INSPIRÁLÓ
A Rovatból

„Nem volt könnyű beszélgetés az, ami így kezdődött: eltemethetek egy boszorkányt a hátsó kertedben?”

Mese következik egy nőről, aki sem életében, sem halálában nem talált nyugalmat, míg ki nem harcolta magának. Igen, a halála után. Kétszer.

Megosztom
Link másolása

Azt szeretem legjobban az angliai Cornwallban, hogy autóval szinte bármelyik pontja elérhető egy órán belül. Keskeny, kanyargós úton ereszkedek le Boscastle városka szívében, a régi kikötő mellé épült házakhoz. A régi itt tényleg régit jelent. Ebben az esetben legalább 500 évet. Ennyi idő alatt nem csoda, ha kissé meghajol a mestergerenda, ami az épület tetőszerkezetét tartja, és az sem, hogy ettől senki nem esik kétségbe. Hófehérre meszelt kőházak sorakoznak a kikötő ölébe futó patak mindkét partján, ezek egyike a Boszorkányság Múzeum.

A Boszorkányság múzeum, Boscastle

Furcsa, fűszeres szag és hideg fogad a házban, az az igazi, csontig hatoló. Kíváncsi voltam, de a különleges és titkos tárgyak nézegetése közben lassan szorongani kezdtem. Mitől? Nem tudnám megmondani.

Amikor olyan tárgyakat lát az ember, melyek létéről nem is tudott, vagy amik csak régi könyvekben, esetleg fantasy filmekben bukkannak fel, először a csodálkozás üt nagyot: jé, ez tényleg létezik?

A mágusbot tényleg pont úgy néz ki, mint a filmeken? Ilyen lenne a kristálygömb, amit szinte facetime helyett használtak? Aztán lassan bekúszik a valóság, hogy az a koponya ott egy valódi ember feje volt, az a mandragóra tényleg ártó szándékkal került valaki ágya alá, az a vas kínzóeszköz tényleg a boszorkányság eldöntésében játszott borzalmas szerepet, az üvegtégelyben lévő emberi hajjal meg igazából ki tudja, mit csináltak…

A múzeum zárt részében más tárgyak is vannak, amiket a fő kiállításból néhány éve kiemeltek. Többnyire a holtak iránti tiszteletből, vagy a feketemágiával kapcsolatos ellenérzésektől vezérelve.

A helyet Cecil Williamson alapította saját magángyűjteményéből 1951-ben, és a múzeum eredetileg Man-szigetén állt. Williamson nem mellesleg forgatókönyvíró, vágó és filmrendező is volt, valamint befolyásos angol varázsló.

Ő volt az alapítója a Boszorkányságkutató Központnak, amit az MI6 (a brit kémszervezet) kért fel, hogy vizsgálja ki a nácik okkult tevékenységét.

Köztudott volt ugyanis, hogy Göbbels a jóslást, az asztrológiát és a halottidézést tervezte a propagandagépezetéhez felhasználni.

A kiállítását azonban néhány évvel később el kellett költöztetnie a szigetről, mert

a helyiek annyira tartottak a szerintük rontást hozó tárgyaktól, hogy rendszeresen megtámadták az épületet.

Akkor hozta Boscastle-ba, ahol nem csak befogadták, de a falu egyik büszkesége is lett. Az alapító így magyarázta a múzeum helyének kiválasztását:

„Három mérföldre ettől a helytől található egy sziklafalba vájt őskori labirintuskő, amely bizonyíték arra, hogy az ember és a szellemvilág kapcsolata, a varázslás már az őskorban is aktívan működött ezen a területen. Az évszázadok múltak, az idők megváltoztak, és mégis, Anglia e csendes zugában erősen érezni lehet, hogy nem vagyunk egyedül, és hogy a szellemvilágba átment személyek árnyékai nagyon közel vannak. Ezért található itt ez a Boszorkányság múzeum. Az ember itt a túlvilág peremén áll.”

Amikor 1996-ban, hajlott kora miatt Cecil eladta a gyűjteményt és az épületet, Halloween éjszakáján írták alá a szerződést,

majd a következő tulajdonos szintén október utolsó napján adta tovább a jelenlegi gazdájának. Arról nincs szó, hogy vérbe mártott tollat használtak-e a papírmunka során, mindenesetre a kiállítás az utóbbi években sokat szelídült.

Elég csak az utolsó angol boszorkány fejénél fogva felfüggesztett csontvázára gondolni, ami évtizedekig a kijáratnál búcsúztatta a vendégeket. Többen állították, hogy amíg ott állt, szellemet láttak, sőt, fura hangokat, kopogást hallottak sötétedés után.

Amikor az új tulajdonos 1998-ban úgy döntött, hogy eltávolítja a Joan Wytte-nek tulajdonított maradványt, megvizsgáltatta. Stimmelt a kor, a nem, a csont anyagából a helyre is tudtak következtetni, ahol felnőtt, így minden kétséget kizárólag bebizonyították, hogy néhány kisebb csont kivételével egy teljes, kétszáz éves női csontvázat tesznek sírba. Valószínűleg tényleg a harcos tündér, vagy Fehér Boszorkány hírében álló, sokat szenvedett Joant, aki a nevét is így kapta, a Wytte (White) fehéret jelent cornish nyelven.

Joan Wytte 1775-ben született a cornwalli Bodminban. Tisztánlátó hírében állt, az emberek látnokként, jósként és gyógyítóként keresték fel. Fehérmágiát űzött, például a beteg ember ruhájából egy szalagot vágott le, azt fához vagy kúthoz kötözte, és úgy vélték, hogy amikor a textil szétszakad, a kórság is elmúlik.

Amikor ő maga betegedett meg, nem tudott gyógyulást találni. Fogtályog kínozta, ami olyan erős fájdalmakat okozott neki, hogy ingerlékennyé, kötözködővé és verekedőssé vált. Kiabált és szidalmazta az embereket, gyakran keveredett utcai összetűzésekbe, ahol figyelemre méltó erőt mutatott, és egyre többen kezdték hinni, hogy az ördög szállta meg.

Az 1800-as évek elején járunk, Cornwall akkor is messze volt a felvilágosult Londontól, az emberek még hittek a mágiában. Végül a bodmini börtönbe zárták, de nem boszorkányság vádjával, hanem egy nyilvános verekedés miatt.

A bodmini börtön 1889-ben. Fotó: Visit Cornwall

Az asszony 1813-ban halt meg a börtönben, 38 éves korában, tüdőgyulladásban. Halála után a börtön parancsnoka sokáig a vacsoravendégei szórakoztatására használta a kiállított maradványait, ahogy később a múzeumban is rémüldöztek tőle a látogatók, mint az utolsó cornwalli boszorkánytól.

A parancsnok apróbb csontdarabokat ajándékozhatott a különösen becses vendégeinek, mert a csontvázból hiányzott néhány csont a jobb kézből, mindkét lábfejből és a jobb térdkalácsból.

A börtön parancsnoka azt a szórakozást találta ki, hogy a vendégei, miután jóllaktak, kérdezzenek a boszorkány csontvázától,

és az majd kopogással válaszol (természetesen beépített emberek segítségével). A szeánszokon ehhez még három másik lábszárcsontot is elhelyeztek az asztalon.

Közel tíz évig folytak ezek a vacsorák, míg egyik alkalommal, ki tudja miért, a csontok nem csak kopogtak, de felrepültek a levegőbe, és az összegyűlt vendégeket alaposan fejbe és vállon verték.

Ez hozta el a bodmini börtön szeánszainak, és a parancsnok állásának is a végét. A bukás után a csontokat összeszedték, és Joan Wytte csontvázával együtt egy szekrénybe zárták, ahol — a több mint száz év számos furcsa eseménye ellenére — megmaradtak egészen addig, míg Cecil Williamson a múzeuma számára meg nem vásárolta őket.

Joan Wytte csontváza 40 évig lógott egy koporsó előtt a Boszorkánymúzeumban.

Amikor azonban Graham King átvette a múzeum vezetését, úgy érezte, Wytte késői temetést érdemel.

„Úgy gondolom, hogy életében is eleget üldözték és nem helyes, ha ezt az üldözést a halála után is folytatják - nyilatkozta akkoriban a tulajdonos, aki úgy érzi, maga is egyike a modern boszorkányoknak. - Látni a gyerekeket, akik körbejárják a múzeumot, bámulják ezt a csontvázat, mutogatnak rá, és azt mondják: ‘Huhh. Ez egy boszorkány', azt nem érzem helyesnek.”

De nem csak ez volt az ok. A számos poltergeist-jelenség is arra késztette Graham Kinget, hogy egy szeánsz során kapcsolatba lépjen Wytte-tel.

„Ki akartuk deríteni, hogy mit akar - nyilatkozta annakidején az Independentnek. - Mindenféle dolgok derültek ki. Ezért úgy döntöttünk, hogy kivesszük a kiállításról, és eltemetjük az erdőben.”

Egy varázslatos helyet kerestek, és a temetéshez a helyi földesúr engedélyét kérték:

„Nem volt könnyű beszélgetés az, ami így kezdődött: eltemethetek egy boszorkányt a hátsó kertedben?”

Az utolsó fél évben Graham az ágya mellett tartotta a boszorkánynak tartott asszony maradványait, és állítása szerint sokszor beszélgetett vele. Maga a szertartás nagyon egyszerű volt. Néhány apróságot is tettek mellé a sírba: kis üveg töményet, egy agyagpipát, egy kis dohányt, és néhány varázsfűszert, hogy segítsék az útját. Boscastle-ben, egy békés erdős tisztáson helyezték örök nyugalomra, a sírkövén ez áll:

„Joan Wytte

Született 1775-ben

Meghalt 1813-ban a bodmini börtönben

Eltemették 1998-ban

Már nem bántja senki”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Majdnem 100 évig mindenki rosszul tudta, mit jelent Schrödinger macskája, és azóta sem oldódott meg a probléma
Sokan azt hiszik, Schrödinger macskája a kvantumelmélet bizonyítéka, pedig az valójában egy tudományos kritika volt. A friss kísérletekkel a tudomány még mélyebbre ásta magát a Schrödinger által jelzett logikai csapdában.
Sassy - sassy.hu
2026. május 29.


Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, Schrödinger macskája valami misztikus, szuperokos dolog egy cicáról, ami egyszerre lehet élő és halott?

Felejtsd el. Az igazság sokkal kiábrándítóbb és végtelenül menőbb:

a híres macska a tudomány történetének legnagyobb trollkodása volt.

És a poén ma jobban ül, mint valaha, miközben a fizikusok már tényleg „macskaállapotokat” hoznak létre szilíciumchipeken, ahogy arról a Nature Physics is beszámolt egy 2025 elején publikált cikkben, ezzel még kellemetlenebb helyzetbe hozva a modern tudományt.

Mert miközben a laborban már kvantumzombikat gyártunk, a lényegi kérdésre még mindig nincs semmilyen válasz.

Most jön a csavar, amitől az egész sztori értelmet nyer.

Erwin Schrödinger 1935-ben azért találta ki ezt az egészet, mert abszurdnak tartotta a kollégái elméletét – miszerint egy részecske a megfigyelésig több állapotban is létezhet egyszerre.

A gondolatkísérlet arra az abszurditásra reflektál, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot.

Ezért a kérdést egészen eredeti módon próbálta megvilágítani.

Azt mondta, oké, srácok, ha ez igaz a szubatomi világban, akkor egy dobozba zárt macska is lehet egyszerre élő és halott egy radioaktív atom szeszélye miatt.

 

Schrödinger, hogy a kvantumelmélet egyik abszurditását szemléltesse, egy képzeletbeli macskát egy zárt dobozba helyezett, amelybe kívülről nem lehetett belelátni. A dobozban a macska mellett van egy szerkezet, melyet a macska nem tud befolyásolni. A szerkezet tartalmaz egy darab radioaktív anyagot, melyben egy óra alatt egy atom vagy lebomlik, vagy ugyanekkora valószínűséggel nem bomlik le. A radioaktív bomlást észleli egy Geiger–Müller-számláló, ami egy relén keresztül elenged egy kalapácsot és az összetör egy hidrogén-cianidos üveget, megölve ezzel a macskát. Ha egy órán át magára hagyjuk a dobozt, azt mondhatjuk, hogy a macska él, ha időközben nem volt atombomlás.

Hogy eldöntsük, a macska él-e vagy meghalt, ki kell nyitni a dobozt.

Ám a kérdés azonban az, hogy milyen állapotban van a macska a doboz kinyitása előtt?

A kvantumelmélet szerint a macska hullámfüggvénye egy élő és egy halott macska hullámfüggvényét egyszerre tartalmazza.

Schrödinger számára az az elképzelés, hogy a macska egyszerre élő és holt is, abszurd elképzelés volt, amit nem tudott elfogadni.

Ezzel akarta megmutatni, hogy a kvantumelmélet logikája a való világban látványosan összeomlik.

És itt jön a lényeg: a provokációja annyira betalált, hogy a fizika azóta is ezzel a problémával küzd. Ezt hívják „mérési problémának”, és arról a pofonegyszerű kérdésről szól, hogy pontosan hol és hogyan dől el, hogy a kvantumvilág elmosódott valószínűségeiből mikor lesz a mi valóságunk kőbe vésett ténye? Hol van a határ?

A legújabb kísérletek, amikben már nemcsak egy atomot, hanem annál jóval nagyobb rendszereket hoznak szuperpozícióba, csak még égetőbbé teszik a kérdést.

Létrehozzuk a paradoxont a laborban, de a magyarázatot ugyanúgy nem találjuk, mint Schrödinger idejében.

Szóval, amíg a neten mémként pörög a dobozban kuksoló, félig élő cica, addig a tudomány pont azt a falat bámulja, amit Schrödinger közel száz éve felépített. A kísérlet valódi üzenete nem a kvantumvilág varázslata, hanem egy megalázó emlékeztető: fogalmunk sincs, hogyan működik a valóság átmenete a mikroszkopikusból a makroszkopikusba. A helyzet az, hogy a világegyetem még mindig sokkal rejtélyesebb, mint amit a legokosabb egyenleteinkkel magyarázni tudnánk.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.

Megosztom
Link másolása

Olyan, mint a mesében, de ez a történet a valóság: Túrkevén Vasas Lajos a reggeli körét rótta a kutyájával, amikor figyelmes lett egy táskára. A sztori másik főhőse egy Lajos bácsi nevű nyugdíjas, aki nem a lottón nyerte a pénzt, hanem a nyugdíjából spórolta össze, hogy vegyen egy kis nyaralót. A terv az volt, hogy Túrkevén telepszik le, mert egy rádióműsorban hallotta, hogy milyen szuper hely, meg ott a gyógyvíz is.

„El lehet képzelni, milyen sokáig tartott, amíg a kis nyugdíjamból összespóroltam ezt a pénzt.”

A hétvégét már a városban töltötte, ingatlanokat nézegetett, a teljes vételárat pedig végig magánál hordta a táskájában, mert hát hol máshol lenne a legnagyobb biztonságban, ugye. Aztán a hazaúton jött a hideg zuhany: a táska sehol. A pánikot és a beletörődést tökéletesen foglalta össze:

„Sejthetik, mit éreztem, levert a víz, magamban pedig már lemondtam a pénzről.”

Nagyjából ekkor lépett a képbe Vasas Lajos és a kutyája. Amikor meglátták a táskát, még nem sejtették, hogy egy kisebb vagyont rejteget. „Eszünkbe sem jutott volna, hogy ennyi pénz van benne, kinyitottuk, hátha találunk valamilyen nyomot, ami a tulajdonosra utal” – mesélte.

Őszintén bevallja, hogy benne is felmerült egy pillanatra a kísértés, de aztán gyorsan elhessegették a gondolatot. Mivel a táskában nem volt semmi konkrétum, felhívták a 112-t, ahol a hivatalos utat, vagyis a jegyzőt javasolták. Csakhogy vasárnap volt, a hivatalok pedig alszanak. Így jött a 21. századi megoldás: egy Facebook-poszt. A felhívás több áttételen keresztül végül eljutott a kétségbeesett Lajos bácsihoz, aki azonnal visszafordult Túrkevére. Egy gyors azonosítás után hiánytalanul visszakapta az elveszettnek hitt milliókat. Az öröme akkora volt, hogy 50 ezer forintot nyomott a becsületes megtaláló kezébe, aki először nem is akarta elfogadni. Végül beadta a derekát, de a pénz sorsa igazán szívmelengető fordulatot vett.

„Mivel a feleségem tanárnő – elviszi az egész osztályt ebből a pénzből moziba.”

Lajos bácsit pedig a történtek csak megerősítették abban, hogy Túrkeve a legjobb hely a világon, és továbbra is ott keres magának nyaralót.

Tavaly nyáron például Rácz Jenő sztárséfnek sikerült a kocsija tetején felejtenie a táskáját, benne a pénztárcájával és közel egymillió forinttal. A tárca természetesen lerepült útközben, de szerencséjére egy becsületes megtaláló pár bukkant rá, és a benne lévő névjegykártya segítségével visszajuttatták neki.

A séf akkor a közösségi oldalán lelkendezett, hogy „vannak még jó emberek, sőt angyalok is!”

 


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A 16 éves lány már nem érhette meg a ballagását, de a szíve ott dobogott a tömegben egy másik fiúban
A 16 éves Emily Matejovitz már nem érhette meg saját ballagását, halála előtt azonban olyan döntést hozott, amely több ember életét is megváltoztatta. A tinédzser felajánlotta szerveit átültetésre, az iskolai búcsúünnepségen pedig megjelent az a fiú is, aki Emily szívét kapta meg.

Megosztom
Link másolása

Az iskolai ünnepségek általában a kényelmetlen egyenruháról, a szülők büszke könnyeiről és a jövőbe vetett reményről szólnak.

A michigani Reeths-Puffer középiskolában viszont ennél sokkal többről volt szó: egy lányról, aki már nem lehetett ott, és három emberről, akik azért utaztak több száz kilométert, hogy tisztelegjenek előtte.

A 16 éves Emily Matejovitz ugyanis már nem érhette meg a ballagását, de a döntése, hogy szervdonor lesz, három másik embernek adott új életet. Ők pedig úgy gondolták, a legkevesebb, amit tehetnek, hogy ott vannak az ünnepségen.

Emily tavaly decemberben, mentális egészségügyi problémákkal küzdve hunyt el, de pár hónappal korábban, a személyi igazolványa igénylésekor már jelezte, hogy halála esetén felajánlja a szerveit.

A lány édesanyja, Rebecca a People újságírójának, Toria Sheffieldnek arról beszélt, hogy lánya mindig is másokon akart segíteni, és ez a gesztus a legmélyebb gyászban is ad némi vigaszt.

„Hálás vagyok, hogy Emily szervei csodálatos emberekhez kerültek, és hogy a felajánlása beteljesítette azt, amit végső soron tenni akart: másoknak segíteni.”

A kedden tartott diplomaosztón ott volt a 16 éves Landon Coleman, aki Emily szívét kapta meg. A fiú számára ez a találkozás legalább annyira fontos volt, mint a gyászoló családnak.

„Sokat jelent, hogy találkozhatok azokkal az emberekkel, akik felnevelték és szerették azt a személyt, aki második esélyt adott nekem az életre”

– mondta, majd arról beszélt, most már olyan dolgokra készülhet, amik korábban elképzelhetetlennek tűntek.

„Alig várom, hogy megszerezzem a jogosítványomat, leérettségizzek és egyetemre menjek. Ezek olyan lehetőségek, amelyeket azért kaptam, mert valaki úgy döntött, hogy donor lesz.”

A legmeghatóbb pillanat talán az volt, amikor a 4 éves Ripley Ferrell, aki Emily egyik veséjét kapta, odaszaladt az anyához. Ripley édesanyja, Audra szerint ez volt az egyik legjobb napjuk a transzplantáció óta.

„Hihetetlen volt nézni, ahogy Ripley nevet és a legnagyobb öleléssel nyúl Rebecca felé”

– mesélte.

Audra szerint a szervdonáció nemcsak életet ad, hanem lehetőséget is: „a lehetőség a felnőtté válásra, az emlékek gyűjtésére és mindazon dolgok megtapasztalására, amelyek egy életet alkotnak.”

A Ferrell családot annyira megérintette Emily története, hogy létrehozták az Emily Matejovitz Alapítványt, amely ösztöndíjakat ad és a mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést segíti. A harmadik recipiens, egy 54 éves férfi, aki a lány máját és másik veséjét kapta, szintén ott volt az ünnepségen.

A ballagás mint a családi büszkeség és a dráma színtere a sztárvilágban is állandó téma. A közelmúltban például Jennifer Lopez és Ben Affleck jelentek meg együtt Affleck lányának diplomaosztóján, de a róluk készült képeken a köztük lévő feszültség szinte tapintható volt, miközben Heidi Klum és volt férje, Seal együtt sírtak a büszkeségtől fiuk ünnepségén.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pokorny Lia a színpadon megható felajánlást tett Kálloy Molnár Péter családjának
Pokorny Lia 500 ezer forintot ajánlott fel a csodálatos színész családjának. Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást.

Megosztom
Link másolása

A taps után egy pillanatra mindenki elcsendesedett a 6SZÍN színpadán. Pokorny Lia kapta az első Kálloy Molnár Péter-díjat, majd a mikrofonhoz lépett, és a frissen kapott félmillió forintos pénzjutalmat egy az egyben felajánlotta néhai barátja és kollégája családjának. A gesztus nemcsak a közönséget, de a díjat átadó özvegyet, Lestár Ágnest is meglepte.

Kedden este tartották a Kálloy Alapítvány első díjátadóját, amivel

azokra a polihisztor művészekre emlékeznek, akik Kálloyhoz hasonlóan több műfajban is maradandót alkottak.

Az elismerést Pokorny Lia és Lutter Imre kapta, de a reflektorfény egyértelműen a színésznő váratlan bejelentésére irányult. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Pokorny egy pillanatig sem hezitált a döntésen.

„Maga a díj az enyém, és Pétert így hazaviszem magammal, de a pénzdíj egyértelműen a családé, ez nem volt kérdés a számomra” – mondta a színpadon.

A színésznő egyúttal a halált és a gyászt tabuként kezelő kulturális közegről is beszélt. „Egészen elképesztő, hogy a kultúránkban mennyire nem foglalkozunk azzal, hogy mindannyian elmegyünk. Erre készülni kell.”

Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást, de végül meghatottan elfogadta. A pénz a legjobb helyre kerül, egyenesen a Kálloy Alapítványhoz, amelynek pontosan az a célja, hogy a művész hatalmas, de jórészt befejezetlen hagyatékát gondozza.

„A Kálloy Alapítványban jó helye lesz ennek az összegnek, mert célul tűztük ki, hogy mindazt megőrizzük, fenntartsuk és továbbgondoljuk, amit Péter itt hagyott”

– erősítette meg az özvegy, utalva a rengeteg filmtervre, kiadásra váró verseskötetre és zenére.

A díj maga is szimbolikus: egy létrát ábrázol, amit egy Péterről mintázott figura tart. „Az az üzenete, hogy a felfelé haladó alak a csillagos égig jusson” – magyarázta Lestár Ágnes.

A díj megalapítását idén májusban jelentették be, azzal a céllal, hogy a Kálloy-hagyatékot gondozó alapítvány forrásokat teremtsen a befejezetlen művekhez.


Megosztom
Link másolása