Parti Nóra őszintén vall az anyaságról: „Nagyon sokszor lenne kedvem kiszállni az egészből”
Sok klasszikus és kortárs színházi előadásban, több tucat filmben élvezhettük már az előadását. Két kamaszt nevel és bár eleinte félt ettől az időszaktól, nagyon megnyugtatja, hogy gyerekeivel az őszinteségen és párbeszéden alapuló kapcsolatuk mostanra beérett. Fiatalsága ezzel együtt is olyan szembetűnő, hogy muszáj ezzel a témával kezdenünk a beszélgetést.
- Add meg a receptet, hogy tartod ilyen jól magad?
- Szerintem, amennyiben ez így van (köszönöm, hogy így gondolod), akkor ez genetika. Nem teszek nagyjából semmit ezért. Edzeni próbálok minden nap, de az edzésnek inkább pszichés okai vannak, az nekem inkább terápia.
- Akkor nincsen különösebben titok. Két kamasz gyereknek az anyukája vagy, és ilyenkor már szét szoktak esni a kedves szülők. Ez a legnehezebb, vagyis a kamaszkorral szembesülni, kivéve, ha előtte nagyon alapos, jó munkát végzett az ember.
- Igen, nagyon féltem ettől a korszaktól. Nagyon felkészültem, és azt kell mondjam, hogy nincs gond. Valószínűleg ez lehet, amit mondasz, az előtte befektetett meló. Nagyon pici koruktól annyira őszinte volt és annyira párbeszédalapú a kapcsolatom velük, hogy most valahogy nincs gond. Szerencsére. És már megélhetem azt, ami a legcsodálatosabb ebben, hogy már én tanulok tőlük.
- Mi az, amit legutoljára tanultál tőlük?
- A fiam nagyon keményen sportol, és minden reggelt rengeteg fekvőtámasszal kezd. Kérdeztem, hogy miért van szükség a reggeli fekvőtámaszokra? Azt mondta, hogy
Vagy a kislányom tanácsa is ilyen volt például, amikor nagyon zsákutcába futottam egy jószándékú cselekedetemmel, ami nem sült el jól. A lányom akkor azt mondta: Anya, aki nem kér segítséget, annak nem kell segíteni. Ezek olyan egyszerű mondatok.
- Amikor felelősséget vállal az ember a gyerekekért vagy a családért, az is egy döntés.
- Nagyon sokszor lenne kedvem kiszállni az egészből, és azt mondani, hogy én én vagyok, azt szeretném, hogy ne szóljon hozzám senki. Olyankor elmegyek egy moziba, vagy veszek egy szép cipőt. De ezt szerintem fel kell vállalni, és igen, ez normális dolog. De ugyanakkor az anyaság az életem, mert útnak indítok két olyan kis lelket, vagy lényt, vagy emberkét, akiktől - ha csak nézem az útjukat -, már százszorosan visszakapom azt az energiát, amit most beletolok.
- Gondolom a saját életedet élni nincs is időd.
- Reggel van egy óra edzés, az az enyém. Meg amelyik nap van előadás, akkor az az este héttől fél tízig, tízig. Azt hiszem, sokkal rosszabb lenne, ha magamon gondolkodnék. Tudom, nagyon közhelyes, de meg kéne tanulni a jelenben létezni.
- Állítólag van mindenkinek tíz énje. Mi a te tíz éned?
- Anya, társ, színész, sportoló, takarítónő, kertész, olvasó (aki magának olvasgat), utazó, testvér, gyerek, de ez az utolsó meg lett tépázva.
- Első helyre az anyát raktad a felsorolásban, akkor ezek szerint ahhoz kell viszonyítani mindent. Miért nem például a színész van az első helyen? Úgy gondolod, hogy ha te színészként csinálnád ugyanazt, amit egyébként is csinálsz mindennap, akkor az másmilyen lenne?
