Rácz-Gyuricza Dóra: Ha Jenővel előbb találkozunk, valószínűleg már nem lennénk együtt
A Konyhafőnök versenyzőjeként. Az életét mégsem a főzés, hanem a szerelem miatt forgatta fel a műsor, ugyanis itt ismerkedtek meg és szerettek egymásba a sztárséffel, Rácz Jenővel. Azóta már össze is házasodtak, és első gyermeküket várják. Dórinak közel 140 ezer követője van az Instagramon, ahol legtöbbször személyes történeteket és motiváló posztokat oszt meg. A negatív kommentek, beszólások viszont őt sem kerülik el.
- A posztjaid és a veled készült cikkek, riportok kapcsán nekem az a benyomásom rólad, hogy egy nagyon erős, magabiztos, pozitív személyiség vagy. Te hogy tekintesz magadra?
- Magabiztosan állíthatom magamról, hogy magabiztos vagyok. Szerintem a nehezebb napokon is sok erőt ad, ha az ember ezt gondolja magáról. Sok helyen lehet ezt olvasni, de tényleg így van, hogy ha nem is érzed magabiztosnak magad, akkor játszd el, hogy az vagy! Ez nagyon sokat segít és dob az emberen kívülről.
- Mindig ilyen magabiztos voltál, vagy emögött kemény meló van?
- Igazából mindkettő. Azt nem állítom, hogy mindig ennyire magabiztos lettem volna, viszont alapvetően korábban is egy jókedvű ember voltam, aki törekedett arra, hogy jó legyen körülötte lenni, imádom szórakoztatni az embereket. És ahhoz, hogy az ember másokat jól tudjon szórakoztatni, kell, hogy legyen egy kiállása. Gyerekkorom óta sokszor voltak fellépéseim, táncoltam, énekeltem, és szerintem az önbizalmam is erősödött attól, hogy sokat voltam színpadon. De azért volt is dolgom ezzel bőven.
- Évekkel ezelőtt szerepeltél A Konyhafőnök című műsorban, de igazán akkor ismertek meg az emberek, amikor összejöttetek Rácz Jenővel. Mesélsz egy kicsit arról a Dóriról, aki még mindezek előtt voltál?
- Brazíliában születtem, a családom még most is ott él. Egyébként szerintem innen hozom az extra habitusom, hiszen ott mindenki nagyon vidám, teljesen más a hangulat. Már a szüleim is kint születtek, de mindketten magyarok, és sokat jártunk Magyarországra is. Így már azelőtt is sokat láttam a világból, mielőtt Jenővel találkoztam volna. A szüleim 30 év körüliek voltak, amikor ideköltöztünk Magyarországra.
Tiniként, ahogy ismerkedtem a srácokkal, és ahogy vették el az önbizalmam a randikon, azt éreztem, hogy nem fogom megtalálni a szerelmet egy magyar srác mellett, mert nagyon más a hozzáállásuk a nőkhöz, mint amit én gondoltam. Jenő nagy ajándék volt az élettől, hiszen magyar, viszont tíz évig nem volt itthon, és hozza magával a külföldről összeszedett jókedvet, a szereplést, hogy ő is szeret szórakoztatni.
Szóval benne megtaláltam azt a pikantériát, ami bennem is megvan.
- Milyen tapasztalataid voltak Jenő előtt a szerelemben?
- Nem volt sok párkapcsolatom, viszont az a néhány több évig tartott, és mind nagy szerelmek voltak. Az az igazság, hogy volt részem mindenben, amit egy párkereső lány átél. Én is választottam borzasztóan, és fogadtam el olyan szituációkat, amiket ma már biztosan nem, sőt, azt se fogadnám el, ha csak egy barátnőmmel történne, nemhogy velem. De utólag visszagondolva minden egyes ilyen melléfogás és negatív dolog kellett, mert ez vezetett ahhoz, hogy most meg tudjam becsülni mindazt a jót, ami Jenőben megvan.
Sokat beszélgettünk vele arról, hogy mi lett volna, ha előbb találkozunk, és valószínűleg akkor már nem lennénk együtt. Vagy az is lehet, hogy nem is érdekeltük volna a másikat, ha mondjuk tíz éve találkozunk.
Pontosan azért, mert rengeteget változtunk ezalatt, és mert nagyon kellettek az akkori tapasztalatok. Ezért annak, aki még keresi a szerelmet, azt tudom tanácsolni, hogy minden rossz tapasztalásuk egy baromi nagy tanítás, viszont addig, amíg nem tanulnak belőle, újra és újra meg fogják kapni!
