GYEREK
A színésznő bízik a fiában, és arra neveli, hogy önálló, magabiztos és szabad ember legyen, aki képes az alkalmazkodásra.
GYEREK
A pszichológus szerint megnyugodhatsz, ha a kamasz gyereked ajtót csapkod és látványosan lázad.
GYEREK
A szülők szerepének átalakulása gyakran feszültséget szül a családban, de néhány alapelv segíthet a békés együttélésben.
GYEREK
Knapik Tamás elmondta, hogy jelenlegi élethelyzete miatt nem is álmodhat párkapcsolatról, mert a szülői feladatok élveznek elsőbbséget.
GYEREK
Egy friss elemzés szerint a szülői kiégés nem egyéni kudarc, hanem egy társadalmi probléma. A jelenséget a gyereknevelésre nehezedő elviselhetetlen gazdasági és érzelmi nyomás okozza.
GYEREK
Kiderült, mi a a felnőttkori siker valódi alapja. Nem tudjuk elvenni a világ keménységét, de megerősíthetjük a gyerekeinket, hogy szembe tudjanak nézni vele.
GYEREK
Sok szülő ösztönösen minden buktatótól megóvja a gyerekét, pedig ezzel valójában árt neki. A túlzott kontroll ugyanis rettegő, önállótlan felnőtteket nevelhet.
GYEREK
A kis Noelt akkor sikerült lefényképezni, amikor éppen egy asztal tetején áll, és szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát.
GYEREK
A szülőknek fogalmuk sem volt róla, hogy egy egész generációt tesznek önállóvá. Ez ma már elképzelhetetlen, pedig pont ez alapozta meg a sikeres felnőttkort.
GYEREK
Évekig csak szimpla játéknak hittük, egynek a sok közül, most kiderült, mit tesz valójában a hinta a gyerekeink agyával.
GYEREK
Sok szülő ártalmatlannak hiszi, pedig szakértők szerint éppen ezek az apróságok vezetnek a későbbi kudarcokhoz és magányhoz.
GYEREK
A 39 éves színész szerint az apaság „abszolút csodálatos”, és a teste is teljesen átállt. A távollét már fizikai fájdalmat okoz neki, minden a percre pontos időbeosztásról szól.
GYEREK
Az eljárás sokszor fájdalommal jár. Fogorvosok szerint a keskeny állkapcsú gyerekeknek szüksége van az eljárásra.
GYEREK
Lily Wrench azt hitte, a kisfia csendben Peppa malacot néz, amíg ő a kisebbik gyereket altatja.
GYEREK
Több mint tízezer gyereket vizsgáltak amerikai kutatók, az eredmény pedig riasztó és önmagáért beszél.
GYEREK
Sokan észre sem veszik, hogy a gyerekükre öntik a felnőtt gondjaikat. A kicsi pedig megtanulja elnyomni a saját érzéseit, hogy fenntartsa a családi békét.
Népszerű
Ajánljuk