INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Az influenszer kutyák élete – akiknek pitizniük kell az online népszerűségért

A kutyás tartalmak elárasztják a közösségi médiát, hiszen sok állattartó megállás nélkül posztol kedvencéről. De vajon milyen hatással van gazdára és kutyára a népszerűség?

Megosztom
Link másolása

Ocztos Panka kutyakiképző közel tíz éve foglalkozik professzionális szinten kutyákkal. Az egyetemmel párhuzamosan végezte el a habilitációs kutyakiképző iskolát, majd a kisállatgyógyászati asszisztens képzést. Szakterülete a félelemből adódóan agresszív kutyák kezelése, kiképzése, a félelmük oldása erőszak nélkül. Munkáját több ezren követik nap mint nap a közösségi médián keresztül. Hiszi, hogy az információ érték, amit nem magunknak kell tartogatni, hanem mindenkivel meg kell osztani.

 - Egyre gyakoribb, hogy a gazdik saját közösségi média profil helyett a kutyájuknak készítenek személyes oldalt. Mi érzékelnek ebből a kis kedvencek?

- Vitathatatlan, hogy a gazdák számára sok előny származik egy jól futó profilból, ami a kutyáról szól. A szponzori együttműködéseknek köszönhetően így lehet nem kell tápszerre és egyéb kellékekre költeni, sőt a magasszámú követőtábor még plusz bevételt is hozhat a konyhára. Nyilvánvaló, hogy elsősorban a gazdának származik előnye a jól menő kutyás oldalból.

Egy kutya semmit sem észlel az üzleti érdekből, számára az influenszer munka rossz időtöltés,

aminek hatására kiegyensúlyozatlanná, félőssé vagy rosszabb esetben agresszívvá is válhat. Arról nem beszélve, hogy sokan a könnyebb pénzszerzés reményében hajlandóak bármit eladni a kutyával, még olyan dolgokat is, amelyek károsak lehetnek a kis kedvenc egészségére. A felelősség tehát a gazda kezében van.

 - Milyen előnye származhat egy kutyának az online népszerűségből?

- A jól menő profil az állat számára is sok előnyt tartogathat. Például a reklámokért cserébe a kutya jobb minőségű eledelt és kiegészítőket kap a gyártótól, vagyis javulhatnak a körülményei. Ezen kívül segítséget jelent, ha egy kutya elkóborol. Éppen az interjú előtt történt velem egy ilyen eset. Egy gazdi, akivel már meg volt beszélve időpontunk, megkeresett, hogy elveszett egy kis kedvence, és a hírt azonnal megosztottam a saját profilomon. A posztot több ezren osztották meg, egészen elképesztő volt.

Terjedni kezdett az elkóborolt kutya képe és hamarosan megtalálták őt, a poszt alapján ismerték fel, így még épségben visszakerült a gazdájához.

A poszt azért is fontos, mert így, ha valaki felismeri a kutyát, birtokában fontos információknak a kutyáról: egészséges, barátságos idegenekkel, nyugodtan meg lehet fogni, pórázhoz van szoktatva stb. Ez a történet arról tanúskodik, hogy igenis lehet nemes célokat szolgálni a kutyás oldalakkal.

 - Az influenszereket nem kerülik el a negatív kommentárok. De mi a helyzet a kutyás posztokkal? A kis kedvencek kimaradnak a kommentár háborúkból?

- A kutyák bizonyos értelemben kimaradnak belőle, hiszen a gazdi olvassa és értelmezi az ilyen jellegű bántásokat. Sajnos én is rendszeresen kapok rosszindulatú megjegyzéseket, bántó, kritizáló kommentárokat, sőt zaklató üzeneteket is férfiaktól és feltételezem ez így van mindenkivel, aki vállalja, hogy a közösségi médiában rendszeresen posztol kedvencéről. Nem az egyszeri képekre gondolok, hanem a marketing tartalmakra, amelyek a kutya életét vagy gazdájának a tevékenységét hirdetik.