- Amikor már sokadszorra se jön össze, akkor azért nehéz pozitívnak maradni. Ilyenkor szerintem mindenkiben előjön az, hogy “jaj, én úgyse találom meg az igazit”, vagy “áhh, nekem tuti nem lesz ilyen jó kapcsolatom”. Te hogyan tudtad ezt átfordítani magadban?
- Én mindig megpróbálom megérteni, hogy miért kaptam ezt, és megnézem a másik fél szempontjából, hogy ő miért volt velem ilyen vagy olyan. Ezt kapcsolatoknál és például a rosszindulatú kommenteknél is alkalmazni szoktam. Általában a vége az, hogy nem mérges leszek, hanem megsajnálom a másik embert. Mennyire rossz lehet már az élete annak, aki otthon ül magányosan, és nem bírja ki, hogy ne írjon egy rosszindulatú kommentet mondjuk egy bikinis képem alá, nem?
- Ezekre a negatív kommentekre hogy szoktál reagálni?
- Soha, senkit nem küldök el a fenébe, nem vagyok trágár, amikor válaszolok, de azért mindig megpróbálok rávilágítani arra, hogy ez most komoly?! A napokban például írt egy lány, hogy terhesen ne játsszak már a macskámmal, mert el fogom kapni a toxoplazmózist, és ő ennél sokkal felelősségteljesebbnek gondolt, veszélyeztetem a gyerekemet. Kedvesen visszaírtam neki, hogy kifaggattam az orvosomat arról, mit lehet és mit nem. Ő azt mondta, hogy arra figyeljek, hogy ne én cseréljem az almot, de egyébként ennyi. Erre jött a válasz, hogy de nem csak így kaphatom el stb. Aztán megkértem rá, hogy ha lehet, ne írogasson vadidegen anyukáknak, hogy szerinte felelőtlenek, mert ettől se az ő napja nem lesz jobb, se az enyém. Persze ezután leírta, hogy ő nem akarta, hogy rosszul érezzem magam emiatt.
De például volt, hogy kiírtam, mennyit híztam eddig a terhesség alatt, majd valaki beszólt, hogy már ideje lenne visszavennem a kajálásból, mert a védőnő rám fog szólni. Persze sok mosolygós emojival.
Ezeken csak röhögni szoktam.
- A közösségi médiában egyébként sajnos már szinte mindenkit érintenek ezek a beszólogatások...
- Felháborítónak tartom, hogy ha valaki például elbújik egy álprofil mögé, akkor azt mondhat, amit csak akar, és ennek semmi következménye nincs. Emlékeztetném őket a karmára, mert az egy létező dolog! Egyébként már jóval azelőtt is kaptam negatív kommenteket, hogy Jenőt ismertem volna. Ez nálam akkor kezdődött, amikor a tesómmal elindítottuk a YouTube-csatornánkat. Nyilván tabu témákról beszélünk, mint például a női nemiszerv, vagy, hogy szőrösek vagyunk, így számítottunk rá, hogy lesznek olyan emberek, akiknek ez nem tetszik. De rájöttünk, hogy sokszor a negatív kommentek mögött inkább a tudatlanság áll. Ráadásul a legtöbbször még a videót se nézik végig, azt se tudták, miről van szó, csak kommenteltek. Tehát nem a tartalmakra reagálnak, hanem egy gyűlölethullámot lovagolnak meg.
Jenő nem kap annyi negatív kommentet, nekem jut több, hiszen személyesebb tartalmakat posztolok, Jenő inkább szakmai dolgokat. Egy szépen tálalt ételre nem igazán tudják azt írni, hogy "anyád"...vagy ha igen, az teljesen off. Én is többségében inkább pozitív dolgokat kapok egyébként, de mindig ott az a pár ember, aki csak odaírja, hogy egy ostoba liba vagyok, vagy felkapaszkodtam Jenő hátán, eltartott vagyok. De hát ezekre mit lehet reagálni? Ilyenkor elgondolkodom, hogy vannak emberek, akik néznek egy lányt, aki szerelmes és kedves dolgokat posztol, és azért, mert mondjuk az ő életük nem ilyen, az enyémet is kamunak gondolják...
- Említetted a testvéreddel közös YouTube-csatornátokat, ahol főként tabu témákról készítetek videókat. Honnan jött az ötlet?
