Orosz Gyuri nemcsak humorista, de még Mensa HungarIQa tag is, így joggal merült fel a kérdés, hogy az „intelligens humorból” hogy lesz közérthető humor és egyáltalán mivégre és hogyan kell azt előállítani. Rutai Gábor interjúja.

- Különösebben nem kell bemutatni, sokat szerepelsz a tévéképernyőn, mint humorista. A humoristák nyáron mit csinálnak? Körülbelül úgy kell elképzelni, mint a színészeket, hogy nyáron megy a hakni, fellépések mindenfelé, és szeptembertől meg beáll az évad?

- Pihen az ember ilyenkor, most két nappal ezelőtt még Majorkán a tengerparton feküdtem, de ezen kívül persze munkával telik. A Covid időszak alatt egy kicsit felborult a rend, mert abban az időben szabadtéren jobban lehetett előadásokat szervezni, ezért olyankor nyáron mentünk inkább, télen zárt térben nem lehetett, vagy egy idő után maszkban, de az meg nem volt olyan kényelmes. De alapvetően persze a klub fellépések azok a színházi évadhoz hasonlóan működnek, tavasszal, ősszel, télen vannak előadások. Nyáron most mi kerthelyiségben vagyunk, van klub fellépésünk, hiszen szeptember-októberben jönnek a televízió még felvételek, rádiókabaré-felvételek, és addigra igazából oda már olyan műsort viszünk, ami ki van gyakorolva. Ezekben a kis klubokban folyik a műhelymunka a stand-up comedy esetében. 
Persze vannak olyanok, akik asztalnál is egész jól meg tudják szinte készre írni a műsoraikat, de szerintem nagyon sokat segít az, ha ott ül velünk szemben a közönség, látjuk az arcát, látjuk a reakciót, tudjuk, hogy mi az a határ, ameddig elmehetünk, és születnek a spontán poénok, amit később utána be is építünk a műsorunkba.

- Úgy 20 éve a rádióműsoromba két akkor népszerű és a mai napig működő humorista fiút hoztak be a stúdióba, hogy egy fél órát beszélgessek velük. Mondom de jó, akkor itt majd biztos egy jókedvű beszélgetés lesz. Úgy nem csesztem föl magam se előtte, se utána, mint akkor, mert alig szólaltak meg. Körülbelül annyi volt a teljesítményük, hogy: igen, hát nem tudom, nem. A mai napig nem jövök rá, hogy ez azért volt, mert nekik még új volt ez a szitu, hiszen akkor indultak a pályán, és most rádióban kellett megszólalni vagy ők ezt úgy gondolták, hogy egyszerűen megtehetik.

- Nem feltétlenül nagyképűség lehetett ez,

- Tehát vagy erős vagy az iskolában, vagy vicces?

- Ha jó a humorod, akkor igen. Ha te hamarabb vagy vicces, mint ahogy téged kigúnyolnak, akkor meg tudod előzni, hogy bántsanak. Én ilyen szempontból egy kicsit speciális vagyok, én a műsoraimat is nagyon speciálisan állítom össze, írom, készítem el, másképpen működnek az előadásaim. Rádiós műsorvezető voltam tíz éven keresztül, tehát alapvetően, hogyha kommunikálni kell, akkor azzal nincs problémám a való életben sem. Valószínűleg velük ez lehetett a gond, meg voltak rémülve még ott az elején. Lehet, hogy egy kicsit visszahúzódóbbak, nem saját terepen voltak.

- Jó, akkor ezt most elfogadom így, egy régi mély sebet sikerült most összevarrni. Nem alszom emiatt álmatlanul, csak most eszembe jutott.
De tegyük rendbe a hazai stand-up szcénát, mert nekem ez kissé zavaros.

- Menjünk vissza egészen akár Maksa Zoliig, mert nekem egyébként ő nagy mentorom, sokáig léptem fel vele. Szoktam is mondani, hogy a mi társulatunk a magyar humorból fakad, és a magyar humor felé megy. Maksa Zoli a saját idejében új generációnak számított, például őt Nagy Bandó András vitte magával, és előadások előtt-után felléphetett vele. Egyébként pont Maksa Zoli mesélte, hogy egy szilveszteri rádiókabaré után

és mondta Zolinak, hogy pakolj össze, öt perc múlva indulunk, megyünk Szegedre fellépni a főiskolára. De hát, azt mondja, mit fogok mondani? Azt felelte, majd azt a kocsiban megbeszéljük.
Tehát ő volt akkor az új generáció. Ők egy picit meg is járták, hogy mint új generáció megérkeztek, és amikor igazából jött volna nekik 35 éves koruk környékén a pálya nagyobb felívelése, akkor megjelent a stand-up comedy Magyarországon, és a 18-20 évesek lényegében azt a generációt teljesen lenyomták.

- Sőt, azt a generációt már a fiatalok nagyon porosnak, avíttasnak, néha még akár kínosnak is titulálják.

- Pedig szenzációsan nagy szakemberek, és nagyon sokat lehet tőlük tanulni. A mai napig fellépünk velük, és nagyon sok előadást is szervezünk Maksának és Ihos Józsinak is. Ők abszolút aktívak stand-uposként is, át tudtak váltani erre a műfajra. Abban az időben a rádiókabaréban jelent meg pár olyan fiatal stand-upos, akik nem kaptak ott sok lehetőséget.

Ezt a nyolc évet nem nagyon szerették volna végig várni, úgyhogy erős nyomulás érkezett. Sokan Fábry Sándorhoz kötik az egész stand-up comedy műfajt, nyilván ő egy stand-upos volt, de igazából ő nem is alapítója a társulatoknak.

- Ő egy felület.

- Lejárt a Godot-ba fellépni a stand-uposokkal, és nyilván így a Fábry Show kapcsolatba került ezzel az egész szakmával. A Fábry Show-n belül volt egy kis műsor, amiben bemutatkoztak a stand-uposok, és utána lett a Showder Club műsora. Akkor még egyetlen egy társulatként a Dumaszínház adta a stand-uposokat. 
Én ennél 5 évvel később érkeztem. Rádiós műsorvezető voltam Debrecenben és mondták, hogy ezt a stand-upot próbáljuk ki. Csináltunk egy társulatot, ez a Mindenkinek jár az unalom, kicsit abszurdabb nevű társulat lett, meg elkezdtünk csinálni az öcsémmel egy rádióműsort. Aztán gondoltuk, nézzük meg Budapesten, mit ér ez a tudás amit itt összeszedtünk, és így érkeztem én ide Budapestre, és végül a TV2 humorbajnokságát megnyertem.

Nem rasszizmusról, politikáról, szexről, ilyenekről akartam beszélni, nem ez volt az én gondom. Elkezdtek formailag, tartalmilag szabályrendszereket elém tenni, és mondtam, hogy normálisak vagytok? Ezt akarod nekem ideadni? Hát hagyjál engem békén! 
Aztán egy idő után úgy láttam, hogy egy kicsit megrekedt a szakma.

Viszont én rengeteg, nagyon tehetséges, ügyes fiatallal találkoztam, és úgy gondoltam, hogy nyissuk meg a színpadokat, nyissuk meg ezt az egész világot, ne legyen ennyire zárt. Annyi mindent nem hoztak a rádiókabaré idejéből át a stand-uposok, és valahogy ezt a zártságot, ezt mégis hozták magukkal.
 Ezzel a sok szabállyal nagyon jól le tudták zárni ezt az egészet, uralták a felületeket, nem értettem. 
Akkor elkezdtük ezt a tehetséggondozás, tehetségkutatás programot, a Humortechnikumot. Gondoltam, építsünk fel egy csapatot, próbáljuk ki, ne egyetlen lehetőséget adjunk egy embernek, hanem adjunk egy teljes évet.

- Gyakorlatot is kell szerezni, gondolom.

- Persze! Mi inkább írókat kerestünk, nem előadókat. Az előadást azt meg lehet tanulni rutinnal, de írni nem tudsz megtanulni, a kreativitás nem tanulható. Elkezdtük építgetni a csapatot, és így jött létre a Stand Up Comedy Humortársulat, aminek egyébként a feleségem lett a producere, menedzsere. Most 28 fővel megyünk, évente megrendezzük a Humortechnikumot, és jelen pillanatban több mint egyharmadát adjuk a Showder Club szereplőinek.

- Köszönöm szépen, hogy ezt rendbe raktad. Megmondod őszintén, nem vagyok nagy stand-up néző, az ember néha belesodródik egy stand-upos estbe, vagy a tévén odakapcsol és ott ragad, körülbelül szerintem az átlagemberek így találkoznak a műfajjal.
Most nem feltétlenül fogsz szeretni, de nem is ez a cél, hogy egymást simogassuk. Szóval például a verseknek van egy nagyon jó tulajdonságuk, hogy a nagy részüket a verskedvelők be tudják azonosítani. Ha hallanak egy verset, akkor nagyjából érzik, hogy ki a költő, de legalább meg tudják mondani, hogy egy nyugatos költő volt, vagy hogy körülbelül hova lehet őt elhelyezni. Nekem ez az egyik fő kritikám a stand-uppal kapcsolatban - és szerintem most meg fogsz cáfolni -, hogy ezt ott annyira nem érzem. Hogyha csak a szöveget olvasnám, és nem látnám azt, hogy ki az előadó, nem tudnám megmondani, hogy ez most kinek a szövege. Nincs igazi karakter a szövegek mögött.

- Maga a poén, az egy logikai feladvány. Leírták ezt tudományosan, tizenkétféle poentírozási technika van. Tudok olyan humoristát, aki ebből mondjuk kétfélét vagy háromfélét használ, így egy kicsit tudsz mondjuk stílusban különbséget tenni. Vagy azt, hogy milyen szavakat használ. Ha nézzük a Tra Barnát, nézzük az Aranyosit, amikor már élőszóban beszélnek, akkor azonnal tudod, hogy kiről van szó. Leírva nem. A stand-up, az nem egy írott műfaj.