A profik már sokszor tudják, hogyan kell reagálni a gyűlölködő hozzászólásokra, de teljes mértékben nem lehet kizárni a mindennapokból szerintem.

A kutyával szembeni túlzott rajongásnak sok oldala van, nem csupán a negatív kommentárok. Számomra például kellemetlen tud lenni, amikor Lutri kutyámmal együtt felismernek az utcán, a vendéglátóhelyeken és szórakozóhelyeken és azonnal kutyaképzési tanácsokat kérnek tőlem, kérdésekkel bombáznak, én pedig egyszerűen nem tudok kikapcsolódni. Sokszor találkozom persze kedves emberekkel, akik tapintatosak és pozitív visszajelzéseket adnak, hogy szeretik olvasni a cikkeim vagy a poscastunk sokat segített neki.

 - Jó, hogy említetted a kutyakiképzést. Az interneten rengeteg videó terjed különböző nevelési tanácsokról és trükkökről.

- Véleményem szerint ennek két oldala van. Ott vannak a hiteles tartalmak, a jó tanácsok, amelyeket a szakértők adnak, viszont ott vannak azok a felhasználók is, akik szakismeretek nélkül gyártják az oktatóvideókat. Kevés veszélyesebb dolog van ennél. Nem értek egyet azzal, hogy sokan a népszerűség érdekében a saját kutyájukkal kísérletezve akarják megragadni az állattartók figyelmét. Ennek érdekében különböző tanácsokat és trükköket osztanak meg a kutyaneveléssel kapcsolatban, de tudás nélkül ebből semmi jó nem származik.

„Kellemetlen tud lenni, amikor Lutri kutyámmal az utcán felismernek és tanácsot kérnek

 - Ezek egyszerű trükkök. Milyen hátránya származhat belőle a kutyának?

- Egy kezdő kutyás számára ezek valóban nem többek egyszerű trükköknél, de szakmai szemmel én egészen mást látok. Mondjuk egy viccesnek tűnő, több ezer embert elérő videóban egy jól képzett szakember azonnal észreveszi, hogy a kutya stresszes, negatív érzelmi állapotban van. Ezt persze a laikusoknak nehéz kiszúrni, akik rosszabb esetben nemcsak végignézik ezeket a videókat, hanem kipróbálják saját kutyájukkal, majd csodálkoznak, hogy a kedvencük nem hallgat rájuk, és közben agresszív lesz.

 - Hogyan tudjuk kiszűrni a hiteles tartalmakat, amelyekből valóban jót tanulhatunk?

- Ellenőrizzük a feltöltőt. Amennyiben referenciákkal rendelkező szakképzett személyről van szó és látjuk, hogy a videóban szereplő kutya boldog, akkor jó helyen járunk. Én magam is készítek olyan tartalmakat, amelyekből tanulhatnak az állattartók. Hasznos nevelési tanácsokkal szolgálok a követőim számára, amelyekben bemutatom, hogy erőszak nélkül is képezhetők a kutyák, még az agresszívabb fajták is. Egy bizonyos követőszám mellett felelősségünk, hogy hasznos tartalmakat gyártsunk, amelyekkel segíthetünk az állattartóknak.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
Pásztor Anna: „Bármikor közelebb engedtem magamhoz egy ismeretlen nőt, annak rossz vége lett”
Az Anna and the Barbies vagány frontembere egészen mostanáig valahogy nem jött ki a nőkkel. Pásztor Anna őszintén mesélt arról, hogy mi változott, és hogy miért érti meg jobban a férfiakat.

Megosztom
Link másolása

Pásztor Anna az idén 20. születésnapját ünneplő, Fonogram-díjas Anna and the Barbies frontembere, a hazai zenei élet egyik karizmatikus szereplője. Széles közönséghez elérő, folyamatosan megújuló, sokszínű, érzékeny művész. Zenésztársaival együtt kitartó munkával, kreativitással és alázattal vált a hazai művészet egyik meghatározó alakjává.