- Az anyaság az önzetlen dolog, a színészet meg önző. Az anyaság maga a teljes önzetlenség. Odaadom a kesztyűmet, nekem meg fázik a kezem, ugye? De ha színésznőként viszem a hűvös reggelen a gyereket az iskolába, akkor be kéne lőni a hajam, ki kéne magam festeni, fel kéne kelnem fél ötkor, hogy színésznőként vonuljak az iskolához, és úgy szálljon ki a gyerekem a kocsiból. Ehelyett én megérkezem sapkában, edző cuccban, nagy karikákkal a szemem alatt stb. A színésznőség, az rólad szól, az anyaság az meg a gyerekeidről.
- Térjünk vissza a tízből az utolsó énedre, a gyerek Nórira, mert valahogy ezt a kicsi Nórit hiányolom belőled, de tökre örülök, hogy azért betuszkoltad az utolsó helyre.
- Nagyon átalakul az ember, amikor elveszíti a szüleit. És nekem elmentek, és még nem dolgoztam fel, ez az egész még nincs a helyén. Ahhoz, hogy a rocker őrjöngjön, kell egy otthon, ahová hazamegy büdösen, koszosan, és azt mondja az apukája, hogy menj föl és fürödj meg.
- Megnyúzzák a gitárt, kiszakad a dobhártyád, és utána kell az a kis húsleves anyutól?
- Igen, igen, az kell. Na most ezek eltűntek, és ettől minden más lett.
- Akkor ezek szerint a gyerek Nórit idézed meg a reggeli edzések során.
- Őt gyógyítom. A mozgás a legjobb tisztítás. Szerintem a futás nagyon jó, olcsóbb, mint a pszichológus egyébként. Olyankor lehet sírni. Tudom, hogy hülyén hangzik ez a sírás-dolog, de például én nem szeretek mások előtt sírni, még a férjem előtt se.
- Sírtak otthon a szüleid egymás előtt egyébként?
- Hát nem. Én nem tudom… én azt szégyellem. Senki nem tud segíteni abban, ami nagyon fáj. Azzal tud segíteni, hogy veled van, de magát a dolgot azt neked kell megoldani.
- Vannak olyan típusú szerepek, amik több vagy nagyobb örömöt tudnak okozni? Mert azért te nagyon vegyes felvágott vagy, tehát a nagy klasszikus Shakespeare-től a kortársakig játszol mindenben.
- Van, persze, mindig az, ami az adott életkoromhoz a leginkább passzol, vagy a problémáimmal leginkább találkozik. Például most a Szkénében van a Kartonpapa, amit a Tasnádi írt és ő is rendezett, pont ilyesmi dolgokkal foglalkozik, hogy család. Anyuka szerelmes lesz, szerető lesz, kitör az egészből, nagy összeütközések, egymás szemére vetjük, hogy miben is éltünk és hogyan mentünk el egymás mellett. A mostani életkoromnak ez egy olyan előadás, amiben jó sok mindent ki tudok engedni.
- Nyilván nem akarunk álszenteskedni és azt hazudni, hogy annál tökéletesebb házasság nincs, mint a tiétek.
- Jaj, dehogyis! Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, és ezeknél a hullámvölgyeknél az ember joggal és teljesen reflexszerűen gondolkodik el azon, hogy ilyen lovat akartam-e. Aztán persze megdolgozza a problémáját jó esetben, és ki tudja beszélni és meg tudja oldani - hacsak nem söpri a szőnyeg alá.
- Ez a másik közkedvelt tévút.
- Hullámvölgyek minden nap vannak, meg olyan kérdések, hogy miért vagyunk mi együtt. Tehát aki azt mondja, hogy ilyesmik nincsenek, az hazudik. De mi tizenhét éve vagyunk együtt Robival (Marton Róbert színész - a szerk).
Szerintem én is elviselhetetlen vagyok tizennyolc év után, és ő is az, de mindenki az, szerintem. Csakhogy ez az anyaság bennem olyan erős érzés, hogy azt érzem, a gyerekeimet is elhagynám, vagy a gyerekeimet is megcsalnám, ha Robival megtenném. Így aztán ez nekem nem fér bele, és ez egy döntés.