- Az oké, de ha már az általad említett Nagy Bandót, de akár Laár Andrást...

- …Boncz Gézát például! A Boncz Géza írásait pontosan tudod, hogy ő írta. Nekem ő a példaképem.

- Erre akarok kilyukadni, hogyha ezeket az embereket említem, akkor ők szöveg alapján felismerhetőek.

- Boncz Gézához is kellett, hogy halld, kellett, hogy lásd. Nem volt elég a leírva. Ragaszkodsz a leírt anyaghoz?

- Nem, nem ragaszkodok a leírt anyaghoz, csak azt mondom, hogy a karaktert esetleg a nyers szöveg alapján is lehessen azonosítani, de lehet, hogy ez eggyel nehezebb feladat a humornál. 
Én például nagyon szeretek szellemes, humoros könyveket olvasni. Ha mondjuk egy Kurt Vonnegut-ot olvasnék vakon, a harmadik oldalnál már lejönne, hogy ő írta. De ez számos egyéb szerzőnél is hasonló.

- Igen, én is írok szövegeket, forgatókönyvet, sok mindent, olyat is, amit inkább csak a pénz miatt csinál az ember. Ez este van, Ilyenkor szeretek egyedül lenni.

- Éjjeli bagolyként működsz?

- Elsősorban, igen. Amikor fellépek, ahhoz igazítom az ébredést, hogy akkor legyek a topon. Tehát ha este 8-10-kor van a fellépés, akkor nem kelhetek reggeli 8-kor. Ilyenkor előtte sokáig fent vagyok és amikor rám tör a nyugalom, a csendesség, leszáll a nap, akkor jobban tudok dolgozni.

- Tudtad, hogy mi klubtársak vagyunk? Mindketten tagok vagyunk a Mensában.

- Jaj, az nagyon jó! Lehet, hogy azért tudunk jót beszélgetni.

- Lehet. Ez mennyire van benned, és mennyire tudsz és akarsz élni ezekkel a nagyközönség előtt?

- Általában, hogyha ezt a fajta humorérzékemet veszem elő, erre azt szokták mondani, hogy ez hülye vicc. Sőt, idegesítőnek szokták találni.

Ezért egy érdekes stratégiát választottam, nagyon sokszor rakok úgy össze egy poént, hogy van először egy első hulláma, ami még nagyon bonyolult, nem biztos, hogy mindenki értené.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Orosz György humorista (@oroszgyuri) által megosztott bejegyzés

- Vagyis ami neked szórakoztató.

- Igen. Van egy második hulláma, amit az általános aggyal rendelkező emberek megértenek, és mindig van egy lecsengése, hogy mindenki értse. De például elmentem egy Mensa találkozóra, kétszázan voltak körülbelül, és egy stand-up műsort kértek tőlem, meg utána egy órás beszélgetést. (Akkor még nem voltam Mensa tag, ott szúrtak ki, hogy jó lenne, ha megcsinálnám a tesztet.) És akkor

De igazából a poén, a vicc, a humor, azok logikai feladványok, hiszen az ember attól nevet, hogy meglepődik, és a meglepettségét nevetéssel palástolja. Tehát ha most biológiailag megnézzük, hogy ez hogyan működik, akkor ez így működik.
 Egyébként matematikusnak készültem, amit a stand-upban is használtam a legelején, amikor elkezdtem ebben működni. Megnéztem, milyennek kell lenni egy műsornak matematikailag. Megnéztem a népszerű előadókat, hány poént mondanak percenként, így le tudtam mérni a saját műsoromat, hogy tart-e már ott, ahol tartania kell.

- Na jó, ez tipikus Mensás viselkedés. És mi a jó „humorsűrűség”?

- A legsűrűbbek, a 8-9 mp/poén, azok már elég sűrűek, de ők gyorsan is beszélnek. A 10-13 mp, azt mondom, azok a jó előadók, akik annyi poént belevisznek. Vannak azok az előadók, akik akkor kezdték a színpadon a pályájukat, amikor még nem voltak ismertek. Sok ilyen előadó van, az Aranyosi Péter is hasonló, és én is ilyen vagyok.

És csak utána jött a népszerűség, de a kezdeteket soha nem felejti az ember. Még ha mindenki ismer az országban, akkor is úgy megyek ki a színpadra, hogy az, aki ott ül, azt először teljesen megfogom, és nagyon-nagyon foglalkozom a közönséggel.
Viszont vannak olyan előadók, akik hirtelen bekerültek a televízióba, egy ország megismerte őket, és azóta állnak színpadon. Ők úgy gondolják, „én ez az előadó vagyok, tudjátok, hogy mit tudok, te ülj be rám, te nézz meg engem, csak neked adok elő.” Ezek az emberek például egy rossz közönség előtt, vagy egy nem működő közönség, vagy egy fáradt közönség, a munkából jövő ideges közönséggel nem tudnak mit kezdeni. Mert ők nem tanulták meg, hogy hogyan kell bármilyen közönséget magadhoz édesgetni.