- Egy négytagú fiúbanda élén állsz nőként. Szereted ezt a felállást?

- Nem igazán szeretek nőkkel dolgozni, nagyon rossz tapasztalataim vannak női munkatársakkal. Sokáig egyetlen nőben mertem megbízni, a saját édesanyámban. Bármikor máskor közelebb engedtem magamhoz egy ismeretlen nőt, előbb-utóbb rossz vége lett, és nem értem, hogy miért. Mindenesetre épp elég ilyen helyzettel találkoztam ahhoz, hogy ne akarjak nőkkel szorosan együttműködni.

- Tisztelnek a zenekar tagjai? Mégiscsak a rock’n’roll világáról beszélünk.

 

- Legyünk őszinték, rocksztárnak lenni nem büntetés. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezzel foglalkozom.

Ami pedig a rock’n’roll világát illeti, olyan ez, mint a művészvilág: nem az számít, hogy mi a nemed, a legfontosabb kérdés, hogy elég jó legyél. Aki jó, azt tisztelik a társai, aki nem elég jó, az kiesik. Az én zenekarom sem azt nézi, hogy nő vagyok, hanem azt, hogy itt van egy ember előttünk, de vajon elég jól szerepel a színpadon? Töri a jeget előttünk, bármi is legyen? Tud kapcsolódni a közönséghez? Jól énekel? Ha ezek mennek, akkor nem fog elengedni a zenekar. Itt tényleg nem nézik, hogy nő vagyok, vagy férfi. Jó példa erre, amikor terhes voltam, akkor is én kaptam a legrosszabb helyet a koncertbuszban. Itt senki sem játssza meg magát, nyafogásnak pedig semmi keresnivalója a buszon, sem a színpadon, sem a próbateremben. Ez egy egyszerű, letisztult világ.

- Mindig is otthonosan érezted magad a férfiak világában?

- Mindig. Az öcsémmel igazi szövetség van köztünk. Három évvel fiatalabb, de amióta megszületett, ő a legjobb barátom, ő a legfőbb szövetségesem. De a zenekar többi tagjával is jól kijövök, értem a humorukat, jókat bulizok velük, minden adott ahhoz, hogy jó viszonyban álljunk egymással.

- A nőkkel már sosem szeretnél barátságot kötni?

- Az elmúlt időszakban kezdtem el nyitni a nők felé is, mára egyre több nőben kezdek megbízni. Most például itt vagyunk a Ciklus fesztiválon, ahol Pirner Almával és Budai Lottival beszélgettem a színpadon a nőiességről, női sorsokról és női önérvényesítésről. Bár sosem leszek igazi nőcis nő, a többi női rock’n’roll előadóval együtt nekem is feladatom, hogy ott legyek a női körökben.

Ez néha szórakoztató, mert mi, fiús csajok, nem játszmázunk, mi azt mondjunk, amit gondolunk, nem fogunk édesen beszélgetni, és ez meglepő egy női társaságban,

pedig valójában nincs abban semmi rossz, ha egy nő merészebb, ha nem olyan visszafogott. Vagyis közeledek a nőkhöz, és tudom, hogy erre szükség van, mert egy új női magatartást látnak, amivel, ha mások is tudnak azonosulni, akkor nem fogják egyedül érezni magukat.

- Hogyan lehetsz ennyire magabiztos?

- Mindig saját magunkkal kell kezdeni. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a stabil belső énkép nélkül nem tudunk fejlődni. Ahhoz, hogy felépítsünk egy megingathatatlan nőt vagy férfit, előbb meg kell teremteni a teljes belső stabiltást, amit én úgy képzelek el, mint egy ólomgolyót, amely megmozdíthatatlan. Nem mozdul, akár hideget kap, akár meleget. Na jó, néha egy kicsit meginoghat néha ez a belső stabilitás, elvégre emberek vagyunk és nem gépek. De nagyon fontos, hogy rövid időn belül visszaálljon a saját helyére. Ez kell ahhoz, hogy békében legyünk önmagunkkal, és ha ezt elérjük, ha sikerül megszilárdítani az önképünket, akkor hirtelen az egész világ egy jobb hely lesz. Túl sok oldalról kapunk pofonokat, néha engem is felborítanak ezek a pofonok, de megtanultam gyorsan elengedni és felülkerekedni rajta. Kérek minden nőt, hogy találja meg a belső stabilitását, mert utána minden megváltozik, minden jobb lesz.