- Mindketten szeretjük a YouTube-ot, a vloggereket, és sokszor, amikor néztük a videókat, azt gondoltuk, hogy tartalmatlanok, mégis nagyon sok emberhez eljutnak. Volt egy csomó téma, amire azt mondtuk, hogy szívesen néznénk róla videót magyarul is, mert csak külföldi csatornákon foglalkoztak vele. Aztán elindítottuk a csatornát, és egy idő után rájöttünk, hogy egy csomó fiú követ minket, mert érdekli őket, hogy mit gondolnak a lányok, hogyan működünk stb. Így ezekről is csináltunk tartalmat. De vannak szexuális felvilágosítással kapcsolatos videók is, ahol ennek a témának a lelki oldaláról is beszélünk, mert az teljesen off, ezekről senki sem beszél. Pedig nagyon fontos lenne. Szóval edukációs céllal készítünk tartalmakat, de poénosan. Most egy ideje ugyan nem volt friss videó, de mindenképp szeretnénk folytatni, csak most nagyon sok más is van.
- Az Instádon sokat foglalkozol az önelfogadás témakörével is. Voltak ezzel problémáid korábban?
- Persze! Pedig én olyan családban nőttem fel, ahol sokat dicsértük egymást, ami szerintem nagyon fontos dolog. De amikor az ember kiskamasz, és nagyon furán néz ki, fogalma sincs, mi a stílusa, akkor előjönnek ezek a problémák.
Amikor nagykorú lettem, akkor kezdtem el azzal foglalkozni, hogy miért hasonlítgatom állandóan magam másokhoz, hogy mielőtt megveszek egy ruhát, miért azon agyalok, hogy vajon annak a csajnak tetszene-e, akire féltékeny vagyok. Ez egy nagyon hosszú út, nekem is egy építőkockás játék volt, sok-sok évbe telt, mire a külsőmmel kapcsolatban magabiztos lettem.
Aztán bizony van, hogy mire felépíted magad, jön egy srác, aki kirúgja alólad a talajt, és kezdheted előlről. Ilyenkor jön az, hogy biztos nem voltam elég szép, vagy elég vékony, ezek nálam is mind megvoltak.
Egyébként volt, hogy évekkel később például meg is kérdeztem az egyik exem, hogy azért nem működött ez, mert nem tetszettem eléggé? Azt mondta, hogy se előttem, se utánam nem volt ilyen jó csaja, és egyáltalán nem erről van szó. Ez egy elég nagy wow-élmény volt.
- A várandósságod alatt vannak emiatt nehéz pillanatok? Hiszen ilyenkor az ember teste folyamatosan változik, sokan ezt nehezen tudják kezelni.
- Kevés olyan nővel találkoztam, aki azt mondta, hogy neki ez zökkenőmentes volt, és az egész terhessége alatt úgy nézett magára, hogy mennyire gyönyörű, és ez az egész mennyire csodás. Elég nehéz is lenne egy olyan világban, ami arról szól, hogyan legyünk minél vékonyabbak. Egy életen át ezt nyomták neked, aztán ráállsz a mérlegre, és napról-napra egyre többet mutat. Ez nehéz, és ezt magamon is tapasztalom.
Soha életben nem volt a testem még ilyen nehéz, vagy például most már kicsit rám az M-es sportcucc, pedig eddig S-es voltam, változik a bőröm is. Nagyon furcsa mindezt megtapasztalni. Pedig én nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem, hogy mozogjak. De ezt sem szabad túlzásba vinni, igyekszem megtalálni az arany középutat. Ez most egy újabb tanulási folyamat.
Nagyon sokat segít ebben az egészben a férjem, a családom és a barátaim is, mindenki dicsér, és nagyon kedvesek.
- Már csak pár hét, és megszületik a kislányotok, Kamilla. Milyenek most a mindennapok?
- Mindketten nagyon sokat dolgozunk. Most a hatodik hónapban már azért érzem, hogy nem bírom fizikailag úgy, mint eddig. Ez egy picit ijesztő, mert elég pörgős személyiség vagyok. Hétköznap dolgozunk, pénteken és szombaton suliba járok, így csak a vasárnapunk marad arra, hogy együtt legyünk, családozzunk. Elég kevés idő jut pihenésre, de most már igyekszem tényleg jobban visszakapcsolni. Ezért is mentünk el még egy utolsó nyaralásra kettesben nemrég. Nagyon meghajtottuk a tavalyi év végét, konkrétan alig láttuk egymást Jenővel. Szóval már nagyon szükségünk volt erre.
Nagyon jól éreztük magunkat, sőt, még egy picit el is pityeredtem a végén, hogy milyen szép volt, és mennyire hálás vagyok, amiért ilyen csodálatos férjem van.
Nemsokára lezárul egy fejezet az életünkben, mert már soha többet nem leszünk így ketten, hiszen ha elmegyünk majd később kettesben nyaralni, akkor is mindig a kislányuk fog a fejünkben járni.
