Robert Pattinson ritkán beszél a lányáról, most azonban elárulta: apává válása előtt „nem volt a gyerekek legnagyobb rajongója”
Robert Pattinson bevallotta, hogy mielőtt belekóstolt az apaságba, nem kifejezetten rajongott a gyerekekért. „Nem zavartak. Elviseltem őket” – mondta a 39 éves színész, aki most, hogy van egy kislánya, már egészen másképp látja a dolgokat. Aztán persze jött a fordulat, ami ilyenkor jönni szokott: az apaság szerinte „a legszórakoztatóbb dolog” és „abszolút csodálatos”, írta a GQ.
Na de a rózsaszín ködön túl az apaság a gyakorlatban is brutálisan átrendezte az életét.
– ismerte el. A színész szerint a teste is átprogramozta magát, és kőkemény határt húzott: legfeljebb tíz napot bír távol lenni a családjától.
Tíz nap távollét után ez már fizikai fájdalom. Annyira érdekes, a tested kémiája megváltozik anélkül, hogy egyáltalán gondolnál rá.”
A lassan kétéves kislány, akinek a nevét a pár nem hozta nyilvánosságra, már most komoly filmfogyasztó. Pattinson szerint a gyerek már „olyan sok” filmet látott tőle és partnerétől, Suki Waterhouse-tól, hogy az már szinte hihetetlen. A hagyományos gyerekprogramok helyett a kicsi például megnézte Pattinson sci-fijét, a „Mickey-17”-et is. A szakmai elismerés azonban egyelőre várat magára.
Pattinson és Waterhouse első gyermeke 2024 márciusában született meg. A színész korábban már beszélt arról, milyen kettős érzéseket vált ki belőle a szülőség. „[Egy baba] egyszerre érezteti velem magam nagyon öregnek és nagyon fiatalnak” – mondta, tökéletesen összefoglalva azt a furcsa állapotot, amit a legtöbb friss szülő jól ismer.