 

 

Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
60 évesen lett szépségkirálynő, ezzel történelmet írt az ügyvédnő
Ő képviseli majd Argentínát a Miss Universe versenyén Mexikóban.

Megosztom
Link másolása

Alejandra Rodríguez elvarázsolta a Buenos Aires-i zsűrit, így nemcsak ő lett a győztes, hanem ő képviselheti a hazáját a Miss Universe világversenyen is, melyet idén Mexikóban rendeznek - hangzott el a Fókuszban. Alejandra azonban nemcsak a szép, hosszú haja és az kedves mosolya miatt volt különleges a zsűrinek, hanem azért is, mert már 60 éves.

Alejandra a verseny előtt hónapokig dolgozott kifutói edzőkkel és stylistokkal, hogy csiszolja imázsát és javítsa önbizalmát, ugyanis semmilyen tapasztalata nem volt hasonló versenyeken.

Eltökéltsége és elhivatottsága kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma van, szembeszállt az előítéletekkel, és bebizonyította, hogy a szépségnek nincs kora.

A Miss Universe Argentínában való részvételének bejelentése után Alejandra nagy támogatást kapott követőitől a közösségi oldalakon. Sokan dicsérték bátorságát és elszántságát, kiemelve belső szépségét és karizmáját.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Nem cserélné le vályogkunyhóját az ugandai szupermodell, akitől Afrikáról is sokat tanulhatunk
Egy Gucci bemutató meg egy Moncler fotózás között fenntarthatóságról és a falusi közösség erejéről, kulturális különbségekről és hasonlóságokról beszél videóin Aketch Winnie Joy, az ugandai angoltanár

Megosztom
Link másolása

Az ugandai szupermodell, Aketch Winnie Joy huszas éveiben felfüggesztette tanári hivatását, hogy egy másik álmának, a modellkedésnek is lehetőséget adjon a kibontakozásra.

A jelenleg 31 éves ugandai angoltanár elég későn csöppent a divat világába: míg a legtöbben már egész fiatalon járnak casting-okra, szerepelnek különféle reklám- vagy divatanyagokban, Aketch akkor került a kifutókra, amikor a többiek már a visszavonulást szokták fontolgatni.

A falusi tanárnő ugyan régóta dédelgette azt az álmát, hogy eljusson a divat nagyvárosaiba, kifutókon vonulhasson és címlapokon szerepelhessen, ezt a vágyát egy időre el kellett nyomnia.

Édesanyja és nagyanyja is tanítók voltak, így gyakorlatilag a családi bizniszt vitte tovább egészen addig, amíg bele nem fáradt  a számunkra is ismerős helyzetbe: a tanárok súlyos alulfizetettségébe.

Hátrahagyva faluját és addigi hivatását (amit egyébként saját bevallása szerint is hivatásnak tekint és a mai napig nagyon szeret), Fokvárosba költözött, hogy elindítsa a biztosabb anyagi háttér megteremtését sejtető modell karrierét.

„A tanári munka megvár, azt lehet csinálni 80 évesen is” - mondta egyik videójában.

Azonban a siker nem jött könnyen: három hónap modellkedés után összeomlott, és haza akart költözni. Szülei azonban támogatták, és megerősítették hitében, hogy jó helyen van, tovább kell csinálnia. Végül egy évig élt Fokvárosban anélkül, hogy bármilyen bevétele lett volna.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Aztán szépen-lassan beérett az a rengeteg próbafotózás, és ma már elmondhatja magáról, hogy dolgozott együtt többek között olyan nagyágyúkkal, mint a Gucci , a Marc Jacobs , a Giorgo Armani , vagy a Dolce and Gabbana

A social media felületein pedig továbbra is edukál: modellkedésről, Afrikáról, falusi közösségek megtartó erejéről és arról is, hogyan kell beizzítani a magyar dédszüleink által használt szenes vasalót.

Vályogházban lakni

Szegény afrikaiak, 2024 van és még mindig szalmatetős sárkunyhóban élnek… Gondolják sokan. Ez a hozzáállás már önmagában is elég XIX. századi, ezt már csak azzal lehet tetézni, hogy ha valaki egy internettel rendelkező készülékkel a kezében gondolja mindezt, és közzé is teszi.

Joy számtalan olyan hozzászólást és üzenetet kap a különböző csatornáin, melyben (le)sajnálják őt azért, hogy a falujában még mindig csak vályogházakban élnek az emberek.

Egyik videójában ezért kicsit mélyebben foglalkozik a témával.

Kezdi az egészet azzal a tiszteletteljes hozzáállással, hogy megjegyzi, a hasonló kérdések szerinte mindig vagy őszinte kíváncsiságból vagy tudatlanságból fakadnak, és egyiket sem ítéli el.

A felvetésre ő elegánsan visszakérdez:

„Miért is ne laknék egy olyan házban, ami saját, természetes klímával rendelkezik? Miért is ne laknék egy olyan házban, amelyben a legeslegmelegebb hónapokban sincs szükség hűtőre az italok vagy a víz hidegen tartására?”

A szalmatetős vályogkunyhó ugyanis mindezt ingyen nyújtja a benne lakóknak.

Az ugandai sárkunyhó egyébként ugyanazon alapanyagokból és rendszer szerint épül fel, mint a régi magyar paraszti épületek, vagy akár a német Fackwerk-házak.

Az egyik kommentelő meg is jegyzi, hogy a német ősei által épített Fackwerk-házakat több száz év után is egyszerű renoválni, hogy a módszer egészen nagy házak felhúzásához is alkalmazható. Emellett ráadásul az összes felhasznált anyag vegyszermentes, és ha egyszer le kell bontani egy ilyen épületet, az egész gond nélkül lebomlik, és senkinek sem fog évtizedekkel később kellemetlen meglepetést okozni a sitt.

A vályogból épült falak azon kívül, hogy környezetkímélőek és masszívak, nagy hőtároló tömegük miatt nyáron sokáig tartják a hűvöset, télen pedig a meleget, páraszabályozó tulajdonságuknak köszönhetően pedig minimalizálják a penészedés veszélyét.

A sárkunyhók vagy régi vályogházak hasznos tulajdonságaiból a mai építőipar is ihletet merít: itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vályogvakolat használata, mely természetesen szabályozza a levegő nedvességtartalmát, nemcsak felveszi, tárolja, de le is adja a levegő nedvességtartalmát.

Winnie falujának lakói tehát egyáltalán nem szorulnak rá drágább és környezetszennyezőbb, klímaberendezéses házakra.

Megtartó közösség

Aketch számos videójában beszél arról, mi mindent szeret szülőfalujában, annak hagyományaiban. Mindez leginkább annak tükrében vált számára is ennyire fontossá, amit a modellkedéssel járó folyamatos utazás során a nyugati kultúrából látott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ahogy ugyanis a követőinek is számos furcsaság szúrt szemet az ő kultúrájával kapcsolatban (a fiatalok mindig letérdeléssel köszöntik az idősebbeket, kicsi kortól fogva minden gyerek be van vonva a háztartási és földművelési feladatokba, stb.), neki is meghökkentő volt pár amerikai vagy európai szokás vagy helyzet saját gyökereivel összevetve.

Az egyik ilyen az ingatlantulajdon kérdése volt. Aketch falujában mindenki az ősei által birtokolt földet műveli, saját mezőgazdasági területtel és lakóingatlannal rendelkezik, míg az Egyesült Államokban a legtöbben hitelre vásárolnak házat, földet, vagy egész életükben bérleményként használják azokat.

Többek között ez a függésben élés okozza Aketch szerint az általa megfigyelt állandó szorongást és depressziót, ami a saját falujában ismeretlen fogalom.

Az oktatás finanszírozásának kérdésében is más a két ország: míg az amerikaiak többsége diákhitelből jár főiskolára  vagy egyetemre, az ugandai szülők előre kispórolják gyerekeik taníttatásának költségeit. Ebből is fakad, hogy a felsőoktatásból kikerült fiatalok szinte kivétel nélkül egész hátralevő életükben „törlesztik” ezen adósságukat: minden szinten kiveszik a részüket a szülők és családtagok megsegítéséből. Aketch számára egyébként az egyik legmegdöbbentőbb nyugati furcsaság az idősek otthonának intézménye volt.

Számára elképzelhetetlen, hogy bárki az ő falujából ne a saját házában, a szerettei körében töltse életének utolsó napjait is.

Többször hangsúlyozza a nálunk szinte már csak szólásban élő „Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell” közösségi együttműködés fontosságát, és teszi ezt nem csak tanári minőségében, hanem mint testvér, szomszéd és 2020 óta a Little Hands Of Grace nonprofit szervezet egyik alapítójaként is. A szervezet Aketch falujának azon gyerekeit támogatja étellel, iskolai felszereléssel, ruhával, és, ami a legfontosabb: figyelemmel és törődéssel, akiknek ez saját családjukban nem adatik meg. Ezzel tudják távol tartani a kicsiket az olyan súlyos problémák megélésétől, mint a korai vagy elrendezett házasság, a tini terhesség, a droghasználat, vagy az, hogy megfelelő étkezés és felszerelés hiányában időnek előtte otthagyják az iskolát.

Edzőterem nincs, organikus élelmiszer és őszinteség van

Sokan kérdezik Aketch-től, hogyan lehet, hogy a videóin szinte mindenki vékony és kisportolt, miközben edzőtermet egyet sem látni a környéken.

A válasz egyszerű: mivel mindenki részt vesz a háztartás, a konyhakert és a farmok fenntartásában, esélyük sincs meghízni vagy eltunyulni.

Számos felvételen látni a modellt is kapálni, ananászt szüretelni vagy kölest aratni, otthon mindenhova gyalog vagy biciklivel jár, de még a vasalással is a karizmait edzi.

Ebben a videóban mutatja be, hogyan használhatták a magyar nagyik és dédik is a maguk idejében a szenes vasalót, kettlebell-ként lóbálva a nehéz eszközt a parázs felizzítására.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ami pedig a táplálkozást illeti, ezen a téren is csak akkor szembesült saját szerencséjével, amikor külföldön megtapasztalta, mennyire drágák és nehezen elérhetők az organikus élelmiszerek.

Míg az Államokban egy átlag élelmiszer bolt tömve van félkész vagy készétellel, és csak elenyésző mennyiségben találni jó minőségű és organikus zöldséget vagy gyümölcsöt, ráadásul aranyáron, addig mindez odahaza, Ugandában pont fordítva van.

Az egészséges élelmiszerek mellett a közösséget a hagyományos gyógynövények ismerete is támogatja. A faluban szinte mindenki tisztában van a különféle növények, például a hosszúkás indiai citromfű, a mangó vagy a tüskés annóna levelének  jótékony hatásával. Aketch is sokszor oszt meg ilyen tartalmakat: saját gyomorfekélyét például a tamarind levével gyógyította meg, és azt is bemutatja, hogyan készíti - szintén karizom erősítő módon – vízből és a gyümölcsből a frissítő innivalót egy palack segítségével.

A modell videóit nézve egy olyan ember személyisége bontakozik ki előttünk, aki a világjárás közben fedezi fel igazán saját otthonának, népének értékeit, és

ezek bemutatásával igyekszik árnyalni a sokszor egysíkú, Afrikát nem kontinensként, hanem egyetlen országként kezelő nyugati összképet.

Tanárként türelmesen, nyitottan, lényegre törően és játékosan vezet be minket akár a modellvilág árnyékosabb oldalára, akár abba, mit nem illik Ugandában az első találkozáskor megkérdezni a másikról, vagy abba, miért ne higgyük a filtereknek, legyenek azok applikációk vagy sztereotípiák.

Üljünk be néha az óráira, hátha mi is tanulunk valami újat.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Lubics Szilvia: „A futáshoz csak két dolog kell, futócipő és akaraterő”
Mit adhat a futás egy nőnek? Félni kell-e tőle? Mit jelent a futás Lubics Szilviának? Nemrég erről beszélgettünk.
Szegedi Éva - sassy.hu
2024. április 25.


Megosztom
Link másolása

Bár már 28 éves kora óta fut, a legtöbben akkor ismerték meg itthon Lubics Szilvia nevét, amikor 2014-ben a világ harmadik legjobb ultrafutójának választották. A magyar amatőr hosszútávfutó, ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese civilben fogorvos és három fiú édesanyja.

Semmi nem tudja eltántorítani a futástól és a céljaitól. Kitartását és erejét az is mutatja, hogy 2023-ban a melanómaműtétét követően 350 kilométeres távot teljesített egy skóciai futóversenyen és megszerezte a 7. helyet.

A futásról és mindarról, amit ez a sport jelent számára, a Forbes Women's Summiton beszélgettünk, április 3-án.

- Létezik külön fiú sport és lány sport? Fiús vagy lányos sportok? Van olyan sportág, amit lányoknak inkább nem kellene űzniük, mert az nem jó nekik?

- Nincsen ilyen éles határvonal, én legalábbis így gondolom; mindenki olyan sportágba vág bele, ami őt vonzza. Nyilván vannak azért olyan sportok, amelyeket inkább tipikusan férfiak űznek, illetve olyanok amiket nők választanak.

- Többször is hallottam már azt a vélekedést, hogy a lányok inkább ne fussanak, mivel ez a sport nem tesz jót a nők szervezetének. Téged megtaláltak már ezzel a véleménnyel?

- Eddig még nem, bár elképzelhető, hogy csak nekem nem merték még ezt mondani.

- Ha valaki elkezd rendszeresen futni, azon kívül, hogy sportol és növekszik az erőnléte, az állóképessége, még mit adhat neki?

-Rengeteg mindent! Alapvetően azt gondolom, hogy a futás szuper kikapcsolódás, tökéletesen ki lehet szellőztetni vele a fejünket.

Egyfajta terápia is: bármilyen stresszhelyzetet kiválóan le lehet vezetni futással.

- Az mindegy, hol és hogyan futunk?

- Lehet, hogy másnak futópadon is megy ez a kikapcsolódás, én viszont csak a szabadban tudom elképzelni a futást.

Rengeteg emberi kapcsolatot hoz magával a futás, barátokat szerezhetünk vele, megismerhetjük a szűkebb és tágabb környezetünket, azt a helyet, ahol élünk. Ha elutazunk valahová, azt is másképp, más szemszögből nézzük, mint egy tipikus turista, vagy az, aki csak éppen oda megy nyaralni. Nagyon szeretem futás közben felfedezni a világot.

- Vittél magaddal kifejezetten azért futócipőt nyaraláskor, hogy ott majd lesz olyan hely, ahol futhatsz?

- Soha nem is megyek futócipő nélkül sehova, mert nincsen olyan hely, ahol ne tudnék futni. És mivel gyakorlatilag minden nap futok, ezért 20 éve nem utazom futócipő nélkül, az az első, amit becsomagolok.

- Az előbb említetted a barátokat, az ismeretséget. Egy kívülállónak, aki nem fut, magányos sportnak tűnik.

- A futást nem lehet kategorizálni és kijelenteni róla, hogy magányos vagy társas sport, mivel minden a körülményektől függ. Bárhogyan elkezdhető és űzhető, társaságban és egyedül is, aszerint, hogy kinek hogyan megfelelő.

Tapasztalataim szerint sokszor pont az a jó, úgy lehet a legjobban kikapcsolni, ha egyedül vagy, önmagaddal töltöd az időt és tudsz gondolkodni. De ez nem jelenti az, hogy csak így lehet csinálni. Eleve nagyon sok baráti közösség vagy klub van, amelynek a tagjai szívesen futnak együtt.

Én igazából mind a két verziót szeretem, mindkettőnek megvan a helye az edzéseimben.Lubics Szilvia interjú

- Mit gondolsz, ha valaki teljesen kezdőként elkezd futni, mi a legelső probléma, amivel szembesülni fog?

- Szerintem nem kell semmilyen problémával szembesülnie. Ha valaki el akarja kezdeni, akkor az a legjobb, ha elvárások nélkül vág bele. Ha nem akar mindenáron gyorsan futni vagy nagy távolságot megtenni, hanem egyszerűen a saját érzéseire hagyatkozva nekiáll kocogni.

Amivel találkozni fog, azok a tipikus „kezdő futó nyavalyák”, amelyek akkor jelentkeznek, amikor az ember szervezete még nem szokott hozzá a rendszeres futáshoz. Amikor a teste bizonyos részein fájdalmat érez, mert mondjuk még nem elég erősek az ízületek, a szalagok.

Sok kezdő futót elrettent, ha például megfájdul a térde vagy kialakul egy kis ínhüvelygyulladás. Ezek a szervezet teljesen normális válaszai a kezdeti terhelésre, ám ezektől nem kell különösebben megijedni, a test hozzá fog szokni a terheléshez. Ahhoz hasonló, mint amikor először megyünk konditerembe, és izomlázunk lesz.

- Mondhatjuk, hogy a futás bárki számára rendelkezésre áll? Hiszen nem kell speciális, drága felszerelést beszerezni hozzá, hanem nagyobb anyagi befektetés nélkül is elkezdhető.

- Kezdőként két dolog kell csupán hozzá: futócipő és akaraterő. Ráadásul a futás igazságos rendszer: ami energiát beleteszel, az megtérül. Nem egy zsűri dönti el, hogyan csináltál valamit, hanem a számok beszélnek. Úgyhogy korrekt és ebből a szempontból nagyon tiszta sport.

Nyilván lényegesen olcsóbb is, mint sok más sportág, még azzal együtt is, hogy a futócipő után vesz az ember később egy-egy pólót meg nadrágot. De ez a „befektetés” még mindig a töredéke annak, amit mondjuk a kerékpáros sportra kell áldozni.

- Melyik volt számodra a legnehezebb vagy legemlékezetesebb kihívás a futásban?

- Már az ultrában is több mint 100 verseny van mögöttem, nagyon nehéz versenyeken vagyok túl, és mindegyikre igyekeztem alaposan felkészülni, ezért nem könnyű egyet vagy kettőt kiválasztani közülük.

Inkább a nagy váltások jelentettek kihívást. Például az első huszonnégy órás futásom vagy az első kétszáz mérföldes táv. Amikor először találkozom egy adott versenytípussal, az mindig nehéz.

A körülményeket tekintve azért eléggé elmentem a végletekig. És bár futottam már a Halál völgyében is, plusz 50 fokban, úgy gondolom, a körülményeket tekintve az antarktiszi futásom volt a legdurvább, a leghúzósabb.

- Mi volt a legfontosabb, amire megtanított a futás?

- Leginkább arra, hogy bármi is történik, mindenhonnan, minden helyzetből, minden nehézségből fel lehet állni és ki lehet jönni.


Megosztom
Link másolása