása