GYEREK
A Rovatból

Az évnyitók olyanok, mint a temetések: senki sem emlékszik a beszédekre, de mindenki örül a rég látott barátoknak

Balsors, akit régen tép, a szokás hatalma és a nyitott kérdés: milyen legyen jövőre az évnyitó?
Solomayer Anna - sassy.hu
2023. szeptember 01.


Megosztom
Link másolása

[sz]Fotó: Fortepan[sz]

Szeptember 1-jén a diákok nem csak a nyarat, a szabadságukat is temetik. A szomorú eseményre „gyászba” (de legalábbis kényelmetlenbe) öltöznek, elbandukolnak az intézménybe, csendben meghallgatják a rítust vezetők pátosszal leöntött konzerv-gondolatait arról, miért is gyűltek össze. Szabadtéri változat esetén sokszor rekkenő hőségben, beltéri esetben pedig fülledt láb-és izzadságszagban töltik azt a pár órát, ami papíron egy örömünnep, gyakorlatilag viszont olyan, mint egy igazából senki által sem kedvelt távoli rokon temetése: személytelen és unalmas.

Az esemény egyetlen élvezhető része pedig a hivatalos rész utáni kötetlen baráti összejövetel.

Cui bono?...Tanárnőkérem, nem tudom.

Három gyerekem közül idén már kettő tölti így az ősz első napját, ennek kapcsán pedig próbáltam magamban a saját emlékeimet felidézni, nem túl sok sikerrel. A férjemről pontosan tudom, hogy óvodai karrierje óta szívből gyűlöl mindenfajta oktatási intézményt és a velük kapcsolatos bárminemű eseményt. Ennek okán csak négyszemközt mertem a témáról kérdezni, mert félő volt, hogy meghallja az értekezést a szelektív hallású középső gyermek, aki a „Fogmosás!” felszólítást nem, de a rá nem tartozó információkat azonnal meghallja, és egy életre elmegy a kedve az iskolától. A gyerek apja adta végül a címbéli frappáns hasonlatot. Ezek után azért a barátokat és ismerősöket is megkérdeztem, ők milyen élményeket őrizgetnek ezzel kapcsolatban, és hamar kiderült: az évnyitó felnőttként visszatekintve is egy semmitmondó és „csak legyünk túl rajta” – esemény.

A visszaemlékezéseket olvasva egyértelművé vált, hogy egy formailag és tartalmilag is egységes, nagy közös traumának vagyunk kis gazdái, hiszen évtizedek óta ugyanazt az gyerekélettel összeegyeztethetetlen műsort kapja a dédestapolcsányi és a bajánsenyei diák is.

Az ünnepség kezdetén nyikorgó mikrofonpróba után igazgató a polgármester úr, a polgármester úr kedves neje, Zsuzsika, az államtitkár úr, a plébános úr, valamint az iskola udvarát borító murvát olcsón szállító helyi tüzépes úr köszöntése után a gyerekeknek is odaszúr egy „Sziasztok!”- ot.

Az énektanár odaperdül a pianínóhoz és igyekszik tiszta zenei kíséretet biztosít a Himnusz garantáltan hamis közös elénekléséhez.

Egy Kovács Pisti a kisdiákok számára gyakorlatilag értelmezhetetlen verset mond, aztán egy Nagy Zsófia félhamisan, de nagy összpontosítás közepette elfurulyázza vagy hegedüli az Örömódát, aztán legalább egy kórista lány kiájul a sorból. Utóbbit irigykedő tekintetek közepette kiviszik a levegőre.

A diákok, mint a nyári felhőnézegetéseknél, igyekeznek a drapériákra tűzőgépezett falevelek csoportjába valami állatot vagy emberfejet belelátni.

Vagy csak bárhova máshova képzelni magukat.

A pódiumról Naftalin Ernő stílusában előre elhangzik minden olyan információ, amit a diákok az osztályfőnöki órákon amúgy is hallani fognak, valamint egy csomó olyan költségvetési és szervezeti tudnivaló, amihez a gyerekeknek semmi köze.

Aztán még egyszer felmegy a színpadra egy Kovács Pisti és elszaval egy másik lelombozó verset, elhangzik „A Szózat eléneklése után az osztályfőnökök vezetésével mindenki fegyelmezetten vonuljon el a saját termébe!” – mondat, majd mindenki megkönnyebbülten rohan a mosdókba az ünnepség előtt elfelejtett dolgát elvégezni.

De hogy kinek jó ez? Azt senki se tudja. Csináljuk, mert így szoktuk.

Szokás, amit megszoktunk

„Szokásnak minősül minden társadalmi jelenség, ha működését az egyöntetűség, az ismétlődés és a szabályozottság jellemzi, még akkor is, ha a szabályozottság nem jelent többet, mint a gyakorlat erős megszokottságát”

-írja a Néprajzi Lexikon.

A szokásnak tehát sajnos szokása, hogy nehezen kopik ki és alakul át, leginkább azért, mert legalább olyan lassan kristályosodnak ki, mint a bórax. A szokás társadalmi szerepe egyébként a hétköznapok változékonyságának, az élet kiszámíthatatlanságának egyfajta ellensúlyozása. Szabályozza, mit és hogyan kell elfogadnia és megélnie az adott társadalmi csoportnak – jelen esetben például a diákok, tanárok, szülők és egyéb érintettek nagy létszámú társulásának. Az évnyitó, mint szokás keretet ad a tanévnek, egyfajta ceremoniális zsilipként választja el az tanulással töltött és az tanulásmentes időszakot és irányt mutat az elvárt viselkedés kérdésében.

Ahhoz, hogy egy ilyen esemény a körülményekhez képest gördülékeny legyen, szükség van egy követhető, kiszámítható, a csoport tagjai által ismert szerkezetre, eszközkészletre, jelrendszerre. Ha pedig ez egyszer kialakult, azon logisztikai és koordinációs okokból nem nagyon szoktunk változtatni. Erre mondja a szakirodalom, hogy a szokásnak van egyfajta tehetetlenségi nyomatéka.

Mert hát demokratikus keretek között hány ember összehangolt munkája kellene ahhoz, hogy egy ilyen szokás, mint az évnyitó, megváltozzon?

És ha egyetértésre is jutna mondjuk egy adott iskola, hány amúgy is kizsigerelt tanár plusz munkájára lenne ahhoz szükség, hogy ez megvalósuljon?

Az Oktatási Hivatal egyébként nagyon kedvesen készített egy mindenkori vonalvezetőt az iskolai ünnepélyek lebonyolításának „modernizálására”. A kiadványban az évnyitót taglaló részből idézünk:

„A gondtalan nyári hónapok után változatos és élményekben gazdag programokkal könnyítsük meg a tanulók számára az átállást. Legyen az első nap mindenki számára emlékezetes! Célunk, hogy a tanulók érezzék jól magukat az iskolában. Teremtsünk együttműködésen alapuló tanulói és pedagógusi viszonyokat, biztonságos, barátságos és gyermekközpontú környezetet!”

Ezek után a segédlet néhány külföldi példát mutat be, majd ötleteket ad az évnyitó ünnepség UTÁNI első órákhoz, amikor már csak egy osztálynyi gyereket kell lefoglalni.

A hivatalos ünnepség lebonyolításának alternatíváiról egy betű sincs benne. Minek is az.

Meg amúgy is, adjuk meg a szokásnak, ami a szokásé, nem érdekes, hogy a felnőttek is ugyanúgy szenvednek tőle, mint a diákok. Miért is tennénk igazi ünneppé ezt a napot mondjuk egy elsős számára?

A teljesen új környezet vagy az ijesztően nagy létszám okozta sokkot biztos felülírja egy gondosan kiválasztott Vörösmarty-idézet, vagy ha a kicsik is hallhatják, hogy az iskola alapítványába tavaly befolyt összegből sikerült kifesteni a tornatermet.

Ja, nem.

Tégláról téglára

Ha valami célja még lehet egy évnyitónak, akkor az az újonnan érkezettek köszöntése, a közösségbe való befogadása. Talán egyetlen értelme ennek az egész kőkorszaki zárványnak annak a kommunikálása, hogy az adott épületben mindenki biztonságban és elfogadva érezheti magát. Ha pedig mindenképpen el akarunk mondani nekik valamit az emelvényről, akkor mondjuk el nekik, mire számíthatnak itt. Nem arra, hogy nézd, legkisebb Kovács Pisti, jövőre már neked kell majd a verset mondanod az ünnepségen, hogy öregbítened kell az iskola jó hírét vagy hogy minél többet tanulsz, annál többre fogod vinni majd a nagybetűsben.

Azt kell neki mondani, hogy nézd, legkisebb Kovács Pisti, tudom, hogy ez most sok neked és félsz is talán, de majd segítünk. Mindenki segít. Nem csak a számokban vagy a betűkben, hanem a barátkozásban, az összeveszés utáni kibékülésben meg a kulturált vitatkozásban is.

Hogy ha szeretnéd, itt segítenek neked megtanulni szaltózni, megérteni a külföldön látott feliratokat, vagy kiszámolni, hány darab deszkát kell venned a kerti kisházad alapjához. Segítünk megtalálni, miben vagy a legjobb, segítünk abban, hogy az is menjen, amiről most azt gondolod, kizárt dolog, hogy valaha is megértsd, és segítünk abban, hogy később te is segíthess másoknak.

Most pedig menj a tanító nénivel az osztályba, vár ott téged egy kis meglepetés.

És egy ilyen beszéd elején lehet Himnusz és a végén lehet Szózat, és lehet fekete-fehér az ünneplő, és lehet Vöröstmarty a vers.

Azokat majd a következő években cseréljük le.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Könyörtelen anya: kirakta a házból terhes tinédzser lányát, amikor kiderült, hogy a baba miatt otthagyta az egyetemet
Elég extrém húzás, na de meg fogja-e bánni? Valószínűleg.

Megosztom
Link másolása

Amikor egy tinédzser terhes lesz, az anyák számára hatalmas kihívást jelent, hogy megállapítsák, hogyan segítsenek a gyermeküknek a nehéz időszakban. Egy anyuka most azon tanakodik, hogy helyesen cselekedett-e, amikor

a lányának azt mondta, hogy költözzön ki a házból, miután kiderült, hogy otthagyta a főiskolát, hogy felnevelje a babáját.

Az anya a Reddithez fordult segítségért. Azt mondta, hogy a "kemény szeretet" útját választotta, miután megtudta, hogy hamarosan nagymama lesz. Az anya leírta, hogy lánya mindig kiváló tanuló volt, és ösztöndíjat kapott egy fantasztikus főiskolára.

Néhány hónappal ezelőtt azonban egy olyan fiúval kezdett randizni, akiről az anya úgy gondolta, nem megfelelő a lányának. Annak ellenére, hogy figyelmeztették, a lány továbbra is vele maradt, és végül terhes lett.

Az anya felajánlotta az abortusz lehetőségét és segített volna a lányának az eljárásban és a felépülésben. De a lány nemet mondott és a barátjával maradt.

Az anya ellenezte azt az ötletet, hogy a fiú beköltözzön, és azt tanácsolta lányának, hogy költözzön ki, mivel már elég idős ahhoz, hogy saját magát és a babát eltartsa.

Az anya úgy véli, hogy a lánya döntéseinek következményei már nem az ő vállát terhelik. A nő a saját tapasztalataira hivatkozva mondja, hogy a lánya a múltban is elutasította a segítségét, és most sem hajlandó beszélni vele. Bár nehéz döntést hozott, úgy érzi, hogy a kemény hozzáállás szükséges volt.

Ez egy minden szempontból szörnyű helyzet, de ennek az anyának rá kell jönnie, hogy az együttérzés és a támogatás nagyban hozzájárulhatna ahhoz a kapcsolathoz, amelyet a jövőben nemcsak a lányával, hanem az unokájával is kialakíthat.

Forrás: Your Tango


Megosztom
Link másolása

GYEREK
„A gyerekeim kicsit sem hasonlítanak rám, és ezt utálom!” - fakadt ki egy anyuka
Elmondása szerint már rengeteg mindent megpróbált megkedveltetni a gyerekeivel, de ők nem akarnak csinálni semmit, csak otthon ülni, játszani és nassolni.

Megosztom
Link másolása

A gyereknevelés már önmagában is egy nehéz feladat. A megannyi tennivaló, az ilyen-olyan feladatok milliói, és önmagában a nevelés különböző kérdései. Ehhez társul egy csomó kétség, hogy jól csináljuk-e, amit csinálunk, na meg sokszor a megfelelési kényszer.

Most egy anyuka nem bírta tovább és megosztott kételyeit.

„Szomorú vagyok, hogy a gyerekeim ennyire különböznek tőlem.”

- kezdte bejegyzését. A 39 éves nő aztán elárulta, hogy egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, hogy ennyire mások a gyerekei.

„A két gyerekem egyáltalán nem hasonlít rám. Én társaságkedvelő vagyok, és szeretek a szabadban lenni, izgalmas ételeket kipróbálni, aktív maradni, nagy összejöveteleket tartani, olvasni, zenét hallgatni vagy alkotni. A fiaim otthonülő emberek, akik inkább a játékot és a nassolást kedvelik.

Bizonyos mértékig tudom, hogy ez a legtöbb gyerekre jellemző, de nem számítottam arra, hogy meg kell majd küzdenem velük azért, hogy megismertessem velük néhány érdeklődési körömet.”

A posztból az is kiderül, hogy a gyerekek 7 és 10 évesek, és hiába próbált megkedveltetni velük egy csomó mindent, mint a síelést, a tandemkerékpározást, szabadtéri koncertre menést vagy éppen csak egy könyvbemutatót, a gyerekeknek egyik sem tetszett.

„Megtanultam, hogy el kell engednem néhány elvárást, és nem kell tovább próbálnom az érdekeimet a gyermekeimre vetíteni. De istenem, annyira szomorú vagyok emiatt.”

- írta.

„Néhány dolgot én is elhalasztottam, amíg nagyobbak lettek, azt gondolván, hogy talán csak fáradtságról vagy ismeretlenségtől való félelemről, vagy éhségről, vagy bármi másról van szó. De, itt nem igazán ez a helyzet. Egyszerűen csak tényleg jobban szeretik a saját otthoni környezetüket és a megszokott kis nassolnivalóikat és játékaikat. Azt hiszem, egyszerűen csak különböző emberek vagyunk.”

A téma úgy tűnik, sok ember érdeklődését felkeltette vagy saját tapasztalataik miatt tudtak vele azonosulni.

„Eddig úgy tűnik, hogy nagyjából semmi közös nincs a két fiammal, és ez időnként egy kicsit kiakaszt.” - írta valamelyik.

Mások felhívták a figyelmet a képernyőidő veszélyeire: „Ez a játék. Nagyon addiktív.”

Megint mások azt tanácsolták, hogy próbáljon meg egyéniségként tekinteni rájuk, saját szükségletekkel és igényekkel.

„Értem, hogy csalódott vagy, de ezt a csalódást te okoztad azzal, hogy elvárásaid voltak, hogy olyanok legyenek, mint te.”

Egy szakértő szerint a legtöbb szülőnek vannak elvárásai a gyerek felé, és szeretnék, ha olyanok lennének mint ők, lehetőleg ugyanazokkal az érdeklődési körökkel. Amikor ez nem így van, természetes, hogy csalódottak lesznek.

Azonban, ahogy az egyik hozzászóló is írta, érdemes figyelemmel lenni a gyerekek személyiségére és tiszteletben tartani azt.

Ugyanis amikor egy gyermek érzi, hogy a szülő csalódott abban, amilyen, az mély sebet ejthet a gyermek pszichéjén, és nagy gondot okozhat az önértékelésében.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

GYEREK
7+1 módszer, amivel a legfinnyásabb gyereket is ráveheted, hogy mindent megegyen
A dietetikus nem ígér csodát, de ezekkel a lépésekkel a te gyereked is egészséges viszonyt tud majd kialakítani az ételekkel.

Megosztom
Link másolása

Tízből hat szülő személyre szabja a családi ételeket a finnyás gyerekek miatt - derült ki egy új kutatásból. Ez azonban rengeteg energiát igényel, ami kisgyermekes szülőknél amúgy is ritkaság.

Lucy Upton gyermekdietetikus és táplálkozási szakértő most a The Sun-nak mondta el tanácsait, amit minden finnyásgyereket-nevelő szülőnek ajánl.

„Tévhit, hogy a gyerekek életük első évében mindent megtanulnak az ételekről, amit meg kell tanulniuk. Ez nem igaz. Ez egy hosszabb folyamat, úgyhogy ne érezzük magunkat rosszul, ha időbe telik.”

- mondta Upton, aki hasznos tanácsokkal is ellátta a szülőket, hogy a hozzászokás folyamata minél gyorsabb és zökkenőmentesebb legyen.

1. Vacsora reggelire:

A társadalom ragaszkodik ahhoz, hogy reggel reggelizzünk és este vacsorázzunk, de Lucy szerint nem számít, hogy mikor fogyasztjuk el az ételt.

„Beleragadunk ebbe a társadalmi narratívába. De valójában, ha a gyereked csirkét szeretne reggelire, ne mondj neki nemet - hagyd, hogy megegye! Ha zabpelyhet akar vacsorára, az is rendben van! A tápérték vagy az íz nem változik.”

- mondta a dietetikus.

2. Édeset a sóssal:

Míg az érettebb ízlelőbimbók talán megütköznek a gondolattól, Lucy szerint a desszert főfogással való tálalása remek módja annak, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy minden étel egyenrangú.

„A kekszek bolognaiba mártogatása számunkra bizarrnak tűnik, de a gyerekeket nem fogja érdekelni, hiszen kísérleteznek, és ez a kulcsa az ételekkel való jövőbeli egészséges kapcsolatuknak.”

Hagyjuk, hadd fedezzék fel, hogy mit mivel szeretnek párosítani.

3. Felejtsd el a jutalmazást:

Lucy szerint, ha jutalmazással tanítod a gyereket arra, hogy egyen, és ne pedig a saját élvezetéért tegye, azzal neki és magadnak is több kárt okozol, mint hasznot.

A szakértő szerint két hét után a gyerekek ráunnak a jutalmazós taktikára és akkor foghatod a fejedet.

4. Biztonságos ételek:

A válogatós gyerekeknél gondoskodni kell arról, hogy egy „biztonságos” étel is kerüljön az asztalra, olyasmi, amit szeretnek és ismernek, amikor egy új ételt tálalunk.

„Ha a gyerek az asztalhoz lép, és nem lát semmilyen számára ismerős ételt, az szorongást okozhat. De ha van ott valami, amit ismer, az arra ösztönzi, hogy bekapcsolódjon és új dolgokat is kipróbáljon.”

- magyarázza Lucy.

5. Gyorskaja:

Ha megtagadunk a gyerekektől egy adott ételt, csak még jobban kívánják azt. Lucy szerint érdemes lazán kezelni a dolgot:

„A valóság az, hogy a gyerekek néha megesznek egy McDonald's szendvcset és ez rendben is van, amíg mindent megteszünk azért, hogy a kiegyensúlyozott étrend részeként szerepeljen”

A dietetikus szerint, ha odafigyelünk, hogy a gyorskaják mellé friss zöldséget is tálaljunk, akkor nem kell bűntudatot éreznünk.

6. Svédasztalos vacsora:

A szakértő úgy véli, hogy sok szülő túlbecsüli, hogy a gyereknek mennyit kell ennie. Ennek eredményeképpen anyu és apu túl sokat ad a kis drágának, ami viszont elriasztja a gyereket az étkezéstől.

„Javaslom, hogy a vacsorát svédasztalos formában tálaljuk. Tegyük az asztalra a különböző elemeket különböző tálakba, és hagyjuk, hogy a gyerek maga döntsön, hogy miből mennyit eszik.”

A gyerekek szeretik ezt a függetlenséget.

7. Ne mondd, hogy finom:

Ha van valami, amit szakértőnk nem kedvel, akkor az, amikor a gyerekeknek azt mondogatjuk, hogy minden finom, hogy rávegyük őket az evésre.

„Ezek a szavak nem tények, hanem vélemények. És a vélemények a gyerekek számára nyomást gyakorolhatnak.”

Szerinte sokkal nagyobb sikert érhetünk el, ha az ételeket vicces, kedves dolgokhoz hasonlítjuk vagy becézve nevezzük őket.

+1. Ne használjunk etetőszéket:

A szakértő szerint nagyjából egy éves koruk után már ne ültessük a gyerekeket etetőszékbe. Ha stabilan tudnak ülni, nekik is jobb élmény lesz egy méretüknek megfelelő kisszéken ülni, ahol leér a lábuk a földre.

Ez stabilitást és szabadságot adhat nekik.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

GYEREK
3 apró trükk, amivel ráveheted a gyerekeket, hogy együttműködőbbek legyenek
A gyereknevelés állandó kihívásokat tartogat, azonban pár egyszerű módszer segítségével könnyebb is lehet.

Megosztom
Link másolása

A gyereknevelés óriási kihívás, mire megoldod az egyik felmerülő problémát, máris ott van a következő. Emellett persze vezetni kell a háztartást, és a jobb esetekben életben kell tartani a párkapcsolatunkat is. Persze, akármilyen nehéz is, az ember nem véletlenül vállal gyereket, és ha már ott van(nak), szeretné jól csinálni.

De hogyan veheti rá egy szülő a dackorszakos/kis tini/lázadó tinédzser gyerekeit, hogy azok hallgassanak rá, és együttműködőek legyenek?

Mutatunk 3 apró trükköt, ami segíthet megkönnyíteni a helyzetet:

1. Figyeld meg a helyzetet

„Mielőtt megpróbálnád irányítani a gyerekeidet, lépj hátra egy lépést, és nézd meg, mi történik” - mondja Harwood. Nézd meg, hogyan érzed magad abban a pillanatban.

Frusztrált vagy dühös vagy a gyermekedre? Esetleg felemelted a hangodat, vagy egy kicsit passzív-agresszívan viselkedtél, anélkül, hogy észrevetted volna?

Gondolj a gyermek érzéseire. Hogyan fejezi ki ő jelenleg az érzelmeit? Milyen jeleket mutat, és mit vajon miért érez így?

Várd meg, amíg megnyugszanak, majd beszélgess vele/velük. Mondd ezt: „Szia, észrevettem, hogy korábban frusztrált voltál. Lélegző gyakorlatokat fogok végezni, és ha gondolod, csatlakozhatsz hozzám”:

Add meg a lehetőséget a gyereknek, hogy kijavítson, vagy csatlakozzon. Mutasd meg, hogyan szabályzod az érzelmeidet.

Ezután összpontosíts arra, hogy többet dicsérd a gyereket, és lehetőleg kevesebbet büntesd. Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint a pozitív megerősítés motiválhatja őket arra, hogy jobban viselkedjenek.

2. Töltsetek együtt minőségi időt!

Harwood azt mondja, hogy amikor a dolgok kaotikussá válnak, gondoskodik arról, hogy több minőségi időt töltsön a gyerekeivel.

Az időtöltés azonban nem azt jelenti, hogy céltalanul üldögélve a telefonját görgeti a gyerek mellett. Inkább azt, hogy ebben az időben teljesen jelen van és minden energiájával a gyermekre figyel.

A közös lógás és szórakozás bizonyítottan javítja a gyerekek viselkedését és erősíti a kötődést.

Nehezedre esik a minőségi idő töltés a gyerekeiddel? Próbáld ki ezeket a tippeket Dr. Jessica Alvarado professzortól:

- Minden nap szánj valamennyi idő arra, hogy a gyerekeiddel legyél!

- Találj ki különleges rituálét rá. Ilyen lehet akár a közös esti mese olvasás is.

- Fejezd ki a szeretetedet mindennap!

- Vegyél részt olyan tevékenységekben, amit szívesen csinálnak.

- Legyél szórakoztató és bolondos, ez a kis idő nem a tiltásokról és a nevelésről szóljon!

3. Dolgozz a kapcsolatotokon

Ha nehéz együttműködni a gyerekkel, érdemes azzal kezdeni, hogy kitaláld, hogyan érdemes velük úgy beszélni, hogy annak legyen is hatása.

Próbálj meg például ütemtervet készíteni a napi elvárásaiddal. Sorold fel akár rajzzal, akár írásban, hogy miket fognak aznap csinálni a gyermekeid. Ahogy Harwood magyarázza: „Mert így a szabályok a számból a papírra kerülnek. És ha valahogy papíron van, akkor valódibb és kézzelfoghatóbb”.

Családként minden a változásról szól, lesznek olyan időszakok, amikor a gyerekei benne vannak a dologban, és olyanok, amikor nem. Harwood szerint ez nem jelenti azt, hogy szülőként kudarcot vallottál, csak azt, hogy vissza kell kormányoznia a hajót a helyes irányba.

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk