Okosóra vethet véget a gyerekhisztinek: 11 perccel rövidültek meg a dührohamok egy forradalmi új módszerrel
Egy mesterséges intelligencia figyeli a kicsi minden rezdülését, és azonnal jelez a szülőnek. A riasztásnak köszönhetően a szülők 4 másodpercen belül közbeléphetnek, megelőzve a teljes összeomlást. A Mayo Clinic fejlesztette okosóra-rendszer, nem kevesebbet ígér, mint hogy
A rendszer egy friss kutatás szerint a súlyos dührohamok idejét átlagosan 11 perccel, vagyis nagyjából a felére csökkentette.
A JAMA Network Open szaklapban hétfőn publikált tanulmányról a New York Post is beszámolt. A kísérletben 3 és 7 év közötti gyerekek vettek részt, akik szülő-gyerek interakciós terápiára jártak, és 16 héten keresztül viseltek egy okosórát. A dolog pofonegyszerűen hangzik: az óra érzékelte a gyerek fiziológiai stresszjeleit, például a megemelkedett pulzust vagy a mozgásmintázat megváltozását, majd egy mesterséges intelligenciával megtámogatott applikáción keresztül riasztást küldött a szülő telefonjára. Az eredmények pedig magukért beszélnek:
A titok a kutatók szerint az időzítésben rejlik. Ahelyett, hogy egy már eszkalálódott helyzetet kellene kezelni, a szülők egy korai, támogató lépéssel meg tudják törni a folyamatot.
– mondta Magdalena Romanowicz, a tanulmány társszerzője, a Mayo Clinic gyermekpszichiátere. Hozzátette, hogy ezek a pillanatok esélyt adnak a szülőknek, hogy támogatóan lépjenek közbe: „közelebb lépnek, megnyugtatást kínálnak, megnevezik az érzelmeket és elterelik a figyelmet, mielőtt a dühroham elmélyülne.”
A kutatócsoportnak nem ez az első ilyen jellegű munkája. Egy korábbi, a Journal of Child and Adolescent Psychopharmacology című lapban megjelent tanulmányukban a gépi tanulási
Mielőtt azonban mindenki rohanna a boltba egy ilyen kütyüért, a fejlesztők hangsúlyozzák, hogy a piaci bevezetés előtt nagyobb és sokszínűbb populációkon végzett vizsgálatokra van szükség.
A technológia jelentősége túlmutat a kellemetlenebb repülőutak vagy éttermi vacsorák elkerülésén. Az Egyesült Államokban közel minden ötödik gyermeket érint valamilyen mentális, viselkedési vagy érzelmi zavar, a szakellátás pedig sokszor nehezen elérhető. Az ilyen és ehhez hasonló, hétköznapi okoseszközökből nyert adatok segíthetnek áthidalni a klinikán kívüli támogatás hiányát. „Egy okosóra egyszerűnek tűnhet, de amikor bizonyítékokon alapuló kezelések és fejlett analitika áll mögötte, mentőövvé válik azoknak a családoknak, amelyek súlyos viselkedési tünetekkel küzdenek otthon” – magyarázta Paul Croarkin, a tanulmány társszerzője, a Mayo Clinic gyermek- és serdülőpszichiátere.
A mentális zavarokkal diagnosztizált gyerekek száma 2016 óta folyamatosan nő, így minden olyan eszközre szükség van, amely azonnali segítséget nyújthat.
– tette hozzá Julia Shekunov, a Mayo Clinic Gyermek- és Serdülőpszichiátriai Fekvőbeteg Osztályának orvosigazgatója.
***
Via New York Post